Úgyhogy du. egyedül hoztam el Apróherceget a bölcsiből (akivel a héten kezdtünk kicsit jobban összerázódni, eddig ugyanis nagyon anyafüggő volt), és anyát hátrahagyva levágtattunk a nagyiékhoz, hogy egy laza vacsora után hazahozzuk a tesót, aki már reggel leutazott lábadozni.
Kicsit gyomoridegem volt, mi lesz Anya nélkül, volt is pár pillanat, mikor elhalkult a világ zaja egy pillanatra, mint egy western filmben, de aztán tovább gördült a történet, és nem lett baj, még némi vacsorát is sikerült a gyerekszájakba csempészni.
Itthon persze tomboltak, ahogy minden újra a régi kerékvágásba került.
De holnap-holnapután is érdekes nap lesz: először állítunk ugyanis fát itthon.
Nálunk ma két új dolog váltott le két régit.
Egy középfülgyulladás a sima "náthácskát" a nagyfiúban,
és egy Electrolux mosógép a roncs Whirlpoolt a fürdőszobában.
A Cataflam meg nagyon durva szer. Olyan szintű fájdalmai voltak Kishercegnek (már a második éjszaka nem alszunk hajnalig 1/4 óránál többet sírva ébredés nélkül, le is kellett mondanom egy vizsgámat emiatt), amin a Panadol semmit (0, zéró, nyista), a Nurofen meg csak egy kicsit segít.
Na ilyen állapotból mosolygós gyereket csinál (amíg hat) a Cataflam csepp. A múltkori középfülgyuszinál írta fel a doktornő, mikor mondtuk, hogy mi egyszerre adjuk már be a Panadolt és a Nurofent, hogy hasson. (ezt amúgy váltogatni szoktuk, mert más a hatóanyag, és a "napi limit" a kettőből így le tudja fedni a 24 órát)
Ma amúgy aranyos dokinőt fogtunk ki a fülorrgégén. (És neki érteni is lehetett a mondatait, nem úgy, mint az orosz akcentusú nőét legutóbb, namost ilyen akcentusról kinek nem egy volt KGB-s bérgyilkosnő jutna az eszébe, aki csak az álca kedvéért járt orvosi egyetemre, hm??)
Mondjuk ez a mostani fiatal csaj ránézésre akkor szerezhette a diplomáját, mikor Kisherceg született, de tök kedves volt velünk, K.herceg meg bátor hős (mer' épp hatott a Cataflam).
Csak tudnám, mit imád ennyire a liftezésben (mármint nem a dokinő, hanem K.herceg, ugyanis általában amíg sorra kerülünk, ezt kell csinálnunk a kerületi esztékában, ha le akarom foglalni valamivel.
Van egy Stanislav Lem novella, melyben a főhős olyan, utópisztikus társadalomban élő civilizációba kerül, ahol a robotokat direkt úgy tervezik, hogy ne működjenek jól. Zajosak, nyikorognak, idegesítően lassúak, sőt; még azt is pontosan meghatározták a mérnökök, hogy hány fokos szögben kell ferdén állniuk, hogy a legjobban bosszantsák a tulajdonost.
Így aztán a háztartásokban az emberek nem egymással veszekszenek, hanem a robotokat szidják, és az a mindennapi élvezetek csúcsa, amikor egy erőteljes rúgásra a tökéletlen robot - természetesen tervezetten kielégítő, programozott protokoll szerint - elemeire esik szét.
Már nagyon várom, hogy újra legyen időm olvasni.
Mentünk épp a hétvégén vidékre egy ballagásra, messze előttünk senki, csak egy lovaskocsi. Településen kívül voltunk, fák mindkét oldalon végig tömött sorban.
Mondom Kishercegnek, nézz csak előre, ott egy lovaskocsi, mindjárt megelőzzük (én meg lelassítok kicsit, átmegyek a szembejövőbe, és úgy megyek el mellettük).
Olyan 200 méterre voltunk, mikor a hajtó (minden körülnézés nélkül) egyszer csak balra rántja a gyeplőt, ló azonnal 90°-ban balra, a kocsi utána, és átvágtatnak egy nyíláson át a fák között.
Köpi-nyelni nem tudtam. Az egy dolog, hogy a ló nem élte volna túl, de hogy az autónk is totálkár lett volna, az is biztos. Azóta távoli markolókat mutatok csak a gyerekeknek.
Tegnap ülök kint a kocsiban, ezúttal az anyósülésen, mert egész nap nem én vezettem. Várakozás, nézelődés. Látom egyszer csak, hogy Bamba Fószer kijön a gyógyszertárból, majd nagy nehezen kiválasztja az előtte álló 1 db autóból a sajátját. Már ekkor éreztem, hogy baj lesz, mert elé meg beállt egy furgon keresztbe az utcasarkon (amúgy JQA az áruszállítóknak, leszarják azt is, ha elállják a fél kereszteződést rakodás közben).
Az öreg nagy nehezen beszáll. Neki teljesen az úton áll a kocsi, ellentétben azzal, amiben én ülök, ami fél kerékkel a járdán, hogy ne lógjon be az útra annyira. Én már készülök, hogy az öreg tolatni fog, és nem lát engem a bal tükörből, kezem a dudán, indul is, közelít, dudálok, közelít, folyamatosan dudálok, közelít, közelít, reccs.
Bazmeg.
(Persze ha mondjuk ki lett volna hajtva a jobb tükre, esetleg észrevesz.
Vagy ha nem bambul el teljesen a gyógyszerárakon töprengve.)
Na és aztán jött még az, ami a halálom: amikor benyálazott mutatóujjal dörzsölve próbálja valaki eltünteni a karcolást, repedést a fényezésen, hogy de hát nem is látszik annyira...
A kicsi minden értelmes emberi időpontnál korábban kelt, a nagyobbik meg 7 körüli rángatott ki az ágyból a kezemnél fogva, hogy aszondja "Gyere apa kakaót készíteni" - én meg csak pislogtam a választékos szóhasználattól (meg az álmosságtól).
El vagyok szokva az ilyen hirtelen ébredésektől, hogy in medias res belecsapunk a lecs...kakaóba, ugyanis az elmúlt hetekben mindig volt fél órányi ébredős szakasz még az ágyból kikászálódás előtt. (Amire nekem talán még jobban szükségem is volt, mint a fiatalúrnak, de ez maradjon csak köztünk.)
Azonkívül, hogy 6 órát aludtam csak, az volt a másik bajom, hogy ahová mentünk volna (ovi "nyílt nap"), ott fél10-kor kezdődött a Program, namost addig nem bírják a gyerekek türelemmel... meg a reggelihez se szoktak hozzá otthon, arra szinte mindig máshol kerül sor.
Fél10-től az Alma együttes (hogy mit szeretnek rajta??) koncertezett, namost ilyen hangerővel hangosítást nem értem, miért kellett gyerekekhez csinálni. A másik gondom az volt, hogy az elején (mivel mi kezdésre ott voltunk) még beszélgetett az "énekes" a gyerekekhez. Ezt az enyéim hamar megunták, indultak kifelé, és mikor a zene - pikulálás - végül (jó hangosan) megkezdődött, az is csak egy kicsit vonzotta őket vissza az ajtóból. A kicsi és a nagy is kiment végül inkább az udvarra (libikóka, hinta, csúzda, homokozó stb.). Én se bántam.
Ahol persze még szinte semmi nem volt a "programok" közül, de ami volt, pl. arcfestés (300,-), lufikutya-készítés (200-500,-), ragasztgatós játék (?) is mind nagyobbaknak való. Így maradtak az udvari játékok, meg persze a szandál állandó kavicstalanítása (ezzel nem számoltam).
Így aztán még az Alma koncert vége előtt végeztek a gyerekek mindennel, és végül Kisherceg egyszer csak hívni kezdett magával kifelé az ovi kapuján, mert a szemközti parkban ott volt egy vonat formájú mászóka...... Apróherceg meg szimplán elindult a parkolóban lévő kocsink felé.
Ennyi volt az ismerkedős napunk az ovival. :o)
Reggel megyek be az irodába (egy társasházban van), a kapunál jajjsegítsek legyekszíves, a másodikról a palibácsi elesett, satöbbi.
Hát palibácsi olyan részeg volt, hogy a földbe kapaszkodott, a fejét is többször koppantotta. Felállni nem bírt, még ha segítettem neki, akkor se, úgy kellett a hóna alá nyúlva felkapni a csepp súlyát, amit persze csak felszólításra volt hajlandó megtartani a lábaival.
Ami pedig végképp nem akart sikerülni, hogy a másodikon a Suzuki kulcsával bejussunk a lakásba. Kiderült később, hogy a bácsika elment bevásárolni, szokás szerint a végén berakott mindent a kocsiba, majd (szintén szokás szerint) átugrott csak oda szembe -- namost ebből én már csak annyit láttam, mikor megpróbáltuk bekísérni a lakásba, hogy a kocsikulccsal próbálja nyitni az ajtót. Nem örültem - bár elképzelni se tudtam, hogy kocsival miként jutott haza...
Szerencsére később kiderült, hogy nem szokott (próbálni) vezetni ilyen állapotban, csak már nem fogott semmit a dolgokból. Mikor meggyőztem, hogy azzal a kulccsal ez nem fog menni, elfogadta... aztán 1 perccel később reset, és újra elkezdte molesztálni a swiftkulccsal az Elzett zárat.
Szerencsére a felesége, aki kutyát sétáltatott, hamar előkerült. Megnyugtattam szegényt, mert nem akartam, hogy egy helyett kettővel kelljen foglalkozni az orvosnak, mert a mentőt már korábban kihívta valaki. Ja, a bácsika cukorbeteg is volt.
Végül a lelkére kötöttem a néninek, hogy tegyenek legalább egy cetlit legközelebb a pénztárcájába az öregnek, hogy balesetnél kit értesítsenek.
Aszittem, hogy ennyi elég is volt mára.
De aztán este, ahogy mentünk a nagyszülőkhöz, és már épp kezdtem megnyugodni, ahogy átértünk azon a kereszteződésen, ahol havonta legalább egyszer átszáguld pár méterrel előttem valaki a jobbkezet figyelmen kívül hagyva, hirtelen megláttam, hogy előttem egy robogós - miután elment mellette egy autó - kapkopni kezdi a kormányt, aztán elvágódik.
Szintén egy bácsika volt a sportoló, szerencséjére sisakban.
Ennek ellenére kapott az anyaföldtől rendesen, de ő felállt (felsegítettük), egy perccel később pedig már a motort akarta beindítani, és elhajtani. Mondtuk, hogy álljon meg, hívunk mentőt, mert ha a feje nagyot kapott, otthon fog elpatkolni, és a felelősség most itt a többieké, akik elengedik. Meg hát konkrétan olyan sebei voltak a kezén, hogy jóformán előadta a híres jelenetet az Európai Vakációból. http://www.youtube.com/watch?v=hsM0CwqGrBs#t=0m44s
A hadonászás közben folyt és fröcskölt a vére, a jó szóra nem hallgatott, mindenképp szabadulni akart, összességében nem az a fajta sérült volt, akit olyan nagy élmény megmenteni.
Kivettem a kulcsot a motorból, de aztán egyre jobban hőbörgött az öreg. A többiek mentőt meg rendőrt hívogattak (miért megy ez olyan kurva lassan egyeseknek?), az öreg meg csak azt hajtogatta, hogy túl közel mentek hozzá.
Nem láttam jól a dolgot, meg nem azt figyeltem konkrétan, de asszem megijjedhetett az autótól, meg talán kátyú is volt ott, azért kezdte rángatni a kormányt, azért esett el. Meg hát valszeg azért, mert ivott, ez látszott a viselkedéséből is, meg hogy szabályosan menekülni akart, már csak ez járt a fejében.
Elkezdte a kulcsot kifeszegetni a kezemből (valamiért a többi autós hirtelen mással volt elfoglalva), a karom már síkos volt a véréről, a fehér ingem és a nadrágom összefröcskölve pirossal. Látszott, hogy legfeljebb erőszakkal tudnám visszatartani, ahhoz meg nem volt sok kedvem. Küzdjön vele a mentőápoló!
Szerencsére a motorja nem indult be, így aránylag nyugodtan hagytam ott annak, aki a rendőrt-mentőt kihívta, valszeg nem akart felelős lenni semmi ügyben, ha a bácsika holnap reggel nem kel fel otthon, és elkezdik őt elővenni, hogy ki is volt a felelős.
Amíg hajkurászták az öreget, én találtam a csomagtartóban egy üveg vizet, és megmosakodtam, aztán keserű szájízzel otthagytam őket a fenébe.
A jótett mindig elnyeri méltó büntetését.
Most előszedtem a fiókból a dolgot és leporoltam. A cél alapvetően steampunk ihletésű cuccok készítése. Lett volna.
Úgyhogy szabad a vásár. És véleményeket várok, meg ötleteket. És persze még majd fotózni is megtanulok, mert időközben azt a tudást is le kéne porolni.
