A Kisherceg megtanult közlekedni a lakásban. Most már szemmel láthatólag nem felejti el, hogy merre indult, és céltudatosan csattognak a kis tenyerek szerte a szobák között. A nappaliban elsődleges célpont a TV-állvány, amire ha felkapaszkodik, akkor egészen közelről - pixelnyi pontossággal - tudja követni az adást.

A másik célpont a kisasztal, amin ha éppen semmi sincsen, akkor istenien lehet csapkodni.
Innen egyenes az út a babzsák fotelhez, amire - anyai segítséggel - rá is lehet ugrani, de egyszerűen hozzá is lehet bújni és meg is lehet cibálni.

Átcsattogunk a hálószobába, ahol a sláger a párologtató maci. Ha működik, megáll mellette és próbálja elkapni a kiáramló párát. Egy kézzel kapaszkodik a kisfotelban, másik kézzel legyez a levegőben, és kavarja a ködöt.

Mostanában már elmerészkedik a fürdőszobába is, ott a kádat szemléli hosszan és töprengve. Derenghet, hogy ott szokott fürdeni. Fürdeni pedig nagyon szeret. Esténként hatalmas pancsolási partykat rendeznek az apjával.

Néha leteszem a konyhában is, de ott elég életveszélyes még. Megpróbál felkapaszkodni a fiókokba kapaszkodva - amik elég könnyen kinyílnak. Vagy a sütőajtó fogantyúját szemeli ki - a sütőajtó meg kinyílik, és ő fenékre huppan. Jobb esetben. Rosszabb esetben a lendület viszi tovább, és a feje koppan a konyhakövön. Utána ordít.

Ezenkívül szerelmes a nagyiék falvédőjébe és a párnákba. Főleg egy piros szivecskés plüss párna nyűgözi le. De annyira semmiképpen, mint a Nagy Falvédő. Már régebben is szerette nézni, elaludt mellette a mintákat bámulva. Most azonban feláll és közelről simogatja, és dünnyög neki meghatottan.

A párnák pedig arra jók, hogy ráhajtsa a kis buksiját. Ezt a szokást mostanában fejlesztette ki, mivel az egyik nagyobb náthája óta reggelenként átveszem az ágyunkb, és ott még békésen szundít egy-két órát tovább. Azután amikor felébred, még jólesően hentereg és fetreng egy sort. Ráhajtja a fejét mindenre, ami kicsitis párnának néz ki. Anya hátára, apa vállára, a macira, a paplanra, a kispárnára, a nagypárnára... mondjuk félpercenként. Közben pedig vadássza a támlán sorakozó plüssöket. Potom tíz perc alatt az ágy katasztrófa sújtotta övezetnek néz ki.

Ugyanez igaz a nagyszobára is, ami nap végén általában úgy fest, mintha játékrobbanás történt volna. Mindegy, hogy hányszor raktál napközben rendet. És Kisherceg még nem is tud járni, ugye.

Ellenben van nyolc foga, és a sok mozgás miatt - meg mert az utóbbi időben felváltva fogzott és nátháskodott - mostanában semmit sem hízott. Kicsit aggódom is érte. Bár a gyerekrovos valószínűleg legyintene erre a témára is. Egy kicsit idegesít mostanában, hogy ennyire rálegyint mindenre. Amikor először volt 39 °C-os láza, akkor vállat vont, hogy hát éppen bevihetjük, ha akarjuk. Bevitttük.
Valami vírus.
A füle? Hát azt csak azért bizergálja, mert csak. Rossz szokás. Biztosan.
Khm. Jó, biztosan kicsit jobban aggódok első gyerek lévén, de azért legalább belekukkanthatott volna a fülébe.
A második 39 °C-nál már nem vittük be. Telefonon rázott le minket a csaj.
Kicsit gondolkodom az orvosváltáson.
....

A Blog meg éppen ma lett 5 éves. Jövőre iskolába küldjük. De nem garantálom, hogy megtanulok írni...

Ma lett tíz hónapos a Kisherceg.
Egy éves korától már úgyis csak az évfordulókat nézzük majd...
A mérleg hét fog plusz, és anya részéről - azaz nálam - egy lábujj minusz. Sikerült lefociznom a küszöböt jártamban-keltemben, de kösz, már múlik.

Remélem, a nyolcadik fog után lesz egy kis szünet, mert már kicsit unom. Bár mióta elmúlt a nátha, egészen tűrhetőek a napok. Sőt, amikor vendégségben vagyunk, akkor a Kisherceg kivirul, és hozza a legjobb marketing-baba arcát.
Legutóbb ott vacsoráztunk egy kétgyerekes családnál, a kis drágám meg el volt ragadtatva a két másik gyerkőctől. Egyik három, másik másfél éves. Igazándiból kéne neki egy testvér. Mondjuk idősebbet már nem tudok prezentálni. Legalábbis tudtommal semmiképpen nem... hehe.
Még a vacsit is képes volt nyüsszögés nélkül előadni, pedig az nála ritkaság. És akkora étvágya volt, hogy elpusztított egy egész konzervet, utána meg még bevágott egy csomó sajtot és kenyeret - ugyanis mindenki evett körülötte, ő meg élvezte, hogy kap a nagyok kajájából. Csak tátizott a kis szája, és falta a kaját, mint mozinéző a pattogatott kukoricát - nem is figyelt rá teljesen.
Azóta átalakítottam a konyhát, így mostmár ő is tud velünk enni, a babakaja elfogyta után a kolduló kutya szemekkel, amikkel nézni tud, néha kizsarol még pár falatot a mi tányerunkról is. Javarészt már úgyis szinte mindent ehet. Jó, narancsot és olajos magvakat nem, meg mézet sem, de amúgy...

Közben folyik az örökösödés körüli mizéria. Drága nagynéném kitalálta, hogy a házrészt, amin annakidején anyámmal annyira összevesztek, hogy már húsz éve nem beszéltek egymással, azt most elperli. De hogy ezzel miért kellett addig várnia, amíg engem perelhet, azt nem tudom.
Amíg ez a szarság le nem zajlik, addig meg a többi örökrészt sem írják rám. Mondjuk részemről ráérek...
De hát minek az embernek ellenség, ha vannak rokonai, nemdebár?