Ki fogom tenyészteni a lonc húsevő, erkélyen nevelhető változatát. Ez a fajta főképpen éjjel gitározó, részeg művészlelkekre támad majd. Alattomban, ahogy azt kell.
Vérlonc (Loncissimus Sanguinicum Sambuci) néven fogom forgalombahozni. Ezt ugyan most találtam ki, de volt előzménye.

Tegnap éjjel tíz óra körül olyan vadul gyűrte a gyakorló leckéket a fickó, aki kettővel lejjebb szokott gitáron plünnyögni, hogy az ötödiken, az ajtaja előtt a lépcsőházban kisebb, spontán csoportosulás jött létre. Lehetett volna akár lakógyűlést is tartani mindjárt, ott helyben.

Amikor sokadjára kopogtunk le neki a fűtéscsövön jelezve, hogy ez a hangerő nekünk nem jön be, emberünk fellelkesülvén már a Seat-reklám indulóját prüntyögte 150 dB-lel.
Na, ekkor csatlakozott Szőkeherceg is a spontán csoportosuláshoz. Majd a felkelő sereg élére állva becsengetett. (Megjegyzem, a lázadó tömeg bátortalan csengetéseire emberünk nem is nyit már ajtót, szimplán tetszésnyilvánításnak fogja fel és teker egyet a hangerőn. Igen, felfelé!)

És amikor végre ajtót nyitott, volt képe bociszemeket meregetve azt állítani, hogy ő nem is hall semmit. (Nem bazmeg, hangosan szól a gitárod, te fasz!) Neki nincsenis gitárja. (Nincsenám, a múltkor láttalak felszállni vele a villamosra, paraszt!) És hát különbenis...
Esküszöm, veszek neki egy fülhallgatót!

Azt hiszem, Sáska kollega külön rajongani fog ezért a házért.
Egy régi cementmű silóiból lett átalakítva... kicsit gótikus felhangokkal fűszerezve. Amolyan igazzy jó kis, régies krimi háttér. Olyan, amiben a híres, de öregedő filmszínésznő megöli a férjét és egy Columbo-kabátos figura próbálja kinyomozni a fondorlatot.
Egyébként az építész, Ricardo Bofill 1975-ben csinálta, úgyhogy nem is járok messze a korszaktól. (A Columbo-sorozat is '71-78-ig tartott.)
A fickó "talált" - bizonyára tök véletlenül - egy elhagyott cementművet. 30 silóval. Két évig tartott, amig teljesen szétverték, és beleépítették az építész műtermét, saját lakását és... még egy csomó mindent.

Itt vannak az épületről további képek és pár infó.

Akkora vihar volt ma a lakótelepen, hogy ihaj. Hatalmas szélviharral kezdődött. A felkavart portól elsötétült az ég, nejlonzacskók szálltak a tizedik emelet magasságában, és a hülye galambok csak izomból bírtak átrepülni egyik házról a másikra.
A fények meg annyira sejtelmesek voltak, hogy azt vártam, mikor jönnek a repülő csészealjak kolonizálni a bolygót...
Kicsit meg is ijedtem a dörgéstől, meg a széltől, bevallom. De aztán győzött a fényképezőgép.

Ezúton üdvözlöm a húszezredik klikkelőt.
Ha bot volt, hát bot volt... Igyunk egy sört az egészségére!

Ehhez a blogger-kórhoz is csatlakozom... Tessék húzni, vonni, tologatni, stb.

Najó, adós voltam azzal a kilenc könyves listával.
Jöjjenek akkor minden sorrend nélkül, ahogy eszembejutnak. A lista persze korántsem fedi a le teljesen a "kedvenceim" kategóriába tartozó könyveket, de ha már szelektálnom kell akkor mondjuk azokat a könyveket írom ide, amiket bármikor újra és újra képes vagyok elolvasni. Függetlenül attól, hogy hányszor olvastam eddig.

Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Valójában szinte bármelyik könyvét ideírhattam volna, mert nagyon szeretem a humorát (és az állatokat) és képes vagyok hangosan vinnyogva felröhögni nyilvános helyeken, akármit olvasok tőle. Éppen ezért ritkán megyek Durrell-könyvvel nyilvános helyekre.

Frank Herbert: A Dűne
Ez egy fura szerelem volt a részemről. Először csak az első regényt olvastam el a ciklusból és sokáig nem voltam képes a többi kötetet végigolvasni. Őszintén szólva elsőre nem is fogtam fel a sok érdekes apróságot a Dűne-világból. Aztán másodjára - mikor kábé két év eltelt már - ledöbbentem, hogy hogy a csudába képes valaki létrehozni egy ennyire összetett univerzumot a regényéhez. És faltam a betűket...
De a többi kötet még mindig nem kötött le igazán. Egyszerűen unalmasnak találtam őket. Aztán valami elromolhatott idebenn, mert elkezdtem kölcsönkérni egy haveromtól a többi részt is. Végül már alig bírta a tempót. Amit egyik nap elkértem, azt másnap visszakapta és már nyafogtam is a következőért.

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Csak hogy valami divatos és felkapott is legyen benne.
Valamikor a gimi könyvtárából kölcsönöztem ki a trilógiát egy osztálykirándulás előtt. Akkoriban annyit olvastam, hogy képes voltam szinte találomra kikölcsönözni bármit a könyvtárból. Hetente 2-3 könyvél alább nem adtam. Na, persze, tanulni alig tanultam... és rendes, jólnevelt lányként nem jártam el sehová, tehát valamivel el kellett töltenem az estéimet.
Azt hiszem, ennek a regénynek a címe egy másik regényben szerepelt (Katherine Paterson: A nagy Gilly Hopkins) és ott istenítettek és azért esett végül erre a választásom.
Szóval volt ez az osztálykirándulás és volt rá ez a regény. Egy osztálytársam be is szólt a buszon, hogy "jó kis könyv az". Vállatvontam. Este meg zseblámpa mellett olvastam tovább. Másnap meg fájt a szemem.
És vagy 6-8 évig minden nyáron volt rá három napom, hogy megint elolvassam. Tulajdonképpen minden nyáron halálra untam magam, amig el nem kezdtem dolgozni.

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a kommandó
Az a vicc, hogy mostanában már kicsit unom Fable kisasszony regényeit. De az elsők még frissek és fiatalosak voltak és pergősek. Anyámnak akkoriban volt egy Fable-vásárlási rohama és egymásután vett vagy 5 regényt tőle. Én kitartóbb voltam, mert az utolsó kettő kivételével majdnem mindre összespóroltam valahogy a zsebpénzemet. Ő azt hiszem, hamarabb unhatta meg a kicsit egy kaptafára íródott zsarus történeteket. Készséggel elismerem, hogy nem az irodalom csúcsáról beszélünk.

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Kicsit meglepődtem a neveken, amikor kézbevettem a könyvet, de meg kell hagyni, egészen jól el lettek találva. Talán a végén pont emiatt kedveltem meg a sorozatot.
Kicsit sajnálom, hogy magyarul nem nagyon adtak ki több Hobb-regényt. És főképpen hogy a hajós sorozata így félbe is szakadt.

Raymond E. Feist & Janny Wurts: A Birodalom trilógia
Az egész Résháború-sorozat tetszett tulajdonképpen, de valahogy ezt a három kötetet érzem igazán jónak. Biztosan nagy szerepe van ebben annak is, hogy kicsit japánosra lett véve Kelewan hangulata. Hát hiába, japán-mán volnék, vagy mi. Megveszek a ferdén metszett mandulaszemektől...

J. Goldenlane: Vizek sodrásában - A Nester Ház
Mondhat bárki bármit, szerintem igazán jó Codex-regényt Goldenlane bírt írni. Bizonyára azért is szeretem ezt a regényt, mert egy az egyben azt a Sytist adja vissza, amit annakidején mi is játszottunk. Nyoma sem volt az emelkedett miszticizmusnak, meg a rejtélyeskedő árnyharcoknak. Francot. Bűnbandát alapítottunk és magasra szárnyalt nemesi házunk büszke signuma...

Mario Puzo: A Keresztapa
Úgy emlékszem, előbb olvastam a regényt, minthogy a filmet láttam volna és nagyon megfogott a maffia romantikája. Biztos belülről kevésbé szórakoztató az egész, de hát ez egy regény.
Egyébként a folytatása, A szicíliai is egy jó kis történet.

És akkor most írjak valamit kilencediknek a fejemben kavargó ötvenből...
Najó, legyen.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Ezt meg azért olvastam el, mert odahaza porosodott belőle egy példány és éppen nagyon unatkoztam. Egyébként le nem vettem volna a polcról, mert állati ronda borítója volt és borzalmas por szag áradt belőle, de addigra már szinte minden betűt felfaltam, amit találtam... még a telefonkönyvet is. És lám, meglepődtem, mert jó volt, sőt. Anyám Erdős Renée-könyvei után egészen furcsa volt, hogy van odahaza jó regény is. (Egyébként azóta tudom, hogy több is van.)
Szerintem a regényből készült film kicsit béna volt, de hát így van ez, amikor megfilmesítenek egy regényt. És abban a korszakban egészen jó filmnek számított talán. De az tuti, hogy nem kaptam volna tőle kedvet, hogy elolvassam.

Kicsit elegem lett, úgyhogy elkezdek új kinézetet szerkeszteni a dézsa-gyárnak. Kicsit dézsásabbra veszem a figurát, vagy mi...
Első körben kipenderítettem a tagboardot és van helyette komment-mező. Lehet kommentelni.
Aztán folytatom még, ahogy időm engedi.

Ha veszünk egy ilyet, akkor kábé 2,5 év alatt megtérülne az ára, ha képes volna ellátni az egész lakást. (Valószínüleg amúgy nem képes) Kicsit kérdéses, hogy megéri-e, ellenben lecserélhetném a gagyi kis szélpörgettyűimet és a galambok többet nem jönnének az erkélyre. Vagy ledarált formában érkeznének...
Telepítünk alá gyűjtőtálat és macskaeledel forgalmazásból meggazdagszunk.

*más*

Mióta vakáció van, azóta fáradtabb vagyok reggelente, mint amikor még végig kellett tanulni az estéket. Borzasztóan megeröltető ez a pihenés-dolog. Úgyhogy a jövő héttől szerintem elkezdem csinálni a diplomamunkámat. Mert egy stréber állat vagyok, azért. Meg mert nem akarok vele csúszni egy fél évet, azért.

Kéne egyébként csakúgy rajzolgatni is, de úgy hiszem, az már nem fog beleférni a langymeleg, nyári estékbe. Közvetlenül a gyertyafényes, szúnyogos borozások mellé - amiket szintén tervezek.
Pedig már hiányzik kicsit a kötetlen rajzolgatás. Végre már ne valami házat ábrázoljon az, amit csinálok! Vissza fog így fejlődni a kezemen az összes ceruzamozgató izom, csak a kattintgató ujjam marad a régi.

Lapzárta után érkezett a hír, hogy a féléves tervem is megvan!
Tehát dizsi-napfény-sör!
Most megyek és megvizsgálom a szemhéjamat belülről. Most már tényleg nyugodtan alhatok.

Éééééés tadaaaam! Vége a félévnek!
Már csak annyi kell, hogy a féléves tervemre valami egyestől eltérő jegyet kapjak. Emiatt még egy picit izgulok azért. Egyébiránt most már lehet rituálisan tankönyveket elpakolni és felkészülni a diplomatervre.
Ami konkrétan azt jelenti, hogy szólok előre, hogy szeptember végétől január végéig nem leszek elérhető. Azt hiszem legalábbis, a munkamennyiséget tekintve.
Na, de hát ez szeptemberben lesz.

A hétvége egésznapos családlátogatásokkal ment el.
Kisangyal lakásavatót tartott, és meghívott minket rögtön két műszakba is. Az első turnusba ebédre, Sáskáékkal együtt; valamint a második turnusba, az esti visszafogott ereszd-el-a-hajamat partira, ahol ott volt többek között Ördögtestvér és Ördögasszony, meg Méregzsák és Ügynök kollega.

Nos, Kisangyal istenien főz, és a konyhája is csodás lett.
A kicsi Sáska-lányka pedig borzasztóan okos, és ráadásul egy született animátor. Tökéletesen lekötötte a körülötte lévő felnőtt egyedeket. Lehetett labdát szedegetni, felvinni őt Kisangyal szuper-galériájára, majd lehozni onnan, az összes polcon könyveket nézegetni, szétpakolni mindenféle apróságokat, aztán összeszedegetni őket... hogy végül megint szét lehessen szórni.

Az anyai ösztöneim - még a nem létezők is - boldog visítással foglalták el szinte az összes létfenntartó ösztönöm helyét. Ezért lehetett, hogy harmadjára is boldog vigyorral másztam matróz-lépcsőt gyerekkel a nyakamban a "feeelmegy" parancsszó elhangzása után... De a többiek is azonnal, első felszólításra rohantak labdát kergetni a "labdáz" utasításra.
És kifejezetten szórakoztató babanyelvet fordítani, merthogy a fentieknél jóval bonyolultabb akciókban és cselekményekben is aktívan részt kellett ám vállalni. Például virágot szedni a galérián a mesekönyvből, meg bolhákat keresni a kutyában.
Őszintén szólva baromira jól éreztem magam.

Vasárnap aztán kaptunk a nyakunkba rögvest három gyerkőcöt is. Úgyhogy estére már kezdtük átérezni a háromgyekeres családok összes gondját.
Bár meg kell hagyni, annak is van varázsa, amikor két mini-herceglány egyszerre tart divatbemutatót - zenére! - a szépruha-gyűjteményéből, a jelenlévő páréves fiúszerzet pedig hangos ováció kíséretében franciakártyákkal pontozza a produkciókat.
Természetesen az anyai ösztönöm itt is istenien érezte magát. Meg szerintem én is.

Csak most valahogy a munkahelyen az átlagosnál is több kávéra van szükségem. És néha ki kell mennem a kertbe egy kis gyerekzsivaly-hangért, ami a szomszédos óvodából hallatszik át.