Ma reggel, amig behajoltam Apróherceghez a kocsiba, hogy bekössem a gyerekülésbe, elkaszálta a nyitott ajtót egy furgon. Én meg néztem bután.
Ha egy perccel később jön, már épp hátrafelé lépek és akkor a hátam kapja a visszapillantó tükröt - ami így a kocsiajtón tört ripityára neki.
Egyébként az ajtónk a helyén maradt, még be is lehet csukni.
Én meg megúsztam egy bordatörést - vagy hasonlót. Kösz odafent érte valakinek!
péntek, szeptember 30, 2011
hétfő, szeptember 26, 2011
csütörtök, szeptember 22, 2011
Ma kicsit szomorú-tompa ízzel a számban, vagy a kicsit hatásvadászabb mondat kedvéért: rezignáltan vettem tudomásul, hogy kiment a fejemből pár dolog.
Olyasmi, ami régebben lényegesen nagyobb súllyal bírt számomra. No nem azért, mert hogy valójában ("felnőttesen" gondolkodva) függött volna tőle bármi is, hanem mert nekem fontos (és fontos volt) olykor, hogy bizonyos dolgokat jól csináljak.
Egy szimpla estére szórakozást nyújtó kalandmodult, egy nyavajás postot vagy indexfórumos hsz-t, egy autómosást, egy tál sültkrumplit.
És talán még ezek súlyával se ér fel az, hogy ma már biztos vagyok benne: kifakult a fejemben jó pár Shadowrun-szabály.
Azt ugye tudjuk, hogy anno Hallgatag Farkas kolléga munkája után én fésülgettem át a magyar szabálykönyv 3. kiadásának fordítását, mielőtt nyomdába került. (akkor kezdődött amúgy a fordítói karrierem)
Hogy aztán évekkel később - mikor már nem volt idő és mód összeülni a régi haverokkal, vagy ha akadt is idő, inkább sörözéssel és/vagy pofázással telt el -, szóval jóval később is még további évekig öljek éjszakákat országos versenymodulokba, határidős novellácskák lektorálásokba, amiket többnyire Raktárkommandós írt velem vagy nélkülem (utóbb már nélkülem).
Raktárkommandóssal amúgy megjártuk Izraelt is, és nem olyan rég - még egyszer utoljára - még egymásnak vállvetve szórtuk meg festékgolyókkal az ellenséget, de hogy az a barátság miért kapott gerinclövést, talán sosem fogom már tisztán látni. Nyilván hibás voltam, hisz sose voltam szent vagy tévedhetetlen. Viszont nem nagyon szokott olyan lenni, hogy csak az egyik fél basz el valamit. Az viszont több évbe telt, mire feldogoztam, hogy a másik fél nem akar békülni.
De nem kell aggódni, már beletörődtem azóta, olyan Sáska-módra, zúgó fejjel, éjszaka egyedül sétálós módon, hogy nem szerethet mindenki. De azért bánkódni szoktam még miatta.
Hmm. Azt hiszem, kicsit elkalandoztam.
Szóval az is lehet, hogy nem Shadowrunt játszottam és meséltem a legtöbbet, de azt hiszem, azt a legtovább. Meg nem mondom, mi vitt rá, hogy magamtól rögzítsek dolgokat a fejemben, hogy adott esetben minél kevesebbet kelljen kaland közben lapozgatni a szabálykönyvet, de olyan lehetett ez is, mint anno a legelső átvirrasztott éjszakák a számomra akkor még teljesen idegen nyelven íródott AD&D könyvek felett: magától ment minden.
Másfél évvel később az angol középfok C is, nulláról kezdve, a suli és edzések mellett. Valójában tudom, hogy az emberi agy miként tárol információkat, hogy mitől függ a berögzülés mélysége, gyorsasága, és az előhívás, de sokkal jobban esik úgy gondolnom erre, hogy "amit szeretek csinálni, az sokkal könnyebben megy". Ez változott most meg.
Ma sok dolog a helyére került. Néhány hónapja már volt pár válasz a fejemben, amire nem volt kérdésem, és volt pár kérdőjeles mondat, ami megválaszolatlan maradt. És ha a Sáska nem ír erről, vagy nem most, talán én se írok. Arról, hogy mennyire nem izgat már pár dolog, és mennyire kevés igazán fontos érték vagy cél maradt meg. Jönnen persze újak, de már bizalmatlan vagyok velük.
Némelyik szalmalángként lobban fel és enyészik el, és magam se tudom, el akarom-e érni, de nyilvánvaló számomra is: folyamatosan értékelek át dolgokat a fejemben.
Az viszont bizonyos, hogy - bazinagy közhely érkezik, a vágány mellett kérem vigyázzanak - "vannak dolgok az életben, amik sose lesznek már olyanok, mint régen". Ezt azért úgy általában tudjuk. De más érezni.
Ahogy az ember becsuk egy nagy, poros lexikont, tudva jól, hogy talán sosem nyitja már ki azért, hogy abban nézzen utána valaminek (hiszen van erre manapság gyorsabb módszer is), úgy zártam le ma a fejemben a szerepjátékos korszakot. Egy végtelenül lassú mozdulattal.
Nagyjából 10 lépést tehettem meg eközben egy kopott folyosón sétálva, amíg ez az egész lecsapódott bennem, és átéreztem a jelentőségét. Odabent a fejemben máshogy telt közben az idő.
Olyasmi, ami régebben lényegesen nagyobb súllyal bírt számomra. No nem azért, mert hogy valójában ("felnőttesen" gondolkodva) függött volna tőle bármi is, hanem mert nekem fontos (és fontos volt) olykor, hogy bizonyos dolgokat jól csináljak.
Egy szimpla estére szórakozást nyújtó kalandmodult, egy nyavajás postot vagy indexfórumos hsz-t, egy autómosást, egy tál sültkrumplit.
És talán még ezek súlyával se ér fel az, hogy ma már biztos vagyok benne: kifakult a fejemben jó pár Shadowrun-szabály.
Azt ugye tudjuk, hogy anno Hallgatag Farkas kolléga munkája után én fésülgettem át a magyar szabálykönyv 3. kiadásának fordítását, mielőtt nyomdába került. (akkor kezdődött amúgy a fordítói karrierem)
Hogy aztán évekkel később - mikor már nem volt idő és mód összeülni a régi haverokkal, vagy ha akadt is idő, inkább sörözéssel és/vagy pofázással telt el -, szóval jóval később is még további évekig öljek éjszakákat országos versenymodulokba, határidős novellácskák lektorálásokba, amiket többnyire Raktárkommandós írt velem vagy nélkülem (utóbb már nélkülem).
Raktárkommandóssal amúgy megjártuk Izraelt is, és nem olyan rég - még egyszer utoljára - még egymásnak vállvetve szórtuk meg festékgolyókkal az ellenséget, de hogy az a barátság miért kapott gerinclövést, talán sosem fogom már tisztán látni. Nyilván hibás voltam, hisz sose voltam szent vagy tévedhetetlen. Viszont nem nagyon szokott olyan lenni, hogy csak az egyik fél basz el valamit. Az viszont több évbe telt, mire feldogoztam, hogy a másik fél nem akar békülni.
De nem kell aggódni, már beletörődtem azóta, olyan Sáska-módra, zúgó fejjel, éjszaka egyedül sétálós módon, hogy nem szerethet mindenki. De azért bánkódni szoktam még miatta.
Hmm. Azt hiszem, kicsit elkalandoztam.
Szóval az is lehet, hogy nem Shadowrunt játszottam és meséltem a legtöbbet, de azt hiszem, azt a legtovább. Meg nem mondom, mi vitt rá, hogy magamtól rögzítsek dolgokat a fejemben, hogy adott esetben minél kevesebbet kelljen kaland közben lapozgatni a szabálykönyvet, de olyan lehetett ez is, mint anno a legelső átvirrasztott éjszakák a számomra akkor még teljesen idegen nyelven íródott AD&D könyvek felett: magától ment minden.
Másfél évvel később az angol középfok C is, nulláról kezdve, a suli és edzések mellett. Valójában tudom, hogy az emberi agy miként tárol információkat, hogy mitől függ a berögzülés mélysége, gyorsasága, és az előhívás, de sokkal jobban esik úgy gondolnom erre, hogy "amit szeretek csinálni, az sokkal könnyebben megy". Ez változott most meg.
Ma sok dolog a helyére került. Néhány hónapja már volt pár válasz a fejemben, amire nem volt kérdésem, és volt pár kérdőjeles mondat, ami megválaszolatlan maradt. És ha a Sáska nem ír erről, vagy nem most, talán én se írok. Arról, hogy mennyire nem izgat már pár dolog, és mennyire kevés igazán fontos érték vagy cél maradt meg. Jönnen persze újak, de már bizalmatlan vagyok velük.
Némelyik szalmalángként lobban fel és enyészik el, és magam se tudom, el akarom-e érni, de nyilvánvaló számomra is: folyamatosan értékelek át dolgokat a fejemben.
Az viszont bizonyos, hogy - bazinagy közhely érkezik, a vágány mellett kérem vigyázzanak - "vannak dolgok az életben, amik sose lesznek már olyanok, mint régen". Ezt azért úgy általában tudjuk. De más érezni.
Ahogy az ember becsuk egy nagy, poros lexikont, tudva jól, hogy talán sosem nyitja már ki azért, hogy abban nézzen utána valaminek (hiszen van erre manapság gyorsabb módszer is), úgy zártam le ma a fejemben a szerepjátékos korszakot. Egy végtelenül lassú mozdulattal.
Nagyjából 10 lépést tehettem meg eközben egy kopott folyosón sétálva, amíg ez az egész lecsapódott bennem, és átéreztem a jelentőségét. Odabent a fejemben máshogy telt közben az idő.
péntek, szeptember 16, 2011
Jesz, jesz, jesssz!
"Walesben betiltották a Crocs viselését az egészségügyi dolgozóknak..."
http://divany.hu/eletmod/2011/09/16/kit_buntetnel_meg_crocs-al/
"Walesben betiltották a Crocs viselését az egészségügyi dolgozóknak..."
http://divany.hu/eletmod/2011/09/16/kit_buntetnel_meg_crocs-al/
hétfő, szeptember 12, 2011
Fránya nátha
Több hete képtelen vagyok kivakarni kiccsaládomat a náthából. Hol a gyerekek szörcsögnek, hol én... néha csak a mosógép, de ez a jobbik eset.
Néha egy kis torokfájás, néha köhögés, krákogás, heves orrfújások, nyávogással kísért orrszívások a porszívóval. Ahelyett hogy inkább takarítanék vele, nem?!
Csak reménykedni tudok, hogy előbb-utóbb valami kisöpri ezt a makacs baktériumtenyészetet innen és végre mindenki kap levegőt és végig tudja alaudni az éjszakát. Mert ezt momentán már unom!
Néha egy kis torokfájás, néha köhögés, krákogás, heves orrfújások, nyávogással kísért orrszívások a porszívóval. Ahelyett hogy inkább takarítanék vele, nem?!
Csak reménykedni tudok, hogy előbb-utóbb valami kisöpri ezt a makacs baktériumtenyészetet innen és végre mindenki kap levegőt és végig tudja alaudni az éjszakát. Mert ezt momentán már unom!
péntek, szeptember 09, 2011
Töprengek
Kisherceg oviban, Apróherceg bölcsiben. Csend és nyugalom honol. Én meg ahelyett, hogy szoliba, műkörmöshöz, fodrászhoz, vagy kondiba rohannék, itt állok a szoba közepén és azt bámulom, hogy mibe kezdjek bele. A tornyosuló mosott ruha halmoknak essek neki, vagy a porcicákat kergessem, vagy a kinőtt gyerekruhákat zacskózzam, vagy a rumlis szekrényeket pakoljam, vagy a szortírozásra váró irathalmokat bújjam inkább...
De végül döntöttem. Már csak az a kérdés, hogy vasaláshoz AC/DC, vagy Holdviola megy jobban?
De végül döntöttem. Már csak az a kérdés, hogy vasaláshoz AC/DC, vagy Holdviola megy jobban?
kedd, szeptember 06, 2011
Nem! Nem. Értsék már meg, hogy felnőtt emberen utcai viseletnek nem áll jól az a gumipapucs, amit a teszkóban 800 forintért lehetett kapni még a nyár elején.
Hiába jó benne strandra menni, meg persze kertimunkához, mer há könnyű lemosni.
Kimondottan előnytelen ellenben vásárláshoz felvenni, 14 év feletti nőkön pedig egyenesen betiltanám.
Szerencsére nem találtam rikító narisárga példányról képet. Jobb ez így mindenkinek.
Hiába jó benne strandra menni, meg persze kertimunkához, mer há könnyű lemosni.
Kimondottan előnytelen ellenben vásárláshoz felvenni, 14 év feletti nőkön pedig egyenesen betiltanám.
Szerencsére nem találtam rikító narisárga példányról képet. Jobb ez így mindenkinek.
Időközben csendben a nagyobbik fiatalúr pedig elkezdett oviba járni.
3 nap bemelegítés után a múlt hét csütörtök-péntek már teljes nap volt. Mondanám, hogy osztatlan sikert aratott a dolog (mert már az első három nap is alig akart eljönni a délelőtti egy-két órás látogatás végén - állítása szerint ebédre és aludni is szívesen maradt volna), de mikor pénteken érte mentem (mentünk, de én mentem előre kitárt karral, így engem látott meg először), Kisherceg dühös volt, és elrohant előlem.
Kellett neki 5 perc látványosan mérges és nyomatékos játszás, hogy felengedjen, megfogja a kezem, és elinduljon velünk haza. Nem nehezteltem rá - emlékszem kiskoromból, hogy én is mennyire dühös voltam anyámra, amikor később jött értem, mint ahogy én azt helyesnek gondoltam (pedig akkor már iskolás voltam).
A hét első napján viszont itthon maradtunk, mert sikerült valamit összeszedni is - még péntek éjjel megjelentek a szokásos, éjfél előtti ébredéssel járó tünetek, ami után már kábé tudni szoktuk, hogy pár napig mi egészen biztosan nem alszunk sokat.
Két reggel is egy földre dobott kispárnán ébredtem, fél kezemmel az ágyban alvó kezét fogva. Kemény a parketta - bárki bármi mást mond, ne higgyétek el neki.
3 nap bemelegítés után a múlt hét csütörtök-péntek már teljes nap volt. Mondanám, hogy osztatlan sikert aratott a dolog (mert már az első három nap is alig akart eljönni a délelőtti egy-két órás látogatás végén - állítása szerint ebédre és aludni is szívesen maradt volna), de mikor pénteken érte mentem (mentünk, de én mentem előre kitárt karral, így engem látott meg először), Kisherceg dühös volt, és elrohant előlem.
Kellett neki 5 perc látványosan mérges és nyomatékos játszás, hogy felengedjen, megfogja a kezem, és elinduljon velünk haza. Nem nehezteltem rá - emlékszem kiskoromból, hogy én is mennyire dühös voltam anyámra, amikor később jött értem, mint ahogy én azt helyesnek gondoltam (pedig akkor már iskolás voltam).
A hét első napján viszont itthon maradtunk, mert sikerült valamit összeszedni is - még péntek éjjel megjelentek a szokásos, éjfél előtti ébredéssel járó tünetek, ami után már kábé tudni szoktuk, hogy pár napig mi egészen biztosan nem alszunk sokat.
Két reggel is egy földre dobott kispárnán ébredtem, fél kezemmel az ágyban alvó kezét fogva. Kemény a parketta - bárki bármi mást mond, ne higgyétek el neki.
péntek, szeptember 02, 2011
Para
Apróhercegnek vérzett az orra éjjel.
Ez eléggé képes rám a frászt hozni, mert ugye sötétben nem nagyon látszik, hogy mi történik. Egyszerre csak a gyerkőc nyöszörög, törölgeti az orrát - mi a csuda, megfázott?! - majd simán elalszik megint és cca. fél órával később veszem csak észre a lepedőn a foltokat egy beszűrődő fénycsíkban.
Vérnyomás felmegy. Mijafranctól vérzik a gyerek orra?! Az ágyrácsba nem verte be, nem volt puffanás, se ordítás. Csak nem dugott bele valamit?! Sosem szokott, szóval most miért tenné?
Egész éjjel vizslamódra kihegyezett fülekkel figyeltem a kölök légzését.
Dokinéni telefonon megnyugtat persze, hogy ez normális és semmi ok az aggodalomra, főleg ha nem patakban vérzett... Lehet, hogy csak belenyúlt az orrába és felsértette.
(Három hónapja már volt ilyen, akkor mondta ezt a néni.)
De hát cseszd meg, szerintem ez nem normális! Mindegy, adtam neki homeo bogyót és dobtam d20-szal...
Most akkor mi van?
Ez eléggé képes rám a frászt hozni, mert ugye sötétben nem nagyon látszik, hogy mi történik. Egyszerre csak a gyerkőc nyöszörög, törölgeti az orrát - mi a csuda, megfázott?! - majd simán elalszik megint és cca. fél órával később veszem csak észre a lepedőn a foltokat egy beszűrődő fénycsíkban.
Vérnyomás felmegy. Mijafranctól vérzik a gyerek orra?! Az ágyrácsba nem verte be, nem volt puffanás, se ordítás. Csak nem dugott bele valamit?! Sosem szokott, szóval most miért tenné?
Egész éjjel vizslamódra kihegyezett fülekkel figyeltem a kölök légzését.
Dokinéni telefonon megnyugtat persze, hogy ez normális és semmi ok az aggodalomra, főleg ha nem patakban vérzett... Lehet, hogy csak belenyúlt az orrába és felsértette.
(Három hónapja már volt ilyen, akkor mondta ezt a néni.)
De hát cseszd meg, szerintem ez nem normális! Mindegy, adtam neki homeo bogyót és dobtam d20-szal...
Most akkor mi van?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)