Nem tudom, mi van a levegőben. Jó, tavaszillat, meg zümmögő teremtmények, oké... de amúgy?! Ma már többen is megnéztek, meg beszólogattak. Ellenőriztem, de minden sliccem fel volt húzva és minden dekoltázsom a helyén van. Nem is sminkeltem, kócos is vagyok - ahogy szoktam. Szóval mi van?! Ráadásul ez már nem az első ilyen nap a héten. És valahogy mindig kifogom a nyáladzó aberrált kinézetűeket, akik rámtapasztják a gülü szemeiket és hallhatóan recsegve csorran a szájukból a nyál. A többit nem akarom tudni. Már így is feláll a szőr a gerincem mentén...
Más. Olvasgatom itt az általam ismert és profi/félprofi írok novelláit, regényeit, regénykezdeményeit és egyrészt folyvást letörök, másrészt azonban felhorgadt bennem a tettvágy és alkotni akarok. Énis-énis!!Lécciléccilécciiiii!!! - pattogott a kis veréb a nagy sas mellett. Eleinte csak mesélni támadt kedvem. Igen. És Codexet. És ezeknek. Nem, nincsenek öngyilkos hajlamaim, mégis eljutottam ehhez a gondolathoz. Kaland-ötletek zuhogtak a szinapszisaimra, kicsit túlterhelvén az amúgyis túlhúzott processzoromat. Ez elmúlt. Mostanra gondolat-kezdemények, mondat-foszlányok törnek elő a kis agysejtjeimből. Régi, meg nem írt történetek bukkannak elő valaai elzárt kis zugból a fejemben és zaklatnak. Valami lesz még ebből. Aztán a srácok szétszedik. Aztán megint nem írok semmit... egy ideig. Hogy is mondják? A cipész maradjon a kaptafánál... vagy mi. Dézsagyáros meg a dézsájánál.