Megígértem, hogy leírok pár receptet, de úgy döntöttem, hogy legegyszerűbb, ha megosztom a nagyérdeművel.
Íme.

Mogyorókrémes keksztekercs
Átirat
2(!) tekercshez:
1 zacskó darált háztartási keksz (500 g)
1 üveg Nutella, vagy bármilyen mogyorókrém (kb. 400 g)
1 kocka vaj (10 dkg)
1 bögre kávé (kb. 2 dl)
2 ek porcukor
A nutellát összekevered a vajjal, és jól eldolgozod, hogy ne legyenek benne fehér csomók. Vigyázat, mert mindenre ráragad! Tökig mogyorókrémes leszel, de legalább finom.
Ha lenyalogattad az ujjaidról és a falról a mgyorókrémet, jöhet a "tészta", Nyugi, nem kell sütni.
Belezuttyintod egy jó nagy dagasztótálba a kekszdarálékot és elkezded összedolgozni a kávéval, meg a porcukorral. Adagonként öntsd a kávét, mert megeshet, hogy a kívánt gyúrható és nyújtható massza helyett egy gusztustalan ragacsos trutyit kapsz és kivenni már nem lehet belőle folyadékot, hozzáadni viszont igen. Az ősi szabály, nagyanyáink is hamar rájöttek. Úgy a harmadik elcseszett babfőzelék után, ami végül bableves lett. Szóval legyen gyúrható és nyújtható a cucc. Oszd ketté. Mondjuk késsel.
Vegyél egy nagyjából 40-50 cm hosszú alufóliadarabot, terítsd ki az asztalon, kicsit vizezd be és kezdd el szétlapítani rajta a tészta egyik felét. Ha nincsen otthon férjfenyítő eszköz (lásd még: sodrófa), akkor megteszi egy jól lemosott üres borosüveg is. Egy picit azt is vizezd be, úgy nem tapad a masszához. Addig nyújtsd a tésztát, amig nem lesz szép négyszög alakú és kábé 5-7 mm vastag. Kábé ezt a vastagságot lehet feltekerni ugyanis. Kend be a mogyórós krém egyik felével. Megint olyan leszel a fejed búbjáig, de ne törődj vele. Nyald le, és tekerd össze a tésztát. Lehetőleg alufólia ne kerüljön bele, mert az ember furcsán fog nézni a sztaniolos süteményre. "Nagyon finom volt a papírostul megolvadt csoki, amit feltálaltál, drágám!"
Ha ez kész, csomagold be és tedd a hűtőbe. Nagyjából egy éjszaka alatt fogyasztható állagúra dermed. Vigyázat, mert melegben megint elkezd olvadni és minden csokis lesz! Azt már egymás ujjáról kell lenyalogatni. (Természetesen a másik adag tésztával is ugyanezt végig kell csinálni, de lehet készíteni fél adagnyi hozzávalóból egy tekercset is)
Kisebb társaságban (4-5 fő) kábé 10 percig él egy mogyorós tekercs. Nagyjából fél óra az elkészítése, plusz a kötési idő.

Joghurttorta
Átirat

4 doboz vaníliás, vagy bármilyen gyümölcsös joghurt (6 dl)
1 csomag étkezési zselatin (10 g), nem tortazselé!
1 zacskó tejszínhabpor
1.5 dl tej
2-3 ek. cukor
banán, vagy más gyümölcs
háztartási keksz

Verd fel a tejszínhabport a tejjel. Pont úgy, ahogy a használati utasításon is leírták. Nagyjából 2-3 perc turbó fokozaton. Ha égett motor szagot érzel, akkor elég az 5-ös fokozat is. Álld meg, hogy ne nyalakodj bele, mert minden cseppjére szükség lesz.
Önts egy kétliteres edénybe két doboz joghurtot, a cukrot és a zselatint. És nagyon enyhe melegítés mellett kavargasd addig, amig a zselatin nem apró kristályokban áll, hanem elkeveredett és már nem lehet észrevenni. Ne forrjon a joghurt! Inkább vedd le néha a tűzről, de ne forrjon!
Ha ez kész, akkor kavard hozzá a maradék két doboznyi joghurtot és óvatosan a tejszínhabot is. Tudod: ne törjön össze a hab. Nemtom, milyen az összetört hab, de vigyázva, ez a lényeg.
Akkor most végy elő egy nagyjából literes valamit, amibe beleteszed a kész masszát. Tapasztalat alapján a Carte D'Or fagyik doboza tökéletesen megfelel, ugyanis pont belefér az egész. Béleld ki folpack-kal. Ez azért kell, mert ha nem teszed, akkor maximum baltával, vagy kanállal tudod majd kiszedni a kész sütit.
Tegyél az aljára egy sor háztartási kekszet. Önts rá egy kis masszát. Szórj rá banánszeleteket (vagy bármilyen gyümölcsöt, ami jólesik), megint massza, megint banán, massza, banán, massza... ha elfogyott a massza (a maradék banánt bevághatod a szádba, egye fene!), akkor a tetejére is tegyél egy sor háztartási kekszet. Ha ügyesek voltunk, akkor éppen belefért a dobozba. Takard le egy réteg folpack-kal és tedd be a hűtőbe, hogy megköthessen. Nagyjából 12 óra elég arra, hogy vágható keménységű legyen.

Házi béjlíz

5 dl tejszín (az pont fél liter)
2 dl rum (vagy tengerész jellegű ital) (a sütőrumot mellőzd, az nagyon enyhe)
2 db tojás (csak a héja nem kell)
6 ek. cukor
2 csomag vaníliás cukor
2 csomag valamilyen kapucsínópor (mondjuk az ír krémlikőrös pont jó)

A tojásokat keverd össze a sok cukorral jól. Aztán öntögess hozzá mindent, próbáld meg összekeverni. Ne keseredj el, ha nem megy túl jól. Öntsd egy ásványvizes palackba és rázd, de eszeveszettül. Látod, máris összekeveredett az egész.
Azért lehetőleg szűrd át "tálalás" előtt.
A nyers tojások miatt ne álljon túl sokat a hűtőben!

Mindenkinek jóétvágyat és kellemes kotyvasztást!

Keresőszavak: félős kutya, fűthető üléshuzat, masszírozós üléshuzat, mérműves ablak.
Elnézést kérek minden kedves idetévedt szerencsétlentől, aki nem erre számított. Bár a félős kutyát igazán nem tudom, hol írtam le...

Dögfáradt vagyok.
Az még hagyján, hogy fél háromkor feküdtem, mert itt voltak a haverok, és a hangulat jó volt, dumáltunk, beszélgettünk és agyontömtem őket kajával, amit még Méregzsák is szembedícsért a maga szűkszavúan egyenes módján. És ez utóbbi nagyon jól esett. Meglepően kevés alkohol fogyott viszont (tán hely sem volt neki), de annyira nem is hiányzott. Asszem. Nekem legalábbis.
Szóval ez még hagyján volt. Sőt. Már hiányzott.
De ami reggel következett. Úgy háromnegyed hét tájékán... Na, az volt az, amit utáltam ma nagyon. Az nem hiányzott.
Előbb felkelni, aztán bemenni a melóhelyre. Mindez miért? Mert egy kis egyetemista kitalálta, hogy márpedig ő a mi cégünknél nyomtatja a diplomamunka előtanulmányát. (Magyarán az ún. komplex tervét.) Fene a fejébe. Egyébként megértem én, ritka szar dolog ám nyomtatás után rohangálni, amikor szorít a határidő. Drága a Copy General. Értem én... Mindent értek. Toleráns vagyok...
Nem volt kávé a melóhelyen, mert utolsó nap elfogyott, és nem vettek újat.
Türelmes vagyok.
Természetesen a jó építész mindent az utolsó, netán még azutáni pillanatra hagy. Holnap elutazik a gyerek, máskor nem ér rá, én meg ugrok, mert inkább ezt, minthogy szétbarmolják a gépemet vagy a nyomtatót, vagy a szervert. Különben sem értenek hozzá! Bahh! Rendes vagyok.
Persze természetes az is, hogy ilyenkor robban le a nyomtató. Lerobbant. Begyűrte a papírt. Megette. Felfalta. Nyammogott rajta. Aztán vinnyogott, hogy fáj neki. Kihúztuk belőle, mert kiköpni hülye szegény, aztán visszatömködtük. Harmadjára már működött is. Csak cca. egy órát csúsztunk. A használati utasítás persze szart sem ér, de ezt csak zárójelben jegyzem meg. A papírevéshez képest ez már csak zárójeles probléma tud lenni.
Nem vagyok ideges.
Egyébként én is kis egyetemista vagyok, és nekem is kell néha nyomtatnom. Attól még utálhatom azt, aki miatt fel kellett kelnem négyórányi alvás után.
Most álmos vagyok. De toleráns és türelmes álmos!

Úgy döntöttem, adunk a kulináris örömöknek és csinálok egy kis karácsonyi menüt. Rántott harcsa vegyes körettel, almás-diós majonézzel. Eszetlenül jól hangzik, nem?
Ilyenkor mindig kihasználom, hogy apu imád vásárolni, és csakis a legszebb dolgokat hozza el. Ha kell, kiimádkozza vagy kipöröli a pult alól is, amilyen. Azzal viszont nem számoltam, hogy a harcsa ety mockosz, nyálkász, bőrösz állat. Pfújj! Kicsit kétségbeestem, bevallom, amikor előcsomagoltam. Ráadásul nem szeletekben volt, ahogy kértem, hanem egy egész harcsavég támadott rám. Szerencsére az legalább filézve. Viszont fél órát mosogattam, kapargattam, amíg megszabadítottam nagyjából a zöldes-sárgás taknyótól. Addigra a konyhában már minden halszagú volt. Viszont rájöttem, hogy halat simogatni tök jó dolog. És erre megint hiányozni kezdtek a halaim, akiket nagylelkűen odaajándékoztam egy havernak... Szőkeherceg szerint csak azóta hiányoznak, mióta nincsenek. Szerintem ez rágalom...
Mire kirántottam a gusztusos szeletekre vágott, halra egyáltalán nem emlékeztető cuccot, addigra mindennek folyópart szaga lett a konyhában.
A tányérba viszont valami ropogósra rántott, puha, omlós húsú, alig szálkás valami került, és hal mivoltához híven csak úgy úszkált és fickándozott az almaízű diós majonézben, közvetlenül a pirosasra sült krumpli és a zöldséges rizs mellett.
Egyszóval egy született konyhatündér vagyok, na. Lehet nyugodtan nyelni egyet, nem szégyen az.

Kéne egy távirányító-kereső távirányító... Vagy fütyülős távirányító. Folyton elbújnak ezek a mocskok.

Karácsony.
Áthatolhatatlan kajaszag a lépcsőházban.
Utolsó rohamszerű vásárlások.
Küzdelem a karácsonyfatalppal. Előbb döntetlen, majd sakk és matt. A talp győzött. Újabb menet, csavarhúzócsere... éééés...győőőz a zöld pólós versenyző! A fa mégis áll. A Föld meg mozog.
SMS-áradat. Ki a franc az az Attila, akinek vodafonos száma van? Bocsi haver, ismerlek?
Anyuéknál kajaáradat. Jövő Karácsonyig bejglit és halat eszünk, azt hiszem.
Bősz ajándékcsomagolás. Remélem a Kedves észreveszi majd, mit rejtettem az ajándékőrző maci csomagjába...
Még tüzijáték is volt a távolban...
Szóval boldog Karácsonyt kívánok minden kedves barátomnak, havernak, ismerősnek, az ismeretleneknek is, valamint mindenkinek, aki olvas, aki idetéved és azoknak is, akik még csak fognak majd.

Terméktesztelő különítményünk jelenti.

"...és akkor úgy döntesz, lekapcsolod a villanyt, mert nyugodtan akarod nézni a filmet. Tehát villany le! Nagyképűen hátradőlsz, hisz Neked távirányítható villanykapcsolód van!!! Kapcsold azzal.
Mondjuk a tévé távirányítójával, mert ugye bármivel lehet elvileg. Bármelyik gomb jó. Nyomd csak meg!
Miután visszakapcsoltad a TV-t, keresel egy "semleges" gombot... Hirtelen nem találsz, mert türelmetlen vagy: nyúlsz egy másik távirányítóért... francba, most meg a DVD-játékost kapcsoltad be, keress valamit, ami ki van kapcsolva és nyugodtan nyomkodhatod a távirányítóját, így nem hatja meg a nyomkodásod.

A kapcsoló csippan, jelzi, hogy vette az adást. Te gyorsan újra megnyomod a gombot, mert csak 1.5 mp-ed van, utána már nem figyel rád.
Affene, a világítás kezd halványodni. Túl sokáig nyomtad!!! Ez már egy másik üzemmód, ez a fényerő-szabályzás!!
Újra: gomb lenyom, csippan, és újra: folyamatosan halványíííítuuuunk, igen, minimum, innen már erőőőőőőőőősödik.... és MOST! Na de mikor is? No, ahhoz, hogy ezt pontosan tudjuk, az eddigi folyamatot haláli csöndben kell véghezvinni, mert csak onnan lehet tudni, hogy a maximumon van a fényerő, ha már nem zúg a kapcsoló! (Ez pontosabb, mint az izzóba bámulni, hogy aztán percekig csak sárga foltokat láss...)
Ehhez viszont le kell némítani a TV-t, vagy odamenni a kapcsoló mellé fülelni, de akkor meg ugye minek a távirányítható villanykapcsoló? :))
Tehát hol is az az imént eldobott TV-távirányító.. (lökd vissza felém léci, köszike!)... és Mute.
Csodás.
Tehát akkor most hosszan megnyom, aztán újra megnyom, úgy tart... éééés MOST!
Ez az. Maximum.
Ott vagyunk, ahol az elején.
Ezt most kapcsoljuk le.
Ezúttal ne hibázz. :)
Megint használj egy semleges távirányítót. Megnyom. Csippan. Megnyom. Villany elalszik. Csippan.
Szuper.

Megvan? Most ugye tök sötét van, a TV meg Mute-n, Neked meg fogalmad sincs, hol a TV távirányítója, amit olyan dühösen dobtál el az előbb...
A filmben, amiből már 2 percet kihagytál, épp sötétben tapogatózik a főhős felé egy alien.
Hol lehet az a hülye távirányító??? Fel kéne kapcsolni a lámpát....

Tök jó. 5600 Forint volt...."

További megjegyzés: ha két energiatakarékos izzód van, akkor felejtsd el, mert villognak és ha nincsen szerencséd, még poltergeist jelenséget is produkálnak. Ellenben ha becsavarsz az energiatakarékos mellé egy hagyományosat, normálisan világít, bár a halványodást kevéssé produkálja.
Még további megjegyzés: ne csodálkozz, ha a tévét akarod lehalkítani és a lámpát oltod le.

Kész! Befejeztem! Ma reggel végre leadtam azt a sok nyűves feladatot a suliban... Most már csak vizsgáznom kell. Az első majd 4-én. De ezt a hetet azértis végiglébecolom!

Gyors helyzetjelentés.
A tapétahalmok felmásztak a falra. Elfogytak. Téli szállást biztosítottunk egy csomó menekült tapétának.
Jött négy szőnyeg. Eredetileg egyet szerettünk volna, de a többiek annyira meghatóan néztek a bociszemeikkel, hogy nem lehetett otthagyni őket abban a kietlen áruházban...
A lakás úgy néz ki, mintha atomtámadás érte volna. Nem volt időm rendetrakni. Sem. Még.
A szennyeshalmok lassan rétegekbe rendeződnek. A kedvenc zöld pulcsim valahol a júrakori rétegben lehet.
Egy macska hancúrozik odakinn a kertben.
Csütörtökön eltaknyoltam a jégen és most van egy hatalmas lila folt a hátsómon. Annyira lila, hogy elnyeli a fényt és görbíti a teret. Egy csajszi elcsúszott a lépcsőn, én meg szerettem volna segíteni neki. Nosza, ráléptem az első fokra és én is lehuppantam mellé. Aztán összenéztünk. Vállatvontam. Hát így jártunk. Ennyit a jószándékról.
A melóhelyemen egy csomó krumplit rajzolgattam hetekig, de mostanra azok is készen vannak. Fene az organikus építészetbe! Tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyiféleképpen lehet krumplit rajzolni.
Vettem egy kabátot potom marha kevés pénzért. Színtiszta természetes poliészter bunda. Elképzelem, ahogy a poliészter nyájak legelésznek a végtelen mezőkön. Néha jön egy villanypásztor és megnyírja némelyiket... Az én példányom valószínűleg vedlett, amikor leölték, mert a kocsi most úgy néz ki, minta szétcincáltak volna benne egy nagytestű, szőrös állatot. Remélem, azért idővel összeállnak a szőrszálak, vagy kihullik minden, ami kihullhat és onnantól nyugtunk lesz.
Röviden ennyi. Még jövök. Most már van időm egy kicsit élni.

Életet leheltem egy plüsskacsába. Büszke vagyok magamra. Tulajdonképpen a fene sem gondolta volna, hogy egy szőrös, borzas, két sárga, tappogó lábbal és ugyanilyen sárga csőrrel megáldott lény ennyire kifejezően tud nézni a gombszemeivel, ha elkezdek vele bábozni. Még szárnya sincsen a nyomorultnak, csak baromi hosszú nyaka.
Igen, van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy ha meglátok egy plüssállatot, akkor rögvest mozgatni kezdem. A macska, a kutya, a delfin és a papagáj már megkapták a magukét. Ezúttal túllőttem a célon és lett egy famulusom. A plüsskacsa. Leginkább a vállamról szeret szigorúan nézni a világra. Dermesztő tekintete csontig hatol, és kikutatja legféltettebb titkodat is. Nem ajánlatos kikezdeni vele, az egyszer szent.

Egyébként megint felmászott pár tapétacsík a falra a hétvégén. Ezúttal valahogy nem volt annyira megrázó és küzdelmes a dolog, de sokáig tartott. Mondjuk a nap felét végre átaludtuk. Nagyon hiányzott. Vicces, hogy amig mások úgy vannak vele pénteken, hogy "jajj de jóó, jön a hétvége, buli, pia, nóta, kacagás!", mi üveges szemekkel meredünk magunk elé és azt hajtogatjuk, "majd holnap végre többet alszunk". Most hogy van ez, kéremszépen? Nem szedek elég speedet hétközben? Valamit valahol nagyon elnéztek, amikor az időt osztogatták, az tuti.

A többi a szokásos. A sulival el vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló, a nap még mindig nem 35 órából áll, még mindig nem kapok bankigazgatói fizetést és a melóhelyemen naponta cca. ötször rajzoljuk át ugyanazt a tervet, de ez utóbbit már kezdem megszokni. Növelem inkább a türelemfaktoromat, mert ezen a helyen maradni kéne már. Lehetőleg sokáig.

Megvan az új szórakozás a huszonsok éves korosztály számára! Megtaláltam! Emberek, menjetek és vegyetek lapra szerelt bútorokat! Sokat!
A hétvégén aközben tettem ezt a felfedezést, mikor arra vetemedtem, hogy lecseréljem a szeretve utált miniíróasztalomat egy használható méretűre. Megjegyzem, tényleg jól tettem, mert immáron elférnek rajta az általam és különböző kedves ismerősők által kreált kütyük, képek, képkeretek, valamint az éppen aktuális házim és pár egyéb kacat is. Ja, meg a gépem, de az részletkérdés, a kacatok mellett eltörpül a monitor problémaköre.
Hát, kérem, már szereltem össze pár dolgot, Szőkeherceg meg pláne nem ma kezdte a mérnöki pályát, de ebbe beleizzadtunk.
Ismertetem a lépéseket a jövendő kor válalkozó szellemű bútorvásárlóinak:
- végy egy kompjútercenternek becézett tárgyat, ami ráadásul három részből áll. Úgymint: számítógépasztal, gurulós kisszekrény és könyvespolc.
- vidd haza lelkendezvén az őrült jó fogás láttán és cipeld fel a sokadik emeletre. Csak hozzáfűzüm, hogy a franc se gondolná, hogy vagy harmincsok kiló egy nyűves asztal, ami lapokból és csavarokból áll.
- bontsd ki otthon a csomagot és kezdj elhűlni a szétguruló kismillió facsap, csavar, ketyere, bizgere és mifene láttán. A lapok, amiből az említett bútorok állnak, nagyok és tele vannak lyuggatva, mint egy-egy második világháborút megjárt gyúródeszka.
- kezdj el újfent lelkendezni, hogy na, ez tök jó móka lesz, bár már délután hat óra van. De biztos hamar végzünk, a múltkor is gyorsan ment.
- teregesd ki a bazinagy lapokat
- a szoba kissé kicsinek fog találtatni, de te ne zavartasd magad
- amikor elkezded összerelni a darabokat a mellékelt szabásminták alapján, kezdesz elbizonytalanodni a dolog jómóka mivoltán.
- amikor harmadjára szereled le a polctartót, mert kiderül, hogy fordítva kellett volna felrakni, akkor már tele a hócipőd a csavarokkal és szidod a csavaranyákat. (Másképpen: csavaranyázol)
- egyre jobban örülsz, hogy nem vagy bútorasztalos
- kezdesz becsömörleni a sok facsaptól és egyre jobban utálod ezt az egész bútorközeli élményt
- este kilenc van
- de már kezd összeállni és asztalformát ölteni a tákolmányod
- este tízre van egy asztalod és egy gurulós kisszekrényed, ami csak mérsékelten emlékeztet Frankeinsten első belsőépítészeti tervére, úgyhogy ezen felbuzdulva már nem rakod össze a polcot, hiszen úgysem férne el a szobában és a szomszéd már bizonyára baromira szeret téged a folytonos kopácsolás és hangos (csavar)anyázás miatt
- dögfáradtan ás talpig fűrészporosan rogysz ágyba
- reggel elégedetten szemléled munkád maradványait és összeszeded a földről a kimaradt alaktrészeket. És nem, nem kezdesz el gondolkodni, hogy honnan maradhattak ki
- következő hétvégén újult erővel ugorhatsz neki az új feladatnak: a polcos könyvszekrénynek.

Reklám után visszajövünk.

Ma reggel megfenyítettek a villamoson. Legalábbis úgy éreztem magam, mint egy szófogadó láncoskutya, amikor egyszercsak rápillantottam egy neves biztosítónak az üvegre ragasztott reklámjára.
Ül! Fekszik! Pitizik! ..."Nem utazik a járműveken biztosítás nélkül!" Jó kutya!

Felmászott a falra és elfoglalta végső nyughelyét némi szenvedés árán még három csík tapéta. Áldozzunk a tapéta-szörnyek oltárán fekete kecskét, amiért egyáltalán tudtunk haladni! Igazán nem értem, hová megy el ez a sok idő, de tény, hogy hétvégente is napi 14-16 órákat vagyunk fenn, ami egy dolog, de meg sem állunk. A lakás meg valahogy csak-csak robbantott használtruha boltra emlékeztet, az ágyneműk nem vasalódnak ki maguktól és valamiért akár naponta is össze tudunk seperni egy-egy maréknyi homokot az előszobában. Szerintem homokemberek élnek a lépcsőházban és időről időre beküldik a csapataikat körülnézni. Az is biztos, hogy valahol jetik rejtőznek a lakásban, mert minden tele van hajjal. Mindig. Külön zombi csapatok gyűrik össze a mosott ruhát a szárítón és reformpárti álommanók hadrendjei állomásoznak a hálószobában, közvetlenül az ágy alatt, ahol ráadásul emiatt a tömegvonzás is megnövekedett. Ezek után mi a fenének nekünk háziállat?

Igaz történet, igazi szereplőkkel, csak most, csak nektek. A Kedves tollából. Azt hiszem, egy blogger veszett el benne.

"Szőkeherceg bemegy az OBI-ba és elámul: bevezető termékként akciósan fűthető üléshuzat - több fokozatban masszírozó funkcióval. 6ezer Ft-ért. Csak most, csak ennyiért.
Hmm. Nem brand márka, de nem is ismeretlen. Kicsomagolva egész "masszív". A családban már bevált, 3× ennyibe kerülő Waeco cucchoz képest ugyan elmarad, pláne rögzíthetőségben, de ez van, első blikkre nem is rossz.

Hősünk filózik. A masszázsra személy szerint nem nagyon vágyik, kocsiba egy tök felesleges és zavaró baromságnak tartja - otthon van egy fotelba rakható verzió is: azt se szereti. Sose használná.
És ráadásul most csak egy van belőle, uccsó darab. És ugye kettő kellene. Na de mi van, ha ez beválik, aztán veszünk a J1-re is, és esetleg az asszonynak is teccene, hogy míg mi vezetünk, őt masszírozza és fűti az olasz verda, minket meg ezért fokozottan imádni fog, és odahaza majd bőségesen meghálálja gondoskodásunkat, hogy neki is vettünk a luxusból? :)

Vegyünk hát egy teszt-terméket, és ha beválik, jöhet a másik is a következő szállítmányból. Kosárba be, kasszához el, zsé elő... fizetés. Kocsihoz gyorsan ki, ott pedig azonnali termékteszt.
Felsorolás jelleggel:
- meglepően jól illeszkedik az ülésre, és tartja is magát még beülés és kiszállás közben is, pedig csak a háttámlához van rögzítése
- a masszírozás bitang erős, bár nekem zavaróan "bizsergetős" - aki szereti az ilyet, annak biztos egy mámor (a távirányítója szerencsére elfér az erre kitalált oldalzsebben)
- a fűtésről elsőre azt hittem, hogy nem működik... jó 2 perc után éreztem csak valami langyos kis meleget nagyjából két tenyérnyi helyről: ugyanis összesen ennyi fűtőszál van az ülő- és a hátlapban... (bár abban sem vagyok biztos, hogy nem volt ott valami hibás)

Ekkor Szőkeherceg elképzeli, hogy ez a fűtőteljesímény miként bírkózna meg a -5...-10°C-os téli hidegekkel, és rövid mérlegelés után ítéletet mond: a termék megmérettetett, és kevésnek találtatott.
A leszerepelt ülésfűtés a megvásárlását követő 6. percben visszavitelre kerül..."

Nekem teszik, ahogy ír. Talán egyszer én is megtanulom. Bár a magam csapongós gondolatmenetével, mikor már beszéd közben is három gondolattal előrébb járok... szóval nem lesz könnyű behozni a hátrányt. De majd gyúrok még.

Csókolom! Esküszöm, ezentúl nem eszem minisztert!

Tök jó, kaptam fizetést!
Tök jó, a fizetésem 85%-a máris elment. Adóra, tartozásra, albérletre, villanyszámla-kompenzációra.
Tök jó, hó végéig annyi pénzem van, amiből úgy három bérletet vehetek... Egyet mindenképen vennem kell majd. A maradék kettőt majd eladom drágábban. *megüdvözült kacaj*

Na, kérem, örülhetnek a fővárosi kalandozók, ugyanis alakulóban a városőrség. Valószínűleg nagy közszeretetnek örvendő orkok alkotják majd a szervezetet, már legalábbis, ha a tevékenységi köreiket vesszük figyelembe. Egy olyan fickókból álló társulatot, akik elszállítják a gyanútlan kalandozók lovait, bizonyára szívesen behentel egy külön erre a célra alakult érdekvédelmi szervezet. A városőrség tagjai pedig büntetéseik után XP-t és trezsöröket kapnak és ha elég gyűlt nekik össze, akkor fizetési szintet lépnek. A magas szintű városőrökkel már sokkal nehezebb elbánni.
Egyébként meg reménykedünk, hogy nem is olyan sokára megnyílik a főváros első varázstárgy boltja, ahol bizonyára büntető cédula elleni amulettet is árulnak majd.

Úgy belemerültem reggel a könyvem olvasásába, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a HÉV-ről. Ilyenkor valószínűsíthetőleg őrangyal vigyáz rám, mert eddig mindig sikerült mégis időben leszállnom. Valami isteni sugallat hatására mindig felnézek az utolsó pillanatban. Viszont eszerint jó a könyv. És tényleg. Csak a fordítás valami borzalmasan szörnyű. Csókoltatom a lektort. Olyan dolgok maradtak a szövegben, hogy ahhoz képest a DVD-játékos használati utasítása egy magas-irodalmi műalkotás. Bár orrgyilkossal legalább itt nem találkoztam. Azt nem értem, hogy ezek elvileg szépirodalmi kiadók, ugyebár. (Pl. Európa) Több évtizedes múltra tekintenek vissza, ugyebár. A könyvek keménykötésűek és igényesen néznek ki, ugyebár. Akkor a belseje miért nem igényes? Miért fordítanak ennél sokkal névtelenebb kiadók jóval nagyobb gondot arra, hogy igényesebbek legyenek? Ja, hogy a kettő nem jár együtt? Affene! Micsoda egy finnyás fogyasztó vagyok én?!

Borzasztó volt a hétvége, de legalábbis minden volt, csak nem pihentető. Pénteken fél hatkor (igen, este!) megtudtam, hogy "jó, akkor bejövünk szombaton is!" Ennek aztán fenemód örültem. Aztán szombaton kiderült, hogy a kollegáimat az alapvető emberi kommunikációra kell oktatnom, ha jót akarok magamnak. Mármint azt, hogy haladjon a terv és értelmes dolgok legyenek benne. Mert miért nem egyértelmű egy kollegának, hogy kinyissa a száját és átadjon
információmorzsákat, ha nála valami változik és az érint másokat? Valószínűleg egy alacsonyabb energiaszinten mozoghat az ember szürkeállománya, ha nem kell alkalmaznia a multitask módszert, de mások meg szívnak. A főnök meg hatalmas bociszemekkel néz, hogy na, most akkor mi lesz és hogy oldjuk meg az információáramlást. Így a huszonegyedik században. Nagyjából másfél méternyi távon.
Mindenestre tehát kénytelen voltam elővenni a nyomulós énemet - amitől garvitációval ellentétesen mozgott az összes csigolyamenti szőr a hátamon - és kezelésbevenni az ügyet. De most már sínen van nagyjából a helyzet, a gépezet beindult, a malom lassan, de biztosan öröl.

És egy ilyen nap után kerültem el a csettaliba. Kissé antiszociális hangulatban kezdtem az estémet a délután miatt, érthetően. Ritkán esik meg velem, hogy a "hely nem tetszik, alig ismerek valakit és különbenis ne gyertek közelebb három lépésnél, mert harapni fogok" hangulatban legyek. De most megesett. Na, azért jó volt a társaság, tetszett a dolog. Bár gondolni kellett a másnapi tapétázásra és nem nagyon akartam, hogy másnapos tapétázás legyen belőle, úgyhogy nagyon visszafogtam magam. Matiné jellegűre vettük a babazsúrt és nagyon korán el is jöttünk. Ami nem baj, mert még azóta sem pihentem ki magam. Csak így alig tudtam valakivel beszélgetni. Akivel sikerült, annak viszont köszönöm a hangulatot és a kellemes perceket.
Azzal az egyetlen emberrel, aki pedig teljesen kiakasztott azzal, hogy levegőnek nézett, úgysem állok többet szóba. Elvégre minek álljak szóba egy olyan emberrel, akinek nem is tudok a létezéséről? Sajnálom haver, szerintem gerinctelenség ignorálni valakit úgy, hogy nem mondjuk meg neki, hogy mi is vele a problémánk. És még figyelembe sem vettem, hogy mennyire jóban voltunk. Gerinctelen emberekkel viszont nem állok szóba, akik pedig vérig sértettek, azok nem léteznek számomra. Nem haragszom, csak nem felejtek. Pont.

Vasárnap belemerülhettem a tapétázás rejtelmeibe. Hogy őszite legyek, nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz. Egyrészt az a mocsok papír a ragasztótól nyúlik-málik, mint valami mocsári moszathártya. Éppen csak nem miazmás, de cloffogó és szörcsenő hangok kiadására képes, tehát majdnem horror. Szóval nem tapéta, hanem horror-papír. Kicsit önfejű is, mert például illeszkedni nem akar. Ebben a tekintetben tehát elvi hasonlatosságot állíthatunk fel a mágnesfélék és a tapéták között. Ja, a falhoz sem szeret tapadni. Többszöri bekenés után sem. De ujjunkhoz, ruhánkhoz, bárminkhez betegesen vonzódik. És baromi lassan fedi be a falat. Szerintem jóval egyszerűbb, ha legközelebb fogom a kiscsoportból fennmaradt akvarell készletemet, a rojtos mókusször ecsetet és nekiállok pingálni. Sőt, esélyes, hogy ráállítok egy egész óvodai csoportot a falra zsírkrétával felfegyverezve. Tutira előbb lesz a meszelés színétől eltérő árnyalatú és aprómintás.
Amúgy három helyiséget elkezdtünk és egyiket sem fejeztük be. De minden tele van tapétacafatokkal és a padló ragasztófoltos volt, mintha egy csiga-családot gyilkoltak volna le a nappaliban. A csigáknak ragasztó folyik az ereikben, nem tudtad?! Ahol viszont fenn van a cucc, ott és az szép. Magyarul mégiscsak úgy tűnik, hogy megérte viaskodni a szlottyogós lap-lényekkel.
Most némi képi dekoráción töprengek a falakra. Franc az elcseszett művészi vénámba! Sajnos már most több ötletem van, mint amennyi falfelület és idő a rendelkezésemre áll.

Újabb invázió. Ezúttal bögre és csésze hadak lepték el az asztalomat. Már amennyiben kilátszanak a tervrajzok alól.
Legközelebb az ufók jönnek bevenni az általam megjelölt területeket?

Kezdik ellepni a lakást az állatneműk. Jó, a múltkor összefutottunk egy németajkú bevándorló bogárral, de nem rá gondolok. Béke poraira egyébként.
Momentán azt fedeztem fel, hogy a kanapén kezdenek elterpeszkedni mindenféle lények. Egy kutya, egy macska, egy delfin és egy papagáj hemzsegnek ott vadul tévénézés közben. Egy zombis-lövöldözős film alatt meg különösen jó, amikor egy papagáj a nyakadba ugrik... Szerintem.
Vajon gondolta volna a gumicsirkés jóember, hogy kultikus lesz?
Na, mindegy. Folytatom állatkertünk bemutatását. A fotelben egy bazi nagy tigris heverészik. Ergo a fotel ki is esett a használati tárgyak köréből és előlépett tigrispihentetővé. Végül is nem baj, annyian még nem vagyunk. A sziltan házim is jól érzi magát a kanapén az állatokkal.
Aztán tegnap jött egy birka és rekvirálta az ágy előtti területet. Reggel végigtapicskoltam a hátán a meztelen lábujjaimmal. És van még egy tehén is, ő meg az ágy feletti falat nézte ki magának. Azt hiszem, egy csendes, holdvilágos éjen onnan fog hangos múgással a nyakunkba ugrani, hogy beterítsen és magáévá tegyen bárkit, aki alá kerül.

Kaptam egy gésás könyvet. A főszereplő csajszi (önéletrajz) - vagy a fordító - nem nagyon tud írni, de azért izgalmas és aranyos. Az az érzésem, hogy főhősünk kicsit furcsa. Kedvenc szórakozása volt kiskorában szekrényekben elbújni. És úgy általában is kicsit antiszociálisak a megnyilvánulásai. Ezek mellett a szórakoztatóiparban elhelyezkedni hatalmas bátorság. Kedvenc részem, amikor Károly herceg (AZ a Károly herceg) autogrammot ad neki a legyezőjére és ő ettől annyira megsértődik - hiszen tönkretette a legyezőjét - hogy ki is dobja a kérdéses híresember kézjegyét. "Akárki is vagy, nagyon neveletlenül viselkedtél." Ez egy igazán kedves szőkegésás észrevétel. Mindenesetre önérzet, az szorult belé rendesen.

Kóros, krónikus pénzhiány lépett fel. De most már annyira, hogy zavar is. Nagyon zavar. Az új főnökömnél létezik az a szó, hogy fizetési morál, ámde alacsony. Állítólag akár fél hónap is lehet, mire rászánja magát, hogy fizet. Hurrá! Mondjuk oké, csak tényleg fizessen. Momentán négy helyről lógnak nekem. Hurrá! Egyik hely sem kecsegtet túl sok jóval. Megérkezett az albérletbe az éves villanyszámlakorrekció. Hurrá! 12e fejenként. Most éppen a semmiből. Lesz tandíj is. Hurrá!
Kínos.
De valahogy túléljük.
Az adóhatóságoktól érkező leveleket már ki sem bontom addig, amig nem jön pénz valahonnan. Bárhonnan.
Tegnap azt álmodtam, hogy találtam két tízezrest az utcán. Amik az égből pottyantak le. Éhes disznó...

Kissé unom már a dagadozó paprika-botrányt. Ugyanakkor senki nem mond semmit - de legalábbis értelmeset biztosan nem - és az egésznek annyi füle, sőt farka sincsen, mint annakidején a Merci csoki-botránynak. Akkor tök jó volt, mert épp kaptam karácsonyra egy hatalmas doboz Merci csokit és naná, hogy pont beleesett a visszaváltandó kategóriába. Hülye érzés volt a saját ajándékomat bagóra váltani. Szerettem volna inkább megenni.
Így, disznózási, meg kolbászversenyzési időszakban meg különösen előnyös a paprikahasználati tilalom. Anyám is ma paprika nélkül csinálta a töltött káposztát. Kicsit fura lett, na. Ehető, de kicsit fura. Azért talán nem fordulok le a székről döglődve.
Apu sütött nekem gesztenyét, de annyit, hogy még az útra is jutott. Ez a népmeséket juttatta eszembe és menten legkisebbik királyfinak éreztem magam. De ellenőriztem és nem vagyok királyfi. Viszont a gesztenye még meleg volt és illatos és nagyon jól esett a vonaton bontogatni. A sok hülye utas, meg pukkadjon csak, hogy nekik nincsen, beeeee!

Végre megint adnak Attenborough-filmeket. Már fenem a fogam egy könyvére, amit még nem vettem meg. Azt nem értem, hogy DVD-n miért nem lehet hozzájutni a sorozataihoz. Vagyis érteni értem, csak éppen hiányolom. Szerintem már volna gyűjteményem...
Ha már könyv. Beszabadultam a tankönyv boltba. Igazán nem kellett volna. Erős zsebtájéki fájdalommal és heveny nyálcsorgással voltam kénytelen távozni. Pedig tényleg csak azokat a könyveket írtam össze, amik érdekelnek is. Így jött ki végösszegnek egy ötjegyű szám, ami nem eggyel, de nem is kettővel, hanem sokkal kezdődik. Eljájulok, csókolom, repülősó van?

A szomszédunk - egy édes, kedves, szeretnivaló bácsi, aki eddig minden ismerősömbe belekötött valamilyen ürüggyel, aki csak jött hozzánk - levelet fogalmazott a közös képviselőnek az őszi levelek ügyében.
Tudni kell, hogy a ház körüli munkák hónapra lebontva szét vannak osztva a lakók közt. Már említettem, hogy volt szerencsénk a havazást és a levélhullást kifogni. (Igazán nem értem, miért. Szerintem egy nyugdíjasklubra emlékeztető lakóközösségben kifejezetten kedvelik az elfoglalt, fiatal, életerős diákféléket.) A kedves lakó nehezményezte, hogy - szerinte - nincsen összetakarítva a sok levél. És írásban (egy másolattal) leszögezte, hogy így ő nem fog a következő hónapban levelet takarítani. Azt mondjuk nem tudom, mivel magyarázza, hogy hetente levéllel tömött zsákok jelentek meg a kuka mellett, de ez nyilván elkerülte a figyelmét. Nem tehet róla, hogy látásában korlátolt szegény. Bizonyára.
Azonban tegnap tüntetőleg az utcára vonult az albérlet és hangulatos, zseblámpás avarszedőversenyt rendeztek. Sajnos, pont nem voltam itthon. Világi hívságoknak hódoltam és készültem a szilárdságtan ZH-ra. A szomszédnak pedig kívánom, hogy egyszer essen hasra a frissen felmosott lépcsőházban. Vagy valami hasonló.

A pillesúlyú kategóriában győztes DVD-játékos némi firmware frissítés, vitustánc és kakasáldozat bemutatása után hajlandó megenni a legálisan másolt filmek mellé legálisan fordított feliratokat is. Egyelőre kisebb kínjai vannak még, picit válogatós, de idővel meggyőzzük majd.

A civilizáció fokával egyen arányban növekedik a távirányítók száma a lakásban. És mindet el lehet kavarni. Az ágyba, a kanapé alá, mellé, bele... Még a ventillátornak is távirányítója van. Szerintem a villanykapcsolónak is lesz.

Most már annyi minden gyűlt össze, hogy egyszer majd az asszuáni gátat átszakító Nílusként fognak rááradni a blogra, aztán győzze mindenki olvasni. Én meg győzzem leírni.
Új családtagunk egy kicsi, szürke doboz képében érkezett... vagyishát előbb kék volt, és csak némi késelés után lett kicsi szürke. Ki kellett bontani, mielőtt valaki valami másra gondol! Egy DVD-játékos a lelkem... kicsi szívem szottya. Eddig nagyon pozitív élményeim vannak vele. Majdnem olyan jó, mint a fapados MPlayer. Annyira mindenevő, hogy amit ez nem játszik le, az nem is létezik. És nem kell működésképtelen codec pack-okkal rohangászni, nem kell az amúgyis labilisan működő ún. ablakos rendszert folytonos újratelepítésekkel bombázni... egyszerűen leül az ember a fotelbe és nagyképernyőn élvezi a műsort. Vagy amilyen képernyője van neki. És ha nincsen előtte fotel, akkor ágy... vagy matrac... na, szóval egyénfüggően élvezkedjen mindenki!
A nappaliban szerencsére még a felső szomszéd által nyújtott, enyhe fűrésztelep fílingű akusztikai élményt sem kell élvezni, úgyhogy egyenesen misztikus mértékű a tökély. Élveteg és dekadens ábrázattal lehet kapcsolgatni egy csomó gombot a távirányítón, csak lemezt cserélni kell felállni a pattogatottkukoricás vályú mellől. Remélem, mindenki átérzi a helyzet komfortosságát.
Megvan az új doktori disszertációs témám is. A galád honfoglaló bugyikról fog szólni. Előbb azok szoktak elterjedni ugyanis, mint afféle nomád telepesek, csak éppen nem lövik le az indiánokat. Aztán beköltöznek a zoknik is. Helyes kis gombócok gyűlnek egy fiók alján és ezek sem lövik le az indiánokat. Aztán az elengedhetetlen kellékek jönnek, mint vonalzó, körző, rajztábla és számológép...Tulajdonképpen nincsenek indiánok a lakásban, ha így jobban belegondolok. Viszont már nem tudok nyugodtan elaludni anélkül, hogy ne simogassak meg egy szuszogó halmot a takaró alatt. És olyan jó elcsórni attól a másiktól ezt a biznyos takarót az éj közepén, meg ágyfoglalót játszani, ha vigyázatlanul átengedi a térfelét...

Eladó több vagonnyi nátha-bacilus, pár alien és alig használt halálhörgésbe fúló krehácsok. De egyébként jobban vagyok. Csak közben voltam az albérletben cca. 8 órát és elkapta mindenki, aki csak tudta. Persze még ennél is lehet rosszabbul járni. No, azért mondjuk nem muszáj. Viszont tagadja le valaki, hogy járvány van! Merje letagadni! Apámék is tiszta kriplik voltak pár napig. Ez egy jó kis hasmenéses nátha! Mondjuk ma már hurka-kolbász emlegetésével csábítgattak le a vidék jeges szelébe. Úgy csinálnak, mintha csak a hasam miatt mennék oda, amúgy nem is tenném... Ez valami furcsa szülői szokás lehet.

Hihetetlen mire képesek a marketing érdekében. Foltot mellékelnek a folttisztítóhoz, ha netán nem volna az embernek otthon véletlenül, azért kipróbálhassa a terméket.
De ha már marketing. Valaki hozza elém a Glamour PR-felelősét! Szeretném lelőni. Vagy egy hülye pi...izé, liba, vagy egy fiatal mobiltelefonreklámarc. De hogy ész nem szorult belé és bicskanyitogatóan szar a "humora", az már biztos. És ezt kiplakátolják utcahosszat... "Kéne egy piros ruha...is" Sejtem, kisanyám, meg egy pofon nem kéne, amivel elmázgálom a randa veres rúzsodat!!! Pfejj!

Ellepte az agyamat a nátha.

Lassan szemelvényeket adhatnék ki a meg nem írt postokból. Meg a majdnem megírtakból is. De egyrészt lusta vagyok visszamenőleg írni, másrészt pedig unalmas is volna folyton a heti kivonatokat gyártani. Úgyhogy írok, amikor tudok.
Most például elolvastam a vonaton az Otoriak klánregényének első kötetét.
Érdekes. Kicsit keveréke a fantasynak és a japán középkori korrajznak, de egyikből sem igényes, inkább populáris.
Egy fejvadász fejlődésregénye az egész. Nagyjából két szálon indul a cselekmény, ebből az egyik - bizonyára fő szálnak szánta a készítő - egyesszám, első személyben íródott. A másik egy hölgy szála, de az elbeszélő szemszögből. Természetesen a kettő össze is fonódik, amint arra lehetőség van.
Takeo egy faluban éldegél mit sem sejtve ősi örökségéről. Ő ugyanis egy fejvadászklán tagjának leszármazottja és mint ilyen, örökölte atyjának minden képességét. Ámde, jaj, jönnek a gonoszok és lemészárolják a falu összes lakóját, mig hősünk - természetesen - éppen a közeli erdőben kóborol. A srácnak menekülnie kell és pont belebotlik egy nemesbe, aki éppen arra kószál és éppen - mit ad isten, a gonoszok esküdt ellensége. Eddig elég kaptafa. A srác a nemessel tart, a nemes pártfogásába veszi, majd elkezdi taníttatni. Szépen lassan minden kiderül és a fiatal fickó egészen gyorsan beletanul a gyilkos szerepkörbe. Már ahhoz képest, hogy abszolut paraszti környezetben nőtt fel. Még örökbe is fogadja a pártfogója. Aztán jönnek a bonyodalmak. Cselszövény, gonosz klántagok, belharcok. Lájtos intrika, heves és nagyon buta szerelem, ki nem bontott szálak, meglehetősen montipájtonos harcjelenetek váltják egymást az amúgy egészen igéretes történetben. Fröcsög a vér a levágott végtagokból, széttépik az ártatlan embereket a hollók és a morálisan átnevelt fejvadászon felülkerekedik a vére. Az író mindent megmutat, de gondosan vigyázva, hogy csak felületesen, nehogy véletlenül sok legyen, vagy megfeküdje a gyomrunkat, nekünk, szegény olvasóknak.
Nem túl vastag könyv, keménykötésben, szép borítóval, kicsit hülye címmel, nagybetűkkel szedve. Így persze nem is fér bele sok mélyreható elemzés. Én, mint olvasó, megértek mindent. Különbenis azért fantasy, hogy elképzeljem a maradékot, nem? Na, ugye?!
Mindent egybevetve a történet jó, az író nem ír rosszul, csak felületesen és kevésnek érzem az írást a történethez képest. Szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Mondjuk lehet, hogy nem egy kezdő, közepes írástudással megáldott ember tolmácsolásában.
Amúgy gratulálok a lektornak és a fordítónak is. A kedvenc szavam az orrgyilkos volt. Bizonyára valami ritka japán tisztség lehet...
De azért megbírkózom a következő könyvvel is, mert tulajdonképpen ez nekem tetszik, bármilyen furcsa is.
Csendes, jólnevelt fogyasztó vagyok, kéremszépen.

37.3°C

Megszakítjuk az adásszünetet.
A volt munkaadó fizetett valamennyit. Ahogy ígérte. Ez jó hír. Nem halok éhen, sőt!

Nagy heti beszámolót írok. Most éppen nem dolgozom, nem iszom, nem tanulok, nem rajzolok - ez nem fontossági sorrend volt. Mondom, NEM! Szóval most kiblogozom életem csomóit.
Hétfőn sürgősségi ellátást tartottunk a tündéri ikerpárnál. Kedden már az egyik a fogadott húgunk volt. Felzabáltuk a csokis ropijukat. És kölcsönösen jó perceket szereztünk egymásnak. Este, alvás előtt könnyebben simulnak ki az emberek. Szerintem.
Kedden az is történt, hogy megmondtam a (mostmár EX) munkaadómnak, hogy nuku, nyicsta, konyec. Még gyorsan befejeztem neki a soron következő látványtervet, de részemről ennyi. Jó, neki finomabban adtam elő, mert féltem az elfekvő pénzemet. Sajnos erősen csökkentek az esélyek a sok kis arckép viszont(?) látására így, hogy mindketten otthagytuk a barátnőmmel. De reménykedünk. Így legalább nem dolgozunk tovább a semmiért. És ez is egy eredmény.
Persze próbált tartóztatni, meg mézesmadzagozni, hogy ő megérti, meg ha kifizetik a mostani tervet, akkor aztán minden szép leszend és jó, és eljövé vala az Kánanánnak földje és leszend majdan bőség és kacagás... Csak győzzem kivárni, mi?!
Viszont az új munkahelyenmár két teljes napot töltöttem. Eddig tapasztalataim alapján ez egy ráérős hely. A főnök is ráérős. És még mindig körbeugrál. Jó a helyem? Nincs szükségem valamire? Jól vagyok? Nem fázom? Ha fázom, akkor menjek ki a napra, ott jól felmelegszem, bizony...
Aztán megdícsért. Hogy jól vág az eszem, meg jó a térlátásom, meg szépen dolgozom, meg jól lehet velem haladni a munkában. Ezek szerint eddig nagyon nem volt elkényeztetve a fickó. Pedig... tényleg elég jónevű. Egy hasonlóan jónevű cégnél (najó, ennél hírhedtebb) a minimálbérnél vamaivel magasabb bérért foglalkoztattak volna... talán. Esetleg. Ha leborulok és vinnyogva könyörgök a munkáért egy kicsit. Akkor talán. Ez volt idestova 4 éve. Azóta sem mentem oda vissza.
A titkárnő tegnap szült. Na, nem ő, hanem a sógornőjével. Ma bejött, megismertem, majd konstatáltam, hogy MSN-ezik, ergo vígan mertem használni az ICQ-t. Elég lassúdad teremtés, csendes és ráérős.
A velem együtt kezdett kollegák közül az egyik ma már nem dolgozott. Úgy tűnik, mindenkinek más vágyai vannak.
Egyébként az is kiderült, hogy én leszek most az egyetlen állandónak mondható munkatárs. Nem igazán értem, miért léptek le ennyien, de majd megtudom, gondolom. Eddig annyit tudtam meg, hogy ki ezért, ki azért hagyta ott a húsosfazekat. Az egyik saját céget alapít, a másik megunta, hogy fél évig kilincset tervezett, a harmadik összeférhetetlen volt... satöbbi. Na, kíváncsi leszek. Már nem merek örülni, meg örömködni. Egy csomószor fagyott már rá a vigyor a képemre. Figyelő álláspontra helyezkedem.



Ma felhívott a barátnőm. Hogy hiányzik neki a hangom. Erre bevallom, elérzékenyültem. Aztán kiderült, hogy elmegy jópénzért lakásokat tervezni futószalagon. Tulajdonképpen meg tudja csinálni, de szerintem élvezni nem fogja. Viszont nekem meg nem kéne a távolból diagnózist felállítanom. Ugye?!
Igazán vicces, hogy bár ugyanazokra a helyekre jelentkeztünk, mégis mennyire más lett az eredmény. Pedig... pedig a referenciáink is sok helyen fedik egymást. A referencia fotókról nem is beszélek. Mindenesetre nagyon remélem, hogy bejön neki is a dolog, bármi is lesz az végül.
Megszántam, enyhítem a hiányt és ma itthon alszom. Itt. Nem ott.
Erről jut eszembe, hogy lebasztak bennünket a házbéli vén élflémer nyugdíjasok, hogy már október hatodika van (igen, ez tegnap történt) és lám, a levelek nincsenek eltakarítva a ház elől. Rohadtul ráérnek ám hirigelni. Mert ők nem hétkor mennek el dolgozni és nem este tízre érnek haza. Ahelyett, hogy az energiáikat a levéltakarításba fektetnék. Jó-jó-jó, tudom, ebben a hónapban mi vagyunk soron. Fűnyírás (ez szerintem kimarad, mert a fű nem nő már), avartakarítás (ebből sok van, hogy a fene enné meg), a kukát ki kell mosni (kap egy vödör Domestosos vizet, meg némi lögybölést) és hetente fel kéne mosni a lépcsőházat (a hét elején konstatáltam, hogy a szembenlakó tüntetőleg felmosta a saját kis két négyzetméterét. Aminek semmi értelme, de lehet vele jelezni). Érdekes, hogy mi kaptuk a februárt és az októbert. Csak nekem van olyan érzésem, hogy éppen ebben a két hónapban van a leggyakrabban meló?
Na, abbahagytam a pöfögést. Vén, morgós nyugdíjas leszek én is. Ha megérem.

Valami lehet a levegőben, ami már nem annyira negatív.
Ördögtestvért is felvették melózni. Ezt pont ma közölte lelkendezve telefonon, amikoris az első napomat töltöttem az új melóhelyen.
A főnököm kicsit körbeugrándozott. Érdekes fazon, az biztos. De én nem dőlök be a látszatnak. Emlékszem olyan munkahelyre, ami marhajónak tűnt az első napokban, aztán mégsem... Sőt. Mindenesetre a gépem - bár csak voodoo-varázslatok és több esőtánc eljárása után hajlandó bebootolni - egészen jó helyen van, szép az idő, csak majd' megfagytam. És nem, nem fogok busszal járni, mert valami borzalmas retek arrafelé, inkább gyaloglok a HÉV megállójától.

Egyelőre többre nem fussa, mert bizony még javában nyomom a melót a volt munkaadónak... csak tudnám, minek. Pfejj, de nagyon utálom már!

Van úgy, hogy a borzadályos álmokból akár forgatókönyvet lehetne írni. Persze az ember miközben álmodja, nem élvezi ennyire. A mostani például kifejezetten elvont és hagymázas borzalom volt. A legszörnyűbb mégis az, hogy hiába ébredtem fel és bújtam oda az ágyban szuszogó biztos ponthoz... mikor elaludtam megint, akkor folytatódott a rémálom.
Az Agyégetővel kezdődött az egész. Mint egy rossz legenda valahonnan az X-Aktákból.
Aztán láttam "működés" közben is. Honnan a francból vesz az ember agya ilyesmiket? Az áldozat feje elégett, miközben a gonosz szájából előtörő lángnyelv hamuvá égette. Közben ordított. Az áldozat. Egészen addig, amig a már szenes hamufejet meg nem pöccintette valaki... ugyanis akkor atomjaira hullott és nem ordított tovább.
Hát itt ébredtem fel...
Forgolódás...
Vissza az álomba.
Ócska, lepukkant ház. Valahogy emlékeztetett egy elhagyatott épületre, amit mintha már valamikor felmértem volna. Vagy az elhagyatott épületek keveréke lehetett inkább, amiket életem során felmértem már és filmen láttam. Lépcsősorok mindenütt. A legváratlanabb helyeken. Nyikorgó falépcső. Linóleum borítású kelkáposztaszagú lépcsőház. Kopottra járt műkő.
A főgonosz bármelyik ajtó mögött lapulhat. Furcsa küldetéstudat lopja magát az ember fejébe, hogy be kell nézni az ajtók mögé.
Kórházszagú lépcső, szürkére kopott olajfestékes falak. Ódivatú folyosó. Vagy egy tucat egyforma és kopott ajtó nyílik ide. Valahonnan női hang nyöszörgése, ami lassan már inkább nyüszítés...
Hát tudod mit, bazmeg?! Nyisson be bármelyiken a jófranc! Akár ki kell nyitni az ajtót, akár nem, úgy elhúztam a színhelyről - álmomban - ,mint a sicc.
Valahogy kijutottunk a házból. Többen is. Huszadrangú ismerősök, párszor látott emberek vettek körül. Megint lépcső. Ezúttal kívül és lefelé vezetett. Egyre messzebb a rémháztól. Gaz felverte, mállottra fagyott beton. Rozsdás vasdarabok mindenütt és sárgára aszott gyomok.
Még visszanéztem a házra. Lepukkant házgyári monstrum. Pár ablakban furcsán felnagyított emberi arcok. Kicsit szomorúan néztek.
Én viszont örültem, hogy csörgött az óra.
És nem, azt hiszem, hogy nem érdekel, hogy mit jelentett.

Felvettek!!!!
Jövő hét szerdától a "jónevű építésziroda" alkalmazott bögregyárosa leszek.

Srakker komának pedig háláljátok meg az idézetet. Nélküle nem kerestem volna.

SZABOLCSKA MIHÁLY

Egyszerûség

Nem hivalgó, cifra páva

Nem modern az én szívem.

Egyszerûség lakik benne

Mosolyogva szelíden.

Egyszerû, de tiszta nóták

Amiket én dalolok -

Mert a szívem súgja ôket,

Nem is olyan nagy dolog.

Úgy csicsereg az én szívem

Egyszerûen, szabadon,

Mint a pintyôke madárka

Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik

Azt dalolom, semmi mást:

Legelô, kicsiny birkáktól

Tanultam a versírást.

Egyszerû és tiszta nóta

Gólyafészek, háztetô --

Nincsen benne semmmi, ámde

Az legalább érthetô.

A jó Isten egyszerûnek

Alkotta az eszemet,

Nincsen abban nagy modernség

Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szeretô szív,

Messze égbolt, tiszta, kék --

Fulladjon meg Ady Endre

Lehetôleg máma még.

Valahol mintha elvesztem volna két önmegvalósítás, három útkeresés és pár identitásválság között félúton. Megkérdezték tőlem, hogy mi a célom. Erre egy állásinterjú közben persze az ember valamiféle magabiztos - lehetőleg kicsit a Sikerkalauz valamelyik részére hajadzó - sablonmondatot válaszol. Aztán hazafelé vagy eltöpreng, vagy nem. Legtöbbször "vagy nem".
Most megint kaptam egy mézesmadzagot az orrom alá. Egy olyat, amiben minden benne volt, ami tetszett. Dizány, épületek, látványterv, számítógép, modellezés, netán programozás, agyalás, frappáns megoldások lehetősége. És hogy mi a távlati célom? Momentán persze az, hogy túléljem valahogy a sulit. És közben hajkurásszam az álomállást.
Akarok én egyáltalán építész lenni? Szép-szép, néha mindig van olyasmi, ami felkelti az érdeklődésemet, de alapvetően beosztott tipus vagyok, bár szeretek "vezetni". Afféle feltörekvő középvezető módjára el tudnám képzelni magam...
Szituációs gyakorlatunk: üljünk körbe egy ovális asztalt mondjuk heten - mint a gonoszok - ha ez megvan, akkor szedjünk elő valami életbevágóan fontos problémát. Példa: vajon hogyan vegyük rá munkatársainkat arra, hogy elmosogassanak maguk után. Ezen vitázzunk nagyjából másfél órát, jobbára parttalanul, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy a színes, szagos transzparensek ellenére Kiss Józsi, a renitens rendszergazda, valamint Dr. Prof. Gizdovics Kázmér, a nagyfőnök nem fognak SOHA elmosogatni. Ez előbbinek egyszerűen nincsen rá processzorideje és magasról leszarja, ez utóbbi pedig a főnök, tehát neki elvből derogál. Ezek megtárgyalásába belefáradva térjünk rá cégünk futó projektjeire. Mivel a projektet effektíve kivitelező fők valójában nincsenek jelen, pofás kis diagrammokkal és folyamatábrákkal bombázzuk a többieket. Közben kávézzunk. Kávé után pedig térjünk rá a készülőben lévő projektekre. Hatásfokot lásd mint fenn. Ezek után jól végezvén dolgunkat üljünk le az alánk kioszott melósokkal megtárgyalni a nagy semmit. És széledjünk szerte-szana-széjjel, mint ki jól végezte dolgát...
Ugye, milyen jó?
Na, viccen kívül, amikor munkáskezű projekt-vezetőként funkcionáltam, az tetszett. Effektíve a diagrammjaimnak és az ütemterveimnek, valamint az általam kreált időterveknek alapjuk is volt. Szóval azt csinálnám. De hát ez nem egy könnyen definiálható cél.
Na, nézzük... nézzünk egy cél után. Hmmm.... Talán az, hogy megélni? Lehetőleg este ötkor végezni a melóval és utána magánéletet élni, vagy valami. Gondos feleségként/férjként/anyaként/apaként/keresztapaként funkcionálni. Vagy mi. De ez nem cél, nem karriervágy. Na jó. Akkor az valami olyasmi, hogy olyan munkával megkeresni a buliravalót, amit szeretek csinálni.
Hoppá, új kérdés! Mit szeretek csinálni? Ehemmm...rajzolni. Csak abból én nem tudok megélni. Piiiity-piiiity-piiiity...zsákutca! Piiity! A rendszer túlmelegedett, kérjük állítson le néhány alkalmazást és nyissa ki a kazánablakot!
Mindegy is, hogy mit szeretek csinálni és mi a célom. Őszintén szólva leszarom lassan.
A keddi fickó (a "nagynevű" építész) tetszett. (Már legalábbis szimpátia alapon, mielőtt a malac banda másra gondol!) Az általa vázolt munka így elsőre tetszett. Most már csak az kell, hogy én is elnyerjem az ő tetszését. (Mint munkaerő, malac banda!!!)
Különben pedig maradhatok a gépesített tervgyártó hadosztály szintjén is. Ami azért nem rossz. Ha kifizetik.

A suliban egész jó volt a dolgom megint. Bár profi módon felülírtam a fő-fő-fő sablon fájlt, amit a program használt, de azért értek a dologhoz, persze. Kár, hogy amikor előírt módon hajtottam végre az utasításokat, fatális hibával kilépett az alkalmazás. Éljen az iskolai számítástechnika oktatás!

Hétvégén egyetlen egy picuri szabadnapom akadt, amiért az elmúlt hónapokat tekintve kifejezetten hálás voltam. Végül persze az ablakok is ki lettek vakarva a kosz és a festék alól. Most már be tudott kukucskálni a telihold.
Szabadnapunk zárásaképpen Szőkeherceggel kikötöttünk egy tündéri csajszinál és csodálatos hangulatban szélsebesen és egyszerű ember módjára álmosra boroztam magam.

Elhúzta előttem az élet megint a mézesmadzagot. Az álomállás mézesmadzagját. Évente egyszer-kétszer megesik az ilyen, aztán valamiért csak nem jön össze. Általában valami rajtam kívülálló ok miatt. Például időközben tönkremegy a cég, megszűnik a projekt, amin dolgozni kéne és hasonló apróságok, amik a mézesmadzag elhúzásának időpontjában persze még fel sem merültek. Úgyhogy én már bizony nem hiszek el semmit és nem vagyok hajlandó lelkesedni. Pedig ezért az állásért hajlandó lennék vállalni a kiugrott építészek szerepkörét, de tényleg.
Másrészről viszont hívtak egy jónevű építészirodától is. Maga a jónevű vezető építész. Hoppá! A végén még csodálkozni fogok ám! Főleg akkor, ha valamilyen oknál fogva kiderül, hogy odakerülök. Ez ugyan nem álomállás, meg amúgyis tudja fene, még bármi lehet, de azért szépen mutat egy későbbi önéletrajzban, meg tapasztalat, ugye. De előbb beszélni szeretnék velük.
A mostani munkaadóm meg már egészen durva dolgokat vet be, hogy megtartson magának minket, ha már fizetni nem tud - arra a részre nem térek ki, hogy mi van akkor, ha nem is akar. Elvinne bennünket ingyen egy nívós vadászházba üdülni, mert valami haverja révén neki ez ingyen van... felajánlotta a félárú ruhavásárlási utalványát, ami egy nagykerben jogosít ruhavételre... és persze meglobogtatott egy csomó nagy és szép munkát, amiből jön be pénz. Amivel semmi baj. Csak most kajálni szeretnénk, meg egyéb alapvető szükségleteket kielégíteni. Ugye.
Amúgy együtt kajáltunk vele. Ő fizetett, mi pedig pofátlan módon számlát kértünk a saját nevünkre. Ilyenkor áldom Párduchölgyet a kissé pofátlan, de hatásos megoldásaiért...

Már három munkahelyről eldöntöttem, hogy oda nem akarok menni. Nincs az a pénz. Ma megyek egy állásközvetítő céghez és erre a hétre befejeztem. A jövő hétre lehet, hogy nem lesz egy hely sem, mert nem látok új hirdetéseket, de rajta vagyok a dolgon! *a szerző bíztatóan vigyorog*

Most pedig üdvözlök egy új fertőzöttet a fedélzeten! Szia, Sáska! Remélem, hogy jól fogod érezni magad a belterjes, mániákusan exhibicionista blogger társulatban.
És nem, a blog nem egyenlő a cslomóval.

Mindenhová beadtam a jelentkezésemet, ahová csak tudtam. Lakásügynöktől kezdve a munkahelyi mérnökön keresztül a tervezőig bármi lehetek. És mindenre képes is vagyok, kéremszépen!! Érted, vazze, mindenre!
Hétfőn voltam is egy helyen. De csak arról győzött meg, hogy oda aztán nem megyek. Bár kifejezetten nagy esélyem van elnyerni az állást. Azért remélem, a fickó emberismeretből nem teljesen analfabéta és észrevette a felé sugárzott halk undorhullámaimat. Valahogy nem szívelem a bunkó, paraszt építészeket, akik sajátmaguktól el vannak szállva. Sőt, nem csak az építészeket nem szeretem, ha ilyenek. Akár van okuk rá, akár nem. Mondjuk ahogy elnézem, szépen csendben valahogy nem divat jó házakat tervezni, csak nagy hanggal és óriási pofával.
Hát igen, ehhez a jó benyomáshoz járult egy huszonegyedik századi förmedvény a szobája falán, amit szemmel láthatóan ő csinált, komolyzene szólt az irodájában a tervezőknél meló közben - amivel semmi bajom, de energikus munkára képtelen vagyok mellette - valamint óriási arc és borzasztó fikamennyiség, amit bárhová képes szétszórni, a lényeg, hogy ne az ő műve legyen.
"Jééé, már Debrecenben is van főiskola?!" *elfojtott anyázások* "Van, hogy gebednél meg, nem csak Budapest létezik a térképen, okostojás."
"Ki az a hülye, aki manapság hatvanszorhatvanas álmennyezeti elemeket tervez??!" * szűrt morgás a fogak közt* "Majdnem mindenki, te hülye barom..."

Voltam ma is egy helyen. Őszintén szólva hátszéllel, amit cca. 3-4 évenként egyszer veszek igénybe - és olyankor sem jön be. Hát most sem jött be.
A fickó az ex-excégem főnökeinek volt az évfolyamtársa. Tudom-tudom... nem lehet azt az évfolyamot eltörölni a Föld színéről. De nem volt egy jó ómen.
Az egyáltalán nem jött be neki, hogy kéthetente (minimum) három napot töltök suliban. Úgyhogy életem egyik legrövidebb állásinterjóján vettem részt. 7 perc alatt végeztem. Mondjuk ehhez kimentem a jófrancba. Bár ez úgy tűnik, tendenciává válik, mert hétfőn is lementem a térképről.

Ja, hétvégén rajzoltam.



Kissé fétisizáltam a marker filceimet, amit nem kellett volna. Jó-jó, sokba kerültek és bizony nem mertem rendeltetésszerűen használni őket, de most kezdek ráérezni a dolog ízére. Legalábbis azt hiszem.

Végre eljutottam oda, hogy megfogalmazzak egy postot. Jöhetnek a pom-pomos lányok és rivaloghatnak üdvöket.
Kénytelen leszek visszamenőlegesen felidézni pár dolgot. Csak úgy időrend nélkül.
Momentán melókeresésben vagyok. A munkaadó munkát ad ugyan, csak nem fizet. Egyre szarabbul állok anyagilag, sőt tréül, ha lehet így fogalmazni. Ennyire tréül még nem álltam. Kénytelen vagyok rinyálni a pénzért, ami jog szerint jár nekem és kurvára szarul érzem magam miatta. Én érzem magam szarul miatta, a francba!
Szerdán rinyapartit tartottunk Ördögtestvérrel. Ő is elég csehül van. Úgyhogy lassan klubot is alapíthatunk. Szőkeherceg is csatlakozhat, lassan nem lesz munkahelye. Isteni jót sírtunk-ríttunk, aztán adtunk némi alig-borravalót a pincércsajnak. Mondjuk amennyit fintorgott, még ezt sem érdemelte meg szegény csóró triónktól.
Ezek után még volt nagy rohanás, hogy elérjük Szőkeherceg szokásos ultipartijának maradványait. Ott már pakolták fel a székeket. Párszor célzatosan ránk oltották a villanyt. Kicsit érdekesen viszonyulnak egyesek a "jó kocsmáros" szerepkörhöz, az az érzésem ennyi tapasztalat után.
Voltam könyvesboltban is, hogy apámnak születésnapjára beszerezzek egy fűszeres könyvet a vésztartalékaim utolsó morzsácskáiból. A ponyvaregény polcot már meg sem néztem, mert nem akartam heves szívfájdalom és nyálcsorgás közepedte távozni a boltból. Bután néztek volna.
Szóval így állunk. Nem akar valaki örökbefogadni és eltartani, amig sulibajárok?

Baromságokat álmodtam. Például volt tizenötezres bankjegy nálam. Meg egy várban kóricáltam, és volt ott egy csomó macska is.
Ennyit a tudatalattiról.
Úgy mentem megint suliba, ahogy a kisiskolás a nyári szünet után. Feltöltődve, fogadalmakat téve, nagy lendülettel estem be a kapun. Aztán két előadással később már békésen hortyogott mindenki a padokban és újraértékeltem a lelkesedésemet, azután elszunnyadtam magam is. Hát hiába, jó orgánumú és jó előadó képességgel megáldott előadóink vannak.
Ezek mellett most nem igazán jut arra sem időm, hogy történjen velem bármi is.

Azt hiszem, ezt a pár fotót érdemes megtekinteni. Érdekes, artisztikus és kellően humoros is.

Mondanám, hogy megint semmi, de ez nem volna igaz, és emlékeztetne a cseperedő tinédzserkori önmagam naplókezdeményeire. Igazándiból csomó minden van. Főleg gondolatszösszenetek.

Humoros, hogy az ember be akar venni egy gyógyszert, és teljesen más van a használati utasításon, mint amit az orvos mond. Most akkor melyik? Főleg amikor az orvos azt mondja korrekt módon, hogy akár lehet azt is, meg amúgy is.
Lassan van már saját dokim. Ez az első eset. Háziorvoshoz akkor "jártam", amikor cca. 9 éve elfogyott a szabadságom, de még kellett két hét, úgyhogy kiirattam magam betegállományba. De úgy tűnik, öregeszem. Az alkatrészeket cserélni már nem lehet, tehát inkább javítani kell, meg karbantartani, néha csak olajozni, vagy a gőznyomást újra beállítani.
Szóval orvos. Jófej nagyon a fickó. Pakisztáni származású, és egy tündér. Nem szoktam orvosokkal kapcsolatban sem nagyon gügyögni, de vele kapcsolatosan lehet. Irtózatosan hülyén ragozza a szavakat. Egyszerűbb mondatoknál nem veszi észre az ember, hogy nem születésétől tanulja a nyelvet, de amint bonyolódik egy mondat, belebotlik egy rafinált ragba, megáll kicsit, majd belegabalyodik, és szinte látom, ahogy megvívja a maga szélmalomharcát - mint afféle Don Quijote - az igeragozás Dulcineájáért.
Az önözés sem igazán megy neki, inkább valami furcsa egyes szám harmadik személyt használ helyette. Legszívesebben letegezném, de hát az hogy nézne ki?
Egyébként a "színesbőrű" orvosokkal kapcsolatban nem teljesen pozitív eddig a mérlegem. Az ujjamat annak idején egy igazzy hentes rakta helyre, és főképpen azt a szót nem volt hajlandó érteni, hogy "fáj, bazmeg, kurvára fáj!"
Tudom, hogy ez nem bőrfüggő, de azóta fenntartásaim voltak, nah. De amikor meglátom Doktor Kián (így hívják, mert a nevét ki sem lehet mondani sajnos) a lelkesedést egy-egy probléma hallatán, az azért sok mindenről meggyőz. (Egyébként egy tök aranyos magyar barátnője van.)
Visszatérve a gyógyszerekre. nagyon durva, hogy egészen elvadult mellékhatások is léteznek egy-egy szernél. Bármi történhet, bármit kihozhat az emberből egy ártatlannak kinéző bogyó. Állítólag 27 év felett tömeggyilkossá is könnyebben válik az ember.

Apropó, bogyó! Undorító, hogy az édesítőszerbe is függőséget okozó anyagokat tesznek. Még négy éve szoktam rá, de akkor nagyon. Ma már teljesen megváltoztak a teacukrozási szokásaim emiatt. *belenéz a kamerába fájdalmasan* Megváltozott az életem, segítség!!
Nagyon régen még csészénként (2.5 dl) egyetlen cukorral és alig-citrommal ittam - a barátnőm értékrendje szerint ízetlenül, jelzem, ő meg csak teát rak a cukros citromlébe. Most teszek bele 3-4 kockacukrot csészénként (bocs, bögrénként), és ellenőrizetlen mennyiségű, úgynevezett löttyintésnyi citromot. A két időpont között eltelt 4 év, és szinte végig édesítővel ittam a teát. Az pedig ritka alattomos szernek tűnik a folyamatot elemezve.
Először egyet tettem a teámba. Aztán ez kevés lett, tettem bele kettőt. Utóbb már hármat pakoltam bele, és csak kényszerrel tudtam rávenni magam egy nagyobb nátha idején - amikor több liternyit ittam -, hogy az aszpartam-túladagolás elkerülése érdekében megint csak kettőt tegyek bele. Hát csoda, hogy amikor megint cukrot kezdtem el a teámba pakolni, hirtelen nem éreztem elég édesnek??? Na, ugye, hogy nem?! Közvetve pedig az édesítő fogja az elhízásomat okozni.

Hétfőn elkezdődik a diákéletnek nevezett gálya. Ismét. Bár jobbára azokon a napokon érzem magam pihentnek, amikor be kell mennem az egyetemre, de azért ez gálya, és ezúttal én fizetek érte és nem fordítva.

Kezdem nem tudni, hogy mi a franc van tulajdonképpen!
Nem értem, hogy belefutottam egy lúzer faszkalapba, akit mindenki átver, ellopják mindenét és kibasznak vele, vagy ő egy dörzsölt szemét, aki addig húzza a kifizetéseket, ameddig csak lehet, sőt inkább nem is fizet. Ez a mostani munkaadóm volna. Én pedig immár azon gondolkodom, hogy otthagyom a pályámat a francba és elmegyek valami nekem jobban fekvő állásba. Ahol kihasználhatom jó kommunikációs képességeimet, jó team-worker hozzáállásomat és azt, hogy tulajdonképpen rühellek a tervekkel pöcsölni, inkább valami átfogóbb dolgot szeretnék csinálni. Könyörgöm, sales-es, vagy HR-es akarok lenniiii!
Az a baj, hogy ha találok egy olyan melót, akkor otthagyom a sulit a francba... amit talán nem kéne.
Ja, június 15-től kaptam egészen idáig összesen 80 ezer (írd és mondd: nyolcvanezer) forintot. Hurrá! Abból meg lehet ám élni! Lehet fizetni az albérletet, lehet belőle néha-néha szórakozni, lehet venni alapvető élelmiszereket és nem kell a szülőkön lógni, nem, dehogy. Szóval kezdem unni a "jajj, megint átvertek, ellopták a pénzemet, ellopták a kocsimat" dumát. Elegem van! És szeretnék pénzt látni a melómért. Arra meg végképp nem érek rá, hogy kéthavonta újabb és újabb céghez rohangáljak. Akik franc tudja, hogy állnak a kéthetente három napos kimaradásokhoz, hogy 5-kor lelép az ember, mert tanul, magánéletet él és néha alszik is és franc tudja, hogy hogy állnak ahhoz, hogy azoknak, akik melót végeznek nekik, azoknak fizetni kéne valamit.
Néha az az érzésem, hogy ahogy haladok előre a korban, úgy lépek vissza és egyre visszább a "karrierben". De ezt biztos csak a pillanatnyi borús helyzet okozza, hogy így látom.
És most elrohanok dolgozni, hogy legyen még egy kis pénz, amivel tartoznak nekem...

Eheti második edzésünk után már képes vagyok felegyenesedve járni.
Valószínűnek tartom, hogy az edzőterem miazmás kipárolgása késztette arra renyhe hasizmaimat, hogy holmi neandervölgyi pózt eredményezzenek nálam és semmiképpen sem a rendellenes használat váltotta ki belőlük a heves tiltakozást, sztrájkot és a többszöri interpellációt.

A nagybevásárló központok mindig tudnak meglepetést okozni az embernek.
A Tesco azzal, hogy esetenként még olyan alapvető élelmiszerek sincsenek, mint például a Canada Dry. Az Auchan pedig azzal, hogy eddig minden esetben, amikor ott voltam, voltak olyan cikkek (de mindig, ismétlem: mindig), amik valahogy nem voltak a pénztárgépben, nem létezett a kódjuk, nem létezett a termék maga. Általában ezek akciós cuccok. De valahogy mégsem tud róluk a pénztárgép. Aztán ez fejvesztett rohangálást szokott eredményezni, meg erős ellenérzéseket ébreszt a sorban mögötted állókban, aminek nyomására megválsz az árúcikktől, amibe már beleszerettél és inkább mégsem veszed meg, mert legalább nem lincselnek meg érte felebarátaid.
A Scontoban meg cselesek ám az eladók. Átáraznak az akció lezárása előtt fél nappal, ezért nem tudod, hogy te most tulajdonképpen akciós terméket vennél, netán nem találod meg a kinézett árút olyan áron, amit kinéztél. Ha nem kezdünk el kérdezősködni, akkor nem veszünk zárás előtt 1 egész perccel akciós tévé-állványt.
A Kaiser's-ban (itt a gettóban) a felvágott osztályon úgy cseleznek, hogy a friss pár szelet alatt ott a tegnapi/tegnap előtti/bronzkori felvágott és azt kapod, ha nem figyelsz.
Egy éjjel-nappaliban csak lejárt szavatosságú Piros Aranyat árultak és mindig csak olyat. Mindnek lejárt a szavatossága, de az egyiknek 2 hónappal, a másiknak egy évvel, a harmadiknak 5 hónappal...
Vicces dolog ez a vásárlás, nah.

Nem is késtünk tegnap olyan sokat. 10 perc volt a szintidő, amiben benne volt egy kis kevergés a BME területén is. Ehhez azért hozzá kell számítani némi felesleges buszutazást, meg rohanást, valamint autóhasználatot.
A tegnapi hasizom fejlesztésnek köszönhetően kifejezetten érzem, ahogy acélosodnak a nevezett helyen az izmok. Igen, ez leginkább fájdalomban és nehézlégzésben nyilvánul meg. "Nem fáj, csak ha nevetek"

Autópuding (special thanks to Szőkeherceg)

Hogyan szivassuk meg sajátmagunkat és a kedvesünket?
Reggel adjuk oda neki a lakáskulcsot, majd amikor este rohannunk kéne, küldjük el a barátnőnket terepre felmérni, hogy ne legyen otthon senki és zárassuk is be magunkat a biztonság kedvéért. Tuti recept és mindenki elkésik mindenhonnan garantáltan.

A virágokat az öltözőmbe küldjék!

Lewis Carroll: A Gruffacsór

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettö! Egy! Kettö! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

Irodalmi félpercünket hallották.

Degeszre zabáltuk magunkat... most tudok olyat csinálni, ha hasrafekszem, mint egy hintaló. Előre-hátra... *a szerző elgurul*

Visszapost (postulatum) a tegnapról. Vagyis az estéről.
Szőkehercegem jó korán el tudott szökni a munkahelyéről és boltjárásba kezdtünk. Kerestem koktélkevergető kiskanalat (vulgáris nevén nőgyógyász-kanál, ami tökéletesen tükrözi, hogy szééép hosszú nyele van, de amúgy kiskanál a szentem). Nos, csak egyetlen helyen volt. Bár beugrottunk a Kátayba nyálat csorgatni, de ott mindössze egyféle evőeszköz fajta volt darabonként kapható, és ilyen darabja nem volt. Ahol volt, ott is csak olyan, aminek a fejét egy picit nagynak találtam. Hát így jártam, a keresés folytatódik...
Aztán előre megbeszélt kakaózásra voltunk hivatalosak Kisangyallal, viszont jól elkéstünk. Najó, annyira nem is. Útközben ugyanis volt egy bolt. Ahol leárazás volt. És csodás szép edzőcuccokat árultak. Amit persze nem is bírtam/-tunk kihagyni. Beszereztem hát egy gatyát és két felsőt. Bár eredetileg csak egyet akartam. Ha Szőkeherceg nincs velem, akkor még most sem lenne trendi cuccom, amiben mehetek virítani az oldalán az edzőterembe, én ugyanis loholtam volna a találkozási pontra. Ő azonban meggyőzött, hogy itt az alkalom a pénzköltésre... Jajj, nagyon tudjuk együtt költeni a pénzt! Na, nem mintha egyébként nem menne, de így még extrán élvezetes. Kezdek gyanakodni, hogy örököltem apám vásárlási mániáját. Mondjuk ő főképpen kaják tekintetében éli ki. Beszabadul a Csarnokba és akár többször is végigjárja, majd elégedetten távozik a lehető legszebb gyümölcsökkel, kétszer annyi hússal, mint amit jóanyám előirányzott neki és pár meglepetés darabbal, amitől anyám általában agybajt kap, hogy hogy és mikor főzze azt meg.
Végülis nem késtünk annyit.
Kisangyallal meglátogattuk a Meki egyetlen igazán kultúrált műintézményét, nevezetesen a kávézót a Nyugatinál. Egyszerűen isteni a jegeskávéjuk sziruppal. Főleg amarettóval. A jeges csokijuk sűrű, mintha pudingból volna és hatalmas tejszínhab költemény trónol a tetején leheletnyi csoki porral hintve... A kapucsínójukat vájling méretű csészében szolgálják fel és jómagam például egy olyannal jól is lakom. A tejhab rajta megér egy külön misét, és az a csokiszirup egy másikat, amivel nyakon zuhintják. Ennél jobb kávét a Lurdy házban ittam, ott viszont kávékülönlegességekből is lehet válogatni, ami mondjuk itt nincs, szóval az ínyencek most biztosan csúnyán néznek rám, de nekem ez is egy élmény.
Kisangyal egy tünemény egyébként, ahogy örülni tud. Kapott ajándékba egy csattogós lepkét és esküszöm, jobban örült neki, mint egy gyerek, akinek valójában szánták. Tulajdonképpen valahol sajnálom az alsó szomszédait, mert mondta, hogy amint hazaér, kipróbálja.
Közben Ördögtestvér is ránkcsörgött, hogy hol a fenében vagyunk már. Na igen, szóval megbeszéltük még délután, hogy valószínűleg megyünk vele bulizni. Csak délután még nem voltunk ennyire fáradtak. És akkor még nem teljesen egyetlen dolgon járt a fejünk...
Úgyhogy végülis csak csatlakoztunk pár mondat erejéig hozzájuk a Szlovák sörözőben, de már ez is felüdítette a lelkemet.

Ma pedig főzési napot tartunk. Új ruhában új kajákat próbálunk ki. Baconos sajtos csirkemell és diós nudli vanília öntettel a mai menünk. Plusz úgy döntöttem, hogy meglepetést készítek Szőkehercegnek estére, amikor már a munkába belefáradt állapotban ugyan, de újra láthatom. Ha már nem megyünk edzőterembe ma (mert csak hatig van nyitva), akkor legalább kajáljunk sokat. Teljesen logikus mindenki előtt, ugye?!

Take the World of Darkness Quiz
by David J Rust

Ez egy jópofa kis teszt volt. De erre az eredményre végképp nem számítottam.

A múltkori "szokásos vasárnapi rózsacsokorral" érkezett egy szál rozmaring is. Mostanra úgy döntött, hogy jó itt neki és kidugta a gyökereit. Úgyhogy nem sokára veszem elő a cserepet és így kívánok neki "Istenhozott"-ot.

Amilyen járvenyszerű volt a blognyitás, olyan járványszerű volt a blogbezárás is. Azért maradt nekünk még egy-két szösszenet.

Álmos vagyok, mint egy dög. Most tartok a második teánál éppen.
Az ágy meg megint üres volt reggel. De annyira, hogy éjjel felébredtem, hogy senki sincsen mellettem és hiányzik a megszokott szuszogó takaróhalom. Párduchölgy ráadásul nyomtatás után az erkélyre vonult ki aludni, úgyhogy ő is hiányzott mellőlem. Ugyanis meleg van - megint - és olyankor bizony lehet az erkélyen táborozni. Próbáltam már. Tök hangulatos a tücsökzene, meg az ébredező madarak zenéje, meg amikor már az ember hasára süt a nap (így, szó szerint). Na, de legalább a plüssmacska velemtartott. Ott pózolt a második párnámon reggel a lökött kis állat.

Persze a kaland még nem haladt semerre sem. Ihlet nulla, agy nulla, idő nulla. Csütörtökig össze kell szednem magam. Bár, ahogy ismerem a saját hozzáállásomat, csütörtök délután fogok kalandot eszkábálni. Aminek persze nem lesz jó vége, ezt már most tudom, de micsináljak?

Bekötöttem. Sőt, az eredeti is megvan már.

Franc az itthoni melóba! Ilyenkor aztán nincs megállás este sem. De csakazértis abba fogom hagyni, mert nekem biza' kalandot kell kreálnom. Ennek folyománya volt az, hogy napközben jókat beszélgettünk a leendő karakterekről és nosztalgiázásba fulladt a dolog. Hiába, ha az ember már cca. 7 éve játszik és mesél ugyanazon a "kis" területen, akkor biz' vannak újból és újból előbukkanó szereplők, helyek. Kezd saga-szaga lenni a dolognak. Belterj, háziszabályok, kockásfüzet. Igen! Én nem vagyok geek! Ismétlem, nem! És semmi közöm ahhoz a múltkori árnyékháborúhoz sem!
Könnyen megeshet, hogy Párduchölgyet beiratom egy scriptórium-féleségbe. Én nem tudok írni, csak ötleteim vannak, de majd hátha ő...

Voltam IKEÁban. A cél az volt, hogy körülnézünk Szőkehercegnek szépséges dolgokért és hasznos ötletekért kutatva. Ötleteket nyertünk, de csak én lettem szegényebb pár forinttal végül és most egy csomó plüssállat tart a szoba sarkában gruppen-találkozót. Meg egy viccesen elszúrt ötlettel megdurvított táskával gazdagítottam magam. Meg egy lasagna-sütő tállal.

Tettem látogatást a szülői fészekben is. Előkapartam a Velence-könyvet és vadul vázlatokat gyártottam. Afféle kedvcsináló gyanánt. Nem éppen vad-fantasy életképek, de egy élő városhoz szerintem tökéletesen megfelelnek. (Íme: 1,2,3 darab)

Túlvagyok egy fárasztó rendrakás felén és még innen egy unalmas melóadagon... Nem vagyok a most helyzet magaslatán.
Tegnap minitali volt. Nem nagyon tartottam kézben a szálakat, mert nem volt időm utánaszaladni a résztvevőknek - akik meg tudvalevőleg ezerfelé szaladnak, ha nem vigyáz az ember. Úgyhogy 5 főtől 20 főig akármennyire számítottam. Végül lettünk nagyjából barátian vagy tizen. Sáskával elsőként futottunk be és jót beszélgettünk, aztán jött Méregzsák is, hozva a szokásos mikulás-csomagját. Esküszöm, lassan ismertetőket írhatnék azokból a rpg-kből, amiket eddig a kezembe nyomott. Azért nem teszem, mert majd ő úgyis megcsinálja, és jelentősen jobban és kevésbé felületesen is, mint én. Na, igen. Neki kissé kritikusabb és rendszerezőbb agya van. Egyébként baromi fáradtnak látszott. Nem tudom, mit csinált, de nagyon fáradt volt. Azért a poénszintet hozta.
Eljött a drága Gyémántlány is a pasijával, aki ezúttal szerencsére (a saját szerencséjére leginkább) jobbára csendben maradt.
Ördögtestvér is beesett. Kissé introvertáltnak hatott. Majd kifaggatom már alkalomadtán. Nagyon régen nem beszélgettünk nagyot. Egyelőre maradnak a telefonbeszélgetések.
Tüskéshátú barátom is eljött. Jókat dumáltunk a sarokba húzódva. Láthatóan nem az a társasági előadó fajta, mint mondjuk Sáska, vagy Méregzsák, de kedvelem a stílusát.
Ügynök kollegára rászóltam egyszer SMS-ben, hogy igazán letolhatná már a képét, jött is rá kábé egy órával. Elszoktam már a későn kezdő bulisoktól, na.
Kisangyal sajnos nem jelent meg. Akkor kezdtem aggódni, amikor Sáska mondta, hogy scriptes találkozón sem volt. Azóta szerencsére kiderült, hogy jól van. De az aggodalomért cserébe jön nekem egy nagy bögre haboskakaónyi idővel.
Volt viszont Kismanó és a párja - mindketten grafikához és macskákhoz közelálló egyének, eképpen meglehetősen kedvelem is őket. De sajnos annyira messze volt a kerekasztal túlfele, hogy a nagy zajban alig jutott el hozzánk valami is belőlük. Csodás zenénk volt ugyanis, hála annak a rohadt wurlitzernek, hogy dőlne össze az a tákolmány. De legalább lehetne rajta hangerőszabályzó. Nagyon bírom, amikor a jópofi gyerekek aprótúltengéstől szenvedve mindenféle elfeledett és kevésbé elfeledett, ámde nagyon szar nótával örvedeztetik meg a környezetüket. Holott az ember beszélgetni megy oda, a fene enné meg! Ettől eltekintve azonban még mindig tartom, hogy ez az eddigi legjobb hely. De majd keresünk már jobbat, na. Nehéz ám jó beszélgetős-ivós helyet találni, ahonnan nem vágják ki korán az embert, vagy nem basszák át a fejét számlafizetéskor.
Absztinenciát tartottam, ami viszont heves röhögést váltott ki mindenkiből. (Jelzem, igazán nem értem, hogy miért.) Főleg, amikor ezt a körbejáró Miller sörös lánynak is bejelentettem, amikor kétségbeesetten rámnézett, hogy netán rendelhetnék a méregdrága sörükből. Amúgy sem kértem volna, de így aztán pláne. Méregzsák eközben azt találgatta, vajon mennyit kell fizetni azért, hogy emberek aranyló-tükrös-flitteres ruházatban jelenjenek meg 540 forintos sört tukmálva, ajándékokat ígérve. Az ajándék valami repi-CD volt, ahogy elnéztem. Volt már dolgom ilyennel és nagyobb a füstje, mint a lángja, úgyhogy ezért nem fogok sörözni. Legalábbis nem akkor, amikor azzal küzdök, hogy kijön-e a fejfájásom és ha igen, akkor lehetőleg ne alkoholizált szervezettel vegyem be a gyógyszert rá.
Korán volt ma reggel.
Kinyomtattam a Nester-házat. Megint. Mert nem tudom, hol van a sajátom. Jövök majd nagyjából egy ezressel pluszban a legközelebbi patron vételnél. Most A/5-ös formátumú lett a kedvencem. Csak még mindig nem tudom, hogyan fogom bekötni.

Reggel még egészen jól voltam. Mostanra folyamatosan romlott a helyzet, most már megint fáj a fejem. Hurrá! Bevettem egy piros bogyót.
Az ég is beborult, egye meg a fene!
Viszont úgy tűnik, hogy kezd végre megint alakulni valaminő játék-féle. A jövő héten majd kiderül. Egy éve nem meséltem már, de inkább több. És egyre jobban hiányzik a játék. Már szinte bármire képes lennék érte. Még akár Méregzsáknak is mesélnék "nagyjóuramost". Most azonban jól belelkesültem a közelgő játéklehetőség hírére. Hamarost megint nekiesek a kedvenc regényemnek a témában és átnyálazom adatgyűjtési célzattal. Persze ehhez előbb meg kéne találnom idehaza valahol a kupiban a könyvemet...

Úgy tűnik, mégis marad a fejem balik fele, ha szerencsém van.
A körzeti doki nézte, forgatta, mozgatta, tapogatta, emelgette még a lábamat is, aztán elküldött sürgősen a fül-orr-gégészetre, hogy vizsgáljanak ki, ahol meg kiderítették, hogy semmi bajom. Az más kérdés, hogy a bal halántékom leszakad, amikor megröccen a taknyó az orromban. De az lehet bármitől. Vérszegénység, alacsony vérnyomás, migrén. És különbenis menjek már a csudába!
Bevettem egy Algopyrint, belevágtam a talpbetétet az új cipőmbe, megnéztem egy gyorsulós filmet és most megyek aludni.
A tegnapi edzőtermi kirándulást most éppen mindenhol érzem. De az jó. Bár kissé öreganyósan mozgok tőle.

Elmegyek dokihoz. Meggyűlt a trutyi a fejemben és nyomja az agyamat. Valamint leszakad a bal fele.

Hosszasan beszélgettünk Egyiptomi Istenséggel. A konklúzióm az lett, hogy megint és újfent elszúrtam a dolgot. Persze mindig próbálok korrekt lenni, mindig magamban próbálom keresni a hibát, aztán jól pofára esek. Most a pofáraesés tárgya egy jócska összeveszés volt. Összevesztünk igen, immár sokadszorra kaptam fel a vizet távkiértékelés szagú dolgokon.
Tegnap megfogadtam, hogy nem leszek tekintettek senkire, amikor blogot írok és igenis mindent kiadok, ami bennem van. Kicsit már untam az öncenzúrázást.
Ma zavart, hogy Egyiptominak magyaráznom kellett sajátmagamat. Nyilván ő is kénytelen magát magyarázni, hisz bevallom, másfél hónapja alig beszélünk. Régebben meg elég sokat. Mégsem érzem úgy, hogy ez helyénvaló. Így biztosan nem.
Szerinte egyébként sokat változtam. Azóta. És ezen filóztam egész nap és megkérdeztem számtalan embert, elfogultat és kevésbé elfogultat egyaránt. (Hát igen, nekem valahogy érdekes volt mások véleménye. Egyrészt mert ilyen vagyok - nevezhetjük gyengeségnek is - másrészt pedig mert tudom, hogy kívülről mindig sokkal bölcsebb az ember. Igaz ez bármire, és az életre is. Egy rajzon is hamarabb észreveszi egy kívülálló a hibát, mint én magam, aki csináltam. Sőt, fél év múlva én magam is hamarabb észreveszem. Csak nem mindig van fél évem megvárni a saját önértékelő lapomat.) Szóval változtam. Hmmm... és tényleg! Tényleg változtam. Sőt! Az életemben is voltak változások. Jééé! Megváltoztak a munkakörülményeim és az élettel szemben támasztott követelményeim is egy picit. Az értékrendem és a józan eszem a helyükön maradtak, köszönik szépen. A munkám kissé(?) többet követel már belőlem. Ezt nem szeretem, de ez van. Valamiből élni kell és mindig azt mondogattam, hogy azért melózom, hogy utána legyen mit elbuliznom. Csak akkor, amikor éppen melóztam, nem volt buli. Az elmúlt évben volt buli, de meló nem volt. (Csak fizetés, de szerencsém volt nagyon) Most megint van meló, igaz, nem annyi, mert teszemazt este ötkor nem úgy jövök el, hogy fáj a fejem és legszívesebbben ágybarogynék azonnal, de azért van. Több a bizonytalansági tényező és egyre kevesebb időm van koslatni a barátok, haverok után.
Ja, igen! Barátok. Állítólag vannak barátaim, akikkel nem törődöm annyit. Velem meg törődik pár állítólagos barát, amit viszont ennél sokkal többre értékelek. A vicc az, hogy aki a legtöbbet "törődik velem" - ha lehet annak nevezni azt, hogy meg-megkérdezi ICQ-n, hogy hogy vagyok, mi van velem) egy olyan srác, akit még az exex "hagyott rám, Főkekec. Őt asszem, nem nevezném a szó legszorosabb értelmében a barátomnak. Lehet őt nem kedvelni, néha én is kiakadok tőle. Mégis már cca. 7-8 éve ismerem és mindig tudjuk egymásról, hogy mi van a másikkal. Úgynevezett barátok? Hát tulajdonképpen mi is a barátság? Akik nekem fontosak, azokról mindig tudok valamit. Akiknek én is fontos vagyok, azok figyelnek arra, hogy mi van velem és bizony utánam jönnek, ha eltűnök, mint szürke szamár a ködben. Van úgy, hogy dolgozunk, van úgy, hogy nem érünk rá. Sőt, volt már olyan is, hogy változtunk és nem azonos irányba. Jé, folyik az élet!
Megváltoztam. Naés?
Lehiggadtam. Naés?
Négy évnyi "rendes kislányként otthonülés" után egy évre belevetettem magam a tömény buliba. Szereztem sok barátot, akik azóta egyszerűen maguktól rendszerezték sajátmagukat az életemben és elhelyezkedtek benne. Ki itt, ki ott, mindenki a maga módján. Megelégedtem ezzel és így. Így érzem normálisnak, így érzem kiegyensúlyozottnak.
Vannak, akik szerint most vagyok leginkább önmagam. Én innen belülről csak simán élek az életemben, és bár sok dologgal nem vagyok megelégedve, és ágálok folyton miatta, de köszönöm, vagyok és nekem ez így jó. Lehet ellene protestálni, meg beadványokat írni, ha valakinek van kedve.
Akit meg érdekel, hogy hogy vagyok és szeretné, ha törődnék vele, mert esetleg nem törődnék vele úgy amúgy, az megtalál.

Najó... egy biztos pont van. És ha megtalálom valahol az ágyamban a plüssmacskát, akkor az illatát is érzem.

Tegnap bevásárló körutat tettem. Végre van DVD-íróm. Ennek következtében végre be tudom olvasni a Genesis-gyűjteményt, amit egy kedves ismerőstől kaptam. Vééééégre meg tudom hallgatni a kedvenc számaimat. Az egyetlen albummal kezdtem, amit nem Phil Collins énekel. Két hete hiányzik a lelkemnek ez a zene.
A bevásárlás során viszont rájöttem, hogy a dromedárok valószínűleg jóval szilfidebbek, mint én. Hogy miért is? Mert ebből a bizonyos márkából az XL-es nadrág sem jött fel rám. Kissé letörtem. Najó, ez nem a helyes kifejezés. Magambaroskadtam, és erőst mellé is estem, jól megütöttem magam a padlón és vinnyogtam is kínomban. Legalábbis lelkileg. Kapja be minden anorexiás plázacica a kisujjamat! Most! Én pedig megyek és elvonulok a barlangomba, és elő sem jövök, amig le nem fogyok vagy 8-10 kilót. Franc ebbe a rohadt punnyadós melóba, nyárba, mindenbe!
Tényleg! Úgy általában franc mindenbe! Rohadtul nem vagyok otthon a bőrömben. Lógnak a melók a levegőben, lóg egy csomó pénzem a levegőben mindenfelé, lóg a suli a levegőben, sehol egy biztos pont a kis retkes életemben. Lógok a levegőben, kéremszépen, kezitcsókolom. Kezdek kikészülni, asszem. Vajon segítene, ha elmennék valami kellemes, fix 8 órás titkárnői melót végezni? Mellékesen megjegyzem, hogy biztosan nem. De hiányzik valami olyan meló, amit nem viszek haza. Amin nem gondolkodom otthon is... vazze, ébresztőőőő, hát itthon dolgozom! ...Reggel 8-kor felveszem a lantot és le sem teszem 4-ig, de akkor leteszem és onnantól szabad vagyok. Tessékmondani, van ilyen munkahely?
Hogy mi? Hogy nincs? Francottegyemeg! Szóval maradok mégis ott, ahol vagyok. Valahogy majdcsak lesz. "Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen." És igen, ez a mondás az, amivel ki lehet kergetni a világból.
*sóhajtozva és rinyálva balra el*

Tessék, most megint írhatom át a template-t, fene ebbe a sok addictba!

Kicsit turkáltam odahaza. Ennek eredménye pár régi lőlap - rájöttem, hogy tök jól lövök és büszke vagyok magamra. Vagyis lőttem. Akkor. Már cca. 9 éve nem volt a kezemben puska. Annál kisebbet nem kérek, köszönöm. Rajongóimnak sok szeretettel...
Aztán pár régi vers. Talán ha harmincat izzadtam ki magamból. Borzalmasak. Szörnyűek. Rohadt szarul verselek. Legalább annyira szarul, mint amilyen baromi szarul regényt tudok írni. Úgyhogy továbbra sem fogom írással keresni a kenyeremet. Sem regényekkel, sem versekkel. Megkímélem a világot. Talán. Legalábbis, amig jókedvemben találnak.