Lassan alig hiszem el, hogy vannak olyan hétvégék, amikor nem megyek be melózni. Ezt a mostanit nagyon cselesen úsztam meg. Reggel, amint beértem, behúzódtam a sarkomba és megpróbáltam jelentéktelen porszemnek tűnni. Sikerülhetett, mert a főnök egy másik projekttel volt elfoglalva egész nap, csak egy kocsibehajtó tervét kellett megcsinálnom, kipofoznom két kávéscsésze aljnak a modelljét és bepötyögnöm egy excel-táblát. Mikorra pedig egyáltalán bárkinek eszébejuthatott volna, hogy hétvége lesz, leléceltem. Elképesztően elégedett vagyok.
Most tanulhatok nyugodtan.
Meg moshatok.
Meg takaríthatok.
Na jó, azt nem, mert Szőkeherceg megelőzött... (Persze azért maradt még takarítanivaló retek.)
Egyébként Ő is tanul.
Na jó, most nem, mert kiüldöztem a gépe elől és kénytelen autóversenyzőst játszani az enyémen.

Reggel, az ébredés fázisában megleptem egy kicsit a drágámat, amikor elhatalmasodott rajtam a szakmai virtus és elmeséltem neki Róma városiasodásának történetét. Amit úgy egyébként szájtátva hallgattam, amikor nekünk előadták a suliban. Hiába, azért van egy csomó jótéteménye ennek az egész macerának a diplomáért. Például az, hogy Szőkeherceg majdnem visszaaludt a kiselőadásom alatt. Nem azért, mert unta, hanem mert azt hitte, hogy estimese. Aztán végül mégiscsak ébren maradt, mert véletlenül valamelyik rajzfilm csatornára kapcsoltunk.
Én komolyan nem tudtam, hogy van Star Wars rajzfilm. De tényleg nem! Hihetetlenül szar ugyan, de van. Sietve rajzolt, a filmben szereplő alakokat utánzó, enyhén mangás beütésű figurákkal (Mace Windu feje pl. olyan, mint egy különösen degenerált UFOé), amiknek a mozgása tökéletesen megfelel az újsütetű akciórajzfilmes supermanekének, és annyi akcióval, hogy az ember gyereke bízvást odatapad a villanypásztor elé. Nos, kérem, én bíz' odatapadtam, mint egyszeri piaci légy a légypapírhoz.
A történet nem volt éppen bonyolult, amit láttunk, az tulajdonképpen a Klónháború továbbgondolása volt. Kevés nyállal vegyítve, amit Anakin és Amidala szerelmi szála képviselt. Ez utóbbi után kénytelen voltam feltörölni a tévé alatt összegyűlt rószaszín flitteres műnyálat. Még a plüsskutyának is hányingere támadt tőle.
Másrészről azonban kezdő (és haladó) szerepjátékosok bízvást meríthettek belőle nyerő ötleteket izgalmas kalandokhoz. Életútjátékokhoz és egyszeri játékalkalmakhoz is nagyszerűen használható alaprecepteket puffogtattak a készítők. Csodás megoldások születtek, sokféle problémára, például meggyőző volt a Seregeinkkel már egy hónapja bombázzuk a várost, de nem tudtuk bevenni, úgyhogy menjetek be ti ott, ketten és kapcsoljátok ki a pajzsgenerátort, valamint az Most érkeztünk erre a bolygóra és az első lelőtt gaz szörnyről kiderül, hogy csak egy nyápic leány-ifjonc beavási szertartásának volt a főcélpontja, és a Nagy Jedi Lovag kiugrik a szétrobbanó harcigépéből és megzaboláz egy éppen arra repülő gazdátlan gépet puszta kézzel, az áramköreinél fogva, mint egy ős-cowboy az ős-csökönyös ős-öszvért a kantárjánál fogva, aztán meg Yoda Mester egymaga seregeket söpör el és csapatszállító hajókat csapkod a falhoz és egymáshoz a puszta akaratával, de azért mindjárt beveszi az ellenség a bolygót és még sokáig tudnám sorolni.
Viszont a szereplők szinkronhangja már ismerős volt a filmekből és ez tetszett.
De minden hiába, ez is csak egy újabb bőr, amit lehúznak a Csillagok Háborújáról. De ébredezni pont jó volt.

Mire felébredtem, ebédidő lett. Úgyhogy megint összekoszoltam a wokot.

Egyre fárasztóbb ez a nyűves suli, pedig nem rég még úgy voltam vele, hogy lám, milyen jó, olyankor pihenek egy picit, ha suliban vagyok. Hát most nem. A tegnapi nap volt mindennek a betetőzése.
Reggel azzal kezdtem, hogy berohantam megírni egy ZH-t kutyafuttában, amiről egyébként éppen csak hogy időben tudtam, hogy egyáltalán írunk ilyet.
Aztán rohantam a régi albérletbe nyomtatni egy adagot, mert délben már a várostervet kellett bemutatni és kedden késő este még javában csinosítgattam a Kopaszi-gát környékét a számítógépen.
Viszont az órán, amig nem jött a tanár, csináltam pár skiccet. Erre nem odagyűltek a többiek nézni, hogy hát ez a hülye meg micsinál ilyen nagy elánnal? Aztán jött, hogy húúúú, de jól rajzolsz, hűűű, ezt meg ki csinálta, jujjjdejóóó, hűűű meg haaa... És ez baromira legyezgette egyébként az önbizalmamat. Úgy egyébként. Úgy egyébként nem vagyok ám hiú, áááá, dehooogy.

Aztán odajött a gyakorlati tanár is végre és konzultáltunk egy adagot, de semmi értelmeset nem mondott, csak álmodozott egy sort, hogy mennyire hiper-szuper dolgokat tudna Ő elképzelni erre a területre. Ebből ugyan nem okult senki, de legalább szórakoztató volt.
Aztán hazarohantam anyuékhoz, mert már elég régen nem láttak. Megmutattam magam, megmutattam a rajzaimat, de alig dícsérték, mondván, hogy nehogy elbízzam magam. Persze maga a terv nem tetszett nekik. Egyébként nekem sem tetszik. Ennek egyszerű oka van. Szinte teljes egészében a tanár elképzelését tükrözi. De micsináljak? Inkább bérrajzolok, mint a saját kis elképzeléseimre kapok egy hatalmas karót.
Mindezek után hazajöttem és még mindig nem volt éjfél, úgyhogy nekiestem a szilárdságtan házinak, amit már jóval régebben el kellett volna kezdenem, de egyszerűen nem jutott rá sem idő, sem energia. Persze elakadtam az első apróságnál. Szenvedtem vele még egy picit, majd lecsaptam és elmentem aludni. Ma folytatom. Talán így reggel okosabb vagyok. Habár már pár napja nem bírok normálisan aludni. Ehhh, biztosan a sok stressz... * a szerző elmegy kávét csinálni *

Bejöttem dolgozni.
Kell a pénz, na!
Igaz, unalmas egy picit így, egyedül, de valahogy ki fogom bírni. Meg tulajdonképpen bejött a német anyanyelvű kollegám is. Bár vele kissé még nehézkes a társalgás. Lévén, hogy kábé annyira tud magyarul és angolul is, mint én angolul. Németül meg ugye én nem tudok...

Jessssz! Valamint még azt fűzném hozzá, hogy kifejezetten szeretném, ha valaki pofánvágná (helyettem is) a demonstráló, öntudatos (rohadt, köcsög) biciklistákat. Az utóbbi időben nagyon elszemtelenedtek. Az autók között autósnak képzelik magukat - akkor hajtanak át az úton, amikor az autósoknak zöld a lámpa -, a járdán meg gyalogosnak képzelik magukat - és akkor mennek át, amikor a gyalogosnak zöld a lámpa. Ezt a két kényszerképzetet pedig előszerettel keverik. Előnyt is lehet kovácsolni a skizóból végülis.
A gyalogos meg csakúgy lépdel a járdán. Törvénytisztelő, rendeskedves állampolgárként nem lép le a járdáról, hogy átmenjen a zebra mellett elhúzó autókkal együtt a másik oldara, ahol majd visszalép a járdára és továbbhalad sétabotját lengetve - rendeskedves, törvénytisztelő sétafikálóként.
A gyalogos nem számít arra, hogy amikor 3 km/h-val szambázik a járdán jókedéllyel fütyürészve, akkor egy kétkerekű felebarátja, ki skizofréniájában akkor éppen gyalogos, 30 km/h sebességgel, jelzés nélkül leanyázza őt a gyalogútról, amit perpillanat andalgásra használt. A gyalogosnak még felháborodni sincsen ideje, amikor oldalról nekihajt egy öntudatos, ám szintén skizoid biciklista. Harminccal. Csengetés nélkül. Magában mormogva, hogy mennyire bunkó is vagyok én, a gyalogos, hogy elé tévelyedtem. Sőt. Az én anyámat, ugye.

Hát basszátok meg a biciklijeiteket! Te is dugd fel magadnak, te fasz, aki miatt a múltkor fél napig éreztem a vállamat, mert szartál kikerülni! Ha gyorsabb lettem volna, lekaptalak volna a kurva bringádról és letömködtem volna a torkodon a menő biciklista szerkódat! Kis köccsög!
Ez a cseppet sem bicskanyitogató viselkedés amúgy tapasztalat alapján csak az öntudatos fővárosiaknál dívik. Valahogy vidéken még meg is köszönik szépen, ha helyet adok a járdán és néha csengetnek is egy picit, ha netán hátulról jönnének. Meg elnézést kérnek. És várnak a sorukra a zebráknál.

A valósággal való esetleges egyezések csakis a vakvéletlennek köszönhetők. Ha valaki netán magára ismer, akkor... legyen szíves megkérni a mellette ülőt, hogy keverjen le neki egy dörrenős pofont. Csak a kedvemért. Köszönöm.

Hozzánk költözött Cthulhu szobatársának a harmadunokatestvére. Ő, aki sosem látta Cthulhut. Most az egyik sarkot őrzi. Nehogy kiegyenesedjen.

Azt hittem, milyen jó lesz, ha itthon leszünk - betegszabadság címszóval - pár napig. Majd jól rendetrakunk végre. Majd találunk helyet az apró lomoknak, meg a sok papírnak, amit az a fránya suli hoz össze. Ehelyett mi volt? Egésznapos alvások, nyögésekkel tarkított köhögőkoncertek és pancsolás a teában. De már múlófélben van a nyavalya. Legalább ezt sikernek könyvelhetem el.
Még jó, hogy nem egy héttel előbb jött ez a kehesség. Betett volna a sulinak izomból. Így "csak" egy munkanapot vesztegettem rá.
Tegnap Ördögtestvéréknél lakásbúcsúztató volt. Vicces volt a töküres lakás. És jó volt megint találkozni a haverokkal. Megtárgyalni az ügyesbajos dolgokat, kitárgyalni a blogtémákat, meg a semmiről is beszélgettünk, mert azt is kell. Kicsit hamar leléptünk, de valahogy a bacik már ágybakívánkoztak. És a tömeg is épp kezdte túllépni a kezelhető méretet.
Ma megint hősiesen megpróbálok nekiugrani a rendcsinálásnak. Aztán meglátjuk, hogy alvás, vagy csak filmnézés lesz-e belőle.

Bennragadt a szó.
És egyébként is ilyenkor sután-bután hangzik minden.
Béke Veled!

Takonykór. Vagyis az éppen nincsen, kapok levegőt, köszönöm. Most még. De a hangom olyan, mint a repedt... vagyis rekedt fazék. Vagy mi.
Szőkeherceg rosszabbul járt. Teljes erőbedobással ágynakesett, néha vacog a láztól és borostás - ami nekem meglehetősen tetszik. Hogy borostás. Mellesleg. A doki meg felírt neki 2 liter teát, mézet, meg negrót, és original 100% narancsot. Így!
Bodzát bezzeg nem írt fel! Most megsértődjek?
Most picit pihi. De azért holnap suli, utána meg meló. Közben majd megállok néha és diszkréten visszatömködöm a tüdőmet.

Jó itthon tespedni egyébként, csak ne mennének annyira hülye sorozatok. A Jóban rosszban című opuszban például képesek egy egész hétig húzni Vad Katalin alias Michelle Wild meghurcoltatását, ami peeeersze tök igazságtalan, mert a tettes a polgármesternő fiacskája. Ez tök egyértelmű. És a műsorújságból is kiderül, hiába fogalmaznak annyira körmönfontan. Én kitaláltam! Mert okos vagyok! Na!

Úgy gondoltam, hogy immáron elérkeztem a technikai fejlettség azon szintjére, hogy amikor felajánlja egy csoporttársam, hogy MMS-ben elküldi, amit rajzolt, bízvást rábólinthassak. Hiszen láttam én, milyen boldogan dobálják egymást fotókkal a trendi fiatalok a reklámokban. Bízvást remélhetem, hogy magam is ilyen euforikus boldogságba esem, amikor csak egy gombnyomás és hopp, már ott is a kép a 128x128-as képernyőn.
Na, küggyed akkor, vetettem oda hanyagul ezen felbuzdulva...
Kábé negyed óra telt el és kaptam két üzenetet. Na, ez biztosan az lesz, gondoltam. Bár gyanús volt picit, hogy miért kettő... de azért megnyitottam. És itt kezdődött a rémálom.

Az első SMS arról szólt, hogy kaptam egy képüzenetet - ezen annyira nem is csodálkoztam -, amit megnézhetek a http://sokszám.hülyekódok/megintkód/mégpárkód.htm oldalon. A jelszavam: butabetűkombináció. Itt már gyanakodni kezdtem. Egy Colombo veszett el bennem, az tuti. Bár szivarom nincs, de félszemmel már elkezdtem bután nézni. Várjon csak egy percre, kérem! Csak egy kérdés! Nem úgy volt, hogy az én telefonom hiperszuper, megatrendi és a multibbnál is multimédiásabb?!
Na, mindegy. Nézzük a második SMS-t. A Szolgáltató. Az előbb említett MMS-t megnézhetem az elküldött linken WAP-on, (na peeersze, még én fizessek érte?!) vagy a szolgáltató.hu oldalán az Ajánlat menűpont alatt az SMS és MMS címszónál. Már megint ez a sok klikkelgetés...
Nagy sóhaj. Nézzük. Még tart a türelmem. Birkatürelemmel, csipkelélekkel áldott meg a sors...

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy a megadott URL alatt nem jött be semmi, a megadott jelszót sehová nem bírtam beírni.
A szolgáltató.hu oldalon az Ajánlat menűpontban az SMS és MMS címszó alatt szintén nem volt ilyesmi.
De én kitartó vagyok, engem nem lehet csak úgy eltántorítani!
Úgyhogy rögvest regisztráltam magam az SMS-centerükbe és a Multimédia Galériájukba is, mert mindkettőt úgy hirdették, hogy MMS küldés és fogadás is van.
Újabb SMS-ek jönnek a regisztrációról. Én meg egyre jobban unom az egészet. Hol klikkelgetni kell, hogy pötyögni, hol regisztrálni, hol kódokat megadni...

Nem, nem és nem. Makacsul nem működik, még mindig nem tudom beírni sehová a megadott jelszót.
Na, akkor olvassuk el, mit írnak a szolgáltató.hu-n a témában.

MMS letöltése

Aszerint, hogy a telefonra érkező üzenet címzettje MMS-készülékkel, vagy MMS fogadására nem alkalmas WAP-os telefonnal rendelkezik, az üzeneteket a következőképpen töltheti le:
blablabla és blablabla...

Okosabb nem lettem.
Nézzük az URL-t... minden kombinációban... jelszóval kombinálva... jelszó nélkül... csak a butaszámos IP-címet... Még mindig semmi. Hibaüzenetek. És különbenis az én anyámat.

Kezdem nagyon utálni a T.Szolgáltatót.

Lecsapok két erretévelygő szúnyogot bosszúból.

Akkor most olvassunk FAQ-t a témáról...

MMS kézbesítése

Az Általános Szerződési Feltételek értelmében a Szolgáltató az elküldött MMS eljuttatásáért nem vállal felelősséget és az MMS Szolgáltatást a sikeres kézbesítésen túlmenően akkor is kiszámlázza, ha az Általános Szerződési Feltételekben felsorolt technikai (pl. a címzett a tárolási idő alatt nem kapcsolja be készülékét) vagy egyéb (pl. a címzett nem ismeri az MMS üzenet fogadásának, elolvasásának ill. letöltésének módját) okból az MMS a címzetthez nem érkezik meg.

Elmentek ám Ti a jó francba!...

A rövidítés az angol Multimedia Message Service elnevezést takarja.

Aha. Most már ezt is tudom, köszike...

Az MMS-küldést és -fogadást az előfizetéses ügyfelek a 1230-as ügyfélszolgálati telefonszámon vagy személyesen, dominós ügyfelek a 1777-es számon hívható automata információs rendszerben aktiválhatják.

Áhááá! Szóval CSAK meg kéne tanulnom olvasni.
Köszönöm az együttműködést.
Majd valamikor telefonálni fogok, ígérem. Jó leszek, kezitcsókolom. Kivárom, amig jelentkezik az Ügyfélszolgálatos... és ott is megadok majd vagy 3 kódot. Elvégre megy az nekem, már begyakoroltam. Végülis megér nekem ennyit egy képes üzenet és a boldog eufória, amikor megkapom.

A teljesség igénye nélkül pár keresőszó: tévé kínálat, kopasz tengerimalac, nyákos hasmenés, szatén video, szamurájos képek, taurin, tökönrúgás, skolisztikus...
Ezek alapján nyugodtan elmondhatom, hogy igazán változatos a közönség.

Szakmai jellegű rinyálás.
Tegnap egész este az épszerk feladatomhoz kerestem a neten anyagot. Hát a rüh szakadjon a PVC szigetelőanyag gyártókba egytől egyig! Ilyen egy köcsög bandát! Magasról leszarják a szerencsétlen, nyomorult szakmabelieket, akik szeretnék a termékeiket használni a terveikhez és még szerkezeti méreteket is csak hatalmas szerencsével lehet találni. Én meg olyan elvetemült vagyok, hogy szeretnék egy lapostető szigeteléshez túlfolyó (vízköpő) csomópontot találni. Egyetlen gyártót találtam, aki egyáltalán gyárt ilyet, de részletrajz, meg méretek?! Ugyanmár!... Szóval menjek a francba és különbenis ne akarjak a termékeikről semmiféle részletet megtudni! Hát mi vagyok én?! Ipari kém?!
Úgyhogy most nem tudom, hogy fogok én jövő keddig legyártani hat részletrajzot a semmiből... Valamit varázsolni fogok. Máshogy nem fog menni.

Újabb fertőzött került be a listába. Oda, balra. Üdvözüljük szeretettel Ördögtestvér Ördögnejét! *vastaps*
Némi frissítések esedékesek a blgon, mert úgy döntöttem, hogy megsegítem bajba jutott sorstársaimat és az eddig lekörmölt recepteket, termékteszteket, és hasonlókat külön kilinkelem. Majd.
Majd egyszer blogdizányt is frissítek. Még majdabb...

A hatalmas, óriási, gigamega méretű - 256 MB-os - MMC kártya kitűnően funkcionál a divattelefonban, eddig nem fagyott, mindössze csak egyszer megakadt. Úgyhogy mostmár tudok zenét hallgatni bárhol, feltéve, ha a fülhallgatóm nálam van.
Tulajdonképpen így belegondolva, marhajó ez a multifunkciósság, mert nem kell nyolcmillió dolgot magammal cipelni. Így is már soktéglányi súlyú a nőies retikülöm. Mind a három.
Szóval jó nekem a multifunkció és a modernizáció, mert most már nem kell menedzserkalkulátor, mert van a telefonban naptár és jegyzet funkció (igaz, sokkal rosszabb), nem kell óra, mert van időkijelzés a telefonon (igaz, a dátumot csak nehezen tudom megnézni, de az órámon sem lenne dátum), nem kell mp3-lejátszó (ami volt, már tönkrement), mert van a telefonban (igaz, borzalmas a fájlstruktúrakezelése és nehézkes a másolgatás és nem lehet cserélni, mint a CD-ket), nem kell rádió, mert az is van a telefonban (igaz, nem hallgatom, és amúgy is picit nehézkes a kezelése és úgyis csak a trendadókat fogja. Bár nekem az is bőven sok.), nem kell fényképezőgép sem, mert van a telefonban (igaz, űbergagyi, de hirtelen megörökítendő feladatokra jó... viszont így folyton szidom magam, hogy igazán hozhattam volna a fotógépemet), nem kell ébresztőóra sem idehaza, mert van a telefonban (és legalább nem vágom a falhoz. Bár a rendes órát sem szoktam. Tárgyfétisiszta lévén.), nem kell nintendo, mert... amúgy sem kellett volna, aztán meg nem kell telefonfüzetecske a határidőnaplócskámban, mert mindkettő van (bár kézzel sokkal könnyebb írni, mint 12 db gombbal pötyörészni)...
...és hogy úgy egészen őszinte legyek, néha telefon sem kéne. Mert utálom, amikor a szabadidőmben munkával zaklatnak.
Mindent egybevetve, jó dolog, amikor valami sokmindenhez ért és mindet kicsit szarul csinálja.

Ma már nem fogok elhinni semmit. Már három áprilisi tréfának dőltem be. Az elsőnek csak azért, mert elfelejtettem, hogy április elseje van...
A főnökömet megszállta a kisördög és ő is egyfolytában beugratós poénokat lődözget... A kedvenc honlapom álhíreket terjeszt...
...azt hiszem, sürgősen ki kéne találnom nekem is valamit.