Komolyan imádom azokat az emileket, amik úgy kezdődnek, hogy FW:FWD: ne szakítsd meg... Főleg, amikor már negyedjére kapom és törlöm - igen, én ilyen kegyetlen vagyok - ezeket. A másik kedvencem, amiben azok a tüncimünci pps-ek vannak. Kutyimutyikkal, ciculikkal, muculikkal, mackókákkal, lepkécskékkel, virágocskákkal és mindenféle bölcs szöveggel az életről, a világmindenségről és arról, hogy hány példányban kell ezeket továbbküldenem a saját boldogulásom érdekében. Mára már szerencsére csak a kollegáimtól és két nagyon kitartóan csipkés lelkű barátnőmtől kapok ilyesmit. Emlékszem, boldogult gyerekkoromban még ennek a postaládás változata dívott, amikoris ismeretlen jóakarói az embernek bedobtak egy fecnit valami szívhezszóló kisregénnyel dél-sumér kisgyerekekről, meg a boldogságról, meg a szerencséről, amit aztán jobb esetben rózsaszín filctollal, netán ennen vérével kellett 86 példányban lekörmölnie és bedobálnia további felebarátainak a postaládájába. Ennek egy még korábbi változata kezd mostanság feléledni a házi kenyérsütők terjedésével. Valószínűleg ez lehetett dédanyáink spam-je. Kapsz ajándékba kovászt. Oszd négyfelé egy fekete kakas feláldozása mellett - de lehet kecske is - hármat ajándékozz el és a negyedikből süss kenyeret. És ezt a kenyeret ki ne vidd a házadból, mert az leég, porrá omlik, elviszi a tornádó és kétszáztizenöt évig nem lesz szerencséje egyetlen felmenődnek sem. Dédanyáink is biztosan szerették, hogy minden héten szerencsekenyeret kellett sütniük...