Kijött az első fog.
Akkor vettem csak észre, amikor már áttörte az ínyt.

Vagy nem figyeltük annyira az előjeleket, vagy csak tök más a két gyerek, de megúsztuk néhány éjszakányi nyűglődéssel. Na de most hogy kinn van, beindultak az események.
Kezdjük a megmagyarázhatatlan éjszakai köhögő rohamokkal. Ugyanis éjjel 12-től 1-ig Apróherceg köhög. Rondán. És eközben csak a karomban alszik, de úgy alszik még köhögés közben is. Utána abbahagyja az egészet, és alszik tovább az ágyában.

Aztán itt van a nappal. A drágám rájött, hogyan kell felülni és ügyesen kepeszkedve, kúszva-hemperegve elkezdett szanaszéjjel közlekedni a lakásban, hogy megcibálhasson és megcsócsálhasson, valamint megmatathasson mindent, amit csak elér. Plusz a járóka és az ágy rácsát arra használja, hogy belekapaszkodva felhúzza magát térdelésbe, és onnan letekint a mélybe valami olyasféle érdeklődő tekintettel, ahogyan a lemming szemlélődik a tengerbe nyúló sziklaszirt szélén...

Reggel lejjebb szereltem a járókát.
Délután lejjebb szereljük az ágyat.

Szankciókat kell alkalmazni, kérem, mert a végén a gyerekek az ember fejére nőnek!
Ahogy olvastam, már akár hét hónaposan is lehet verni a büdös kölköket, hogy értsenek a szóból.

Egyébként valami hihhetetlen élmény a két gyerek. Napersze pláne úgy, hogy apa is, anya is egyke volt, és végigunatkozták a nyarakat...
Ellenben a nyolchónapos és a huszonnyolc hónapos esténként olyan kanmurikat vág le, hogy néha nem tudom, hogy röhögjek rajtuk, vagy pöröljek velük. Legtöbbször inkább a röhögést választom.
Kisherceg csodálatos érzékkel röhögteti az öccsét, aki persze csodálattal csüng a Naaagy és Okos bátyus minden moccanatán. A végén meg egymást tüzelik fel, és hemperegnek az ágyon félmeztelenül kuncogva és rötyögve és visítozva.

Tipikus kép egyébként, ahogy a játék-kupleráj közepén elmélyülten játszik Kisherceg, mellette meg Apróherceg nyakig a legósdobozban matat csörömpölve. Hiszen a legózás lényege nyilván a matatás és a csörömpölés, mert a Bátyus is így csinálja mindig.