A rohadt leandert ellepték a rohadt pajzstetvek... Nagyon rühellem. Permetezgettem a nyáron a kis szemeteket, de nem nagyon használt. Szerintem vagy leöntöm benzinnel, vagy megvárom a fagyokat.

Döglődök.
De pár kávé után azért még tudok párat rúgni. Persze az is lehet, hogy ez már csak idegrángás...

Reggel vettem a bátorságot és "finoman" elpanaszoltam a főnökömnek, hogy "kissé" túl vagyok terhelve. Ebből rövidesen csaknem egymás vállára borulva nyifogás lett, de végülis jót nyavajogtunk egymásnak kínjainkról. Úgy csapatépítő jellegűen.
Egyébként lesz ám majd ember felvéve, de ők csak októberben kezdenek. Egy hónap, amig belejönnek, megszokják a klímát és az időeltolódást... és addigra már pont megcsinálok mindent. Én és a klónjaim.
Jó zombi! Ül! Dolgozik! Nyomtat! Rajzol! Ügyintéz!

Az iskola meg egy nagy káosz úgy, ahogy van.
Fél évig tipródtam azon, hogy ki legyen a diploma előtanulmányaimhoz a konzulensem... és végül a Sors Keze kiütéssel győzött.
Mondjuk összesen három emberből választani nem tűnik nehéznek. A háromból kettőt ismertem régebbről.
Egy csajszi, aki mindent ráhagy az emberre és kevéssé szól bele a tervezésbe... csak a végén derül ki, hogy a bődületes hülyeségeket is képes bólogatva elfogadni.
Egy nagyon öreg bácsi, aki nagyon alapos és jó sokat beszél a témádról... csak aztán a második konzultációnál már a bőség zavarában nem tudsz hová kapni, a harmadiknál meg előjönnek az "ezt mégse így, hanem amúgy" jellegű hozzászólások.
És egy fickó, akiről mindenki azt mondja, hogy jó tervező és megköveteli, hogy az ember konzultációra rendesen felkészüljön, ne csak hebegjen-habogjon. Csak éppen ő az egyetlen, akit nem ismerek személyesen.

Kit válasszak? Jajj, kit válasszak??!
Na, amilyen vagyok, én belevágtam az ismeretlenbe.

Az első alkalommal nem jött el a fickó egyáltalán. Jó'van, hát végülis még csak a programot kell kiválasztani, az megy nélküle is.
Most volt a második alkalom. Készen van a programom, témavázlat, koncepció, funkcióséma... Keresem a fickót.
Hát órát tart.

Kiderült, hogy bár ez hivatalosan a mi konzultációs időpontunk, két tanár ezzel párhuzamosan a nappalisoknak tart órát. Azt is teljesen hivatalosan egyébként. Fasza!
Jó, hát biztos bejön azért a tanszékre, ha végez...
Nem jön. Várok. Csak nem jön.
Jó, nézzünk el abba a terembe.

Kiderült, hogy elment haza, amint végzett, hogy rogyna rá az ég!
Nos, én nem fogok még három hétig egy olyan embert üldözni, aki baszik rá, hogy neki hivatalos konzultációs időpont van kiírva és még csak azt sem tudom, hogy néz ki.
Kurvaanyáztam 10 másodpercet, aztán odamentem a csajszihoz (lásd fenn) és megkérdeztem, hogy beférnék-e még hozzá.
Befértem.

Repülőteret fogok tervezni.
És szándékomban áll másfél év elteltével diplomát kapni.

Képes voltam szombaton hajnali hatkor kelni.
Autós találkozó volt szombaton a Hungaroringen és az ilyesmire illik készülni.
Gondos ruhaválogatás. "Milyen idő lesz? Nem lesz ez túl meleg?""Bazki, nincs egy rongyom sem!" Hajmosás. Félálomban. "Hol az a rohadt hajkefe?!"
Kávé kimarad.
Smink. "Ez a szín jó lesz?!" "Melyik szemceruzát használjam?"
Aztán autómosás.
Szépek vagyunk, akkor mehetünk is.

Mit ne mondjak, cca. 200 olasz autó a Felvonulási téren meglehetősen impozáns látvány. Onnan ment aztán a menet Mogyoródra. Ami szintén nem mindennapi élmény lehetett az arrajáróknak.

Na és hogy mit is lehet csinálni egy autós találkozón?
Hát lehet klassz verdákat bámulni, megcsodálni a menő hangrendszereket, amiken jól szól a tücctücc, vagy a gettózene (a metált valamiért nem szeretik full hangerőn bőgetni). Aztán lehet még motortereket nézegetni és csajszikat sasolni.
És egyébként voltak programok is, mert csak a fentiekért önmagukban azért nem mentünk volna.

Van a Hungaroring mellett - vagy inkább benne - egy jópofa kis tanpálya, amin mókás dolgokat lehet kipróbálni. Sajnos aranyárban mérik ezeket az egyszerű halandóknak, de még úgy is erősen megéri szerintem, mert nagyon tanulságos. Már persze csak akkor, ha az ember gyereke nem szeretne sikítva a szeme elé kapott karokkal reagálni egy téli megcsúszásra. Vagy egy defektre. Vagy egy jókora esőre.
Nekem nincsen jogsim. Ha nagy leszek, majd lesz. Egyszer.
De utasként sem volt egy utolsó élmény a dolog. Boldogan visongtam, amikor például kiderült, hogy ha kirántják az autó alól a hátsó kerekeit, azt dupla leszúrt rittberger nélkül is meg lehet úszni. (Ez volt a defekt szimulálása rántópaddal - bár tudom, a fotóról inkább a legújabb szivárványmosó szolgáltatásra gondolt mindenki)


Aztán volt lejtmenet szappanos vízzel áztatott úton - nem, a kép nem az új Fiat Leon szökőkútjáró funkcióját ábrázolja.


És volt még pár ügyességi pálya, ahol ki lehetett próbálni, hogy melyik autó és melyik sofőr mit bír. ABS-szel, anélkül, esőgumival, imamalommal...

Szóval tanulságos volt.
Ez meg egy Ferrari Testarossa.


Utána Ördögasszony anyujához voltunk hivatalosak finomságokat pusztítani.
Örök hála neki az avokádókrémért, amit magamtól biztosan nem kóstoltam volna meg. Lévén hogy a zöldségesnél kábé úgy néztem a gyanús zöld kis testükre, mintha ufót látnék és különben sem volt gőzöm sem, hogy mégis hogyan döntsem el egy zöld gyümölcsről, hogy még zöld-e avagy megérett?!
Aztán ott volt a tatárhús... amit Szőkeherceg előadásában mindig imádtam.
Meg tiramisu.
Meg rák-nyárs.
El lettünk kényeztetve, egy szó mint száz.

Kár, hogy a buli folytatását Ördögéknél már meglehetősen álmos lévén, nem tudtam ébren kibírni. De azt majd legközelebb, egy kevésbé élménydús nap után.

Új link balra lent... nem annyira, feljebb! Na, ott.

Még Brad Pittre is hasonlítok! Ohyeah!

Megvan a véleményem a "kialakult politikai helyzetről", ahogy azt mondani szokás. De nem elemzem hosszan, mert csak felhúzom magam. Az az egy biztos, hogy mindenki meghülyült.

"10:27:42 Kisangyal: hazafelé összefutottam három részeg, tüntetésre igyekvő alakkal
10:27:52 Bodzilla: basszus
10:27:58 Bodzilla: hánykor mentél te hazafelé?
10:28:03 Kisangyal: hat
10:28:06 Kisangyal: ez a durva
10:28:07 Bodzilla:
10:28:33 Kisangyal: fényes nappal, hatkor, az üllőin három részeg árpádsávos lobógóval megpróbált letaperolni
10:28:44 Kisangyal: most mi a fenét csináljon az ember?
10:28:49 Kisangyal:
10:29:06 Kisangyal: ráadásul este sörözni mentünk volna Mételyékkel... hát, lemondtam
10:29:12 Kisangyal: talán megértik
10:29:26 Bodzilla: sztem megértik
10:29:36 Kisangyal: megpróbáltam kitérni, a végén a vállamat találták el. Aztán továbbálltak
10:30:19 Kisangyal: összességében nem para, csak mikor három csávó jön feléd kinyujtott, markolászásra álló kézzel....én beparáztam. Lehet mondani, hogy hülye vagyok, de nem vagyok én ehhez hozzászokva
10:31:19 Bodzilla: nem vagy hülye
10:31:35 Kisangyal: szerintem ez abnormális
10:31:37 Bodzilla: szegény, én is befostam volna
10:31:56 Bodzilla: nem is lehet micsinálni, mert három nagydarab fasz elől csak elfutni lehet
10:32:03 Kisangyal: mongyuk simán továbbálltak, szóval nem annyira nagy gond, csak hát mégis
10:32:33 Kisangyal: azt nem értem, hogy fényes nappal, meg csomó ember volt az utcán
10:32:52 Kisangyal: ez a durva. Mer még ha este tizenegykor, sorsomat kihívva flangálok az utcán..."

Cél nincs, csak a balhé, mi?! Gratulálok!
Kívánom, hogy mindegyiket kúrják fejbe jól gumibottal! Úgy istenesen! Mert megérdemlik!

Tegnap rádiót hallgattam.
"Ennek az egésznek pedig a hab a tortáján az, hogy..."
Nem Grétsy tanár úr nyelvművelő műsora ment.

A Lurdy-Házban macskakiállítás van. Még holnap el lehet menni megnézni, ha netán valaki hasonlóan macskamániás...
Nem tudom, a cicusok mit szóltak a hatalmas, ámuldozó és rácson befelé bökdöső tömeghez, de érdekes volt figyelni a nemesített dögök reakcióit.

A maine coon hanyag eleganciával heverészik és tudomást sem vesz a rácson bedugdosott ujjakról, inkább alszik. Egy jóltáplált cicuska akkorácska, mint egy kisebb borjú. A lenéző pillantásával és a tekintélyes méretével szerintem seprec alatt rendet tenne a legengedetlenebb gyerekhaddal megáldott családban is. Rádnéz, pislog egyet... és azon veszed észre magad, hogy hajlongva hordod neki a macskakaját és esdekelve kéred, hogy kegyeskedjen megengedni, hogy simogatással kényeztethesd.
A norvég erdei macska is majdnem ugyanezt csinálta, csak ő nem akkora darab. Vagy nem láttunk akkorát belőle. Ő a sugárzó elegancia és nyugalom. Ekkora szőrtömeggel nem lehet csak úgy csacskán ugrándozni, meg pofozkodni, mit képzelsz?!
Az abesszin ezzel szemben olyan eleven, mint egy bespeedezett mosómedve. Azt hiszem, abesszint szeretnék. Előtte ugyan érdemes egy törhetetlen és szétszedhetetlen bútorokkal berendezett betonbunkerbe költözni... de ezért a cicusért megéri.
A perzsák inkább a gazdájukhoz bújtak a tömeg elől. Doromboló szőrcsomók.
A burmai cicák meg tágranyílt bociszemekkel epedeztek egy kis játék, vagy simogatás után. De ha már simogatás, akkor legyen játék is. Szőrös. Mozogjon. Enyém!
A sziámi cicusok szépek, de valahogy nem fognak meg. Girhesek és még buták is. Egy ismerősömnek volt egy. Az ennek tetejébe még egy kiszámíthatatlan kis dög is volt. Egyszer bújik, törleszkedik, hízeleg... a következő percben meg belédharap és miközben felháborodva leugrik az öledből, még beléd is mar. Szóval a sziámi nálam a zsiráf kategória. "Szép, szép. De otthonra nem kéne."
Aztán a kopasz macskákról ne is beszéljek. Szőkeherceg szerint a kopasz tengerimalachoz kifejezetten jól menne.
Szegények elég elveszetten mutattak egy jókora perzsa mellett. Girhesek, aprók és remegnek a hidegtől. Nem tűnnek túl életrevalónak. Ráadásul nem tud az ember beletúrni egy ilyennek a szőrébe... míg mondjuk egy karthauzi kifejezetten szőrturkálásra született.

A végén már picit unalmas is volt a macskaáradat, de érdemes megnézni. Bár 600,- Ft egy felnőttjegy. Ami azért nem kevés.

Ha netán valakinek mégis hatalmas mennyiségű pénze volna, vásárolni is lehet ott. Bár úgy vélem, egy ilyen kiállításon és versenyen csakis díjnyertes kölköket lehet venni jó sok pénz+50%-ért.

Kezd marhára elegem lenni a drágalátos kollegámból. Most először fogok mélységesen egyetérteni a főnökömmel, ha végre kirúgja. Én még pluszban pofán is vágnám, mielőtt ordítva közölném vele, hogy ki van rúgva... de az érzelmeket mellőzzük inkább. Különben sem vagyok ám olyan. Csendes vagyok és szűzies... és nem is vagyok főnök.

Egyébként mindössze csak három napot szívtam miatta.
Ennyit csúszott ugyanis a meló, ami rá lett bízva. Bár tudta, hogy sürgős, bár tudta, hogy még másik három munkán dolgozom pluszban, ő mégsem sietett. Sebaj, hát mindenkinek megvan a saját tempója, nem siettetek én senkit, nem vagyok én hajcsár.
Megkapta a cuccot csütörtökön, aztán csinálta. Közben nem szólt, nem kérdezett.
- Biztosan érti és tényleg semmi kérdése - gondoltam naívan és vállatvonva dolgoztam tovább.

Pénteken egy szó nélkül ment el haza. Vállatvontam. Majd hétfőn.

Hétfőn bejött 10-re, majd egy szó nélkül lelépett 3-kor. Jól van, biztosan még van egy kevés híja a melónak.
Felhív a főnök, hogy mi van... és ekkor kezdett el érdekelni, hogy tényleg, mi is van?! Ránézek a szerverre, hát az utolsó mentés pénteki. Khm... ehemm. Tehát hétfőn semmit nem csinált. Brilliáns a logikám!
Felhívom, hogy akkor mi van? Hát ő befejezte és kinyomtatta, ott van az asztalán... csak éppen nem mondta senkinek és nem is mutatta senkinek. Aha. Nem csak lusta, de sunyi is.
Sikerült két teljes, tízsoros excel-táblát kinyomtatnia. Azt is szarul. Tehát hülye is. És engem is hülyének néz.

Úgyhogy aznap túlóráztam egy keveset miatta, hogy kinyomtassam a meló többi részét és megbeszéljem a főnökkel, hogy hogyan tovább.
Cserébe másnap ő maradt benn, hogy befejezze a melóját. Mert geci vagyok.
Aztán mellesleg nekem kellett itthonról elküldeni a megrendelőnek, mert nem mertem rábízni. Mert egy balek vagyok.

Csütörtökön telefonon magyaráztam el neki részletesen szájbarágva, hogy mit hol talál, amit a főnök kért tőle nyomtatva.
Este lélekszakadva hív a főnök, hogy a látványterveket nem nyomtatta ki a kollega. Aha. Oké, és miért, kérdem én. Hát azt mondta, hogy én nem mondtam meg neki, hol vannak. Sunyi, alattomos és még tahó is. Nem is kérdezte meg a kis faszkalap!!

Ha még októberben is a cégnél lesz, akkor most először fogom arra kérni a főnökömet, hogy rúgja ki.

Aki csak egy picit is közelebbről ismer, az tudja, hogy rajongok a keleties dolgokért. Vágott szemű, kicsit perverz mangalányok, elefántcsont sárkánygyíkok, hordhatatlan kimonók, papírfalú házak, kockafejű építészek... és a kaja. A japán, a kínai, a thai, az indiai... tökmindegy, csak finom legyen!

Valószínűsíthető, hogy ebből a mániából kifolyólag vetettem rá magam egy diadalmas visítással kísért bakugrással a Tesco keleti kajás pultjára. És bevásároltam, igen. Fincsi tésztát, darabolt és gyanús zöldségféléket és még gyanúsabb kaja-alapszószokat.

Ha még egyszer valaki diadalmas visítással kísért bakugrást lát tőlem, az azonnal csapjon fejbe egy méretes golfütővel.
Soha többet nem veszek zöld curry-t, esküszöm! Itt helyben leteszem a nagyesküt a bloggerek védőszentjeire. Mindre! Soha! Többet!

Egy kicsit tart az ember attól, hogy egy hermetikusan lezárt papír zacsiból mi is kerül elő és vajon finom lesz-e, ha összekeveri csirkével, kókusztejjel, zöldborsóval... De bizakodással néz a főzés elébe, hiszen ezek a cuccok általában finomak. Még akkor sem kezdtem gyanakodni, amikor megláttam, hogy a zacsiban egy újabb zacsi lapul, amiben viszont kicsit fura állagú zöld szmötyi, vagyis inkább trutymó pislog.

Aztán kinyitottam.

Ekkor megcsapta az orromat a bűz. Nagy Bével! Bűz! Szerintem ettől a bűztől a Mélységlakók is visszamenekülnének hínárlepte, miazmás kipárolgásokkal teli barlangaikba. Sőt, ha tudnának, akkor valószínűleg átjárót nyitnának egy másik síkra.
Nekem viszont csak az ablakig sikerült eltámolyognom.

Jelenleg a konyha demilitarizált övezetnek számít. Három különböző illatosító próbálja elnyomni A Mindent Átitató Szagot.
Egy narancsos 9 percenként újabb adag permetet fröccsent a levegőbe, valamint teljes erővel üzemel a legborzalmasabb, penetráns, édeskés, émelyítő szagú szobaillatosítónk és egy fél flakon vaníliás légfrissítőt fújtam szét. De még mindig érzem. Azt!
És szerintem a szomszédok is lincselést tervezgetnek.

Egyébként a kaját végül befejeztem. Egészen ehető lett és a főzés végére a bűz is az elviselhető fokra csökkent. De - bár hősiesen próbáltam - nem bírtam belőle két falatnál többet enni. A Szag beleitta magát az orromba és ha csak egy molekulányit is megérzek belőle, azonnal eszembejut, mit éreztem a főzés elején... és egyből elmegy a kedvem az evéstől és az élettől is.

Ha valaha úgy tényleg, de igazán fogyókúrázni kezdenék, a zöld curry lesz a legvégső megoldás. A vállról indítható nagyágyú, amit a filmekben akkor vetnek be, amikor már Tom Cruise is befuccsolt.
Azt hiszem, ezzel két hét alatt anorexiásra tudnék fogyni...

Hétfőn végülis sikerült manuális beállításokkal összereszelni a hálót és azóta otthon is van netem. De ettől nem lett ám több időm. Sőt, úgy tűnik, mintha még kevesebb volna, mint azelőtt.
Nem postoltam... pedig akartam. Nem 3Dmodelleztem... pedig azt is akartam. Nem beszéltem a barátnőmmel ICQ-n... pedig akartuk.

És nem is dolgoztam! Mondjuk azt nem is akartam. Jelenleg éppen elég az is, hogy dolgozok, mint egy állat, sőt inkább két biológiai fülkét töltök be a munkahely nevű ökoszisztémában.
Egyszerre vagyok bezombult CAD-monkey és egyszerre vagyok törtető project-manager, hogy szép magyarosan fejezzem ki magam. Kicsit fárasztó. Főleg, hogy az ellátmány még mindig csak egy főre szól. Néha baromira, nagyon-nagyon, halálosan eluralkodik rajtam a vágy, hogy pihenjek. Holott nem is olyan régen voltam szabadságon.

Úgyhogy ezt most, ebben a formában megszívtam. Majd pihenek, amikor suliba megyek.

Így másfél év után fogtuk az itthon porosodó kábé 10 méteres UTP Crosslink kábelt, hogy most aztán jól összekötjük a számítógépeket, és majd mindketten (egyszerre) dőzsölünk az internet és az összesen öt vinyó örömeiben.

Hittünk önmagunkban és az Erőben. Hiszen ennek elvileg tök egyszerűen kéne működnie.

A gépek összekötése úgy két percet vett igénybe.
Majd beállítottam a rendszeremet, hogy csináljon hálózati kapcsolatot...
...ennek eredménye az lett, hogy megjelent egy bejelentkező képernyő, ami eddig sosem volt, és kikapcsoláskor is kissé más ikonok jelentek meg, mint régen. De másodjára azért sikerült a saját felhasználói felületembe belépnem. Kicsit megakadt a kezdeti lendületem.

Már kissé félve definiáltam munkacsoportot, éééééés igeeen!Elkezdtem látni a hálózatot. És tudtam a helyi hálózatról másolni! Egy picit lehangolt a tény, hogy egyelőre csak magamról. Ez 10 méter kábel nélkül is ment... hmmm... a modern dolgok előnye, hogy végérvényesen képesek megbonyolítani a legegyszerűbb dolgokat is. Vagy valami ilyesmi okosság.

Közben rávettem Szőkeherceget, hogy jelentkezzen be ugyanabba a munkacsoportba, ahová én is. És akkor végre láttuk egymást is. Mármint a gépeink.
Aztán könyvtárakat osztottunk meg. Tisztára perverz.

Aztán rebootoltam.

És megint csak saját magamat láttam a hálózaton. Net még sehol sem volt az éterben.
És valamiért a nem is csatlakoztatott Bluetooth-csatolómat akarta hálókártyaként definiálni a windóz. De erről kábé félórás közelharc után lebeszéltem.
Oké, utána megint láttam a hálót. És rajta saját magamat. Ehhh.

Fél tizenegy volt. Péntek. Rühelltem a Microsoftot, és azt, hogy nem vagyok hálózatépítő szakmérnök.

Kénytelenek voltunk szakemberhez fordulni.
Szőkeherceg felment a Belterj-csetre és körbekérdezett. Ennek eredményeképpen a TCP/IP beállításoknál manuálisan megadtam az IP-címeket és az átjárót... ééééééés működött! (Bár automatikus módban is kellett volna neki, de hát ez van.)
Láttam! Láttam a hálózatot, láttam Szőkeherceg vinyóit, tudtam telepíteni! Láttam!

Még a megosztott internetet is láttam. Egy körömhegynyire voltam a kaputól, ami elválasztotta a gépemet a nagyvilágtól!

És ennyi.
Ennél nem jutottunk tovább.
Akkor sem tudtam kimenni a netre, ha megfeszültem. Beállítottam mindent, defináltam azt is, amiről azt sem tudtam, micsoda. De semmi. Az internet rám sem bagózott.

Úgyhogy kénytelen vagyok elkönyvelni, hogy bár papír szerint mindent szabályosan végrehajtottunk, képtelenek voltunk megoldani ezt a baromira egyszerű feladatot.
Kudarcot vallottunk.

Reggel aztán megkérdeztem Kisangyalt, aki megsimogatta a buksimat, és megnyugtatott, hogy ez így nem is fog működni, bár papíron kéne neki. Fogjak egy HUB-ot (switchet vagy routert), és kössem a modem elé. Úgy majd fog.

Úgyhogy hétfőn szerzünk újabb kábeleket, és nekiugrunk megint. Mert amúgy van itthon egy HUB is elfekvőben, csak kábel nincs hozzá.

Na, ez a háztáji tudósítás kissé geekre sikeredett. Bocsika.