Bírom a védőnőnket.
A védőnő, mint olyan, egyébként is egy érdekes állatfaj. Rendszerint terhesség alatt bukkan fel, de ilyenkor főleg a nappali búvóhelyén találkozhatunk vele.
Kis várakozás után csap le prédájára, vérnyomást mér és beleírogat a terhes kiskönyvbe. (Mások beszámoltak róla, hogy gyanús, talán kapuccsínózni jár hozzájuk.)

A gyerek születése után meg házhoz is jön.
És lehet vele beszélgetni. Másra nem igazán volt eddig jó.
Jön, megnézi a babát - jobb esetben. De általában csak beszélgetünk. Hogy melyik könyv a jó, vagy melyik film, és hogy ő is ugyanazt gondolja a gyereknevelés egyes kérdéseiről, mint én, stb. De okosabb eddig sosem lettem egyetlen beszélgetés után sem. Eldumálunk egy órát, aztán elmegy, én meg úgy érzem, hogy ennyi erővel kávézhattam volna egyet valamelyik barátnőmmel.

Mondjuk hallottam, hogy lehetne rosszabb is. Aki ad tanácsot, sőt megmondja a tutit, csak éppen hülyeséget. Vagy dulván kiosztja az anyukát. Stb.
Őt legalább kedvelem.

Kis fellélegzés gyanánt a gyanúsan nehéz pelusok és a feldúlt könyvespolcok világából... következzék a netes tesztek imádójának, Ördögasszonynak egy link-ajánló:
http://hungarian-speedtest.10-fast-fingers.com

Én magam irtó rossz eredményt értem el, bár igyekeztem vakon gépelni, 132 ponttal, 33 helyes és 3 rontott szóval. Nem vakon már 40/1 lett, de ez lássuk be, akkor is szánalmas - ahol találtam a linket, ott laptop-billentyűzettel is 70-et tudnak egyesek, ami már gyanakvásra adhat okot (pl. mutálódott, qwerty-re optimalizált ujjak, akármi.. pffh!).

Na tessék, tessék, mindenki klikkeljen és gépeljen. (Íróknak, fordítóknak és korrektoroknak kötelező...)

20 hónap különbség a két kép között...

Kisherceg tegnap lett éppen 20 hónapos. Szokásos havi mérlegében leginkább a szótanulás szerepel. Na, meg az, hogy egyre gyorsabban és ügyesebben mozog, sőt szalad is. Ergo ha nem működik együtt, akkor igencsak nehéz vele minden. Pelenkázáskor sem lehet csak úgy lefogni, mert iszonyatosan izmos és ügyes. Úgyhogy vagy meggyőzöm, vagy semmi esélyem.

Arról meg senki nem beszélt nekünk előre, hogy a kilincset ilyen hamar feléri majd. Esze és ereje meg még a nagy biztonsági ajtó kinyitásához is megvan már. Így nem is 1 db hűtőzárat tanácsos előre beszerezni a konyhába, hanem kulcsra zárható ajtózárakat minden szobaajtóba.

Azonkívül rájött, hogy ha felveteti magát, akkor a felnőttek segítségével mindent könnyebben elér és menni sem olyan fárasztó. Úgyhogy lépten-nyomon nyújtja a kis karját. Néha persze nem oda megy az anya-mobil, amerre ő szeretné, akkor nyafogás van. Néha meg nem is tudjuk, merre is akarunk menni, akkor is nyafogás van. Néha meg nem vesznek fel, na akkor aztán pláne nyafogás van.
Meg úgy általában a nyafogással el lehet érni egy csomó dolgot. Ezt most már odáig fokozza, hogy ha hazajön, egyfajta véget nem érő nyafogási hullám kezdődik, ami igencsak idegőrlő.
A múltkor egész nap a nagyi vigyázott rá és mondta is, amikor hazaértünk, hogy milyen tündér volt a gyerkőc... ekkor pedig Kisherceg elkezdett nyafogni.


Lackfi János: Dorottya legyőzi a hisztit

A hiszti sózsák lehet,
Százötven kiló,
Lábamra csimpaszkodik,
Mint óriási ló.

Felemelni nem tudom,
A hiszti nehéz,
Lerogy alatta a láb,
Megfájdul a kéz.

Rángat össze-vissza csak,
Jobbra-balra ráz,
Földre húz, ordíttat is,
Zeng belé a ház.

Kifacsarja a szemem,
A könnyem csöpög,
Orromból üveg folyik,
Kivörösödök.

Bármit kérnek tőlem, az
Nem tetszik neki,
Biztat, mondjak rá NEM-et,
Lábam tekeri.

De ha apa megölel,
A simogatás
A száz kilót leszedi,
Majd cipelje más.

Ha majd apa felemel,
Elbír engemet,
Könnyű lufi lettem, és
Szinte lebegek.

Idestova 20 hónap alatt az ember fogalmai megváltoztatják jelentésüket.
Pl. az átaludt éjszaka fogalma... Apróherceg lényegében átaludta az éjszakát. Csak enni ébredt fel néha. És csak annyi kellett, hogy anya ölben és/vagy a cicin tartsa. De anya így már igazán simán tud aludni.
Végre nem kettő, hanem egyenesen öt órát aludtam! Jó, közben egyszer Kisherceghez is fel kellett kelni.

Megjegyzem, ha így aludna az Apró éjszaka, mint most nappal, egy szavam nem volna.
De az éjszakát átcumizza a cicin, minden egyéb helyzetben ordít. Fekve szoptatva is ordít.
Csak nappal jó gyerek, ha anya is jól látja...

Közben azért folynak a dolgok a saját medrükben.
Kisherceg akkora nagy ló, hogy lassan nehéz lesz őt felkapdosni. (Megmérni a súlyát képtelenség, hát csak tippelem, hogy úgy 14-15 kilónál járhat és ehhez 87 centi.)
Bár Szőkeherceggel ismét elővettük a Tankot, amit mások csak Babakocsiként ismernek, ugyanis az Aprót csak ebben lehet majd levinni sétálni. Szóval a Tank majd egy ideig még edzésben tart a maga 13 kilós nettó tömegével. Plusz a 3 kilós csomag bele, ugye... Hogy Kisherceg hogy fog rá reagálni, hogy ugyan van babakocsi, de nem ő kuksol benne, na azt kérem, nem tudom. De kíváncsi leszek. Először mondjuk azért nélküle próbálkozom meg a dologgal.

És egyre-másra újabb szavak bukkannak elő a szótárunkban. Igaz, ha feltűnik egy új, akkor eltűnik egy régi... Kisherceg egy időben legfeljebb egy szót ismételget, nem kényezteti el a hallgatóságot.
Volt ugye a kekksz, aztán jött appa, aztán tcsüccs, att-o... néha esetleg az appa és a tcsüccs szerepelhet egyszerre. Ámde csakis egymástól függetlenül! Apa ne üljön! Apa emeljen fel. Magasabbra!! Igen, a hifit akarom nyomogatni!

Anya bekeményít.
A nagyobbiknál már késő, akkor a kisebbiknél. Megelégeltem ugyanis a véget nem érő tejtúrákat, amiket az Apró művelt. Konzultáltam többgyermekes anyukákkal és bevetettem a kegyetlen kajamegvonást.
És most nézek ki a fejemből, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe.

Persze a szakértő irányzatok ebben a kérdésben sem egyeznek meg. Az egyik szerint etessünk igény szerint. Nem anya igénye, hanem a gyereké szerint...
A másik szerint legyünk következetesek és etessünk 3 óránként, 2x10 percig maximum. Ja és éjszaka nem eszünk, hanem alszunk.
A fenti irányzatok különböző fórumokon képviseltetik magukat, és néha-néha látványos kirohanásokat intéznek egymás ellen.

Azt hiszem, én maradok valahol középen. Kishercegnél könnyű volt, ő valahogy beépített kronométerrel jött haza. 3 óránként jelzett a kajalesője, és ordított... aztán belealudt a kajálásokba, éhes maradt, meg másfél órákat tett ki egy kaja.
Apró viszont nem ismeri a kronométereket, és szimplán egyfolytában kajálni akar. Ellenben nem ordít. Ha ébren van és kb. jóllakott, nem kell büfiznie vagy kakilnia, akkor jókedélyűen elbámészkodik. Sőt, néha képes magától elaludni. Remélem, ezt a szokását megtartja.
Úgyhogy most megismerkedik a gyerkőc az órával... Egyelőre változó sikerrel. Próbál egyfolytában kajálni, de legalább néha tart már alvásszüneteket is benne.

Kisherceg úgy tűnik, mostanra kibékült a helyzettel. Eddig sem a kistestvér megléte zavarta, hanem anya nemléte ejtette kétségbe. Most újra tud viszonylag normálisan aludni és apával megint jól kijönnek.
Apróherceget meg látványosan imádja. Ha hazajön mondjuk a bölcsiből vagy a nagyiéktól, egyből rohan és keresi. Ha éppen nem a járókában vagy a kiságyban találja, hanem az ölünkben, akkor össze-vissza simogatja, puszilgatja. Persze a pihe-puha takaró, amibe csomagolva van, az nagy marketing, mert mindenhez odabújik, ami puha és selymes.
De a sírásban továbbra is szolidarít vele. Azt hiszem, attól tart, hogy valami fáj a picinek, és azért sír elvörösödő fejjel. Tegnap fürdetés közben szabályosan elhúzta a kezünket Aprótól, hogy ne bántsuk már, hiszen ez fáj neki, hát nem látjuk?!
Így az esti fürdések erősen olasz család fílinggel működnek most. Már a hangerőt tekintve.

Éppen a fenti nagy együttérzés miatt nem merem még egy szobában altatni kettőjüket.
És persze a lakás beosztása sem nagyon ad sok lehetőséget. Így éjjel, ha valami ordítós műveletre kerül sor, pl. pelenkacsere, akkor nemes egyszerűséggel kiviszem az apróbbikat a konyhába.
És amíg mondjuk nappal simán hagyom nyekeregni az ágyában, éjszaka kénytelen vagyok folyton felkapdosni. Aminek persze biztosan nem lesz jó vége, de majd kialakul. Végülis Kisherceg így lassan 20 hónaposan már egészen jól alszik...

Akkor következzék az anyuka beszámolója.
(Félkézzel, mert közben az újdonat lény táplálkozik...)

Egy villám-szülést követően már kedden haza is jöhettünk. Már nagyon vártam, mert a kórházban szemhunyásnyit sem bírtam aludni a szobatársaktól. Pontosabban az egyiktől. A lányka nemes egyszerűséggel végighorkolta a gyermeke félórás sírásait. Már sajnáltam szerencsétlen kölyköt, hogy nemhogy nem kap enni, de még meg sem nyugtatják... Különben simán beadhatta volna éjszakára a csecsemősökhöz, akik legfeljebb adnak neki valamit, ha már nagyon ordít, ő meg horkolhatott volna nyugodtan. Na, mindegy. A dolog lassan a múlt és a kialvatlanság ködébe vész.

Ugyanis Kishercegem annyira erős anyahiányban szenvedett vasárnaptól keddig, hogy mióta hazajöttem, az eddigi rossz alvás helyett egyenesen borzalmas alvásokat rendez. És csak nekem hagyja, hogy elaltassam. Ami pl. elég vicces, ha az Aprót kéne éppen etetnem.
Ezen felül persze kedd éjszaka mindketten a másik minden rezdülésére felébredtek. Apró sírt, hogy éhes, Kisherceg meg ordított, hogy ki sír. Én meg rohantam hol az egyik kezét fogni, hogy semmi baj, hol a másikat megetetni... Na, erre nem számítottam, hogy az egyszeri parasztembert idézzem, akit elvisznek műrepülőzni.

Szerencsére a szerda már jobb volt, de aludni akkor sem tudtam.
Csütörtök délutánra az idegeim romokban hevertek.
Apró egyfolytában evett, abba sem hagyta, viszont nem aludt. Az összes kísérletemet ignorálta, amit a ciciről lepattintás irányában tettem. Reggel 9-től evett délután 3-ig, amikor a nagyi letrükközte a kiságyba. És mehettünk is a bölcsibe Kishercegezni.

Tegnap viszont már sikerült aludnom is éjjel. Kemény 3 órát!! Mondjuk sokkal nem lettem derűlátóbb. De majd valahogy túléljük.
Az első évet.
Utána állítólag könnyebb egy picit.

Bréking nyúz:
Kb. 20 órával ezelőtt, még a hajnali órákban, 3 kilóval és 54 centivel megszületett Apróherceg. Mindenki jól van, az egész olyan gyorsan lement, hogy nem igen van mit írni róla. Nincsenek keserű-humoros történések, viccesen fájdalmas intermezzók, borzongató valóság-horrorok.... de talán jobb is így. :)