Utálom a telet!

Vagy ezt már mondtam tavaly is, meg tavalyelőtt is?

Kissé elegem van a tüsszögésből, köhögésből, nyüsszögésből, orrfolyásból, esőből, hóból, latyakból. Nem megyünk ki, mert lázas vagy, hiába nézel olyan vágyakozón az ablakon kifelé, nem mehetünk a játszótérre, ma nem kanyarodik arra a babakocsi, mert havas az összes játék, nem ülhetünk le a padra pogácsát enni, mert latyakos a pad, nem mehetsz le a hóba, fiam, akárhogy szeretnél....bwáh! Pfehh!

Három hétig beteg volt az egész család. Kisherceg hozta, belesett, aki csak élt és mozgott, meg az összes nagyszülő is. Aztán Kisherceg visszakapta Aprótól, aztán a nagyi visszakapta Kishercegtől, aztán Apró visszakapta a Nagypapától, aztán a Nagyi visszakapta Aprótól, Kisherceg visszakapta a Nagyitól, Apa elkapta Anyától és vissza... feltaláltuk a nátha-ping-pongot. Rohanok is a szabadalmi hivatalba!
Közben volt kötőhártya gyulladás és csipa is, aztán kicsit beallergizálódtunk a szemcseppre...
Most volt pár szityogás mentes nap, erre tegnapelőtt este anya, fáj a torkom, brühühhüü volt megint. Aztán tegnap reggel meg vihogás és játék. Este meg megint anya, brühüüüü!

Különben azért közben zajlik az élet, mert a hétördög ott van mindkettőben, ha taknyosan is. Kisherceg dumáit lassan már nem nagyon lehet visszaadni, néha fuldoklom a röhögéstől.
A legtalálóbb az, amikor megjegyezte a rajzó varjakra, hogy a madarak a füstből jönnek.
Apró meg folyamatosan gagyog. Edeede-agyagya (ez valamiféle add ide azt, ottan nekem), nammm-namm-amam (ez szerintem nyammogás), és a legfontosabb a kakkajakka, ami jelent kapcsolgatni akarom a kapcsolót és kukucskálok-ot is. No és a brümmögés. Minden autószerű képződményre. Ha azt mondod, tütüt, akkor te is autó vagy, tehát brümmögni kell neked.
Ha meg telefont látunk, akkor azt sürgősen a homlokunkhoz kell tenni és wúúúú, wúúúúú (ami valószínűleg a halló-halló megfelelője).

Ma pedig meglátogattuk az orvost, ahol Szőkeherceggel egyetértésben kijelentettük, hogy szerintünk szerda van, azért jöttünk 10-re és nem 2-re, amikor szerintük a rendelési idő van.  Aztán szóltak, hogy csütörtök van. Hjah kérem, akik alszanak, azoknak csütörtök van... De nekem még szerda van!!!!

Szülinapok

Voltak. Még a hónap elején ugyan, de azóta nem nagyon volt érkezésem írni. Hol az idő hiányzott, hol a kedv.
Ma viszont voltunk a hivatalos egyéveseknek járó orvosi vizsgálaton, úgyhogy mostmár tényleg belépett Apróherceg az egyévesek táborába, így tovább igazán nem halogathatom, hogy írjak róla. Róluk.

Az egész szülinapozás mizéria főleg Kishercegnek tetszett, mivel volt torta. Sok torta. (Mint közben megtudtuk, a Mikulás is tortát hoz. meg kesudiót. Fene a Mikulás jódógát, mi?) A sok torta, tüzijáték, gyertya és nyalakodás vége persze az lett, hogy Kisherceg annyit evett, mint az egyszeri lakodalmas kutya, és ki is dobta a taccsot. Nagyobb baj mondjuk ne történjen! Reggelre jobban is lett egyébként.

Apróhercegnek még csak az új játékszerek jöttek le a dologból. Izgatottan körbetotyogta a sok érdekes dolgot, a tortát fintorogva kiköpte, a marcipán autót köszönte szépen, de nem kérte - röviddel később a bátyja teljes egészében eltüntette. Aztán jót játszott a papírgirlandokkal, amiket valahogy sikerült lecibálnia a lámpáról. Máig rejtély, hogy jutott fel a két méternyi magasságban lógó cuccokig, de sikerült megrágcsálnia. Valószínűleg valamelyik nagyszülő hipnózissal történő befolyásolása lehetett a háttérben.

Kijött egyébként még négy fog, most van összesen nyolc.
Tegnap meg azt olvastam, hogy a szoptatás rosszat tesz a tejfogaknak. Elgondolkodtam, hogy most féljek-e, de le van szarva, mert Apróherceg cicifüggő és mostanra teljesen világossá vált, hogy ő bizony nem hajlandó megválni az óriás cumijától, ha a Fogorvosok Egyesülete a Blendit javasolja, akkor sem. Az óriás cumihoz pedig ragaszkodik. Ha az netán kimegy a szobából, akkor utána ténfereg még a konyháig is akár, ha pedig hallja, hogy becsukódik az ajtó (teszem azt, a WC-ajtó), azonnal felháborodott nyüsszögésben tör ki.
Anya elveszik és soha többé nem kerül meg! Elment WC-re és azóta nem látták! Most már tuti, hogy sosem lesz meg! Wáááá!... Jééé, anya!

Most már tényleg

Jár. Ez mostmár tuti. Eddig csak pár apró, bizonytalan lépés volt, ment is négykézlábazni, amint nagyobb lett a távolság, de tegnap megtört a bátortalanság és nekiindult Apróherceg a világnak. Apró droid-lépésekkel megy a szőnyeg egyik sarkától a másikig, néha meg felborul, de nem esik kétségbe.
Ellenben az öltözéstől azonnal kétségbeesik. Még mindig utálja a ruházkodást, és a sok ruhát meg pláne. A tél nem lesz a kedvenc évszaka, ezt már most borítékolom is. Tegnap egész délután durcás volt, mert vastag kabátot mertem ráadni a parkos sétánkhoz, úgyhogy ma villámos gyorsasággal előkapartam a régi overálokat, és gyorsan fel is próbáltattam vele a legkisebbeket. Persze hogy az volt rá jó, amit Kisherceg sosem hordott (mert már az első telén nagyobb volt annál). Áldom az eszem, amiért nem ajándékoztuk rögtön tovább.
Cipőt azt persze venni kellett, mert Kisherceg legkisebb cipője is óriási Apróra. Aki egyébként hű a nevéhez, és szüleit megkímélve a ruhavásárlás fáradalmaitól, most pont akkora, mint Kisherceg volt az első telén. Aki akkor még csak 8 hónapos volt. Aprónak meg az 1. szülinapját készülünk majd ünnepelni holnapután. (És remélem, bátrabban fogadja majd az Első Tortáját, mint a bátyja, aki zavartan-félősen nézte csak a gyertyás izét.)

A két rosszcsont közös játékai ellenben lassan szükségtelenné teszik mind a hajfestést, mint a hajvágást, tekintve, hogy először megőszülök, ahogy nézem, amikor Kisherceg megpróbálja felvenni az ölébe Aprót, majd szimplán rátehénkedik, és megpróbálja szeretetével agyonnyomni az áldozatot, azután pedig belenyomja a fejét az áldozat orrába...
Az áldozat - Apróka - pedig vihog és kacag, mintha a világ legjobb mókája volna, hogy betűrik az orrát a fejébe. Ha pedig ez még nem volna elég, akkor a következő lépcsőfoknál az addigra beőszült haj kihullik, amikor meglátom, hogy a mosott ruhákkal telerakott fregoli - lánykori nevén ruhaszárító - alatt játszanak fogócskát, aminek a során Kisherceg négykézláb kutyázik, Apró pedig nagyképűen kétlábon támolyogva fut. A nagyobbik előtt. Majd a fogócska végén jön a fent említett szeretetroham.

Tegnap este óta Apróherceg belépett a járni tudók táborába. Kellően fáradt volt ugyanis ahhoz, hogy figyelmetlenül mindkét kezével elengedje a kapaszkodót, és úgy maradt... majd elindult. Több métert megtett, tereptárgytól-nagyikezéig meg ilyesmi.

Aztán nem sokkal később belépett az "akik estek már nagyot orra" táborba is, ahogy kell. Kemény 1-2 hónap jön. Ilyenkor azért örülök, hogy az ember gyárilag nem tud repülni.

Csak még egy órát!

Meglepő, hogy milyen kevés alkatrész van egy modern csörgőórában... És egyben elszomorító is.

Adjatok nekem régi órákat!
 
Berhelhetnékem van.

Szeretném elpusztítani a rovarokat. Mondjuk mindet. Vagy legyünk célzatosak: a repülő és csípő rovarok halálát vágyom.

Nem érdekel, ha esetleg - valami számomra ismeretlen és érthetetlen módon - hasznosak is voltak, vagy hogy éhezni fognak emiatt más lények, akik őket ennék, vagy az, hogy eltűnnek a Földről. Akár a Búvár zsebkönyveimet is kidobom, ha aktualitásukat vesztik.

Talán van egy Nagy Könyv, amiben minden sor egy-egy élőlényt képvisel erről a sárgolyóról. Na, onnan tessék kihúzni a csípős rovarokat. Az egyikük miatt ugyanis most Kisherceg fél szeme úgy bedagadt, hogy a szemét se látom már.
Noé is csak valami adminisztrációs hiba folytán engedhette fel őket a fedélzetre, szerintem itt az ideje korrigálni azt a régi tévedést...

Ó

Hát ez elszomorít.
Nem mondom, hogy rajongtam érte, mint embert, nem is ismertem, a stílusát sosem kedveltem, de iránytű volt a modora az illusztrálásban.

Én jobban ismertem, tanított is régebben rajzolni A rajztanfolyamon.
Szerettem a grafikai stílusát és látásmódját. Egy "mágusos papnő csaj" kézirajza a szobám falán volt, amíg otthon laktam. Nem igen találom a szavakat...

Nyugodj békében, Max!

Tűz

Na volt itt ma nálunk némi izgalom.
Egy fura dörrenés-sorozattal indult a program du. 5 körül, elsőre azt hittem, beindítottak egy pénteki esti lakásfelújítás keretében valami böszme gépet, amit úgy kölcsönöztek 12 órára, de pl. már a színét elképzelni nem volt időm, mert azonnal elment a villany.
(hogy a szünetmentes táp mé nem sípolt és mennyi ideig bírta a gép alatta, arra majd külön vizsgálóbizottság alakul, nem volt még időm vele foglakozni)

Vettem gyorsan a cipőmet, hogy lebaszom az illetőt, amiért kinyírta az egész házban a villanyt, de mikor kiérek az ajtón, már fasza füst van a lépcsőházban. Olyan fojtogatós, égett műanyagos.
A szomszéd srác - történetesen Tibi - rohant egy kört fel és le az emeleteken... nehezen rakom össze a dolgok sorrendjét, de asszem rögtön fogtam, hogy elektromos tűz, és csak később láttam - a lépcsőház ablakán át - a külső falon futó kábelcsatorna csatlakozó dobozát füstölni, de gyakorlatilag azonnal hívtam a tűzoltókat, mer hogy ez nem tréfadolog, ki tudja mi lesz még belőle, meg az a füst se jó móka, illetve ómen.

Mire lebeszéltem a tűzoltókkal a dolgot, akik kapcsolták az ELMÜ-t is, már a szomszéd srác kicsit átszellőztette a lépcsőházat (ekkor már legalább a lépcsőig elláttam), és ráparancsolt minden nénire, hogy ki ne jöjjön a lakásból. A füstre nyíló ajtókat/ablakokat becsukattuk mindenkivel, aki köhögött, azt az erkélyre zavartuk. A kismegszakítókat lepöcköltem. Mondtam az asszonynak, hogy készüljön fel lelkileg, hogy ma a nagyiéknál alszunk (bár ilyen füstben szóba se jött volna lemenni a kocsikig a két kicsivel, amíg nincs közvetlen életveszély), és hogy csukják be az előszobába vezető ajtókat, legyenek ügyesek, én kint leszek.

A percek lassított felvételben peregtek, alig volt több az egész, mint amennyi ezt legépelni. Gyors kupaktanácsot ültünk Tibivel (alig páran voltak itthon a házban, lényegében csak mi ketten voltunk hadra foghatók), hívtuk a közös képviselőt, de nem volt elérhető.
Telefonos segítséggel megszereztük a privát mobilját (amit amúgy titkol), és megpróbáltuk értesíteni, hogy küldje a ház saját szerződött szerelőit, mert az ELMÜ nem fog foglalkozni a mi bajunkkal, ha a betáp után, a házon belül van bármi is.... max lekapcsolják a házat a hálózatról.... De ez a szál itt különválik, mert végül nem nekünk sikerült elérni, és a szerelők is csak 20 perccel később kapcsolódtak be a mókába.

Eddigre megjött a tűzoltó autó szirénázva-villogózva (legalább volt mit nézni a gyerekeknek az ablakból). A levegő már csak kicsit tűnt fullasztó-mérgezőnek, lerohantunk a kapuig.
Becaplatott pár fluoreszkáló sisakos bevetési ruha (embert sejtettünk bennük), egyből mutattuk nekik az irányt a kevés fényben. Ekkor még elkísértük őket a gyanús betáp szekrényhez. Aztán amikor az egyik visszaszaladt, és megjelent egy feszítővassal, akkor valahogy úgy éreztem, nem ártana távolabb állni.
Jó gondolat volt, mert faszán az arcukba lobbant a szekrény, méteres lánggal. Rövid meglepődés után azonnal telenyomták az egészet porral, egy kézi poroltóból.

A lépcsőház megint katasztrófa sújtotta terület lett. Kimenekültünk a szemerkélő esőbe, mert egyrészt roppant fullasztó volt a füstből egy kevés is, másrészt tudom, mennyire károsak azok az égéstermékek.

Ezzel vége is lett az akciójeleneteknek, pár perccel később kiballagtak a tűzoltók is a kapun, és elkezdtek csomagolni. Innen egy kicsit unalmas rész következik, megérkezett tűzvizsgálatot tartani valami felettesebb fazon, mert mindenki feszes kézfogással üdvözölte.
Nekünk mondjuk baszott visszaköszönni, de mondjuk nem az a dolga, az tény.

Gyors jegyzőkönyv-kitöltés, közben befutottak a szerelők is. Létrát azt nekem kellett adni nekik, de mindegy. Néztük, hogy mi égett meg és honnan indult. Befutott közben az ELMÜ is, a nagy darab fazon úgy kezdte az eredményt megpillantva, hogy "huhuhúú". A tűzoltók elvonultak.
Ekkor hívott a nejem, hogy a gyerekek már nagyon nyűgösek, mikor tudok menni, szóval felmentem kicsit hozzájuk -- ekkor gyulladt vissza megint az egész kóceráj újra, de ez már kisebb volt, és kezelték a lenti emberek. Füst és büdös megint persze... egy néni összeesett, nem bírta már idegekkel.

Aztán befutott még a közös képviselőnk is, gyorsan megkérdeztük tőle, hogy miért is volt ez, amikor a szerelők állítása szerint ezt az egész szart már februárban ki akarták cserélni, csak nem lett megrendelve... meg előkerült a ház gyanús 1 millás víz és csatorna tartozása is, de ez már egy másik történet, egy másik alkalomra....

Olyan két és fél órával később lett újra villany.

Tegnap azt mondta a bölcsis néni a bölcsiben, hogy a gyerek ígéretes, szépen fejlődik, már csak a szülőknek kellene megváltozniuk.

Hogy hogy teccik mondani...?

Az elektromos légycsapó

Napok óta ezzel játszom. Tulajdonképpen már várom, mikor tűnik fel egy-egy muslinca valahol a konyhában. Legutóbbi inváziójuk óta mondjuk kidobásra került az a zsák krumpli, ami megnyitotta a térkaput a Muslinca Sík és a Spájz között, de még akad pár gerilla elbújva néhol.
Ám azt a napot megemlegetik szerintem, mikor az új varázsfegyverembe pozőr mozdulattal betáraztam a 2 db ceruzaelemet. Bzzzz....ZZZZZ....PERC, SERC....

Becsuktam magam mögött a spejzajtót, és gladiátor módjára "innen csak egy jöhet ki élve"... belevetettem magam a harc sűrűjébe egy hokedlin ügyeskedve.
A cucc egyszerűen brutális. Akit megláttam, az nem menekült. Fél percen belül égett szag terjengett mindenütt, csak a felrobbantak legalább 2-3 tucatnyian voltak, de olyan 50-60 dög biztos elpusztult ott.


Ma reggel párbajra hívtam egyszerre két pókot is a szemetes mellett. Miután közöltem velük, hogy én már választottam fegyvert, szóval nekik most rossz lesz, és hogy szorri, ezen a bolygón nem ők a domináns faj (fordított helyzetben biztos nekem kellene menekülnöm), Kezdeményezést dobtunk.
Nagyon durván hatásos, pedig attól féltem, csak egy parasztvakítás ez is, mint a kéken világító szúnyogriasztónak mondott kertilámpánk. Gyakorlatilag annyi a teendő, hogy a "tollasütővel" eltalálod a repülő rovart, vagy csak "letakarod" vele, és ahogy felröppen, hagyod átrepülni a szálak közt. Ahogy néztem, 25% eséllyel dobnak mentőt ellene a kicsi lények (tehát még egyszer kell támadni rájuk), a legyek már nem férnek át a szálak között.
Very recommended (egy ezresért legalábbis).

1 hónap után mégis csak kéne írni valamit.

Például arról, hogy soha ne higgyük, hogy éppen most nekünk _nagyon_ rossz, mert hamar rámutathat a sors az ellenkezőjére, mikor az egész napos aggódás után meglátogatott gyerekorvostól épp csak hazaérkező gyermekünk nekifutásból megfejeli az ajtófélfát, és rohanhatunk vele a balesetire (este 8-kor)...

(és az már csak a hab a tortán -- és kínomba röhögni tudtam volna az abszurd helyzeten, ha nem folyt volna a vér --, hogy a gyermek sikítva tiltakozott az ellen, hogy őt betegyék abba a szörnyű autóba, amit azért utált, mert a bölcsibe is mindig azzal kell menni, ááá... )

Bölcsi-para

A múltkor ráadtam a kölyökre egy kalózos pólócskát. Egyrészt ez került a kezembe, másrészt tetszett, harmadrészt előbújt belőlem a kisördög.
Sejtettem én, hogy a bölcsink egy meglehetősen prűd hely és nyertem. A gyerkőc egy másik pólóban jött haza és a halálfejes zászlócskával díszített sárga póló a kistatyóban pihent szépen összehajtva, makulátlan tisztasággal. Valószínűleg első sápadás után azonnal levették róla...

Most tervezem az "anyu kicsi vámpírja" feliratú póló megvételét.

Egyéni védőeszközök kiosztásának szabályzataival foglalatoskodom épp.
Valójában nem más, mint egy karakterlap felett állva kiosztogatni a felszerelést, sőt (és ez ám a királyság) rögtön varázstárgyakat is:

- 1 db Munkaruha (ismerős, ugye? semmi több :p)
- (szinte fáj kihagyni, hogy 20 méter kötél :röhög: )
- Védőszemüveg, +2-es, erős polikarbonát, 1 B optikai/fizikai tulajdonság, páramentes, MSZ EN 166
- Légzésvédő félálarc, +3-as, FFP1-es, Nominális védelmi tényező: ×4...
- 1 flaska szemmosó szenteltvíz...

Nos igen, volt nagy névnapozás, a havi "szülinapokat" meg már meg sem tudjuk jegyezni, mert Apró úgy fejlődik, mint a gőzgépgyártás a XIX. században, vagy még jobban.
Elsején felült, tizedikén már a járóka rácsa mellett toporzékolt és tapicskolt a lábával jobbra-balra.
Annyit tornázott és erőlködött a járókájában, közben meg folyton felháborodott, ha nem ért el valamit, hogy kerestem a pezsgős üveget, hogy átkeresztelhessem a cuccot Tombolókára, de másnap felállt magától a kisember és rögtön elégedetten betámasztotta a kis fenekét a bal sarokba, majd várta, hogy jöjjön a zenélős kukac a jobb sarokból, hogy ő majd azt jól meghenteli, de a kukac kukán meredt a semmibe.
A járóka pedig Küzdőke lett. Ahol egy kicsi ketrecharcos várja a tehetetlen áldozatokat, akiket meghentel, de legalábbis megrág, aztán megrázza, hogy csörög-e.

Keresztelésben különbenis nagyok vagyunk már. Kisherceg például ma reggel úgy döntött, hogy amivel kopácsolni lehet, az nyilván Kopács, a monitor Kicsitévé, esetleg Másiktévé, hiszen megy rajta a Gyalogkakukk.

Névnapot ünnepeltünk.
Azt esetleg elmondhatná nekem valaki, hogy a játék tűzoltóautó szirénája miért egy légvédelmi riadó légoltalmi szirénájára hasonlít.... Rejtély.

Ma azt mondták - a Tescóban sorban állva - Apróhercegre, hogy "Mennyi idős? ... 8 hónapos? Milyen piciiii..."
Merthogy az övé már 9 (na bumm), és hogy mekkora és mennyivel nagyobb (és EZ kit érdekel?!), és hogy tessék egy kép róla, tessék... (na EZT végképp nem kérdeztem)...

Az Apróság meg csak vigyorgott tovább kábán - reggel óta nem aludt semmit -, majd nem sokkal később otthon úgy döntött, hogy márpedig kis segítséggel, de elkezd totyogni. Ránézésre olyan 60 centi távot tett meg, egy segítő kézbe kapaszkodva, majd fellépcsőzött a nagypapa törökülésben lévő lábaira, és mosolyogva ráborult...
A hét elején még a felülést gyakorolta, pár napra rá a felállást a járóka rácsainál, és most ez.

Hát igen, beszóltak neki. Ő bosszúból fejlődik.
Azt hiszem, holnap cikizni fogom a pizsamáját, majd lerakok elé egy kirakóst, és figyelek. Hátha.

(és csak hogy tisztázzuk: a blog hátteréről én nem lett megkérdezve)

Ja, meguntam a régi dizányt.
Ez most egy köztes állapot, majd innen fejlődünk.

Köszönjük a kedves olvasók türelmét.

Kijött az első fog.
Akkor vettem csak észre, amikor már áttörte az ínyt.

Vagy nem figyeltük annyira az előjeleket, vagy csak tök más a két gyerek, de megúsztuk néhány éjszakányi nyűglődéssel. Na de most hogy kinn van, beindultak az események.
Kezdjük a megmagyarázhatatlan éjszakai köhögő rohamokkal. Ugyanis éjjel 12-től 1-ig Apróherceg köhög. Rondán. És eközben csak a karomban alszik, de úgy alszik még köhögés közben is. Utána abbahagyja az egészet, és alszik tovább az ágyában.

Aztán itt van a nappal. A drágám rájött, hogyan kell felülni és ügyesen kepeszkedve, kúszva-hemperegve elkezdett szanaszéjjel közlekedni a lakásban, hogy megcibálhasson és megcsócsálhasson, valamint megmatathasson mindent, amit csak elér. Plusz a járóka és az ágy rácsát arra használja, hogy belekapaszkodva felhúzza magát térdelésbe, és onnan letekint a mélybe valami olyasféle érdeklődő tekintettel, ahogyan a lemming szemlélődik a tengerbe nyúló sziklaszirt szélén...

Reggel lejjebb szereltem a járókát.
Délután lejjebb szereljük az ágyat.

Szankciókat kell alkalmazni, kérem, mert a végén a gyerekek az ember fejére nőnek!
Ahogy olvastam, már akár hét hónaposan is lehet verni a büdös kölköket, hogy értsenek a szóból.

Egyébként valami hihhetetlen élmény a két gyerek. Napersze pláne úgy, hogy apa is, anya is egyke volt, és végigunatkozták a nyarakat...
Ellenben a nyolchónapos és a huszonnyolc hónapos esténként olyan kanmurikat vág le, hogy néha nem tudom, hogy röhögjek rajtuk, vagy pöröljek velük. Legtöbbször inkább a röhögést választom.
Kisherceg csodálatos érzékkel röhögteti az öccsét, aki persze csodálattal csüng a Naaagy és Okos bátyus minden moccanatán. A végén meg egymást tüzelik fel, és hemperegnek az ágyon félmeztelenül kuncogva és rötyögve és visítozva.

Tipikus kép egyébként, ahogy a játék-kupleráj közepén elmélyülten játszik Kisherceg, mellette meg Apróherceg nyakig a legósdobozban matat csörömpölve. Hiszen a legózás lényege nyilván a matatás és a csörömpölés, mert a Bátyus is így csinálja mindig.

A minap megesett, hogy küldtem valakinek pár alkatrészt, ami hibádzott az autójához, de gondban volt vele. Tanácsot kért...

"> Van erre valami trükk , hogyan kell felrakni?

Nos, először is sercintesz egyet, vagy megpödröd a bajuszodat, a lényeg, hogy férfias legyen. (buzisan nem állunk neki)
Körülnézel, hogy nem látja-e senki, ha esetlen nem sikerül, mert amúgy utólag már úgyis az lesz, amit Te mesélsz. :) Biccentesz egyet Kelet felé (a biztonság kedvéért), esetleg vethetsz keresztet, de semmi óbégatás, jajjistenkémsegíccs vagy rimánkodás, mer az is buzis.

A kocsi elejéhez mész.
Megropogtatod a derekad (hogy aki messziről néz, lássa, hogy "öreg vagy már ehhez", és hátmindentnekemkellcsinálni?). Szóval a kocsi elejénél állsz, a szemed sarkából végig figyeled a környezetet. Előredőlsz, hogy behajolj a motortérbe....
Káromkodsz egyet, majd elballagsz, és felpattintod a motorháztetőt. Felhajtod, kitámasztod. Káromkodsz. (mocskosan, férfiasan)
Kitámasztod újra. Körülnézel, nem vonzott-e oda tömeget a szitkozódás. Zavard el őket!

Amit magad előtt látsz, az a motor. Ha átlátszó, és rózsaszín lötyi van benne, akkor rosszfelé nézel. Megkeresed a lelógó kárpitréteget. Megnézed, honnan hiányzik patent, és hogy van-e értelme egyáltalán odarakni. Ha nincs, akkor sóhajtás vagy sercintés oldalra (ki ne maradjon!), és hümmögés. (Ettől úgy tűnik, mintha nagyon értenél a dologhoz.)
Tuti figyel már valaki. Nézd csak meg. Ugye, hogy ott van?

Matass egy kicsit a motortérben, nehogy azt higgye, most látod a motort először. Törölj le ezt-azt. Egy rongy mindig jól jön. Olajszintet ne nézz, az olyan "hétvégiautós". Eddigre már rájöttél, hogy ha túlzottan előredőlsz, koszos lesz a nadrágod. Ne nyafogj miatta (igen, az is buzis). Majd a nők kimossák. Neked más a Feladatod.

Meg kéne találni, melyik zsebedbe tetted a k..va patentokat. Nézz ki magadnak egy már fent lévő patentot. Ebből látni fogod, hogy milyen vastag pöcökre lehet egyáltalán fizikailag feltenni. (nyugi, nekem is volt olyan, amire nem ment fel.) Meg hogy milyen mélyre nyomta Luigi. Keress egy üres pöcköt. Próbáld oda a patentot. Ha leejtetted, nehogy észrevegye bárki!!
Faarccal emelkedj fel, mintha csak a derekad zsibbadt volna el, és tedd zsebre a koszos kezed (ugye, hogy jó lett volna rongyot hozni?), majd vedd elő vele a másik patentot.
Próbáld meg újra. A leesett patent miatt ne aggódj, valszeg leért a betonra, sok autóban nincs alul burkolat. Ha a második is leeik, az szívás. De semmiképp ne csapj hisztit. (na, mert milyen is lenne az?) Nagyot nyögve, recsegő ízületekkel hajolj le érte - lásd még: hát mindent neked kell csinálni?

Ha a próbálkozásokból az tűnt ki, hogy nehezen megy rá, akkor nézd meg, tudod-e esetleg egy csavarhúzóval tágítani a patentot. Ha nincs csavarhúzó, akkor bicska (valami macsó darab), bár azzal kész szopás, de legalább jól néz ki. Próbálkozz újra. Úgy fejtsél ki nagy erőt, hogy más ne lássa. Neked ez csak egy bemelegítés, egy ujjgyakorlat. Halkan kapkodd a levegőt. Ha nem megy, keress másik pöcköt, azon gyakorolj esetleg. Ha nincs több, vagy teljes erővel se megy, akkor hagyd az egészet a picsába.

Miután kiegyenesedtél, nézegesd egy kicsit még az egészet, és olyan mozdulattal csukd le a tetőt, mintha sikerült volna. Ennyi az egész. :)"

Távirányítók (2. rész)

Talán dereng még valakinek régről, hogy keseregtünk, miért nincs távirányító-kereső távirányítónk (mer' folyton elvesztek az ágy/takaró/pléd redőiben, székpárnák tövében stb.), és valami ilyesmiért is vettünk az LG TV mellé LG DVD-t, merthogy azok "közeli rokonok". Tudják egymást vezérelni, nem kell mindkettőre egy-egy távirányító a fotel/kanapé karfáján (ahonnan le tud esni, el tud tűnni, "apa ezmiez?"...), vagy éppen hogy az a joker, hogy van egy "tartalék".

Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy használjuk már egy ideje az új DVD-lejátszót (ami végre USB-pöcköt is olvas, így nem kell kiírni mindent folyton lemezekre), az eufória is csillapodik.

Igazából nincs mit szépíteni, a DVD távirányítója egy szarkupac. (És nem mentség rá, hogy a TV sokkal többe került. Ugyanúgy jár érte a tasli.) Annak ellenére ez a helyzet, hogy tényleg a TV-t is viszi pár dologban (Ke/Be, Csatorna Fel/Le, Hangerő Fel/Le), ergó például nem kell kapkodnom a sötétben, ha a filmben hirtelen túl hangosan kezdenek el lőni.

Nade ezek a Hangerő Gombok olyan faszán egymás felett vannak a Csatornaváltó Gombokkal, amiket megnyomva persze izomból kiveszi a TV-t a DVD csatornájából (visszaváltani oda meg nagyon nem egy gombnyomás), hogy.... GRR! A Pillanatmegállító meg a Visszatekerés egymás felett/alatt van, egyikeként a 4-5 sornyi tökegyforma gombnak. Tökegyforma fekete gombnak. Persze fekete háttérrel.
A visszatekerés pedig az AVI-kban valamiért szörnyen gyorsan pörög, így mire lereagálom a félrenyomást, már 15 percet visszapörgettem. Előrefelé persze tök más tempóval teker, szóval sok szerencsét, kalandor, lapozz a 232. oldalra!

Szidnám ezek után az LG-t en bloc, ha nem lenne amúgy a TV távirányítója ezzel szemben tök jó. Minden gombot megtalálok vakon, elkülönült helyen, szépen elhelyezve, soha nem nyomtam félre semmit... és még a felvett műsorok visszatekerése se olyan iszonyat/értelmetlen gyors, mint a DVD-játékosnál...

Szóval nem értem, na. Igen, felmerülhet a rutinosakban, hogy fordítva: miért nem használom a TV távirányítóját a DVD-re? Igen, tud szinte minden fontosat, de egyetlen gomb hiányzik róla: amivel átkapcsolok a DVD-n az USB-bemenetre. 10-ből 9-szer. :)

De végül tegnapelőtt kutatóközpontunk feltalálta a Megoldást: egy befőttes gumit.
A megfelelő, jelölendő gombsornál elvezetve. Felette jobbra a Hang fel/le, alatta balra a kritikus Vissza meg az Előre.

A v1.1 termékverzió már "színre fújt - $1.99" verzióban szolgál ma reggel óta, mert napfénynél a sárga mégse mutatott túl jól a feketén.
Sajnos legifjabb utódom is szemet vetett a találmányra, így rögtön egy v1.2-vel kellett pótolnom, a "pontosan passzoló méret - $0.99" gumit már nem kell kétszer körbetekerni a távirányítón, mert tökéletesen illeszkedik egyetlen csíkban is.

A termék további fejlesztésén természetesen folyamatosan dolgozunk.

Tisztelettel jelentem, a tegnapi naptól datálhatóan 2 fővel gyarapodott nálunk a keresztények száma. Mindkettő keresztény hangos sírással fogadta a keresztvizet (mivel hót lázas és álmos volt mindkettő, és nem igen értették az egészet), szóval ez tulajdonképpen erőszakos hittérítés volt így, asszem...

Persze elkéstünk annak rendje és módja szerint, túlzás nélkül az utolsó másodpercben zuhantunk be a kinti viharból - talán volt mennydörgés is, mint amikor lényeges személy ront be a fogadóba, csak nem tudtam rá odafigyelni a rohanásban -, a pap úgy fordult vissza értünk, mikor beestünk beálltunk a sor végére. Még egy külön megjegyzést is kaptunk az óra használatáról, és csak fele tapasztalati pontot adott (a kincseket azért megkaptuk; két aranykeresztes gyettyát).
Aztán a permanens Áldás (1. szint) varázslat hatni kezdett, szépen megnyugodtunk (hé, nem volt még neki valami memorizálva középfül-gyulladásra??), így végülis befejezettnek tekintettük az adott napra szóló versenymodult.

Elkiabáltam.

Jé, éppen nem beteg senki a családban!
Gyanús.

Mostanában kikölcsönöztünk pár filmet a Torrent-könyvtárból...

Köztük volt a Die Hard 4 is. Rövid kritika róla az a kis párbeszéd, ami valahol a film 3/4-e környékén hangzott el:
- Azt hittem, rövidebb.
- Én meg azt hittem, jobb... :|

Valentin napra megkésve minden kedves zenerajongónak és akik szeretik a jó arcokat.

Boldog szülinapot, Kisherceg!

Ez a második születésnapod!
Ugyan még azt nem tudod, mi az a kettő, mert ami nem egy, az hat, ha még több, akkor hét... De az biztos, hogy nagy nap a mai, mert ma van totta a bölcsiben és egy csomó érdekes és új dolgot kapsz.
Nem is merünk mindent odaadni egyszerre. Ráadásul az idő sem kegyes ma, úgyhogy a szabadtéri dolgokat sem tudod kipróbálni. Igaz, a bicicit nem most kapod, hanem majd a névnapodra.

Persze az ünnep a szokásos nátha jegyében telik, hogy máshogy. Idestova két hónapja beteg az egész család. Hol jobban, hol kevésbé, de köhög, tüsszög, szenved mindenki, élén persze a Kisherceggel. Ha ő éppen jól alszik, akkor az Apró beteg és ő nem bír aludni.
De ez most mind részletkérdés, mert a második szülinap nagy dolog és sok újdonságot hozott az életünkben. Például a beszédet, ami mostmár annyira kiteljesedett, hogy az új szavakat azonnal és számolatlanul tanulja a gyerkőc. Mondatokat rak össze és néha mesél ezt-azt. Néha pedig nem értjük a hosszas monológokat. Néha meg szavakat suttog játék közben. Tegnap például a nevét.
Este meg a fürdés utáni rohangálás közben azt rikkantotta, hogy "Hol a malac, Vitto'?", amit végképp nem tudok elképzelni, hogyan rakott össze.

És a változatosság kedvéért a fogak is úton vannak, mert némelyiknek már nagyon fehérlik a taraja az ínyben, úgyhogy a fogzási frász is teljes. Kisherceg madzagot rág kínjában, meg mások kezét. A sajátjára kínosan ügyel. Még meg is puszilja, ha bibis lesz. A rágóka változatlanul hidegen hagyja. Esetleg ha kivadássza az Apróbbik rágókáját a járókából, akkor csócsálja egy darabig, de ennyi.

És a dackorszak is virágzik. És már saját elképzelése van a világ menetéről, úgyhogy megmondja a bölcsiben, hogy ki adjon neki enni, ki hová menjen vele játszani és Apa, deje! és apa akkor jum és játi. És néha baba deje és megpróbálja magával cipelni az Aprót legózni.
A sappát egyedül veszi fel és a fejébe húzza, amennyire tudja. Az ubokát egyedül eszi meg, vagy anya szájába tömi. Teját vagy kér, vagy nem, vagy inkább kaka jót. Meleket. Miközben Emot néz a tíviben, vagy Babbit.
A lépcsőn is egyedül megy fel és még a kezét is zsebre dugja. De ha anya éppen az Apróbbat cipeli a hordozóban, akkor sürgősen elfelejt menni és fel kell venni őt is. Ami így cca. összesen 30 kilóra rúg. Plusz hátizsák, plusz bölcsis tatyó, plusz ma reggel például a torta is. És egy kézzel be kellene valahogy csukni az ajtót is.

Hát így mennek a dolgok kétévesen.

Ezekkel a csillár dolgokkal folyton csak a gond van. Már az előző lakásban is az volt, hogy vegyünk már végre valamit, mert nagyjából egy csupasz körte volt a levegőben, azt' egy dróton ment hozzá a delej. Aztán vettünk valamit, ami végül ronda is volt, meg igazándiból nem is volt elég fénye, de sosem találtunk szépet, aminek elég fénye is lenne, és mindig maradt a félmegoldás, hogy leszedtük a búra egyik részét és így nem árnyékolta annyira az izzókat, ellenben a cuccból minden maradék dizány kiveszett.

Aztán átköltöztünk ide, és megint eljött a csillárkérdés órája. Elmentünk a Zikeába, és vettünk egy olcsót. Nem volt mutatós, de úgyis magasan van. De nincs elég fénye. És a búrát nem tudjuk variálni.
Idestova kábé két éve nézzük a csillárokat. Volt csilivili, 300 W-ot nyomott volna szaneszéjjel az éterbe, és egyszerűen csodás volt. Rágondolni is jó, de tényleg! És Kishercegnek tutira tetszett volna. Leárazva volt 420. Ezer.

Volt még rusnya retró, alig fénnyel, színes búrával.
Az én kedvenceim a persze minimál dizányos fémes függőlámpák, de ezek nagy valószínűséggel nem mutattak volna sehogy sem.
Aztán vannak ezek a randa kőcsillárok, amiket a (itt két kézzel kell mutatni!)"polgári" lakásokban lehet látni. Hát az nem illik se a lelkületünkhöz, se a berendezéshez.
Aztán van még kristálycsillár is, de amit kinéztünk a neten, az 4 méterszer 4,5 méteres volt és még fektetve sem fér be a szobába sajnos. A potom negyvenmillás ára az most igazán részletkérdés. Akkor is szép lett volna a fekvecsillár.

Végül vettünk egy olyat, amibe nem apróka LED-es fényforrások kellenek, többezernyi, hogy elég fénye legyen és folyton cserélni kelljen őket. Nem Gxx-es foglalatú csodalámpák valók bele, amik annyit fogyasztanak, mint egy kisebb erőmű napi áramhozama, hanem simán bele lehet tekerni a mezei energiatakarékost. Ötöt. Azt' hadd szóljon!
Szőkeherceg vett is rögvest gigawattos enegiatakarékost, sokat, amit betekertünk. A végeredményre egy előző postban utaltunk már.

Miután a drága kisfiam, mint a molylepke csodálta folyton az új csillárt, ezért végül a kisebb wattok mellett maradtunk, mielőtt végképp kiégeti a retináját.
De már van csillárunk! Lógós. És fém is van benne, és nem retró, és nem kő. És elég a fény. Az a baj, hogy így iszonyatosan látszik, amikor szöszös a szőnyeg.

Talán kéne egy padló(rés)világítás, jó erős, amitől elkapjuk a szemünket, ha lefelé találnánk nézni. Igen, ez lesz az. (Mióta láttam, hogy van fugába (!) szánt világítás is a fürdőszobákba, én már nem ismerek lehetetlent.)

Hirtelen ránk szakadtak az új szavak.

Lehetnek azok valami ismert dolog konkrét (pl. a szuri helyett matricát adó "Dottó-nénni") vagy kevésbé konkrét nevei (pl. "Bamm-bamm" a harangozó templom és a bimmbammos falióra is), vagy a levegőben szálló mondatokból kiragadott szavak, szótöredékek, vagy néha csupán *izgalmas* ragok, toldalékok.

És akkor elérkeztünk odáig, hogy amit eddig a másik oldalról tapasztaltunk meg, abból mostanra statisztikát is vonhatunk:

A babanyelv egy olyan dolog, amit
- idegenek (magyarázat nélkül) kb. 10%-ban értenek meg;
- további 50-60%-ot csak a szülők...
- a maradékot senki se érti.
(De ő azért lelkesen mondja és mondja.)

Úgyhogy ilyenkor már tényleg megváltás, ha értelmes szót ismételget fél órán keresztül (elalvás helyett), nem valami katyvaszt, aminek értelmére ráadásul soha nem derül fény...

Szerencsére álmában nem beszél, mert eléggé sokkoló élmény lenne, ha attól nem tudnék aludni, mert Valaki fura távol-keleti kiejtéssel azt gyakorolja alig érthetően, hogy "Egy-kis-malac, röff-röff-röff..."

Egy hónap híján két év, illetve 3,5 hónap!

Nem semmi, mindjárt kétéves a nagyfiú! Nem volt egy sétagalopp, de számvetés majd csak a következő hónapban lesz esedékes.
Mostanában éppen úgy döntött Kishercegem, hogy akkor mostmár megtanul beszélni, ha senkinek nincs ellene kifogása. Naponta két-három új szó. Amiket persze aztán nem használ, csak raktároz, mert nyögni-nyígni még mindig kifizetődőbbnek tűnik. Aztán nézzük a tévét és megszólal egy hangocska, hogy "hótottó". Tudniillik, hókotró volt a híradóban.
Kisvakond megy a nagyiéknál, egyszercsak: "ják"! A rák mászott ki a tengerpartra.
Félálmosan a foteljében ül és várja a kakaóját, majd kijelenti, hogy vigyem őt "arra". Arra a konyha van. A mikróval és a benne melegedő kakaóval.
Az egyszerűbb dolgok nem mennek persze. Ha fejreállsz, sem csikarsz ki belőle olyat, hogy cica, kutya, vau-vau, vagy paci. De megy a pipi, a bibi, az ott - ez egy fő-fő szó, mindenre ezzel hívja fel a figyelmet -, az ebből, az abból, enni, inni, ház, anya, apa, papa, mama, pápá, busz, autó - ez nagy kedvenc a Kisvakond és az Autó című mese miatt -, az ősz - szintén Kisvakondtól tanultuk -, jóéjt, játék, játszik (játiii), gyere! (gye!), teteje (tetete), rajta... egyszer-kétszer a saját nevével is megpróbálkozott, aztán hagyta. Persze tudom, máshol kétévesen már egész mondatok mennek, de én büszke vagyok a nagyfiúra, és kész.

És ma megtanult cuppanós puszit adni! (Rögtön gyakorolta is egy csomót másokon, meg a saját - amúgy bibis - ujjain.)
Meg már három dalt el tud dúdolni egészen jól felismerhetően. A Hulla pelyhes, a János bácsi és a Jingle bells mennek neki. És néha spontán elkezd dudorászni. A múltkor meglátta az ablakból, hogy esik a hó, és rákezdett a Hulla a pelyhesre.

A picire is büszke vagyok, csak rá máshogy. Rá a vigyora miatt vagyok büszke, meg hogy már tud nevetni, amikor csiklandozom, meg hogy olyan édes, hogy néha meg tudnám zabálni a kis sonkáit. Néha annyira elbűvölő-szép pillantása van, hogy megfordul a fejemben, hogy rózsaszínben simán lánynak néznék.

Ami pedig magamat illeti, részemről elegem van a télből, mint olyanból. Régebben persze hatalmas mellénnyel nyilatkoztam mindig, hogy én aztán minden évszakot szeretek, de mostanra kiderült, hogy a telet mégis utálom.
A manók is rühellik a nyolcvan réteg ruhát, utálnak kimenni, mert a nyolcvan rétegtől nem bírnak mozogni, csak pislognak, mint az Ózban a szalmabábú, ha túltömik. Meg belefúj a szél az arcukba és könnyezik a szemük, folyik az orruk és hideg van a lábnál. Ha mégis kimennek, akkor aztán bejövetelkor minden vizes cuccot rögtön le kell venni, a babakocsi terepgumijairól ömlik a hólé, és minden este kesztyűket mosok.
Úgyhogy csupa öröm és szórakozás.
És még sötét is van, pfujj! (Sötét ellen amúgy végre vettünk egy új csillárt is, de Apa kissé elszámolta magát a nagyteljesítményű izzókkal, és elsőre a közel 700 Watt szó szerint nappali fényt varázsolt a nappaliba (micsoda szójáték!!), de erről majd egy másik posztban...)

Szóval legyen már végre tavasz, meg nyár...

Boldog blogforulót magunknak!
Azért nem szülinap, mert akkor lassan be kéne iratni a blogot a suliba.

Weöres Sándor: A birka-iskola

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.

Először is Boldog Újévet Mindenkinek!
Meg Karácsonyt is így utólag... Húsvétot még előre nem kívánok, mert remélem, hogy sikerül gyakrabban élménybeszámolni.

Igen, a kölökök kissé lefoglalják az embert. Így utólagosan talán túl derűlátók voltunk a testvérkérdéssel kapcsolatban, mert most minden létező gatyánkat fel kellett kötni, hogy lépést tudjunk tartani az emberpalántákkal. Kisherceg amint eljött a bölcsiből szünetre, szinte azonnal lebetegedett és végigszenvedte az egész Karácsonyt. Kábé ahogy tavaly. Naponta többször felment a láza jó magasra, lenyomtuk, nyűgös volt, alig evett, rosszul aludt. Aztán nem bírtuk tovább nézni a dolgot és bevittük az ügyeletre. Mint kiderült, az utolsó pillanatban, mert rá két napra meg is gyógyult magától. Egyébként a kór neve vírusos garatgyulladás volt. De ahogy elnézem a gyerekorvosi gyakorlatot, ez kábé mindegy. Fájt a torka és magas volt a láza. Magas láz, akkor vírus, belenéz a torkába, nem a torok teteje, nem a mandula, akkor garat. Na. Adjon neki C-vitamint, anyuka, csókolom.

Aztán majd időm akadtán pöfögök egyet a háziorvosról is. Mert én meg vele vagyok kábé úgy, mint Raon kollega a védőnővel.

Egyébként igen, potom 15 napja kezdtem írni ezt a hatalmas postot... és ma fejeztem be