Idén lényegesen kevesebben köszöntöttek fel, mint tavaly. Azt hiszem, nem azért van, mert megutáltak, egyszerűen nem élek olyan intenzív társasági életet. Jó, oké. Semmilyen társasági életet nem élek.
Ezen persze olyan három-négyhetes gyakorisággal elnyünnyögök, majd visszatemetem magam a könyveimbe, jegyzeteimbe, rajzaimba. Szerintem már a "mobiltársaságok számára is láthatatlan" vagyok.
Előrejelzésem szerint egyszer ki fog borulni a bili emiatt. Hiszen olyan nagy elánnal vagyk hajlamos magamat társaságszerető emberként definiálni... most meg örülhetek, ha a haverok egyáltalán még megismernek az utcán, ha szembetalálkozunk.
Igen-igen, a suli, meg ki kell valahogy bírni. Hiábavaló nyöszörgés ez részemről, ezt kénytelen vagyok belátni, de azért nyöszörgök. A barátnőmmel már kábé... őőő... nagyon régen nem tartottunk közös szülinapokat, meg névnapokat. Tegnap meg is beszéltük telefonon, hogy ha ráérünk - kábé februárban - akkor vagy 2 évnyi ünnepet kell egyszerre letudni. Lesz majd három Karácsony, két Húsvét, négy névnap, négy szülinap. Tavaly óta becsomagolva unatkozó ajándékok cserélnek majd gazdát. Tulajdonképpen tök vicces lesz.
És akkor ezt még tetézhetném az elmaradt játékok, a beígért és elfelejtett mesék, a több hónapja félbehagyott rajzok és a soha le nem rajzolt ötletrohamok sorolásával.
Tegnap pedig szülinapi alvást rendeztem. Romantikus és kalandos buliprogram, nemdebár?
Hívjatok csak Sztahanovnának.