Equilibrium. Kipipálva. Megnézve. Az igazat megvallva jobbra számítottam. Ördögtestvér megmutatta belőle a két legjobb részt. Nagyjából. A téma számosszor fel lett dolgozva. Orwell és Bradbury is megrágta már. Itt mindkét írótól megjelentek alapelemek. Egyébként emészthető alkotás. Kicsit túlságosan is. A Brazil is ilyesmin rágódik, de kevésbé emészthető módon. Az akciójelenetek nagyon jók. Az agyalás, érzelmezés kicsit hosszú lett és ilyen módon nekem már laposka. De délutáni szórakozásnak elmegy.
Lehet is tovább rajzolni!

Kezdem kipihenni az elmúlt nagyjából két hónapot. Már csak úgy egy hónapnyi lemaradásom lehet. Ennek örömére és eredményeképpen is egyben tegnap este ránéztem a készülő rajzomra és rájöttem, hogy alapvetően három helyen erősen elbasztam. De annyira, hogy ma újra fogom kezdeni. Egyébként építészettörténet tárgyból kell vizsgáig összehoznom a Milánóban található Dómról egy belső 'robbantott axonometriát', ami alapvetően nem nehéz, csak a sok kőbizbaszba már belezavarodtam.

Még hétközbeni depressziós rohamom közepedte megvettem Fable legújabbját. *erősen fintorog* Egyelőre nem tetszik. A csaj egyre inkább belemegy a lelki mélységekbe, és hogy őszinte legyek, én ezt már unom tőle. Az utóbbi 4-5 könyve már egyre lelkizősebb, egyre inkább 'megmondom a világnak a tutit' lett. Sokszor igaza van, meg kell hagyni, de sokszor a francnak sincsen szüksége rá. A történet mondjuk attól még jó. Jelen könyve már eleve egy fintorognivalóval kezdődik. Főhősünk Vis Major, és írőnőnk bekezd az ő szemszögéből írni egyesszám, első személy, jelenidőben. Ami tök állat. De kérlek-kérlek-kérlek, ne írjá' férfi szemszögébőőőőől, plíííííííz! Nyüszítettem az eröltetettségtől. Szerintem egy férfi nem így gondolkodik. De majd elolvastatom pár férfival is. Az első áldozat Egyiptomi Istenség lesz. Ő úgyis néha úgy viselkedik, mint Fable imádott szamurájos férfihősei. Majd ő megmondja. Egyébként én is kedvelem azokat a férfihősöket, az érzelmes, de kőszikla kommandósokat. Csak személyszerint asszem, lekaparnék tőlük és a közelükben minden létező tapétát, falfestést, vakolatot és körömmel szétbontanék pár Porotherm falat is. De olvasni szeretem őket. Volt egy időszak, amikor szerettem volna kommandós lenni. Hahh, régi szép romantikus idők! *a szerző épp nosztalgiázik* Szóval az úgy volt, hogy rájöttem, hogy rendőr szeretnék lenni, méghozzá mesterlövész... Mondd, most miért nézel rám így?! Sosem akartál tűzoltó lenni? Vagy katona? Vagy vadakat terelő juhász? He? Valld be!!! ...najó, bevallom, akkor én már 16 éves voltam. És akkor mi van, mi?! Későn érő tipus vagyok, vazz!
Egyébként aztán lett egy rendőr ismerősöm - najó, több is. A lányról végképp senki nem mondta volna, hogy agresszív tipus, vagy bármilyen tulajdonsága kapcsán vonzódna a bűn üldözéséhez. Amolyan kedves, halkszavú kisangyal tipus, akit mindenki szeret. Erre elmegy helyszínelőnek! Nem mondom, hogy nem esett le az állam. A pinceszinten kötött ki.
Na, de visszatérve. Fable. És az ő könyve. Férfiszemszögből kezd. Faszságokat ír. Aztán visszatér női szemszögbe. Aztán megint férfi. Ehhh... az első 49 oldalt ímmel-ámmal átlapozgattam. És most Egyiptomi Istenség olvassa. És mindjárt véleményt mond.
Egyébként miért van az, hogy jó Harry Potteres mintára ez a könyv is úgy kezdődik, hogy 'köszi, drága írónő, a te könyveiden tanultam meg olvasni'. Az úgynevezett best-sellereknek így kell kezdődniük? Muszáj, tessékmondani?

Na, Egyiptomi elolvasta az első tizenhat oldalt. Igazam volt. *a szerző büszkén néz körül* Egy férfi nem gondolkodik így. De majd Szőkeherceg is megkapja... Sőt, még Ördögtestvér is. Hiába no, gonoszdi pára vagyok én. Ne csak én szenvedjek!

Tegnap este helyrehoztam valamit, amiről azt hittem, hogy helyrehozhatatlan. Egészen pontosan a kapcsolatomról van szó. Mi tagadás, nagyon mélyponton volt a dolog. Az ember - és én különösen - hajlamos néha arra, hogy elméleteket gyárt dolgokról, utána pedig úgy állít oda a másik elé, hogy 'bazd meg medve, az ásódat!'. Momentán ez nem volt célom, de Egyiptomi Istenséget megleptem a problémáimmal. Nő vagyok, micsináljak? Néha félreértek poénokat, néha pedig elrágódok dolgokon, amiken nem kéne. A vicc az, hogy extra szószátyár szőkeként mégis hajlamos vagyok csendben töprengeni és nem, és nem, és csakazért sem kimondani - általában éppen az érintett félnek - ha valami bajom van. Birka is vagyok, igen. De tegnap megvilágosodott, ami a kapcsolat lényege, hogy szeretjük egymást, csak még mindig sokat kell közelítenünk a másik gondolkodásmódja felé. És mindkettőnknek. Nem megváltozni, mert az hamvába halt ötlet. Ha megpróbálok nekem tetszővé formálni egy embert, akkor esélyes, hogy egyrészt unalmas lesz, másrészt kiölök olyan dolgokat, amiket szeretek az egyéniségében. De figyelni, azt kell. Magunkra és a másikra is. Ja, igen. Jól látja mindenki. Ma nagyon bölcs vagyok. Nézze ezt el nekem mindenki. Mint ahogyan azt is, hogy emiatt a 'program' miatt lemondtam egy esti sörözést. Bocsika, srácok!

Most pedig előttem egy háromnapos hétvége, amikor végre a tanuláson kívül figyelhetek másra is. Najó... ebből a három napból az egyik már majdnem eltelt. De ez alatt félig megrajzoltam egy gótikus templom-belsőt. Ha készen lesz, majd dicsekszem vele.
Addig is maradjon mindenki a készülékek előtt, az adás nem szünetel, csak szakadozik. Jó hétvégét, esőnapot, kirándulást, tapétázást, pihenést, kép, képregény, regény, novella és vers alkotást mindenkinek! Óvakodjatok a villamosoktól! Főképpen a gonosz sárgáktól!

Azt hiszem, bajban lennék, ha hirtelen nyakamba szakadna egy lakásnyi összeg. Mindezt abból szűrtem le az okos kis fejecskémmel, hogy volt szerencsétlenségem tájékozódni a hazai 'lakberendezési' piacon. Valószínűsíthető, hogy nem olyan gigamega áruházban kéne nézgelődni, ahol a bringától kezdve a szigetelő fólián keresztül a macis függönyig minden van, de... de hát hol máshol nézgelődjön az ember? Összegzem a dolgot: a tapétaválaszték szörnyű. Hányás. Ocsmány. Gusztustalan. Tré. Vannak szépek, igen - egyébként még mindig utálom a tapétát, mint olyat - de ami már jól néz ki és netán jó anyagból is van (ezt Szőkeherceg nélkül a büdös életben nem tudtam volna meg, hogy milyen), az már drága. Drágácska. Drágaságos. Böeee! És még ezeken a 'jobbakon' is erősen eltöprengenék, hogy rá merjem-e lapogatni a falaimra.
Nézegettem lámpákat is. A saját izlésemnek megfelelő hájtek cuccok ára a csillagos égnél kezdődik. Azonban megható, budoár odőrt árasztó műanyag csingilingikkel felszerelt giccsparádét egészen olcsón lehet kapni. Könyörgöm, legalább a 'kristály'csillárnak ne legyen műanyag hangja, amikor egymáshoz ütődnek a lógó lafancok rajta!
Aztán ott vannak a ker.lap burkolatok. Piha! Mondjuk azt tutira lapburkolat-boltban vennék. És több jót láttam még így is, mint jó tapétát. Viszont a tapéta-szegélyek szépek. Abból is van macis, mint a függönyből. Meg macis, meg csillagos tapéta is van, bizonyám! Viszont nem láttam gótos-vámpíros és Godzillás, meg Cthulhu-s tapétát. Ez hiba! Jelenteni fogom a fogyasztóvédelemnek.
Nos, de-azonban-és-mivel a lakás még láthatáron sincsen, ezért a kívülállók kényelmes páholyából tudtam popcornt dobálni a tapéta-piac küzdőterére.
Köszönöm a kitüntető figyelmet! *sietve meghajol és elrohan, mielőtt a paradicsomok célba érnének*

Kellemesen bepunnyadtam a mai napon. Miért mindig akkor kell rohangásznia fontoskodva minden nagyfőnöknek, amikor az ember a másik melóján szeretne dolgozni? És miért is van az, hogy eszükbe jut sok hülye új feladat és rögvest eltűnnek tárgyalni, amikor szeretnél tőlük informálódni?
Egyébként ritka nagy szőkének érzem magam mostanában. A környezetem mérföldekkel körözi le az intelligencia-hányadosomat és már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán tudok valamit. Persze mindezt mintha a depimanó morogná valahonnan a fülem mögötti kispadról. Tűnődöm rajta, hogy befestetem szőkére a hajam. Olyan még úgysem volt. Csak az a baj, hogy ez egy véd-és dactevékenység volna részemről és egyetlen percig sem érezném jól a poénban magam. Jóvanjóvan... marad vörös. Na, nem mintha bármit is számítana. De jobb ez így.
Mocorog bennem megint valami rajzolhatnék. Gyanúm pedig egyre erősebb, hogy a hétvégén már heves firkálás várható. Csak előtte ki kell néznem valami helyet, ahová elcibálhatom Egypitomi Istenséget kirándulni. Kíváncsi vagyok, hogy viszonyul az ún. természethez... meg hogy fotózgatom a gazokat és a repkedő, szálldosó, zümmögő, csiripelő lényeket. Nekem már hiányom van. Elsőnek a Hármas Határ-hegyre gondoltam. De ez az elképzelés még változhat. Mindenesetre elkérem Párduchölgytől a térképét. Valamelyiket.
Depi rulez! Most először hiányzik valami, ami egy éve még adott volt.
Najó, megyek és ásóval agyonverem az előtörni készülő gondolat-zombikat...

downloading coffee
uploading to the brain
direct connection established
coffee flow control activated... processing

(respect Szőkeherceg, respect!)

Reggel elbeszélgettem egy kollegámmal. Vagyis péntektől már csak volt kollega. Mondta, felmondtak neki. Én még június közepéig szándékozom itt kihúzni. Egy haldokló cég végnapjai Part 3. Ugyanis a Part 1 akkor zajlott, amikor beléptem, csak nem vettem észre a jeleket. A Part 2-nél még el tudta magával hitetni a cégvezetőség, hogy sikeres évet zárt. Már akkor sem lettem volna a helyükben, most még kevésbé. Júniusban már csak három ember lesz a pesti irodában. Megjegyzem, mindezt több, mint kettőszáz négyzetméteren, ami viszont októberig van bérbevéve.
Az új cégről meg fene sem tudja, hogy mit gondoljak, mert munka ugyan van, de... az igazat megvallva a leendő főnök nem valami szimpi (de eddig mindig megszívtam a szimpi főnökökkel, tehát ez akár jó is lehet), azonban most Párduchölgy elmondása alapján akadtak kis 'likviditási gondok'. Remélem, nagyon remélem, hogy csak átmenetiek.
Azonban valamiért féktelen jókedvem van. Afféle hancúrkedv. Ilyenkor szoktak a kismacskák a függönyre mászni, meg leverni a virágcserepet, meg lesből megtámadni a tejescsuprot. Én csak vihorászva szoktam hemperegni egy napsütötte díványon. De az én méretosztályomban nagyjából ez az elvárható tevékenység, nem mászom függönyre inkább. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hangulatomat sikeresen válaszottam le az evilági valóságtól és eufórizáltam sajátmagamat. Vajon melyik szer volt ennyire hatásos? Vagy elég volt, hogy reggel nézegettem a pipacsokat?

Végre kapok egy kis levegőt. Najó, ez ebben a formában nem teljesen igaz, mert a múlt hetet is rendesen ellébecoltam, de korántsem volt annyi időm, mint amennyit szerettem volna magamnak. Azonban innentől kezdve teljesen vége a szorgalmi időszaknak és annak minden kicsengése lecsengett (de szép volt!). Kész a tervem, a makettem. Utóbbiról álljon itt egy kép elrettentésül az utókornak.

Mielőtt bárki kérdezősködne, ez khéhremszépen egy úgynevezett alkotóház. Belesüllyesztve a sziklafalba. Fent egy kiállítóterem, lent meg négy pici(?) alkotó "bunker". És ez mind-mind a konzulenseimet dícséri. Én tutira nem laknék benne. De a kiindulási állapothoz képest ez jelentős haladás.

Tegnap valami front lehetett. Netán frontátvonulás. Csupa idiótával volt tele az utca. A buszon egy hajléktalan egy kismacskát gyömöszölt vissza egy cipősdobozba, miután mindenkinek körbemutogatta, hogy ő azt bíz' 500 forintért vette... A dobozt közben össze-vissza rángatta, cibálta, forgatta. A macs eközben benne kuksolt. Nyervogott keservesen szerencsétlen dög. Sajnáltam. De ennél többet nem tudtam tenni érte.
Aztán egy félig bemákolt agresszoid egyénnek köszönhetően cca. 35 ember megtudta, miért is hordanak a tradicionális cigányasszonyok szoknyát. Idézem. "Mert ennek a sok hülye ...nak kilátszik a pi..., a pu..., a segge... meg a puncija a nadrágból!!!" Azt is megtudhattuk, hogy náluk odahaza egyenlőség van ám. "Nálunk egyenlőség van! A férfi az úr a házban!" Szóval ihaj-csuhaj, recece. Én azért nadrágot hordok és leordítom a pasit, ha faszfej. Többet "fizikalli csellendzsd" lévén nem teszek. És nem is tennék. Agresszív ugyan vagyok, de verekedős nem. Nálunk odahaza különbenis egyenlőség van!
Aztán hazafelé láttunk kellemes arcú fiatalembert, aki óvón szorongatta egyetlen nitrohigítós üvegét. Kicsit be is volt lassulva a srác. 5 percig álldigált, amig eldöntötte, hogy le is tud ülni. De mire elkönyveltük volna gyakroló szipusnak, leszállt és meglepően értelmes tekintettel beszédről is tanubizonyságot tett, amikor megkérdezte egy hölgyeménytől, hogy hol is kell neki leszállnia ha ide meg oda akar menni. Úgyhogy lehet, hogy csak festeni indult. Hiába, mindenki tévedhet, meg fránya előítéletek.

Tudatom minden kedves aggódóval és a drukkerekkel, hogy hétfőn kezdek az új melóval. Egyelőre még a régi munkahelyen. A kezdő munka egy borzalom, egy kulimunka. Párduchölgynek fogok besegíteni egy szörnyeteg épület kiviteli terveinek befejezésében. Ja, amúgy Párduchölggyel fogok együtt dolgozni. Ez most már a lejtő. Igazán az. Megindultunk rajta. A végén még tényleg közösen fogunk dolgozni... remélhetőleg egyszer talán már tényleg a saját cégünk keretein belül.

Aki éjjel legény... az nappal aludjon.

De hát micsináljak, ha mágnesként vonz az éjszakai város. Ilyenkor ugyan elül a tömegvonzás hatása, hiszen nincsen akkora tömeg. De attól még szép. Az éjszakai és a hajnali várost szeretem. Él bennem egy kép egy regény kezdeményemből, amikor éppen az ébredező városi fényeket írtam le. Azt hiszem, nem voltam, nem tudtam annyira érzékletes lenni, amennyire szerettem volna és amennyire előttem volt a kép. Mindenesetre javaslom, hogy egyszer merészkedjen ki mindenki úgy hat-fél hét körül az utcára. Egy macskaköves utcán álljon meg a narancsos fényáradatban éppen szemben a nappal... és figyelje a felszálló párát pár percig, azután forduljon körbe és gyönyörködjön az irodaházak ablakairól visszaverődő ragyogásban. És most valaki szedje ki a vattacukrot, habcsókot és csipkefoszlányokat a billentyűzetemből...
Szőkeherceget elcibáltam várost fotózni. A Citadellától tök jól látszik a Lánchíd meg a Budai Vár is. (Hadd várjon, azért sem fogok sietni!)

A tömegközlekedés sajna nem a legideálisabb ilyenkor, de azért körbe lehet járni a várost. Itt külön köszönet illeti Szőkeherceget, a lovát, azt az ezüstszínűt, valamint Bénit, az állványt és Julist, a fényképezőgépet. A Citadella, a Rakpart és a nemzetünk gyönyörben burjánzó színháza nem lett volna kipipálva nélkülük.
A napkitörés egy halogén lámpának, némi kavicsnak köszönhető, valamint az idióta művészlelkemnek, amivel ebben én témát vagyok képes felfedezni.
A vízbedőlt korinthoszi oszlopsor kiötlőjét viszont nem is annyira dícséret, mint inkább vagy tízévnyi főbelövés illetné. Próbáltam nem feltűnően sugárban hányni, amikor megláttam... de nagyon nehéz volt megállni. Azonban én erős vagyok! A vacsora bennmaradt.
Kicsit rövid volt az éjszaka. De megérte a termés! Még kicsit döcögős, kicsit átlagos képek születnek, de nyomon vagyok, érzem.

New Post. A város, ahol Te vagy a Központban és mindenki csak Rád kiváncsi.

Ez a nap is jól kezdődött. Kiderült, hogy úgy tűnik, lesz melóm egy másik cégnél. Egyelőre nem kiabálok el semmit, mert csak egy próbamunka lesz, de ha nem szúrok el valamit nagyon-nagyon, akkor menni fog a dolog. Én pedig dobbantok. No, persze módjával, mert amig van lehetőség két helyről kapni fizetést, addig azt kihasználom. Bodza of Degecz.

Vééégre! Leadtam mindent, már 'csak' a középület-terv van hátra. Amit viszont a héten meg kell csinálnom a makettel együtt. De ez tulajdonképpen tartható is. Nagyjából-egészéből most is büszke vagyok magamra. Éjjel kettőre terveztem, hogy befejezem a dolgokat és lám, éjjel kettőkor már be is hemperedtem a már alvó Egyiptomi Istenség mellé. Már legalábbis arra pár négyzetcentis helyre, amit hagyott az ágyon.
Viszont cserébe nyűgös és morcos voltam. Elküldtem a jófenébe olyanokért is embereket, amiért egyébként nem nagyon szoktam. Hiszen türelmes birka-lélek volnék, vagy mi. De most a légyzümmögésre is tudtam volna lőni és "dögöljön meg mindenki" hangulatban voltam. Most már szerencsére csak picit álmos vagyok. De ez sem vészes.
Holnaptól meg ezerrel beindul a melókeresés projekt.
Este pedig kirúgok a hámból!

...és alszom. Meg előtte filmet is fogok nézni, hűűűűűű!

Kétezer klikk. Már kétezernégy... Igazán köszönöm. Az érdeklődést. Meg úgy mindent.

...and the show is going on...

Mondhat bárki bármit, szerintem jó film a Trója. Fogyasztó vagyok. Ezt én örömmel fogyasztom. Monumentális, a látvány meglehetősen jó... és a végére Legolas is megtanul bánni az íjjal. Brad Pitt meg szerintem jól játszik. Ezt bebizonyította már a Blöffben is. Achilles pedig egy gusztustalan pökhendi kis fasz lett, és baromi jól csinálta. A sztárallűrök a sztárkatonától hitelesen hangzottak ebben a tolmácsolásban. És valahogy a végső pofáraesés - azt hiszem, hogy a spoiler vádja nem érhet, de ha valaki nem ismeri még a történetet, attól elnézést kérek, de az meg egyébként is olvasson Iliászt. Tudod, kedves, Homérosz, meg minden! - ebben a körítésben még jobb lett. Jóóó, hálivúdi effekt, hogy azért még a legszőkébb konditerem-töltelék is rájött, hogy vele itt most fel akarják ismertetni, hogy ez a nyálbuzi (aki egyébként véresen meggyőzően csókdosta a saját unokatestvére homlokát) valahol ember. Gyarló, esendő, kihabzik a fülén a tesztoszteron, és ember. Ja, és Hector kurvajó pasi!!! Heléna nem is volt olyan szép. Párisz meg nyálas ficsúr... ahogy annak lennie kell. Nem tudom, mit szólt szerencsétlen Szőkeherceg a film alatt elkövetett 'tolmácsolásomhoz'... de párszor beleverte a fejét a támlába. Szóval biztosan tetszett neki. Próbáltam visszafogni magam, de nem vagyok az a fajta, aki csendben végigül egy filmet. Bármilyet. Najó, a Brian közlegény első fél óráját viszonylag csendben ültem végig. Több okból is. Mindenesetre, aki szereti átélni a filmet és a hangulatot és zavarja, ha pofáznak mellette, az ne velem jöjjön moziba. Egyébként pityeregtem is... Nem röhög!!! Szentimentális vagyok, ha valaki nem tudta volna.

Szép dolog, amikor egymásra találnak régi osztálytársak. Iskolatársak... Lehet mutogatni a tablóképeket.

A szar elérte a ventillátort, és az ma be is indult.
Ördögtestvér bizonyra büszke volna rám. A határidők valahogy hasonlóan viszonyulnak hozzánk. A munka vége felé valahogy mindig gyorsulási versenyt játszanak és sajnos nem egy lejtőn felfelé küzdő Skoda (respect, Sáska, respect!) sebességével, hanem inkább egy felszállási engedélyt kérő Boeingra emlékeztetően közelednek.
Sebaj, majd alszom, ha lesz időm. Ma akkor is csinálok még valami elborult hülyeséget... Érzem a csontjaimban.

Blogger-szocializálódom. Egyre több számomra még ismeretlen, de 'hasonló cipőben járóval' váltok emilt. Már persze ha a 37-es és a 45-ös cipő például hasonlónak számít.

Hiány...hiány...hiány! Próbáltam elnyomni, túlüvölteni. Hiány...hiány..hiány! Ő volt hangosabb. Najó, beismerem, győzött. Aztén egy kis eperrel betömködtem az üvöltő pofáját a kis mocsoknak.

Elbalfaszkodtam valahová a feladat kiírásomat - pedig még le is fénymásoltam - aztán itt szívtam késő délutántól egészen estig, amig Egyiptomi istenség meg nem érkezett, hogy segíthessen nekem. Ez a szerte-szana lakás (itt, mint ige) hátránya, de egyben előnye is, hogy a cuccaidból mindig vannak darabok itt-ott. Hát ez ott volt. Gyors szkennelés, majd ftp, aztán nyomtatás. Pfúhhh! Megoldva. Nem kell holnap bemennem reggel a melőhelyemre, hogy hátha ott van belőle egy példányom. Egyébként ez a melódolog is vicces lesz majd. Hétfőn még szabin vagyok, a nagyfőnök meg kitalálta, hogy legyen szerdára már 'majdnem nyomtatható' a terv. Franc! Mintha tudná, hogy mi munka van egy ilyennel! És mennyire nem dolgozom rajta! Nem vagyok képes komolyan venni már az egészet. Egyedül maradtam, mint építész... konzultációs lehetőség megszűnt. A lapokat pedig laikusok osztják le. Ezt így nem lehet, csókolom! Mindegy, majd észreveszik. Az volna a jó, hogy amikor lelépek, megszerezném valahogy a ArchiCAD-üket. Mondjuk részletre...olcsóbban. Ehhh, najó! Nem mintha akár úgy meg tudnám venni. Ezer más helyen elférne az a pénz.

Egyiptomi istenség nem kapott hitelt az Elektroworldben. Pedig vett volna új telefont. És megszerezhettem volna tőle a mostanit. Végülis ez egy hülye trendmániás szokás, hogy újabb kéne és jobb, mint ami van - és persze tökéletesen megvagyok az új plusz funkciói nélkül is. De... de én fogyasztó vagyok, kérem szépen! Tessék engem hagyni fogyasztani! Trendet!

Boldogító telefont kaptam. Egy tankörtásam hívott, hogy meggondolták magukat atanáraink és kaptunk még egy hét haladékot a terv elkészítésére. Egyébként ez igazán kedves tőlük. Lesz időm befejezni rendesen a többit és aludni is. Najó! Bevallom, ma sem voltam annyira szorgalmas, mint lehetett volna. Szőkeherceg építészhez méltó és emberes feladatot ajánlott. Elmentem vele tapétát nézni. Azt mondjuk máig nem értem, miért a Tesco-lánc egyik tagját látogattuk meg és miért nem egy nagyobb barkács áruházat, vagy lekberendezési boltot, vagy bármi mást. Hát hogy éljem ki a kreativitásomat potom 15 féle tapétán??! Ezt most a színváltozatokat is beleértve kell venni. Mellékesen meg rühellem a tapétát, mint olyat. Fogalomként, tárgyként és falon lévőként is utálom. Nem tudom, mi a húzódozás oka, de nem szeretem és kész. Inkább a festés. Macerásabb, de nékem biza' jobban bejön. Na, mindegy. Az emberek nagyobbik része kedveli és sosem akartam megváltoztatni őket. Elfogadom a hóbortjaikat. Tapétával együtt. De inkább anélkül. Szóval állati kreatív voltam és a két bézsből Szőkeherceg kiválasztotta a jobbikat, én pedig támogatón álldigáltam mellette. Ámde utána!!! Volt módom újból a Várban járni és ezúttal - hála a 'retikülömnek' és adottságainak - nálam volt a fotógépem is. Kimagasló eredménye nem lett, de én örültem, hogy végre kattintgathatok. 'Állványt kellett volna hozni, bazmeg!' Szóval csak kézből klikkelgettem, meg az ódon várfalakon támaszkodtam. Inkább a beszélgetés és a hangulat esett jól. Hiába no, városi gyerök vagyok, azt' nem bírok meglenni az esi fények nélkül.

Közeleg a nyár és nem fogok suliba járni. Azonban elgondolkodtató tény, hogy eddig a legjobb rajz-ötleteim előadások alatt születtek. Na most akkor a töprengésem tárgya az, hogy hogyan rekonstruáljam azokat a feltételeket, amik egy-egy előadás alatt vannak. Vajon a környezet az, ami ihlet kiváltója? Ebben az esetben mégis be kellene járnom és beülnöm az üres padsorok valamelyikébe elmélyülni. Na, neeeem. Még a zen sem ér ennyit! Akkor vajon a diavetítések alatti kellemes félhomály a rajzolási inger kiváltója? Nos, akkor elég lehúzni a redőnyt és megkérni valakit, hogy tartson diavetítéses kiselőadást (a képek lényegtelenek) mondjuk a gótikus oszlopfejezetek fejlődéséről - a neogót irányzatokat is beleértve. Hümmm... Vajon ki fogja ezt elvállalni? Vagy csak az előadői hangnemben elmesélt és számomra általában csak félig érdekes témák a felelősek? Ebben az esetben is a fenti kérdés merül fel: melyik barát képes minderre a művészet érdekében? Azt hiszem, a végső válasz mégsem létezik. Vagy 42. Pedig a büro-zent már feltalálták. Akkor nekem most fel kéne találnom a skolisztikus irányzatot, nem? Hümmm-hümmm... nehéz a művészemberekkel, mi?!

Kis esti könyvajánló. Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! Mint már említettem, Gyerekember jóvoltából kezembekerült a hölgyemény novellagyűjteménye. Egyébként ez is afféle blog. Csak papíron. Mindennapi keserédes történetek közvetlen modorban. Tessék kérem sorbaállni, lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni, okulni, emberesedni.
Vettem marker-filcet. Egyelőre egyet, merthogy a csuda tudja, ugye, hogy milyen is. De úgy nézem, be fog válni a céljaimra. Az eladó srác elképesztően rendes volt. Pedig nem tüntettem fel magam leendő milliókat elverő vevőként. Kaptam marker-színkatalógust, meg még egy lapot a 'speckó' markeres szkecsbukból is... (mindezt zárás előtti utolsó két percben érkezvén) amit galád módon arra használtam, hogy tesztelés címén összehasonlítsam a hagyományos fénymásoló papírral. Jelentem, csalódtam. Merthogy jobb. Sajnos. Franc! Vehetek ezt is...
Egyébként fene a Freecom Beatmanbe! Bele! Asszem, kivágom az ablakon. Vagy a CD-t.

Árad a jókedvem valahonnan. Majd megtalálom az ezért felelős területeket az agyamban és munka-érdemrenddel jutalmazom azokat. Addig azonban élvezem a helyzetet. Jöhettek, felebarátaim, a napsütésből most jut mindenkinek! Jihááá! Ha nem vigyázok, ellep téged is a flitteres csipkésített habcsókos vattacukor, kedves olvasóm!
Azon töprengtem, hogy jókedvűen nehezebben postolok, de majd átállítom magam erre a frekvenciára. Úgyis mindig szembejön velem valami az utcán, amiről érdemes megemlékezni pár szóban. Csak hogy dőljön belőlem a szó... még a semmiről is, igen!
Jövő héten belekezdek novellaírási projektembe, bár egyelőre a tevém jobban ír regényt, mint én magam. De igyekszem behozni a lemaradásomat. Addig pedig marad a kismillió leadandó dolog 17-re.
És egyébként is készül valami... valami szép. És ha tényleg sikerül, akkor egy nagyon régi álom fog lemászni a képernyőről. (Patetikusan hangzik, ugye?) Bele, egyenesen a képetekbe! Addig pedig marad a lelkesedésem, amit megosztok mindenkivel. Ma pedig veszek 2-3 marker-filcet hazafelé, hogy profibbnak tűnjön, amit művelek.

Javaslom mindenkinek Janikovszky Évát. Gyerekember arra a kijelentésre ragadtatta magát ugyan, hogy úgy írok, mint a fentemlített hölgy, és bár meggyőződtem, hogy ez tényleg nem igaz, arról is meggyőződtem, hogy egészségesen is fel lehet fogni a köröttünk zajló világot. Még hetveniksz évesen is. Kár, hogy nem volt ilyen nagymamám. Najó... késői egyke vagyok, szóval igazándiból majdhogynem semmilyen nagymamám sem volt. Ez most nem a "sanyarú gyermekkorom volt, nem volt gyerekszobám és kőbölcsőben ringattak" kezdetű pszichotréning bevezetője, csak és csupán ténymegállapítás. A könyvön egészen idáig hangosan vigyorogtam... egészen addig, amig Egyiptomi Istenség durcásan adott egy kis gépidőt nekem. Hiába, elnyomnak! Vennem kell egy laptopot. Nem kell valakinek egy evolúciós szempontból elavulni készülő lévő p4-es gép? Drágán fogom adni!

Elég kétszer fél óra vigyorgás és pár dolog átértékelődik az emberben. A pszicho-téninghez jelentősen hozzájárult Szőkeherceg (egy napsütéses jóreggelt-SMS-sel) és Gyerekember (aki valahonnan túrósbuktát kerített és meglepett vele - leginkább házi készítésűnek tűnik). Persze ha az ember jól érzi magát a bőrében, kap pár pofont az élettől. Anyám most találta ki, hogy útban vannak neki odahaza a cuccaim. Ezt közölte és a szelektálást - a nagyjából egy hátizsáknyi ottmaradt dolgom közül - éppen az ex-exemmel váltott centumzacskónyi levélen akarta kezdeni. Kifejezetten kellemes érzés, amikor az ember úgy érzi, hogy ki akarják szelektálni onnan, ahol nagyjából 20 évet leélt. Heveny ordibálásban törtem ki és látványosan megsértődtünk mindketten. A furcsa az egészben csak annyi, hogy valahogy mégsem rontotta el a kedvemet annyira... Sokkal jobb vigyorogni és élvezni a pillanatot. Úgyhogy hagytam az egészet a fenébe! Mostanában úgyis túl sokat rinyáltam. Túl sokan lettek körülöttem hirtelen, akik hajlandóak meghallgatni a rinyáimat. (egyébként értékelem, és nagyon kedvelem őket - de elsősorban nem emiatt) Túlságosan kihasználtam ezt... a végén még sikerült volna eljutni odáig, hogy fetrengjek önnön szerencsétlenségemben kábé olyan önelégültséggel, mint a hiéna az elefántganéban. Rinyálnivalót mindig talál magának az ember, úgy döntöttem, hogy felesleges még keresni is pluszban. Lényegében elégedett lehetek magammal és a mostani helyzetemmel. Az elégedetlen szinapszisaimat tegnap felégettem. "Bodzilla vagyok...már tizenkét órája nem rinyáltam..." *bizonytalan taps, páran felhorkannak* Azt nem mondom, hogy nem fogok néha ezt-azt untatni pár dologgal, ami éppen dühít, avagy elkeserít. De valószínűleg mindenki sokkal jobban jár, ha nem keresgélem és elevenítem fel folyton ama problémáimat, amiken kesereghetek.
Mai bölcsességrohamunk után pedig kapcsoljunk át a hírekre.
Vesztemre kezembevettem egy HVG-t. Egyébként ez nem szokott megtörténni, mert alapvetően hidegen hagy mind a kül-, mind a belpolitika, a gazdaság és az ezekkel kapcsolatos észrevételek is. A hírek így is beszivárognak a tudatomba, úgyhogy homályos képem van arról, hogy mi történik globális szinten köröttem, de elemezgetni és értelmezni nem fogom, köszönöm szépen. Arra vannak mások. Majd azok megmondják a tutit. Engem meg vagy érdekel, vagy nem. De egy cikk megragadott és végigolvastam. Amit leszűrtem belőle, az pedig jelen pillanatban munkaügyileg nem kecsegtetett sok jóval. Eddig is tudtam, hogy egy süllyedő hajon vagyok egy bizakodó kisegér... "nem süllyedünk, nem süllyedünk! Sőt! Talán inkább emelkedünk" De úgy nézem, jobb lesz mielőbb dobbantani, akármi lesz is a céggel. Itt nekem már nem terem babér. De másnak sem sok. Egy ideig.
A vicc az, hogy éppen a héten éledt fel körülöttem a munkaerőpiac. Egy oktató videóra is megkértek. Nem, nem szexoktató videó. De a részletekről egyelőre kussolok. Babona.
Beszereztem egy trendi retikült. Azt mondjuk nem értem, hogy a srácoknak mi a bajuk ezzel a fotóstáskával, hiszen tök jó, hogy egyrészt végre mindenhová magammal vihetem a fotógépemet, másrészt pedig tökéletesen ellátja egy női táska összes funkcióját. Jó, talán nem nyílik egy másik dimenzióban elhelyezett narancsraktárra... de egyébként mindent tud. És szerintem jól is néz ki!
...és most vissza tanulni!

Megszívtam, hiába tervezgettem. Sajnos sikerült az épszerk ZH-m. Életemben talán először volt ez számomra traumatikus élmény. Így kénytelen leszek befejezni a tervet...ezt is. Ez borzalmas! A végén még sikerül a félévem...
Felvetettem az ötletet Párduchölgynek, meg úgy általában az albérletnek, hogy mi lenne, ha kicsit átrendeznénk magunkat. Egyetértettek, de! Mindenki engem félt, mert én fogok a 'dolgozó' szobában aludni. De könyörgöm, adassék már meg nékem a lehetőség, hogy akkor aggódjak, amikor nekem jól esik. Magyarán egyáltalán nem aggaszt, hogy dolgozni fognak mellettem, meg keresztüljárnak rajtam. Ha pasi(ka)t hozok ida, majd úgyis megoldjuk. Eddig is megoldottuk... Úgyhogy elkezdtem kihúzható kanapékat nézegetni. Végre lesz egy sarkom, ahol tanulhatok, meg rajzolhatok!!!

Miután tegnap eljutottam addig a nem kifejezetten felemelő felismerésig, hogy akkor is csúszok a suli befejezésével 1 évet, ha fejre állok, sokkal nyugodtabb lettem. Legalább idén nem görcsölök, hogy olyan dolgokat befejezzek, amiket felesleges. Az épszerket példul idén hagyom a fenébe. Jó lesz az majd jövőre is. De a többit ezerrel! Legnagyobb meglepetésemre például rekordidő alatt készítettem el újabb makettet és a hozzá tartozó vázlattervet. Holott azt hittem, hogy namostaztán éjbe nyúló fáradt makettvagdalás leszend a sorsom. Annyira jó, hogy tévedtem!
Melókeresés in progress. Van ugyan most a mostani helyen egy futó munkám, ami kábé 1 hónapig lefoglal, de vészesen gyanús, hogy a nagyfőnökség nem akar 5 ember miatt fenntartani egy 200+ négyzetméteres irodát. Pedig még akár oda is lehetett volna költözni. 40 négyzetméter fejenként... mondjuk csak két fürdő, WC és konyha van... de pl. melyik albérletben van ennyi számítógép??!
Ma megint itthon vagyok egy kicsit az albiban. Lassan alig lakom itt. Persze nem fogok elköltözni, de kilóg a fél lábam és ezen az állapoton igazán nem segít, hogy Párduchölgy lépten-nyomon belebújik a pasijába... és mivel hivatalosan külön szobában laknak és nem is akartak egy szobába költözni, holott fel is ajánlottuk, ezért nagyjából én kerülök padlóra, vagy lábtörlőre, ha ők turbékolnak. Jó, sosem vágtak még ki... de hétvégére már lettem azért elküldve, hogy lehessenek kettesben. És oké-oké, nem vagyok olyan köcsög, érzéketlen tuskó, hogy ne értsem meg. Végülis ez is egyfajta ízt ad az ittlétnek. És sokkal egyszerűbb, ha így fogom fel. Viszont cca. hetek esnek ki úgy, hogy nem is vagyok itthon. Most tűnt fel például, hogy jéééé, az erkély előtti fa immáron levélbe borult és eltakart minden kilátást, viszont tök szép és minket is eltakar. Várom az időszakot, amikor végre megint lehet az erkélyen aludni. Főleg mert ez nagyobb, mint a tavalyi albérletünké volt.
...najó, lassan megyek is iskolába...

Megláttam ezt, majd ezt. És sorban beindultak a szinapszisaim. Szinopszisok sajnos még nem, de attól sem állok távol. Először fellázadt bennem az Olvasó. Aztán toporzékolni kezdett bennem az Író is. Aztán dörömbölt a Jóizlés, és még a Prűdség is kikelt csipkebevonatú szatén ágyikójából. A Múzsa mondjuk mélységes kussban lapult egy sötét sarokban, de azt hiszem, hogy ezen igazán nem kell csodálkozni. Szóval kikérem magamnak! Mint olvasót, felháborít, hogy ilyen szemetet tesznek elém olyanok, akik saját bevallásuk szerint ezt blöffnek szánják. Potom majdnem kétezer pénzért én nem kérek blöfföt, csókolom! Tartsa meg a kiagyalója magának, magában és üljön be vele egy csendes gumirozott szoba mélyére. De sietvén! Aztán eltöprengtem hangosan az úgynevezett 'magyar sci-fi irodalom' sorsán. Állítólag van ilyen. Valakik, valahol látták. Mert mivelhogy még díjakat is osztanak. Itt jött ama eb gondolat, ami régóta rágja a kis lelkemet. Még annakidején a Fotóarénán tapasztaltam (először) (és nemcsak én), hogy akik 'újoncként' beállítottak pár ütős dologgal, azoknak utána fényesre volt vala nyalva az hátsó fertálya és onnantól kezdve a legnagyobb igénytelen szart is körbedongták a körötte zsezsegő slepp tagjai. Kicsit lefordítva ezt, nagyjából azt a jelenséget vélem felfedezni, hogy ha valaki nagy hanggal letesz valamit az asztalra, elég arra félszavakkal hivatkoznia és máris akad pár jószándékú felebarát, aki leborul és port töröl a kiscsizmáról. Niiiiincsen tekintélyelvűség és niiiiiincsen fogyasztói vakság... áááá, dehogy! De hát tulajdonképpen min is háborodtam én fel?! Inkább befoghatnám és sürgős ütemben elkezdhetnék írni. Regényt akár. Vagy rajzolni. Soook művésziesch képet. Az a baj csak, hogy ezekkel kapcsolatban tökéletesen impotens az összes múzsám és nemhogy homlokpuszira, de még egy szempillarebbenésre sem hajlandóak a témában. És itt jövök rá mindig, hogy valamit valahol nagyon elszúrtam és lúzerebb barom vagyok a leglúzerebb baromnál is.

A Neptun mégsem szűnt meg. Ezesetben egyrészt én vagyok hülye, másrészt annyi karót a hülye üzemeltetőkbe, amennyit ma virtuális zombikba lőttem. Vagyis én nem. Én csak drukkoltam, amig Egyiptomi Istenség felderítette a pályát.
Az első vizsga május 25-én lesz, az utolsó nagyjából júniús 15-én. Addig kissé hullámzó lesz a hangulat itt is. Előre elnézést kérek...

A BME-n megszüntették a Neptun rendszert. Hogy vajh miért, azt csak a felsőbb körök tudják, vagy jószerivel ők sem. Mindenesetre ma, amikor szerettem volna pár vizsgára jelentkezni a következő üzenet fogadott:"Online webes szolgáltatásaink megszûntek. Tájékoztatjuk Tisztelt Felhasználóinkat, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet vizsgálata és az Oktatási Rektorhelyettes Úr utasítása alapján online szolgáltatásaink 2004. április 6-tól ezen az oldalon megszûntek. A korábbi szolgáltatások a továbbiakban a Központi Tanulmányi Hivatal portáljáról, jelszavas azonosítás és jogosultságellenõrzés után elérhetõek." Köszönjük. Nem mondom, hogy vissza a kőkorba, mert semmi bajom nem volt a vizsgára való jelentkezés azon módjával, amikor papírt és tollat vettünk ehhez igénybe. De amikor egy egyetem megszokott egy ilyen (megjegyzem borzalmasan lassú, de azért működő) rendszert... Fejetlenséget és sikoltozást prognosztizálok. Részemről meg picit mérges vagyok. De ez a legkevesebb.
Fogyókúrám első napja egészen jól telik. Azt hiszem, tartható lesz, amit bevállaltam. A hangom is visszatért, a nap is süt. Talán a félévem is meglesz. Vagy legalábbis egy jó pár tárgy belőle. A melóügyeket egyelőre eljegeltem jobb napokra.

Elkövetem a legnagyobb hibát, amit el lehet követni: bejelentem, hogy fogyókúrába kezdek. Uff! Aki velem akar úfni, az fóljon...

További észrevételek a Painkillerről. Egyrészt mindenki nézze meg! Most! Adrenalinemelő gyakások, jókorácska mennyiségben előtűnő ellenfelek, gyönyörű grafika. Az a szép benne, hogy miután az ember gyereke szétkapta az adott pályrész összes gonoszát, monsztáját, miegyebét, még háromszor körbejárhat nézgelődni, gyönyörködni. Belelőhet mindenbe, amibe csak akar és érdemes megnézni minden kis zugot, akárcsak a Bíbor Szobában, mert lehetnek még ott is meglepik elrejtve. És némelyiket akkor sem találjuk meg, ha fejenállva próbálkozunk. Jópofa módon még a tereptárgyak - ilyen lehet akár egy -egy lábánál fogva felakasztott hulla is - fizikája is meg van oldva. A csillár lezuttyan a plafonról, ha ügyeskedünk egy picit, a hulla meg élethűen produkálja a rongybaba effektust, szórólapok záporoznak a szétlőtt kartondobozokból, a feldöntött kőoszlop pedig odébbgurul, ha belerúgunk. Némelyik pálya úgy néz ki, hogy szívesen beköltöznék akár - persze a morcogó szörnyek kitessékelése után.
Nem sikerült megnézni az Equilibriumot. Úgyhogy kicsit csalódott vagyok. Kénytelen leszek felhajtani egy működő példányt. Egyiptomi Istenségé ugyanis nélkülözi az index-részt és bár egy progi hajlandó volt kijavítani, nem lehetett elmenteni a végeredményt. A képernyő bal felső sarkában pedig nem olyan szórakoztató filmet nézni.
Egyébként rájöttem, hogy hülye vagyok. Baromságokon görcsölök - például, hogy mit is akarok az élettől, meg mit hoz a jövő, meg mit is kezdjek magammal - ahelyett, hogy jelen léthelyzetemben vígan élném világomat és nagy ívben tennék az egészre. Próbálom erősen felidézni magamban a főiskolás évek hanyag nemtörődöm fílingjét. Hátha sikerül meggyőznöm magam, hogy nem is 27, hanem 23 éves vagyok, mindenre képes és nem vak, hanem bátor... Hopp, egy betonfal! Sebaj! Mi az nekem?! Ide nekem az oroszlánt is, meg a pokol összes légióját a főördögökkel együtt. Ezt önszuggessziónak hívják, ugye?! Bár tulajdonképpen mindegy, akkoris csinálom és kész.
Várom már a nyarat... Bár idén sem megyek Barcelonába. Potty! *főhősünk lezuttyant a fellegekből. Nagyott koppan akkor, azután elhallgat*

Elgondolkodom néha, hogy egyes újságírók vajon belegondolnak-e bizonyos dolgokba, miközben szenzációhajhásznak. Most például a ketamin kapcsán. Az egyik (nem fogom megmondani, melyik) csodálatos lapban külön cikk szól az új(?) drog hatásairól. Többek között cca. ötször kiemelve, főcímbe foglalva, dőltbetűvel szedve, hogy halálélményt okoz. Vajon egy autentikus gumigót, aki amúgy divat-depresszióval is küzd, és néha füvezik, mennyi idő alatt jut el addig a következtetésig, hogy neki ilyen kell? Még akkor is, ha esetleg eddig a büdös életben nem is hallott a szerről. Szóval gratulálok! Külön a lap szerkesztőinek is.
Ha már tudatbefolyásolás. Javaslom mindenkinek a vörösbor-pezsgő elegyet. Külön-külön nem rajongom értük, de együtt nagyon hatásos. Három pohár után az egész világot lehet szeretni. Najó, pár kivétellel talán. Egyébként pedig állítólag a '20-as években a...khm... éjszakai pillangók kedvenc itala volt. Hmmmm.
Tegnap végleg leköszönt a cégtől a legkedvesebb főnököm. Valószínűleg berúghatott erősen, mert este 1/2 10-kor küldött egy SMS-t a Himnusz egy részletével. Azt már nem tudom, hogy a csatlakozás (nem linkelek, mert minden tele van vele) örömére, vagy az új melóhely örömére tette-e, de aranyos ötlet volt tőle.
Ha már csatlakozás. Furcsamód olyan ez most nekem, mint amikor túlestem a tizennyolcadik születésnapomom. Szép-szép, tök jó, de alapvetőleg én még mindig ugyanaz vagyok, aki voltam és a fűszálak az udvaron is ugyanúgy helyezkednek el, mint eddig. De azért örülök. vagy valami hasonló. Csak ez a hülye nátha múlna már el!
Boldog Munkaünnepet mindenkinek ezen a szép, borús, gyerekcsinálós idővel megáldott szombat délutánon!