A Magas Vékony Anyukák már pár hete gyanúsan gyülekeztek a Téren az egyik pad körül...
Ma kiderült az ok. Waldorf-iskolát akarnak szervezni.
Azt hiszem nem értették volna, ha azt javaslom kedves mosollyal, hogy esetleg írjanak egy szerepjátékot is.

Hogy mi ez a Magas Vékony Anyukás dolog? Hát kérem, aki még nem jár játszótérre, az most tudni fogja, aki meg már jár, az már tudja, hogy a terek anyukáinak közössége kábé óvodai szinten klikkesedik. Nos, a mi Terünkön vannak a Magas Vékony Anyukák és az Összes Többi. A Magas Véknyak eleve több és nagyobb gyerekekkel rendelkeznek, szemmel láthatólag régóta összetartanak és számon tartják, ki mikor ér ki a Térre. Egyébként pedig a feltűnően értelmiségi vagyok feliratot hordják büszkén magukon.

Amíg Kisherceggel babakocsiztunk, nem nagyon érintkeztünk a Tér közönségével, mivel Kisherceg rögtön ébredt, ha megálltunk, addig ezek a dolgok nem is érdekeltek. Mostmár leül a kavicsba játszani a többiekkel, bandázik a hasonkorúakkal, motorozik, labdázik, úgyhogy amíg ő elvegyül, addig én is a hasonszőrű felnőttekkel csevegek. Meglepő módon nem csak pelenkázási tippekről.
Szóval elértünk a szocializálódás eme fokára is.

És egyéb fokokra is elértünk. Jön a tizedik fog. (Lapzárta után jelentjük, hogy immár kinn van.)
Most már értelmesebben viseli a dolgot a Kisherceg. Zavarja, mert vannak álmatlan éjszakái, de legalább nem sír feldühödve, hogy nem tud aludni. Átveszem az ágyunkba, fetreng pár órát álmatlanul, aztán csak elnyomja az álom, és utána mi is tudunk aludni. Ha nem zavar túlságosan a lába a vesémben. Vagy a számban. Ahová éppen teszi.

Lehet vele már kézenfogva sétálni. (Úgy értem hosszabb távon és kifejezett céllal is akár, mert rövidebben eddig is lehetett, de ő ment mindenfelé, csak egyenesen nem.) Megtanult egy kicsit kismotorozni. Azon a lábbalhajtós fajtán, amin a kiskölkök általában száguldoznak. A kormányzás mondjuk még inkább afféle melléktevékenység, amit akkor kell csinálni, ha eszünkbejut és akkor sokat.
És a kutyák, hűűűű.... hát a Téren sooook gyerekbarát kutya van, és őket imádja. Simogatja, üldözi őket, beletúr a szőrükbe, és visong és vihog az örömtől. A farkcsóválás pedig észvesztően vicces.


Mai soronkövetkező nagyhírünket pedig Apróhercegnek nevezik. Kisfiú, nagyon kicsi és rúg, mint a veszettfene. Szerintem így kommunikál a nagyobbik testvérével. Aki egyelőre maximum annyit fog a dologból, hogy (tovább) terebélyesedik az anyja, és folyton dokikhoz járkál.
Egyébként október legvégére prognosztizálták a kibukkanást.

Az eddigi "élményeimről" annyit, hogy a 6. héttől a 14. hétig hánytam, ha nem jutottam idejében kajához. Viszont nem voltam éhes. Viszont muszáj volt ennem. Így néha akkor is hánytam, ha ettem. A 14. hét táján elkezdett az Apró veszett módon rugdalózni, én meg előrevetítettem, hogy ekkora focista lábakkal csakis fiú lehet. Vagy egy iszonyatosan élénk csaj.
Szóval "fiús anyuka" leszek.

Most meg megint neveket keresünk. De immár az is szempont, hogy a testvére nevével együtt is jól csengjen. Már azokra az esetekre készülve, amikor zaklatottan kell utánuk ordibálni a téren, hogy ne a tízméteres csúszda tetején kezdjenek bokszmeccset szervezni. Vagy ilyesmi.