Felemás mérleggel, de azért alapvetően jókedvvel és sörbőséggel zártam a pénteki napomat. A véghajrában kiderült, hogy Egyiptomi Istenség el tud jönni az esti csettalira, úgyhogy levágtam egy rohanást reggel az albérlet felé, hogy összeszedjem estére a kellékeket, úgymint fényképezőgép és pár CD, ami megígértem másoknak. Egyébként ez utóbbiakból egy sem került átadásra. Holmi feledékenység miatt. Aztán suli, és bár megbeszéltem egy konzultációt a féléves tervemmel kapcsolatban, a tanárúr b..szott eljönni. Mérleg nyelvén megjelent egy negatívjel. Bementem a melóhelyre tehát, mert volt időm... és bennhagytam a gőzluvnyám eredetijét, amit el akartam hozni (mellékesen végül ezt elfelejtettem) és csetelni is akartam az esti buli végső tisztázása miatt. Bementem. A kollegák meg kedélyesen ittak. Még az egyik kedvenc régi kollega is ott volt, egy bizonyos kardmániás úriember, akinek kifejezetten örülni szoktam. Szóval buli, pezsgő, bor... mérleg nyelve visszalendült pozitív irányba. Szóval mit is ünneplünk? Hát, Béla nap van. Aha, oké. Igyunk. Pezsgő, majd bor... majd a kettő együtt. Közben kibökte a kedvenc főnököm - őt tényleg kedvelem - hogy még egy hétig lesz a cégnél. Borospohár megáll a levegőben. Áll leesik. Szájszél lebiggyed. Mérleg nyelve óriásit lendül a negatívjel irányába. Sóhaj. Gyors osztás-szorzás. Szóval a végeredmény az, hogy ez egy baromi nagy szívás. Nem nekem...illetve nem csak nekem. Egy karizmatikus, kifejezetten jól tárgyaló ember lelép a cégtől. Akit ráadásul még kedveltem is. Jön helyére egy faszkalap. Nagyjából két napot lesz majd a pesti irodában hetente. Fél seggel itt, fél seggel ott. Lehet szavazni a dolog jövőjéről. Aztán még beszélgettem amúgy priváte egy kollegával, aki kibökte, hogy ő meg 3 hét múlva lép le. Áll a földszinten köt ki. Gyors osztás-szorzás. Mérleg nyelve lekonyulva posztol a negatív tartomány legalján. Maradunk négyen az irodában. Ebből egy mindenes adminisztrátorhölgy. Sóhaj. Hát jó... tulajdonképpen úgyis át szerettem volna átképezni magam a nyáron. Csakhát nem így. És nem most. Jön a szorgalmi időszak vége... szokás szerint le vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló, utána pedig vizsgaidőszak. És keressek állást. Dilemma-üzemmód bekapcs. Rinya-nyafi, hiszti előtör. Mérleg ennél negatívabb lehetne bár, de az már durva lenne.
Itt közbeszúrok egy kis elmélkedést. Szóval kiderült már - előttem is egyébként - hogy az építész szakma nem kifejezetten tartogat számomra átütő sikereket. Egyébként akarok én egyáltalán átütő sikereket? Igen... Na, mindegy. Eddig nagyjából megszívtam. Lényegében a periférián keringek immáron lassan 4 és fél éve. Voltak sikereim is, csak ezt érdekes módon maximum a megbízók értékelték verbálisan, a főnököm még pénzügyileg sem. Mostanában csak úgy vagyok, de ennek a suli mellett még örültem is, legalább ez a vegetálás nem kötötte le annyi időmet. Tulajdonképpen még nem késő. Elmehetek egy normális építészirodába és elkezdhetek beletanulni a szakmába, de már annyira nem vonz ez a perspektíva. De még megtehetem. A másik oldal, hogy lezárom az egészet, szarok rá és elmegyek valami egészen mást csinálni. Na, ez vonz! Csak ennyire ne rettegnék tőle... Tehát innentől még cca. egy hétig vacillálni fogok, körülnézek... és majd alakul, ahogy alakul. Szeretnék grafikával foglalkozni. Nagyon szeretnék. Szerettem látványterveket is csinálni, szerettem házakat is tervezni és ha láttam értelmét, akkor lelkesedtem is. Szerettem GDL-t írni is, meg tárgyalni az ügyfelekkel, sőt még az árajánlatok és időkalkulációk összehozása eltöltött némi büszkeséggel (afféle: nédd mán, én erre is képes vagyok!). De mostanában ennek nem látom jövőjét. Csicskának és newbie-nak elmenni is csak akkor igazán, ha valami teljesen más területen teszem azt. Na, intermezzo lezárva.
Este aztán találkoztam előbb Egyiptomi Istenséggel - ez kicsit javított a hangulatomon, a mérleg nyelve immár nem volt legalább lekonyulva - majd pedig Kecskevadásszal, és rávettük a Táncost is, hogy jöjjön velünk bulizni. Mérleg nyelve lendült picit a pozitív felé. Aztán beindult a csettali. És nem nagyon volt időm foglalkozni a pitiánerré szelídült problémáimmal. Kicsit rinyáltam persze Ördögtestvérnek, de miután ez kölcsönös volt és ő nem nagyon tudott beleszólni a problémakörömbe, ezért ez sörözgetéssé lanyhult részemről. Éjféli mérlegem egy jókedélyű középérték volt.
Végkicsengés: ez most az én harcom! Sajnos tényleg nem tud segíteni senki. Helyettem nem dönthetnek és amúgy meg nem is hagynám. Ha most felajánlana valaki egy webgrafikusi állást, mennék. Azonnal. Ennyi. Az idő majd mindent elrendez. Vannak dolgok, amik nem változnak. Mások pedig igen. Carpe diem. Cogito ergo sum.
Több közhelyet nem írok, mert agyoncsapnak...