Van, aki tökélyre fejlesztette a hülyeséget.

Elrohant egy hét, én meg csak bambán nézek utána, mint az egyszeri bácsika a csigák után. Mondjuk nem is voltam valami produktív, bacilusok tenyésztésére futotta, dolgozni már nem is mentem, arra már nem maradt energia a gépezetben.
A fogdoki azt mondta a szombati négy cataflamos fogfájásomra, hogy bizony megesik néha, hogy belobban a gyökérkezelt fog és akkor fáj. Az lényegtelen, hogy nincsen benne ideg. Fáj és kész. Ha gyakran előjön, akkor majd megint ki kell fúrni és teletömni szerekkel. Preventíve. Neki könnyű, neki csak fúrnia kell, de vinnyogni én fogok.

Aztán voltam kicsit suliban is, hogy teljen az idő. Most már bele kell húzni, mert a félév is elszalad mellettem, mint a csigák, azt' nézhetem az indexemet bambán.
Persze nem egyszerű a Nagy Szervezkedés közben holmi betonacélokra és vízszigetelésekre koncentrálni. Sokkal lényegesebb a Milyen Zene Legyen kérdéskör. Megjegyzem, hogy frász gondolta volna, hogy ezen valamikor problémázni fogok... de a végén azt hiszem, szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert emberi repertoárral megáldott bandát leltünk (olcsón) és nem szorulunk majd SMS-Bandira. Sőt profi terelőjuhászt (lásd még: vőfély) béreltünk a tömegek mozgatásához, erre a gondolatra sem kell már sikoltva felriadni és afelől is megbizonyosodtunk, hogy nem lesznek sikamlós népiesch rigmusok.

Mikor meg már az ember azt hinné, egy csomó problémát már megoldott, újabbat kell megoldani. Most a Hová Menjünk Nászútra problémakör van terítéken. A helyszín mondjuk szerencsésen és hamar leszűkült egyetlen szigetnyire, de nekem már így is zúg a fejem a sok tanácstól és helységnévtől, hogy azon belül hová igen, hová ne, hol húznak le, hol homokos a part, hol kavicsos, hol szeles, hol meg nem... a vége az lesz, hogy rábökök találomra a Google Maps-re. Geekhez méltó megoldás volna. Vagy dobok d20-szal magamnak egy GPS-koordinátát.
Hová mentek nyaralni?
Őőőő, aaa... 15. szélességi körön valahová...

Tropa vagyok. Pedig igazán ezer más dolgom volna.
Valahogy mindig akkor tudok megfázni, amikor jön a nyár. Egyszer hörghuruttal feküdtem két hetet, júliusban persze.
Most éppen a torkom fáj és ha ez esetleg nem volna elég, jelentkezett a fogam, hogy egy kis kezelés kéne neki. Fáj. Ezt volt az a fogam, amit tavaly gyökérkezeltek és mégis fáj. Nagyon-nagyon fáj.
Ez azért visel meg, mert amúgy nem szokott fájni a fogam. Egyrészt nem szoktam megvárni, másrészt elég hosszú garanciát adtak a fogsorra, amit most hordok. Úgyhogy 20 éves koromig semmilyen lyuk nem volt rajta. Most is csak kettő. Amiből az egyik most jelez.
Leszedáltam magam. Annyira jó ez a szer, hogy most nem fáj... és nem is sokára gajdolni kezdek majd.

Megint kinn voltunk a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén.
Nos, a híresztélesekkel ellentétben egy olajos tengelytől azért még nem jövök izgalomba... teljesen, de ezúttal régi autókat állítottak ki. És hát az ilyesmit meg kell nézni.

Ennyi embert én még ebben a Parkban nem láttam. (Jó, csak egyszer voltam eddig, oké.)
Az egész egy apró kis hír volt az Indexen, marhára eszembe sem jutott, hogy ennyien akarják megnézni, főleg nem vasárnap délután. Olyankor a vasárnapi ebédet heverik ki a jónépek, nem?
Viszont a tömegnek ezúttal több, nem várt, jótékony hatása is volt.
Például kapásból egy ebédnyi pénzt spóroltunk, mert olcsóért megvettük egy sráctól a bejáratnál a tiszteletjegyét. Jóravaló, szimpatikus népeknek látszunk. Aki mást mond, seggberúgom.

Baromi sokan voltak odabenn. Vagy ezt már mondtam?
A múltkor - amikor Sáska kollega társaságában kinn voltunk - teljesen kihalt volt az egész és ezzel bizony az járt, hogy semmi nem volt nyitva. Nem tudtuk megnézni a minivasutakat. Nem működött egyik gőzokádó csotrogány sem. Nem járt a meglovagolható kisvonat és nem ment a sínautó sem sehová. Szóval egy naaagy, kihalt parkban járkáltunk. Ellenben akkor legalább meg tudtuk nézni egyenként, nyugodtan a böszmenagy gőzös csodákat. Amire most nem nagyon volt alkalom.
Bár tulajdonképpen nem is azért mentünk.
Szóval a tömegnek vannak előnyei és hátrányai.
Nekem nagyon bejött az egész. A technikai részleteket meg itt lehet elolvasni, én nem értek hozzá. Annyira nem, hogy érdekes volna.

Ma összeszereltünk egy egész cipős szekrényt. Ez amúgy nem egy hatalmas technikai kihívás, gondoltuk az elején.
Na most az egész azzal kezdődött, hogy kibontottuk. Vigyázva, mert az összeszerelési útmutató a csomagoláson volt, tehát nem eshettem neki, mint floki a lábtörlőnek. Pedig a lapraszerelt cuccokat úgy jó kibontani.

Alkatrészek ellenőrzése, ahogy kell: csavarok rendben, lapok darabra megvannak... ez nagydarab műanyag basz meg mi a szösz?
Nos, a műanyag alkatrészek is lapra voltak szerelve, ami azt jelenti, hogy minden repülőgépmodellező tapasztalatunkat latbavetve kellett szétszedni és lesorjázni egyenként az elemeket. A műanyag pöcköket is. Egyenként. Le kellett sorjázni.

Amig Szőkeherceg sorjázgatott, addig rutinból összeszereltem a a szekrény vázát. Ez is egyfajta lego, csak nagyoknak. Én meg aztat szeretem, vagy mi.
Álljunk csak meg! Ugye a gyerek különféle újabb lego készletért sír, a szülő meg megveszi magának a felnőtt-legót, háhá!... Csak ott szívja meg szerencsétlen, hogy ezt nem tudja szétszedni és nem is tud egy polcos szekrényből mondjuk tűzoltó autót összerakni.
Mégis muszáj lesz elrekvirálni a gyerek legoját...
Na, mindegy, hagyjuk.

Amikor ez készen volt, akkor konstatáltuk, hogy a fogantyúk egyetlen polcon sincsenek előfúrva. Nosza, a laminált bútorlapba végülis semmiség belehajtani a facsavart. Izomból. Fúró nélkül. (Hogy törne el a rotringja annak, aki kitalálta!)

Aztán kiderült, hogy az egyes polcok sincsenek előfúrva. Oldalról kellett beleizmozni a facsavarokat a 8 mm-es forgácslapba.
A végére már nagyon edzett voltam.

Azután amikor azt hittem, hogy újabb izmozás már nem is lesz, akkor kiderült, hogy a hátralévő 8 csavart a fába belenyomott műanyag bizbaszokba kell beletekerni. Menet nuku, mondanom sem kell.
Nos, semmi gond, a cucc immáron büszkén áll az előszobában... és csak alig ferde.
Legközelebb is venni kell egy ilyen legót.

Nabazmeg, már megint későn kaptunk észbe, hogy szervezkedni kéne. Addig töprengtünk, hogy kéne vőfély, vagy mégsem kéne vőfély, vagy mégis kéne, hogy már minden szimpatikus fazon foglalt.
Aki meg nem foglalt, az éppen foglalódó félben van.
Persze gondolta a jófene, hogy ez a szakma úgy működik, hogy fél, de inkább háromnegyed évvel előre már betelnek az időpontok.
Ebből is tanultunk. Csak az a ciki, hogy az ember nem tudja előre, hogy hol lesznek az aknák az útjában.

Persze akinek nagyok az igényei, az magára vessen. Merthogy ugye nem szeretne senki kínosan vigyorgós, toporgós vőlegényt látni, ahogy a vőfély éppen "jópofáskodik" (ugye nem?!), aztán a franc sem akar buta játékokat, és nem akarunk népesség megríkató lánykikérést - különbenis honnan kérnek ki, a hetedikről?! Na, haggyá'mán!
Amúgy is falramászok a népi rigmusoktól.

Szóval az igények nagyok, a szimpi fazonok meg elfogytak. Úgyhogy... már kínomban a nőfélyeket nézegetem... Két szimpit találtam, aztán majd meglátjuk.
Egyébként az is lehet, hogy ha elég körömlakkot kapok, akkor jómagam is végig tudnám pofázni a saját lagzimat.

Azért aki tud egy jó dumás vőfélyt (aki szabad még), az visítson, de jó nagyot!

Boldog Nyulat minden kedves erre tévedőnek!

Majd írok is ám... Egyébként.

Tünci-veszély! Csak erős idegzetűeknek!