Nyúlon túli filmismertetőket olvasgatva elhatároztam, mégse temetem el agyam hátsó részébe (a két résznyi Tomb Raider és a Nagy Sándor mellé) a tegnapelőtti estét. A HBO-n ugyanis az Apoca.... (puskáznom kell, afenébe) Apocalypto ment.

Nem láttam még, és bevallom, a 30 ezüstért elárult Fiú halálát feldolgozó műalkotását sem láttam a rendezőnek teljes egészében (csak a végére kapcsoltam át egy máig tisztázatlan véletlen folytán), talán ezért is nem értettem teljesen, miért kap annyit Mel Gibson a South Park készítőitől, már amikor nem az IRL húzásait fricskázzák.

Azt kell mondjam, hogy a film besorolást nyert nálam a W-kategóriás (Waste of time) bugyorba, amiért fent kellett maradnom miatta későig koránig.
Hogy miért maradtam fent?
Ennek oka részben a fenti bekezdésből eredő hiányérzet, másrészt meg egy régi irtózás a befejezetlen filmektől, ugyanis anno kisfiúként nem tudtam magamban megnyugtatóan lezárni a Köd című horrorfilmet, miután annak utolsó 5 perce lemaradt a túl rövid videókazettáról.
A dolog lelki hatása évekre (finoman fogalmazok) visszavetette az érdeklődésemet a thrillerek és horrorfilmek terén, és a témában hanyatló műveltségemet általános iskolai körökben nehezen tudtam csak titkolni -- ez a hátrányom ráadásul a mai napig megmaradt.

Visszatérve a filmre kissé gondban vagyok, ha össze akarom foglalni a véleményemet. Mert nem megy. Nem nagyon van ugyanis, csak benyomások. Mert nem tudom megragadni a konkrétumokat (ja, mert olyan sikamlósak a kiontott dolgoktól, mi?).
Azt se mondhatnám, hogy túl véres vagy kegyetlen volt, mert láttunk már rosszabbat is. Mel Gibson a tulajdon kardjával több és látványosabb vért ontott ki rettenthetlenül küzdve a szabadságért, és bármely 2. VH-s koncentrációs táboros dok. filmben látunk viszolyogtató pózókban egymásra hányt emberi testeket hasonló mennyiségben.

De miről szólt a film?
Próbálok nem nagyot markolni... ha a Háború és béke Oroszországról szól, mint tudjuk, akkor ez ööö... Nem tudom megmondani. Talán távoli helyen élő élt emberekről...
És ennyi. Ha többet mondok, az nem igaz. Nem igazán szólt arról, azokról, csak legfeljebb megemlített pár dolgot, elmosódott díszletként használva őket. Még csak állást sem foglalt. De rengeteg félmeztelen indiánt láthattunk futni. Másra se vágytam egész évben.

Különösebben nem hatottak meg az emberi sorsok szálai se, bár az első 20-25 perc kissé naturalista, de annál hihetőbb élettörténései talán a legjobb részei a filmnek. Aztán ami történik, a végig meg nem szűnő sürgetés (meg kell menteni a családot, ugye), na olyat láttunk már mondjuk a Hazafiban is, hogy ne kelljen messzire mennünk.

A hanyatló kultúráról azonban szinte semmit nem tudtam meg, pedig szorgalmasan olvastam 2 és fél órán át azokat a kurta feliratokat, ami éjfél után már elég fárasztó bír lenni. Szerencsére nem volt belőlük sok, lévén sem az intellektuális humorra nem kíván építeni a film, sem a dialógusok teremtette feszültség és jellemábrázolás nem az erőssege.

Az egész sárgás-vérgőzös-földmocskos katyvaszból, ami a film jelentős részére jellemző, talán a Kiszolgáltatottság érzése maradt meg legtisztábban, na hát köszönöm, jó érzés tölt el, hogy csupán ezért nem adtam ki pénzt egy moziban.

Továbbra sem értem a célt. Csak a korszak és a helyszín, vagy talán a népek és a kulturális másság bemutatása?? Hát akkor kapufa, nálam nem éppen propaganda-célokat szolgált, mert szart se tudtam meg arról, amiről szerintem (félművelt mivoltomból fakadóan) esetleg illene, azonban egy dolgot szerencsésen elért:
A feláldozás általi halálra váró embereket látva keserédes elégtételt éreztem, hogy ezt a kultúrát - en bloc - eltörölték a Föld színéről. Pedig azt hiszem, ez így azért kissé túlzottan fekete/fehér megközelítése a dolgoknak. (A tucatnyi párhuzamtól most tekintsünk el.)

Maradtak a számomra a filmben erősen "odarakott" eszmények és szimbolikus nemistudommik, de azokból meg pont nem szenvedtem hiányt, így fogékony se voltam az egészre. Az Újrakezdés, az Örök körforgás és az Idő távolabbról való megközelítése nekem kicsit már lerágott volt, bár így fejből nem tudnám megmondani, hol rágták le épp legutóbb, de nagyon kifehérlik a csont, így köszönöm, de ez se jött be. Nem, vízeséssel és kígyóharapással se.

És már az elején tudtam, hogy nem bírja kihagyni a vízbe szülést, és hogy az apa-fia vonalat legalább két-három értelmezésben a számba fogja még rágni a stáblistáig. (Az utóbbinak biztos volt valami gyomorszorítóan megható háttere M. Gibson Los Angeles-i lakos életében, de az előbbit, könyörgöm, miért?? Én eddig ilyet csak bálnás filmeken láttam, és az egészet szívesen meghagytam volna továbbra is a bálnáknak. Az egészet!)

A film végének nagy jelenete, mikor a véres akció lezárását felbeszakítva feltűnnek a Vitorlás Hajók, és a csónakokban a part felé közelítő Idegenek, na az megint tetszett. Szóval ennyi? A film eleje és a vége tetszett csak? Közte kidobtam 2 órát az életemből? Miért nem figyelmeztetett erre engem senki???

Most szóljatok előre: a Persepolist meg szabad néznem?

Hétvégén sitty-sutty átköltöztünk.
Namost ez azért egészen pontosan megfogalmazva állatira nem volt igazzy sitty-sutty. (A sitty után ugyanis eltelt kb. 1,5 nap... míg sutty nem lett.)
Mikor tervezgettük az egészet úgy 2 hete, valahogy a sok könyv a polcon első ránézésre marhára nem tűnt úgy, hogy tele lehet tölteni velük majd 15 dobozt. (+5 doboz az iratok, irodaszerek stb. miatt, meg még CD-k/DVD-k/számítógép-alkatrészek... És ez csak a fele volt a lakásnak.)
A konyhaszekrényben lapuló csetresekről és csuprokról sem gondolná az ember, hogy egy egész nap rámegy a bepakolásukra. (Kifelé sem egyszerűbb, mert akkor meg el kell őket helyezgetni.)
Az az igazság, hogy ha anyós nem segít be a konyhai pitty-puttyokba (illetve a sittybe), após meg a könyvszekrény kiürítésébe, akkor még ma is azt rámolnánk...
De végül csak sikerült.

Még rumli van persze. Dobozokat és azonosítatlan szirszarokkal teli papírszatyrokat kerülgetünk az egész lakásban. A könyvek festői összevisszaságban sorakoznak a polcokon... kibelezett kapcsolókkal és hosszabbítókkal tarkítva. A fotelek ruhákat és plüssállatokat tárolnak, üldögélésre kevéssé alkalmasak ebben a formában.
Szőnyeg... Szőnyeg az nincs. De lesz! Rajta van a listán legalábbis.

A hálószobát azért kábé gatyába ráztam, meg a konyhát is. Jellemző emberi hozzáállás, hogy a két legfontosabb dolog, hogy enni és aludni lehesssen... valójában ezen a két helyen volt a legkönnyebben kézbevehető a kupleráj.
Ma este majd megpróbálok győzedelmeskedni a fürdőszoba és a kamra ellenséges seregei felett.

Persze szombat este nem bírtam magammal, és az ötvenedik doboz kipakolása után úgy döntöttem, hogy elérkezett az idő a hatalmas és hőnáhított Babzsákfotel kicsomagolására, ill. birtokba vételére.
A Babzsákfotel nászajándék volt, és már azóta fentem rá a fogamat, hogy amint elég hely lesz rá, kipróbálom. Eddig ugyanis csak arra volt lehetőség, hogy betömjük a sarokba, és nekitámasszunk mindenféle fontosabb dolgot. Például a vasalóállványt, meg a ruhaszárítót.
De most végre megcsillant a remény, hogy esetleg ülni is lehetne rá. Elvégre arra született. Ez létezésének értelme!
Itt az idő!!!
Már a 2. percben rájöttem, hogy meggondolatlan voltam.

A babzsákfoteleket ugyanis túltöltve szállítják. Ez azt jelenti, hogy dugig vannak tömve, emiatt labdaformát öltenek, és lehetetlen betuszkolni őket bármilyen emberi közlekedésre szolgáló eszközbe. Pl. liftbe és csomagtartóba. Egy 1,2 méter átmérőjű amorf gombóc az egész! Ezért a töltelékből ki kell szedni a használati utasítás szerint úgy 10-30 liternyit.
Hátbazmeg, ha aznap még nem láttunk volna elég horrort, a cucc kibelezése életre szóló élmény lett volna. Így csak hisztérikus vihogást váltott ki, ahogy elborítottak minket a fotel "belső szervei".

Pedig nem csináltunk semmit rosszul, ez így "rendeltetésszerű". Fogod a fotelt, felnyitod a dupla zippzározást, és alatta feltárul a Fehér Pokol. A mélyben apró polisztirol golyók lapulnak, és várják a mit sem sejtő halandót. Gyanúsan mocorognak. (Ekkor még nem sejtettünk semmit.)
Mit is írt a papír? Hogy aszondja merjük ki valamivel.. őőő valamibe. De mivel és mibe?
Volt kéznél pár 20 lityis szemeteszsák, meg egy gyümölcsmosó fémedény. Belemerítettem hát az edényt a szunnyadó golyók közé...

Ekkor sült el a varázslat, pézsmaillat kezdett terjengeni a levegőben, és a valóság fülsértő zajjal felszakadt. Örömteli siettséggel rámvetette magát fél köbméternyi feltöltődött, 2,5 mm-es fehér golyócska. Ez bazira vicces, kívülről. De ezek a szarok mindenhez hozzátapadtak. Két másodperc alatt minden tele lett velük. Én, az edény, a szemeteszsák, a külső huzat, a belső huzat, a kettő közötti rés, a padló, a padló rései és Szőkeherceg hócipője...
És rohangáltak. És nem akartak elfogyni. Négy zsák teletömése után még mindig eléggé golyó formája volt a fotelnek, ellenben mi meguntuk a lapátolást. A nappali padlója hófödte síkságra emlékeztetett, a közepén két megfáradt hóemberrel.

Megvallom, nem az volt életem álma, hogy este 11-kor polisztirol golyókat hajkurásszak a nappaliban.
Egészen messze eljutott némelyik. A Porszívó Bosszúját idéztük meg végül, de még ma reggel is találtam belőlük. A konyhában.
Szerintem végérvényesen át akarják venni az uralmat felettünk, és rövidesen megindítják inváziós hadseregüket a Föld ellen... Ez volt az első hullám.

Ettől függetlenül a fotel kényelmes, csak okosan kell beleülni.

Gyors post, mielőtt letelne a bűvös egy hónap az utolsó post óta...
Persze azóta vagy 15-ször nekiálltam, kinyitottam reggel a New Post ablakot, majd nap végén szépen be is csuktam, amikor elindultam hazafelé az irodából. Ihlet volt, történés volt, idő, na az nem volt. Csak a meló, a meló...bahh! Persze, mert én már kettő helyett is tudok dolgozni, gondolom.

Közben megkaptam az áhított A-t a diplomatervemre, úgyhogy január 18-ig önkéntes szobafogságba vonulok. Csak már egy másik szobában, mert holnap hajnalban végképp átköltözünk és ne is próbáljon visszatartani senki!

Már egy egész csomószor vezettem forgalomban, lassan majd készülök a végső megmérettetésre. Mondjuk úgy januárban már meg merem kockáztatni, hogy a vizsgáztatót is beengedjem az autóba.

A Kisherceg szépen cseperedik - közelítek is méretben egy szovjet tipusú, atommeghajtású repülőgép-anyahajóhoz -, de egyelőre nem tanulta még meg az alapvető kommunikációs formákat, úgyhogy kicsit egyoldalúan társalgunk az élet nagy dolgairól. "Anyuci szép okos, kicsi fiaaaa...bügyü-bügyűűű"
Erre általában az a válasz, hogy a szép, okos kiskölök erőteljesen hasbarúg, esetleg könyékkel veszi le a hasfalamat. Elvagyunk. Persze mondanom sem kell, hogy Apa mondanivalóját mindig jólnevelten végighallgatja, csak az enyémekre reagál step-tánc órával.
Pasik!