Kicsit megkésve sikeredik ez az idei első post, főleg ahhoz képest, hogy már vasárnap neki akartam állni. De a végén vasárnap más dolgom lett. Hagytam magamnak okosan annyi melót, hogy muszáj legyen hajnali nyolckor felkelnem és nekiállnom. De annyira nem volt vészes azért...

Főképpen egy jó bulival a hátam mögött.
Kicsit ugyan hülyén kezdődött a Szilveszter este. Elmentünk ugyanis egy buliba, ahol csak két embert ismertünk. Ez még önmagában nem lett volna baj, de az egyik ismerős ember... (vagy mi) épp Tüncimüncike volt. Róla még nem meséltem. Emberek ritkán viselnek meg enyire, mint ő.
Ő egy lány. Jó hangos lány. Mindazonáltal rém aranyos és még szép is, egészen addig, amig meg nem szólal. Nem, nem is. Ő nem csak egyszerűen megszólal, ő kiereszti a hangját. 450 dB-es hangerővel képes bárhol és bármikor elmondani a mondanivalóját. No, és van neki bőven. Mivel sok van neki, ezért gyorsan mondja. És ha még nem mondtam volna, akkor megjegyzem: hangosan. Jó, legyen. Még ez is elmegy valahogy. De az, hogy valakinek minden második gondolata az legyen bármiről, hogy édibédi, meg tüncimünci, az már fáj.
Amikor először találkoztunk, nem beszéltünk ugyan sokat, de szóbakerültek a tehén méretű kutyák... amikről tőle megtudtam, hogy tüncimüncik. Oké. Nem gyanakodtam, valahogy meg is emésztettem. Eltelt fél év, megint találkoztunk. Akkor jöttek a lovak, amik jajjj, édibédik. Oké. Lenyeltem, megemésztettem. Eltelt fél év. És most jött a Szilveszter... és jöttek a barátai. És mind jajj, de ééédes volt! Megfeküdte a gyomromat, na. Azt hiszem, megint kell egy fél év, amig kiheverem az élményt.

Hajnali fél egykor már az agyon rumozott Pina Coladám ellenére is nagyon mehetnékem volt.
Úgyhogy nyafogtam egy sort és átcibáltam Szőkeherceget Ördögtestvér haveri kocsmázóhelyére.
Nem volt egyszerű menet. Vagy egy éve voltunk ott utoljára és úgy eltévedtünk, mint a sicc. És bassza meg, a Belvárosban minden nyomoronc utca egyforma!! Ezt még az is tetézi, hogy mindben jártam már, tehát ismerős tereptárgyak dögivel vannak, térképet meg minek vigyünk, úgyhogy elkezdtem nagy magabiztossággal az ismerős tereptárgyak után menni.
A kérdéses kocsmát nem találtuk meg, mondanom sem kell. Ellenben belebotlottunk nyolc különböző szórakozóhelybe, amikben már jártunk különböző alkalmakkor. Plusz kásás hó volt, meg jég, fájt a lábam a ciőben, franc a kényes alkalmi topánokba!
Szégyenszemre kénytelenek voltunk telefonos segítséget kérni... Úgy már viszont sikerült azért odatévelyegni.

Na, onnantól kezdve végre jóléreztem magam.
Úgy tűnik, öregszem és a jó bulihoz megszokott arcokra van szükségem. Vagy csak kevesebb Tüncimüncire...
Oké-oké, nem morgok folyton. A végén még úgy maradok meg a köztudatban, hogy egy elégedetlenkedő, morgós, zsémbes hülye liba vagyok. Holott nem is. Vagy nem mind. Vagy nem egyszerre.

A lényeg, hogy a végén az évkezdet egészen jól sikerült. Hála Ördögasszonynak, Ördögtestvérnek, az Ügynöknek, meg a Lökött Mexikóinak. És még mindenkinek, aki résztvett a jókedvemben. És elsősorban Szőkehercegnek. Mert egészen jól viseli a buta szeszélyeimet.
... és anyukámnak, és a rendezőnek...
és Világbékeee!

*a szerzőt elrángatják a billentyűzet elől*