Ma lett tíz hónapos a Kisherceg.
Egy éves korától már úgyis csak az évfordulókat nézzük majd...
A mérleg hét fog plusz, és anya részéről - azaz nálam - egy lábujj minusz. Sikerült lefociznom a küszöböt jártamban-keltemben, de kösz, már múlik.

Remélem, a nyolcadik fog után lesz egy kis szünet, mert már kicsit unom. Bár mióta elmúlt a nátha, egészen tűrhetőek a napok. Sőt, amikor vendégségben vagyunk, akkor a Kisherceg kivirul, és hozza a legjobb marketing-baba arcát.
Legutóbb ott vacsoráztunk egy kétgyerekes családnál, a kis drágám meg el volt ragadtatva a két másik gyerkőctől. Egyik három, másik másfél éves. Igazándiból kéne neki egy testvér. Mondjuk idősebbet már nem tudok prezentálni. Legalábbis tudtommal semmiképpen nem... hehe.
Még a vacsit is képes volt nyüsszögés nélkül előadni, pedig az nála ritkaság. És akkora étvágya volt, hogy elpusztított egy egész konzervet, utána meg még bevágott egy csomó sajtot és kenyeret - ugyanis mindenki evett körülötte, ő meg élvezte, hogy kap a nagyok kajájából. Csak tátizott a kis szája, és falta a kaját, mint mozinéző a pattogatott kukoricát - nem is figyelt rá teljesen.
Azóta átalakítottam a konyhát, így mostmár ő is tud velünk enni, a babakaja elfogyta után a kolduló kutya szemekkel, amikkel nézni tud, néha kizsarol még pár falatot a mi tányerunkról is. Javarészt már úgyis szinte mindent ehet. Jó, narancsot és olajos magvakat nem, meg mézet sem, de amúgy...

Közben folyik az örökösödés körüli mizéria. Drága nagynéném kitalálta, hogy a házrészt, amin annakidején anyámmal annyira összevesztek, hogy már húsz éve nem beszéltek egymással, azt most elperli. De hogy ezzel miért kellett addig várnia, amíg engem perelhet, azt nem tudom.
Amíg ez a szarság le nem zajlik, addig meg a többi örökrészt sem írják rám. Mondjuk részemről ráérek...
De hát minek az embernek ellenség, ha vannak rokonai, nemdebár?