Van egy Stanislav Lem novella, melyben a főhős olyan, utópisztikus társadalomban élő civilizációba kerül, ahol a robotokat direkt úgy tervezik, hogy ne működjenek jól. Zajosak, nyikorognak, idegesítően lassúak, sőt; még azt is pontosan meghatározták a mérnökök, hogy hány fokos szögben kell ferdén állniuk, hogy a legjobban bosszantsák a tulajdonost.

Így aztán a háztartásokban az emberek nem egymással veszekszenek, hanem a robotokat szidják, és az a mindennapi élvezetek csúcsa, amikor egy erőteljes rúgásra a tökéletlen robot - természetesen tervezetten kielégítő, programozott protokoll szerint - elemeire esik szét.

Már nagyon várom, hogy újra legyen időm olvasni.