Elnézést a hosszas várakozásért, túl nagy adag fogalmazásgátlót vehettem be...

Szóval akkor Korfu. Mostanra aztán leülepedett, az tuti.
A megérkezésről ugye pár szóban már írtunk.
A szálloda olyan volt, mint egy önálló kis falucska a helyi városka szélén. Ha igazán punnyadtak vagyunk, akkor tulajdonképpen nem is kellett volna kimenni a kerítésen kívülre egész idő alatt. Volt reggeli, vacsora, volt hamburger ebédre a medence mellett, volt kisbolt (Mini Market, urambocsá'), ami egyben postaként is funkcionált, ugyanis a képeslapokat ott lehetett feladni. És ugye még net is volt - igaz, egy óra 6 EUR-ba került, ami szerintem bárhonnan nézve pofátlanul drága.
Mindegy, nekünk akkoris muszáj volt kimenni. Nem, nem a hegyeken meredező ciprusfák látványa vonzott. Különöképpen nem volt kedve az embernek tűző napon, tömény párában gyalogolni órákat holmi kétes kolostorokért...
Egyszerűen éhesek voltunk és azt hittük, kaphatunk valami autentikus görög kaját a kisvárosban. Pl. gyrost, vagy valamit. Hát nem. Pizza volt, meg hamburger - amit valamilyen száomomra érthetetlen oknál fogva tányéron és sült krumpli körettel tálaltak. Meg este néha a szállodában kaptunk valami lebutított görögös kaját. De egy jó szuflakit nem leltünk sehol sem az egész kócerájban... Azért nem panaszkodom amúgy, mert a pizzájuk egészen finom volt, sőt. Velencében speciel szarabb pizzát ettem.
Ennyit a szükségletekről.

Mivel elsősorban pihenni akartunk, de másodsorban szerettünk volna körülnézni a szigeten, elgondolkodtunk rajta, hogy béreljünk-e robogót, vagy autót. Térképünk volt. Sőt a PDA-n az iGo-hoz feltelepítettük Görögországot is - de rögtön az első napon kiderült, hogy az iGo csak arra képes, hogy a Korfu alakú fehér folton elhelyezze a a tartózkodási helyünket, utakat már nem ismer a szigeten...
Persze még ott volt a térkép. De mindjárt megérkezésünkkor szembesültünk a ténnyel, hogy a sokat szidalmazott budapesti közlekedési kultúra smafu a görögökéhez képest. És abban a pillanatban le is mondtunk arról, hogy bármilyen kölcsönzött eszközt kitegyünk a mediterrán kultúra sodró lendületének.
Úgyhogy másnap este az utazási iroda kihelyezett képviselőjének segítségével kinéztünk két szervezett túrát. Egy hajókázósat és egy nagyobb, buszos kirándulást a szigeten. De ezek a hét második felére voltak beütemezve, hát addig kiélvezhettük az édes tespedést.

Najó, egészen addig élveztük, amig ki nem derült, hogy az extra szolgáltatásként beépített légkondi nem bír magából hideget kifújni és ezt megunván megpróbáltuk rábírni a karbantartót a javításra.
Jött a dúshajzatú görög karbantartó. Becsörtetett a szobába és egy büdös szó nélkül felkapta a távirányítót, nyomkodott rajta kettőt, megnézte, hogy fúj-e a cucc, fújt. Bólintott, azt' kiment. Mi meg összenéztünk.
Kicsit tanácstalanul.
Aztán megnéztük a távirányítón, hogy mit állított be a fickó. Hát semmit. Na, akkor megint telefon a portára - hogy nem, nem mi vagyunk technikai analfabéták, tudjuk kezelni a távirányítót, de a klíma nem működik, naaaaa. A portán szerencsére perfektül beszéltek angolul, tehát nem okozott gondot a dolog.
Visszaküldték a mukit, aki pöttyögött megint egy sort, hümmögött, aztán visszajött egy nagy tartállyal és feltöltötte naftával a rendszert. Na, akkor elkezdett a cucc hideget fújni.
Csak a hangja volt fura. Meg büdös is volt.
Amikor lekapcsoltuk, akkor pedig már hallottuk is, ahogy egyenletes sziszegéssel távozik a gáz a csövön.
Jó, telefon megint a portára. Mukit megint kiküldték. Jön. Nézi, bekapcsolja, hideget fúj. Ránk néz, nem érti. Oké, Szőkeherceg teljes pantomim-készletét latbavetve ráveszi, hogy fáradjon közelebb és hallgassa meg a baljós sziszegést a csőben. Fickó végre meghallja, bólint és elviharzik.
Nemsokára visszaviharzott egy másik szoba kulcsával. Úgyhogy így kaptunk a harmadik napon egy nagyobb szobát.

A fenti kis szösszenet egyébként rövidnek tűnik, de el kell mondani hozzá, hogy egy egész napon keresztül tartott. Reggel kilenctől egészen este tízig (amikor összesen fél óra alatt átcuccoltunk a másik szobába). De hát ez a görög ügyintézés...
A többi egésznapos kaladunk már egyszerű kis kirándulás volt.
Az első egy hajótúra volt, amit ügyesen összekötöttek egy csendes öbölben elfogyasztott "hangulatos barbecue-val". Árúkapcsolás.
Ha valaki Korfun jár majd valamikor, akkor javaslom egyébként a kipróbálását, mert érdekes élmény a tengeren hajókázni - még akkor is, ha program a kulturális értéke megkérdőjelezhető.
Kábé másfél-két órányi ücsörgés után értük el egyébként a kiszemelt partot, ahol rögvest ki is pateroltak mindenkit a fövenyen sorakozó nyugágyakhoz és a kaja elkészültéig szabadfoglalkozás volt. Ez elsősorban a tengerben való pancsolásból állt. Bár be lehetett fizetni különféle motorcsónak által vontatott felfújható tákolmányokra - de nem szeretem a vidámparkot és kicsit háborgott is a gyomrom. Azért a bulizósabb kedvűek élvezték a dolgot. Persze lehet, hogy nem az elragadtatástól sikoltoztak...
A meglepetés akkor ért mindenkit, amikor már az ebéd előtti ejtőzés alatt, odaosontak mindenkihez görög suhancok és fejenként 3 EUR-t lejmoltak a nyugágyért. Az ilyesmi azért vicces dolog, mert előtte befizetsz egy valag pénzt magára a túrára, ami "elvileg" mindenféle járulékos költséget (pl. kaja, belépő, egyebek) tartalmaz. De a melegtől kábán és az ebédre éhesen senki nem protestált végülis.
Ellenben végre görögsalátát kaptunk. Igaz, csak oylat, amiylet otthon én is csinálni szoktam. Afféle sufnituning-görögszósszal leöntött paradicsom, paprika, uborka, hagyma, de finom volt. Vagy csak nagyon éhesek voltunk.
Aztán ejtőztünk még, majd hazaindultunk. Útközben még egy kis öblöt megnéztünk, ahol lehetett a hajóról vízbeugrálni. Akinek addigra nem volt még víziszonya persze.
Kutyafuttában megnéztük a híres Egér-szigetet is, de parta nem szálltunk... így szerintem nem hagyott mély nyomot senkiben. Pedig annakidején magát Gerald Durrellt és a lengén öltözött nővérét kergette meg az ottani kápolna papja. (Madarak, vadak, rokonok)

Egyébként az egészben az volt a legnagyobb trauma, hogy megint magyar szót hallottam. Ugyanis szombattól egészen csütörtökig nem hallottunk magunk körül, csak görög, angol, német, esetleg szláv nyelveket. és őszintén szólva nem is hiányzott az, hogy bárkinek a kínját-baját még különösebben értsem is.
A buszon és a hajón bezzeg megkaptuk. Csőstül. Főleg a mindenre benyögöm, hogy jajj, de szééééép volt kifejezetten fejfájdító. De biztosan csak én vagyok nagyon antiszociális, hogy számomra ez nem szórakoztató.

Folyt köv.