Valamiféle álomkór hatalmasodhatott el rajtam.
Francba a melóval, francba az utolsó vizsgával... a szervezetem úgy döntött, hogy a biológia minden törvényét, szabályát meghazudtolva az elefántnyi mennyiségben bevitt koffein adag ellenére pihe-puha ágyacskára, párnára, paplanra vágyik és bizony egetverően tudna horkolni.
Még kitartok, de bármelyik pillanatban álomra bukhat a fejem, hogy aztán pár órával később billentyűzet lenyomatos homlokkal eszméljek ismét a világra.
Ezt az állapotot tetézte a kolleganőm fia, aki reggel bejött.
Bemutatkozott.
Ő Álmos. Szegény nem tudta meg, hogy csak a páratlan lélekjelenlétemnek köszönheti, hogy nem azt kapta válaszként, hogy "Húúú, én is, de már főztem kávét, neked is jut..."
Baromira bugyuta poén lett volna amúgy, tudom én. De hajnali féltízkor jobb nem jön belőlem.

Az ex-osztálytársaim kitalálták, hogy a szombati érettségi találkozóról megmaradt mintegy 10 ezer forintot fordítsuk jótékony célokra és hozzunk létre egy díjat, amit majd felajánlhatunk régi iskolánk kimagaslóan teljesítő, ifjú titánjait segítendőleg...
Szép ötlet, csak nagyon félek, hogy hamvába hal, hacsak pár hasonlóan idealista lelkes ember nem támogatja a későbbiek folyamán eme jeles kezdeményezést.
Megaztán. Valljuk be: tíz rongyos ezres azért nem sok. Mondjuk kábé 2 ismeretterjesztő könyvet tud belőle venni a lelkes ifjonc. Vagy 5 ponyvát. Vagy 15-öt, ha antikváriumba megy.
Elgondolkodtató, hogy hogy lehetne ebből az ötletből valami tényleg használhatót kihozni...

Sűrű volt a tegnap és tele volt rohangászással. Magam sem gondoltam volna, hogy mindenhová időben odaérünk, de mégiscsak sikerült.

Jó, persze, ha nem pont a tegnapi napon szánom el magam a ruhavásárlásra, nyilván gyorsabban és egyszerűbben is megoldhattuk volna az egészet. De nekem mégis a tegnapi nap jutott arra, hogy szépruhát szerezzek be magamnak.

És sikerült! A harmadik boltba belépve azonnal megláttam. Azt! És megvettem. Egy csodás, narancssárga kis költemény. Egyesek hívhatják komplénak is, ha éppen nincs jobb dolguk. Szóval szépséges és jól megy a hajamhoz. Soványabb mondjuk nem vagyok benne, de nem érdekel.


Én, a ruhám, meg a csokor

Beugrottunk a kínai ruhaboltba is, mert óriási árengedménnyel be kellett szerezni pár farmerhez hordható hétköznapi felsőt is.

Ez utóbbi miatt majdnem lekéstük a napi programfüzetünk első esküvőjét. Szerencsére Szőkeherceg tud vezetni és forgalom is alig volt, úgyhogy beestünk. Kis kárörömre adott okot, hogy a Főnököm viszont elkésett.

Vicces egy esküvő volt. Ennyire egyszerűt azt hiszem, még nem is láttam. Az anyakönyvvezető sem vitte túlzásba a dolgot. Végighadarta a kötelező szöveget: bla-bla-bla... igen? igen... te is? jó, szuper... mostantól házasok vagytok, csá! És mehetett is mindenki a dolgára.

Utána állófogadás. Ennek az volt a jellegzetessége, hogy egy gyönyörű kertben volt. (A Barabás Villában, ha ez valakinek valamit mond.) Fújt a szél, sütött a nap és kevés volt a kaja (pláne pont délben). De senki nem tartóztatta az embert, úgyhogy gyorsan le tudtunk lépni a következő esküvőre.

(Egy apró közjáték: érdemes megfigyelni a menyasszonyi csokorra szabályosan rávetődő lánykákat. És a "győztes" lány párjának arckifejezését, amiről leolvasható, hogy hehe, milyen vicces, de ugye ez csak egy szokás és nem jelent igazából semmit, ugye... )

A győztes

Az idősíkok szerencsés egybemosódása és némi lónyerítés, patadobogás (= autós száguldás) után éppen beestünk a következő versenyszám első kötelező gyakorlatára.
Na, az már egy kicsit tradicionálisabb volt. Templomi szertartással kezdtünk, utána jóval több kaja, meg minden, ami ilyenkor még fontos lehet, ugye. A polgári szertartás egyes szövegelemei némi deja vu érzést ébresztettek - van valami sablonjuk? -, de aztán túltettük magunkat rajta, rövidre lett fogva az a rész, ami már senkit se érdekelne igazán.
Utána ismerősökből álló lelkes haver-zenekarok játszottak, a két hónappal ezelőtti lagzi zenéihez képest ég és föld volt a különbség.
Talán emiatt volt, hogy nem csak a 6-8 éves korosztály táncolt ugrabugrálva, hanem azok is, akik igazából az ifjú pár korosztálya.


Itt is volt csokorravetődés

Végeredményben a szervezőket csakis elismeréssel tudom illetni, mert nagyon tetszett a dolog. Nem volt idióta vőfély (ezt meg hogy kell írni??!), butácska rigmusokkal, nem volt cigányzene sramlizenészekkel, és ez már önmagában megér egy piros pontot.
Volt viszont a legelején templomi kórus és énekkar angyali kislányokból, ami egyszerűen csodás volt. (Jó, oké, volt hamisan játszott bevonulási zene is, de ezt elnéztem a templomi orgonistának.)
Egy csomó jó dolog volt és nagyon tetszett az egész, és nagyon sajnáltam, hogy le kellett lépnem a tízéves érettségi találkozómra.

De szerencsére pozitívan csalódtam. Jó volt a hangulat, beszélgettünk, nosztalgiáztunk... mintha legalábbis vénségek lennénk már.
Mindenki sorban elmesélte, hogy mi történt vele az érettségi óta.
A 24 fős osztályra jutott cca. 40 diploma. Lett egy csomó közgazdászunk, pár villamosmérnökünk, orvosunk, gyógyszerészünk, fizikusunk, biológusunk, bányamérnökünk, és még sorolhatnám.
De úgy amúgy szinte semmi. Szinte semmit nem változtak 10 év alatt. A legtöbb ifjonc most fog még majd megházasodni, gyerekek sehol sincsenek, kutya-macska-háziállat is alig akad. Bocsánat, egy gyerkőc mégis van... a osztálytárslány, aki az anyukája, sajnos nem is tudott eljönni emiatt, ugyanis a pici még túl pici...

A 85 éves latintanárnőnk lelkesen elmesélte egész élete történetét is. Egy kétlábon járó történelemkönyv a csajszi. És tök friss, és még mindig tanít, és úgy mindenestül imádjuk, mert nagyon jó fej.

Az énektanárunk - aki sokáig osztályfőnökünk volt - ugyanolyan beképzelt... khm... fa... fazon, mint eddig, viszont a 12 éves kisfia kicsit javított a helyzeten. Nyilván az anyjától örökölhette a jó tulajdonságait.
Sajnos nem igazán találta a helyét, úgyhogy este 9-től folyamatosan próbálta rávenni az apját, hogy lépjenek már le.
Ott volt még a régi töritanárunk, meg a földrajztanár. És mondhatom, hogy bár mindenki elég kalandos utat járt be, ők azért túltettek rajtunk. Ezekre a kalandokra nekünk még gyúrnunk kell, azt hiszem.

Állítólag a kedvenc tornatanárunk mégsem halt meg, csak infarktusa volt, valaki meg elterjeszette a rémhírt róla. És ugyanígy az egyik srácról is elterjedt, hogy már kisfia van, de most megcáfolta... ő legalábbis nem tud róla.
(A pletykák terjedésének fázisai: először csak tagadják,
aztán valaki kérdezi, hogy igaz-e...
végül akad valaki, aki már állítja is, sőt, a saját szemével látta, amint...)

Aztán elfáradtam és hazajöttünk aludni.
És még mindig alig tudok magunkba életet lehelni.
Na, megyek és főzök egy kávét, mert holnap vizsga, Szőkeherceg meg államvizsgázik.
Úgyhogy drukkoljatok!

Megint két vizsga kipipálva. Még van kettő.
A nap süt, az élet szép.
Anyámat átvitték egy másik kórházba, de mivel a telefonját nem kapcsolta be, ezért gőzöm sincs, hogy mi van vele.
Lelopták a lóról a patavédőit. (Magyarul ellopták a kocsiról a dísztárcsákat, bármilyen banálisan hangzik is.) Száradjon le a keze annak, akinek pont az kellett! Neki valószínűleg nem fog annyit hozni a konyhára, mint amennyibe nekünk fog kerülni. Dögöljenek meg a tolvajok! Rühellem a fajtájukat! Utálom, hogy nekem tök sokat kell güriznem valamiért, amit ők egyszerűen csak elemelnek.
Van cca. 7 kilónyi többletsúlyom, amit le kéne adnom már végre. Minden nap megfogadom, hogy innentől aztán kemény leszek. És minden nap megint puhány vagyok... Folyton látom a "jó" csajokat tök jó ruhákban és mindig azon jár az agyam, hogy a francba, én most ilyeneket nem vehetek fel. Azt a szoknyát sem vehetem fel... azt a nadrágot sem kapnám meg a méretemben... abban a cipőben sem érezném jól magam. És különbenis...
Meleg van. Döglődöm.
A nap süt, az élet szép. Nem ittam elég kávét. Délután meg épületbejárásra megyek.
Vinny.

Ja, holnap is vizsga. Már tele a fejem.
...egy bezier-felület előállítható két bezier-görbe Descartes-sorozatából...blabla...
Ja, ez számtech. Amúgy.

Tulajdonképpen könnyen tanulható. Sokkal könnyebben, mint az a másik. Az a másik, ami majd szerdán lesz. Ami annyira tanulhatatlan, hogy a barátnőm által készített puskák holnap mások általi fénymásolásra kerülnek.

Ja, ma hallottam egy sztorit (urban legend?), hogy egyszer valaki egy idős tanárárnéninek, akinek már nem volt túl jó a szeme, fénymásolt jegyzeteket adott be, és a néni elfogadta.
Vajon a 10×10 centimétereseket is elfogadta volna?

Egész hétvégén tanultam a szerdai vizsgára, de semmit sem ért... Azt hiszem, kénytelen leszek puskázni. A legszebb az egészben az, hogy a barátnőmtől kaptam a jegyzeteket, a tankönyveket... és a puskát is. No, de még a puskát is tanulnom kell, mert akkora az anyag.
Ehhh, édes diákévek, mi?!
Nekem speciel néha tele a kiscipőm.

Van az úgy, hogy az ember éhesen megy bevásárolni. Alapvető hiba, aminek kimenetelét csak úgy tudjuk kordában tartani, ha előrelátóan nem tartunk magunknál túl sok pénzt: ez kérem a "taktikai csóróság".
(Egyszer volt egy előadásom, amin az impulzív vásárlásról volt szó. Akkor a tanár azt tanácsolta, hogy ragasszunk eccer próbaként a pénztárcánkra egy post-it cetlit, amit ugye csak sorbanálláskor veszünk elő, és ez álljon rajta: "Na te barom, most nézd meg, mi mindent vettél!")

Szóval így szokott történni, hogy némi vacsoráért és tejért beugorva végül a kosárba kerül egy pár pizzás csiga, egy pici saláta, egy csodaszép óriásbagett (teccik tudni, amiről lelógnak a sült sajtdarabok), egy zacskó ropogósan pogi, pár falat sajtos-tormás tekercs, némi kaszinótojás, és...
és... két polip.
Igen, polip.
Lehetne szépíteni, de ez akkor is valami randa lábasfejű volt, még ha oly pici is, mint egy fémhuszas. Sőt, rögtön két példány is. Így nézett ki az egyikük a mogyorós kistányéron:

Nos, valami ilyesmikre vadásztam kommandósaimmal anno az X-Com (UFO) 2-ben, és ettől az emléktől valahogy nem tűnnek ínycsiklandóbbnak. Egymás közt szólva, amúgy se nagyon. De arra, hogy végülis miért kerültek a kosárba, igazából nincs magyarázat. Talán a nosztalgia, hogy egyszer milyen rosszul lettem egy "tenger gyümölcsei" pizzától. Talán mert Bodzilla olyan lenyűgözve-rettegve bámulta őket a Spar megfelelő pultja mögött. Én meg; egyszer élünk, ráadásul nem egy Loch Ness-i szörny méretűek, pár deka lehet az egész, szóval nem dönt minket anyagi romlásba ez a két miniterrorlény.
(És tényleg, 150 Ft ha volt a kettő, és ezzel még a "de tudunk mi élni!" feeling is elmaradt. Hát nem éppen "bamboocha". Gyk.: nem "edd élet nagykanállal": esetünkben egy teáskanál is elég lett volna... Ez meg már milyen szánalmas.)

Ekkora felhajtás után igazi csalódás volt a kóstoló: tök ízetlen izé, röviden összefoglalva olyan "sós tengeri semmi" volt. Legalább "bamboocha" lett volna! Ehh...

(Lapzárta után érkezett: kerestem képernyő-képeket az X-Com 2-ből. Csak olyat találtam, ahol rákemberek vagy mik vannak. Aha, rákok... Esetleg mindjárt óriás homár, mi? Na elmentek a fenébe!)

Sikerült a filozófia vizsgám is ma. Ötös. Kicsit hosszadalmas volt a vizsga, de elég barátságos elbeszélgetés jellege volt, úgyhogy nem estem kétségbe. Nagylány vagyok már, vagy mi a fene?!

Mondjuk ezt például anyámnak hiába bizonygatom. Még mindig meg van róla győződve, hogy mindent ő tud jobban. Ma például kitalálta, hogy majd el fog járni gyógyfürdőbe, meg jógázni... és attól majd jobb lesz.
Hát persze. Azt hiszem, én örülnék a legjobban annak, ha ez tényleg így lenne.
Közben kiderült, hogy elég rendesen cukorbeteg. Pfff! Mondjuk az ő korában ez nem egy hatalmas meglepetés, de hát igazán kiderülhetett volna előbb is.
Jellemző az is, hogy sokkal jobban izgul a távollétében odahaza gyülekező pormacskahadak miatt, mint amennyire sajátmaga miatt kellene...
Ilyenkor tényleg nehezen tudom megmondani, hogy melyikünk a felnőttebb... Inkább megnyugtattam, hogy apám takarít. Ami legalább tényleg így van. Sőt, ma még vacsorát is "csinált" nekem. Kaptam tőle egy grillcsirke mellet, nehogy éhenhaljak. Úgy tűnik, hogy annyira megszokott lett, hogy szerdán este náluk vacsorázok, hogy kötelességének érezte most is biztosítani a vacsora lehetőségét.

Amúgy most már minden alkalommal, amikor bevergődök a kórházba, másik orvossal beszélek anyu állapotáról. Jó, igaz, ma például beszéltem a szombat estivel. De nem csak vele! Mert közben konzultált egy másikkal. Szerintem rövid időn belül a teljes gárdát megismerem, ha ez így megy tovább.
Egyébként anyu átkerült egy másik épületbe, ahol sokkal kisebb a fejetlenség, sokkal nagyobb a rend és sokkal jobb fej a nővér is. Ugyan kissé túl lehet terhelve szerencsétlen, mert alig bírtam megtalálni az épületben, amikor éppen beszélni akartam volna vele. De végül meglett.

És most már megint tanulok. Nincs megállás. Nincs kegyelem.

A helyzethez képest most tulajdonképpen nem is panaszkodhatom, sőt.
Meglett a Sziltan vizsgám! Kettes. A tanár rendes is volt, összekapart nekem még 4 pontot - tekintettel a félévközi teljesítményemre. De az indexbe senki nem ír olyat, hogy k. elégséges (lásd még a kegyelemkettes és az átrugdostak a vizsgán címszavakat), úgyhogy egyáltalán nem zavar a dolog. A Várostervezés rajzom négyes lett, úgyhogy elégedetten hátradőlhetek és elkönyvelhetem, hogy megérte annyit dolgozni vele.
Eddig egészen jók lettek a tervezéses tantárgyakból a jegyeim... hmmm.
A múltkor az egyik csoporttársam azt állította, hogy tehetséges építész vagyok. El kéne hinnem neki? *a szerző leül a babérjaira sütkérezni*

Holnap megyek Filozófiából és még a főnököm sem háborodott fel, hogy ennyi vizsgám van.

Szőkeherceg is bezsebelt egy jelest a diplomamunkájára. Igaz, még csak javaslat, de azért... Sőt, a tantónéni még azt is javasolta, hogy "átdolgozás után" publikálni is érdemes volna. Eszméletlenül büszke vagyok a drágámra! *babérokat szór Szőkehercegre*

Valahogy mindig történik valami.
Anyám kórházban. Elballagott tegnap az orvosi ügyeletre a begyulladt kezével és mentővel vitték be. Sikerült egy olyan kórházat kifognia, ahol úgy istenigazából áll a bál. Ennyit a hétvégéről és a sürgősségi esetekről.
Rohantunk egy szép nagyot este 9 óra magasságában, hogy legalább minimális felszereltsége legyen odabenn.
Az orvos akkor még azt mondta, hogy hétfőre kiírták a műtétet. Ehhez képest ma már mondtak olyat is apámnak, aki reggel volt benn, hogy ma délután lesz a műtét. Senki nem tud semmit és összevissza beszélnek. Anyám meg addig élhet infúzión. Jóétvágyat!
Baleseti sebészet, mi?! Bahhh! Hát nem egy Vészhelyzet-csapat. A Feketeerdő klinika is szép álom volna...de sajna még a Kórház a város szélén is erősen kozmetikázott változata az ott uralkodó helyzetnek.
Már tervezem, hogy délután bemegyek és szétcsapok, de úgy igazán, leordítom a nővérek haját is, mert kezd elegem lenni. De az is lehet, hogy kénytelen leszek fizetni nekik, mert apám elmondása szerint inkább fintorognak, mintsemhogy foglalkoznának a betegekkel. Undorodom az "ingyenes" kórházi ellátástól, mondtam már?
Most már szétvet az ideg, ahogy itthon ülök és járnak a fejemben mindenféle hülye gondolatok.
Aggódok, basszameg! Az egyetlen anyám és nemhogy nem tudok neki segíteni, de még biztosat sem tudok róla... Persze ha beülnék strázsálni a kórházba, akkor biztosan naprakész lennék. Persze amennyire mindenki jóltájékozott arra, még az is lehet, hogy nem.

Az már eltörpül ezek mellett, hogy holnap kora reggel szilárdságtan vizsga. Finoman szólva is kissé nehezen koncentrálok.

Ha valaki netántán nem vette volna észre, akkor most szólok!
A Dézsagyár új alkalmazottal bővült.
Újabb távlatok, kitágul a horizont...új helyeket fedezünk fel, ahol dézsa még nem járt.

Akkor most következzék pár sor a Sith-ek bosszújáról egy másik szemszögből. Konkrétan az előbbi vélemény forrása melletti székből (a Bal 9-esből), mivel ugyebár ketten néztük meg -- több szem többet lát alapon. De ennél is több szemre lett volna szükségünk.

Ugyanis ez is egy olyan film lett, amit vagy háromszor kell megnézni: egyszer a történetért, másodszor az apróságokért és a mellékszereplőkért (mellékszörnyekért), harmadszor pedig az alaposan megrajzolt épületbelsőkért, városokért és űrjárművekért.
(De ne menjünk el biccentés nélkül azon tény mellett, hogy bizony legalább ugyanennyi bőrt le fognak róla húzni másként is: regény/rajzfilm/képregény, szőrös/aranyos/LEGO figurák és az elengedhetetlen színes képeskönyvek, teli a filmből vett, poszterre vagy Windows-háttérnek kívánkozó képekkel meg némi szöveggel, amit a 12 éves "olvasók" úgyis átlapoznak majd...)

Néhol sikerült "fájdalmasan szépre" megrajzolni a háttereket, és jó lenne tudni, hogy némelyik forgatási helyszín vajon melyik kontinensen/országban található (és lehet-e oda rögtön költözni :).
Páratlanul részletes minden, a csatajeleneteknél meg már vártam, mikor lassul be a kép vagy kezd el szaggatni az űrhajók mozgása... (szinte hallottam, hogy felzümmög pár processzor)... de nem, jó munkát végeztek, a cuccaik árából persze biztos megvehetnék a teljes magyar filmipart, jogdíjastul, színészestül, portásbácsistul, rézandrásostul...

Ízlelgessük a szót: CGI.
Nem, nem egy ügynökség. Mondjuk ettől még nem kell kevésbé félni tőle, de hogy áldás-e vagy átok az elterjedésük, az szerintem jobban ketté osztja a filmiparhoz értőket, mint Mózes a Vörös-tengert... (politikailag korrekt verzió: mint Jim Carrey a paradicsomlevest.)


Nekem személy szerint pozitív élmény volt a film, nem vártam tőle mást, mint amit nyújtani volt hívatott, egyedül talán az idősík volt kicsit zagyva. Az egész szinte egyetlen pörgő jelenet, nem csökken a feszültség, mintha mindig éppen harcolna valaki. Az az érzése van az embernek, mintha összesen 4-5 nap... na jó, 4-5 hét eseményei lennének, az pedig akárhogy is nézzük, csak 1 hónap.
Márpedig legalább 8-nak kellett eltelnie a történések ideje alatt. Ugyanis ennyi idő kábé kihordani egy (spoiler: egyszerre kettő) gyermeket onnantól, hogy tudatjuk a kedves papajelölttel, miszerint új pénzforrás nyílik meg hamarosan: a családi pótlék és a GyED képében.

Kis kitérő: természetes úton (a klónozókat most hagyjuk, kell a fenének annyi mexikói, tutira csak azokhoz értenek...) egy babát 1 anya 9 kilenc hónap alatt szül meg, még a Köztársaság korában is.
Próbálkoztak ugyan állítólag a 9 anya -> 1 hónap felállással is, de nem jártak sikerrel.

Ez azt jelenti, hogy bizony volt... kellett, hogy legyen olyan történés is, mikor a kamera nem bámult a szereplők arcába, és biza tépelődhettek, gondolkodhattak, moralizálhattak (spoiler: csábulhattak a Sötét oldal felé) máskor is, mint amikor mi néztük őket.

És talán ez okozhatta a tőlem eggyel jobbra ülő mozinéző furcsa hiányérzetét is. Meg talán az, hogy nem volt elég nyilvánvaló: egy NagyonNagy Sötét Úr, aki képes ennyi embert megtéveszteni, az biza nem csak a jó dumájával győzködi a népet, legyen amúgy akár szuper diplomata is: egy Jedi szívének és gondolatainak megmérgezéséhez ennél jóval több kell.
És ha nem is látunk szikrákat a szemében vagy derengésszerű aurát körülötte, attól még ott az Erő, annak is a színhiányosabbik oldala... De ez tényleg nem lett eléggé hangsúlyozva.


Hogy másról is szó essen, kikívánkozik ide a blogra valami már egy ideje. Vagy valaki. Egy... egy... nos, egy állat. Egy skunk.
Már egy éve. Azóta egy állatkereskedés "dísze", mióta elődjét megvették: egy Maine Coon cicát. Az "ár" felirat az üvegpalotán nem változott: 80.000 Ft.
Bizony, annyi. A cica elkelt annyiért, ez a kis állatka nem. Aki azóta persze megnőtt. Nagyobbacska állatka lett - ez a szép verzió.
Elegánsan elhízott - ez meg a valósághoz közelibb, ami nem is csoda, mert kb. kéthavonta jártunk ott, és csak most először láttuk ébren. Egyből lenyűgözött...



Tegyék a kedves olvasók a szívükre a kezüket: hát nem édes? (Az "igen"-en kívül semmilyen választ nem hallok meg, ne is tessék próbálkozni...) Miután sikerült egy képet csinálni róla (10-ből a fenti 1 volt értékelhető), elkezdtünk csevegni róla a főeladótól kb. 3 méterre, hogy biza nem kel el... majd viccesen megjegyeztem azt is, hogy 60-ért már talán töprengeni kezdenék. Mindezt nem mondtam túl hangosan, de nem telt bele 10 mp, és a főeladó jelent meg a Skunk lakóhelye mellett, és letörölte az üvegfalról az árat...
De nem, nem vettük meg. :) Nem azért, mert ketten együtt sem rendelkeztünk ennyi vagyonnal így fizetés előtt, hanem mert egy ekkora lakásba nem való -- bár igazság szerint, az alvás művészetét háborítatlanul tudná művelni, ha elférne nálunk, ugyanis amennyit mi ébren idehaza tartózkodunk, az nem túl jelentős...
Így hát nem lettünk többen sem egy skunk, sem egy gyönyörű tűzpiros-kék színű papagáj, sem egy csincsilla révén - a futottak még kategóriában egy kopasz malac és egy beszélni tanuló sándorpapagáj indult.


Mindenkinek feltűnt talán, hogy eme blog írónak száma megközelítőleg duplájára nőtt, bár a blog alapítója a kezdeti lelkesedés és gondolat mellett némi fenntartással viseltetett a dolog iránt: félt, hogy túl sok autóról lesz szó innentől a blogján.

Bizony-bizony, beigazolódott a gyanúja, a Sith-ek bosszújáról szóló sorok közé is becsempésztem pár kommandóst: a figyelmesebbek bizonyára kiszúrták már a "spoiler" szakszót, ami tuningolt autók egyik ékessége:

Tegnap megnéztük a SW3-at, de nekem biz' nem tetszett.
Eddig mindenki szétdícsérte, lehet, hogy ezért volt kissé csalódás. Nem tudom.

Sűrű volt, sok volt, akciófilmet csináltak a meséből. Ezt a mennyiségű gykást, űrcsatát, lézerkard suhogtatást, lélektani gyötrelmet, frinc-francot én kábé három filmben csináltam volna meg. Folyton történt valami, nem volt idő elmélázni, elgyönyörködni az épületekben, a tájban... meg úgy semmiben sem, pedig lett volna mit nézni. Majd ha hozzájutok DVD-n, akkor lassítva nézem, az tuti.

Pluszban még tele is volt logikátlanságokkal.
Azt hiszem, nem mondok újat, hogy Anakin átáll a sötét oldalra. De máig sem tudom, hogy miért, mert engem ugyan nem győztek meg a sithek, hogy ők a jobbak. Én tutira legyaktam volna a rusnya Sötét Urat és nem a tenyerét nyaldostam volna, az ziher. Főleg ha olyan tökös csávó vagyok, mint az a Skywalker gyerek. De ezekszerint ő nem csak tökös volt, hanem síkhülye is. Sőt, egy idő után töketlenül síkhülye.
"Átállsz?"
"őőő... meg is ölhetnélek"
....
"őőőő, tudodmit?...szolgálni foglak!!"
Na, ennél csak egy fokkal volt frappánsabb az átálló-szöveg.

R2-ből action robot hero-t gyártottak. Lassan Yoda is képtelen lesz legyőzni, annyira tápos lett a kis kaszni. Nekem jobban tetszett a régi kis kotnyeles mivolta.

A harci droidok mind idióták. Ez kiderült a filmből. Minden akciójelenetnél csak bután nézték, hogy mi történik és megvárták, amig lemészárolják őket. Holott totál táposnak kellene lenniük... de ezek valami porcelánötvözetből lehetnek, mert egy rühes kiskutya farksuhintásától is darabokra esnek szét.

És még sokáig tudnám sorolni...
Mindazonáltal jó átkötés volt. Kellett, szükség volt rá, de sietős volt, kapkodós és túl akciós. Kénytelen leszek megnézni valami vágatlan(abb) sokórás, rendezői változatot.

Kábé három örömteljes másodpercig azt hittem, hogy tényleg hozzájuthatok 5 Ft-ért egy gőzmozdonyhoz... Aztán figyelmesebben olvastam. Ez csak egy képeslap.
Szóval nem lesz gőzmozdonyom. *lebiggyed a szerző ajka*

Kezdem unni a régi gimis osztálytársaimat. De úgy tényleg.
Eddig sem istenítettem őket, de valahogy csendes jóérzéssel gondoltam rájuk. Ez egyre jobban kezd megszűnni, ahogy halad előre a találkozó szervezése a levelezőlistán. És egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy magasról leszarják egymást, mindenki csak a saját kis dolgait hajtogatja, lényegtelen, hogy a másik mit gondol. Ez olyan kis ellenérzés morzsákat szül bennem valahogy. És egyre kevesebb kedvem van odadugni a képemet. (Egyébként azt hiszem, hogy minden ellenérzés ellenére a kíváncsiságom győzni fog és elmegyek mégis.)
Egyébként még egy 50 fős csettalálkozót is látványosan egyszerűbb volt megszervezni, mint ezekkel lekommunikálni ezt a hajcihőt. Nem irigylem a szervező srácot.
Pfffh! És akkor csodálkozom, hogy előre borsózik a hátam ez egésztől...

Élek... élek.
Kicsit megviselten.

Már beinjektáltam a vénámba a napi kávéadagomat, a taurin és egyéb finomságok még váratnak magukra, de már abból is betáraztam ínységesebb időkre. Altató lövedék helyett ébrentartó lövedék... Asszem, innom kéne még egy kávét, hogy ne írjak ekkora hülyeségeket.

Este, meló után Várostervezés. Szépen haladok, de haladhatnék sokkal szebben is. Azt hiszem, ez is az a tervezési folyamat, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Vasárnap abba is hagyom és hétfőn be is adom. Kedden meg elmegyek belőle vizsgázni. Ez elég nagy bátor...akarom mondani botorság, tekintve, hogy tanulni még nem tanultam rá. De próbavizsgának jó lesz. Hogy nekem mennyi időm van!?

Az Épszerket hagytam a fenébe. Volt helyette annyi minden más, és külöbenis elegem volt már belőle, nah.

Különben lassan két hete egyfolytában rajzolok. Kézzel, mint az állatok... najó, néha besegít a Tablet is. Sőt A Tablet. Most kezdem érezni, hogy mekkora segítség és milyen jó, hogy van. Amellett, hogy tulajdonképpen csak egy játékszernek indult, amikor megvettem. Oké-oké, nem olcsó játékszer.




Ugyanakkor, ezek mellett kicsit eluntam magam a héten a melóhelyen. Érdekes kettősség ez.
A jó kis sarokhelyemnek hála, a főnök elfelejtette, hogy vagyok és alig adott munkát. Amit meg adott, az vagy nem volt jó, vagy meggondolta magát és a végén mégsem kellett megcsinálnom. De a pepecsélésekkel azért elment mindig a napom. És még stresszelni is tudtam magam miatta. Ez a modern ember átka lehet, hogy a semmin is fel tudja magát idegesíteni.
Bezzeg abban a japán faluban, ahol annyi száz éves él... Megmondták a titkot: zöldséget kell enni, kapálni kell sokat, nem kell idegeskedni mások hülyesége miatt és sokat kell röhögni. Tisztára betartható dolgok. Na, megyek is kapálni...

Kifizetődő hosszas emilben elemezni a barátnőnknek sanyarú sorsunkat. Postírásban pedig segít a Kopipészt Manó...

Na, ma eldöntöttem, hogy hagyom a francba az Épszerket idén. (A tudatlanoknak: Épületszerkezettan. Ronda és gonosz. Aki nem ismeri, az is rettegje!!)
Szóval hagyom a fenébe, majd jövőre, és addig ne is lássam, ugyanis totálisan esélytelennek látom, hogy összesen két este alatt, meló után két pótZH-ra is felkészüljek.
Szőkeherceg javasolta a tanulmányi szabadság kivételét. Jelzem, bennem is felmerült már, csak félek, hogy a főnök csak egy ideig lesz toleráns azzal kapcsolatban, hogy csak néha lát a munkahelyen, ugyanis leginkább nem vagyok benn.
Meg már amúgy is tiszta idegbaj voltam (na jó, vagyok) és kezdett elegem lenni az állandósult fejfájásból. Azt hittem magamról, hogy én bezzeg nem vagyok egy olyan ideges típus, de most rájöttem, hogy de. És igenis stresszelem magam és képes lennék fennmaradni az elkövetkezendő három napban (még meló után is) hajnalig, hogy befejezzem azt a nyűves rajzot, a hőtechnikai számítást, a műszaki leírást... és még azt a maradék két estét is rászánnám a kilónyi részletrajz betanulására.
Ne ingassátok a fejeteket, nektek is biztos van valami szégyelnivalótok!

De ez nem lenne elég, mert ott van sajnos a Várostervezés is. (Ami egyébként egy megfoghatatlan lufi). Az egyik konzulens ezt mondja, a másik azt... én meg döntsem el, mit is akarnak valójában. Szóval így legalább azt a rohadt Várost meg tudom csinálni rendesen.
Ja, hiperszuper: MOST jelentették be, hogy 31-én van a Város vizsga. Ekkor lesz, nem máskor - sőt máskor nem is lesz. Egyáltalán. (Amúgy meg nincs is benne a Neptunban se (ami ugye minden ügyintézés központi rendszere). Ha ma nem megyek be, nem is tudom meg. Megjegyzem, vannak képzések, ahol legalább egy szabvány e-mail megy a kiegészítős, nem egész nap a suliban és a tanszéken lógós/ráérős hallgatóknak a vizsgaidőpontokról, vagy legalábbis akkor, ha változás van...)
Szőkeherceg teljesen ki van akadva, hogy mi az, hogy EGY időpont van. Elmeséltem neki, hogy mennek itt a dolgok. Azt mondja, írjak a dékánnak...
*sóhaj* Látszik, hogy nem járt még kiegészítő képzésre... Itt minket mindenki utál, itt minket mindenki csak bánt. És most sajnáljatok!!!!!

Úgyhogy első alkalom Sziltan vizsga lemondva - merthogy eredetileg szerettem volna gyorsan túllenni rajta, ráadásul az első alkalommal nem is szoktak annyira nehéz példákat adni, ez viszont ugye 30-án lett volna -, de nem baj, majd megyek a másodikra.
És reménykedek, hogy nem szívatják meg azokat egy nehezebb példasorral, akik nyilván "nem mertek elmenni az elsőre".

Rájöttem amúgy - persze biztosan túl későn és én vagyok a becsületes barom -, hogy hogyan is tudják egyes "eminensek" gyönyörűre megcsinálni az épszerk rajzaikat. Meg már rögtön az első konzultációra majdnem kész rajzokat vinni. * körülnéz, hogy mindenki figyel-e *
Nos, kérem: nekik eleve vannak olyan segédanyagaik, amiket
régebbi hallgatók csináltak!
Ott van nekik a gépen. Sokszor belsősként is ténykednek a suli valamelyik tanszékén, akkor meg már csak-csak az "ölükbe hullik valami", hogy ne terhelje le őket nagyon egy-egy kötelező feladat: érezzünk velük együtt, hogy milyen szar is lehet nekik, ha már erre kényszerülnek.
(De nem baj, mi majd okosabbak és sikeresebbek leszünk náluk. Jöttök ti még majd hozzánk, hogy mutassuk meg ezt vagy azt!!)

Úgyhogy, ha ez így megy tovább, hogy láthatóan a feladatok mintha nem is a munka után (opcionálisan: család, sok-sok kiskorú gyermek mellett) tanuló hallgatókra, hanem ráérős feladatcsencselőkre vannak méretezve, akkor sajnos kénytelen leszek jövőre Épszerk 4-ből egyből beszerezni ezeket, és nem saját kútfőből csinálni, mert az baromira nem kifizetődő. (Tippeljünk: szerintem van, aki pénzért szerzi őket. Nagyházi-feketepiac. Tervfeladat-maffia. *elájul* )
Basszus. Ez kérem már keményen a versenyszféra. Iskolai kapitalizmus.

És erre most kell rájönnöm!!!! *falba veri a fejét* (Hát igen, mi mindent tanul az ember az Életről az iskolában.)

Tök vicces volt amúgy, ahogy ma egy kis lelkes harmadéves (vagy negyed? mindenesetre fiatal volt és lelkes) építész odajött, hogy "jajjj, de jóóóóó, (*édibédipillogás*), hogy én kiegészítős vagyok, és júúújjj és az milyeeeen?"
Hát bazmeg, milyen?! Kibaszott nehéz....
Kicsit tömör voltam. Látványosan letört a lelkesedése. Szegényke... (Neki is tanított a mai nap valamit az Életről. Ha mást nem is, de legalább annyit, hogy a kiegészítősök kurva rondán beszélnek...)

A régi osztálytársak meg (még az "elitgimiből") kitalálták, hogy most legyen a 10 éves érettségi találkozó. (Jesszasz, de vének vagyunk már!)
Naná, hogy vizsgaidőszakban!
Oké, logikus, hogy őket már rég nem érdekli a vizsgaidőszak... de ha nem kértem volna külön, hogy NE akkor legyen... Így olyan "kedves".

Persze ezt csak azért rovom fel, hogy puffoghassak valamin, de úgyis elmegyek az összejövetelre, mert kíváncsi vagyok a fejükre. A tanárokéra már nem annyira. De ők is meg lesznek invitálva. Páran képesek annyira lelkesedni az osztályból, hogy akár a négy év alatt elfogyasztott tizenegy(!!!) darab angoltanár mindegyikét is mind meghívnák...

* Köszönettel tartozom Szőkehercegnek, amiért olvashatóra lektorálta az amúgy elég összeszedetlen pöfögésemet.

Köztudott, hogy plüssállat mániám van. Úgyhogy, amikor vásárlásra kerül a sor, akkor mindig megállok egy kicsit játszani a plüssállatos pultnál.
Legutóbb visítva ugrottam hátra vagy másfél ölnyit.
Megláttam Őt!

Ez egy csodálatos nap.
Olyan csodálatos, hogy gyorsan be is sorolom azok közé a napok közé, amikor ki sem kéne kelni a paplan alól. Maximum ablakot nyitni, mert meleg van. Ugyanis, ha kikelek, akkor valami elromlik, összetörik, leesik, megroggyan, felrobban, megbuggyan... egyest kapok, megvágnak, lemaradok a házival, a kutya megeszi a kész rajzot... a főnök új melót vállal be, még kacifántosabb geometriájú házat talál ki... és még sorolhatnám a potenciális sorscsapásokat.

Kora hajnalban a melegszendvicseim lepottyantak a tálról. Természetesen fejjel lefelé. Olvadt sajt a földön rulez.
Épszerkből a másik ZH-m is karó lett. Erősen gondolkodom, hogy vajon érdemes-e összetörnöm magam ezért a félévért ebből a tárgyból. Főleg, hogy annyi minden más egyéb van... Azt hiszem, hogy a vakvéletlenre fogom bízni ezt a dolgot. A többit nem. csak ezt.

Kezdek besokallni. Úgy mindent összevetve.

Viszont a sziltan ZH-m meg 83 pontos lett. A 120-ból. Az szép, nah. De ezért akár nyugodtan alhattam volna holnapig.

Esküvő megvolt.
Ez volt a...őőőő... *bőszen számol az ujjain* a negyedik. Mármint amin meghívottként volt szerencsém jelen lenni.

És újfent elgondolkodtam azon, hogy miért kötelező ez az egész cécó, amit lakodalomnak hívnak. Vagy legalábbis miért ÍGY?? Eddig egyetlen olyan párt nem láttam, akik igazán élvezték volna. Sőt, olyat is most először (najó, talán másodszor) láttam, hogy a pár nem idegeskedte halálra magát. De azért annyira nagyon jókedvűnek sem tűntek...
Azonkívül miért kötelező elem a lakodalmas nóták hallgatása, könyörgöm? Sőt, borzalom, de erre emberek még táncolnak is. Bár nekem inkább úgy tűnik, hogy ők is valamiféle kötelező jelleggel teszik ezt. "Jóska, levelet hozott a pósta..." És hasonló frappáns rímek. Juájjjj!

Szerintem ezt az egészet egyedül a jelenlévő gyermekdedek élvezik a legjobban. Van felhajtás, szép ruhát kapnak (ez gondolom, főleg a kishercegnőnek nevelt lányoknak élvezet), találkoznak egy csomó rokon gyerekkel, akikkel amúgy nem nagyon. Kergetőzhetnek, játszhatnak, a fiúdedek meg táncolhatnak egy csomót a menyasszonnyal, aki ugye szép, meg aranyos és mosolyog egy csomót. És a pindurka, mininyakkendős fiúdedek ezt szemmel láthatólag nagyon imádják..
Ezt az egészet viszont én annyira nem élvezem, nah.
Valami középút féleséget egyszer láttam. Egyszer Miskolcon. Az tetszett. Lementünk a csajokkal, jó volt a zene, jót buliztunk... csak a főszereplővel, aki miatt jöttünk, alig tudtunk dumálni. Ugyanis folyton szerveznie, vagy éppen szerepelnie kellett. Viszont a zene miatt a jelenlévő vénasszonyok húzták a szájukat. Pedig igazán konszolidált volt. Még tücctücc sem volt. De úgy tűnik, hogy sehogy sem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek jó. Valaki a kaja miatt húzza a száját, valakinek a zene nem tetszik (mint most nekem), valaki azt kritizálja, hogy ki milyen ruhában érkezett, valaki azt figyeli, ki mennyire nyúl a pénztárcájába... *sóhaj*

Na, mindegy.

Odamentünk, jót dumáltunk, baromi sokat ettünk. (Süti még most is van. De már nem olyan sokáig!)
A menyasszony szép volt, a vőlegény vidám. Mindkettőt alig ismerem ugyan, de azért örültem nekik, mert aranyosak voltak.
Szép volt, jó volt, aztán hazajöttünk. Merthogy nem volt közel. A lényeg: megvolt ez is. Kipipálva.

Hihetetlen, de túl vagyok ezen a héten is. Már legalábbis a munkásabbik részén. Mondjuk ez hülye kifejezés, mert egész hétvégén munkálkodni fogok a sulis cuccaimon.

A várostervezés feladatomat a héten a tanár lehordta és csaknem tejlesen átrajzolta. Pedig már majdnem készen volt. De neki az túl kommersz volt, túl hagyományos, túl maradi... Bahh! Hogy köszönjön vissza a nyaralóimon a Művészetek Palotája, meg hogy ne használjak barokkos térfomálást, meg nyifinyafi és blablabla... Na, nem kell félni, olyan modernt kapnak a pofájukba, hogy fejreállnak tőle!!! Csak kéne egy kis idő...
Le vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló. Sok a munka, kevés az idő. Pánikhangulat uralkodik rajtam. Túl gyorsan fáradok. A kávéban meg kevés a koffein. 23-án leadási határidők. Most még tarthatónak tűnik azért...

A héten volt három zéhá. Az egyik szabadkézi rajzból, oké. Ott csak a szabad kezemet kellett rajzolásra bírnom. Nem voltam megelégedve a végeredménnyel. Miért kell olyan dolgokat erőltetni, amik nem mennek? Nekem nem megy a színes ceruzás dolog, nah. Adjanak grafitot, tollat, tust, festéket, számítógépet, vagy fotógépet a kezembe, azzal esküszöm, menni fog... a színes ceruza nem megy. Akkorsem. És persze megint eltörtem egyet a különben hiperszuper tömörgyönyör színesceruzáimból rajzolás közben. Na, mindegy, azért ez a tantárgy meglesz. Különben sem tudom komolyan venni azt a tárgyat, amit kétheti egy órában tartanak és arról szól, hogy mindenki rajzol, ahogy tud. Instrukció nuku, vagy ha van, akkor a T. Tanár Úr ordítva közli, hogy "te meg hogy fogod azt a ceruzát, bazmeg?!" vagy valami hasonlót.
Jó, szóval szabadkézi rajz letudva.

Épszerkből már tudom, hogy akkora karót kaptam, amitől egy vérbeli vámpír visítva menekülne. Itt jön a vállvonogatás, hogy hát hiába, valamivel szívatni is kell a jónépet. Én meg nem tudom fejből megtanulni az összes homlokzatburkolatot, csókolom. És úgy tűnik, hogy valamit a tankönyv sem tudhat, mert szétpuskáztam a rendelkezésre álló 45 percet... és tessék. Mégis egyes. Biztosan nem szabványbetűkkel írtam...

A szilárdságtan legalább sikerélményt okozott. Annyit tanultam, hogy a végén már én magyaráztam mindenkinek. És úgy tűnik, hogy sikerült is megírni egész jól a dolgot. Remélem. Ha nem számoltam el valamit végzetesen.
Ja, és bementem asztalt borogatni a számtech jegyem miatt. A válasz: "jajj, bocsi, elfelejtettem megszorozni a pontszámodat kettővel..." Mire én:"hrrmpfff!!" És azzal vissza is tettem a retikülömbe a bézbólütőmet.
Szóval maximum pontos lett, nah. Így már sokkal jobban tetszik. *büszkén körülnéz, hogy mindenki jól látta-e*

Egyébként dolgoztam is. Igen, néha betolom a képem a melóhelyemre. Mint most is. Kemény egy egész pénteket végigmelóztam. Néha sajnálom a főnökömet azért...

Ma pedig esküvőre fogunk menni. Majd délután.

Ez az idióta banda akár egy elhivatott live rpg-s , vagy ostromjátékos csapat is lehetne.
A szerencsétlen kiscsákónak meg akadt egy kis bámulnivalója rajtuk. Nyilván még tetszett is neki, amit látott. Most meg oda a lépe...

Egész szombaton - legalábbis majdnem - a Drágaszágot nyúztam, nyaggattam, bigyergettem a ketyeréket, meg a kütyüket rajta.
Én kérem, olyan fajta vagyok, hogy szeretem a sok gombot és még használni is szoktam őket. Csak ehhez kellene egy jól használható User Manual. Vagy Használati Útmutató. Csalódnom kellett, mert bár a Használati útmutató olvasható, de szarul van tördelve, a valódi anyag 40 %-át pedig egyszerűen kihagyták belőle. Úgyhogy elkezdtem bújni a Mode d'Emploi-t, de azt gyorsan letettem... aztán megnéztem a Manuale di Istruzionit, de abban meg annyira meglepőek voltak a szakszavak, hogy azt is letettem. Végső mentsváram a Bedienungsanleitung volt. Ezt legalább Szőkeherceg érti, nyomokan pedig én is kiigazodom rajza, mert legalább néhol hasonlít az angolhoz. Úgyhogy kérem, tanulok németül.
Párhuzamosan lapozom a magyar kivonatot és a német könyvecskét, hátha okosabb leszek.
Oké-oké, pár dolgot magamtól is egyből megtaláltam, elvégre azért volt már egy analóg gépem pár évig és a gyártól előszeretettel tesznek majdnem ugyanoda minden gombot. Ami igencsak jó szokásnak tűnik, amikor új gépet vesz az ember a kezébe. Viszont egy analóg gépen nincsen menűrendszer..., nincsen függvényszerűen beállítható fehéregyensúly, meg még egy csomó-csomó dolog. Azoknak a rendeltetéséről pedig én tudni akarok!



Na, mindegy, azért kimentünk délután fotózni egyet a Nemzetihez.
Őszintén szólva, nagyon rossz választás volt. Bár késő délután volt, vagy éppen azért, a hatalmas, világos kőfelületek csak úgy tükrözték a fényt mindenhová. Úgyhogy a végén képeim valamiféle tejszerű ködben úsztak, a szemem meg könnyezett. De kezdek belejönni az új masinába.
Úgyhogy következzen egy hevenyészett teszt. Innentől már csak az olyan elhivatott kockafejek olvassanak, mint én.



Kezdem a negatívumokkal. Ez pszichésen jobb állítólag. Én pedig a világért sem akarnám senki pszichéjét feleslegesen terhelni...
Sóval kegyetlenül szar, hogy nincsen normális használati utasítás, de ezt már mondtam....

A gép pici. Nekem marhajó, mert kábé mintha a kezemre volna tervezve, de egy normál férfikéznek picike. Kíváncsi vagyok, hogyan tervezték... Az azért elég szarvashiba, hogy csak az igen aprókezű nők bírják megmarkolni.
Az objektív, amit adtak hozzá, és amit kénytelen voltam megvenni, pedig nem is akartam annyira, de csak így lehetett kapni... *sóhajtás*... szóval az objetív szerintem finoman fogalmazva is egy nagy kalap szar. Szerintem. Különben sem nagyon szimpatikus a műanyag foglalati rész, de ez már kifejezetten gagyi hatást kelt. A vele elért képminőség erős közepes és 58 mm-es szűrőátmérője van. Ellentétben ez eddig meglévő objektívjeimmel, amik 62 mm-esek. Szóval semmit nem tett, amivel belopta volna magát a szívembe. És amikor feltűnt, hogy nem lehet manuálisan fókuszálni vele, akkor határoztam el, hogy mélyen eldugom a fotóstáska mélyére és csak akkor veszem elő, ha már nagyon kell a 18 mm-es széleslátószög.



Van pár funkciógomb, amik nagyon jó helyen vannak, amennyiben az ember egy stabil állványról fotóz, de nagyon rossz helyen vannak, ha éppen a keresőbe néz és úgy próbálja meg beállítani teszemazt a mélységélességet. Azt felejtsük el már most, hogy csak simán a keresőbe nézve tudunk majd ISO-t, fehéregyensúlyt, netán fénymérési módot váltani. Az erre szolgáló gombok nagyjából az orrunk felett vannak és a keresőben nem jelennek meg az értékek, amikből lehet választani, csak az LCD menűjén... ami viszont automatikusan bekapcsol ilyenkor. Mint ahogyan akkor is, ha elkattintottunk egy képet. Ami jó egy LCD-s gépnél, de baromség egy tükörreflexesnél. Csak azért nem fogom elkapdosni az orrom elől a gépet, hogy az LCD-n megjelenő minibemutatót megnézzem. Elvileg ki lehet kapcsolni... de találhattak volna valami köztes megoldást. Szerintem.

Amit meg még nagyobb hülyeségnek tartok és szeretnék gratulálni a tervezőknek érte, az az, hogy nem lehet a kereső helyett az LCD-t is használni. Legalább opcionálisan. Legalább néha-néha. Nem baj, ha előtte 18 gombkombinációt végig kell zongoráznom, de legalább egy picit... Naaaaaa.... Lécciléccilécci!!! Igenis, vannak olyan pillanatok, amikor kifejezetten jól jön egy ilyen funkció... vagyis jól jönne! Ha lenne. De nincs. vagy legalábbis eddig nem találtam meg.

Sajnálatos, hogy az autofókusz segédfényt a vakuval oldották meg. Sötétben minden előzetes figyelmeztetés nélkül felcsapódik a vaku - egy ilyennél majdnem eldobtam a gépet, úgy megrettentem - és világítani kezd. Lőttek az inkognitónknak. És a stikában megfigyelt célszemély minden nindzsája ránkveti magát. Hála a Canon figyelmes tervezőinek. (Tudom, hogy ez sok gépnél van így. De sok gépnél meg nem, és képesek voltak máshogyan megoldani. Például az analóg gépem is máshogyan csinálja. De ettől függetlenül el fogom adni szegényt.)

Ami viszont tetszik.
Canon gép, tehát az összes eddig megszerzett objektívem jó rá. Nincs sok, de ez azért pozitív. Sőt, mivel digitális gép, ezért az objektívek eredeti gyújtótávolsága felszorzódik 1.6-tal (én ugyan 1.4-re emlékszem, de egy csomóan 1.6-ot mondanak). Az pedig egy 300 mm-es teleobjektívnél eléri a nyálcsöpögésre okot adó 480 mm-et. Imádom a digitális gépeket!



Működik vele a régi, jól bevált RC-1-es távkioldóm. Nem kell madzagot csatlakoztatnom, elég csak elegánsan elővenni a minitávirányítót és klikk. Háháháháááá! Újabb távirányító!!!!

Kicsi, tehát könnyebb elrakni, mint a régi gépemet, ami azért egy méretes objektívvel egyrészt 1.2 kg volt, másrészt alig fért el egy kisebb fotóstáskában.Jójó, ezt sem tudom betuszkolni a csikkzsebembe, de azért lényegesen kevesebb helyet foglal.

Baromi sok kütyü van rajta és mindet lehet nyomogatni, meg tekergetni. Olyan, mint egy Star Trek-es űrhajó navigációs panelja. Ennél már csak az volna jobb, ha érintőképernyős volna...

A képek visszanézésénél azt is megmutatja, hogy - szerinte - hol égett be a kép, és nagyjából következtetni lehet (a bemutatott hisztogramm segítségével) arra is, hogy helyes volt-e az expozíció.

Ami nagyon pozitívan érintett, hogy még éjszaka, 1600-as ISO érzékenység mellett sem lett észrevehetően és zavaróan zajos a kép. A Fuji S602 ISO1600-a csak játékra volt jó. Komoly képeket nem lehetett vele csinálni. Éjszaka pedig egyrészt el lehetett felejteni a fókuszálást, másrészt alacsonyabb ISO mellett is hangyacsata lett a képből.



A keresőben 7 darab fókuszpont van, amik pirosan villognak, amikor úgy találja a gép, hogy valamelyiket eltaláluk. Sajnos, ez néha zavaró is tud lenni. De elsőre nagyon vagány érzés, nekem ugyanis még sosem volt többfókuszpontos gépem...

Aztán még sorolhatnám, hogy mennyivel frissebb, lágyabb, jobb érzés ezt a gépet használni, de megkímélek mindenkit a nyálzástól. Minden előnye megvan, amit egy analóg tükörreflexes gép nyújtani tud és pluszban digitális. Hát kell ennél több?

Egyébként most írtak a Canon Hungáriától, hogy a magyar nyelvű kézikönyvek készítése folyamatban van. Majd szólnak.

Szőkeherceg megjegyezte, hogy igazán vehetnék neki... illetve az EOS 350D-nek társul egy Nissan 350Z-t. Merthogy ugye névrokonok. A Drágaszággal.
De hát a Zrágaság elég hülyén hangzik, úgyhogy asszem, mégsem veszem meg neki.
Majd tapintatosan közlöm vele a hírt...

Pénteken megszereztem a drágaszágomat. A nevében is benne van: EOS 350Drágaszág...
Hamarosan várható teszt is róla. Nem leszek szófukar, úgyhogy... beletelik némi időbe.
Elöljáróban: ...Drááágaszááág! Gollam... gollam... Cak adhattak volna egy normálisz magyar nyelvű használati utaszítászt isz a kisz hobbitkák nekünk.
Vagy angolt. Mer' németül nem tudunk nem ám, hobbitkák, szem pedig franciául. Olaszul meg annyira szem, mint németül...

Néha komolyan az agyvíz felforrásos állapotig fel tudnak idegesíteni a suliban.
Most például azzal érték el, hogy szemkörnyéki idegrángást kapjak, hogy kiírták a múltkori ArchiCAD ZH eredményeit. Reménykedtem, hogy legalább négyes lesz... Hát nem lett. De basszamegakehesló, ne mondja nekem senki, hogy 20 pontból csak 10-et bírtam elérni, mert nyomban körbevigyorgom! Másrészt pedig az kapott 10 pontot, aki két hete kezdett el foglalkozni a programmal és annyit haladt a feladattal 45 perc alatt, mint én 10 perc alatt...
Naneeee, ne tessék velem hülyéskedni. Lehet, hogy néha hülye vagyok. Lehet, hogy én szúrtam el végül valamit a mentésnél (amit kétlek). Lehet, hogy nem is kéne vele foglalkoznom, hiszen a kettes megvan. De nekem ez akkoris bassza a csőrömet. Nekem ez akkoris presztizskérdés. Ne már, hogy éppen ArchiCADből ne legyek közel maximumpontos, amikor már kábé 6 éve foglalkozom vele, ebből élek és lassan már én magyarázhatnám a tanároknak a működését. Ne már, nah!
És nem, ebben nem vagyok szerény és nem is akarok az lenni.
Úgyhogy hétfőn bemegyek a tanszékre és asztalt borogatok. Na! Aztakutyamegamacskarúgjamegaterembúráját!

Néha-néha elmegy az ember gyereke heti bevásárlást intézni egy nagy bevásárló központba.
Tegnap örömmel konstatálhattuk, hogy az Auchan konzervárú osztályra új eladók kerültek. Kicsit gyorsak, kicsit kicsik...szürkések, szőrösek és aranyosan mozgatják a bajszukat.

Azért gondolom, hogy a személyzet tagjai közé vették fel őket, mert túl gyorsak voltak ahhoz, hogy árúként lehessen értékesíteni.

Szerintem ez nagyonis helyénvaló.
Bár a 10 km/h bizonyára nagyon unalmas tempó, ellenben amellett még ki lehet kerülni a trécselés közben kiszámíthatatlanul kóválygó gyalogosokat. Bár akkor már traffipaxolni is kéne a járdán, ami azért lássuk be, elég macerás...
Szóval továbbra sem lopta magát a szívembe egyetlen olyan biciklis sem, aki az elemi közlekedési szabályokon kívül azokat az elemi szabályokat sem képes szem előtt tartani, amik az emberetársakkal való együttéléshez szükségesek. Magyarul és póriasan: bunkó.
Vannak nem bunkó bringások is. Bizonyára. De még nem volt szerencsém a bicajuk alá kerülni...

És szeretnék köszönetet mondani Kisangyalnak, amiért hathatós HTML-távsupportot biztosított.

Mint említettem, a dizájnerek nem egészen normálisak. Hozzátenném, hogy ez igaz mindenkire, aki bármit is tervez. Házat, autót, bögrét, órát, lámpát, vécéülőkét. Pontosabban vannak köztük normálisak is. De csak elvétve. Előbb-utóbb pedig rajtuk is elhatalmasodik az őrület és elkezdenek játszani a tárgyaikkal. Illetve a mi tárgyainkkal, mert mi megvesszük azokat majd. Hogy hogyan jutottam erre a korszakalkotó gondolatra? A minap úgy döntöttem, hogy körülnézek a megdizájnolt kávéscsészék világában. Mert ugye tulajdonképpen jó az a TESCO gazdaságos porcelán jellegű kávéscsésze, de miután mívesebbet lát nála az ember, valahogy beindul a fogyasztói nyáltermelés és pénzt akar költeni valami szebbre, jobbra, eredetibbre. Amitől tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzése lesz. Elhamarkodott volt az ötletem. Egy Alessi kávéscsésze sorozat (értsd 6 db csésze minden nélkül) 20 ezer forint. Namost azért ennyim nekem erre nincsen. Maradt a nyálcsorgás. Végignéztem a teljes termékskálát. És feltaláltam a spanyolviaszt is. Háromféle dizájn-termék van: ami használható és praktikus, de unalmas. Viszont csésze alakja van (vagy kanál, vagy óra formájú, de semmiképpen sem néz ki időtorzítónak, neutron gyorsítónak, vagy UFÓk által feltalált vibrátornak.). A másodiknak még mindig hasonlít a formája arra, ami a rendeltetéséből fakad, de a sok dizájnelem miatt már használhatatlan, de legalábbis nehéz használni. De még mindig nem hiszi az ember házi atomreaktornak... A harmadik pedig a színtiszta agymenés. Azok a tárgyak, amiket sosem használsz, de az asztalon hagyod, mert baromira jól mutat és fel lehet vágni vele. Ki a franc akarja használni??! Ahhoz túl sokba került. És ezt a tervező pontosan tudja, amikor megtervezi a geotermikus szubtéri defraktorra emlékeztető ezüst kávéskészletét. Soha a büdös életben nem fogod beleönteni a TESCO-kávét a bödönjébe. Egyrészt nem tudhatod, hogy mi lesz belőle, ha kiöntöd, lehet, hogy az iontorzított kávé nem olyan finom... másrészt pedig soha nem fogod tudni kitisztitani, ha összekoszoltad.

Valami hihetetlen, hogy mennyire nincsen kedvem semmihez sem. Legszívesebben elheverednék valami napos helyen, a fűben és aludnék egy hatalmasat. Lehet, hogy egy idő után dorombolnék is. Bár mostanában alvás közben inkább morogni és fogcsattogtatni szoktam. Úgyhogy kialvatlan és morc vagyok.
Bár most, egy akácmézes tea után kicsit rózsásabbnak tűnik a helyzet. Most lehet találgatni, hogy a koffein, vagy az akácméz hiányzott-e jobban a szervezetemnek, hogy ilyen durcás morcossággal reagált.

Más.

A fenti kép (is) bizonyítja, hogy a dizájnerek nem egészen normálisak. Erre még majd kitérek egy rövidebb, tanulmányjellegű postban. Most azonban sürgősen lefordulok a székről...

Lassan alig hiszem el, hogy vannak olyan hétvégék, amikor nem megyek be melózni. Ezt a mostanit nagyon cselesen úsztam meg. Reggel, amint beértem, behúzódtam a sarkomba és megpróbáltam jelentéktelen porszemnek tűnni. Sikerülhetett, mert a főnök egy másik projekttel volt elfoglalva egész nap, csak egy kocsibehajtó tervét kellett megcsinálnom, kipofoznom két kávéscsésze aljnak a modelljét és bepötyögnöm egy excel-táblát. Mikorra pedig egyáltalán bárkinek eszébejuthatott volna, hogy hétvége lesz, leléceltem. Elképesztően elégedett vagyok.
Most tanulhatok nyugodtan.
Meg moshatok.
Meg takaríthatok.
Na jó, azt nem, mert Szőkeherceg megelőzött... (Persze azért maradt még takarítanivaló retek.)
Egyébként Ő is tanul.
Na jó, most nem, mert kiüldöztem a gépe elől és kénytelen autóversenyzőst játszani az enyémen.

Reggel, az ébredés fázisában megleptem egy kicsit a drágámat, amikor elhatalmasodott rajtam a szakmai virtus és elmeséltem neki Róma városiasodásának történetét. Amit úgy egyébként szájtátva hallgattam, amikor nekünk előadták a suliban. Hiába, azért van egy csomó jótéteménye ennek az egész macerának a diplomáért. Például az, hogy Szőkeherceg majdnem visszaaludt a kiselőadásom alatt. Nem azért, mert unta, hanem mert azt hitte, hogy estimese. Aztán végül mégiscsak ébren maradt, mert véletlenül valamelyik rajzfilm csatornára kapcsoltunk.
Én komolyan nem tudtam, hogy van Star Wars rajzfilm. De tényleg nem! Hihetetlenül szar ugyan, de van. Sietve rajzolt, a filmben szereplő alakokat utánzó, enyhén mangás beütésű figurákkal (Mace Windu feje pl. olyan, mint egy különösen degenerált UFOé), amiknek a mozgása tökéletesen megfelel az újsütetű akciórajzfilmes supermanekének, és annyi akcióval, hogy az ember gyereke bízvást odatapad a villanypásztor elé. Nos, kérem, én bíz' odatapadtam, mint egyszeri piaci légy a légypapírhoz.
A történet nem volt éppen bonyolult, amit láttunk, az tulajdonképpen a Klónháború továbbgondolása volt. Kevés nyállal vegyítve, amit Anakin és Amidala szerelmi szála képviselt. Ez utóbbi után kénytelen voltam feltörölni a tévé alatt összegyűlt rószaszín flitteres műnyálat. Még a plüsskutyának is hányingere támadt tőle.
Másrészről azonban kezdő (és haladó) szerepjátékosok bízvást meríthettek belőle nyerő ötleteket izgalmas kalandokhoz. Életútjátékokhoz és egyszeri játékalkalmakhoz is nagyszerűen használható alaprecepteket puffogtattak a készítők. Csodás megoldások születtek, sokféle problémára, például meggyőző volt a Seregeinkkel már egy hónapja bombázzuk a várost, de nem tudtuk bevenni, úgyhogy menjetek be ti ott, ketten és kapcsoljátok ki a pajzsgenerátort, valamint az Most érkeztünk erre a bolygóra és az első lelőtt gaz szörnyről kiderül, hogy csak egy nyápic leány-ifjonc beavási szertartásának volt a főcélpontja, és a Nagy Jedi Lovag kiugrik a szétrobbanó harcigépéből és megzaboláz egy éppen arra repülő gazdátlan gépet puszta kézzel, az áramköreinél fogva, mint egy ős-cowboy az ős-csökönyös ős-öszvért a kantárjánál fogva, aztán meg Yoda Mester egymaga seregeket söpör el és csapatszállító hajókat csapkod a falhoz és egymáshoz a puszta akaratával, de azért mindjárt beveszi az ellenség a bolygót és még sokáig tudnám sorolni.
Viszont a szereplők szinkronhangja már ismerős volt a filmekből és ez tetszett.
De minden hiába, ez is csak egy újabb bőr, amit lehúznak a Csillagok Háborújáról. De ébredezni pont jó volt.

Mire felébredtem, ebédidő lett. Úgyhogy megint összekoszoltam a wokot.

Egyre fárasztóbb ez a nyűves suli, pedig nem rég még úgy voltam vele, hogy lám, milyen jó, olyankor pihenek egy picit, ha suliban vagyok. Hát most nem. A tegnapi nap volt mindennek a betetőzése.
Reggel azzal kezdtem, hogy berohantam megírni egy ZH-t kutyafuttában, amiről egyébként éppen csak hogy időben tudtam, hogy egyáltalán írunk ilyet.
Aztán rohantam a régi albérletbe nyomtatni egy adagot, mert délben már a várostervet kellett bemutatni és kedden késő este még javában csinosítgattam a Kopaszi-gát környékét a számítógépen.
Viszont az órán, amig nem jött a tanár, csináltam pár skiccet. Erre nem odagyűltek a többiek nézni, hogy hát ez a hülye meg micsinál ilyen nagy elánnal? Aztán jött, hogy húúúú, de jól rajzolsz, hűűű, ezt meg ki csinálta, jujjjdejóóó, hűűű meg haaa... És ez baromira legyezgette egyébként az önbizalmamat. Úgy egyébként. Úgy egyébként nem vagyok ám hiú, áááá, dehooogy.

Aztán odajött a gyakorlati tanár is végre és konzultáltunk egy adagot, de semmi értelmeset nem mondott, csak álmodozott egy sort, hogy mennyire hiper-szuper dolgokat tudna Ő elképzelni erre a területre. Ebből ugyan nem okult senki, de legalább szórakoztató volt.
Aztán hazarohantam anyuékhoz, mert már elég régen nem láttak. Megmutattam magam, megmutattam a rajzaimat, de alig dícsérték, mondván, hogy nehogy elbízzam magam. Persze maga a terv nem tetszett nekik. Egyébként nekem sem tetszik. Ennek egyszerű oka van. Szinte teljes egészében a tanár elképzelését tükrözi. De micsináljak? Inkább bérrajzolok, mint a saját kis elképzeléseimre kapok egy hatalmas karót.
Mindezek után hazajöttem és még mindig nem volt éjfél, úgyhogy nekiestem a szilárdságtan házinak, amit már jóval régebben el kellett volna kezdenem, de egyszerűen nem jutott rá sem idő, sem energia. Persze elakadtam az első apróságnál. Szenvedtem vele még egy picit, majd lecsaptam és elmentem aludni. Ma folytatom. Talán így reggel okosabb vagyok. Habár már pár napja nem bírok normálisan aludni. Ehhh, biztosan a sok stressz... * a szerző elmegy kávét csinálni *

Bejöttem dolgozni.
Kell a pénz, na!
Igaz, unalmas egy picit így, egyedül, de valahogy ki fogom bírni. Meg tulajdonképpen bejött a német anyanyelvű kollegám is. Bár vele kissé még nehézkes a társalgás. Lévén, hogy kábé annyira tud magyarul és angolul is, mint én angolul. Németül meg ugye én nem tudok...

Jessssz! Valamint még azt fűzném hozzá, hogy kifejezetten szeretném, ha valaki pofánvágná (helyettem is) a demonstráló, öntudatos (rohadt, köcsög) biciklistákat. Az utóbbi időben nagyon elszemtelenedtek. Az autók között autósnak képzelik magukat - akkor hajtanak át az úton, amikor az autósoknak zöld a lámpa -, a járdán meg gyalogosnak képzelik magukat - és akkor mennek át, amikor a gyalogosnak zöld a lámpa. Ezt a két kényszerképzetet pedig előszerettel keverik. Előnyt is lehet kovácsolni a skizóból végülis.
A gyalogos meg csakúgy lépdel a járdán. Törvénytisztelő, rendeskedves állampolgárként nem lép le a járdáról, hogy átmenjen a zebra mellett elhúzó autókkal együtt a másik oldara, ahol majd visszalép a járdára és továbbhalad sétabotját lengetve - rendeskedves, törvénytisztelő sétafikálóként.
A gyalogos nem számít arra, hogy amikor 3 km/h-val szambázik a járdán jókedéllyel fütyürészve, akkor egy kétkerekű felebarátja, ki skizofréniájában akkor éppen gyalogos, 30 km/h sebességgel, jelzés nélkül leanyázza őt a gyalogútról, amit perpillanat andalgásra használt. A gyalogosnak még felháborodni sincsen ideje, amikor oldalról nekihajt egy öntudatos, ám szintén skizoid biciklista. Harminccal. Csengetés nélkül. Magában mormogva, hogy mennyire bunkó is vagyok én, a gyalogos, hogy elé tévelyedtem. Sőt. Az én anyámat, ugye.

Hát basszátok meg a biciklijeiteket! Te is dugd fel magadnak, te fasz, aki miatt a múltkor fél napig éreztem a vállamat, mert szartál kikerülni! Ha gyorsabb lettem volna, lekaptalak volna a kurva bringádról és letömködtem volna a torkodon a menő biciklista szerkódat! Kis köccsög!
Ez a cseppet sem bicskanyitogató viselkedés amúgy tapasztalat alapján csak az öntudatos fővárosiaknál dívik. Valahogy vidéken még meg is köszönik szépen, ha helyet adok a járdán és néha csengetnek is egy picit, ha netán hátulról jönnének. Meg elnézést kérnek. És várnak a sorukra a zebráknál.

A valósággal való esetleges egyezések csakis a vakvéletlennek köszönhetők. Ha valaki netán magára ismer, akkor... legyen szíves megkérni a mellette ülőt, hogy keverjen le neki egy dörrenős pofont. Csak a kedvemért. Köszönöm.

Hozzánk költözött Cthulhu szobatársának a harmadunokatestvére. Ő, aki sosem látta Cthulhut. Most az egyik sarkot őrzi. Nehogy kiegyenesedjen.

Azt hittem, milyen jó lesz, ha itthon leszünk - betegszabadság címszóval - pár napig. Majd jól rendetrakunk végre. Majd találunk helyet az apró lomoknak, meg a sok papírnak, amit az a fránya suli hoz össze. Ehelyett mi volt? Egésznapos alvások, nyögésekkel tarkított köhögőkoncertek és pancsolás a teában. De már múlófélben van a nyavalya. Legalább ezt sikernek könyvelhetem el.
Még jó, hogy nem egy héttel előbb jött ez a kehesség. Betett volna a sulinak izomból. Így "csak" egy munkanapot vesztegettem rá.
Tegnap Ördögtestvéréknél lakásbúcsúztató volt. Vicces volt a töküres lakás. És jó volt megint találkozni a haverokkal. Megtárgyalni az ügyesbajos dolgokat, kitárgyalni a blogtémákat, meg a semmiről is beszélgettünk, mert azt is kell. Kicsit hamar leléptünk, de valahogy a bacik már ágybakívánkoztak. És a tömeg is épp kezdte túllépni a kezelhető méretet.
Ma megint hősiesen megpróbálok nekiugrani a rendcsinálásnak. Aztán meglátjuk, hogy alvás, vagy csak filmnézés lesz-e belőle.

Bennragadt a szó.
És egyébként is ilyenkor sután-bután hangzik minden.
Béke Veled!

Takonykór. Vagyis az éppen nincsen, kapok levegőt, köszönöm. Most még. De a hangom olyan, mint a repedt... vagyis rekedt fazék. Vagy mi.
Szőkeherceg rosszabbul járt. Teljes erőbedobással ágynakesett, néha vacog a láztól és borostás - ami nekem meglehetősen tetszik. Hogy borostás. Mellesleg. A doki meg felírt neki 2 liter teát, mézet, meg negrót, és original 100% narancsot. Így!
Bodzát bezzeg nem írt fel! Most megsértődjek?
Most picit pihi. De azért holnap suli, utána meg meló. Közben majd megállok néha és diszkréten visszatömködöm a tüdőmet.

Jó itthon tespedni egyébként, csak ne mennének annyira hülye sorozatok. A Jóban rosszban című opuszban például képesek egy egész hétig húzni Vad Katalin alias Michelle Wild meghurcoltatását, ami peeeersze tök igazságtalan, mert a tettes a polgármesternő fiacskája. Ez tök egyértelmű. És a műsorújságból is kiderül, hiába fogalmaznak annyira körmönfontan. Én kitaláltam! Mert okos vagyok! Na!

Úgy gondoltam, hogy immáron elérkeztem a technikai fejlettség azon szintjére, hogy amikor felajánlja egy csoporttársam, hogy MMS-ben elküldi, amit rajzolt, bízvást rábólinthassak. Hiszen láttam én, milyen boldogan dobálják egymást fotókkal a trendi fiatalok a reklámokban. Bízvást remélhetem, hogy magam is ilyen euforikus boldogságba esem, amikor csak egy gombnyomás és hopp, már ott is a kép a 128x128-as képernyőn.
Na, küggyed akkor, vetettem oda hanyagul ezen felbuzdulva...
Kábé negyed óra telt el és kaptam két üzenetet. Na, ez biztosan az lesz, gondoltam. Bár gyanús volt picit, hogy miért kettő... de azért megnyitottam. És itt kezdődött a rémálom.

Az első SMS arról szólt, hogy kaptam egy képüzenetet - ezen annyira nem is csodálkoztam -, amit megnézhetek a http://sokszám.hülyekódok/megintkód/mégpárkód.htm oldalon. A jelszavam: butabetűkombináció. Itt már gyanakodni kezdtem. Egy Colombo veszett el bennem, az tuti. Bár szivarom nincs, de félszemmel már elkezdtem bután nézni. Várjon csak egy percre, kérem! Csak egy kérdés! Nem úgy volt, hogy az én telefonom hiperszuper, megatrendi és a multibbnál is multimédiásabb?!
Na, mindegy. Nézzük a második SMS-t. A Szolgáltató. Az előbb említett MMS-t megnézhetem az elküldött linken WAP-on, (na peeersze, még én fizessek érte?!) vagy a szolgáltató.hu oldalán az Ajánlat menűpont alatt az SMS és MMS címszónál. Már megint ez a sok klikkelgetés...
Nagy sóhaj. Nézzük. Még tart a türelmem. Birkatürelemmel, csipkelélekkel áldott meg a sors...

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy a megadott URL alatt nem jött be semmi, a megadott jelszót sehová nem bírtam beírni.
A szolgáltató.hu oldalon az Ajánlat menűpontban az SMS és MMS címszó alatt szintén nem volt ilyesmi.
De én kitartó vagyok, engem nem lehet csak úgy eltántorítani!
Úgyhogy rögvest regisztráltam magam az SMS-centerükbe és a Multimédia Galériájukba is, mert mindkettőt úgy hirdették, hogy MMS küldés és fogadás is van.
Újabb SMS-ek jönnek a regisztrációról. Én meg egyre jobban unom az egészet. Hol klikkelgetni kell, hogy pötyögni, hol regisztrálni, hol kódokat megadni...

Nem, nem és nem. Makacsul nem működik, még mindig nem tudom beírni sehová a megadott jelszót.
Na, akkor olvassuk el, mit írnak a szolgáltató.hu-n a témában.

MMS letöltése

Aszerint, hogy a telefonra érkező üzenet címzettje MMS-készülékkel, vagy MMS fogadására nem alkalmas WAP-os telefonnal rendelkezik, az üzeneteket a következőképpen töltheti le:
blablabla és blablabla...

Okosabb nem lettem.
Nézzük az URL-t... minden kombinációban... jelszóval kombinálva... jelszó nélkül... csak a butaszámos IP-címet... Még mindig semmi. Hibaüzenetek. És különbenis az én anyámat.

Kezdem nagyon utálni a T.Szolgáltatót.

Lecsapok két erretévelygő szúnyogot bosszúból.

Akkor most olvassunk FAQ-t a témáról...

MMS kézbesítése

Az Általános Szerződési Feltételek értelmében a Szolgáltató az elküldött MMS eljuttatásáért nem vállal felelősséget és az MMS Szolgáltatást a sikeres kézbesítésen túlmenően akkor is kiszámlázza, ha az Általános Szerződési Feltételekben felsorolt technikai (pl. a címzett a tárolási idő alatt nem kapcsolja be készülékét) vagy egyéb (pl. a címzett nem ismeri az MMS üzenet fogadásának, elolvasásának ill. letöltésének módját) okból az MMS a címzetthez nem érkezik meg.

Elmentek ám Ti a jó francba!...

A rövidítés az angol Multimedia Message Service elnevezést takarja.

Aha. Most már ezt is tudom, köszike...

Az MMS-küldést és -fogadást az előfizetéses ügyfelek a 1230-as ügyfélszolgálati telefonszámon vagy személyesen, dominós ügyfelek a 1777-es számon hívható automata információs rendszerben aktiválhatják.

Áhááá! Szóval CSAK meg kéne tanulnom olvasni.
Köszönöm az együttműködést.
Majd valamikor telefonálni fogok, ígérem. Jó leszek, kezitcsókolom. Kivárom, amig jelentkezik az Ügyfélszolgálatos... és ott is megadok majd vagy 3 kódot. Elvégre megy az nekem, már begyakoroltam. Végülis megér nekem ennyit egy képes üzenet és a boldog eufória, amikor megkapom.

A teljesség igénye nélkül pár keresőszó: tévé kínálat, kopasz tengerimalac, nyákos hasmenés, szatén video, szamurájos képek, taurin, tökönrúgás, skolisztikus...
Ezek alapján nyugodtan elmondhatom, hogy igazán változatos a közönség.

Szakmai jellegű rinyálás.
Tegnap egész este az épszerk feladatomhoz kerestem a neten anyagot. Hát a rüh szakadjon a PVC szigetelőanyag gyártókba egytől egyig! Ilyen egy köcsög bandát! Magasról leszarják a szerencsétlen, nyomorult szakmabelieket, akik szeretnék a termékeiket használni a terveikhez és még szerkezeti méreteket is csak hatalmas szerencsével lehet találni. Én meg olyan elvetemült vagyok, hogy szeretnék egy lapostető szigeteléshez túlfolyó (vízköpő) csomópontot találni. Egyetlen gyártót találtam, aki egyáltalán gyárt ilyet, de részletrajz, meg méretek?! Ugyanmár!... Szóval menjek a francba és különbenis ne akarjak a termékeikről semmiféle részletet megtudni! Hát mi vagyok én?! Ipari kém?!
Úgyhogy most nem tudom, hogy fogok én jövő keddig legyártani hat részletrajzot a semmiből... Valamit varázsolni fogok. Máshogy nem fog menni.

Újabb fertőzött került be a listába. Oda, balra. Üdvözüljük szeretettel Ördögtestvér Ördögnejét! *vastaps*
Némi frissítések esedékesek a blgon, mert úgy döntöttem, hogy megsegítem bajba jutott sorstársaimat és az eddig lekörmölt recepteket, termékteszteket, és hasonlókat külön kilinkelem. Majd.
Majd egyszer blogdizányt is frissítek. Még majdabb...

A hatalmas, óriási, gigamega méretű - 256 MB-os - MMC kártya kitűnően funkcionál a divattelefonban, eddig nem fagyott, mindössze csak egyszer megakadt. Úgyhogy mostmár tudok zenét hallgatni bárhol, feltéve, ha a fülhallgatóm nálam van.
Tulajdonképpen így belegondolva, marhajó ez a multifunkciósság, mert nem kell nyolcmillió dolgot magammal cipelni. Így is már soktéglányi súlyú a nőies retikülöm. Mind a három.
Szóval jó nekem a multifunkció és a modernizáció, mert most már nem kell menedzserkalkulátor, mert van a telefonban naptár és jegyzet funkció (igaz, sokkal rosszabb), nem kell óra, mert van időkijelzés a telefonon (igaz, a dátumot csak nehezen tudom megnézni, de az órámon sem lenne dátum), nem kell mp3-lejátszó (ami volt, már tönkrement), mert van a telefonban (igaz, borzalmas a fájlstruktúrakezelése és nehézkes a másolgatás és nem lehet cserélni, mint a CD-ket), nem kell rádió, mert az is van a telefonban (igaz, nem hallgatom, és amúgy is picit nehézkes a kezelése és úgyis csak a trendadókat fogja. Bár nekem az is bőven sok.), nem kell fényképezőgép sem, mert van a telefonban (igaz, űbergagyi, de hirtelen megörökítendő feladatokra jó... viszont így folyton szidom magam, hogy igazán hozhattam volna a fotógépemet), nem kell ébresztőóra sem idehaza, mert van a telefonban (és legalább nem vágom a falhoz. Bár a rendes órát sem szoktam. Tárgyfétisiszta lévén.), nem kell nintendo, mert... amúgy sem kellett volna, aztán meg nem kell telefonfüzetecske a határidőnaplócskámban, mert mindkettő van (bár kézzel sokkal könnyebb írni, mint 12 db gombbal pötyörészni)...
...és hogy úgy egészen őszinte legyek, néha telefon sem kéne. Mert utálom, amikor a szabadidőmben munkával zaklatnak.
Mindent egybevetve, jó dolog, amikor valami sokmindenhez ért és mindet kicsit szarul csinálja.

Ma már nem fogok elhinni semmit. Már három áprilisi tréfának dőltem be. Az elsőnek csak azért, mert elfelejtettem, hogy április elseje van...
A főnökömet megszállta a kisördög és ő is egyfolytában beugratós poénokat lődözget... A kedvenc honlapom álhíreket terjeszt...
...azt hiszem, sürgősen ki kéne találnom nekem is valamit.

Előmászott a hűtőből két banán. Egészen lebarnultak odabenn. Úgyhogy lett banánturmix... ami tottyadt banánból 30%-kal lágyabb és krémesebb állagú, mint más banánokból. És a ráncokat is kisimítja... *a szerző a sok tanulástól meghülyült*

Hatalmas, bűnös vásárlást csaptunk ma. Már úgyis régóta tervben volt, hogy csináltatunk egy METRO-kártyát, hogy ne függjünk folyton mások kártyájától.

Egy bevásárlás képei
I. fejezet: A helyi piac

Sajnálatos dolog, de hosszú évek alatt valahogy kifejlődött bennem egyfajta szombatdélelőttipiacolás-undor. Most sem sikerült nagyon leküzdeni. Állati sokan voltak és mindenki jóltáplált birkák módjára mozgott. Legtöbbször előttem. Általában az orrom előtt szokott eszébe jutni a szatyros néniknek leállni és megtárgyalni a pesterzsébeti közéleti problémákat, ugyanígy előttem kezd el kóvályogni a bevásárlócetlivel elküldött sörhasú, sörszagú, bőrkabátos papa, előttem kezd trécselni az eladó a rég nem látott barátnőjével, és úgy általában mindenki állati jólnevelten ott áll meg, ahol eszébe jut, és úgy viselkedik, mintha otthon lenne a nappalijában és nem is volna körülötte senki. Na, azért némi küzdelem árán beszereztük a havi rágógumikészletet, meg pár kevésbé kornyadt zöldséget, ja és némi csokitojást a hétfői locsolóhadaknak.
És csak ezek után indultunk a METRO-ba. (Bevallom, ott is áldatlan állapotokra számítottam, mert ilyenkor ünnep előtt mindenki meghülyül. Ez is sokéves tapasztalat.)

II. fejezet: Megashopping a szupermarketban

Jó sokan voltak a parkolóban.
Viszont jól eloszlott a sok ember a hodálynyi csarnokban.

Check in
A vevőszolgálati pultnál már láttuk, hogy itt aztán óriási a kínálat. Egy alvó bébit pátyoltak az áruházi alkalmazottak. A pult tetején. Szőkeherceg rögvest arra a következtetésre jutott, hogy ma bizonyára áron alul lehet venni ARO Tündéri Alvó Kisbabát... mire körbejártuk az egész boltot, de nem volt sehol sem. Szerintem elkapkodták.

On board
Viszont potom áron jutottunk hozzá egy wokhoz. Bazinagy öntöttvas alkalmatosság a szentem, ami mellett semmi más nem fog elférni a gáztűzhelyen, és tuti, hogy a gusztusos kis kör alakú mosogatónkba sem fog beleférni. Ellenben tudom, hogy állati jó kajákat lehet benne csinálni és ezt többször szándékszom is bebizonyítani.

Kínai kaja, szok, olcó...
Vettünk egy kínai leveses készletet. Na, nem mintha olyan gyakran ennénk kínai levest itthon. Őszintén szólva zacskós Vifon levesen kívül nem nagyon ettünk még ilyesmit. Na, de milyen jól mutat a zacskós Vifon leves egy mattfekete csöbörszerű leveses tálban! Mellette egy gusztusos kis kerámia evőpálcika-pihentető, és az evőpálcika is elegáns fekete színben pompázik.

Lehetett kapni szusi-hozzávalókat is. Szusi-rizs, algalapkák és egyéb gyanús hozzávalók. Na, de itt már megálljt parancsoltam magamnak.
Ugyanis már ezek előtt jött egy ablaktörlőszett, egy macis bögre (ami még nem volt meg a készletünkben), egy kávéillatú(!) illatosítógyertya (arra az esetre, ha nem akar az ember kávét főzni, de azért kávé illatra vágyik), egy profi palacsintasütő műanyag lapáttal (már csak azért is, hogy Kisangyal legközelebb is tudjon nálunk palacsintát sütni).

In vino veritas. Veritas vincit. Veni, vidi, vici... és más latin bölcsességek, hogy az „elitgimiben” szerzett tudásomat csillogtathassam
A boros részlegnél egészen elgyengültem. Nem értek a borokhoz, de azt tudom, mi finom és mit szoktam szeretni... Hát itt tájegységek szerint szétválasztva, gusztusos kis felhozatalból lehetett választani. Nem mertem venni semmit. Végül egy Garrone muskotályos pezsgő jött velünk. Kicsivel később csatlakozott hozzánk egy üveg Amaretto likőr is.

A távozás angolos mezeje
Pánikszerűen vettem az irányt ekkora költekezés után a pénztár felé. Azért még útközben felcsíptünk cca. másfél kiló csirkemell filét, hogy legyen, és mert úgysem volt kisebb csomagolás… és majdnem felcsíptünk két hejre menyecskét is, akik Bakonyi túrókrémet kóstoltattak... de aztán csak a túrókrém jött velünk.

III. Multimédia-túra
Ezek után még képes voltam (egy kiadós tankolás után, mivel lovunk már szomjas volt) venni egy 256 MB-os memóriakártyát is a telefonomba, hogy tudjak majd zenét hallgatni, lyól. Valahogy a gyárilag mellékelt 32 MB-ra nem sok dolog fér. Kíváncsi leszek, hogy fog szuperálni.
Pont a héten hallottam, hogy az MMC-kártyák hajlamosak fagyni, meg úgy általában nem jól működni... De majd meglátom. Úgyis csak pénteken tudom meg. Hála a WinXP jótéteményeinek, az itthoni gépre nem tudtam feltelepíteni azt a nyamvadt adatkábelt, amit a telefonom is bevenne, így a divattelefonomba csak a melóhelyen tudok másolni bármit is.

IV. Prológ, vagy amit akartok
Mindebből kitűnik, hogy szorgalmas tagja vagyok a fogyasztói társadalomnak. Habár, még nem tudom, hogy hová fogom ezt a sok cuccot elpakolni.

V. Rigor szundi
Kicsit elfáradtam a vásárlásban.Szőkeherceget is megviselte a shoppingoló körút. Most itt szuszog a kanapén édesdeden. Egy fagylaltos kávé után. Ennyit a koffeinről.

Annyira vonzó volt a tévé előtti tornázásra fenntartott polifoam, hogy úgy döntöttem, relaxálok egy kicsit. Lemegyek egy picit alfába, és máris frissebb, fiatalosabb leszek. Hát nem továbbmentem a görög ábécében?! Úgy elaludtam, mint a sicc! A földön, a tévé előtt. Utána frissen, fiatalosan bemásztam az ágyba és ott folytattam a görög ábécét, majd átvettem az szanszkrit és a szuahéli betűket is... Most friss vagyok és fiatalos. A mai harmadik kávé után.

Sajnálatos plázacicaláz kapott el. Úgyhogy sürgősen vásárolnom kellett. Ruhát, mi mást? Na, nem volt egyszerű dolog. Immáron lassacskán már csak a konfekcióméret vége felé kapok magamra nadrágot.
Már az első boltban szembesültem a kínálat visszatetsző mivoltával. Mert mit is árulnak? Anorexiás tinikre méretezett falatnyi szoknyákat, szintén alultáplált tinikre méretezett gyárilag szakadtra használt nadrágokat, divatkukalakó színekben természetesen (lásd: kéthetes párizsi rózsaszín, kiégett neonlámpa narancssárga, barnás-zöldes-libafos szín, kékes-trutymósárga) és szakadt ribancok ízlésvilágának megfelelő, tépett neccharisnyára emlékeztető felsőket. Bizonyára mind haláltrendi és gigamárkás. Mindazonáltal, köszönöm, de nem akarok azon tanakodni reggelente, amikor elmegyek a tükör mellett, hogy vajon honnan szereztük ezt az absztrakt bohócot ábrázoló neoprimtív festményt. Na, úgyhogy tovább is mentem a következő boltba.
Itt már voltak farmerszínű farmernadrágok is. Igaz, hogy mind úgy nézett ki, mintha igénytelen hippikolóniák minden tagja hordta volna már, de legalább nyomokban tartalmaztak farmerkéket. Viszont csak 36-os méretig. Háháá! Viszont volt extra méretű ruha kínálatuk a reklámtábla szerint. Na, nosza! Bár nem érzem magam elefántnak, de hátha a gigatrend szerint már biztos annak számítok, gondoltam. Hát nem. Tévedtem. Volt egy csomó dagadt plázaluvnyára gyártott halásznadrág jellegű flitteres izé... úgy nagyjából 50-es fenékmérettől felfelé. Szóval oké. Végkövetkeztetés. Lehet ruhát kapni 30 kilóig és 150 kilótól felfelé. Ühümm... na, menjünk a következő boltba!
Jééé, konszolidált kínálat. A megatrendi eladócsaj mély fintorral konstatálja a potenciális vásárló belépését. Azért sem veszek róla tudomást! Jééé, leárazott farmerek! Nyilván kimentek a tegnapelőtti divatból. Nincsenek csőlakó sztáljban szétszaggatva, jééé! Na, nézzük csak a legnagyobbat! Aztaaa! Ez jó rám...
Szóval most van egy tök kényelmes, dögös, divattalan, trendtelen farmergatyám, amiben jólérzem magam. Na, nyomás a következő boltba!
Konszolidáltsági mutatónk ezúttal kilendült. Negyvenes, irodaszékbe hízott alkalmazottak előnyben. (Jelzem, még pár év, és én is odajutok.) Kis kutakodás után azonban került azért a kosárba itt is pár dolog. Egy elegáns szürke nadrág, egy újabb (picit szűkebb) farmer és egy hízás elleni, hashájkiemelős felső után meguntam a vásárlást. Meg aztán lassan zárni is kezdett minden üzlet. Már úgy hessegettek kifelé az eladók a felmosófával...
Még az állatkereskedésbe azért beengedtek, hogy megcsodáljuk a kínálatot, ha már arra járunk. A folyton alvó szkunk már régi ismerős, valahogy nyolcvanezerért nem akarják elvinni, ő pedig csak eszik és alszik. Már tök dagadt a kis szőrmók, bár eddig jobbára összegömbölyödve láttuk. Aztán van ott egy unott csincsilla, bőszülten tisztálkodó nyulak, a prüntyögő papagájok és jópár kopasz tengeri malac.
Ahogy kiléptünk, már húzták is le a rolót.
Jót plázáztunk, na.

A mai a sűrű postok napja, úgy tűnik...
Az imént vándorolt a gyomromba némi chilis csokikrém. Na, nem kell megijedni, egyrészt nem hülyültem meg, másrészt ez nem egy sámánikus ritus félresikerült mellékterméke. Esőtáncot sem jártam a készítése közben. Nem kellett hozzá sok dolog:
személyenként cca. 3 teáskanálnyi csokikrém (lehet kapni üvegben és műanyag flakonban is, eredetileg tán díszítésre szánták)
kb. 1 dl habtejszín
némi chilipor (na, ezzel vigyázzunk, mert túladagolás esetén fennáll a veszély, hogy Emberünk fennhangon tüzet lihelve lefordul a székről)
Egyébként használhatunk Erős Pistát is, de akkor számolni kell azzal az egyedi esztétikai élménnyel, amit a világos barna krémben lebegő piros paprikacafatkák és a sűrűn előforduló paprikamagok látványa okoz.
Na, ezeket a dolgokat egy habverővel, vagy kicsi adag esetén kézi tejhabosítóval verjük addig, amig a plafon izzadni nem kezd... de legalábbis amig nagyjából krém állaga nem lesz. (megjegyzem, hogy a túlvert tejszín humoros kis állatfajta és vajjá áll össze. Nos, valahogy egyetlen családtagom sem szerette eddig az édes, csokis vajat.) A kész krémet az első lelkesedés melegében rögvest tálalhatjuk.
Mindenkinek javaslom az élményt.

*SPOILER ON*

Nem égeti a szádat, nem csípi a nyelved, nem fogsz tőle harákolva a csapig menekülni, hogy kiidd a Dunát (Tiszát, Marost, Atlanti-óceánt, miegyebet)... édes, krémes, és csokis, ahogy kell...
Aztán amikor a torkodhoz ér, elkezd finoman csípni. Na, nem kell félni, ha nem túlzod el az adagot, akkor alig fogod érezni.
Csipked majd egy picit egészen a következő kanálig.
Aztán egyszercsak elfogy.

*SPOILER OFF*

Egyébként nem kergültem meg és nem néztem túl sokat a Csokoládé DVD-t. Egyszerűen csak volt szerencsém megkóstolni a Tortuga nevezetű műintézmény chilis csokoládés parféját és sajnos csoki és chili rajongó is vagyok.

Ez nem autóreklám. Bár lehetne... De annyit ment előttünk, hogy nem bírtam nem lekapni.

Kitettem egy új linket ide balra. Építészek. Érdemes megnézegetni a honlapjuk többi részét is. Furcsamód az építész egy olyan állatfaj, melynek egyedei hajlamosak véresen komolyan venni magukat, ez egy kellemes kivétel.

Más. A hosszú hétvége azzal bosszulta meg magát, hogy ma be kellett jönni dolgozni. Sőt, suliba is kellett volna menni, de arra már végképp nem vállalkoztam.
A másik bosszú az volt, amikor hétfőn egy kiruccanás keretében úgy döntött a csapat, hogy megmássza a hollókői várhegyet és utána még a Salgó-várhoz is felcaplatunk. A kaptató fő poénja pedig egyértelműen a lanyhán olvadozó, kásás hómaradék volt.
A télben eltunyult kis testem nem szerette az igénybevételt, hogy őszinte legyek és némi lábfájással karöltve kezdett sztrájkolni. Arról már nem is beszélek, hogy Vader Nagyúr méltán vehetett volna leckéket tőlem, úgy ziháltam a lejtő végén. A tetején. Nem az alján.

Úgyhogy mostanában kicsit nagyobb erőbedobással csinálok esténként felüléseket a tévé előtt...

Keresőszavak: épszerk, kenyérsütés, macis képregény, tökönrúgás, anyám puncija...
Kommentáljam? Kell?
Különbenis ma nyűgös vagyok.

Íme, egy újabb gyöngyszem. Úgy tűnik, hogy a szállodaiparban nagy hangsúlyt fektetnek a többnyelvű tájékoztatásra. Ez dícséretes. És a potenciális vendégek míves, nyelvi szórakoztatását is dícséretesnek tartom... *elvonul fuldokolva röhögni*

Na, kéremszépen. Mostan itten az vanik, hogy baromira nincsen időm. Amikor lenne, akkor alszom, vagy plüsskutyákat szórakoztatok.
A meló körülöttem jelenleg nem csak rétegekben, de immáron hegyekben álldogál. Réteges hegyekben. Tiszta földtörténet az asztalom. Az új asztalom! Mellesleg. Merthogy beköltöztem a legjobb sarokba az irodában. Mindent látok, engem pedig senki sem lát. Csak éppen nem használom ki, fene a luxusát neki! Valahogy nem csetelem, emilezem, netezem, szexlapozom szarrá magam. Valahogy nem is hiányzik. Pedig csaknem egy éve kezdtem éppen azt hinni, hogy netmániássá váltam. De nem. Tévedtem. Lassacskán olybá tűnik, hogy az Élet, az a rongyos, törekszik az egyensúlyra, és adogatja vissza azt az ellébecolt másfél évet, amit a jólfizetett semmiben üldögéltem lassan száradó babérok között. Na, azért aggódni nem kell, cseppet sem bánom ezt, sőt panaszkodni sincsen sem kedvem, sem okom. Éppenhogy valami ilyesféle az, amit szeret az én kis lelkem. Pörgés, adrenalin, kávé, csoki és más finom falatok. Lassacskán már nincs is sötét, amikor elindulok hazafelé. Hát kívánhatnék ennél többet? Mondjuk 36 órás napot.

Ja, eltűnt a a fordítóprogramok remekműve, de én megmentettem nektek jól!
Ehun e.
Aki pedig szeretne játszani, annak ajánlom figyelmébe az Intertrans ingyenes szórakoztató szolgáltatását.

Reggel a rigókkal keltem. Ott virityoltak a konyhaablakban, amikor a szokásos reggeli teát lötyköltem éppen. Na, nem mondom, hogy ettől éberebb lettem volna. Bár a hajnali öt órához képest meglehetősen frissnek éreztem magam.
Oké-oké, tudom, baromállat vagyok, de bevallom, azért élvezem a dolgot. Hét óra és én már itt csücsülök a melóhelyen, és megnyugtat a tudat, hogy még két órán keresztül senki nem fog nyaggatni, zaklatni, zargatni semmivel sem. Tehát elintézhetem végre a neteznivalóimat, az elintéznivalóimat, és már említettem, hogy nem vagyok normális, mert melózni is fogok egy kicsit. Egyszerű és banális oka van ám az egésznek és nem a kevéssé titkolt ferde hajlamaim, nem: Szőkehercegnek dolga akadt a közelben és igen, ennyire korán. Mondjuk maradhattam volna otthon is aludni, de akkor várna még rám 3 átszállás, cca. 3/4 óra zötyögés és vagy 1/4 óra gyaloglás. Kényelmes, lusta disznó vagyok, na.
...viszont összetalálkoztam a takarítónővel, sőt megelőztem, sőt mindenkit megelőztem!
Azért ebből nem csinálunk rendszert!

Mostmár írni is fogok, ígérem. Az elmúlt sok napnyi suli kivette az energiáimat, megölte a témákat és temporális agyhalált okozott. A károk felmérése megtörtént, a helyreállítás folyamatban.
Addig elárulhatná valaki, hogy a spoiler cipőre vajon kell-e neon és ha igen, akkor jó-e a kék, és a villámgéppuska vajon működik-e a vizsgákon is. Ezeket rajtam - vagyis a blogomon - keresték.

Újabb gyöngyszem született a fordítóprogramok jóvoltából. A Rohampáholy Kisállat mindent visz.

Kérem, adják nekem ide a panaszkönyvet!
Hétvégén előszedtem egy újabb üveg Therodorát, mert szomjas voltam. Ebben semmi különös nincs eddig. Én is ezt hittem. Csak ebben az üvegben nem 1.5 liternyi lötty volt, hanem 0.15 liternyi. Néztem, nézegettem, forgattam, de nem lett több.
Talán egy szemfüles vásárló a Tescoban kivette a leragasztott hatos csomagból és megitta a 9/10-ét, majd visszatette... és újra lezsugorfóliázta. De hogy még a kupakot is visszahegesztette a palackra, az már valódi szemfülességre vall. Minden elismerésem.
Aztán eszembejutott, hogy lehet, hogy a palackozók közül volt valaki szomjas. Szegényke. Szerintem megihatta volna a hatos csomag többi üvegéből is azt a 9/10-et.
Egyszóval megtizedelték a vizemet, kéremalássan. Új adónemet vezettek be. És ugye, hogy a jófene fogja felhívni a kékkúti ügyfélszolgálatot, hogy cca. 80 ft-ért anyázzon?

Új bekezdés.
Új sor.
Új oldal.
Nagybetű, piros tinta.

Szemfüles gyorsétterem üzemeltetők kitalálták, hogy csak akkor mehetsz a mosdójukba, ha vásároltál valamit. Biztosan nagy veszteség volt nekik, hogy naponta kábé 120 ember betévelygett, és vásárlás nélkül egyből a mosdó felé vette az irányt. Majd ott ötször lehúzta a WC-t, mert hasmenése volt és az időzáras csapnál meg is fürdött, majd kimosta a ruháját. Igen, azt hiszem, ezért érte meg kóddal működő ajtózárat felszerelni, amit csak a blokkod aljára nyomtatott ezerötszázjegyű számkombinációval tudsz kinyitni. A blokkodat nem ruházhatod át az általad megsajnált rászorulókra. Azt egyenesen a takarítónő tiltja meg neked bicskanyitógató hangnemben. Mintha nem én hagytam volna már ott egy valag pénzt. Mosdóhasználat nélkül. Őszintén reméljük, majd egyszer az is lesz kényelmetlen helyzetben, aki ezt az egészet kitalálta, meg a bicskanyitogató takarítóboszorka is.
A Burger Kingben viszont tudtommal még mindig ingyenes a mosdóhasználat. És a kajáik is jobbak. Arra a havi cca. két alkalomra megjegyzem magamnak.
Na, mára leteszem a panaszkönyvet.

Ritka szerencse a neten nagyfelbontású képeket találni. Főképpen nem rajzokat. Főképpen nem a chartes-i gótikus katedrális teljes és részletes homlokzatát fiatornyostul, téglástul, cserepestül, szobrostul, mütyürkéstül. Holnap csak azért fogok korábban besunnyogni a melóhelyre, hogy suttyomban kinyomtassam ezt a falraillő gyönyörűséget. Fogadja hálámat az a mániákus, aki ilyeneket csinál, és főképpen azért, mert kiteszi a netre.

Ezek a csütörtökök nem jönnek be nekem mostanában. Már elindultam a megoldás felé és tegnap szabit vettem ki, de inkább otthon kellett volna maradni és arra is sajnálni a mozgási energiát, hogy megmoccanjak a meleg paplan alatt. Ehelyett rohangásztam. Suli, könyvelő, régi albérlet, doki... Ezenközben a könyvelőnél úgy meghúztam a hátam, hogy a fél vállam ideiglenesen szinte lebénult. Lehajolok, halk nyüszítés, majd úgy mozogtam a nap hátralévő részében, mint egy olajozatlan protokolldroid. Otthon kellett volna maradni! Estére hőemelkedés, halk vinnyogásokkal és kenetlen ajtós nyikorgással. Aludni ilyenkor persze csak egyféle pozitúrában lehet, ami naná, hogy nem az, amit a kis lelkem megszokott, ergo óránkénti ébredés minden véletlen mozdulat után.
Nem vagyok kipihent. Morcos vagyok. És még mindig úgy mozgok, mint C-3PO...

Nem egy nagy só, de kábé negyedóra alatt készen lett.

Engedtessék meg nekem egy kis szakirányú ömlengés.
Kipróbáltam tegnap este - még éppen nem félálomban - a kis modellező és renderelő programomat. Egyszerűen beleszerettem. Egyszerűen tök állat. Egyszerűen muszáj elmélyednem benne. Főleg, mert egyesek képesek olyanokat csinálni vele, hogy... hogy...izé... ihajcsuhaj! Na most ihajcsuhajt nekem is kell csinálnom, muszáj. Érzem idebenn, belül a késztetést rá.
Azt hiszem, ezt meg lehet érteni.

Nem bírtam magammal, új linkek oldalt...
És itt is az eccerűség kedvéért.

3D és egyéb hasznosságok grafikusoknak, modellezőknek és csakúgy
Okosságok mindennapra
Azok a bunkó autósok


Nem, a mi kacsánk nem ilyen... de kiképzőőrmesternek ez is megteszi.

Túl vagyok a kávén. Koffein és szénhidrátadag a szervezetben pihen. Vagyis dehogy pihen! Dolgozik! Mondjuk én nem dolgozom, hanem hülyeségeket csinálok, például postolgatok mániákus módjára.

Tegnapelőtt megtanult a kacsa lélegezni. Ennek az lett az eredménye, hogy Szőkeherceg a nevetéstől vinnyogva csak annyit bírt ismételgetni, hogy hagyjam abba, mert nagyon aranyoooos! Kikészítem a pasit a kacsával. Viszont a kacsa szőre a sok bábozástól és moncsorgatástól kezd megviselt lenni. Lassan el kell küldenem Kacsamosóba (based on Tigrismosó)... vagy legalább meg kell fésülni.

Mára legyen elég ennyi post.

Keresőszó: cthulhu, mozdony. Az előbbi csápost sajnos nem ismerem személyesen, az utóbbiról linkek baloldalt találhatók. Kéremkapcsojjaki!

Agymenésem van. Ez ilyenkor veszélyes tud lenni. Pedig még a napi kávéadagomat sem ittam meg. Sőt, ki sem aludtam magam.
Tehát reggel bóbiskolás közben kitaláltam az új hobbimat. Hobbi mindenkinek kell. Így legalább tudom már, hogy a nem létező szabadidőmben mit kéne csinálnom. Egyesek hajókat, repülőket modelleznek, nos, akkor én házakat fogok! Ugye, mindenki meglepődött?! Neeem, nem a melómat viszem haza. Ne tessék értem aggódni, nem vesztem meg, az eszem sem veszett el két hajfestés között. Egyszerűen rájöttem, hogy azok a házak, amiket kitaláltam gótikus-orientális és gótikus-gőzös témában, sokkal jobban festenének renderelve, mint papíron. Tehát kalandra fel, reszkessenek a vektorok és a poligonok! Jövök!

Magába szippantott a konyha, mint egy időanomáliákkal tarkított fekete lyuk (Megfogott a Star Trek. Olyan gyönyörű szavakat használnak! ).
Át fogok változni konyhatündérré. És mindenkit elvarázsolok. Kit ezzé, kit azzá. Most például disznót varázsoltam fasírttá, meg port krumplipürévé. A por megmagasztosulása a krumplipüré. Porból lett és krumplipürévé lesz... Azért azt utálnám, ha pormacskák helyett krumplipürémacskákra kéne vadásznom... Már így is veszélyes ellenfelek.