Amilyen járvenyszerű volt a blognyitás, olyan járványszerű volt a blogbezárás is. Azért maradt nekünk még egy-két szösszenet.

Álmos vagyok, mint egy dög. Most tartok a második teánál éppen.
Az ágy meg megint üres volt reggel. De annyira, hogy éjjel felébredtem, hogy senki sincsen mellettem és hiányzik a megszokott szuszogó takaróhalom. Párduchölgy ráadásul nyomtatás után az erkélyre vonult ki aludni, úgyhogy ő is hiányzott mellőlem. Ugyanis meleg van - megint - és olyankor bizony lehet az erkélyen táborozni. Próbáltam már. Tök hangulatos a tücsökzene, meg az ébredező madarak zenéje, meg amikor már az ember hasára süt a nap (így, szó szerint). Na, de legalább a plüssmacska velemtartott. Ott pózolt a második párnámon reggel a lökött kis állat.

Persze a kaland még nem haladt semerre sem. Ihlet nulla, agy nulla, idő nulla. Csütörtökig össze kell szednem magam. Bár, ahogy ismerem a saját hozzáállásomat, csütörtök délután fogok kalandot eszkábálni. Aminek persze nem lesz jó vége, ezt már most tudom, de micsináljak?

Bekötöttem. Sőt, az eredeti is megvan már.

Franc az itthoni melóba! Ilyenkor aztán nincs megállás este sem. De csakazértis abba fogom hagyni, mert nekem biza' kalandot kell kreálnom. Ennek folyománya volt az, hogy napközben jókat beszélgettünk a leendő karakterekről és nosztalgiázásba fulladt a dolog. Hiába, ha az ember már cca. 7 éve játszik és mesél ugyanazon a "kis" területen, akkor biz' vannak újból és újból előbukkanó szereplők, helyek. Kezd saga-szaga lenni a dolognak. Belterj, háziszabályok, kockásfüzet. Igen! Én nem vagyok geek! Ismétlem, nem! És semmi közöm ahhoz a múltkori árnyékháborúhoz sem!
Könnyen megeshet, hogy Párduchölgyet beiratom egy scriptórium-féleségbe. Én nem tudok írni, csak ötleteim vannak, de majd hátha ő...

Voltam IKEÁban. A cél az volt, hogy körülnézünk Szőkehercegnek szépséges dolgokért és hasznos ötletekért kutatva. Ötleteket nyertünk, de csak én lettem szegényebb pár forinttal végül és most egy csomó plüssállat tart a szoba sarkában gruppen-találkozót. Meg egy viccesen elszúrt ötlettel megdurvított táskával gazdagítottam magam. Meg egy lasagna-sütő tállal.

Tettem látogatást a szülői fészekben is. Előkapartam a Velence-könyvet és vadul vázlatokat gyártottam. Afféle kedvcsináló gyanánt. Nem éppen vad-fantasy életképek, de egy élő városhoz szerintem tökéletesen megfelelnek. (Íme: 1,2,3 darab)

Túlvagyok egy fárasztó rendrakás felén és még innen egy unalmas melóadagon... Nem vagyok a most helyzet magaslatán.
Tegnap minitali volt. Nem nagyon tartottam kézben a szálakat, mert nem volt időm utánaszaladni a résztvevőknek - akik meg tudvalevőleg ezerfelé szaladnak, ha nem vigyáz az ember. Úgyhogy 5 főtől 20 főig akármennyire számítottam. Végül lettünk nagyjából barátian vagy tizen. Sáskával elsőként futottunk be és jót beszélgettünk, aztán jött Méregzsák is, hozva a szokásos mikulás-csomagját. Esküszöm, lassan ismertetőket írhatnék azokból a rpg-kből, amiket eddig a kezembe nyomott. Azért nem teszem, mert majd ő úgyis megcsinálja, és jelentősen jobban és kevésbé felületesen is, mint én. Na, igen. Neki kissé kritikusabb és rendszerezőbb agya van. Egyébként baromi fáradtnak látszott. Nem tudom, mit csinált, de nagyon fáradt volt. Azért a poénszintet hozta.
Eljött a drága Gyémántlány is a pasijával, aki ezúttal szerencsére (a saját szerencséjére leginkább) jobbára csendben maradt.
Ördögtestvér is beesett. Kissé introvertáltnak hatott. Majd kifaggatom már alkalomadtán. Nagyon régen nem beszélgettünk nagyot. Egyelőre maradnak a telefonbeszélgetések.
Tüskéshátú barátom is eljött. Jókat dumáltunk a sarokba húzódva. Láthatóan nem az a társasági előadó fajta, mint mondjuk Sáska, vagy Méregzsák, de kedvelem a stílusát.
Ügynök kollegára rászóltam egyszer SMS-ben, hogy igazán letolhatná már a képét, jött is rá kábé egy órával. Elszoktam már a későn kezdő bulisoktól, na.
Kisangyal sajnos nem jelent meg. Akkor kezdtem aggódni, amikor Sáska mondta, hogy scriptes találkozón sem volt. Azóta szerencsére kiderült, hogy jól van. De az aggodalomért cserébe jön nekem egy nagy bögre haboskakaónyi idővel.
Volt viszont Kismanó és a párja - mindketten grafikához és macskákhoz közelálló egyének, eképpen meglehetősen kedvelem is őket. De sajnos annyira messze volt a kerekasztal túlfele, hogy a nagy zajban alig jutott el hozzánk valami is belőlük. Csodás zenénk volt ugyanis, hála annak a rohadt wurlitzernek, hogy dőlne össze az a tákolmány. De legalább lehetne rajta hangerőszabályzó. Nagyon bírom, amikor a jópofi gyerekek aprótúltengéstől szenvedve mindenféle elfeledett és kevésbé elfeledett, ámde nagyon szar nótával örvedeztetik meg a környezetüket. Holott az ember beszélgetni megy oda, a fene enné meg! Ettől eltekintve azonban még mindig tartom, hogy ez az eddigi legjobb hely. De majd keresünk már jobbat, na. Nehéz ám jó beszélgetős-ivós helyet találni, ahonnan nem vágják ki korán az embert, vagy nem basszák át a fejét számlafizetéskor.
Absztinenciát tartottam, ami viszont heves röhögést váltott ki mindenkiből. (Jelzem, igazán nem értem, hogy miért.) Főleg, amikor ezt a körbejáró Miller sörös lánynak is bejelentettem, amikor kétségbeesetten rámnézett, hogy netán rendelhetnék a méregdrága sörükből. Amúgy sem kértem volna, de így aztán pláne. Méregzsák eközben azt találgatta, vajon mennyit kell fizetni azért, hogy emberek aranyló-tükrös-flitteres ruházatban jelenjenek meg 540 forintos sört tukmálva, ajándékokat ígérve. Az ajándék valami repi-CD volt, ahogy elnéztem. Volt már dolgom ilyennel és nagyobb a füstje, mint a lángja, úgyhogy ezért nem fogok sörözni. Legalábbis nem akkor, amikor azzal küzdök, hogy kijön-e a fejfájásom és ha igen, akkor lehetőleg ne alkoholizált szervezettel vegyem be a gyógyszert rá.
Korán volt ma reggel.
Kinyomtattam a Nester-házat. Megint. Mert nem tudom, hol van a sajátom. Jövök majd nagyjából egy ezressel pluszban a legközelebbi patron vételnél. Most A/5-ös formátumú lett a kedvencem. Csak még mindig nem tudom, hogyan fogom bekötni.

Reggel még egészen jól voltam. Mostanra folyamatosan romlott a helyzet, most már megint fáj a fejem. Hurrá! Bevettem egy piros bogyót.
Az ég is beborult, egye meg a fene!
Viszont úgy tűnik, hogy kezd végre megint alakulni valaminő játék-féle. A jövő héten majd kiderül. Egy éve nem meséltem már, de inkább több. És egyre jobban hiányzik a játék. Már szinte bármire képes lennék érte. Még akár Méregzsáknak is mesélnék "nagyjóuramost". Most azonban jól belelkesültem a közelgő játéklehetőség hírére. Hamarost megint nekiesek a kedvenc regényemnek a témában és átnyálazom adatgyűjtési célzattal. Persze ehhez előbb meg kéne találnom idehaza valahol a kupiban a könyvemet...

Úgy tűnik, mégis marad a fejem balik fele, ha szerencsém van.
A körzeti doki nézte, forgatta, mozgatta, tapogatta, emelgette még a lábamat is, aztán elküldött sürgősen a fül-orr-gégészetre, hogy vizsgáljanak ki, ahol meg kiderítették, hogy semmi bajom. Az más kérdés, hogy a bal halántékom leszakad, amikor megröccen a taknyó az orromban. De az lehet bármitől. Vérszegénység, alacsony vérnyomás, migrén. És különbenis menjek már a csudába!
Bevettem egy Algopyrint, belevágtam a talpbetétet az új cipőmbe, megnéztem egy gyorsulós filmet és most megyek aludni.
A tegnapi edzőtermi kirándulást most éppen mindenhol érzem. De az jó. Bár kissé öreganyósan mozgok tőle.

Elmegyek dokihoz. Meggyűlt a trutyi a fejemben és nyomja az agyamat. Valamint leszakad a bal fele.

Hosszasan beszélgettünk Egyiptomi Istenséggel. A konklúzióm az lett, hogy megint és újfent elszúrtam a dolgot. Persze mindig próbálok korrekt lenni, mindig magamban próbálom keresni a hibát, aztán jól pofára esek. Most a pofáraesés tárgya egy jócska összeveszés volt. Összevesztünk igen, immár sokadszorra kaptam fel a vizet távkiértékelés szagú dolgokon.
Tegnap megfogadtam, hogy nem leszek tekintettek senkire, amikor blogot írok és igenis mindent kiadok, ami bennem van. Kicsit már untam az öncenzúrázást.
Ma zavart, hogy Egyiptominak magyaráznom kellett sajátmagamat. Nyilván ő is kénytelen magát magyarázni, hisz bevallom, másfél hónapja alig beszélünk. Régebben meg elég sokat. Mégsem érzem úgy, hogy ez helyénvaló. Így biztosan nem.
Szerinte egyébként sokat változtam. Azóta. És ezen filóztam egész nap és megkérdeztem számtalan embert, elfogultat és kevésbé elfogultat egyaránt. (Hát igen, nekem valahogy érdekes volt mások véleménye. Egyrészt mert ilyen vagyok - nevezhetjük gyengeségnek is - másrészt pedig mert tudom, hogy kívülről mindig sokkal bölcsebb az ember. Igaz ez bármire, és az életre is. Egy rajzon is hamarabb észreveszi egy kívülálló a hibát, mint én magam, aki csináltam. Sőt, fél év múlva én magam is hamarabb észreveszem. Csak nem mindig van fél évem megvárni a saját önértékelő lapomat.) Szóval változtam. Hmmm... és tényleg! Tényleg változtam. Sőt! Az életemben is voltak változások. Jééé! Megváltoztak a munkakörülményeim és az élettel szemben támasztott követelményeim is egy picit. Az értékrendem és a józan eszem a helyükön maradtak, köszönik szépen. A munkám kissé(?) többet követel már belőlem. Ezt nem szeretem, de ez van. Valamiből élni kell és mindig azt mondogattam, hogy azért melózom, hogy utána legyen mit elbuliznom. Csak akkor, amikor éppen melóztam, nem volt buli. Az elmúlt évben volt buli, de meló nem volt. (Csak fizetés, de szerencsém volt nagyon) Most megint van meló, igaz, nem annyi, mert teszemazt este ötkor nem úgy jövök el, hogy fáj a fejem és legszívesebbben ágybarogynék azonnal, de azért van. Több a bizonytalansági tényező és egyre kevesebb időm van koslatni a barátok, haverok után.
Ja, igen! Barátok. Állítólag vannak barátaim, akikkel nem törődöm annyit. Velem meg törődik pár állítólagos barát, amit viszont ennél sokkal többre értékelek. A vicc az, hogy aki a legtöbbet "törődik velem" - ha lehet annak nevezni azt, hogy meg-megkérdezi ICQ-n, hogy hogy vagyok, mi van velem) egy olyan srác, akit még az exex "hagyott rám, Főkekec. Őt asszem, nem nevezném a szó legszorosabb értelmében a barátomnak. Lehet őt nem kedvelni, néha én is kiakadok tőle. Mégis már cca. 7-8 éve ismerem és mindig tudjuk egymásról, hogy mi van a másikkal. Úgynevezett barátok? Hát tulajdonképpen mi is a barátság? Akik nekem fontosak, azokról mindig tudok valamit. Akiknek én is fontos vagyok, azok figyelnek arra, hogy mi van velem és bizony utánam jönnek, ha eltűnök, mint szürke szamár a ködben. Van úgy, hogy dolgozunk, van úgy, hogy nem érünk rá. Sőt, volt már olyan is, hogy változtunk és nem azonos irányba. Jé, folyik az élet!
Megváltoztam. Naés?
Lehiggadtam. Naés?
Négy évnyi "rendes kislányként otthonülés" után egy évre belevetettem magam a tömény buliba. Szereztem sok barátot, akik azóta egyszerűen maguktól rendszerezték sajátmagukat az életemben és elhelyezkedtek benne. Ki itt, ki ott, mindenki a maga módján. Megelégedtem ezzel és így. Így érzem normálisnak, így érzem kiegyensúlyozottnak.
Vannak, akik szerint most vagyok leginkább önmagam. Én innen belülről csak simán élek az életemben, és bár sok dologgal nem vagyok megelégedve, és ágálok folyton miatta, de köszönöm, vagyok és nekem ez így jó. Lehet ellene protestálni, meg beadványokat írni, ha valakinek van kedve.
Akit meg érdekel, hogy hogy vagyok és szeretné, ha törődnék vele, mert esetleg nem törődnék vele úgy amúgy, az megtalál.

Najó... egy biztos pont van. És ha megtalálom valahol az ágyamban a plüssmacskát, akkor az illatát is érzem.

Tegnap bevásárló körutat tettem. Végre van DVD-íróm. Ennek következtében végre be tudom olvasni a Genesis-gyűjteményt, amit egy kedves ismerőstől kaptam. Vééééégre meg tudom hallgatni a kedvenc számaimat. Az egyetlen albummal kezdtem, amit nem Phil Collins énekel. Két hete hiányzik a lelkemnek ez a zene.
A bevásárlás során viszont rájöttem, hogy a dromedárok valószínűleg jóval szilfidebbek, mint én. Hogy miért is? Mert ebből a bizonyos márkából az XL-es nadrág sem jött fel rám. Kissé letörtem. Najó, ez nem a helyes kifejezés. Magambaroskadtam, és erőst mellé is estem, jól megütöttem magam a padlón és vinnyogtam is kínomban. Legalábbis lelkileg. Kapja be minden anorexiás plázacica a kisujjamat! Most! Én pedig megyek és elvonulok a barlangomba, és elő sem jövök, amig le nem fogyok vagy 8-10 kilót. Franc ebbe a rohadt punnyadós melóba, nyárba, mindenbe!
Tényleg! Úgy általában franc mindenbe! Rohadtul nem vagyok otthon a bőrömben. Lógnak a melók a levegőben, lóg egy csomó pénzem a levegőben mindenfelé, lóg a suli a levegőben, sehol egy biztos pont a kis retkes életemben. Lógok a levegőben, kéremszépen, kezitcsókolom. Kezdek kikészülni, asszem. Vajon segítene, ha elmennék valami kellemes, fix 8 órás titkárnői melót végezni? Mellékesen megjegyzem, hogy biztosan nem. De hiányzik valami olyan meló, amit nem viszek haza. Amin nem gondolkodom otthon is... vazze, ébresztőőőő, hát itthon dolgozom! ...Reggel 8-kor felveszem a lantot és le sem teszem 4-ig, de akkor leteszem és onnantól szabad vagyok. Tessékmondani, van ilyen munkahely?
Hogy mi? Hogy nincs? Francottegyemeg! Szóval maradok mégis ott, ahol vagyok. Valahogy majdcsak lesz. "Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen." És igen, ez a mondás az, amivel ki lehet kergetni a világból.
*sóhajtozva és rinyálva balra el*

Tessék, most megint írhatom át a template-t, fene ebbe a sok addictba!

Kicsit turkáltam odahaza. Ennek eredménye pár régi lőlap - rájöttem, hogy tök jól lövök és büszke vagyok magamra. Vagyis lőttem. Akkor. Már cca. 9 éve nem volt a kezemben puska. Annál kisebbet nem kérek, köszönöm. Rajongóimnak sok szeretettel...
Aztán pár régi vers. Talán ha harmincat izzadtam ki magamból. Borzalmasak. Szörnyűek. Rohadt szarul verselek. Legalább annyira szarul, mint amilyen baromi szarul regényt tudok írni. Úgyhogy továbbra sem fogom írással keresni a kenyeremet. Sem regényekkel, sem versekkel. Megkímélem a világot. Talán. Legalábbis, amig jókedvemben találnak.

Marhajót futottam.
Egy kör az exex SIM-kártyájáért. Újabb kör a T-Mobile-hoz. Ott háromnegyed órányi tömény baszakodás. Utána jött volna egy kör, amiben az exex-hez visszakerült volna a kártya, de ez a drága albitárs jóvoltából, aki mindent csinál, de a telefonját nem veszi fel, szóval ez a kör kimaradt. Idegeskedés "Hol a francban van az a faszfej és miért nem veszi fel a kurva telefonját, ha már van neki, a rohadt életbe???!", rohangászás "Mikor indulhat az a rohadt vonat Békéscsabára, amin talán rajta van ez az ember?!", telefonálás mindenkinek "Te, képzeld, ez a hülye nem veszi fel a telefonját, most mijafrászt csináljak?!" és heves és bősz bazmegolás, valamint halk, fogak között megszűrt anyázás. Emellett kísérőzenének utcazaj köbre emelve és 800 fok árnyékban.
Hurrá, nyaralunk!
A fizetésemből (június közepe óta) meg kaptam 7000 forintot. Úgyhogy este kirúgok a hámból. Az békés polgárok vonuljanak az barlangjukba bele, mert veszélyes dorbézolás leszend itten hamarost!

Van úgy, hogy az embert egy nap heves bazmegolásra készteti. Na, nekem ez most pont egy ilyen nap. A barátnőm reggel egy olyan mondatot eresztett el, mint a volt főnököm. Haraptam. Az exex virnyogott a telefonja átiratása miatt. Haraptam. Az ex kijelentette, hogy nem vall rám, hogy manipulált képet rakok fel magamról a csetgalériába. Haraptam. Még dél sincsen...
Ha minden jól megy, olyan emberekbe is beleharapok még, akikbe nem szeretnék. Csak a mozdulat megszokása miatt. Este meg magamat fogom összeharapdálni valószínűleg vinnyogva és sárban fetrengve. Mert én jól érzem magam. Most. A bőrömben.

Nyugis hétvége. Helyszín Miskolc. Kezdeti résztvevők: Párduchölgy, a tesója, a pasija, Szőkeherceg, a Ló és én. Párduchölgyék hamarjában elindultak szétszedni a térdüket a Tátrába, minket otthagytak. De program lett mindjárt bőven, nem anyátlanodtunk el a nagy semmittevésben. Számítógépet csak zenehallgatásra használtunk, a telefonomat kikapcsoltam és békénhagyott a világ egy picit.
10-kor keltünk, reggeli ímmel-ámmal és tök jól elhúzódott 12-ig. Aztán egy kis kupaktanács a "micsinálunk ma" kérdéskörben... Tulajdonképpen ezt egészen jól el tudnám viselni hosszútávon. Nem is értem, hogy miért kellett hazajönni.
Szombaton megtekintettük Miskolc városát és annak részeit. Pl. konstatáltuk, hogy szombaton baromi sok házasságot kötnek az elvetemült fiatalok. Szerintem akikkel összetalálkoztunk, azoknak szerencsét hoztunk. Tuti biztos vagyok benne. Kivéve talán annak a fotósnak, aki meglehetősen agresszívan próbált fellépni, amikor azt hitte, hogy őt fotózzuk a szökőkút helyett. Kissé egoista álláspontra enged ez következtetni, tekintve, hogy ki sem látszott a stöpszli kis luvnya a nevezett objektum mögül, de azért ő bizonyára megpróbált volna felpofozni, ha nem ketten vagyunk, majd erőst lebunkózott bennünket. Máig nem értem, miért, de kedves egészségére. Bizonyára nehéz lehet ilyen hisztérikus lelkivilággal rezzenetlenül tartani a gépet... Sajnálom szegényt. Remélem, kezelik majd. Mi csakazértis alapon lekaptuk azt a rusnya szökőkutat. Több szögből is.
Van Campus is arra. Már régen szívtam egyetemi levegőt. Most meg tele volt gólyatáborosokkal az erdő-mező. Egészen rámjött a nosztalgia.
Tudom, hogy durva, de ezzel el is ment a szombat. Ja, meg némi Interspározás, meg salátázás, meg ilyesmik rendesen elvitték az időt.
Egyébként büszke vagyok magamra, mert már egészen jól eligazodom a városban. Szinte már-már őshonosként.
Vasárnap Diósgyőrt támadtuk meg elsőként. Kiderült, hogy pont jókor, mert Várjátékok voltak. Mondjuk Visegrádon már volt részem ebből párszor, túl sok újat már nem mutattak, de hangulatosabb volt, mint az szokott lenni... és vicces volt látni, hogy a kopjatörésen már megint a "tavalyibajnok" Eőri Zsolt nyert. Most nem mutatta meg a pofázmányát, de elvileg elég jóképű legény. Biztos azért hagyják nyerni mindig.

A vártorony még mindig rohadtul magasan van. Azok a hülye lépcsők...
Délutánra ott volt a Vadaspark. A fotók magukért beszélnek.
Mióta legutóbb ott jártam, beszereztek pár újabb állatot. A szurikátákra egyáltalán nem emlékszem. Most viszont szemmel láthatóan szerették egymást, úgyhogy nagyüzemi rágcsálást és puszilgatást végeztek egymáson. Már az a kettő, amelyik hajlandó volt elődugni a képes felét. Közben bizonyára gügyöghettek, mert halk dünnyögés is hallatszott felőlük a csámcsogásáon kívül.
A farkasoknál tömegjelenet alakult ki pár etetőképes látogató miatt. De ez az egész helyre jellemző egyébként. Sőt, minden hasonló helyre. Én már csak akkor akadok ki lassan - pedig az etetés is lehet veszélyes - , amikor egy-egy "vagány" apuka ágdarabbal felszerelkezve indul neki a túrának, hogy majd jól megbökdösse a szerencsétlen hülye állatokat, akik leginkább szerintem inkább csendet és kevesebb visitozást szeretnének. Ilyenkor mindig drukkolok, hogy egyszer... csak egyetlen egyszer nyelje le őket mondjuk egy medve. De lehetőleg nyom nélkül tüntesse el, hogy neki ne legyen baja belőle. Vagy ha nem bírja lenyelni egyben, vagy nem izlik neki a várostöltelék, akkor hívjuk a Nikitából ismert nyomeltüntetőt. Majd eltünteti a maradékot. Utána meg nézünk bociszemekkel, hogy mi aztán nem tudjuk, hogy kit is keresnek... Szerintem el fogják hinni. Én tuti, hogy elszegődnék egy ilyen maci mellé bűntársnak. A tigrist már meggondolnám, mert nem tűnnek annyira hálás lénynek. Bár ha a ketrecem előtt himbálózna pár majomkölökre emlékeztető hülyegyerek, miközben azt hajtogatják, hogy "nyenyenyeee, úgysem kapsz el..." szóval ilyen körülmények között valószínűleg én is mélységes undorral szemlélném az emberi fajt, vagy mit.

Hazafelére hagytuk a legdurvább részt. Lillafüred és Szilvásvárad egy napra. De megérte.
Körbegyalogoltuk Lillafüred összes kisebb-nagyobb vízesését, amiket rendre meg is próbáltam lefotózni - lehetőleg minél hosszabb záridővel - de kénytelen voltam rájönni, hogy legközelebb állványt is kell vinnem, ha jót akarok. Tulajdonképpen egyre jobban hiányzik az analóg gépem. Vagy egy EOS 300D... Na, nem mintha azt meg tudnám tartani rezzenetlenül 1 másodpercig, de legalább egy jobb géppel nem tudnék jó képeket csinálni. Tiszta haszon, nem?
Aztán elcsalinkáztunk Szilvásváradra, ami konkrétan csak és kizárólag a Fátyol-vízesés miatt érdekelt, de megint akkorát csalódtam, mint legutóbb. Tulajdonképpen egy sáros dagonya az egész és nem kifejezetten szép, avagy fátyolszerű. És ott is visitoznak a hülyegyerekek. De gyalogoltunk egy jóizűt és ez tetszett az elpunnyadt lelkemnek. Utána pedig kipróbáltuk az erdélyi sajtos pisztrángot. Kifejezetten nagyon fincsi. A mandulás pisztráng is fincsi, de az nem ennyire. Utoljára (és egyben életemben először is) kékre főzött pisztránggal volt dolgom, na az is fincsi. (Tudtátok, hogy az a lényege, hogy ecetes vízben kell megfőzni? De még úgy sem biztos, hogy kék lesz a bőre, csak akkor, ha tényleg friss) De azért a sült halacska, az biz' sült halacska.
Amúgy Szilvásvárad egy kalandos kis út volt, mert elkolbászoltunk Bánkútra, ahová nem kellett volna elmenni, mert tovább nem volt út, csak az erdőn keresztül egy olyan, ahová hivatalosan nem lehetett belovagolni - na ilyenkor hálát adok a terepjáró mániámnak, mert nekem biz' terepjáróm lesz és azzal majd lyól be lehet menni oda is. Aztán megtaláltuk a helyes utat, de legalább láttunk egy gyönyörű helyet, ahonnan készült pár Aréna-gyanús fotó is, meg heves cincér-pornót is lekaptunk.
Legközelebb messzebbre cibáljuk egymást Szőkeherceggel. Mélyen a dzsungelbe... majd megtérítünk pár vadat, s halat...

Készül a maratoni post a hosszú hétvégéről. Addig azonban még pár fotót meg kell vágnom, meg pár avit be kéne tömörítenem használhatóra. Legyetek türelemmel és töltsetek Firefly-tesztet!


"The Mechanic"

Hát... (pedig így nem kezdünk mondatot) egész jól felhúztam magam tegnap. Hogy miért is? Hát ezért. Igazándiból nem kellett volna - vagy legalábbis nem ennyire. Felháborodott levelet fogalmaztam, amire hasonló választ is kaptam. Aztán ICQ-n tisztáztuk a békát, ami végül szentté avatta magát. (GyK.: Szent a béke újra) Persze az alapprobléma fennáll. Engem mondjuk eddig sosem zavart, vagy ha igen, hát nem úgy. Szerintem orvosolhatatlan a dolog és mint ilyenen, nem is akarom rajta törni a kis buksimat.

....folyt.köv.

Köszi, Ügynököm, most már tudom, hogy egy buggyant nőszemély vagyok, de jó vezető.

Wackiness: 68/100
Rationality: 28/100
Constructiveness: 68/100
Leadership: 76/100

You are a WECL--Wacky Emotional Constructive Leader. This makes you a people's advocate. You are passionate about your causes, with a good heart and good endeavors. Your personal fire is contagious, and others wish they could be as dedicated to their beliefs as you are.

Your dedication may cause you to miss the boat on life's more slight and trivial activities. You will feel no loss when skipping some inane mixer, but it can be frustrating to others to whom such things are important. While you find it difficult to see other points of view, it may be useful to act as if you do, and play along once in a while.

In any event, you have buckets of charisma and a natural skill for making people open up. Your greatest asset is an ability to make progress while keeping the peace.

Nyugodtan gyertek utánam bárhová, én elvezetlek benneteket... csak utána ne kérdezzétek meg, hogy volt-e értelme eljönni idáig.

Egyrészt ez szép, másrészt lehet belőle tanulni.

De amúgy azonnal jelentkezem, amint történt velem valami. Najó... akkoris, amikor eszembejut valami korszakalkotó, amit már nem bírok magamban tartani.

Hétvégén meglógok a városból. Amikor apámnak mondtam, hogy ezúttal nem őket szeretném meglátogatni, hanem valami messzebbi helyre óhajtok megpattanni, rögvest felajánlotta, hogy odahaza a diófa teteje erre a célra tökéletesen megfelel. De abban semmi kalandos nincsen, úgyhogy lebeszéltem róla.
Szerintem az egyke gyerekek szülei folytonosan szenvednek a gyerekhiánytól és ezért szokásuk erőteljesen szorgalmazni a minél többszöri családlátogatást. Amit mondjuk a gyerek jobbára nehezebben reagál le, lévén, hogy szeretne és próbál valamiféle saját életet összetákolni magának. De azért be-benézünk hazulra...

Újabb kedves szenvedélybetegeket üdvözölhetünk oldalt. Szia, kedves Ms. Nyúlféle, szia, Mutyó, szia, Párducka!
Vajon kik lesznek az újabb áldozatok?

Óriási hírérték és meglepő tényközlés. Tényleg nem hittem volna, hogy a finnek annyit szaunáznak... tényleg nem. Mik vannak??!

Ritkán reflektálok, de ezt nem bírom figyelmen kívül hagyni. (Igen, olvasom.) Főleg, hogy az ősz közeleg és valami búskomorsági és szerencsétlenségi hullám kezd elővenni nagyon sokakat azok közül, akiknek a hangulata számít nekem.
Nos, egyszer egy haverom mondta valami buli alkalmával egy másik havernak, aki éppen maga alatt volt, hogy "a búvalbaszott emberek a kutyát sem érdeklik". És mekkora igaza volt. Az emberek jókedvet szeretnek maguk körül. Vidámságot, boldogságot. Dopamint, meg endorfint az agyacskájukba. Persze a baráti karitativitás más tészta, hosszútávon azonban tény és kísérletekkel is igazolható, hogy kikerülik a lefelé görbülő szájat. A kutya sem akar a haverról gondoskodni, a franc sem akar röhögcsélés helyett istápolni bárkit is és a legkevésbé sem érdekel senkit sem, ha egy hatalmas társaságban valaki bután néz és ül a sarokban. Ez csak a perverzül kedvesnővérek sajátja. Ők legtöbbször nők, igen. Mindenesetre a fenti veretes gondolatot eltettem magamnak csendben és csak nagyon kevesen látják, ha tépelődöm, vagy rossz a kedvem. Én is ember vagyok, velem is megesik. De minek tudja az is, aki csak bulizni jött a közelembe?

*A fentebb leírtak semmilyen rossz szándékot nem hordoznak magukban, ha bárki magára ismer, az csak a balga véletlen műve lehet. Minden szigorúan csakis a saját véleményemet tükrözi és természetesen - mint minden alól - vannak kivételek, valamint kivételes esetek és helyszínek. (Pl. a blog, ahol igenis a rinya a siker záloga. Meg a skandallum, meg a botrány és a bortánykő.)

Rég tudott tény már az építész körökben, hogy a kőművesek leleményessége bámulatos. Konstruktívak és hamar feltalálják magukat. Ilyen sztori például, amikor a különösen furmányos északjelet egyszer a lelkes kőművesek egyszerűen megépítették a terepre betonból. Gondolom, azóta is ott áll a mementó a pusztában, mint valami térplasztika, valami lakópark, vagy gyárépület mellett. Egyszer megnézném, ha már ennyit mesélnek róla.

Más. Én nem tudom, ezeket az adatokat honnan szedték, de több forrás meginternyúzása és számos kísérleti alany tesztelése után biztosan állíthatom, hogy az a két teáskanál kevés. A 45 km/h óra oké... bár a kis lelkem még egy távolsági adatot is el bírt volna viselni. Afféle "ki pisil messzebbre" jelleggel.

Egyébként dolgozom és már tele van a tököm vele. (Ha ezt eddig nem mondtam volna elégszer) Azt ellenben és ugyebár nem akarom elkiabálni, de ezen a hétvégén talán sikerül meglógnom a városból. * bőszen lekopogja * Ha addig szerzek valahonnan pénzt. Ami igencsak vicces lesz. Jelenleg két normális hétre elegendő tartalékom van - amibe már a fodrászt beleszámoltam - a mobilom szarakodik, az előző szerződése még nem járt le, majd novemberben... vinnyog a pénztárcám, mintha a fogát húznák. És nagyon remélem, hogy a főbérlő csak a jövő héten jön. Különben az APEH most éhen marad, mert a járulékokat biz' nem fizetjük be... majd ha lesz miből. Valamikor csak kifizetik már, hogy két hónapja itt gurnyadok a gép előtt két különböző cég cuccait piszkálva.

...egyébként azt hiszem, visszatértem az élők közé, úgyhogy a jövő héten már talán némi vacsimeghívás, fodrász és alkoholmentes alkoholizálás is jöhet. Nekem tudniillik mostan vigyáznom kell a májamra. És kezelem a vérszegénységemet. Pl. májjal...
Egyébként pedig egyetek műanyagutóizű gyógyszert, isteni anyag!... propilén-glikol tartalmú vizes oldatban! Hmmm...már a nyál is összefut a számban!

A csütörtök és a péntek nem volt kifejezetten kegyes hozzám, humánusnak meg aztán pláne nem nevezném. Megcsócsált, cincált egy kicsit, aztán kiköpött. Estére már egy kocsiajtót sem bírtam kinyitni. Ez az állapot még szombaton is tartott egy kicsit, de már javult a helyzet. Ezt a hetet nem fogom a top listámon jegyezni. Ma pihizek... ami némi számítógép előtt tespedést fog jelenteni. Leginkább meló formájában, bár már hányhatnékom van a gondolattól is. Jó volna egy hét... egy hetecske... egy iciri-piciri hét napocska. Valahol messze... kikapcsolt mobillal. Vízparton, erdős, mezős, hegyes vidék közelében... valami jó könyv, jó zene, jó társaság. Este tábortüzes kukoricasütés, kolbászizzasztás, bőrfüstöltetés, szúnyogetetés és hangulatos sátrazás, huplin alvás, tücsökzene, bagolykoncert.
Hopsza! De hiszen én álmodozom! *a szerző hevesen pofozgatja és csipkedi magát*
Kérek szépen egy hét szabadságot! Plííííz!!!!!

Hétvégén megtekintésre került Jenna Jameson fantasy-orgiája.
Aki meglepetéseket szeretne, miközben megnézi, az is nyugodtan olvassa tovább, nem szpojlerkedem agyon a film-opuszt.
A hölgy szende iskoláslány sztájlban indított és elhajtotta a szemmel láthatóan kanos és szteroidoktól fűtött pasiját, mert az nem akart romantikázni, csak dugni. Ejnye-bejnye! Aztán éppen az ágyikóján tartott kiselőadást a kis fekete ölebének a világ gonoszságáról, amikor - némi fényjáték kíséretében - megjelent két buja fairy, vagy mi. Az egyiken kifejezetten látszott, hogy bikiniben napozott. És akkor Jenna a tükrön keresztül átlépett a fantázia-birodalomba, ahol megkezdődött az ő "vesszőfutása" (erre a képszerű szóra most nagyon büszke vagyok). Rögtön nekifutásból lekapta őt a Pókasszony, de aztán őhölgysége úgy döntött, hogy inkább valami ott őshonos harcost lovagol meg, szegény Jennánk meg kénytelen volt magával foglalkozni... aztán ez így folytatódott pár szünettel, amikben volt néha történet is elvétve, itt pl. küldetést kapott a főhős, meg segítőt is - akit az első kapunál két gyertyatartó hölgy elszopott a kétségbeesett lány mellől. És aztán nagyjából így tovább... majd jött a főgonosz és jóképű, bebörtönzött parasztlegény képében megrakta a főhősnőt...aztán ígérgetett, majd becsapta a hölgyet, aztán a lány az ajtót csapta be és miképpen az lenni szokott, a végén a gimis kiccsaj (szopósra sminkelt szájjal) felébredt és elkocsikázott szteroidoktól duzzadó pasijával az éjszakába. Happy end.
A pornófilmeket nem a történetükért szeretjük...