Folyik a taknyom, könnyben áznak a szemeim, kinn meg tombol a tavasz és a galambok is.
Bár mostanság alábbhagyott a lelkesedésük.
Vagy elmúlt a kangörcsük, vagy bevált a szélpörgő és tényleg utálják.
Bár elgondolkodtató, hogy a múltkor az egyik éppen mellé szállt le a korlátra. Nézegette, tanácstalanul turbékolt neki egy kicsit, aztán elrepült. Éppen szélcsend volt, mondanom sem kell.
Bezzeg amikor meg fúj, akkor pörögnek, mint a... nemtom, nagyon. Valahogy szerintem hasznosítani lehetne az energiát, amit termelhetnének így. Például meghajthatnék vele egy elektromos madársokkoló szerkezetet...

Csúnya ügy, de biztosan vannak ennél rondábbak is.
Az viszont biztos, hogy 2500 forintos órabérért minden további nélkül turkálnék én is leletekért. Másfél diplomával. Bazmeg.

Persze lehet csúsztatni, meg mellébeszélni, de a lényeg nem változik.
- Mi? Attila sírja?!
- Toljad neki, Tibi!
...Wrooooooam....

Húúú, miket tudnék én ezzel csinálni!

Grace-klinika hívő lányok (hallod, Ördögasszony ?!) figyelmébe!

Annyira beteg, hogy már tök jó!

Itt a tökéletes megoldás.
Zen, feng-shui, meg minden négy francos négyzetméteren.

Természetesen a sejtésem beigazolódott, és a cuccot valóban aranyárban mérik, de sikerült rögtön két értelmes céget találni, akik foglalkoztak velem és összesen 3 ezer forint eltérés van az áraik között, úgyhogy most már biztos, hogy ilyen lesz.
Egyenes mintával, egyenesen lerakva. Jól.
Már csak annyit kell eldönteni, hogy a külföldi árú kell, vagy a magyar gyártmány.
A teljes költséget pedig kétoldalt szépen kidolgozott kavicsos szegéllyel fogjuk csökkenteni, ahová majd mehetnek a növények, meg a szökőkút... meg a jacuzzi, és a teniszpálya is.

A kavics pedig tökéletes lesz a galambokat megdobálni!

A szomszéd egészen jól halad. Már az is megy neki, hogy plintyplüntyplüntny*plümmm*pintyplünnny...
Mindezt mondjuk éjjel fél tizenkettőkor.
Ja, és kettővel alattunk lakik, tehát mi már tompítva kapjuk az áldást.

Más.
Végre megtaláltam az ideális anyagot, hogy igazzy teraszt varázsoljak a kopott beton erkélyből. (Amit persze rendre összeszarnak azok a kurva galambok, tehát valami galambriasztó alkalmatosság is kéne még. Valakiiiiii! A sirályűző tüske is jó lesz!)
Aztán egy haver elültette a bogarat a fülemben, hogy babzsák fotel és az milyen jó már. Úgyhogy babzsák fotelt akarok. Kettőt. A galambmentes teraszra!
Amint készen lesz a burkolata. Ha megveszem, seprec alatt lerakom, mint a villám! Szerintem kurvadrága villám lesz egyébként, de a fizuemelésből fussa, vagy mi. Eccer élünk! Húzd rá, cigány!...meg ilyesmik

Aztán majd veszek virágládát is.
Már meg is terveztem a ládakomplexumot, amibe beleültethetem a (szigorúan szárazságtűrő!) növényeimet.
Persze lehet, hogy olcsóbb volna igazi kertet művelni igazi kapával, meg ásóval... de egyelőre ezt osztották, tehát az erkélyt művelem meg, és be is vetem tökmaggal, ha rámjön az ötperc!

Az alattunk lakó - közel ötvenéves - fickó elhatározta, hogy megtanul gitározni. Basszusgitáron, basszus!
Ennek azért is baromira örülök, mert most aztán éjjel-nappal gyakorol. Tegnap hajnali féltízkor teli torokból Metallicát énekelt. Hamisan.
Én komolyan annyira, de annyira toleráns vagyok, de akkor is rohadtul hamis!
És persze pengetni is hamisan szokott. És hangosan. És sokat, mert kitartó ám a fickó.
Az elmúlt három napban este tizenegykor még javában az ment, hogy plümmplümm*plünty*plümmmplümmmplümm.
Éljen a lakótelepek diszkrét bája!

Azon töprengek, hogy nem kéne venni neki egy fejhallgatót, hogy ne a hangfalra kösse rá a kurva basszusgitárját? Legalább amig meg nem tanul bánni azzal a szarral, könyörgöm!

De eljön majd az idő, amikor visszakapja ám! Kamatostul!
*a fülére szorítja a párnáját és tovább nézi a tévét*

Hajnalban a kurva galambok nász-burukkolása ébresztett fel. Már azt hittem, tavaly megtanulták, hogy lövünk, ha meglátjuk őket... persze azóta fogytán van a lőszer.

Már nem is emlékeztem, hogy ennyire erős tud lenni a rohadt kis hangjuk.
Kinyitottam az ablakot, anyáztam, elrepültek. Visszafeküdtem.
Kábé akkor, mikor sikerült volna elaludni, visszajöttek.
Ablak kinyit, anyáz, elrepülnek.
Kábé 20 perc múlva megint kezdték.
Ablak, anyáz, visszafekszik.

Hajnali 6-tól 8-ig játszottuk ezt mi hárman: én és a két köcsög galamb.
Ekkorra untam meg ugyanis. Felkeltem.
Előástam a szekrényből két szélpöjgőt, összeszereltem és felinstalláltam a korlátra.
Aztán fogtam a seprűt és uninstalláltam a galambok által feltelepített fészekkezdeményt. Majd pedig sóval behintettem a helyét és lefújtam rovarirtóval - állítólag utálják.

Azóta nem jelentkeztek.
A két szélpöjgő pedig baszik pöjögni.

Annyira belemerültem a könyvembe, hogy elfelejtettem leszállni a HÉV-ről és továbbjöttem egy megállóval.
Még jó, hogy csak eggyel... Szar lett volna Szentendrén eszmélni, hogy "de jó ez a könyv... hol vagyok?"
Szerencsére tudtam egy rövidebb utat az erdőn át, így majdnem annyi idő alatt értem be, mint máskor.

Kivételesen nem egy könyvesboltból származó vaskos kötet került terítékre, hanem egy digitális verzió J. Goldenlane: Vizek sodrásában - A Nester ház című művéből.
Pedig az új könyvnek van a legfinomabb illata. Rögtön az ódon kastélyok könytárai, a frissen sült pizza és a kötő beton illata után.
De a biteknek sajna nincs szaga. Ezt a regényt pedig sosem adták ki, és a várakozásokkal ellentétben már nem is fogják. Nem megyek bele spekulációkba, hogy mi lehet ennek az oka, de az biztos, hogy üzleti szempontból nem jó ómen, ha egy regény évek óta kinn hever a neten kiszolgáltatva a perverz letöltőknek.

Nos, ettől függetlenül szerintem Goldenlane regénye az eddigi legjobban eltalált és legjobban tálalt sytisi mese, amit valaha olvastam. Biztosan közrejátszik ebben az a tény is, hogy más nem is nagyon volt. De ebbe nem megyek bele jobban, mert a végén utolér a Napcsászár haragja.

Aki olvasott már mást is Goldenlane-től, az tudja, hogy van egyfajta (leginkább Rejtőre hajazó) kicsit spontán, laza humora a hölgynek és egyben a szereplőinek is. A Nester-ház ellenben komolyabb húrokat penget. Talán a téma komolysága miatt.
Egy Sytisi nemesi ház tündökléséről, bukásáról és újrafelemelkedéséről szól. Vérbeli, nagyvolumenű sztori. Kicsit kalandornős beütésekkel.
Hiányzik viszont (mindenki óriási szerencséjére) az a görcsös erölködés, amivel más Codex-írók megpróbálják láttatni az általuk elképzelt világ titokzatosságát, misztikusságát és mély intrikáit. Sajnos az a keserő igazság, hogy a mai magyar tollnokok közül talán ha kettő volna képes arra, hogy kellő érzékeltességgel képes legyen felvázolni egy ennyire összetett és mélyen gyökerező kulturális helyzetet, mint ami a Codex világára jellemző. És ezek egyike sem official codex szerző.
Az official szerzők viszont - bár foggal-körömmel ragaszkodnak az elképzeléseikhez - híján vannak mind időnek, mind kifejezőkészségnek, és a szép, misztikus háttér elvész valahol pár fellengzős "halandó ember ezt nem foghatja fel" megjegyzés mögött. Valahol a Codex is ebbe az idő- és kifejezőkészség hiányba bukott bele, úgy vélem. Pedig lelkesedés volna, ez Goldenlane regényéből is világosan kitűnik. És ezzel a lelkesedéssel meg lehetne tölteni élettel még egy Nyú..izé Napcsászári hagyományok alatt porosodó világot is.
De ha nem, hát nem.
Elégedjen meg annyival a kedves Codexet mesélő halandó, hogy el-elcsöppen egy-egy információ a belterjesen autentikus official forrásokból, vagy rakjon magának össze valamit. Ez utóbbi megoldáshoz pedig Goldenlane meglehetősen jó adalékokat szolgáltat.
(Mellékesen jegyzem meg, hogy a szerző Papírtigris című regénye jó kiindulópont egy kis shagiri kalandozáshoz.)

De vissza is kanyarodnék a regény történetéhez...valahol a kalandornőknél tartottam, úgy hiszem.
A regény első lapjain a Nester-ház végnapjait ismerteti meg az olvasóval. Szomorú történet... is lehetne akár, amennyiben a bomló nemesi világ dekadenciával foglalkozó, szociológiai ihletésű tanulmányról lenne szó. De szerencsére nem.
Vérbeli akcióregény ez, kérem.
Főhősünk Laryan Ylla, a bukott Nester-ház sarja, a család csúfos bukása óta minden erejével azon munkálkodik, hogy talpon maradjon, majd felvirágoztassa kis vállalkozását és nem titkoltan feltámassza a bukott Nester-házat.
Ehhez aztán keresztül-kasul bejárja majd' az egész kontinenst, sőt még a kalózkodásba is belekóstol, hogy aztán tapasztalt családfőként próbáljon dacolni az ellenségeivel, akik bizony akadnak szép számmal.

Ezt a nőies akcióregény vonulatot már jópáran pedzegették. Talán Fable munkássága ásta meg hozzá az alapokat kis hazánkban, de egyelőre még nem elcsépelt téma. Egyetlen hátránya, hogy könnyű átesni a macsó nő túloldalára és valahol az útszéliség közönségességében landolni, esetleg meg lehet maradni a nő idétlen fruska oldalán és béna párbeszédekkel szabdalt lepedőnedvesítőt is lehet írni. Erre is volt már példa.
Goldenlane sikerrel birkózik meg a feladattal és nőies macsát alkot Laryan Ylla - nehezen emészthető nevű - személyében. A párbeszédek kellően spontának és esetenként kellően cizelláltak, ha a helyzet miatt úgy adódik. A leírások nem szájbarágósak - bár a fantasy világokban járatlan halandó szemével sajnos nem nézhetem, de talán még úgy is érthető a háttér.
Az unásig taglalt lepedőakrobatika nem kifejezetten tárgya a regénynek, de romantikus lelkületűek is találhatnak benne érzelmes szálakat. Az ilyen ágyneműszaggató jelenetekkel különbenis az a bajom, hogy vagy perverzül mocskos szavakkal taglalják a taglalhatatlant, vagy rószaszín lányregényes virágnyelven sóhajtoznak a saját vágyálmaikról a (legtöbbször dugatlan fapina, és pattanásos szájberkamasz) írók. Valamiért egyik sem hiteles.

A misztikus maszlag is kimaradt szerencsére és jómagam teljesen egyetértek azon törekvésekkel, hogy amihez nem értünk, bba nem megyünk bele túl mélyen. Márpedig a misztikus maszlagról elég kevesen tudnak értelmeset írni.
Talán ezzel a módszerrel képesek egyesek kellően hitelesek maradni akkor is, ha teszem azt nem tudnak ugyan szablyával és kétkezes lovagi karddal vívni, de mégis harcias témát választanak.

Egyszóval az én izlésemnek tökéletesen megfelelt a regény, és őszintén sajnálom, hogy mindössze egy házilag nyomtatott és iratsínnel összetákolt példány lapul belőle a könyvespolcomon.

Lemaradtam egy kicsit, de majd szépen lassan bepótolom.
Persze egyszerűbb volna, ha újratelepíteném végre a rommá zúzott windózt a gépemen és onnan próbálnék írni... de alapvetően fázom ettől a tevékenységtől, és megpróbálom addig elhúzni, amíg csak lehet.
Már egy szobanövényt be is telepítettem a gépemhez vezető kis ösvényre.

Voltak történések ezerrel, csak kapkodtam a fejemet.
Többek között kiderült, hogy nélkülözhetetlen munkaerő vagyok, úgyhogy ezen felbuzdulva bértárgyalásokat folytattam. És közöltem a főnökömmel, hogy örülnék neki, ha normális melókat adna a kezembe, és különben is, már egy éve nem láttam házat közelről... Tudom, hogy kevés olyan barom van, aki munka után könyörög, de én úgy tűnik, hogy közéjük tartozom. És volt utána örülés és ígérgetés. (Persze hozzá kellett tenni baljóslatú hangon, hogy "különben..." És ez most működött.)
A többit meg majd meglátjuk. Egyelőre akkor járnék csak jobban, ha elmennék melósokkal üvöltözni.

És ha elolvastam - immáron harmadjára - a Nester-ház történetét, akkor írni is fogok róla.