Azt álmodtam, hogy egy lány megkérte a kezemet. Na, ezt kapják szét darabokra a freudista álomfejtők!
Volna kedvem most egy rajzot ide bevágni, de nem teszem. Egy: nagy, kettő: a fiatalság védelme, meg minden...

Ma kaptam egy érdekes állásötletet, ami elsőre kissé elrugaszkodottnak tűnt, de elkezdett kacérkodni vele a kis fejem. Kommunikációs asszisztens. Még ízlelgetem a szókapcsolatot. Kicsit olyan, mint a marketing-menedzser.. vagy HR-munkatárs. De a zsezsegés, a konfekció-kiskosztüm, a szolid smink és a tűsarkú cipő magabiztos kopogása hirtelen elkezdett vonzani. Már megint az a rohadt kis kalandvágyam! Ejnye! Le kéne lőnöm, amikor szárnyra kap... Egyébként valószínűleg 2-3 év után megutálnám. De sokmindenre jó volna. Egy igazzy agilis kis picsa lehetnék idővel. Hujjjj! Egy negatívum a tárgyalóképes angol nyelvtudás követelménye. Régen 'tárgyaltam' már. Akkor is türelmes angolokkal, illetve konyhaangolt beszélő németekkel. Kábé 3-4 nap kemény tréningre volna szükségem, hogy megint feltornázzam magam egy erős konyhanyelvi szintre. Egyébként azt hiszem, hogy megpróbálkozom az állással. Elvégre tetszik az ötlet, voltam 'pénzügyi tanácsadó' (alias biztosítási ügynök) is... és különbenis, ez végre valami egészen más.

Tegnap elmentünk iszogatni a srácokkal a szokásos helyre. Szőkeherceg, Ügynök és Kecskevadász kíséretében amolyan nem túl visszafogott, hétköznap esti bulicskát rendeztünk. A 'törzshely' egyébként nagyjából ennek megfelelően kongott. Bár igyekeztünk a hangunkkal megtölteni. Azt hiszem, sikerült. Elvileg hatalmas sírás-rívás, rinya volt betervezve, de valahogy ez nekünk nem jött össze. Helyette volt fergeteges vihogás, röhögés és megpróbálták lebűvölni a melltartópántomat - ami persze nem ment, mert direkt bűvölésállót vettem fel. Valamint előadásra került a Skoda előzés és hegymenet közben, a hobbitok füvezési szokásai és egyéb világrengető érdekességek.
Utána átugrottam Ördögtestvérhez, mert már a hét elején vinnyogtam neki, hogy S.O.S. jellegű helyzet van és nyivákolnom kell, de sürgősen. Ez annyira igaz volt, hogy Méregzsák, akit legnagyobb meglepetésemre ott találtam, megjegyezte, hogy milyen agresszív és hisztis is vagyok. Pedig akkor már túl voltam 3 órányi masszív röhögésen és 5 gin-tonikon. De úgy tűnik, hogy a jól megszokott, kiegyensúlyozott és kedves 'bazmegek' tették csak meg a hatásukat. Valamint az, hogy megnéztem a Casablancát végre. Hát hiába, klasszikus. És annyian feldolgozták már... Ideje volt tehát. És azt kell, hogy mondjam, hogy pozitívan csalódtam. Azt hittem, hogy ez egy rózsaszín, csorgónyálas flitteres műtakony, mint sok más kortársa. Ott kezdhetett gyanússá válni a dolog, amikor kiderült, hogy bátyácskámnak ez az egyik kedvenc filmje. Nagyjából meg is értem. A kedvenceim* közé azért még nem veszem fel, de nagyonis nézhető filmecske. Jól megírt (bár előre sejthető) kavarásokkal, feszültségteli konfliktusokkal és örökbecsű, már-már közhelyszagú nagy mondásokkal. Aztán kaptam még az arcomba két jelenetet az Equilibriumból és úgy döntöttem, hogy a Wachowski-fivérek elmennek a jófenébe. Ezt a filmet meg. kell. néznem. Végig.

* kedvencek így hirtelen, fontossági sorrend nélkül: Gyűrűk Ura I-III (lőjetek le, ha akartok, de akkoris), Holló, Mátrix I., Animátrix (innen a macskás történet a kedvencem, meg a 'történelemóra'), 1492, Velencei kurtizán (amit meg már évek óta üldözök, de se DVD, se egy árva rip)... a rajzfilmeket most nem sorolom fel.

Középkorán lassan túleső, enyhén joviálisodó úriember(?)fekete öltönyben és metálpiros krómacél nyakkendőben ül a metrón. Kábé másfél helyet foglal el. Az újságjával együtt kettőt. Néni jön. Bámészkodik. Már ülő nő odébbkúszik, csaknem a mellette ülő férfi ölébe. Fél hely lett. Úriember nem megy odébb, ő most olvas. Kossuth tér. Úriember leszáll, újságját az ülésre csapván fontos emberként távozik a szerelvényből.
Könyörgöm, figyeljünk már jobban oda egymásra! Miért kell keresztülgyalogolni az utcán szerelmesen egymásbakaroló embertársainkon? Miért kell felöklelni a toszikocsinkkal a kisgyerekeket? Miért kell lecsapni a járókeretünkkel a 15 kilós hátizsákkal közlekedő kisiskolást, miért kell vinnyogni, hogy 'ezek a mai fiatalok'? Megyek és nekemjönnek. Megállnak előttem és elbambulnak. Én figyelek... vagy én esek benne pofára. Inkább levállalom. Pedig nem vagyok egy kifejezett pogós alkat.
Mindennapi rinyálásunk add meg nekünk ma...

Mai hisztink tárgya: az ex 'legjobb barátok'. Éppen nemrég tudtam meg, hogy fia született az egyik volt legjobb barátomnak. Tényleg nagyon jóban voltunk a fősuli első pár évében... aztán a nője eltiltotta az albérletünktől és tőlem, mondván, hogy az egy fertő. És a pasi jó papucs módjára szót is fogadott neki. Hát innen üzenem, hogy egyrészt rohadt aranyos a kisfia, másrészt kapja be a kislábujjamat, hogy nem volt képes egy nyűves emilt küldeni. *bahhh*
Elmélkedés: a jósolgatás egy baromság. Az önmagunknak jósolgatás pedig még ennél is nagyobb baromság. De ha eleget ismételgetjük magunknak a baromságainkat, akkor bejönnek. És ezzel vigyázni kell.
Ma zöld voltam.

Újból valami kifejezetten virulens járvánnyal lehetek gazdagabb. Tegnap kiderült, hogy minimum két ember szenved ugyanolyan tünetektől, mint én és mindketten részt vettek a pénteki csetbulin. Mindent a beltenyésztésű bacilusokért! Momentán nincsen hangom. Ami pedig van, az erősen emlékeztet Süsü lánglehelési effektjére. *hrííííííh* Kisgyerekek ijesztegetésére elsőrangú. Megállsz mögötte csendben, majd nagy levegő ééééés...lehel! A hatás nem marad el.
Ma Guano Apes nótákat fogok énekelni. De csak suttogva. Többre nem vagyok képes.
Italtesztünk folytatódik. Tegnap volt szerencsém a Szobi paradicsomléhez. Tök jó, krémes állaga van, meg jó az illata is, de egy leheletnyit túlságosan édeskés az én izlésemnek. Talán sózni kéne még... Ma pedig beszereztem a Cadbury instant forró csokijából egy dobozzal. Ez sem lesz hosszú életű nálam, már látom. A Boci hasonló jellegű termékét is képes voltam kiskanállal a' la naturo befalni. Sajnos ez is kicsit ízetlen, pedig ezt tejjel kell csinálni és nem vízzel. Érdemes az előírt adagnak minimum a dupláját belepakolni a forró kulimászba, különben maximum kakaót kapunk és nem csokit.

Vajon miért akkor idegesít a legtöbb kis apróság, amikor kicsit labilis a lelkiállapotom? Valószínűleg azért, mert labilis a lelkiállapotom. Amúgy természetesen mindennap ugyanolyan idegesítő, ha boltban az eladó pofázik a háta mögött álló biztonsági őrrel és háromszor kérdez vissza, hogy mit kértél és mennyit, ha fintorog a pénztáros, amiért a kettőszáztizennégy forintot apróban számolod ki és nem adsz neki háromszázat, hogy visszaadhasson, ha lebasznak a haverok, hogy szar volt a zene a kricsmiben, ahová találkozót szerveztél, ha hülye a főnököd és ha egyszerűen csak beborul az ég, ahelyett, hogy sütne a nap. Csak máskor azt hiszem, nem zavar ennyire. Végülis már most sem. Jó dolog, ha az embernek vannak barátai. Például jött Kecskevadász és előbb gyengéden felpofozott, majd seggberúgott, végezetül leöntött egy vödör hideg vízzel. Persze virtuálisan. De már köszönöm, jobban vagyok. És tényleg ez kellett...
'Don't call a doctor, I'm gonna get better...don't run for the priest, I'm gonna find some faith' (ez innen)

Felemás mérleggel, de azért alapvetően jókedvvel és sörbőséggel zártam a pénteki napomat. A véghajrában kiderült, hogy Egyiptomi Istenség el tud jönni az esti csettalira, úgyhogy levágtam egy rohanást reggel az albérlet felé, hogy összeszedjem estére a kellékeket, úgymint fényképezőgép és pár CD, ami megígértem másoknak. Egyébként ez utóbbiakból egy sem került átadásra. Holmi feledékenység miatt. Aztán suli, és bár megbeszéltem egy konzultációt a féléves tervemmel kapcsolatban, a tanárúr b..szott eljönni. Mérleg nyelvén megjelent egy negatívjel. Bementem a melóhelyre tehát, mert volt időm... és bennhagytam a gőzluvnyám eredetijét, amit el akartam hozni (mellékesen végül ezt elfelejtettem) és csetelni is akartam az esti buli végső tisztázása miatt. Bementem. A kollegák meg kedélyesen ittak. Még az egyik kedvenc régi kollega is ott volt, egy bizonyos kardmániás úriember, akinek kifejezetten örülni szoktam. Szóval buli, pezsgő, bor... mérleg nyelve visszalendült pozitív irányba. Szóval mit is ünneplünk? Hát, Béla nap van. Aha, oké. Igyunk. Pezsgő, majd bor... majd a kettő együtt. Közben kibökte a kedvenc főnököm - őt tényleg kedvelem - hogy még egy hétig lesz a cégnél. Borospohár megáll a levegőben. Áll leesik. Szájszél lebiggyed. Mérleg nyelve óriásit lendül a negatívjel irányába. Sóhaj. Gyors osztás-szorzás. Szóval a végeredmény az, hogy ez egy baromi nagy szívás. Nem nekem...illetve nem csak nekem. Egy karizmatikus, kifejezetten jól tárgyaló ember lelép a cégtől. Akit ráadásul még kedveltem is. Jön helyére egy faszkalap. Nagyjából két napot lesz majd a pesti irodában hetente. Fél seggel itt, fél seggel ott. Lehet szavazni a dolog jövőjéről. Aztán még beszélgettem amúgy priváte egy kollegával, aki kibökte, hogy ő meg 3 hét múlva lép le. Áll a földszinten köt ki. Gyors osztás-szorzás. Mérleg nyelve lekonyulva posztol a negatív tartomány legalján. Maradunk négyen az irodában. Ebből egy mindenes adminisztrátorhölgy. Sóhaj. Hát jó... tulajdonképpen úgyis át szerettem volna átképezni magam a nyáron. Csakhát nem így. És nem most. Jön a szorgalmi időszak vége... szokás szerint le vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló, utána pedig vizsgaidőszak. És keressek állást. Dilemma-üzemmód bekapcs. Rinya-nyafi, hiszti előtör. Mérleg ennél negatívabb lehetne bár, de az már durva lenne.
Itt közbeszúrok egy kis elmélkedést. Szóval kiderült már - előttem is egyébként - hogy az építész szakma nem kifejezetten tartogat számomra átütő sikereket. Egyébként akarok én egyáltalán átütő sikereket? Igen... Na, mindegy. Eddig nagyjából megszívtam. Lényegében a periférián keringek immáron lassan 4 és fél éve. Voltak sikereim is, csak ezt érdekes módon maximum a megbízók értékelték verbálisan, a főnököm még pénzügyileg sem. Mostanában csak úgy vagyok, de ennek a suli mellett még örültem is, legalább ez a vegetálás nem kötötte le annyi időmet. Tulajdonképpen még nem késő. Elmehetek egy normális építészirodába és elkezdhetek beletanulni a szakmába, de már annyira nem vonz ez a perspektíva. De még megtehetem. A másik oldal, hogy lezárom az egészet, szarok rá és elmegyek valami egészen mást csinálni. Na, ez vonz! Csak ennyire ne rettegnék tőle... Tehát innentől még cca. egy hétig vacillálni fogok, körülnézek... és majd alakul, ahogy alakul. Szeretnék grafikával foglalkozni. Nagyon szeretnék. Szerettem látványterveket is csinálni, szerettem házakat is tervezni és ha láttam értelmét, akkor lelkesedtem is. Szerettem GDL-t írni is, meg tárgyalni az ügyfelekkel, sőt még az árajánlatok és időkalkulációk összehozása eltöltött némi büszkeséggel (afféle: nédd mán, én erre is képes vagyok!). De mostanában ennek nem látom jövőjét. Csicskának és newbie-nak elmenni is csak akkor igazán, ha valami teljesen más területen teszem azt. Na, intermezzo lezárva.
Este aztán találkoztam előbb Egyiptomi Istenséggel - ez kicsit javított a hangulatomon, a mérleg nyelve immár nem volt legalább lekonyulva - majd pedig Kecskevadásszal, és rávettük a Táncost is, hogy jöjjön velünk bulizni. Mérleg nyelve lendült picit a pozitív felé. Aztán beindult a csettali. És nem nagyon volt időm foglalkozni a pitiánerré szelídült problémáimmal. Kicsit rinyáltam persze Ördögtestvérnek, de miután ez kölcsönös volt és ő nem nagyon tudott beleszólni a problémakörömbe, ezért ez sörözgetéssé lanyhult részemről. Éjféli mérlegem egy jókedélyű középérték volt.
Végkicsengés: ez most az én harcom! Sajnos tényleg nem tud segíteni senki. Helyettem nem dönthetnek és amúgy meg nem is hagynám. Ha most felajánlana valaki egy webgrafikusi állást, mennék. Azonnal. Ennyi. Az idő majd mindent elrendez. Vannak dolgok, amik nem változnak. Mások pedig igen. Carpe diem. Cogito ergo sum.
Több közhelyet nem írok, mert agyoncsapnak...

Nem tudom, mi van a levegőben. Jó, tavaszillat, meg zümmögő teremtmények, oké... de amúgy?! Ma már többen is megnéztek, meg beszólogattak. Ellenőriztem, de minden sliccem fel volt húzva és minden dekoltázsom a helyén van. Nem is sminkeltem, kócos is vagyok - ahogy szoktam. Szóval mi van?! Ráadásul ez már nem az első ilyen nap a héten. És valahogy mindig kifogom a nyáladzó aberrált kinézetűeket, akik rámtapasztják a gülü szemeiket és hallhatóan recsegve csorran a szájukból a nyál. A többit nem akarom tudni. Már így is feláll a szőr a gerincem mentén...
Más. Olvasgatom itt az általam ismert és profi/félprofi írok novelláit, regényeit, regénykezdeményeit és egyrészt folyvást letörök, másrészt azonban felhorgadt bennem a tettvágy és alkotni akarok. Énis-énis!!Lécciléccilécciiiii!!! - pattogott a kis veréb a nagy sas mellett. Eleinte csak mesélni támadt kedvem. Igen. És Codexet. És ezeknek. Nem, nincsenek öngyilkos hajlamaim, mégis eljutottam ehhez a gondolathoz. Kaland-ötletek zuhogtak a szinapszisaimra, kicsit túlterhelvén az amúgyis túlhúzott processzoromat. Ez elmúlt. Mostanra gondolat-kezdemények, mondat-foszlányok törnek elő a kis agysejtjeimből. Régi, meg nem írt történetek bukkannak elő valaai elzárt kis zugból a fejemben és zaklatnak. Valami lesz még ebből. Aztán a srácok szétszedik. Aztán megint nem írok semmit... egy ideig. Hogy is mondják? A cipész maradjon a kaptafánál... vagy mi. Dézsagyáros meg a dézsájánál.

Köszönöm, jól vagyok. Rohadt álmosan, de jól. Ördögtestvérnek mindig vannak elvadult ötletei, amikre igen nehéz nemet mondani. A mostani egy napfelkelte megtekintése a Várból című idegenvezetéssel egybekötött sörivó parti volt. Mentem. Nem aludtam. ZH előtt nem is fogok. Majd utána.

...najó. Éjjel van. Széttanultam magam, elegem van. Jöjjön, ami még nem volt. Ez a bennsőm lesz.
Mocskosul rinyagyanús és kicsit rózsaszínke is. Szól egy kis Red Hot Chili Peppers a fejembe belefelé... gótulok. Egyedül az éjszakában. Jelentem, elszívtam életem második cigarettaszálját, ami kellett (magyarán: kívántam) és jól is esett. Kisunnyogtam az erkélyre és belemerültem az éjszakába. (Ha nem tenném, Párduchölgy már holnap hajnalban meggyilkolna a szobában terjengő bagószag miatt) hogy mijafrancért vonz ennyire a városi éjszaka, azt nem tudom, de imádok belebámulni a lámpák fényébe. Ezt vidéken nem tudom megtenni. Jó, ott van csillag, meg ég... és csillagcsavarhúzóval egy ügyes fickó még le is tudja nekem szedni azokat... Ja, igen. Fickóhiányom van. Nem általánosságban. Hanem fizikailag és momentán. Persze...majd pótlom, igen... majd. Pótolom. Utálom, hogy szétbassza a magánéletem pár olyan dolog, ami muszáj, de nem hiányzik a hátamnak sem. Például suli. Például, hogy hiába gürizek, az álomlakás még mindig nem jött össze... sőt egyre távolabb kerül. Hogy...najó. Ezt talán hagyjuk inkább.
Maradjon másnapra is.

Még a múlt héten olvastam egy vers-wannabe valamit a BME egyik előadójának padjába vésve... valószínűleg azért vésték ennen PAX tollukat koptatva az ifjoncok, hogy az utókor is jól láthassa szellemük kibontakozását. Mivel szerepjátékos és egyben kisördög énem nem hagyott nyugodni, ma lekörmöltem. Álljon itt tehát okolásul egy ismeretlen költő verse:
"...
mi lenne ha
lányt szülnél
szoros, szép övet fonna
a csavargó szélből
égbeszökő kyr oszlopok
lágyulnának szemétől"

No comment. Beszélt magáért a mű.

Saját magamat leptem meg, de igencsak erősen. Nemhogy megfelelt a makettem, hanem még dícséretet is kapott. Persze utána a vázlattervemet darabokra kapták, de sebaj, mert tudtam, hogy egy kalap szar. Így legalább kaptam pár ötletet, úgyhogy 10 perc alatt legyártottam az újabb koncepciót, amit viszont csak pénteken tudok majd megtárgyalni a konzulenssel. További érdekfeszítő téma, hogy ábrázoló geometriából is volt ZH. Na, de nem ám olyan dolgokból, amikre számítottunk. Szerencse, hogy előtte két óránk volt és a tanár az elsőnek az elején megmondta, hogy mi lesz a ZHban. Így volt időm felkészülni. Azt hiszem, talán meglesz azért végülis. A még nagyobb érdekfeszítés érdekében közlöm, hogy hiperbolikus paraboloid volt az árnyékaival merőleges axonometriában és tórusz síkmetszése. Élveztem.
Mivel pedig Ördögtestvérnek megkavarták a napját, ő megkavarta az enyémet és a holnapi épületszerkezettan ZHra majd egyszer elkezdek tanulni. Pedig már most álmos és fáradt vagyok. Sebaj, majd alszom, ha lesz időm. Mondta az egyszeri építész... és már csak egyet aludt Karácsonyig. Az a baj, hogy most még alig múlt Húsvét.

Komolyan imádom azokat az emileket, amik úgy kezdődnek, hogy FW:FWD: ne szakítsd meg... Főleg, amikor már negyedjére kapom és törlöm - igen, én ilyen kegyetlen vagyok - ezeket. A másik kedvencem, amiben azok a tüncimünci pps-ek vannak. Kutyimutyikkal, ciculikkal, muculikkal, mackókákkal, lepkécskékkel, virágocskákkal és mindenféle bölcs szöveggel az életről, a világmindenségről és arról, hogy hány példányban kell ezeket továbbküldenem a saját boldogulásom érdekében. Mára már szerencsére csak a kollegáimtól és két nagyon kitartóan csipkés lelkű barátnőmtől kapok ilyesmit. Emlékszem, boldogult gyerekkoromban még ennek a postaládás változata dívott, amikoris ismeretlen jóakarói az embernek bedobtak egy fecnit valami szívhezszóló kisregénnyel dél-sumér kisgyerekekről, meg a boldogságról, meg a szerencséről, amit aztán jobb esetben rózsaszín filctollal, netán ennen vérével kellett 86 példányban lekörmölnie és bedobálnia további felebarátainak a postaládájába. Ennek egy még korábbi változata kezd mostanság feléledni a házi kenyérsütők terjedésével. Valószínűleg ez lehetett dédanyáink spam-je. Kapsz ajándékba kovászt. Oszd négyfelé egy fekete kakas feláldozása mellett - de lehet kecske is - hármat ajándékozz el és a negyedikből süss kenyeret. És ezt a kenyeret ki ne vidd a házadból, mert az leég, porrá omlik, elviszi a tornádó és kétszáztizenöt évig nem lesz szerencséje egyetlen felmenődnek sem. Dédanyáink is biztosan szerették, hogy minden héten szerencsekenyeret kellett sütniük...

Szombaton felidegeltem magam. Persze Egyiptomi Istenség lehülyézett. De aki látta őt már CoD-ot játszani mulitpalyer üzemmódban... ahhoz képest szerintem én bakfitty vagyok.
Szóval felidegeltek. Bár szerintem senki sem szereti, ha beleszólnak a legszentebb magánéletébe, pláne baromságokat. Egyébként pedig köszönöm szépen, jól vagyok úgy, ahogy vagyok, nem kérek önkéntes életvezetési tanácsokat, sem pedig nagyipari gyóntatást. Ha tanácsra van szükségem, kérek. Ha pedig idegesítenek, akkor ordítok. Csak azért nem kiabáltam le az illető haját, mert annyira megdöbbentem, hogy alig bírtam szóhoz jutni. Hazafelé menet pedig rámjött, hogy nekem cigiznem kell. Pedig alig voltam beállítva. Pedig cigizni olyankor szoktam és csak akkor, ha a társaság 95%-a dohányzik mellettem. Afféle szociális interakcióképpen teszem. Azután pedig átfutott a fejemen battyogás közben, hogy egyre kevésbé utálom a bagót és ha így haladok, akkor rá fogok szokni. A múltkorjában a suliból kifelé jövet villant át az agyamon, hogy rá lehetne gyújtani. Nos, mivel nem volt mire, ez szerencsére maradt gondolati szinten. Viszont amint megveszem az első dobozt, rálépek a züllés útjára. Akár napi két szálat is elszívhatok... aztán majd jön a napi két doboz. És ezért nem veszem meg azt a bizonyost!
Egy kedves csetestől kaptam tárhelyet egy galériában és úgy döntöttem, hogy a steampunk-agymenéseimet ott publikálom a közönség előtt. Egyébként megtisztelőnek érzem, hogy érdemesnek tartja a dolgaimat a webretevésre. Mint ahogyan Méregzsák véleménye is jól esett tegnap a gőzluvnyára, hiszen kifejezetten pozitív volt. Tőle pedig ez nagy szó. Nem, nem ő az örök elégedetlen, de túlfejlett kritikai érzékkel áldotta meg a sors. Ezért pedig minden pozitív hangú megnyilatkozást a legnagyobb dícséretnek veszek tőle.

...szorgalmasan tanulok. De egy ötlet még volt bennem.

Egy monstre csilisbabozás után mára csak a mosogatnivaló maradt. Nem volt felemelő végignézni reggel a lakáson. Pedig semmiféle extra rendetlenségi fokot nem ért el még az itt lévő cucchalom. De azért nem annyira szívet melengető látvány. Sörösdobozok mindenütt és négyembernyi mosatlan. De majd nekiállok... Némi lelkierő gyűjtése után. Este buliról bulira vándorlás volt. Kezdtünk az Írók között, de részemről már az összes hócipőm, kiscsizmám, topánkám tele van a M.A.G.U.S.-sal és nem vagyok hajlandó egy estét eltölteni még a legjobb társaságban sem, ha a fő téma ez. Úgyhogy minden további szívbaj nélkül csatlakoztunk Ördögtestvérhez Egyiptomi Istenséggel és részemről bicegve és kripli tempóban, de átmentünk egy másik helyre, ahol az a társaság bulizott, akikkel Szilveszterkor voltam. Rövid jellemzésképpen róluk annyit, hogy nagyon kedvelem őket, de! De még azért eléggé elveszettek voltunk Egyiptomi Istenséggel és a sarokban meghúzódva kezdtük a 'beilleszkedést', ami azért egyikünkhöz sem áll kifejezetten közel. 2 sör azért megteszi a hatását és oldódtunk. Megismerkedtem az egyik legtüneményesebb lánnyal - nem, a dekoltázsától függetlenül is tüneményes szerintem! - akiről aztán kiderült, hogy Ördögtestvérrel és így velem is egy gimnáziumba járt. Nem mintha nem lett volna közös téma, de így több volt azért. Szívesen táncoltam is volna és el is indultam, de Italölő lecsapott rám és végül beszélgetés lett belőle. Ami a lábamnak mindenképpen jót tehetett, úgyhogy most mérsékelten fáj. A tegnapi bicegéstől viszont a vádlim és a combizmom durrant ki. Hát így kell ezt!
Egyébként a hétvégének köszönhetően nagyon jól érzem magam, de a sulis dolgokkal le vagyok maradva, akár ama híres borravaló. Lesznek itt még nagy éjszakai bulik! Kettesben én, és a rajztáblám...

Sikeresek voltak abbéli törekvéseim, hogy kriplit csináljak magamból. Büszkén jelenthetem be, hogy sikerült. Csak most alig tudok járni. Tegnap este a haverokkal kezdtünk a szokásos helyünkön. Kecskevadász és Szőkeherceg Dunába-lökdösőst játszottak, engem meg szórakoztatott Gyerekember és Ördögtestvér. Aztán jöttek még mások is. Páran a csetről, meg Ördögtestvér egyik haverja (bár hívhatnám barátnak is). És később még a legkedvesebb Ügynököm is beesett. Szőkeherceggel pedig kölcsönös rinyapartiban törtünk ki, de azt hiszem, ez most mindkettőnknek nagyon jól esett. Gótultam kicsit Egyiptomim távolléte miatt, miközben Gyerekember késekből kapott oktatást. Azonban mégis kellemes meglepetés ért, mert az éj közepén mégis beállított Egyiptomi Istenség. Azt állította, hogy nem akart otthon gótulni. Úgyhogy jött velünk a tánchelyre. És véééégre évek óta először megint táncolhattam, csűrt döngölhettem, rázhattam a hajamat. A zenék 98%-a ismeretlen volt előttem, de engem az mióta zavar 2 sör után? Najó, rá kellett innom még kettőt, de a parkett ördöge előbújt a lábamból. Viszont úgy vélem, hogy valami túl jó történhetett velem az utóbbi napokban, mert a villamosok összeesküdtek a lépcsőkkel és az egyik (a tegnapi napon másodszor) elgáncsolt. Lábfejem megrándult, jelenleg járni nem tudok, vagy nem nagyon. Ezek mellett vicces lesz egyrészt az, hogy délután jönnek a srácok csilisbabozni, másrészt hogy utána mennénk még bulizni, vagy mi. De nem, erős vagyok, nem és nem mondom le. Egyiket sem!

Villamos nem ütött el, nem harapott meg. Viszont a frissen felsuvickolt lépcső elgáncsolt. Rajzfilmbe illő lehetett, ahogy felbukfenceztem. Egyébként köszönöm, csak a farcsontom fáj, de maximum annyira, mintha izomlázam lenne. Holott ott alig van izom. Esni tudni kell és én büszke vagyok magamra. Mint minden balfaszságom után. Igaz, vannak olyan kínos kis epizódok is az életecskémben, amiket jobban szeretnék még a saját feledésem homályába is burkolni. Kár, hogy annyit még sosem bírtam inni. Másnap valahogy mindig minden előjött - a kínosabb részek biztosan. Na, de mindenki volt fiatal és bohó... és akár mondhatnám, hogy kellett a pénz, de ennek most semmi köze az agymenésemhez. Húúú, de zöld vagyok ma. Valószínűleg az is rátesz erre két péklapátnyival, hogy Egyiptomi Istenséggel ma is kicseszett a telefonja, ami az utóbbi időben rendetlenkedésképpen morcosan hallgat csörgés helyett. Ennek okán elkésett, rohant, nem fürdött reggel és rinyás volt. És bejelentette, hogy este nem jön gótbulizni. Úgyhogy nekem a buli tényleg gót lesz asszem. Legalábbis az első két sörig. De azért aranyos volt, hogy mindenki meg akart vígasztalni. Jelentem, nem vagyok szomorkás, csak babusgatás-hiányom van és látni akartam végre a pasit, akit szeretek. De kibírom ám holnap reggelig! Nagy kislány vagyok és kibírom. Kézenállva kisujjon kábé, de kibírom. *fogak összeszorulnak*

Egyszer, életemben egyetlen egyszer sikerült igazzy túrós buktához jutnom. Ez olyan, mint a lekváros bukta és nem hülye csomag alakja van, hanem bukta alakja és bukta tésztája, de nem lekvárszerű izé van benne, hanem túró. Soook túró. Hát ma megláttam egy ígéretes buktát. Megvettem. Lekváros. Ez az én formám. Persze meg is kérdezhettem volna, de úgy semmi kalandos nem lett volna a dologban. Így tehát a lekvárt megröptettem, mert utálom és a buktát befaltam. Mert azt viszont imádom.
Konyhaművészeti félpercünket hallották.

Azt hittem balga fejjel, hogy most egy ideig nem tudok rinyálni. Szép volt minden. a lehetőségekhez mérten mindenképpen. Aztán megkaptam a fizetésemet. Majd pedig kiszámoltam, hogy áfa, béfa, fenyőfa és egyéb deszkák befizetése után a két hónapra, amit leszámláztam, annyi pénzem sem marad, ami kábé minimálbérnek felelne meg. Vagy legalábbis nem sokkal több. Ez így albérletfizetés, tandíj, miegyebek mellett vicces dolog. Kifejezetten dühít most az a tény, hogy huszonsok éves koromra még anyanázsból kell élnem. Nem lakom otthon, mégis pénzelnek a szüleim. Valahol olyan kegyetlen dolognak tűnik ez. Velük szemben. Vagy csak én vagyok ma hülye. Mármint az átlagosnál is jobban.
Mindezt tetézve még ember-undorom is lett. Nagyjából évente kijön egyszer ez rajtam. Ilyenkor sajnos KELL az egyedüllét. Azt hiszem, este leülök egy sötét sarokba és zenét fogok hallgatni, miközben rajzolok.

Immáron a makettet kiegészítő promóciós anyag is elkészült. Ilyenkor tudnék hányni magamtól. Utálok művészkedni. Nem vagyok művész ugyanis. Tudok rajzolni, szeretek is, van fantáziám - legalábbis vélekedéseim szerint - de utálom azt állítani magamról, hogy művész vagyok és megnemértetten dobálni a hajamat és affektáltan fennhordani az orromat a póhrnép előtt (ja, bocs, nem: felett). Még mindig mérnök szeretnék lenni és valami ilyesmit várok ettől a hülye sulitól is. Más kérdés, hogy néha egészen mást kapok. De ha beledöglök is, megcsinálom! Mennie kell!

A tudatalatti furcsa dolgokat tud az ember értésére adni. Kár, hogy külön szótárt és kódfejtőt nem mellékel a megnyivánulásai mellé. Éjszaka álmodtam. Minden éjszaka szoktam. Afféle rossz szokás lehet. Ezúttal azt, hogy leültünk a srácokkal játszani. Hogy Marilyn Manson hogy került oda, azt végképp nem tudom, de ne is firtassuk. Igazán vicces a dologban, hogy az illetőt utálom és borsózik tőle a hátam. A zenéje jó, de ennyi. Látnom inkább ne kelljen. De ott volt, haver volt, dumáltunk. Aztán jött egy lány, aki a csipkés hálóingéről és az idomairól híresült el. És Méregzsák rohant neki ajtót nyitni. Ebben ismételten vicc, hogy Méregzsákról köztudott, hogy rühelli ezt a lányt. Mi pedig sietve elpakoltunk minden rpg-s könyvet és cuccot, hogy a lány ne lássa és illedelmesen leültünk beszélgetni. De a lány végül nem jött be. Én pedig felébredtem. Hozzáteszem, hogy ezek után szerintem jobban is tettem.
Tegnap fél egyig fenn voltam megint. Megint álmos vagyok, mint a dög. Persze aki este 8-ig Ördögtestvért istápolja, mert az lebénul és minden baja van, ahelyett, hogy hazarohanna rögtön meló után... szóval az csak ne rinyáljon, hogy elment az ideje. A makett azonban készen van. Ronda. Csúf. Ocsmány. Gusztustalanul tré. De ez van. Kicsi, savanyú, de én csináltam. Fogadják el, és a többi le van szarva. Legalábbis részemről. Szándékaim szerint még ma becipelem a suliba, innentől bámulják ők ezt a ronda térplasztikát.

Együttérzek a szkunkokkal. A locsolás szép és udvarias tevékenység, de valami normalizáltabb változatát kéne létrehozni. Mert mivelhogy az ember lánya használ ugye valamilyen kölnit, ezt-azt. Ki erősebben, ki kevésbé. De nekem megvan már a saját kialakult illatom. Erre idejönnek és nyakonzuhintanak valami állati erős, áthatóan bűzlő izével. Prüszkölni volna kedvem. Nagyjából úgy, ahogy a dézsányi mosogatólébe esett ázott macskának. Javaslom a húsvéti pacsuliálló öltözet bevezetését! Ja, egyébként hajatmosni pedig tudok egyedül is, köszönöm. Úgyhogy a sajtárból való locsolást is el lehet napolni, amig ilyen kellemes meleg van, mint ma is...

Lúzer Isten hallatott magáról. Már rögtön tegnap este. Összevagdaltam az összes kartont, amit találtam, beleapplikáltam a cuccba a 'világító cseppköveket' és puff! Nem tetszik! De nem csak nekem, hanem szerintem az egész nem jó, ahogy van. Közelében sincsen az eredeti alapkoncepciónak. Úgyhogy innentől (ma este) a gányolás következend, illetve kiegészítem a leadandó készletet egy fotókkal teleapplikált nattyon művésziesch melléklettel. Hátha azzel együtt megér majd egy gyenge 'megfelelt'-et. Mert ha nem, akkor lőttek a félévnek. Legalábbis ebből a baromságból. Ilyenkor persze nyafogok, hogy miért nem lehet 3D-modellező progival megcsinálni és renderelni a dolgot, de nem hallgat meg senki sem, engem a szerencsétlen számítógépfüggő építészpalántát... Sanyarú a sors.
Tegnap azért mindezek konstatálása után - adott szavamhoz hűen - lementem futni. Minden kedves érettem izguló megnyugtatása képpen közlöm, hogy - így a gettó kellős közepén - semmi bajom sem esett. Mindösszesen csak a tüdőmet köptem ki lejtőnek felfelé és a bal vádlim bedurrant értésemre adva, hogy ő biz' rühelli a betont, meg úgy a futást általában. Tulajdonképpen megértem. Hazaérve gyengéden bekenegettem Richtofittal a hevesen ellenkező és keménykedő testrészt. Mivel most nem fáj, este megint oroszrulettezek egyet a sötét utcákon. Egyébként bátorságomat növelendő én bízony a kulcscsomómra applikáltam a svájci bicskámat. Bár azellenenmvéééd. De így nem fúj el a szél. Sem. Mellékesen pedig összesen két emberrel futottam össze (hehehehe, szó szerint, bizony, hehehehe!) és ők nem tűntek veszélyes egyednek. Egyébként is cáfolom azokat az elképzeléseket, miszerint legalább a nőknek fegyver kell. Elmeséltem a múltkorokban Ördögtestvérnek a PMS-jelenségeimet. Hirtelen ő is úgy gondolta, hogy jobb, ha nincsen nálam olyan fegyver, ami el is sülhet. Na, persze. Berezelt. Pedig csak azt elemeztem neki, hogy olyankor rámtör a heves gyilkolási és torokelharapási vágy és ritka ocsmányul tudok azokra nézni, akik teszemazt a kislábujjamra tipornak a metrón, meg ordibálok a főnökömmel, aki immáron én vagyok... Szóval amúgy ártatlan báránylelkem van. Ugye.

Olyan hétvégém volt, amilyet bárkinek szívesen ajánlok bármikor, sőt a barátaimnak kifejezetten kívánok is ilyet. Nagyon remélem, hogy levezekelhetem Lúzer Isten előtt a boldogság hormonjaimat azzal, hogy innentől erőst tanulok - és ezt erőst rühellem is - valamint a hétvégén felgyülemlett kilóimat is le kell vezekelnem. Tehát futok pár naponta pár kört itt a sötét gettóban. Hiába, Egyiptomi Istennel hedonista módon jól tartjuk egymást.

Mivel mára nagyjából minden eddigi problémának tűnő problémám Atlantis oszlopaival nagyjából azonos mélységbe merült valamelyik óceánba, prognosztizálható, hogy holnap elüt egy villamos. Vagy rámesik. Szavazni és fogadni nálam lehet.
Egyiptomi Isten pedig rágja a fülemet, hogy rajzoljak neki mindenféle szépet-jót, mert ő bizony 3D Studiót akar tanulni. Úgyhogy elő kell vennem a kreativitásomat a kispolcról és sürgősen leülnöm vonatot és házat tervezni. Bár részemről azt mondom, hogy egy kerékberendezés, vagy egy mérműves ablak is elég problémát jelentene nekem, ha nekiállnák 'gyakorlatozni' én is.
Ocsmány egy idő van, pedig én fotózni szerettem volna. Immáron nagyon-nagyon feszíti a bennsőmet a fotóalkotási vágy. Kitavaszodott és kezd előbújni az összes virág, valamint nünüke és dudu amit szándékomban állna megörökíteni a winchestereim számára. De most a fények szürkék és tompák. Tehát maradok. Legnagyobb bánatomra. Pedig esküszöm, lesz ebből idén még nagyon közeli ibolya és bodobács fotó! Aztán jöhetnek a verebek, mókusok, rigók, sasok, keselyűk... meg kabócák, szitakötők, molnárkák és vizitúrázók.

Ettünk igazzy sztéket. Tényleg félig volt átsütve. Bár kissé érdekes, amikor egy ún. steak-house nem ad opciókat a weboldalon, hogy mennyire átsütve szeretné a kedves vevő, de hát... én ehhez elvileg nem is értek. Mindenesetre fincsi volt. A viking-saláta mondjuk vicces volt köretnek egy borsos fűszerezésű husihoz, főleg mivel olyan autentikusan skandináv hozzávalóból készült, mint ananász, saláta, uborka, majonéz... najó, volt benne alma is.

Ittam kávét Kecskevadászék cégénél. Meg Red Bullt is. Azóta pörgök. Bár néha inkább mélyrepülök. A denszből persze nem lett semmi. Mert ugye az Ügynök egy lusta, punnyadt állatfajta, aki egy egyszerű vacsora után úgy elkornyad, hogy nem bír átgyalogolni abba a kocsmába, ahol az időt múlatjuk. Kecskevadász azonban elhívta a 'nagymamáját'. Ő is olyan 'nagyi, mint nekem a két 'bátyám'. Fogadott és szeretett. Eszméletlenül jópofa a csajszi és van otthon görénykéje, úgyhogy még akkor is szimpatikus lett volna, ha egy szőke plázaliba. De nem az, sőt! Az ő humora nőknél nagyon ritkának számít, de csodálatos adomány. Csak elismeréssel tudok neki adózni. Viszont sajnos ő is lelépett, úgyhogy ketten maradtunk Kecskevadásszal a pesti éjszakában. Tehát inkább hazagyalogoltunk, útközben vettünk pizzát (mélyhűtöttet), meg fagyit, meg ezt-azt, lelkiztünk, dumáltunk, itthon meg megnéztük a Ninja Scrollt. Egyiptomi Istenség úgysem szereti az animéket. Nekem viszont tetszett. Kicsit mondjuk brutálos pár része, de nagyon hangulatos kis valami. És a főhős a végén macsóul belegyalogol a naplementébe. Mostanra Kecskevadász már alszik jóeséllyel. Én viszont nem tudok. De mindig ez van, amikor ún. energiaital kerül a szervezetembe.

A világ sokkal furcsább fáradt-szemmel. Nem a szemem fáradt, félreértés ne essék, hanem én magam. Valahol félúton két sör között lemerültem. Azóta agonizálok. Már gondolkodtam rajta, hogy veszek egy Red Bullt és keverek bele egy kis kávét. De elfelejtettem Red Bullt venni hazafelé és lusta vagyok kávét főzni. Az agyhalotti lét jó. Boldogok az agyhalottak. Agyhalott vagyok. Én lenni boldog... maftör majd venni új agyat. Agy nem jó... nem lenni vele boldog. Maftör gonosz. Maftör menjen a picába! Mindenki menjen a picába!
Ma szétbulizom a maradék agysejtjeimet is, aztán innentől dologidő következik és zárdába vonulok. Kedden azzal fogok kezdeni, hogy összeírom, mit kell megcsinálnom a sulihoz.

Álmos vagyok, mint a dög, pedig ez a nap is hosszú lesz ám. Nem baj, feltalálták a taurint, meg a guargumit is. Előre a műnyálakért!!
...még mindig semmi kedvem sulibamenni. Valami barom kitalálta, hogy éptöriből beszedi az órai jegyzetet. Most másolhatom le az egészet kézzel, mint egy szerzetes. Azt hiszem, innentől vicces lesz a félévem a vizsgaidőszakig. Isteni bulik prognosztizálhatók hétköznaponta éjjelre.
Na, lesz Kill Bill 2 is. Az első nem tetszett. De azért a másodikat is megnézem majd.
Ma este pedig lélekömleny. Azt hiszem, Szőkeherceg tanácsa ellenére is, hogy nekem is van jócskán helyretennivalóm. Bár nem olyan vészesek, mint másoknak, de azért nekem fájnak annyira.

Rohadt nehéz ám úgy írni, hogy közben dícsérgetik az embert, de komolyan! Főleg egy olyan önértékelési problémákkal küzdő valamicsodának, mint én vagyok. Az a baj, hogy elképesztően jól esik a pozitív visszajelzés, de utána erőszakot kell tennem magamon, hogy megint úgy és olyan fesztelenül írjak bármit is, mint előtte fél órával.
... Oké, mostmár az egész cset tudja, hogy írok. Most akkor népszerű lettem, vagy mijafene?! Próbálja meg így titokban tartani az ember saját magát, meg inkognitó, meg minden csuda! Aha, persze. Nem sokára vagy 80 közeli-távoli ismerős fogja olvasgatni a mindennapjaimat. Bár valami ilyesmi volt a célom. Csak most ez megszaladt kicsit, na! Persze Méregzsák kiröhögött. Finoman szólva. Egyébként fél órája vihog lassan, mióta megtudta. Asszem, pofon lesz. Nagy. Bár nem dühít. Ez benne a legrosszabb. Ejj, a francba, ha tudnék haragudni a haverokra!
Najó, rinya és nyünnyögés után a tegnapról. Aztán majd a ma is terítékre kerül. Ez nem lesz rövid post.
Szóval tegnap este, miután széjjeltérdeltem és agyonkucorogtam magam, hogy összemetéljek vagy 3 négyzetméternyi kartont, átmentem Ördögtestvérhez, mert megígértem, hogy hegesztek neki egy kis HTML-t. De legalábbis segítek és bevezetem a rejtelmekbe. Hiába, fertőző ez a bloggolás, vagy mi. De én szeretem, amiket ír... és ahogy írja. Aztán kiderült, hogy felcsörögte Ügynököt, aki éppen Kecskevadásszal randizott. Azok meg átjöttek. És hogy teljes legyen a monstre blogger-parti, áthívták Brightot is. Baromi jól éreztem magam. Még megírásra vár pár apró ötletecske, mozzanat, agyszösszenet, de ezt majd megteszik helyettem a többiek. Főleg Kecskevadászra számítok ezen a szinten. Aztán átváltott afféle láncrinyába a dolog. (A kifejezésért hála a Kibaszott Gurunak) Én rinyálok neked, te rinyálsz neki, ő rinyál nekem, és még ebbe bekapcsolódik pár te, meg pár ő. És kész a láncrinya. Mindenki mindenkiért, mindenki mindenkiét... Keressük a lelkeinket és igazzy, 24 karátos lúzerek vagyunk. Én tutira. Mások helyett azért óvatosan beszélnék. Sok beszédnek sok az alja és nincsen annyi görgetősáv... sokáig dumáltunk, na. És sokmindenről.
Reggel aztán kinéztem magamnak ezt. Hiába, ez Ördögtestvér hatása, nem tagadhatnám le, ha akarnám sem. De nem akarom tagadni. Régen is tetszettek az ilyesmik, de sosem mertem, merészeltem, merészkedtem. Hát most tessék. És ha nincsen szerencséje a világnak, akkor még netántán bánni is megtanít vele valaki. Éppen tegnap este került szóba, hogy a nőknek biza' fegyvert kéne adni. Ami szerintem egy baromság. Egy hatalmas baromság. Abban igaza volt minden fickónak, akik mellesleg meglepően kedves, lovagiasan naív elveket vallanak a nőnek való beszólogatásról, molesztálásról és társaikról, hogy a nők gyengébbek... nem bírok mondjuk annyi pofont, mint egy nagyobb szekrényajtó tipusú macsó, de futni még tudok. Vagy mittudomén. Jó, persze 5 darab hurkás tarkójú fenékfejű ellen ez nem segít. De eddig a legdurvább inzultus tényleg csak annyi volt, hogy valaki nekemnyomult a buszom. De attól csak hányingerem lett. Lehet, hogy szerencsém van. Lehet. De én nem vágyom fegyverre, köszönöm szépen. Imádok lőni, jó dolog, mert megnyugtat a koncentrálás. De elég elszúrt - bár meglehetősen pozőr, azt meg kell hagyni - ötlet volna nekem sörétessel rohangásznom a városban. Légpuskával azért nem, mert annak tényleg semmi értelme nem volna. Szóval nőnek lenni más, mint pasinak. Konfliktuskerülők vagyunk, vagy nemtom. Bár néha konfliktuskerülésképpen megpróbálok egyszerű üveglapnak látszani. De mégis beszólnak. Hát tegyék! Megszoktam. Bár ez állítólag nem jó. Nem is az. De mit csináljak, mégis?! Addig jó, amig csak a pofájuk jár. Najó, fegyvertéma lezárva. Sosem voltam fegyverbuzi, sem militarista. És eztán sem leszek. Hidegen hagy ugyanis. Bár a karddal szívesen megtanulnék bánni azért...
Délután meg elrohantam plázázni Ördögtestvérrel. A záró egyenleg: nekem pár feketenemű, neki meg egy szürke ing. Egyinkünk sem borogatta meg az öltözködési szokásait. De ennyit még nem gyalogoltam ingért, azt azért meg kell hagyni. És mondja valaki, hogy a fickók nem hiúk!

Na, mostanra már szétmentek az ujjaim. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megeröltető dolog a karton vagdosás. Teljesen leizzadtam tőle. Viszont immáron szabadkézzel is olyan biztonsággal kezelem a szikét, hogy gondolkodhatom a sebészi pályafutáson. Márcsak egy nyűves üvegbotot kell szereznem valahonnan. Félreértések elkerülése végett: ez is a maketthoz kell.
Kezdem behozni magam. Bár még így is nagyon le vagyok maradva, de már esélyesebbnek tűnik, hogy meglesz a félévem, ha kicsit igyekszem. Hát hajrá magamnak. Jöhetnek a pom-pom lengető lányok.

Régen rinyáltam már. Úgy tűnik, most itt az ideje. Valószínűleg betelhetett a tárhelyem és túlcsordult a memória is. Elegem van. Így tömören. Kifejtem bővebben is, mert nyomja az agyamat, az pedig a fejemet belülről. Kissé elszálltam a sulis cuccokkal és ez ma villámcsapásszerűen tudatosult bennem. Ennek okán hisztis lettem és ideges. Kábé annyira, hogy hajlamom volt fel-alá járkálni és hangosan bazmegolva szentségelni. Azt hiszem, anyu ma csuklott sokat. Jó, persze, én basztam el. Tudom, tudom, minek rinyálok, ha én vagyok a hibás, inkább szorítsam össze a fogam és hozzam helyre. De most ez sehogy sem megy... beelegeltem. Ennyi. Pont. Kéne a diploma-upgrade, persze. De úgy általában most kell a francnak az építészet, mint olyan. Már rinyáltam, hogy tele a tököm vele. Meg a hócipőm is, meg a kiscsízmám is, meg a körömcipőim is mind. Váltani kéne, ha volna erő, idő, kitartás. Főleg ez utóbbi. Meg bátorság. Egyiptomi Istenség persze lehülyézett. Ilyenkor minden kitisztul és iziben egyszerűbbnek tűnik, pedig nem az. Dehogy az. De ha mégis, akkor én bebonyolítom. Igen. Én vagyok az a tipus, aki ha nincsen problémája és minden szép és jó, akkor csinál magának. Addig kavarja a kondért, amig csak kiflottyan valami a falra. Ha nincs fal, aminek dühödt bika módjára neki lehet menni, nosza, építek magamnak és azt pöfölöm állhatatosan. Jó mulatság, ugye?
Tisztítás és hámozás után a problémák kábé így néznek ki: utálom az építész szakmát, de leginkább unom. Ami nem csoda, mert eddig mindent meguntam cca. 2-3 év után. Nem vagyok kitartó valószínűleg. Vagy mittomén. De ez nem lényeg. Már megint belezagyválok a tisztított lényegbe. Grafikával akarok foglalkozni. Lehetőleg számítógépessel. Ezirányban gyakorlatom nulla, de nagyon lelkes vagyok. Kérdésem magam és a világ felé, hogy ez vajon elég-e. Következő: itt állok egy lezárt kapcsolattal, amiben nem, nem éreztem jól magam, de hirtelen akkora szabadságom lett, hogy már-már túl jó. Most jó, de nem merem... Mit nem merek? Valami olyasmit, hogy boldognak lenni. Aztán még: idestova közelg a harminc, mint olyan, de sehol egy lakás, sehol az egzisztencia. Karrier pláne, jelen helyzetemben rombolom össze éppen minden energiámmal. Szántszándékkal ráadásul és élvezem is. Gyerekekről nem is beszélek, mert az most köszi, nem kell. lyen élethelyzetbe?! Albérlet, haverok, buli, fanta. És élvezem, meg ez tök jó. De nem, de mégsem... Identitászavar, útkeresés, ködös agyi állapot. De a barátaim szemmel láthatóan kedvelnek. Ami jó dolog, csak még nekik is nehezn hiszem el, hogy én ennyire szerethető valamicsoda volnék. Viszont valósággal lubickolok a társaságukban. Szeretek rajzolni, és ez nagyon tud éltetni, mert kiadom vele a hülye gondolataimat. Állítólag jó is, amit csinálok, némelyik még tetszik is, nah. Tudok írni, olvasni... számolni is megtanítottak. Hurrá! Ja, és még egy pozitívum: élek.
Kedves nézőink, számvetési félóránkat láthatták. Kéremkapcsojjaki!
És most megyek és megkóstolom a mangósört.

Egyiptomi Istenség jóvoltából körbenéztem játékok terén és két egészen ígéretes cuccot találtam. Az egyik mondjuk főképpen a demó hangulatával ragadott meg. Azzal a meglehetősen pozőr képpel indít, hogy öt darab állat járgány száguld egy bazi nagy sivatagban. A járgányok is akkorák egyébként, mint egy-egy légivagon - ha már sivatag. Egyébként pedig ezeken a száguldozó cuccokon kell ugrándozni, lövöldözni, egymást gyakni, gyilkolászni. Igazi FPS-játék, nem hazudtolja meg az előző részeit.
A másik is egy alapvetően egy főszereplős cucc. De ahhoz képest, hogy én ezeket (vérbeli nőként) nem kifejezetten szeretem - legfeljebb nézni - erről csak áradozni tudok. A történet maga elég semmitmondó, ha csak úgy hallja az ember - netán olvassa, mint én. Ámde elindul a demó-játék és leesik az állad. Igényes effektek, igényes grafika. Ahogy elnéztem, elég sok pálya van már a kedvcsinálóban is. Menteni ugyan nem lehet, de a nehézséget a legalacsonyabbra állítván nincs is szükség rá. Az első egy középkori pestises város utcáin játszódik éjszaka. Meglehetősen apokaliptikus képekkel tarkítva. Még azok a bizonyos lovak nyerítése is hallik a távolból néha!! A gonosz zombik a saját testükből tépett cafatokkal dobálják az ég mit sem sejtő küldöttét, de érte sem kell azért aggódni. A felszerelés része az offisöl karóvető, amiből olyan elemi erővel törnek elő a lövedékek, hogy kedves cafatos ellenünk legalább három métert repül változatos irányokba. Jobb esetben cirkalmas ívet ír le a levegőben. Rendelkezésre áll még robbanó lövedék is, valamint a legkülönfélébb eszközök. A kedvencem a karóvető után a villám-géppuska és a forgó rotációs kasza. Szóval telepítés, és utána repkedhetnek a zombik, varázslók, reszkessenek a pokol seregei!
Nem hittem volna, hogy játék-ajánlót írok valaha is...

Na, megkaptam életem első nigériai emiljét. Sokáig gondolkodtam, hogy visszaküldjek-e a feladónak egy ROTFL-tartalmú levelet, de végülis letettem róla.

Éjjel azt álmodtam, hogy Egyiptomi Istenséggel megmentettük a világot. Volt ott űrhajó, meg többszörösen szétnyitható szuper-mobiltelefon, meg tornádó, meg helikopter, meg forgó felhőkarcolók, meg gonosz tudós... szóval minden, ami egy hatásos akció-álomba kell. De azt hiszem, nem ebből írok novellát.

Végül összekavarodott a tegnapi este és billiárd lett a dizsiből. Összekapartam pár havert, barátot még és leugrottunk a szokásos helyre. Csatlakoztunk Kecskevadász kollegáihoz. Ördögtestvért először a páromnak hitték, de 'megnyugtattam' mindenkit, hogy ő a testvérem. Azt azért nem értem, hogy miért riadtak így jobban vissza... Teljesen barátságos, jóságos bátyus kinézete van.
Billiárd közben a rafináltul mocsok felsőm középső gombja folyton elhagyta magát és kiugrott a helyéről, úgyhogy gondolom, mindenki igen jól szórakozott. Később csatlakozott hozzánk egy másik csetes haver, aki aztán billiárdban szétvert mindenkit. Ebben maradtunk és 'hazamentünk' Ördögtestvérhez folytatni az ivászatot, dumászatot. Lassan odaköltözik hozzá a banda. Most is ott aludtunk páran.
Ma pedig 'családi' evészet volt. Összeültem a két bátyámmal végre, bár sajnos keveset beszélgettünk. Ördögtestvér és Gyerekember a két 'fogadott' bátyám. Ez egy érdekes rituálé a cseten, hogy virtuális rokonokat szedünk össze. Van apám, főnököm, Mesterem, két bátyám... Nem belterjes a társaság cseppet sem. Bár ez valószínűleg minden nagyobb társaságban kialakul egy idő után. Régebben is voltak 'fogadott bátyáim'. Érdekes, hogy mindenki az idősebb fiútestvér szerepkörére pályázik. Ezen a pszichológiai jelenségen és ennek jelentőségén még töprengek egy kicsit. Tulajdonképpen nem érzem úgy, hogy ázott kiscica szemekkel néznék a világra és apáskodást, vagy bátyáskodást váltanék ki, netán állna szándékomban kiváltani. De hát hogy én mit gondolok, az egy dolog.
Egyiptomi Istenséghez jövet a buszon gondolkodtam leendő beköszönő novellámon. Hirtelen pár elég beteg ötlet jutott eszembe, úgyhogy azokat hamar elvetettem. Bár már megállapították, hogy valószínűleg nem csipkéből, tejszínhabból és vattacukorból van az én lelkecském... de azért ezek az ötletek még ahhoz is túlontúl durvák voltak. Úgyhogy agyalás folyik tovább. Valami olyasmit kéne, ami mostanában foglalkoztat. Vagy steampunk, vagy fantasy. Kis gótikus beütéssel. Netán Kultikussal. Bár ez utóbbi tényleg beteges volna, de hirtelen ilyesmire támadt kedvem. Valószínűleg a saját dolgomat nehezítem. Az biztos, hogy robbantgatni és gyilkolászni fognak benne. És a főhős kicsit dilinyós lesz. De még többet nem tudok...
Vicces volt, hogy pénteken bejött az irodába a főnök kisfia és a kollegáim megragadták az alkalmat és rögvest velem kezdték el ijesztegetni a kissrácot. Méghogy én kisfiúkat eszem reggelire! Bahh! Szerencsétlen gyerek egész délután olyan ijedt szemekkel nézet rám, mintha tényleg akármelyik pillanatban leszedhetném a fejét és elkezdenék vele labdázni. Jó, oké, bevallom, morcabb voltam az átlagosnál. De ennyire azért nem... azt hiszem.

Reggel álmatagon lépkedtem a buszmegálló általam sejteni vélt irányába, amikor rámordított egy gombóc, hogy 'píííty-pitttypiritty'. Egyébként egy veszettül kicsi cinke volt, tollgombócnak álcázva. Egye fene, elvigyorodtam, na. De azért még mindig álmos vagyok. És este még valami zenés-táncos izére megyek Gyémántlánnyal. Nagy kalandorságnak tűnik, jelen pillanataimat szemlélve. Addigra talán felébredek. Vagy magam is kipróbálom az energiaitalok jótékony hatását. Vagy kikávézom az irodát a vagyonából.

Más, bár ennek a témának nem akartam eredetileg mondatokat szentelni, de leesett az állam, úgyhogy megteszem mégis. Szárnyalok felfelé a blog-ranglistán, mint a veszedelem. Közben jönnek itten nekem azzal, hogy tudok írni. És jól. Szerintük. Mostmár tényleg kéne írni valamit, hogy tényleg-e. Aztán odaadom az általam ismert legdurvább kritikusoknak. És másnapra már tudni fogom, hogy nem, mégsem tudok írni. És legalább megnyugszom. Márcsak kéne valami téma. Ugyanis utoljára a gimnázium padját koptatván írtam regényt, azt is egy barátnőmmel. A klasszikus leányregény-nyálfentezi stílusában. Túlburjánzú tájleírásokkal, bugyutácska párbeszédekkel, de a cselekmény legalább egészen jó volt. Mondjuk hozzáteszem, hogy kábé kétlépésenként elhagytam a szereplőimet, mert folyton mentek a maguk feje után és állandóan kercegett a fejemben a történet, mint afféle szeizmográf. Csak ez nem földrengést jelzett, hanem agymenést. Aztán elhalt a dolog, mert utáltam gépelni (akkor még írógéppel) és egyébként is. Sürgős felnőnivalóm volt, meg érettségi, meg ilyesmik. És különben sem tudok írni.

A mai nap kicsúszott a kezeim közül és irányíthatatlanul zuhant a szakadékba. Elbasztam finoman szólva is, mit szépítsük. Még jó, hogy Ügynöknél volt egy tartalék vészmegállító. Jó, ha kéznél van egy guru, amikor az árok felé gurulsz... jesssz, ezért a mondatért sem kapok béke Nobel-díjat. Tanulság: mielőtt pofázol, gondold végig mit és kinek mondasz.

Az egyik kollegám lovagkeresztet kapott. Azért ez nagy szó. És tényleg elismerést érdemel. Mondjuk nem is egy frissen falvédőről lerobbantott mai csirke az illető.

Egyébként a mai félreértések elkerülése végett legalább itt közlöm a lakossággal, hogy ma kialvatlan vagyok, ennek okán kiszámíthatalan reakciókra lehet számítani tőlem. Minden további felelősség a felhasználót terheli.

Kissé még nem ébredtem fel. Vajon milyen a reggeli kávé előtt postolni? Vajon mi lesz belőle? Ez mind azért van, mert tegnap kanbuli volt. Vagy valami olyasmi. Egyiptomi Istenség, Szőkeherceg, Kecskevadász, Méregzsák és én összegyűltünk Ördögtestvérnél. Kalandos volt, már a kezdés is. De tényleg egészen jól elsörözgettünk az utcán a padon, amit szerintem direkt Ördögtestvérék háza elé telepítettek a szemfüles önkormányzatiak, hogy a kedvében járjanak. Ha nem neki, hát azoknak, akik nem akarnak a lépcsőn iddogálva várni rá. Érdekes, hogy ilyenkor hogy megnézik az embert az utcán mászkálók. Volt egy srác, aki ötször ment el előttünk. Bár, lehet, hogy egy sörözdobozzal a kezében ácsorgó vadmacsó kinézetű, kékhajú egyént én is megnéznék, ha a fenekemet fixálná feltűnően. Már akkor is, amikor szembe megyek. Később csatlakozott Dán Királyfi is. Aztán söröztünk. Meg dumáltunk. A Vilmos valahogy senkinek nem jött be. Bár az utóbbi időben valahogy úgy általában nem esik jól a tömény alkohol. Azt hiszem, bírnám, de nem kívánom. Igazán csak azt sajnálom a hétköznapi bulikban, hogy másnap be kell menni dolgozni. Úgyhogy 5-kor már tényleg muszáj volt ágybamászni. De még így is nagyon morc és álmos vagyok. Megöregedtem, vagy mi... És ma kötözködős hangulatom is van.
Ördögtestvér összeszedett nekem egy csomó nótát, mert pattogtam, hogy jókat hallgat és válogasson a gyűjteményéből. Hát erre nem kiválasztotta a tingli-tangli punnyadás számokat?! Kénytelen voltam a felét kidobni. Mehetek új adagért...
Most pedig iszom egy teát, mert kávéért már lusta vagyok elmászni. És azt hiszem, hogy lassan éhes is vagyok.