BUÉK mindenkinek!

A felső fogak is elkezdtek fehérleni!!

Itt a vég. Eddig az alsó fogak a felső puha ínyhez harapták, morzsolták, préselték hozzá a levadászott ujjakat/tárgyakat (kedvencek: távirányító, papucs, és persze az összes játék - tekintet nélkül arra, hogy mit is kellene amúgy azzal a játékkal csinálni: gyakorlatilag nálunk minden rágóka). De mostantól véget ér a jó élet.

A gyermek anyja az előbb a vállam felett megjegyezte, hogy neki en bloc kurvára elege van ebből a fogzás-dologból, hogy se szünet benne, se rendszer, tökre nem tudni, most akkor megint egy új fog jön valahol, vagy megint elkapott valamit (apropó; két hete taknyos a kölyök, velünk együtt, mer' ezt persze meg kellett osztani egymással!), szóval felváltva mindig van valami baja.

Emellett már erőnk sincs olyasmiről írni, hogy átrendeztük a lakást, profi lettem a Porszívós Orrszívó +2 forgatásában, és hogy egész jó (egyszerre hasznos és "örülős" (!)) ajándékokat sikerült varázsolni mindenkinek a fa alá...

Tegnap a gyerek mintha azt mondta volna, hogy Halleluja. Csak egyszer (talán ő ilyen "nem mondom kétszer..." típus lesz), de akkor teljesen így hangzott. Esetleg erre gondolhatott.

Szóval azért szépen énekel, na.
Tényleg nem kicsit gáz - hiszen minden bizonnyal ezt akarta kifejezni a fiam -, hogy a brit megasztáros műsor mennyivel színvonalasabb volt idén, mint a magyar. A döntősök egyértelműen, de a fiatalabbak közt is durván jó hangok voltak, elég csak Diana Vickersre rákeresni.
Egy butus kis csirke amúgy, kész leszel tőle, ha meghallod nyilatkozni, de nem is azért szeretjük az énekeseket. (Apropó, majd egyszer leírom, mit gondolok a hírességek magánélete és a teljesítményük megítélése kapcsán.)

Kis érdekesség a videókat böngészve: bemondták azt is, hány szavazat érkezett!! Na, nálunk a valóságshow-k idején erről elég hamar leszoktak, amint nem tudtak egy következő évadban az előző évi saját számaikkal (vagy éppen a konkurrens csatornával) versenyezni.

Amíg még bemondták, addig épp olyan helyen dolgoztam, ahol láttam a vezetékes hívásokat. Kíváncsiságból lefuttattam egy keresést az adatbázison: gyönyörűen megvolt a kereskedelmi TV által közölt szám fele a 06-1 irányból; akkoriban még jobban dominált a vezetékes. Az SMS-ek ebben nem is voltak még benne.

De most már a tegnap esti haknival ennek az évadnak is vége, most már csak arra várok, hogy véget érjenek az este 8-ra időzített főzős&hírességes műsorok (amik legfeljebb akkor érdekelnének, ha végre az egyiküket főznek meg élőben), mert mostanában elég erősen nézhetetlen minden adó. A House-nak egy időre vége, az Egység vele ment, és a kórházas sorozatok is téli álomba szenderültek.
Elfogytak a délutánonként felvett Fekete Viperák és a Gyilkos Megszállás / Generation Kill (arról is megy majd egy külön post) epizódok. De most mintha az AXN meg a TV6 megint elkezdett volna beleerősíteni.

Annak mondjuk örülök, hogy most valahogy aránylag kevés Bud Spencert adnak, és idén még egyik adó sem merte elkövetni a Reszkessek betörők egyik részét sem.

Ma este pedig Madagaszkár. Rájöttem, hogy nem láttam még. Se mozi, se DIVX, se youtube/DVD/HBO/MMS vagy más forrás. Ezen elgondolkodtam. Az elmúlt másfél évben egy csomó film volt, amit nem láttam. Legalább lesz mit szemezgetni, ha egyszer megint beszabadulok valami FTP-s mézesbödönbe... :)

De addig is leporoljuk a DVD-lejátszót, és az elmúlt évben felgyülemlett/kölcsönkapott/elfelejtett filmeket fogjuk feldolgozni. És most már nem hátrány, hanem előny lesz, ha egy film feliratos. :D Alvó gyerek mellett ugyanis elég hamar megtanulsz "némafilmet" nézni vagy szájról olvasni. Esetleg alternatív szövegeket kitalálni.
Mondjuk szerintem amúgy is nagy buli tévézés közben pl. természetfilmek állatait szinkronizálni saját szórakoztatásra, miért ne lehetne rendes filmek kapcsán is megtenni?
Mer az még mindig jobb, mint amikor megkérdik, hogy láttem-e tegnap a nemtommit, mire én eszelős tekintettel igen, LÁTTAM, de csak annyi bazmeg, most örülsz???

---
Kívánunk minden kedves olvasónak Boldog Karácsonyt!

(A lépcsőmászásról, az összetört karácsonyfadíszekről, a kibújt 4. fogról és a takonykórról majd később számolunk be.)

Végre kibukkant a negyedik fog is. Megszenvedtünk érte.

Volt egy apróbb nátha is a pakliban mondjuk, ami miatt hétfőn alig aludtam, helyette a Kisherceget altatgattam éjhosszat. Szerencsétlennek szörcsögött az orra, könnyezett a szeme, étvágya alig volt, de napközben töretlen volt a jókedve és folyamatosan vigyorgott, csak akkor durvult el a helyzet, amikor evésre, vagy alvásra került sor.

Enni nem volt kedve, főleg tápszert nem, nagy finnyásan kanálból azért elfogadta. Teából csak a nullkalóriás édesköményt itta meg, cukrosat aboszolute nem. A pempőiből is csak nagy nehezen gyűrt be fél-háromnegyed üvegnyit, holott amúgy az egy is kevés sokszor. Két nap alatt fogyott is negyed kilót.

Az alvás meg azért ment nehezen, mert folyton felgyűlt a taknyó az orrában és ez nem kicsit zavarta. Az orrszívásról hadd ne regéljek. Első próbálkozásaink konkrétan hányásba fulladtak. Az első azért, mert annyira elkezdett sírni, hogy azért hányt, a másodiknál csak úgy simán. Mostanra azért már sikerül átlag félperces méltatlankodó ordításokkal megúszni. Mondjuk nem is vártam kitörő örömöt...

Szerencsére péntekre enyhültek a tünetek és kimerészkedtünk a volt munkahelyemre is, ahol az ex-főnök és a még bent lézengő pár kollega nagy örömmel fogadta a Manóherceget, akinek persze ínyére volt a körülrajongás. Eleinte még visszafogottan tette-vette magát az ölemben, de fél órácska elteltével már önfeledten csapkodta a tárgyalóasztalt és gyűrte a szájába az elárvult szaloncukrokat. Papírral együtt.
Hazafelé meg aludt egy óriásit az autóban, úgyhogy az esténk meg is csúszott egy órával. Szerencsére erre számítottam, úgyhogy nem ért senkit sem traumaként a dolog.

Azért őszintén remélem, hogy amig meg nem tanulja kifújni az orrát, ennél durvább náthája nem lesz a kiskölyöknek.

Írnom kell egy kérelmet holnapra... az most lényegtelen, hogy milyen ügyben.
Már éppen ültem volna a gép elé, hogy bepötyögjem, amikor felrémlett előttem, hogy hoppá, a nyomtató - hiperszuper, multifunkcionális, amire annyira vágytam és nászajándékba kaptuk - még mindig nincsen feltelepítve egyik gépre sem.
Mert úgy volt, hogy majd lesz WiFi a lakásban, de még mindig nincsen, csak alkatrészeiben. Az alkatrészek között meg nem terjed a delej.
Franc bele!
Szóval a nyomtató mostanság inkább fax, meg másoló, de a nyomtatást munkahelyen csinálja a jónép, ahogy azt kell.

De nekem holnap délre kéne az a kérelem!!
Hú!
Vajon a nyomtató csak WiFi-n kapcsolódik, vagy USB-n is? Manual elő, megnéz. USB-n is megy, hurrá!
Van ilyen kábelünk?
Nincs. Franc!

Akkor kapcsoljuk össze UTP-kábellel.
Áhh, ne már, az tök macera. Meg amit Etherneten csatlakoztattunk, az sosem működött azonnal, csak potom tizenkét órányi szívás után... Ehh.

Picsába, most mi legyen?!
Nekem holnap délre kell az a kérelem!!
Van itt valahol egy hely, ahol ki tudom nyomtatni?
Sehol bazmeg egy nyomi internetkávéház?!

Kell a kérelem! És nem tudom kinyomtatni!!
Úristen! Úristen, meg fogunk halni mind! Mentsék meg a dodókultúrát!! *tébolyultan fel-alá rohangászik*

Aztán megálltam, és ránéztem Szőkehercegre:
- Írjam meg kézzel?...

Hogy egy kis öröm is legyen a sok üröm között...
... Ma épp kilenc hónapos a Kisherceg, és ezzel elérkeztünk oda, hogy immáron több időt töltött idekinn, mint odabenn.
Ha azt is beleszámítom, hogy három héttel előbb jött, akkor pláne.
Már van három foga - a hét elején bukkant elő a legújabb, egy borzalmas éjszaka után - és útban a negyedik is. Persze nem a szabványosan előírt felső kettő jött most ki, hanem alul szaporodtak meg a tűhegyes harapó-szerszámok. De majd kibukkannak a felsők is...

A héten több nagy dolog is történt, mert ezeket jobb csoportosítani ugye. Pl. elkezdett előrefele mászni a kiskölyök. Eddig is tepert a szőnyegen mindenfelé, de leginkább hátra, az pedig úti cél szempontjából elég kétes kimenetelű volt. Kisherceg is inkább afféle rulett-pótléknak használta. Elindult, rákolt egy kicsit, letette a fenekét, majd körülnézett, hogy mi van körülötte, amit el lehet marni, le lehet szedni, szét lehet bontani, meg lehet rágni, esetleg csörög vagy törik.
Most ugyebár már a kiszemelt áldozat felé tud menni, így lényegesen szebb az élet.
Egyébként a nagy áttörést apa bőrkabátja hozta, amikor egy nehéz nap után ledobta a földre, Kisherceg pedig meglátta, és boldogan elkezdett teperni az irányába. Előre. Azóta egyre jobban csinálja. Vesztemre. Barikádokat emelek a szobák között, de tudom, hogy később ez nem lesz elég. Úgyhogy pakolok, mert minden és mindenki veszélyben van. Főleg a papucsok.
Papucsmániás a lelkem.
Képes kemény métereket már-már rohanvást mászni az irányukba, hogy megkaparintsa, ha meglát egyet. Aztán nézegeti, ütögeti, tudományos érdeklődéssel szemléli, végül pedig a szájában köt ki, mint minden, amit elkezd megszemlélni - legyen az hajkefe, mobiltelefon, papírfecni vagy sapka.

A másik áttörés, hogy mostmár fel tud állni a drágám, egyedül. A járókában simán és magától a rácsokba kapaszkodva, odakint a szőnyegen anyába vagy a gurulós asztalba csimpaszkodva. Ez utóbbitól persze sikítófrászt kapok, de sebaj. A kicsi gyöngy belekapaszkodik, matat a tetején, asztal megindul, én meg rohanok... szerencsére egyelőre inkább seggreülések voltak.
Mondjuk nem ártana sürgősen kifejlesztenie a talpon való megállás képességét is, mert lábujjon kissé ingatag a dolog.

El lettem búcsúztatva.

Kaptam búcsúajándéknak pár jó szót, egy laptoptáskát, meg a régi szokásnak megfelelően, mint minden távozó évek óta: egy CD-t, amire minden kolléga egy-egy kedvenc zenéje került.

Ja, meg egy képet a kollégákról. Egy nap majd talán előveszem, és nosztalgiával nézegtem. Egy nap. Talán.

Nem értették egyből (a nemsokára ex-)kollégáim, hogy miért nem akarok elmenni a karácsonyi bulira. Aztán "elmagyaráztam" (asszem csak 2 összetett mondat volt, viszonylag kevés indulattal), és hirtelen nem volt több kérdés.

Őket szeretem, de azt a főnököt és munkaadót, aki ezt megcsinálta velem, azt nagyon nem. Pláne, aki a szemembe se tud már nézni. A töketlen főnököt, aki nem képes értem kiállni és megvédeni, mindig is utáltam. De az ilyen csak a bajban ismerszik meg.

Remélem, hogy lesz pár szar éjszakája, és kísérteni fogja a dolog. Az ilyesmit úgyis visszakapja az ember az élettől. Na! Akkor szeretném, hogy ez az eszébe jusson! Én már csak ilyen kicsinyes ember vagyok, hogy ez megnyugtatna.

Holnap pedig bemegyek, és mosolygok. Miért ne tenném? Szabad ember vagyok, rengeteg lehetőség áll nyitva előttem! Nem kell olyasmivel foglalkoznom, hogy loyalitás a munkáltató felé, meg egyéb marhaságok. Igazából országot kéne váltanunk, nem munkahelyet, csak hát az ember gyökerei itt vannak, idősödő szüleink meg nem érdemlik meg, hogy magunk mögött hagyjuk őket. Bár Ausztria nincs messze. 2 óra alatt itthon lennénk...

Pénteken még leadom a laptopot, ilyesmiket. Odabent már "idegen szaga" van mindennek.

Pénteken a munkáltatóm (a Pannon GSM) kimutatta a foga fehérjét, és bebizonyította, mennyire szociálisan érzékeny és odafigyelő, gondoskodó "anya". Így Karácsony előtt, egy 8 hónapos gyerekkel...

...megkaptam a felmondásomat.

Túléltük a céges Mikulást.

Iszonyat hangzavar és jó meleg volt bent, magas volt a gyerek/m2 arány, de tiszteletünket tettük, 1 óra elteltével pedig eljöttünk.

Majd jövőre ugrálunk az ugrálóvárban, jáccunk a játékokkal, fotózkodunk a rénszarvassal... és akkor talán majd apának se lesz már izomláza a 10,5 kiló cipelésétől.

Mondanom se kell, a helyszín a várostérképen a lehető legszarabb volt (Észak-Buda), se a cégtől (Budaörs), se otthonról (Dél-Pest) nem egy élmény megközelíteni a belvárosi dugóban, amit az eső is tetézett (mindenhol balestek).
Hazfelé meg egyenesen horror volt, a kis kerülő utcák is beálltak, és addigra a gyerkőc már 1 órával volt a standard fektetési idő után. Nem kívánom senkinek.

Túléltük.

Ma meg olyat csinált fürdetéskor, hogy feltérdelt a kád szélébe kapaszkodva (nem a kicsi, hanem a nagy kád szélébe; abba költözött be a kiskád), és úgy maradt stabilan. (ez nem lepett meg, ezt már tudja egy ideje)

Aztán visszaültettem, hogy jólvankisfiam, most megmossuk szépen az arcod, mire ő megrázta magát, és megint feltérdelt nagy hévvel. Épp csak annyit tudtam tenni, hogy megtartottam elölről, hogy előre ne essen a kádszegélyre, mire hirtelen megkapaszkodott a kezemben, kinyomta magát, és felállt! És persze rém büszkén nézett. :)

Maholnap lenyúlja a kocsikulcsot.

A minap a fiatalúr úgy aludt el, hogy megfogta az anyja kezét, befordult a fal felé, és várta az álmot. Nyitott szemmel, töretlenül. Tessék jönni az álommanóknak, és altassák őt el.

Talán még számolta is a bárányokat. Egy bárány, egy bárány, egy bárány (mert számolni még ugye nem tud), még egy bárány...

Ezzel szemben tegnap durva volt, a nagyiéktól este hazafelé (a melegben, sötétben, ringató autóban) persze elaludt - az egész napos hancúr után -, és ilyenkor képtelenség ébren tartani, beszélhetsz is hozzá akár, leragad a szeme.
Na ilyenkor hiába csak 10 percet szundított, nem sokkal később a fürcsi után nem mindig megy az álomba zuhanás. Tegnap konkrétan háromnegyed óra volt.
Elszoktunk már ettől. Illetve amikor még szokva voltunk, akkor nem volt 40 centivel lejjebb engedve a kiságy (mert most már kimászna simán!), és ezért most az ember dereka leszakad, ha be akar hozzá hajolni. Háromnegyed órán át...

De egy kolléganőm meséli, hogy a hasonló korú lányát éjjel ő még mindig háromszor eteti. Háromszor. És az elalvás se megy náluk könnyebben.
Muhaha! Hát nem is olyan szar nekünk!

Csütörtökön viszont "céges Mikulás" lesz. Állítólag tök jó. Na de egy 9 hónapos gyereknek?? Mindenki noszogat, hogy menjünk, mert ki ne haggyátok...! A hátunk közepére kívánjuk már előre, tök nehéz megszerveni, hogy odaérjünk a város túlvégére, most a hétvégi kis berekedésnél majdnem gyorsan rácsaptam, hogy naakkor emiattpéldáulnemis..., de most úgy döntöttünk, megembereljük magunkat. Meg kell tanulni kimozdulni. Nehéz lesz, meg minden, de nem baj. Mikulásolunk!

Reszkessetek krampuszok, rénszarvasok, télapók, meg lesztek rágva!