Ehavi népszerű keresőszavaink:

• kopasz tengeri malac - szerintem az ezirányú mániáról Szőkeherceg többet tudna mondani
• Mexikói úton állatkereskedés - van?
• avon után adózni kell - ha vagy olyan hülye, hogy bevallod, akkor biztos. (De évi 250e alatt nem kell bevallani)
• macis vers - mondjak? Az a baj, hogy csak Dingidungist és Gruffacsórost tudok...
• Befagyott a duna - De nem fagyott be, bazeg! Összetörték ezek a mocsok állatok a jó kis jegemet!!!!
• "empire states building" épült - jaja, volt olyan. 1931-ben fejezték be. Amerikában.
• mozdonyok - azok szépek, bizony
• paraboloid idom - hát fiacskám, én a helyedben inkább a gömbölyded női idomokra koncentrálnék
• futheto uleshuzat - reméljük, megtaláltad a keresett információkat...
• villanykapcsoló távirányí­tható - az bizony jó dolog!
• repülősó - (NH4)2CO3, remélem, nem volt rá szükséged a Dézsagyár látogatása után
• paprikamagok - tudod, ezzel tudod felpaprikázni a veteményeskerted
• a hónap dolgozója kép - őőőőőő....
• lakodalmas nóták - hát az itt nincsen és nem is lesz
• rendrakás a háztartásban - ezt igazán nem értem, miért éppen nálam keresed...
• tökönrúgás - németül - őszintén szeretném már tudni, miért annyira népszerű ez a tevékenység, hogy még rá is kell keresni

A Dézsagyár elmúlt két éves és én elfelejtettem boldog születésnapot kívánni neki.
Hát micsoda cégvezető az ilyen?!
Pedig sok-sok dolgot átéltünk együtt és jó sok (idétlen) keresőszót tudhatunk magunk mögött.

No, hát akkor megkésve is: sok blogos születésnapot kívánok!

Voltam benn anyunál.
Jól kialudta magát. Most frissen hozza a szokásos formáját: nem fogad szót a nővérkéknek és büszkén mutogatja a kötését, valamint jól leszólta a teát, amit amúgy ő maga rendelt tőlem.

No, és persze baromira örül, mert már nem fáj neki a lába.
Na igen. Tegnap ott tartott, hogy neeem kell neki mentő, szóljunk az ügyeletnek, majd kap valami fájdalomcsillapítót. Hogyne. Persze. Csak éppen attól is nyöszörgött, ha megpróbáltam leülni mellé az ágyra. Aha, mondom... fájdalomcsillapító. Jah. 104, anyukám, 104.

Elképesztő, hogy meglett emberek hogy tudnak félni az orvosoktól. Jó, én sem rajongok értük, oké. Valószínű az is, hogy ez már nem is fog javulni. De hát ez azért mégiscsak túlzás, nah.
Mindenesetre most isteníti a dokit, aki megoperálta. Remélem, néha majd azért a nővérkéknek is szót fogad, megeszi az ebédet rendesen, és úgy általában nem hozza rájuk az idegbajt.

Belediktáltam fél litert a teából, dumáltam vele - két korty tea között közölte, hogy ha annyi idős lenne, mint én, tutira lecsapná a kezemről Szőkeherceget. Ebben megegyeztünk, majd eljöttem.

Holnap megint megyek majd. Meg még kábé két hétig.

Tegnap anyu elbotlott abban a hülye szőnyegben...
...és combnyaktörése van.
Pedig nagyon reméltem, hogy ezt az "élményt" megússza. Agyondrukkoltam magam, hogy ne csússzon el az utcán, ha jég van, hogy ne botoljon meg a lépcsőn, menjen inkább lifttel. Erre megbotlik a szőnyeg sarkában. Tök banális!Ehh. Legalább síelt volna, vagy valami...
Este megműtötték. Kapott egy pár kapcsot, meg bigyerét. (még nem néztem meg, pontosan mit) Egy tök aranyos srác csinálta, akiről nem esküdnék meg, hogy nem volt fiatalabb, mint én. Bár ez lényegtelen amúgy, csak picit vicces. Fő, hogy nagyon lelkes volt a srác és tök korrektül elmondott mindent. Le a kalappal előtte, hogy szombat este fél kilenckor így tud pörögni.
Pár nap múlva már lábra is akarja állítani anyut. (Ez nekem teljesen új, mindig azt hallja az ember, hogy combnyaktöréssel mindenki több hónapig fekszik) Ennek a fordulatnak nagyon örülök. Azt meg majd meglátjuk, hogy anyu hogy viseli. Legalább olyan makacs és türelmetlen szamár, mint én. Nem hiszem, hogy könnyedén fogja tűrni, hogy nem klappol egyből minden és nem szaladgálhat rögtön.

Az ellenség arca:

Még mindig nem fagyott be.
Igazán összekaphatná magát a hideg. Összefüggő jégpáncélt akarok látni végre!
Szombaton pedig fényképezni szeretnék.

Tegnap este már arra is futotta az erőmből, hogy firkálgassak egy picit a gépen. Nem voltam túl hatékony mondjuk. Kábé annyi volt, mint az előadás alatt össze-vissza vonalakat húzogatni a jegyzet mellé. Azt is csak azért csinálja az ember, mert valami jár a fejében, de még saját maga sem tudja, hogy mi. Hát most is valamik járnak a fejemben, csak még nem tudom, hogy mik.
És már tele vagyok befejezetlen rajzokkal is.

Ezt még délelőtt írtam.
Azóta csörög a telefon és éppen átépítik az irodát és hideg is van.

És meséltem már, hogy tele van a tököm a menedzserekkel?
Azzal a fajtával, amelyik csak arra képes, hogy elküldjön faxon egy tárgyalásról egy emlékeztetőt, aztán felhívjon, hogy faxoljak neki egy jóvágyást a fenti emlékeztetőre. Én pedig minden időmet arra szentelem ennél a cégnél ugye, hogy fejléces faxokat gyártok minden baromnak, akivel tárgyalok, ugye?!
Ráírtuk a faxra, hogy "Láttam" és visszaküldtük.

Ez az állatfaj ül az íróasztala mögött naphosszat és azon töri a fejét, hogy hol kössön bele a tervezőbe, akinek az épületét kivitelezni hivatott, és egy pénzes muksó azért ad neki pénzt, hogy ne neki kelljen az épülő objektum műszaki dolgaival foglalkoznia, hanem helyette dolgozhasson. Mondjuk valami olyasmit, amiért pénzt kap. Erre micsinál a menedzser? Üldögél, bogarászik, egyszercsak valami problémába ütközik, ekkor felcsillanó szemmel felhívja a pénzembert, és jól bemártja az építészt, elmondja ilyen-olyan trehány, lusta alaknak, mire a pénzember tajtékozva telefonál az építésznek... az építész megszeppen, leül és megkeresi az állítólagos hibát, amiről azóta kapott két emilt és egy faxot is, majd elküld egy faxot a menedzsernek, hogy a probléma megoldása a 42. oldalon található az októberben leadott műszaki dokumentációban. És küld egy emlékeztetőt a pénzembernek is, hogy ezt a faxot küldte a menedzsernek... és így tovább.

És igyekszem nem idegeskedni így a mai harmadik kávé, és negyedik menedzser után.

De bazmeg mostmár épüljön fel ez a nyomorult ház, és legyünk túl az egészen és baszogasson másokat ez az antikonstruktív, alattomos, szarrágó, tohonya pöcsfejű bagázs!
És fagyjon be a Duna!

Hol a kávém?!

És amint befagyott a Duna, királyt választunk!


"And now for something completely different..." A jó múltkorában írtam, hogy megdicsértünk egy tescós pénztáros hölgyet írásban is (a Vásárlók könyvében - meg itt a blogon is, ugye...). Na, akkor 2-3 hétre rá érkezett is egy válaszlevél, amit akkor be akartam scannelni, csak éppen fennforgás volt, a scanner szakszervezetbe tömörült a nyomtatóval, és felváltva szívattak... végül persze meg elfelejtődött, má nem is nagyon t'om, hová tettem a levelet magát.

A lényeg: a hölgyet állítólag dicséretben részesítették, és a szokásos sablon... Megjelent előttem egy kis csillagocska a pénztárosnő karakterlapján, az ikonja felett. Vajon ha még négyszer megdicsérjük (akár álnéven írva) , szintet lép majd? Akár főközép-pénztárossá is kinevezik?
Esetleg mint a tamagochival is, ezzel a virtuális tesco-hőssel is rendszeresen kell törődni, mert különben összeomlik a karrierje?

És ha egyszer csak középvezetőt "csinálok belőle", akkor valami Hall of Fame táblán azért mutogathatom majd az unokáimnak, hogy lám, a papának milyen tápos tesco-karaktere volt régen...?

Asszem a jövő héten indítok egy auchan-hőst is (mondjuk egy hentest), és majd megnézzük, melyik fejlődik jobban.

Nnnna, ez volt erre a félévre az utolsó vizsga.
Február 13-ig békesség lesz mostmár. Csak a tanárokat kell üldözni, hogy írják már be végre a jegyeket, egyáltalán kegyeskedjenek már gyakjegyeket adni. Valahogy nekem mindig sietnem kellett és határidőre beadni mindent... ők meg valahogy úgy nem igazán zavartatják magukat, hogy mindjárt elkezdődik az új félév. Bár, végülis mindegy. Ráérek.

Közben megérkezett a jégkorszak. A lakásban ebből csak annyit lehet érezni, hogy jobban fűtenek. Méghozzá annyira jól sikerült a dolog, hogy most így a szibériai minuszokban melegebb van otthon, mint máskor. Már-már fullasztóan meleg. De azért nem fogok panaszt tenni.
Főleg, mert a Duna is kezd befagyni. Minden télen drukkolok, hogy na, most aztán tényleg befagy. De mire tényleg befagyna, elkezd enyhülni az idő. Mocskos egy dolog ez.
Most is tök jó jeges már. Egészen nagy táblák is vannak már. (Mindig pingvineket vizionálok rájuk a hideg villamosból, ahogy nézegetem.)
Aztán jönnek a hülye uszályok és összetörik a sok szép jegemet. *grrrr* csak kicsire törött jégtáblácskák maradnak utánuk. Ott maradnak árván és szomorúan, és nem tudnak összeállni szééééép nagy torlaszokká, ahogyan azt kell egy valamirevaló zimankóban.
Azért tovább drukkolok. Hátha idén mégiscsak befagy a Duna. Utoljára kiskoromban láttam befagyva. Akkor is csak félig, mert a másik felén a hajók jártak. De anyu mesélte, hogy mászkált már a Duna jegén tűsarkú csízmában... tehát elvileg nem lehetetlen a dolog. Apu még korizott is rajta kiskorában.

Fagyjon be a Duna!

Tudom-tudom! Dög vagyok és nem írok, de most összekapom magam.
Az úgy volt, kéremszépen, hogy vizsgázni kellett.
Sitty-sutty, le is tudtam egy éptört szigorlatot.

Így utólag már kis semmiség, meg jajj, de egyszerűen hangzik, de én úgy be voltam tojva, ahogyan azt szigorlat előtt kell. Utoljára nagyjából (sőt pontosan) '98-ban szigorlatoztam. De lassan majd megint belejövök és rutinosan fogom nyomni egymás után... csak győzzék írni a sok jegyet az indexbe.

Erre a kis semmiségre most potom egy egész hetet tanultam. Jó, napközben mondjuk pihentem a melóhelyen, de este ment a kemény seggelés. Nem is tudom, mikor kellett utoljára ennyi dolgot bevágnom. Három félévnyi épület. A világ minden tájáról. Ie. 3500-tól egészen isz. XVIII. századig. Fáraók, királyok, építészek, sírok, templomok, színházak, bizbaszok, megint templom, még templom és sok templom. Az egész világtörténelemből a templomok tömkelege maradt ránk. Csomó masszív és időtálló templom. Vagy 20 oldalt teletöltöttem apró templomokkal, miközben tanultam... Egyiptomi templom, görög templom, római templom, bizánci templom, ókeresztény templom, román templom, gótikus templom, reneszánsz templom, barokk templom...

Voltak jó pillanatok, amikor élveztem egyébként. De lehet, hogy az egész csak a vénásan adagolt koffein miatt volt.

A szigorlat már úgy ment, mint a karikacsapás.
20 perc egy témakörre.
Óra indul.
Éééééés... lapot felkap, kérdést megnéz, rajzol, mint a hülye, ír, mint a hülye, idő letelt, ceruzát eldob, papírt bead. Következő kérdéssort megkap, ceruzát felkap, ír, rajzol, ceruzát eldob, bead, következő, ceruza felkap, ír, rajzol, bead, következő, ír, rajzol, bead. Aztán hosszas lihegés...

Ezek állatok, az tuti!!
Komolyan azt hittem, hogy legalább egy szünetke lesz benne, de nem. Együltő helyemben ledaráltam potom 5 évezredet.
Szerintem jövő hétre megtanulok kínaiul... annyira belejöttem már.

Újabb csillag a gőzös témakör egén.

Persze megint jól elrajzolgattam a tanulásra szánt időt. Mostmár talán konkrét téma kéne, amennyi időt elbaszok erre. Most pl. pusztán szórakozási célzattal fogtam egy csajszit és elkezdtem pofozgatni az arcát, hogy a standard kifejezéstelen render-babaarcból kicsit keletiesebb arcot gyártsak...
A test többi részével még nem is foglalkoztam, még haja sincsen a szerencsétlen digi-libának. De maaaajd, szééépen lassan.
Valami konkrét témába kéne már belevágni a fejszémet. Vagy ezt már említettem?

Leadtam a mobilomat javítási célzattal a ciklámen kockásokhoz. Kicsit untam már, hogy folyton megszakadt a vonal, a térerőt meg úgy kellett puskával lőni a lakásban. Enyhén nevetséges volt, ahogy futkostam összevissza, ha hívtak és mondogattam, hogy "most hallasz?...és most?...na?...most én nem, várj..." A garancia persze már lejárt. A szervízes pasas azt mondta, valszeg elég egy szoftver-frissítés. De már három napja csinálja. Persze nekem nem annyira sürgős. Kaptam cseretelefont is, ami bár ugyanolyan, mint amit odaadtam, valahogy mégis működik. Szóval csinálja csak, nem kell annyira sietni, legalább addig megvan az élményem, hogy van egy működőképes telefon a kezemben.

Tegnap este rámjött a játszhatnék. Viszont nem volt kedvem Dune-t játszani. Most pont egy szivatós pálya jönne és semmi kedvem nem volt magamat szivatni. Felthettem volna a Heroes-t akár, vagy egy két generációval régebbi 3D-s valamit.
A végén inkább elkezdtem ismerkedni a számítógépes rajzolás rejtelmeivel. Kicsit ismerkedtem a Poser 5-tel. Aztán pofozgattam a végeredményt Photoshoppal. Szerintem megérte. Nem lett éppen egy mestermű, aki ismeri a fenti programokat, az tudja, hogy igazándiból minimális volt az energiabefektetés. De aki nem, azt még elkápráztathatom.
Sajnos legalább annyira leköt egy virtuális lányka helyes pozitúrába bökdösése, majd pedig kidíszítése, mintha Harkonneneket öldösnék. Úgyhogy megleltem az újabb tanulás helyetti elfoglaltságot. Például következő lépésként majd megtanulom felöltöztetni a fenti hölgyet. Meg valódi arcot csinálni a merev kis tekintetéből.

Négyes lett a vasbeton vizsgám! Négyes! Értitek?! Négyes! A vasbeton vizsgám. Nekem!
Ilyet nem pipált a világ! Tessék rögtön kihirdetni valami nemzeti ünnepnapot, de gyorsan!
Jutalomból meg is vettem magamnak az összes könyvet, amit kinéztem Karácsonykor és nem kaptam meg. Meg még olyat is vettem, amit nem is néztem ki.
És a Corrini csatát meg nem vettem meg, basszus!! *a szerző a fejéhez kap* Csak azt nem tudom, miért, pedig ott kellette magát.
Hmmm. Szerintem nem voltam magamnál. Valahogy pedig az volt bennem, hogy az nekem már megvan és bele is fogok kezdeni még ma este. Mondom, hogy nem voltam magamnál. Így nem fogok ma este belekezdeni... Nincs is meg nekem az, csak annyira akartam, hogy azt hittem, már itt van a polcon és csak rám vár epedve. De nem.
No, de nem biggyed le a szám, van három másik! Gótika, meg acélok, meg támívek... *hangos nyammogás*
És még van egy régebbről, amibe viszont tényleg bele kellene kezdenem.
Ja, meg vizsgázom a jövő héten, te jó ég!

Kicsit megkésve sikeredik ez az idei első post, főleg ahhoz képest, hogy már vasárnap neki akartam állni. De a végén vasárnap más dolgom lett. Hagytam magamnak okosan annyi melót, hogy muszáj legyen hajnali nyolckor felkelnem és nekiállnom. De annyira nem volt vészes azért...

Főképpen egy jó bulival a hátam mögött.
Kicsit ugyan hülyén kezdődött a Szilveszter este. Elmentünk ugyanis egy buliba, ahol csak két embert ismertünk. Ez még önmagában nem lett volna baj, de az egyik ismerős ember... (vagy mi) épp Tüncimüncike volt. Róla még nem meséltem. Emberek ritkán viselnek meg enyire, mint ő.
Ő egy lány. Jó hangos lány. Mindazonáltal rém aranyos és még szép is, egészen addig, amig meg nem szólal. Nem, nem is. Ő nem csak egyszerűen megszólal, ő kiereszti a hangját. 450 dB-es hangerővel képes bárhol és bármikor elmondani a mondanivalóját. No, és van neki bőven. Mivel sok van neki, ezért gyorsan mondja. És ha még nem mondtam volna, akkor megjegyzem: hangosan. Jó, legyen. Még ez is elmegy valahogy. De az, hogy valakinek minden második gondolata az legyen bármiről, hogy édibédi, meg tüncimünci, az már fáj.
Amikor először találkoztunk, nem beszéltünk ugyan sokat, de szóbakerültek a tehén méretű kutyák... amikről tőle megtudtam, hogy tüncimüncik. Oké. Nem gyanakodtam, valahogy meg is emésztettem. Eltelt fél év, megint találkoztunk. Akkor jöttek a lovak, amik jajjj, édibédik. Oké. Lenyeltem, megemésztettem. Eltelt fél év. És most jött a Szilveszter... és jöttek a barátai. És mind jajj, de ééédes volt! Megfeküdte a gyomromat, na. Azt hiszem, megint kell egy fél év, amig kiheverem az élményt.

Hajnali fél egykor már az agyon rumozott Pina Coladám ellenére is nagyon mehetnékem volt.
Úgyhogy nyafogtam egy sort és átcibáltam Szőkeherceget Ördögtestvér haveri kocsmázóhelyére.
Nem volt egyszerű menet. Vagy egy éve voltunk ott utoljára és úgy eltévedtünk, mint a sicc. És bassza meg, a Belvárosban minden nyomoronc utca egyforma!! Ezt még az is tetézi, hogy mindben jártam már, tehát ismerős tereptárgyak dögivel vannak, térképet meg minek vigyünk, úgyhogy elkezdtem nagy magabiztossággal az ismerős tereptárgyak után menni.
A kérdéses kocsmát nem találtuk meg, mondanom sem kell. Ellenben belebotlottunk nyolc különböző szórakozóhelybe, amikben már jártunk különböző alkalmakkor. Plusz kásás hó volt, meg jég, fájt a lábam a ciőben, franc a kényes alkalmi topánokba!
Szégyenszemre kénytelenek voltunk telefonos segítséget kérni... Úgy már viszont sikerült azért odatévelyegni.

Na, onnantól kezdve végre jóléreztem magam.
Úgy tűnik, öregszem és a jó bulihoz megszokott arcokra van szükségem. Vagy csak kevesebb Tüncimüncire...
Oké-oké, nem morgok folyton. A végén még úgy maradok meg a köztudatban, hogy egy elégedetlenkedő, morgós, zsémbes hülye liba vagyok. Holott nem is. Vagy nem mind. Vagy nem egyszerre.

A lényeg, hogy a végén az évkezdet egészen jól sikerült. Hála Ördögasszonynak, Ördögtestvérnek, az Ügynöknek, meg a Lökött Mexikóinak. És még mindenkinek, aki résztvett a jókedvemben. És elsősorban Szőkehercegnek. Mert egészen jól viseli a buta szeszélyeimet.
... és anyukámnak, és a rendezőnek...
és Világbékeee!

*a szerzőt elrángatják a billentyűzet elől*