Régen rinyáltam már. Úgy tűnik, most itt az ideje. Valószínűleg betelhetett a tárhelyem és túlcsordult a memória is. Elegem van. Így tömören. Kifejtem bővebben is, mert nyomja az agyamat, az pedig a fejemet belülről. Kissé elszálltam a sulis cuccokkal és ez ma villámcsapásszerűen tudatosult bennem. Ennek okán hisztis lettem és ideges. Kábé annyira, hogy hajlamom volt fel-alá járkálni és hangosan bazmegolva szentségelni. Azt hiszem, anyu ma csuklott sokat. Jó, persze, én basztam el. Tudom, tudom, minek rinyálok, ha én vagyok a hibás, inkább szorítsam össze a fogam és hozzam helyre. De most ez sehogy sem megy... beelegeltem. Ennyi. Pont. Kéne a diploma-upgrade, persze. De úgy általában most kell a francnak az építészet, mint olyan. Már rinyáltam, hogy tele a tököm vele. Meg a hócipőm is, meg a kiscsízmám is, meg a körömcipőim is mind. Váltani kéne, ha volna erő, idő, kitartás. Főleg ez utóbbi. Meg bátorság. Egyiptomi Istenség persze lehülyézett. Ilyenkor minden kitisztul és iziben egyszerűbbnek tűnik, pedig nem az. Dehogy az. De ha mégis, akkor én bebonyolítom. Igen. Én vagyok az a tipus, aki ha nincsen problémája és minden szép és jó, akkor csinál magának. Addig kavarja a kondért, amig csak kiflottyan valami a falra. Ha nincs fal, aminek dühödt bika módjára neki lehet menni, nosza, építek magamnak és azt pöfölöm állhatatosan. Jó mulatság, ugye?
Tisztítás és hámozás után a problémák kábé így néznek ki: utálom az építész szakmát, de leginkább unom. Ami nem csoda, mert eddig mindent meguntam cca. 2-3 év után. Nem vagyok kitartó valószínűleg. Vagy mittomén. De ez nem lényeg. Már megint belezagyválok a tisztított lényegbe. Grafikával akarok foglalkozni. Lehetőleg számítógépessel. Ezirányban gyakorlatom nulla, de nagyon lelkes vagyok. Kérdésem magam és a világ felé, hogy ez vajon elég-e. Következő: itt állok egy lezárt kapcsolattal, amiben nem, nem éreztem jól magam, de hirtelen akkora szabadságom lett, hogy már-már túl jó. Most jó, de nem merem... Mit nem merek? Valami olyasmit, hogy boldognak lenni. Aztán még: idestova közelg a harminc, mint olyan, de sehol egy lakás, sehol az egzisztencia. Karrier pláne, jelen helyzetemben rombolom össze éppen minden energiámmal. Szántszándékkal ráadásul és élvezem is. Gyerekekről nem is beszélek, mert az most köszi, nem kell. lyen élethelyzetbe?! Albérlet, haverok, buli, fanta. És élvezem, meg ez tök jó. De nem, de mégsem... Identitászavar, útkeresés, ködös agyi állapot. De a barátaim szemmel láthatóan kedvelnek. Ami jó dolog, csak még nekik is nehezn hiszem el, hogy én ennyire szerethető valamicsoda volnék. Viszont valósággal lubickolok a társaságukban. Szeretek rajzolni, és ez nagyon tud éltetni, mert kiadom vele a hülye gondolataimat. Állítólag jó is, amit csinálok, némelyik még tetszik is, nah. Tudok írni, olvasni... számolni is megtanítottak. Hurrá! Ja, és még egy pozitívum: élek.
Kedves nézőink, számvetési félóránkat láthatták. Kéremkapcsojjaki!
És most megyek és megkóstolom a mangósört.