Vajon miféle felindulás vezet egy kft-t, hogy Boldog Valentin-napot! üdvözlő emilt küldjön egy másik kft-nek?

A következő lépés bizonyára az lesz, amikor a Cégbíróság megsértődik, ha nem küldünk nekik virágot a cégalapítási évfordulóra...
Sok barom!

Hajnali fél kilenckor a 19-es villamoson nem szoktam embertársias hangulatban leledzeni.
Úgyhogy kvára szarul viseltem, hogy a velem szemben ülő fickó úgy döntött, megörvendezteti az egész villamost az ő énektudásával. És feleink bizonyára örvendezének vala, mert az fickó hangja szépen zengő vala. És templomi nótákat éneklend vele... Latinul. Csak a kölyök a pocakomban például utálta. Én is utáltam. Előszedtem tehát a táskám mélyéről a fülhallgatót és bemenekültem a fülemmel együtt a védelmébe.
Szerintem egyébként disznóság embertársainkat olyasmivel szórakoztatni, amiből nem kérnek. Vagy csak az átlagosnál is antiszociálisabb voltam ma reggel.

Bréking nyúz: az alattunk lakó vadember szomszédot (teccik emlékezni: aki éjszaka tanult elektromos gitáron játszani, ill. rendszeresen belekötött mindenkibe a lépcsőházban, részegen lerugdosott ajtót/csempét, ha haragudott a világra, és rendszeresen üvöltözött ki ajtón-ablakon), a minap kommandósok vitték el.

-- maradjanak velünk a szünet után is!! --

A kapualjba parkolás már csak azért is "unfair" volt az élettől, mert minálunk az utcában mindenki leparkol a szomszéd kapuja előtt, ugyanis ő azt nem használja - ha mégis jön hozzájuk vendég vagy a szippantós, akkor kirak a kapu elé egy kukát. Emiatt senki nem tartja ezt be. Még a rendőrök se. (Ugyebár szemben van a rendőrség, és rendre előttünk parkolnak.)

Egyébként meg mit szól be!? És ha én is ilyen kapualjba lakom, az otthonom előtt had parkoljak már!!


-- folytatjuk a kommandós akciós esetet... --

Ottónak már korábban is meggyűlt a baja a hatóságokkal. Most is rárúgták az ajtót, de ő ekkor cselhez folyamodott. Valószínűleg a filmeken láthatott ilyet (saját kútfőből nem nézem ki belőle), és lemászott egy emeletet(!), hogy egérutat nyerhessen, mert a ház azon oldalán nem lakik más, szóval vízszintes irányban nem volt kiút. Amúgy az 5. emeleten elég bátor dolog ez.

Végül azért győzött az igazság, pedig biztos hősiesen állta a sarat (vagy a hányást?), és a rabomobil végül elgurult vele a naplementébe (szerintem éccaka volt amúgy, Ottó mindig akkorra rúgott be), remélem sose látom viszont.


-- további megdöbbentő hírekkel folytatjuk egy rövid szünet után --

Nemrég összegyűjtöttünk pár esetet a kollégákkal, hogy kit hányszor vágtak meg, mire meglett a jogsija. A kedvencem az a rész volt, mikor a Váci úton stabil 90-et prezentált a srác, hibátlan kormánykezelés és pedálhasználat mellett, és iszonyat profinak érezte magát, milyen pöpecül tartja a sávot, de szépen is haladunk, mikor megkérte a vizsgáztató, hogy álljunk csak oda félre...
Fú, de állat, párhuzamos parkolás lesz, sima ügy.
Mire a vizsgáztató mondta a készülődést látva, hogy csak úgy simán, ahogy sikerül.
Fú, hát mekkora király voltam, annyira pöpecül mentem, hogy ezt a feladatot már csak alibiből adta...
"És akkor cseréljenek helyet az oktatóval, legyen szíves."
(Arc a kormányra.)


-- (16)-os karika a jobb alsó sarokba --

Folytatjuk véres híreinket.
Nem sokkal elköltözésünk után más eseménynek is megrázták kis lakóközösségünk lelkét, tovább borzolva a kedélyeket. A közvetlenül mellettünk lakó szomszéd egyik családtagja ugyanis (nem tiszta már, hogy valami betegsége volt, vagy csak az élete lett reménytelen) egész egyszerűen kiugrott az ablakon.

Vagy az erkélyen? Utólag elmesélve mindig "az ablakon"-t mondanak az emberek. Mi már csak arra értünk a ház elé, hogy 3-4 rendőrautó parkol.
Ezt nem értettük, mert Ottót mindig rögtön el szokták vinni, minek várnak ennyit? Helyszínelni nem kellett miatta sose.
Hát most kellett.


Olybá tűnik, hogy elköltözésünkkel sok érdekes olvasnivalótól fosztottuk meg a látogatókat. Utólag is elnézést kérünk ezen tettünkért. (Legközelebb a felettünk lakó, fatalpú papucsban járó (De hát fiatalember, nincs is papucsunk! Akkor a falábad, bazzeg!) új szomszédokról számolunk be.

Nem sikerülhet egy héten keresztül minden. Na, persze jobban örültem volna, ha mégis...
Pedig bírtam vagy 15-20 percig és űberfaszentosan leparkoltam párhuzamosan, sőt bal oldalra, amit eddig sosem gyakoroltunk az oktatóval, csak a jobb oldalt.
Mindezt viszont egy kapubejárat előtt sikerült befejeznem. Az már senkit sem érdekelt - és nem is vitáztam rajta -, hogy a kapu nyolcszáz éve rozsdált használaton kívül és eléépítettek egy sufnit, ergo sosem nyitották volna ki, nemhogy autóval kiálljanak rajta.
A kapu az kapu. Pont.
Cseréljen helyet az oktatóval. Nyüff.

A pozitív az egészben az, hogy másodjára már csak nem fogok ennyire izgulni és legalább nem olyan hibával kaszáltak el, amibe mondjuk bele kellett volna nyúlnia az oktatónak. Azt már tényleg cikinek éreztem volna.

Az iwiw-en megtalált a pénztárcám... mikre nem jók ezek a rendszerek, ugye?
A tárca legyalogolt egy emeletet a Műszaki Egyetem központi épületében - biztosan a büfébe indult, csak eltévedt - majd megtalálták és leadták egy tanszéken, ahonnan volt olyan kedves az egyik csajszi és megkeresett a neten. (Ezért ezúton is kifejezem hálámat.)

A tolvaj amúgy elég lúzer volt (vagy a diákigazolványhoz nem jó a dolgozós bérlet), mert a bérletszelvényem megvan, pedig nem volt kitöltve és április 8-ig jó. Remélem, legalább a betevő vacsija megvolt a mérhetetlen mennyiségű pénzemből, abból csak a népköztársaság-korabeli húszforintosomat hagyta meg.

Nos, kéremszépen, van diplomám. (Jó, diplomám eddig is volt, de mostmár upgrade is van hozzá.)
Körbe kellene ugrálnom a blogot és nem fintorognom, de az örömömbe némi üröm is vegyül, mert adegy ellopták a pénztárcámat, amig benn voltam diplomavédésen a teremben, holott odakünn még öt jóravaló diák volt, akik eszerint képtelenek voltak vigyázni a cuccokra.
Ezúton üzenem az enyveskezű kis geciládának, hogy legyen boldog az egyezerkettőszáz forintommal, a bérletemmel és a TB-kártyámmal és soha ne is legyen nagyobb öröme, mint amit ezen tárgyak megszerzése feletti eufóriában élt át. A PDA, a mobil nem kellett neki, a bankkártyámat meg sem próbálta használni, hát lelke rajta.
Mondjuk a TB-kártya hiánya így a szülés előtt két hónappal azért nem egy olyan örömteli dolog, de tudodmit, te gennyzsák?! Ráérek végigülni azt a rohadt sort!
És már van diplomám, ha nem is konkrétan csereügyletnek gondoltam a dolgot.

Adkettő azért a tanárok nem adták egyszerűen a dolgot, és megint óriási vitafórum kerekedett a ház körül, hogy tetszik-e nekik vagy sem. Műszakilag persze mind szarrá dícsérte, de hát a művészet khérem az művészet, azon pedig vitázni kell.
A bizottság elnöke pedig Bán Ferenc volt, aki azért nem egy útszéli mézeskalácsház-kisiparos és neki furamód tetszett, sőt kijelentette, hogy örül hogy ilyen friss és bevállalós a cucc. Csak ezt túl halkan mondta a tanszéki Atyaúristenhez képest, aki viszont rühelli a tervemet (vagy a képemet) és eddig minden bemutatáson szarrá alázott - nekem meg ugye olyan napom volt, hogy pont ki kellett őt fognom. De azt hiszem, így utólag leszarom a nyomorát... nem minden nap dícséri meg az ember tervét egy Bán Ferenc. *felhúzza az orrát*

Ma reggel pedig megcsináltam az elsősegély vizsgát, hogy semmi ne állhasson a jogsim útjába. Ha mégis akadály kerül elém, azt elütöm... Pénteken megyek forgalmi vizsgára, de attól azért egy picit félek.

Meghozták az új kávégépet. :(

Na az úgy volt, hogy itt nálunk a cégnél - sok más egyéb, új dologgal együtt - vacsiúj kávéautomatát is tesztelt az office-unk. (Ez a "pozitív" része volt az újdonságok bevezetésésnek; a szívásokat nem sírom ide - másnak is van elég nyomora, nem terhelem az enyémmel.) Ezt úgy kell amúgy érteni, hogy bent, az emberek asztala mellett, egy kis virágokkal elkerített részen, nem ám a konyhában.

Természetesen pár nap alatt híre ment az egész vállalatnál, hogy márpedig nálunk mi finomság terem, és csodájára kell járni, hogy forró csokit fakasztottak a sziklából, így hát naponta többszöri zarándoklatra fel!!

Hát mint egy cigánykaraván, olyan állapotok uralkodtak az első hét végére.

Csevegés, heherészés, a sajnos hangosan üzemelő automata folyamatos járatása.
Aztán egyre tömöttebb sorok, ricsaj, az ajtókilincs sose hűlt ki.
(Amúgy ismerős az az érzés, hogy állandóan felkapod a fejed, mert 1-2 percenként valaki bejön a szobába, megáll, és körülnéz? Kurvára fárasztó egy idő után.)

Néhány bicskanyitogató foszlány a kollektív logfájlból:
" - Hehe, ez biztos zavarhat benneteket ez a zaj egész nap, hehe."
" - Piri, a forró csokiból is igyál, azt mindenképp ki kell próbálnod, várjá nyomoknekedegy 8asgombot."
" - PERSZE, NEM ZAVARSZ, MONDJAD, TIBIKÉM.... ZSSSSSS-SSSSSSSS...
KICSIT HANGOS A GÉPMÖÖÖÖMMMMMMM.... , MONDJAD ÚJRA, KÉRLEK..."
" - Jajj, melyiket válasszam, miből nem ittam még?"
" - Hát itt már sorszámot kell tépni!??"

Mielőtt parasztlázadás tört volna ki, és elindítottuk volna a jogosultság-igénylést céges emberölési engedélyekre, a főnök korlátozta a júzerek kávégép iránti "láthatási jogát", de persze az elszántak nem lankadtak.

Újabb trükköket vetettek be: egyszerre több adag kávét és forró csokit spájzoltak be, a méregdrága teákból is naponta fogyott el egy-egy doboz (szánalmas feeling), mert hát délutánra is kell valami. (Hozzátenném; a konyhában továbbra is korlátlanul van mindenkinek ezerféle ízben Pickwick tea meg Omnia kávé, ingyé!)

De még a takarító és a biztonsági őr is szemmel láthatóan hízni kezdett a 4. hét végére.
Ha esetleg valamelyik alkotóelem kifogyott, akkor hitetlenkedve bámult a bociszempár a gépre, hogy ELROMLOTT, majd azt tette, amivel aztán tényleg meg lehet javítani egy ilyen hibát: megnyomta a gombot még egyszer, és még egyszer.

De minden jónak vége szakad egyszer, és persze előre terjesztettük a hírt, hogy ne nagyon fárasszák már csokival hízlalt combjaikat ezek a héten átgyaloglással, mert úgyis pofára esés lesz belőle, kávétlan lesz a zarándokhely...... de végül a legjobban az tetszett, hogy kiderült, némelyek még nálunk is tájékozottabbak: már tudják azt is, mikor érkezik a következő tesztgép!

De ne rohanjunk annyira előre, élvezzük ki a pillanatot!

Ma reggel - mert hogy most járt le az első tesztidőszak -, érkeztek még elszórtan nem túl jól értesült emberek, és persze csalódott képpel távoztak. Carpe diem! Mindnek megvizsgáltam az arckifejezését! Ez a látvány oly kedves szívemnek!

Persze vannak, akik beszólogatnak, hogy biztos mi intéztük így, és hogy lesz itten változás, meg nuku korlátozás! Azoknak mindnek jár valami frappáns viszontválasz is, célozgatva valamiféle 43 kiló elfogyasztott csokiporra, és hogy nagyon szívesen látjuk őket mostantól hátsó szándék nélkül is, muhaha!!

Néha olyan nehéz megállni, hogy ne írjon vissza az ember céges e-mailekre valami (szerinte) vicceset.

A minap beesett hozzám egy probléma, hogy az egyik rendszerben hiba lakik, mert valami véletlen folytán
Dátum: 4501.01.01 látható a formon. Tegyünk valamit.

Megremegett a kezem, hogy postafordultával ezt küldjem el:

"Kedves xy,

azonnal intézkedem a probléma elhárításában, már meg is rendeltem a pontosítást. Innentől helyesen fog megjelenni a dátum:
Csillagidő: 4501..."

Csak hát mi van, ha nem StarTrek rajongó az illető?