Valahol mintha elvesztem volna két önmegvalósítás, három útkeresés és pár identitásválság között félúton. Megkérdezték tőlem, hogy mi a célom. Erre egy állásinterjú közben persze az ember valamiféle magabiztos - lehetőleg kicsit a Sikerkalauz valamelyik részére hajadzó - sablonmondatot válaszol. Aztán hazafelé vagy eltöpreng, vagy nem. Legtöbbször "vagy nem".
Most megint kaptam egy mézesmadzagot az orrom alá. Egy olyat, amiben minden benne volt, ami tetszett. Dizány, épületek, látványterv, számítógép, modellezés, netán programozás, agyalás, frappáns megoldások lehetősége. És hogy mi a távlati célom? Momentán persze az, hogy túléljem valahogy a sulit. És közben hajkurásszam az álomállást.
Akarok én egyáltalán építész lenni? Szép-szép, néha mindig van olyasmi, ami felkelti az érdeklődésemet, de alapvetően beosztott tipus vagyok, bár szeretek "vezetni". Afféle feltörekvő középvezető módjára el tudnám képzelni magam...
Szituációs gyakorlatunk: üljünk körbe egy ovális asztalt mondjuk heten - mint a gonoszok - ha ez megvan, akkor szedjünk elő valami életbevágóan fontos problémát. Példa: vajon hogyan vegyük rá munkatársainkat arra, hogy elmosogassanak maguk után. Ezen vitázzunk nagyjából másfél órát, jobbára parttalanul, hiszen mindenki nagyon jól tudja, hogy a színes, szagos transzparensek ellenére Kiss Józsi, a renitens rendszergazda, valamint Dr. Prof. Gizdovics Kázmér, a nagyfőnök nem fognak SOHA elmosogatni. Ez előbbinek egyszerűen nincsen rá processzorideje és magasról leszarja, ez utóbbi pedig a főnök, tehát neki elvből derogál. Ezek megtárgyalásába belefáradva térjünk rá cégünk futó projektjeire. Mivel a projektet effektíve kivitelező fők valójában nincsenek jelen, pofás kis diagrammokkal és folyamatábrákkal bombázzuk a többieket. Közben kávézzunk. Kávé után pedig térjünk rá a készülőben lévő projektekre. Hatásfokot lásd mint fenn. Ezek után jól végezvén dolgunkat üljünk le az alánk kioszott melósokkal megtárgyalni a nagy semmit. És széledjünk szerte-szana-széjjel, mint ki jól végezte dolgát...
Ugye, milyen jó?
Na, viccen kívül, amikor munkáskezű projekt-vezetőként funkcionáltam, az tetszett. Effektíve a diagrammjaimnak és az ütemterveimnek, valamint az általam kreált időterveknek alapjuk is volt. Szóval azt csinálnám. De hát ez nem egy könnyen definiálható cél.
Na, nézzük... nézzünk egy cél után. Hmmm.... Talán az, hogy megélni? Lehetőleg este ötkor végezni a melóval és utána magánéletet élni, vagy valami. Gondos feleségként/férjként/anyaként/apaként/keresztapaként funkcionálni. Vagy mi. De ez nem cél, nem karriervágy. Na jó. Akkor az valami olyasmi, hogy olyan munkával megkeresni a buliravalót, amit szeretek csinálni.
Hoppá, új kérdés! Mit szeretek csinálni? Ehemmm...rajzolni. Csak abból én nem tudok megélni. Piiiity-piiiity-piiiity...zsákutca! Piiity! A rendszer túlmelegedett, kérjük állítson le néhány alkalmazást és nyissa ki a kazánablakot!
Mindegy is, hogy mit szeretek csinálni és mi a célom. Őszintén szólva leszarom lassan.
A keddi fickó (a "nagynevű" építész) tetszett. (Már legalábbis szimpátia alapon, mielőtt a malac banda másra gondol!) Az általa vázolt munka így elsőre tetszett. Most már csak az kell, hogy én is elnyerjem az ő tetszését. (Mint munkaerő, malac banda!!!)
Különben pedig maradhatok a gépesített tervgyártó hadosztály szintjén is. Ami azért nem rossz. Ha kifizetik.
A suliban egész jó volt a dolgom megint. Bár profi módon felülírtam a fő-fő-fő sablon fájlt, amit a program használt, de azért értek a dologhoz, persze. Kár, hogy amikor előírt módon hajtottam végre az utasításokat, fatális hibával kilépett az alkalmazás. Éljen az iskolai számítástechnika oktatás!
Hétvégén egyetlen egy picuri szabadnapom akadt, amiért az elmúlt hónapokat tekintve kifejezetten hálás voltam. Végül persze az ablakok is ki lettek vakarva a kosz és a festék alól. Most már be tudott kukucskálni a telihold.
Szabadnapunk zárásaképpen Szőkeherceggel kikötöttünk egy tündéri csajszinál és csodálatos hangulatban szélsebesen és egyszerű ember módjára álmosra boroztam magam.
péntek, szeptember 24, 2004
Elhúzta előttem az élet megint a mézesmadzagot. Az álomállás mézesmadzagját. Évente egyszer-kétszer megesik az ilyen, aztán valamiért csak nem jön össze. Általában valami rajtam kívülálló ok miatt. Például időközben tönkremegy a cég, megszűnik a projekt, amin dolgozni kéne és hasonló apróságok, amik a mézesmadzag elhúzásának időpontjában persze még fel sem merültek. Úgyhogy én már bizony nem hiszek el semmit és nem vagyok hajlandó lelkesedni. Pedig ezért az állásért hajlandó lennék vállalni a kiugrott építészek szerepkörét, de tényleg.
Másrészről viszont hívtak egy jónevű építészirodától is. Maga a jónevű vezető építész. Hoppá! A végén még csodálkozni fogok ám! Főleg akkor, ha valamilyen oknál fogva kiderül, hogy odakerülök. Ez ugyan nem álomállás, meg amúgyis tudja fene, még bármi lehet, de azért szépen mutat egy későbbi önéletrajzban, meg tapasztalat, ugye. De előbb beszélni szeretnék velük.
A mostani munkaadóm meg már egészen durva dolgokat vet be, hogy megtartson magának minket, ha már fizetni nem tud - arra a részre nem térek ki, hogy mi van akkor, ha nem is akar. Elvinne bennünket ingyen egy nívós vadászházba üdülni, mert valami haverja révén neki ez ingyen van... felajánlotta a félárú ruhavásárlási utalványát, ami egy nagykerben jogosít ruhavételre... és persze meglobogtatott egy csomó nagy és szép munkát, amiből jön be pénz. Amivel semmi baj. Csak most kajálni szeretnénk, meg egyéb alapvető szükségleteket kielégíteni. Ugye.
Amúgy együtt kajáltunk vele. Ő fizetett, mi pedig pofátlan módon számlát kértünk a saját nevünkre. Ilyenkor áldom Párduchölgyet a kissé pofátlan, de hatásos megoldásaiért...
Másrészről viszont hívtak egy jónevű építészirodától is. Maga a jónevű vezető építész. Hoppá! A végén még csodálkozni fogok ám! Főleg akkor, ha valamilyen oknál fogva kiderül, hogy odakerülök. Ez ugyan nem álomállás, meg amúgyis tudja fene, még bármi lehet, de azért szépen mutat egy későbbi önéletrajzban, meg tapasztalat, ugye. De előbb beszélni szeretnék velük.
A mostani munkaadóm meg már egészen durva dolgokat vet be, hogy megtartson magának minket, ha már fizetni nem tud - arra a részre nem térek ki, hogy mi van akkor, ha nem is akar. Elvinne bennünket ingyen egy nívós vadászházba üdülni, mert valami haverja révén neki ez ingyen van... felajánlotta a félárú ruhavásárlási utalványát, ami egy nagykerben jogosít ruhavételre... és persze meglobogtatott egy csomó nagy és szép munkát, amiből jön be pénz. Amivel semmi baj. Csak most kajálni szeretnénk, meg egyéb alapvető szükségleteket kielégíteni. Ugye.
Amúgy együtt kajáltunk vele. Ő fizetett, mi pedig pofátlan módon számlát kértünk a saját nevünkre. Ilyenkor áldom Párduchölgyet a kissé pofátlan, de hatásos megoldásaiért...
Már három munkahelyről eldöntöttem, hogy oda nem akarok menni. Nincs az a pénz. Ma megyek egy állásközvetítő céghez és erre a hétre befejeztem. A jövő hétre lehet, hogy nem lesz egy hely sem, mert nem látok új hirdetéseket, de rajta vagyok a dolgon! *a szerző bíztatóan vigyorog*
Most pedig üdvözlök egy új fertőzöttet a fedélzeten! Szia, Sáska! Remélem, hogy jól fogod érezni magad a belterjes, mániákusan exhibicionista blogger társulatban.
És nem, a blog nem egyenlő a cslomóval.
Most pedig üdvözlök egy új fertőzöttet a fedélzeten! Szia, Sáska! Remélem, hogy jól fogod érezni magad a belterjes, mániákusan exhibicionista blogger társulatban.
És nem, a blog nem egyenlő a cslomóval.
szerda, szeptember 22, 2004
Mindenhová beadtam a jelentkezésemet, ahová csak tudtam. Lakásügynöktől kezdve a munkahelyi mérnökön keresztül a tervezőig bármi lehetek. És mindenre képes is vagyok, kéremszépen!! Érted, vazze, mindenre!
Hétfőn voltam is egy helyen. De csak arról győzött meg, hogy oda aztán nem megyek. Bár kifejezetten nagy esélyem van elnyerni az állást. Azért remélem, a fickó emberismeretből nem teljesen analfabéta és észrevette a felé sugárzott halk undorhullámaimat. Valahogy nem szívelem a bunkó, paraszt építészeket, akik sajátmaguktól el vannak szállva. Sőt, nem csak az építészeket nem szeretem, ha ilyenek. Akár van okuk rá, akár nem. Mondjuk ahogy elnézem, szépen csendben valahogy nem divat jó házakat tervezni, csak nagy hanggal és óriási pofával.
Hát igen, ehhez a jó benyomáshoz járult egy huszonegyedik századi förmedvény a szobája falán, amit szemmel láthatóan ő csinált, komolyzene szólt az irodájában a tervezőknél meló közben - amivel semmi bajom, de energikus munkára képtelen vagyok mellette - valamint óriási arc és borzasztó fikamennyiség, amit bárhová képes szétszórni, a lényeg, hogy ne az ő műve legyen.
"Jééé, már Debrecenben is van főiskola?!" *elfojtott anyázások* "Van, hogy gebednél meg, nem csak Budapest létezik a térképen, okostojás."
"Ki az a hülye, aki manapság hatvanszorhatvanas álmennyezeti elemeket tervez??!" * szűrt morgás a fogak közt* "Majdnem mindenki, te hülye barom..."
Voltam ma is egy helyen. Őszintén szólva hátszéllel, amit cca. 3-4 évenként egyszer veszek igénybe - és olyankor sem jön be. Hát most sem jött be.
A fickó az ex-excégem főnökeinek volt az évfolyamtársa. Tudom-tudom... nem lehet azt az évfolyamot eltörölni a Föld színéről. De nem volt egy jó ómen.
Az egyáltalán nem jött be neki, hogy kéthetente (minimum) három napot töltök suliban. Úgyhogy életem egyik legrövidebb állásinterjóján vettem részt. 7 perc alatt végeztem. Mondjuk ehhez kimentem a jófrancba. Bár ez úgy tűnik, tendenciává válik, mert hétfőn is lementem a térképről.
Ja, hétvégén rajzoltam.
Kissé fétisizáltam a marker filceimet, amit nem kellett volna. Jó-jó, sokba kerültek és bizony nem mertem rendeltetésszerűen használni őket, de most kezdek ráérezni a dolog ízére. Legalábbis azt hiszem.
Hétfőn voltam is egy helyen. De csak arról győzött meg, hogy oda aztán nem megyek. Bár kifejezetten nagy esélyem van elnyerni az állást. Azért remélem, a fickó emberismeretből nem teljesen analfabéta és észrevette a felé sugárzott halk undorhullámaimat. Valahogy nem szívelem a bunkó, paraszt építészeket, akik sajátmaguktól el vannak szállva. Sőt, nem csak az építészeket nem szeretem, ha ilyenek. Akár van okuk rá, akár nem. Mondjuk ahogy elnézem, szépen csendben valahogy nem divat jó házakat tervezni, csak nagy hanggal és óriási pofával.
Hát igen, ehhez a jó benyomáshoz járult egy huszonegyedik századi förmedvény a szobája falán, amit szemmel láthatóan ő csinált, komolyzene szólt az irodájában a tervezőknél meló közben - amivel semmi bajom, de energikus munkára képtelen vagyok mellette - valamint óriási arc és borzasztó fikamennyiség, amit bárhová képes szétszórni, a lényeg, hogy ne az ő műve legyen.
"Jééé, már Debrecenben is van főiskola?!" *elfojtott anyázások* "Van, hogy gebednél meg, nem csak Budapest létezik a térképen, okostojás."
"Ki az a hülye, aki manapság hatvanszorhatvanas álmennyezeti elemeket tervez??!" * szűrt morgás a fogak közt* "Majdnem mindenki, te hülye barom..."
Voltam ma is egy helyen. Őszintén szólva hátszéllel, amit cca. 3-4 évenként egyszer veszek igénybe - és olyankor sem jön be. Hát most sem jött be.
A fickó az ex-excégem főnökeinek volt az évfolyamtársa. Tudom-tudom... nem lehet azt az évfolyamot eltörölni a Föld színéről. De nem volt egy jó ómen.
Az egyáltalán nem jött be neki, hogy kéthetente (minimum) három napot töltök suliban. Úgyhogy életem egyik legrövidebb állásinterjóján vettem részt. 7 perc alatt végeztem. Mondjuk ehhez kimentem a jófrancba. Bár ez úgy tűnik, tendenciává válik, mert hétfőn is lementem a térképről.
Ja, hétvégén rajzoltam.
Kissé fétisizáltam a marker filceimet, amit nem kellett volna. Jó-jó, sokba kerültek és bizony nem mertem rendeltetésszerűen használni őket, de most kezdek ráérezni a dolog ízére. Legalábbis azt hiszem.
vasárnap, szeptember 19, 2004
Végre eljutottam oda, hogy megfogalmazzak egy postot. Jöhetnek a pom-pomos lányok és rivaloghatnak üdvöket.
Kénytelen leszek visszamenőlegesen felidézni pár dolgot. Csak úgy időrend nélkül.
Momentán melókeresésben vagyok. A munkaadó munkát ad ugyan, csak nem fizet. Egyre szarabbul állok anyagilag, sőt tréül, ha lehet így fogalmazni. Ennyire tréül még nem álltam. Kénytelen vagyok rinyálni a pénzért, ami jog szerint jár nekem és kurvára szarul érzem magam miatta. Én érzem magam szarul miatta, a francba!
Szerdán rinyapartit tartottunk Ördögtestvérrel. Ő is elég csehül van. Úgyhogy lassan klubot is alapíthatunk. Szőkeherceg is csatlakozhat, lassan nem lesz munkahelye. Isteni jót sírtunk-ríttunk, aztán adtunk némi alig-borravalót a pincércsajnak. Mondjuk amennyit fintorgott, még ezt sem érdemelte meg szegény csóró triónktól.
Ezek után még volt nagy rohanás, hogy elérjük Szőkeherceg szokásos ultipartijának maradványait. Ott már pakolták fel a székeket. Párszor célzatosan ránk oltották a villanyt. Kicsit érdekesen viszonyulnak egyesek a "jó kocsmáros" szerepkörhöz, az az érzésem ennyi tapasztalat után.
Voltam könyvesboltban is, hogy apámnak születésnapjára beszerezzek egy fűszeres könyvet a vésztartalékaim utolsó morzsácskáiból. A ponyvaregény polcot már meg sem néztem, mert nem akartam heves szívfájdalom és nyálcsorgás közepedte távozni a boltból. Bután néztek volna.
Szóval így állunk. Nem akar valaki örökbefogadni és eltartani, amig sulibajárok?
Kénytelen leszek visszamenőlegesen felidézni pár dolgot. Csak úgy időrend nélkül.
Momentán melókeresésben vagyok. A munkaadó munkát ad ugyan, csak nem fizet. Egyre szarabbul állok anyagilag, sőt tréül, ha lehet így fogalmazni. Ennyire tréül még nem álltam. Kénytelen vagyok rinyálni a pénzért, ami jog szerint jár nekem és kurvára szarul érzem magam miatta. Én érzem magam szarul miatta, a francba!
Szerdán rinyapartit tartottunk Ördögtestvérrel. Ő is elég csehül van. Úgyhogy lassan klubot is alapíthatunk. Szőkeherceg is csatlakozhat, lassan nem lesz munkahelye. Isteni jót sírtunk-ríttunk, aztán adtunk némi alig-borravalót a pincércsajnak. Mondjuk amennyit fintorgott, még ezt sem érdemelte meg szegény csóró triónktól.
Ezek után még volt nagy rohanás, hogy elérjük Szőkeherceg szokásos ultipartijának maradványait. Ott már pakolták fel a székeket. Párszor célzatosan ránk oltották a villanyt. Kicsit érdekesen viszonyulnak egyesek a "jó kocsmáros" szerepkörhöz, az az érzésem ennyi tapasztalat után.
Voltam könyvesboltban is, hogy apámnak születésnapjára beszerezzek egy fűszeres könyvet a vésztartalékaim utolsó morzsácskáiból. A ponyvaregény polcot már meg sem néztem, mert nem akartam heves szívfájdalom és nyálcsorgás közepedte távozni a boltból. Bután néztek volna.
Szóval így állunk. Nem akar valaki örökbefogadni és eltartani, amig sulibajárok?
szerda, szeptember 15, 2004
Baromságokat álmodtam. Például volt tizenötezres bankjegy nálam. Meg egy várban kóricáltam, és volt ott egy csomó macska is.
Ennyit a tudatalattiról.
Úgy mentem megint suliba, ahogy a kisiskolás a nyári szünet után. Feltöltődve, fogadalmakat téve, nagy lendülettel estem be a kapun. Aztán két előadással később már békésen hortyogott mindenki a padokban és újraértékeltem a lelkesedésemet, azután elszunnyadtam magam is. Hát hiába, jó orgánumú és jó előadó képességgel megáldott előadóink vannak.
Ezek mellett most nem igazán jut arra sem időm, hogy történjen velem bármi is.
Ennyit a tudatalattiról.
Úgy mentem megint suliba, ahogy a kisiskolás a nyári szünet után. Feltöltődve, fogadalmakat téve, nagy lendülettel estem be a kapun. Aztán két előadással később már békésen hortyogott mindenki a padokban és újraértékeltem a lelkesedésemet, azután elszunnyadtam magam is. Hát hiába, jó orgánumú és jó előadó képességgel megáldott előadóink vannak.
Ezek mellett most nem igazán jut arra sem időm, hogy történjen velem bármi is.
vasárnap, szeptember 12, 2004
Mondanám, hogy megint semmi, de ez nem volna igaz, és emlékeztetne a cseperedő tinédzserkori önmagam naplókezdeményeire. Igazándiból csomó minden van. Főleg gondolatszösszenetek.
Humoros, hogy az ember be akar venni egy gyógyszert, és teljesen más van a használati utasításon, mint amit az orvos mond. Most akkor melyik? Főleg amikor az orvos azt mondja korrekt módon, hogy akár lehet azt is, meg amúgy is.
Lassan van már saját dokim. Ez az első eset. Háziorvoshoz akkor "jártam", amikor cca. 9 éve elfogyott a szabadságom, de még kellett két hét, úgyhogy kiirattam magam betegállományba. De úgy tűnik, öregeszem. Az alkatrészeket cserélni már nem lehet, tehát inkább javítani kell, meg karbantartani, néha csak olajozni, vagy a gőznyomást újra beállítani.
Szóval orvos. Jófej nagyon a fickó. Pakisztáni származású, és egy tündér. Nem szoktam orvosokkal kapcsolatban sem nagyon gügyögni, de vele kapcsolatosan lehet. Irtózatosan hülyén ragozza a szavakat. Egyszerűbb mondatoknál nem veszi észre az ember, hogy nem születésétől tanulja a nyelvet, de amint bonyolódik egy mondat, belebotlik egy rafinált ragba, megáll kicsit, majd belegabalyodik, és szinte látom, ahogy megvívja a maga szélmalomharcát - mint afféle Don Quijote - az igeragozás Dulcineájáért.
Az önözés sem igazán megy neki, inkább valami furcsa egyes szám harmadik személyt használ helyette. Legszívesebben letegezném, de hát az hogy nézne ki?
Egyébként a "színesbőrű" orvosokkal kapcsolatban nem teljesen pozitív eddig a mérlegem. Az ujjamat annak idején egy igazzy hentes rakta helyre, és főképpen azt a szót nem volt hajlandó érteni, hogy "fáj, bazmeg, kurvára fáj!"
Tudom, hogy ez nem bőrfüggő, de azóta fenntartásaim voltak, nah. De amikor meglátom Doktor Kián (így hívják, mert a nevét ki sem lehet mondani sajnos) a lelkesedést egy-egy probléma hallatán, az azért sok mindenről meggyőz. (Egyébként egy tök aranyos magyar barátnője van.)
Visszatérve a gyógyszerekre. nagyon durva, hogy egészen elvadult mellékhatások is léteznek egy-egy szernél. Bármi történhet, bármit kihozhat az emberből egy ártatlannak kinéző bogyó. Állítólag 27 év felett tömeggyilkossá is könnyebben válik az ember.
Apropó, bogyó! Undorító, hogy az édesítőszerbe is függőséget okozó anyagokat tesznek. Még négy éve szoktam rá, de akkor nagyon. Ma már teljesen megváltoztak a teacukrozási szokásaim emiatt. *belenéz a kamerába fájdalmasan* Megváltozott az életem, segítség!!
Nagyon régen még csészénként (2.5 dl) egyetlen cukorral és alig-citrommal ittam - a barátnőm értékrendje szerint ízetlenül, jelzem, ő meg csak teát rak a cukros citromlébe. Most teszek bele 3-4 kockacukrot csészénként (bocs, bögrénként), és ellenőrizetlen mennyiségű, úgynevezett löttyintésnyi citromot. A két időpont között eltelt 4 év, és szinte végig édesítővel ittam a teát. Az pedig ritka alattomos szernek tűnik a folyamatot elemezve.
Először egyet tettem a teámba. Aztán ez kevés lett, tettem bele kettőt. Utóbb már hármat pakoltam bele, és csak kényszerrel tudtam rávenni magam egy nagyobb nátha idején - amikor több liternyit ittam -, hogy az aszpartam-túladagolás elkerülése érdekében megint csak kettőt tegyek bele. Hát csoda, hogy amikor megint cukrot kezdtem el a teámba pakolni, hirtelen nem éreztem elég édesnek??? Na, ugye, hogy nem?! Közvetve pedig az édesítő fogja az elhízásomat okozni.
Hétfőn elkezdődik a diákéletnek nevezett gálya. Ismét. Bár jobbára azokon a napokon érzem magam pihentnek, amikor be kell mennem az egyetemre, de azért ez gálya, és ezúttal én fizetek érte és nem fordítva.
Humoros, hogy az ember be akar venni egy gyógyszert, és teljesen más van a használati utasításon, mint amit az orvos mond. Most akkor melyik? Főleg amikor az orvos azt mondja korrekt módon, hogy akár lehet azt is, meg amúgy is.
Lassan van már saját dokim. Ez az első eset. Háziorvoshoz akkor "jártam", amikor cca. 9 éve elfogyott a szabadságom, de még kellett két hét, úgyhogy kiirattam magam betegállományba. De úgy tűnik, öregeszem. Az alkatrészeket cserélni már nem lehet, tehát inkább javítani kell, meg karbantartani, néha csak olajozni, vagy a gőznyomást újra beállítani.
Szóval orvos. Jófej nagyon a fickó. Pakisztáni származású, és egy tündér. Nem szoktam orvosokkal kapcsolatban sem nagyon gügyögni, de vele kapcsolatosan lehet. Irtózatosan hülyén ragozza a szavakat. Egyszerűbb mondatoknál nem veszi észre az ember, hogy nem születésétől tanulja a nyelvet, de amint bonyolódik egy mondat, belebotlik egy rafinált ragba, megáll kicsit, majd belegabalyodik, és szinte látom, ahogy megvívja a maga szélmalomharcát - mint afféle Don Quijote - az igeragozás Dulcineájáért.
Az önözés sem igazán megy neki, inkább valami furcsa egyes szám harmadik személyt használ helyette. Legszívesebben letegezném, de hát az hogy nézne ki?
Egyébként a "színesbőrű" orvosokkal kapcsolatban nem teljesen pozitív eddig a mérlegem. Az ujjamat annak idején egy igazzy hentes rakta helyre, és főképpen azt a szót nem volt hajlandó érteni, hogy "fáj, bazmeg, kurvára fáj!"
Tudom, hogy ez nem bőrfüggő, de azóta fenntartásaim voltak, nah. De amikor meglátom Doktor Kián (így hívják, mert a nevét ki sem lehet mondani sajnos) a lelkesedést egy-egy probléma hallatán, az azért sok mindenről meggyőz. (Egyébként egy tök aranyos magyar barátnője van.)
Visszatérve a gyógyszerekre. nagyon durva, hogy egészen elvadult mellékhatások is léteznek egy-egy szernél. Bármi történhet, bármit kihozhat az emberből egy ártatlannak kinéző bogyó. Állítólag 27 év felett tömeggyilkossá is könnyebben válik az ember.
Apropó, bogyó! Undorító, hogy az édesítőszerbe is függőséget okozó anyagokat tesznek. Még négy éve szoktam rá, de akkor nagyon. Ma már teljesen megváltoztak a teacukrozási szokásaim emiatt. *belenéz a kamerába fájdalmasan* Megváltozott az életem, segítség!!
Nagyon régen még csészénként (2.5 dl) egyetlen cukorral és alig-citrommal ittam - a barátnőm értékrendje szerint ízetlenül, jelzem, ő meg csak teát rak a cukros citromlébe. Most teszek bele 3-4 kockacukrot csészénként (bocs, bögrénként), és ellenőrizetlen mennyiségű, úgynevezett löttyintésnyi citromot. A két időpont között eltelt 4 év, és szinte végig édesítővel ittam a teát. Az pedig ritka alattomos szernek tűnik a folyamatot elemezve.
Először egyet tettem a teámba. Aztán ez kevés lett, tettem bele kettőt. Utóbb már hármat pakoltam bele, és csak kényszerrel tudtam rávenni magam egy nagyobb nátha idején - amikor több liternyit ittam -, hogy az aszpartam-túladagolás elkerülése érdekében megint csak kettőt tegyek bele. Hát csoda, hogy amikor megint cukrot kezdtem el a teámba pakolni, hirtelen nem éreztem elég édesnek??? Na, ugye, hogy nem?! Közvetve pedig az édesítő fogja az elhízásomat okozni.
Hétfőn elkezdődik a diákéletnek nevezett gálya. Ismét. Bár jobbára azokon a napokon érzem magam pihentnek, amikor be kell mennem az egyetemre, de azért ez gálya, és ezúttal én fizetek érte és nem fordítva.
csütörtök, szeptember 09, 2004
Kezdem nem tudni, hogy mi a franc van tulajdonképpen!
Nem értem, hogy belefutottam egy lúzer faszkalapba, akit mindenki átver, ellopják mindenét és kibasznak vele, vagy ő egy dörzsölt szemét, aki addig húzza a kifizetéseket, ameddig csak lehet, sőt inkább nem is fizet. Ez a mostani munkaadóm volna. Én pedig immár azon gondolkodom, hogy otthagyom a pályámat a francba és elmegyek valami nekem jobban fekvő állásba. Ahol kihasználhatom jó kommunikációs képességeimet, jó team-worker hozzáállásomat és azt, hogy tulajdonképpen rühellek a tervekkel pöcsölni, inkább valami átfogóbb dolgot szeretnék csinálni. Könyörgöm, sales-es, vagy HR-es akarok lenniiii!
Az a baj, hogy ha találok egy olyan melót, akkor otthagyom a sulit a francba... amit talán nem kéne.
Ja, június 15-től kaptam egészen idáig összesen 80 ezer (írd és mondd: nyolcvanezer) forintot. Hurrá! Abból meg lehet ám élni! Lehet fizetni az albérletet, lehet belőle néha-néha szórakozni, lehet venni alapvető élelmiszereket és nem kell a szülőkön lógni, nem, dehogy. Szóval kezdem unni a "jajj, megint átvertek, ellopták a pénzemet, ellopták a kocsimat" dumát. Elegem van! És szeretnék pénzt látni a melómért. Arra meg végképp nem érek rá, hogy kéthavonta újabb és újabb céghez rohangáljak. Akik franc tudja, hogy állnak a kéthetente három napos kimaradásokhoz, hogy 5-kor lelép az ember, mert tanul, magánéletet él és néha alszik is és franc tudja, hogy hogy állnak ahhoz, hogy azoknak, akik melót végeznek nekik, azoknak fizetni kéne valamit.
Néha az az érzésem, hogy ahogy haladok előre a korban, úgy lépek vissza és egyre visszább a "karrierben". De ezt biztos csak a pillanatnyi borús helyzet okozza, hogy így látom.
És most elrohanok dolgozni, hogy legyen még egy kis pénz, amivel tartoznak nekem...
Nem értem, hogy belefutottam egy lúzer faszkalapba, akit mindenki átver, ellopják mindenét és kibasznak vele, vagy ő egy dörzsölt szemét, aki addig húzza a kifizetéseket, ameddig csak lehet, sőt inkább nem is fizet. Ez a mostani munkaadóm volna. Én pedig immár azon gondolkodom, hogy otthagyom a pályámat a francba és elmegyek valami nekem jobban fekvő állásba. Ahol kihasználhatom jó kommunikációs képességeimet, jó team-worker hozzáállásomat és azt, hogy tulajdonképpen rühellek a tervekkel pöcsölni, inkább valami átfogóbb dolgot szeretnék csinálni. Könyörgöm, sales-es, vagy HR-es akarok lenniiii!
Az a baj, hogy ha találok egy olyan melót, akkor otthagyom a sulit a francba... amit talán nem kéne.
Ja, június 15-től kaptam egészen idáig összesen 80 ezer (írd és mondd: nyolcvanezer) forintot. Hurrá! Abból meg lehet ám élni! Lehet fizetni az albérletet, lehet belőle néha-néha szórakozni, lehet venni alapvető élelmiszereket és nem kell a szülőkön lógni, nem, dehogy. Szóval kezdem unni a "jajj, megint átvertek, ellopták a pénzemet, ellopták a kocsimat" dumát. Elegem van! És szeretnék pénzt látni a melómért. Arra meg végképp nem érek rá, hogy kéthavonta újabb és újabb céghez rohangáljak. Akik franc tudja, hogy állnak a kéthetente három napos kimaradásokhoz, hogy 5-kor lelép az ember, mert tanul, magánéletet él és néha alszik is és franc tudja, hogy hogy állnak ahhoz, hogy azoknak, akik melót végeznek nekik, azoknak fizetni kéne valamit.
Néha az az érzésem, hogy ahogy haladok előre a korban, úgy lépek vissza és egyre visszább a "karrierben". De ezt biztos csak a pillanatnyi borús helyzet okozza, hogy így látom.
És most elrohanok dolgozni, hogy legyen még egy kis pénz, amivel tartoznak nekem...
szerda, szeptember 08, 2004
Eheti második edzésünk után már képes vagyok felegyenesedve járni.
Valószínűnek tartom, hogy az edzőterem miazmás kipárolgása késztette arra renyhe hasizmaimat, hogy holmi neandervölgyi pózt eredményezzenek nálam és semmiképpen sem a rendellenes használat váltotta ki belőlük a heves tiltakozást, sztrájkot és a többszöri interpellációt.
Valószínűnek tartom, hogy az edzőterem miazmás kipárolgása késztette arra renyhe hasizmaimat, hogy holmi neandervölgyi pózt eredményezzenek nálam és semmiképpen sem a rendellenes használat váltotta ki belőlük a heves tiltakozást, sztrájkot és a többszöri interpellációt.
A nagybevásárló központok mindig tudnak meglepetést okozni az embernek.
A Tesco azzal, hogy esetenként még olyan alapvető élelmiszerek sincsenek, mint például a Canada Dry. Az Auchan pedig azzal, hogy eddig minden esetben, amikor ott voltam, voltak olyan cikkek (de mindig, ismétlem: mindig), amik valahogy nem voltak a pénztárgépben, nem létezett a kódjuk, nem létezett a termék maga. Általában ezek akciós cuccok. De valahogy mégsem tud róluk a pénztárgép. Aztán ez fejvesztett rohangálást szokott eredményezni, meg erős ellenérzéseket ébreszt a sorban mögötted állókban, aminek nyomására megválsz az árúcikktől, amibe már beleszerettél és inkább mégsem veszed meg, mert legalább nem lincselnek meg érte felebarátaid.
A Scontoban meg cselesek ám az eladók. Átáraznak az akció lezárása előtt fél nappal, ezért nem tudod, hogy te most tulajdonképpen akciós terméket vennél, netán nem találod meg a kinézett árút olyan áron, amit kinéztél. Ha nem kezdünk el kérdezősködni, akkor nem veszünk zárás előtt 1 egész perccel akciós tévé-állványt.
A Kaiser's-ban (itt a gettóban) a felvágott osztályon úgy cseleznek, hogy a friss pár szelet alatt ott a tegnapi/tegnap előtti/bronzkori felvágott és azt kapod, ha nem figyelsz.
Egy éjjel-nappaliban csak lejárt szavatosságú Piros Aranyat árultak és mindig csak olyat. Mindnek lejárt a szavatossága, de az egyiknek 2 hónappal, a másiknak egy évvel, a harmadiknak 5 hónappal...
Vicces dolog ez a vásárlás, nah.
A Tesco azzal, hogy esetenként még olyan alapvető élelmiszerek sincsenek, mint például a Canada Dry. Az Auchan pedig azzal, hogy eddig minden esetben, amikor ott voltam, voltak olyan cikkek (de mindig, ismétlem: mindig), amik valahogy nem voltak a pénztárgépben, nem létezett a kódjuk, nem létezett a termék maga. Általában ezek akciós cuccok. De valahogy mégsem tud róluk a pénztárgép. Aztán ez fejvesztett rohangálást szokott eredményezni, meg erős ellenérzéseket ébreszt a sorban mögötted állókban, aminek nyomására megválsz az árúcikktől, amibe már beleszerettél és inkább mégsem veszed meg, mert legalább nem lincselnek meg érte felebarátaid.
A Scontoban meg cselesek ám az eladók. Átáraznak az akció lezárása előtt fél nappal, ezért nem tudod, hogy te most tulajdonképpen akciós terméket vennél, netán nem találod meg a kinézett árút olyan áron, amit kinéztél. Ha nem kezdünk el kérdezősködni, akkor nem veszünk zárás előtt 1 egész perccel akciós tévé-állványt.
A Kaiser's-ban (itt a gettóban) a felvágott osztályon úgy cseleznek, hogy a friss pár szelet alatt ott a tegnapi/tegnap előtti/bronzkori felvágott és azt kapod, ha nem figyelsz.
Egy éjjel-nappaliban csak lejárt szavatosságú Piros Aranyat árultak és mindig csak olyat. Mindnek lejárt a szavatossága, de az egyiknek 2 hónappal, a másiknak egy évvel, a harmadiknak 5 hónappal...
Vicces dolog ez a vásárlás, nah.
kedd, szeptember 07, 2004
Nem is késtünk tegnap olyan sokat. 10 perc volt a szintidő, amiben benne volt egy kis kevergés a BME területén is. Ehhez azért hozzá kell számítani némi felesleges buszutazást, meg rohanást, valamint autóhasználatot.
A tegnapi hasizom fejlesztésnek köszönhetően kifejezetten érzem, ahogy acélosodnak a nevezett helyen az izmok. Igen, ez leginkább fájdalomban és nehézlégzésben nyilvánul meg. "Nem fáj, csak ha nevetek"
A tegnapi hasizom fejlesztésnek köszönhetően kifejezetten érzem, ahogy acélosodnak a nevezett helyen az izmok. Igen, ez leginkább fájdalomban és nehézlégzésben nyilvánul meg. "Nem fáj, csak ha nevetek"
hétfő, szeptember 06, 2004
Hogyan szivassuk meg sajátmagunkat és a kedvesünket?
Reggel adjuk oda neki a lakáskulcsot, majd amikor este rohannunk kéne, küldjük el a barátnőnket terepre felmérni, hogy ne legyen otthon senki és zárassuk is be magunkat a biztonság kedvéért. Tuti recept és mindenki elkésik mindenhonnan garantáltan.
A virágokat az öltözőmbe küldjék!
Reggel adjuk oda neki a lakáskulcsot, majd amikor este rohannunk kéne, küldjük el a barátnőnket terepre felmérni, hogy ne legyen otthon senki és zárassuk is be magunkat a biztonság kedvéért. Tuti recept és mindenki elkésik mindenhonnan garantáltan.
A virágokat az öltözőmbe küldjék!
vasárnap, szeptember 05, 2004
Lewis Carroll: A Gruffacsór
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!"
Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.
Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.
Egy! Kettö! Egy! Kettö! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.
"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
Irodalmi félpercünket hallották.
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj. hol grémmadár csuhan
s a böszhedt Gyilkanyessz!"
Kapta döfke kardját a smorc,
rég csüszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.
Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.
Egy! Kettö! Egy! Kettö! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.
"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.
Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, púrtak a zepén,
nyamlogott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.
Irodalmi félpercünket hallották.
szombat, szeptember 04, 2004
Visszapost (postulatum) a tegnapról. Vagyis az estéről.
Szőkehercegem jó korán el tudott szökni a munkahelyéről és boltjárásba kezdtünk. Kerestem koktélkevergető kiskanalat (vulgáris nevén nőgyógyász-kanál, ami tökéletesen tükrözi, hogy szééép hosszú nyele van, de amúgy kiskanál a szentem). Nos, csak egyetlen helyen volt. Bár beugrottunk a Kátayba nyálat csorgatni, de ott mindössze egyféle evőeszköz fajta volt darabonként kapható, és ilyen darabja nem volt. Ahol volt, ott is csak olyan, aminek a fejét egy picit nagynak találtam. Hát így jártam, a keresés folytatódik...
Aztán előre megbeszélt kakaózásra voltunk hivatalosak Kisangyallal, viszont jól elkéstünk. Najó, annyira nem is. Útközben ugyanis volt egy bolt. Ahol leárazás volt. És csodás szép edzőcuccokat árultak. Amit persze nem is bírtam/-tunk kihagyni. Beszereztem hát egy gatyát és két felsőt. Bár eredetileg csak egyet akartam. Ha Szőkeherceg nincs velem, akkor még most sem lenne trendi cuccom, amiben mehetek virítani az oldalán az edzőterembe, én ugyanis loholtam volna a találkozási pontra. Ő azonban meggyőzött, hogy itt az alkalom a pénzköltésre... Jajj, nagyon tudjuk együtt költeni a pénzt! Na, nem mintha egyébként nem menne, de így még extrán élvezetes. Kezdek gyanakodni, hogy örököltem apám vásárlási mániáját. Mondjuk ő főképpen kaják tekintetében éli ki. Beszabadul a Csarnokba és akár többször is végigjárja, majd elégedetten távozik a lehető legszebb gyümölcsökkel, kétszer annyi hússal, mint amit jóanyám előirányzott neki és pár meglepetés darabbal, amitől anyám általában agybajt kap, hogy hogy és mikor főzze azt meg.
Végülis nem késtünk annyit.
Kisangyallal meglátogattuk a Meki egyetlen igazán kultúrált műintézményét, nevezetesen a kávézót a Nyugatinál. Egyszerűen isteni a jegeskávéjuk sziruppal. Főleg amarettóval. A jeges csokijuk sűrű, mintha pudingból volna és hatalmas tejszínhab költemény trónol a tetején leheletnyi csoki porral hintve... A kapucsínójukat vájling méretű csészében szolgálják fel és jómagam például egy olyannal jól is lakom. A tejhab rajta megér egy külön misét, és az a csokiszirup egy másikat, amivel nyakon zuhintják. Ennél jobb kávét a Lurdy házban ittam, ott viszont kávékülönlegességekből is lehet válogatni, ami mondjuk itt nincs, szóval az ínyencek most biztosan csúnyán néznek rám, de nekem ez is egy élmény.
Kisangyal egy tünemény egyébként, ahogy örülni tud. Kapott ajándékba egy csattogós lepkét és esküszöm, jobban örült neki, mint egy gyerek, akinek valójában szánták. Tulajdonképpen valahol sajnálom az alsó szomszédait, mert mondta, hogy amint hazaér, kipróbálja.
Közben Ördögtestvér is ránkcsörgött, hogy hol a fenében vagyunk már. Na igen, szóval megbeszéltük még délután, hogy valószínűleg megyünk vele bulizni. Csak délután még nem voltunk ennyire fáradtak. És akkor még nem teljesen egyetlen dolgon járt a fejünk...
Úgyhogy végülis csak csatlakoztunk pár mondat erejéig hozzájuk a Szlovák sörözőben, de már ez is felüdítette a lelkemet.
Ma pedig főzési napot tartunk. Új ruhában új kajákat próbálunk ki. Baconos sajtos csirkemell és diós nudli vanília öntettel a mai menünk. Plusz úgy döntöttem, hogy meglepetést készítek Szőkehercegnek estére, amikor már a munkába belefáradt állapotban ugyan, de újra láthatom. Ha már nem megyünk edzőterembe ma (mert csak hatig van nyitva), akkor legalább kajáljunk sokat. Teljesen logikus mindenki előtt, ugye?!
Szőkehercegem jó korán el tudott szökni a munkahelyéről és boltjárásba kezdtünk. Kerestem koktélkevergető kiskanalat (vulgáris nevén nőgyógyász-kanál, ami tökéletesen tükrözi, hogy szééép hosszú nyele van, de amúgy kiskanál a szentem). Nos, csak egyetlen helyen volt. Bár beugrottunk a Kátayba nyálat csorgatni, de ott mindössze egyféle evőeszköz fajta volt darabonként kapható, és ilyen darabja nem volt. Ahol volt, ott is csak olyan, aminek a fejét egy picit nagynak találtam. Hát így jártam, a keresés folytatódik...
Aztán előre megbeszélt kakaózásra voltunk hivatalosak Kisangyallal, viszont jól elkéstünk. Najó, annyira nem is. Útközben ugyanis volt egy bolt. Ahol leárazás volt. És csodás szép edzőcuccokat árultak. Amit persze nem is bírtam/-tunk kihagyni. Beszereztem hát egy gatyát és két felsőt. Bár eredetileg csak egyet akartam. Ha Szőkeherceg nincs velem, akkor még most sem lenne trendi cuccom, amiben mehetek virítani az oldalán az edzőterembe, én ugyanis loholtam volna a találkozási pontra. Ő azonban meggyőzött, hogy itt az alkalom a pénzköltésre... Jajj, nagyon tudjuk együtt költeni a pénzt! Na, nem mintha egyébként nem menne, de így még extrán élvezetes. Kezdek gyanakodni, hogy örököltem apám vásárlási mániáját. Mondjuk ő főképpen kaják tekintetében éli ki. Beszabadul a Csarnokba és akár többször is végigjárja, majd elégedetten távozik a lehető legszebb gyümölcsökkel, kétszer annyi hússal, mint amit jóanyám előirányzott neki és pár meglepetés darabbal, amitől anyám általában agybajt kap, hogy hogy és mikor főzze azt meg.
Végülis nem késtünk annyit.
Kisangyallal meglátogattuk a Meki egyetlen igazán kultúrált műintézményét, nevezetesen a kávézót a Nyugatinál. Egyszerűen isteni a jegeskávéjuk sziruppal. Főleg amarettóval. A jeges csokijuk sűrű, mintha pudingból volna és hatalmas tejszínhab költemény trónol a tetején leheletnyi csoki porral hintve... A kapucsínójukat vájling méretű csészében szolgálják fel és jómagam például egy olyannal jól is lakom. A tejhab rajta megér egy külön misét, és az a csokiszirup egy másikat, amivel nyakon zuhintják. Ennél jobb kávét a Lurdy házban ittam, ott viszont kávékülönlegességekből is lehet válogatni, ami mondjuk itt nincs, szóval az ínyencek most biztosan csúnyán néznek rám, de nekem ez is egy élmény.
Kisangyal egy tünemény egyébként, ahogy örülni tud. Kapott ajándékba egy csattogós lepkét és esküszöm, jobban örült neki, mint egy gyerek, akinek valójában szánták. Tulajdonképpen valahol sajnálom az alsó szomszédait, mert mondta, hogy amint hazaér, kipróbálja.
Közben Ördögtestvér is ránkcsörgött, hogy hol a fenében vagyunk már. Na igen, szóval megbeszéltük még délután, hogy valószínűleg megyünk vele bulizni. Csak délután még nem voltunk ennyire fáradtak. És akkor még nem teljesen egyetlen dolgon járt a fejünk...
Úgyhogy végülis csak csatlakoztunk pár mondat erejéig hozzájuk a Szlovák sörözőben, de már ez is felüdítette a lelkemet.
Ma pedig főzési napot tartunk. Új ruhában új kajákat próbálunk ki. Baconos sajtos csirkemell és diós nudli vanília öntettel a mai menünk. Plusz úgy döntöttem, hogy meglepetést készítek Szőkehercegnek estére, amikor már a munkába belefáradt állapotban ugyan, de újra láthatom. Ha már nem megyünk edzőterembe ma (mert csak hatig van nyitva), akkor legalább kajáljunk sokat. Teljesen logikus mindenki előtt, ugye?!
péntek, szeptember 03, 2004
szerda, szeptember 01, 2004
A múltkori "szokásos vasárnapi rózsacsokorral" érkezett egy szál rozmaring is. Mostanra úgy döntött, hogy jó itt neki és kidugta a gyökereit. Úgyhogy nem sokára veszem elő a cserepet és így kívánok neki "Istenhozott"-ot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)