Érdekesen érintette a kis lelkemet, amikor a héten segítséget kértem egy kollegától, hogy az előbb bájosan ledorongolt, majd morcosan adott pár instrukciót, hogy hogyan oldjam meg magam a dolgot.
Miközben az adott instrukciókat követve végül feltaláltam magam, azon töprengtem, hogy csak az építész berkekben általánosan uralkodó kollegális hozzáállás teszi vajon, vagy az ismeretség alacsony foka, esetleg netán a személyiség ilyen? De most már nem érdekel. Csak nem esett jól.

Hétvégén lakásokat nézegettünk. Na, neeeem, nem magunknak, egy jóbarát kért fel némi szakértésre. Hiába mondtam, hogy én ugyan szakérteni nem tudok, maximum lelkesedni, meg áttervezni az elképzeléseket... de azért ettől függetlenül is megbízott bennem a jóbarát. Hát legyen. Bár mondta az illető, hogy kifejezetten felújítandót akar, de azért erre nem számítottam. A budapesti lakáskínálat minden várakozásomat erősen alulmúlta. A nyertes végül egy olyan lakás lett, ami bár jó elrendezésű és akár csodát is lehet vele tenni, de nincsen csak két normális ablaka, és azok is a függőfolyosóra néznek, a harmadik meg egy bájos kis lichthofra nyílik. Ha manapság ilyet terveznék, letörnék a kezemet a Kamarában és nyilvánosan megköveznének az Önkormányzatnál, az ANTSZ-nél, valamint minden lehetséges szakhatóságnál. De hát az emberek élni szeretnének. Vagy mi.
Volt 25 négyzetméteres, udvari lakólyuk is. Potom 5 méteres belmagassággal.
Szerintem kábé három évig lehet egy ilyenben lakni, utána még egy megkövesedett agglegény is szedné a motyóját, és hátrahagyva a dédelgetett galériáját, meg a konyhába nyíló előszobáját és elköltözne.
Meg volt álomi szép íves ablakos bérlakás is, szétázott, szétlakott csövekkel, buherált fürdőszobával, visszafogott trutymó-fílinggel. Igazi kihívás pénzes lakásvásárlóknak. Bár amennyiből felújítod, már vehetsz egy új lakást is akár.
Egyöntetűen szavaztuk meg a legelső jelöltet a kínálat ismeretében.

Most éppen a főnököm publikációs listáját rendezgetem, mert egyetemi tanár lesz a lelköm és kell hozzá ez is. Tök vicces, hogy valahol büszke vagyok rá, pedig nekem aztán tényleg semmi közöm az ő egyetemi tanári címéhez, meg a publikációihoz sem. Lehet, hogy nem is büszkeség ez. Büszkeséget akkor éreztem, amikor apám egyik jólsikerült építkezése jelent meg egy szaklapban. Arra büszke voltam, mert ugye az én apukám... A főnököm meg, hmmm... hát ő a főnököm. De vajon mi a csudának nevezik azt, amikor legszívesebben lépten-nyomon eldicsekednék mindenkinek, hogy lám, az én főnököm miket tud? Egyszerű naívság?

"Dingidungi a falra ült,
Dingidungi lependerült.
Jöhet a királytól ló, katona,
nem rakják Dingit össze soha."

Szerintem ez azért ragadt meg a fülemben, mert a hétvégén cca. tizedjére is pont akkor adták a Hallmarkon az Alice-t, amikor én odakapcsoltam. Akkor határoztam el, hogy ha gyerekem lesz, akkor tutira felolvasok belőle neki. (De rendes is vagyok.) De majd csak úgy hét-nyolcéves kora táján, mert egyébként bődületes badarságnak fogja tartani és elalszik rajta. Bár így jobban belegondolva, az nem is olyan rossz dolog.

"...Nézsonra járt, nyalkás brigyók turboltak, purrtak a zepén..."

Fogjanak meg! Fogjanak meg!... megfogják

Tegnap igazán vicces napom volt. Hajnalban felidegeltem magam és ez nem volt hajlandó elmúlni úgy kábé délután ötig. A végén már az is idegesített, hogy ideges vagyok. A kollegáim is idegesítettek, mert idétlen zenéket hallgattak a Bartók Rádión. Igazándiból nem nagyon értem, hogy 50 év alatt mit lehet azon élvezni és főképpen hogyan lehet mellette dolgozni??! Nekem nem nagyon ment. Már éppen azon voltam, hogy akkor most odamegyek és finoman megkérem, hogy ugyanmár vagy tekerjenek valami emberi adóra, vagy kapcsolják ki, mert különben egyrészt felrobbanok, másrészt fültövön vágom őket... de szerencsére jött a főnök és átmentünk egy másik szobába tárgyalni. Mindenki megmenekült.
De ma már valahogy nem szól a Bartók Rádió. Most akkor vagy tegnap ők is megutálták, vagy tényleg szar.

Este jött a megváltás, és Kisangyallal múlattuk az időt egy Noa nevű Grill Bárban...
...bár lett volna grill is!
Najó, volt, de amilyen szépek voltak a kaják, olyannyira voltak jellegtelenek. Mondjuk olcsónak olcsó a hely. De nem fogok ott ebédelni, ellenben a gyros tálukra még fenem a fogamat. Már amikor majd legközelebb erre járunk és ez a vágyam eszembe is fog akkor jutni.

Év végén kiosztom a legjobb keresőszavak díját. Addig is pár esélyes:
pina és fasz - na, de khéhrlek!!!
karóvető mágus - szerintem ezt le kéne védetni, mielőtt a Wizards lecsap rá
csíkok neve amiken reklám van - tudod... az a kis bizbasz... ami néha mozog... tudod, a reklámmal...na
mi a menűsor - az a bizbasz... tudod, ott fenn az a csík... amin nincsen reklám

Hát ez azért nem egészen így volt, igenis történtek dolgok még!

Péntek reggel ugyebár fogorvosnál kezdtünk, de az előzménye még ennél is szánalmasabb. Bodzilla még a múlt héten bejelentkezett a fogorvosomhoz (eddig nem sokat látott még "éles helyzetben" - a mázlista -, de az enyémről sok jót hallott már).
Csakhogy hétvégén a szülőktől fácánlevest kaptunk, mivelhogy jóapám vadászni volt. (Amilyen jól lát már, szerintem az a fácán öngyilkos lehetett. Vagy álmában lepték meg...)
És igen, jól teccenek tippelni: hozzám került szerintem az egyetlen sörét az állatból. Közvetlenül a fogam alá.
Így másnap reggel telefonálhattam, hogy keziccsókolom, ugyebár bejelentkeztünk péntekre, de nem lehetne a kezelendő személyek számát megnövelni eggyel? (Igen, hehe, osztozunk egymás fájdalmában, valóban vicces... - hülye liba )

Az egész napos rohanás után volt még a naptárban egy esti találkozó egy "szabolcsi bicskás" (a továbbiakban: Bicskás) és egy "szabolcsi hondás" (a továbbiakban: Hülye Hondás ) társaságában.
Hááát, hogy mit meg nem lehet tudni valakiről (pl. Hondásról), ha vele jön a régi haverja (Bicskás) is és mindenféle sztorikat csak úgy simán bedob a köztudatba!? Ezeket önként szerintem soha nem árulta volna el szegény Hondás.
(Amúgy döbbenet, hogy egyes emberek hogy élték túl egyáltalán a fiatalkort. A tökrészegen való kádlefejelés és az ittasan való koronglövészet a kertben, amit a frissen festett lakás plafonjának(!!) összelábnyomozása követ, csak egy epizód a "Kínos történetek" mappából. )

Este pedig hozzánk költözött az Új Számítógépem (énnekem szép drágaszágom, dönörűszégesz fekete házban!!), amire nagyon vágytunk már, úgy globalice. Kicsit untam már, hogy a régi gép lassú, hogy hely nincs rajta, meg hogy kb. a Passziánsz az egyetlen játék, ami rángatás nélkül fut rajta.
Melóhoz meg iszonyat zajos volt, hajnali 2-ig dolgozva füldugón töprengtem olykor.
Ez az új pedig gyors. Mit gyors, száguld! Bitsörénye lobog a szélben! Persze egy vérbeli "gamer" kikacagna, ez a konfig legfeljebb tavaly ilyenkor lett volna ütőképes, de nekem elég lesz vagy 4-5 évig még.
És csöndes! Nagyon csöndes. Egy lopakodó ninja hozzá képest részeg vaddisznó az avaron. Vagy héjanász. (Az se lehet túl halk azért.)

Bodzilla naív ártatlansággal megkérdezte, hogy kipróbáljuk-e még este.
NEM!!
Semmiképpen se nem! Aki próbált már ilyet, az tudja, hogy akkor 2 előtt nem fekszik az ember. VALAMI tutira közbejön.

És igazam lett!
A szombati nap teljes egészében ráment. Elvileg felhúzott OpRendszerrel kaptuk a gépet, de csak azért, mert elvileg tesztelték a boltban. Ezzel szemben már az első F5/Copy parancs közben reboot volt. Onanntól kezdve meg többet el sem indult a gép. Whoa!

Újratelepíteni/javítani persze nem tudtuk, mert nekünk csak valami régebbi verziójú telepítőnk van.
Gyalu/újratelepítés saját CD-ről. De eztán - én balga - rossz sorrendben kezdtem el a mindenféle drivereket feltelepíteni...
A második újratelepítés végén már úgy nézett ki, minden működik. Ekkor volt kb. szombat du. 6, és már indulni kellett a meglepibulira; kb. annyi idő maradt, hogy a postaládánkban megnézzük, mi is a pontos hely. Így a tesztelés maradt vasárnapra.

Persze mi csak hittük, hogy ennyivel korábban indulni elég lesz. Hát nem. Kérem szépen: MI LETT A SZOMBATTAL??
Hol van az a régi, békés, alig-vannak-az-utcákon "szabad szombatok", amikre még régről emlékszem? Most a hét 6. napján délelőtt vagy délután is olyan dugó van a városban, mint hétköznap.
(Mondjuk én hétköznap se értem, hogy ez a sok ember micsinál az utcákon: ki dolgozik?? Ennyi embernek szerepel a munkaköri leírásában, hogy minden nap 8-tól 18-ig tudatosan forgalmi akadályt kell képezzen? "Hivatásos forgalmidugó-felelős"??? )

A buli jópofa volt, persze Bodzilla fényképezőgépére rendesen megharagudtam: a legfontosabb pillanatokban csak villódzás, derítőfény, villódzás (az alany itt már semmit se lát a sötéthez szokott szemével)... majd a gép elfókuszál a bús fenébe, és nem exponál. (Brávó!) Az alany meg bután néz, hogy most akkor mi van. Hát persze, megvan a kép, majd küldöm hétfőn, igen... (Gyorsan csináljunk róla néhányat valami világos helyen: amennyit ivott, úgyse emlékszik pontosan...)
A hangulat meglepően jó volt, nekem egyedül azzal volt bajom, hogy ez az étterem sincs felkészülve nagyobb létszámra, a légtere kegyetlenül kevés - pláne szellőzés nélkül. Mer' ugye a dohányzás egy bulin mindig megy ezerrel. Így a darkness nem csak annyiban merült ki, hogy a dekoráció "darkosra" lett véve, meg hogy elég gyér volt a lámpák fénye (szerintem a nagyszobánkban több áram megy el világításra), hanem a sűrű cigifüstben 10 körül már szart se láttam a sarokban. Aztán végül úgy marta a szememet, hogy az már fájt. Vakon tapogatóztam ki a friss levegőre. Percekig semmit se láttam.
Darkness: végülis működik, nem? Ők szóltak...

Vasárnap pedig teszteltem. Na jó, oké, játszottam. De ezt most kellett! Muszáj volt, "hasznos tevékenység"! A legutóbbi gépemnél ugyanis végül alaplapot kellett cserélni, mert állandóan fagyott. Jobb, ha ez minél hamarabb kiderül.
Aztán felraktam a téli patkókat a lovamra, meg vettünk valami Dűne regényt, ami eddig még hiányzott. (Vajon a "következő nemzedék" értékelni fogja, hogy megvan a sorozat összes kötete a polcon? )
Na de be is fejezem a merengést mára; mennem kell vissza "tesztelni"...

A múlt hétről kivonatos összefoglaló következik amolyan Kedves naplóm stílusban.
Szerdán nem történt semmi. Kivéve talán azt, hogy a múltkori vasbeton ZH-m 97 pontos lett, ami a harmadik legjobb eredményt jelenti a csoportban és azért erre illik büszkének lennem. Mondjuk amennyit tanultam rá, meg is érdemlem.
Csütörtökön nem történt semmi. De tényleg.
Pénteken szintén semmi. Viszont voltam fogorvosnál korán reggel, ami azért nagy szó, mert eddig cca. 2-3 évente fordultam meg ilyen helyen, és nem is nagyon volt rá szükség. De elhatároztam, hogy a saját érdekemben megemberelem magam. Ne akarok olyan lenni, mint a szüleim, akik akkor sem hajlandóak orvoshoz menni, amikor már tényleg nay a baj. Mert az minek. És ők különbenis nagyonis jól vannak és hagyjam őket békén. Mert ugye addig nincsen baj, amig az orvos azt nem mondja. Ha meg nem megyünk orvoshoz, akkor nem mondja. Tehát nincsen baj. Logikus, nem?
Este meg találkoztunk egy kedves haverral, akit már régóta ismerünk a csetről, a belterj-fórumról és még sok más szálról (és akinek még nem is adtam blog-nevet). Baromi jót beszélgettünk és még sokáig bírtam volna a hámból kirúgást, de sajnos menni kellett.
Szombaton... na, az végre már nap volt a javából. Már persze ha eltekintek az ocsmány, nyúlós, nyálkás, miazmás időtől.
Este megünnepeltük Ördögtestvér szülinapját egy meglepetés-rendezvény keretében, ami végülis egy monstre belterj.hu találkozóvá nőtte ki magát. Minden pénzt megért az ünnepelt arckifejezése, amikor meglátta a tiszteletére összegyűlt díszes társaságot. És hát mit mondjak az egészről? Baromira hiányzott már és nagyon jól éreztem magam... és még-még-még sok ilyet.
Vasárnap meg megint nem történt semmi.
Ma pedig hétfő van.

Döglött vagyok.
Viszont a keddi hajnali tanulás fialt pár jó fotót.
Őőőő...hát igen, így tanulok én. Hajnali kilenckor már ott ültem a könyvek mellett azzal a görccsel a gyomromban, hogy kettőtől ZH, és untam, na. Untam, de baromira.
Különben is már tele van a hócipőm.
A kollegám meg nem átallott pont a sulival leégetni a főnök előtt. (Egyben a csoporttársam is egyébként a kedves kollega) Szerinte ugyanis nem kéne erre a ZH-ra ennyit tanulni. Különbenis Ő ezt már tanulta a szakközépben. És különbenis már tanultuk főiskolán is...
Elállt a szavam. Ez az a mértékű pimaszság... nem is, ez már köcsögség, amire nem lehet mit mondani. Tulajdonképpen akár az orra alá dörgölhettem volna, hogy szerintem meg harmadjára már igazán megcsinálhatná a szilárdságtant, azt már tanultuk egy csomószor... még főiskolán is! Csak hát én nem vagyok olyan... Pfff! Este azért megvolt az elégtételem, amikor lélekszakadva hívott fel a fenti kollega az irodából, hogy tejóég, hogy kell nyomtatni. És én elmondtam neki türelmesen harmadjára is.
Igen, abból a menüből azt a parancsot nyomd... nem, vazze, nem abból, nem azt mondtam..., a menűsorban a harmadik pont! Hogyhogy mi az a menüsor?! Ami ott van a felső sorban.
Mintha nem dolgozna már évek óta géppel. A kétballábas júzerektől óvjon meg az ég!

Idén lényegesen kevesebben köszöntöttek fel, mint tavaly. Azt hiszem, nem azért van, mert megutáltak, egyszerűen nem élek olyan intenzív társasági életet. Jó, oké. Semmilyen társasági életet nem élek.
Ezen persze olyan három-négyhetes gyakorisággal elnyünnyögök, majd visszatemetem magam a könyveimbe, jegyzeteimbe, rajzaimba. Szerintem már a "mobiltársaságok számára is láthatatlan" vagyok.
Előrejelzésem szerint egyszer ki fog borulni a bili emiatt. Hiszen olyan nagy elánnal vagyk hajlamos magamat társaságszerető emberként definiálni... most meg örülhetek, ha a haverok egyáltalán még megismernek az utcán, ha szembetalálkozunk.
Igen-igen, a suli, meg ki kell valahogy bírni. Hiábavaló nyöszörgés ez részemről, ezt kénytelen vagyok belátni, de azért nyöszörgök. A barátnőmmel már kábé... őőő... nagyon régen nem tartottunk közös szülinapokat, meg névnapokat. Tegnap meg is beszéltük telefonon, hogy ha ráérünk - kábé februárban - akkor vagy 2 évnyi ünnepet kell egyszerre letudni. Lesz majd három Karácsony, két Húsvét, négy névnap, négy szülinap. Tavaly óta becsomagolva unatkozó ajándékok cserélnek majd gazdát. Tulajdonképpen tök vicces lesz.
És akkor ezt még tetézhetném az elmaradt játékok, a beígért és elfelejtett mesék, a több hónapja félbehagyott rajzok és a soha le nem rajzolt ötletrohamok sorolásával.
Tegnap pedig szülinapi alvást rendeztem. Romantikus és kalandos buliprogram, nemdebár?
Hívjatok csak Sztahanovnának.

Megint eltelt egy év.
Ez már majdnem a harmincadik. Egészen jól tarthatom magam, hogy ezt általában nem hiszik el rólam. Na, neeem dicsekvésképpen jegyzem meg, neeeem.
Azért ettől függetlenül néha nyolcvannak érzem magam. Csak másnap ugyanúgy be kell mennem dolgozni és nyugdíjat sem kapok.

És ma sem köszöntötték hangos éljenzéssel az ország minden városában a születésnapomat, és nem kelt fel a két darab Nap egy helyett, nem ébredtem eszkimóként a Déli sarkon és még mindig nem vagyok milliomos.
Valamelyik állapot csak meg fog változni idővel. Csak győzzem kivárni...