Most már tényleg fogzunk.

Nem királyi többes. A gyerek fogzik, én meg vele. Fogzódunk. (így, szenvedő szerkezetben - milyen találó!) Mostanság nem túl egyszerűek a nappalok, nem szépítem.

Nyilván pár hónap múlva legyintek majd, és áhh, észre sem vettük, egyszer csak koppant a foga a kanálon... kezdetű meséket fogok elregélni mindenkinek, aki megkérdi. Egyelőre azonban minden erőnket beleadva fogzunk.

Megjelent a gyerkőc ínyén három apró kis fehér pöttyöcske, ami a kibújni készülő első fogak taraja hivatott majdan lenni, tehát ezúttal tuti a dolog. És iszonyatosan sokat nyálzik, sikítozik, visít a kölyök. (Namost ez utóbbi jobban lefáraszt a nap végére, mint a sok cipelés, emelgetés. Nem is lefáraszt, lezsibbaszt.)

És persze annyira szerencsések vagyunk, hogy az esti, vacsora előtti fél órás kis alvását is most hagyja el végleg, ergo vagy végigvisítja az estét öttől lefekvésig, vagy ha mégis szundít fél órát hat körül, akkor lefekvéskor meg csak forgolódik az ágyában...

De azért vacsora közben így is, úgy is visít. Biztos ami biztos alapon.

Nem is tudom eldönteni, melyik a jobb.

Azért a legtöbb nap mégis inkább a kalandok jegyében telik el. Új kaják (pfejj!), új mozgások ( :hasrafordulás: szmájli nincs valahol?), új szokások (berregés, berregés nyállal, berregés nyállal és kanállal); minden nap hoz valami meglepetést. Ha mást nem, akkor annyit, hogy jééé, ezt a ruháját is kinőtte. (Ja, hogy ez meg még egyszer se volt rajta?)

De már eszik húsos pempőket, a tejet meg egyre kevésbé komálja, sőt kezd meglehetősen undorral nézni mindenre, ami tej, és folyékony, és nem kanalazható állagú.

Úgy tűnik, a cicik iránti vonzódását jó 10 évre fel fogja függeszteni hamarosan. A tejpépek egyre nagyobb slágerek nála, a csokis dolgok pedig csudaszépen mutatnak mindenen, ami alapvetően nem barna (azaz a legtöbb dolgon a lakásban és a konyhában), cserébe könnyű megtalálni minden foltot. Amúgy meg ízvilágilag a "felnőttesebb" kaják is bemutatásra kerülnek lassan.

Sőt, a hétvégén már kenyérhéjat majszolgatott. Olyan hévvel, hogy simán el is tüntette volna, ha hagyom. Ugyanezt eljátszotta egy darab almával is. Ugyan foga még semmi, mégis sikerült neki kiharapnia egy jókora darabot. A fenti képen éppen ismerkedik azzal a fura, morzsolódó dologgal. (Valójában szerintem meglepte őt az is, hogy amit a kezébe adtak rágni, az harapható, ehető, íze is van... és hogy nem vették ki rögtön a kezéből.)

És amúgy egyre okosabb. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy holnapra eléd lök egy hibátlan levezetést a másodfokú egyenlet megoldóképletéről, hanem hogy ha megmutatsz neki egy dolgot, például hogyan vegye a szájába a kanalat, azt akár azonnal beépíti a repertoárjába, és máris tudja.

Akik amúgy sűrűbben látják, azok is mindig elképednek, mennyit nő, mennyit változik. Még a nagyszülők is, pedig 1-1 hét se telik el, amíg nem kaphatják megint karba a szemük fénye kiskölyköt.

Úgyhogy ha csak lehet, minden érdekes pillanatot lefotózunk. Persze ezt könnyű lenne elhagyni, lustaságból, de mivel néha mi magunk is visszanézzük a fél évvel ezelőtti képeket (jéé, de pici volt itt még! emlékszel, mikor kihoztuk a kórházból, szinte elveszett a kiskabátjában...), már most nosztalgiázunk, és tucatjával ugranak be azóta elfeledett dolgok. Mi lesz 20-30 év múlva? A blogról is csinálni kell egy mentést...

A gyerek ma elkezdett iszonyat hévvel gépelni, mikor az ölembe rakta az anyja. Azt hittük, hogy csak lerántani akarja az asztalról a billentyűzetet (mint minden mást), és csakis ezért nyújtózkodik az asztal felé, de végül mikor vakmerően közelebb engedtük, határozottan gépelni kezdett. (Lehet, hogy író lesz belőle? Vagy főállású billentyűzet-tesztelő?)

Mindenféle dolgokat gépelt. A tűzvédelmi szabályzat oszlopaiban egyes értékek hirtelen nagyságrendileg megváltoztak. (Lelki szemeim előtt a Pokoli torony lángoló képei és egy sátánian kacagó, sötétbe húzódó, kámzsás baba jelent meg.) Aztán a szöveget kezdte el lektorálni. Arra viszont határozottan kíváncsi lennék, hogy a "Megjegyzés beszúrása" funkcióhoz melyik shortcutot használta.
Amint megtanul beszélni, megkérdezem tőle!

Én meg ma gyak. az egész napot elbasztam.

Körülnéztem egy csomó boltban babafigyelőért, hogy a nagyszülőknél is legyen, illetve kellett egy pontosabb digitális lázmérő, mert az előző (ami amúgy szintén egy éttermi vacsora árába került) max arra volt megbízhatóan alkalmas, hogy kiderítsük vele, a vizsgált alany él-e még.
(Gyakorlatilag nem mutatott még olyan értéket, ami alapján ne hűltem volna ki. Azt fel se merem vetni, hogy mi eredetileg a lázzal kapcsolatban szerettük volna munkára fogni...)

Aztán megtudtam, hogyan készülnek azok a szinte vadonat új "bemutató autók", amik rövid tesztelési időszak után látványosan kevés kilométerrel kerülnek eladásra. (Egy kicsit kell hozzá forrasztgatni.)

Aztán egy csomót álltam, ültem, meg megint álltam, és vártam, hogy megtörténjen, amiért olyan sokáig álltam... (ez du. 4-kor jött el végül) Közben mentem lassú autóval, gyors autóval, nagyon gyors autóval, meg nagyon hangossal is. És éhes voltam.
Ettem - igen, egész nap - egy csoki McFreeze-t (mert - szégyenlem bevallani, de - én aztat szeretem), viszont azt kicsit furán vette be a gyomrom, hogy már 370 Ft-ra emelték az árát.

Kicsit kiakadtam. Mintha kicsit durvábban elszaladt volna ennek az ára, nem? A kínainál majdnem menüt adnak ennyiért ebédidőben...
Gyak. 3 gombóc fagyi ára (a jobb fajtákból), ez azért nem volt mindig így. Vagy én vagyok eltévedve?
Oké, hogy kiesett fél év, és ez alatt csak a Smart pontokat gyűjtöttem, de azért a "párszázas ajánlat" még mindig csak 220 Ft, ez csak 10%-ot emelkedett azóta, hogy legutóbb emlékeim rögzültek volna egy gyorsétteremről.
370 Ft. Az több mint egy liter benzin!! Még jatt is menne belőle a kutasnak. Ha beérem főzelékkel, kevesebből megebédelek a menzán odabent, sőt talán még egy Melba szeletre is fut belőle.
Háromszázhetven.
:fejcsóvál:

Aztán kicsit a lelkére lett beszélve az ezüst lónak, hogy gyorsabban kapkodja a lábait, ill. máshogy szedje a levegőt. Meg végül le lett halkítva a tolatóradarjának sípolása, amitől mindig frászt kapnak a hátul ülő utasok, ha először ülnek be, Kisherceg meg mindig ijedten ébred, ha tolatva érkezünk meg / parkolunk le valahol, ő pedig elaludt az úton...

Végül hogy hozzak haza némi vásárfiját, egy újabb Suttogó könyvvel érkeztem haza, ami minden bizonnyal sok érdekes olvasmánnyal és "ahaaa..." élménnyel fog minket gazdagítani, ha megtalálunk benne valami olyasmit, ami igaz a mi kölkünkre. Vagy csalódunk egy hatalmasat. (Én meg újfent elkönyvelem, hogy már megint lenyúltak 7 db csokis McFreeze árával.)

Első körben kitöltöttünk egy tesztet, hogy milyen is a mi gyermekünk valójában (a könyv megpróbálja besorolni a gyerkőcöket, pl. Talpraesett, Kisangyal, Mogorva stb.), hát érdekes volt, hogy van olyan dolog, amiben máshogy látjuk saját közös gyerekünket. De ennek oka valszeg abban keresendő, hogy én azért jóval kevesebbet látom, meg más (=más viselkedés, más reagálások) hagytak bennem mélyebb nyomot az elmúlt hónapokban.
(370 Ft. Can you believe it?)

A mai mérlegelésnél 8310 g testsúlyt írtam fel a baba.xls-ben. Ezzel gyakorlatilag fél év alatt közel megháromszorozta a súlyát a gyerkőc, noha elvileg csak a megduplázás lett volna a nagykönyv szerint a cél. Ennyi előnye van annak, ha vki alacsonyabb testsúllyal születik -- ha a várt 4,1 kilóval érkezik, akkor most azt újságolnám, hogy a fiam megkétszerezte a súlyát!
Tehát úgyis az a lényeg, hogy én büszke vagyok, a többi már csak egy behelyettesíteni való szorzószám. Kicsit szánalmas ez így leírva, nem? Fú, remélem, nem leszek olyan, mint a játszótéri anyukák (állítólag amúgy egy külön kaszt), akiknek az adott témában mindig az ő gyerekük volt a legelső, legügyesebb, leg... leg... leg...
Ez elgondolkodtató.

Na megyek, bontok egy új üveg Piroska szörpöt (mellesleg ez is kevesebbe került 370 Ft-nál), mert pont kifogyott. Valami hihetetlenül fogy nálunk. Annyi, hogy végül elkezdtem a nyereményjátékukra beküldözgetni a vonalkódokat (call me a loser!), hátha nyerek valamit.
Legutóbb 2 borítékra való is összegyűlt egyszerre. Kiraktam őket száradni a konyhaasztalra. Aztán mikor felugrott másnap jóapám 1 órára, kidobta az összeset a szeméttel együtt, mert hogy szerinte akkora kupleráj volt az asztalon, és kidobta azt, ami nem oda való. Akkor ott egy kicsit megzuhantam.

Végül összesen 5 borítékot adtam fel, annyi vonalkód gyűlt össze 2 hónap alatt. És kitaláljátok, hogy 20 Ft híján mennyibe került rájuk összesen a bélyeg??

Megünnepeltük ma a Kisherceg feledik születésnapját.
Szerintem holnap a nagyiéknál tortája is lesz.
Itthon jobbára aludt, evett és beszélt. Most ez a legújabb. Végigdumálja a napot, gyakorlatilag felkeléstől lefekvésig.
Reggel az ágyban kipattan a szeme, és rövidesen felhangzik, hogy "egleglügleee", aztán kisvártatva "ablaglüeáblave"... És hasonló találékonysággal összefűzve az eddig megtanult összes betű is megérkezik kisvártatva. Valahonnan még a "th" hangot is megtanulta, és sziszegni is istenien tud.

Meg sikongatni. Üveghangon.
Ezt már főleg játék közben csinálja. Meg néha fenyítésképpen alkalmazza, ha éppen nem történik valami úgy, ahogy elképzelte. Visít egyet, majd jelentőségteljesen rád néz, és vár. Majd kalimpál párat. Csak a biztonság kedvéért, ha nem értetted volna meg.
Bár lassan ezt a kalimpálást trappolásnak lehet inkább nevezni, mert beleremeg minden, még a födém is, ahogy a padlónak rúgja a kis tappancsait.

A másik új tudomány a csapkodás. Néha dühében műveli, néha meg azért, mert a kezébe kerülő tárgy érdekesen csörög. Úgyhogy mostanában mindent mindenhez hozzácsapkod, és ha csörög, akkor folytatja is. A cumi például az etetőszékhez ütve szól a legjobban.
Ha felmérgeli magát, akkor pedig a kezét csapkodja a combjához.

Fogak még sehol sincsenek, de ha fáradt a kis drágám, akkor iszonyatosan képes nyálzani. Tegnap két ruhát csak a nyáltenger miatt voltam kénytelen lecserélni.
Azért nagy bátran elkezdtem húsos kajákat adni a kicsinek. Nagyfijúk vagyunk már, kérem. A baj csak az, hogy még mindig a konzerv kaja a sláger, a hazai főztöt nem komálja. Mondjuk nem turmixolhatok neki csilis babot, meg thai csirkét, azt nyilván jobban főzök, mint alig sós krumplit és sárgarépát. Azt utálta, de nagyon.

Érdemes ilyenkor figyelni az arckifejezéseit. Első kanálnál elkezd nyammogni, majd rámnéz, hogy ezt most tényleg komolyan gondolom-e.
A második kanálnál már lassabban nyammog, majd az arckifejezése kétségbeesetté válik, hogy ezek szerint komolyan gondolom...
A harmadik kanálnál összeborzong...
A negyediknél pedig öklendezni kezd.
De legalább megpróbáltuk. Legközelebb megpróbálok valamiféle konzervre hasonlító ízt varázsolni. Azt még nem tudom, hogyan, de megpróbálom.
Hasonló sikert értem el az ún. bébi-gyümölcslevekkel is. Utálja. Csak tejet, tápszert és a hülye édeskömény-teáját hajlandó meginni. A szőlőlé és az őszibarack elmehet nyaralni.

Ma volt a temetés.
Fura dolog volt ballagni az autó után, ami az urnát vitte. Valahogy személytelen és profán. Ballagtam, és nézegettem a környező sírköveket, meg a feliratokat... és töküres volt a fejem.
Aztán csak néztem, ahogy két jóember elhelyezi az urnatartót fedő gránitlapot, és némi habarccsal lezárják. Ehh...

Aztán hazajöttünk, és a nyakamba kaptam egy vidoran vigyorgó kisembert, és az egész valahogy megfoghatatlan távolságba került.
Ő talán a legjobb gyógyír.

A drágám maholnap fél éves lesz, és napról napra látom, ahogy fejlődik. Még nekem is nagyon feltűnő, pedig én aztán tényleg mindig látom. Egészen máshogy képes a világra nézni, mint például egy héttel ezelőtt. Ez furcsán hangzik, de látni kell. Hihetetlenül durván beindult.
Bármikor megfordul. Hátáról a hasára, és vissza... hempereg, nézgelődik, begyűjti az összes labdát a járókában, összehajtja a játszószőnyegét, átrendezi a kiságyát, üti-veri a plüssmacskát, összenyálazza a babzsák-kutyát, babrál az etetőszék biztonsági csatjával, kirúgja a kezemből a lázmérőt, kalimpál vadul, amikor kenguruban viszem vásárolni, kiveszi a cumit a szájából és nézegeti érdeklődve, aztán felém fordul, és meg akarja fogni a mosolyomat.

Esténként kis gyanakvással fogadja sétából hazatérve a bácsit, aki felviszi a babakocsiját, de mindig vigyorog rá, elvégre anya valahogy minden este hazahozza ezt a bácsit, és ott szokott lenni akkor is, amikor felébredünk, tehát biztos fontos ember, és nem árt jóban lenni vele. Meg aztán néha feldobál a levegőbe, és esténként megfürdet.

Csodálatos nézni, ahogy egy kis élet kezd kiteljesedni.
Ez az apró lény teljesen megváltoztatja az ember gondolatvilágát, egészen más dolgok kezdenek számítani. Mindennél fontosabbá válik. Idegen érzés belegondolni, hogy volt olyan idő, amikor nem volt velünk.
Nagyon jó, hogy van.

Próbáltál már csecsemőtől vizeletmintát venni?
Nem tűnik bonyolultnak, még külön szett is készült hozzá - gondolom, leleményes orvosok fejlesztették ki. Van egy kis műanyag zacsi, a tetején egy tojás alakú nyílással, amit körberagasztóztak, ezt kell a babára aplikálni és rávenni, hogy pisiljen egyet. Igazán gyerekjáték.

Csak a fizika, a biológia és a kémia szól bele.
A fizika? A gravitációval alapban ellentétesen szoktak ugyanis pisilni a fiúk, úgyhogy a zacsi bár lefelé lóg a fütyiről, a fiad mégis felfelé fog pisilni, ergo a legkisebb ragasztási hiba mellett is kifolyik minden.
A biológia pedig ugye nem úgy működik, hogy na, itt a zacsi, most pisilj fiam... a fiad elereszti a szökőkutat, még mielőtt felragasztanád a szerkezetet. Ha azért sikerül pár cseppet elcsípned, ő csak azután indítja be a következőt, miután meguntad és leszedted a cuccot.
A kémia törvényeit pedig szintén nem lehet áthágni. A pisi oldja a ragasztót. Rögtön. Ha pár csepp megjelent, a zacsi leesik és soha nem imádkozod vissza. Maximum epokittel...

Erre az egészre egyébként azért volt szükség, mert bár úgy tűnik, hogy a kölyök kimászott belőle (vagy kezd kimászni), de a dokinő szerint mégiscsak kicsit sokáig tartott a hőemelkedés-nyűgösség-nem alvás.

A vicc az egészben, hogy ugyan a szabadságok alatti helyettesítő doki szerint "áhh, ez a gyerek csak fogzik", a hivatalos dokink szerint a "fogai még kanyarban sincsenek". Persze az ilyen megmagyarázhatatlan ufójelenségek gyakoriak a kissrácoknál.
Az egyik nap simán elalszik a macira fordulva, a másik nap akkor sem, ha esőtáncot jársz vele, a karodban ringatva őt.
Az egyik nap bevág minden etetésnél vagy 250 grammot, a másik nap alig bírsz pár cseppet beleimádkozni.
Egyszer vigyorog a szomszéd nénire, egyszer meg azonnal sír, amikor meglátja...

A szülő élete folyamatos rögtönzés és a szabályok semmit sem jelentenek. Olyan dolgokat kezdesz majd tisztelni, mint az Őskáosz, a Bolyai-matematika és a nem-euklideszi tér...
Őskáosz jegyében telnek a napjaid, a kajamennyiségeket csak a Bolyai-matematika segítségevel tudod kiszámítani, és a gyerek gyomra, valamint a pelus tartalma valamiféle kapcsolatban lehet a nem-euklideszi geometriával. Ugye.

De aztán megpuszilod és boldogan kacagni kezd.