Mondanám, hogy megint semmi, de ez nem volna igaz, és emlékeztetne a cseperedő tinédzserkori önmagam naplókezdeményeire. Igazándiból csomó minden van. Főleg gondolatszösszenetek.

Humoros, hogy az ember be akar venni egy gyógyszert, és teljesen más van a használati utasításon, mint amit az orvos mond. Most akkor melyik? Főleg amikor az orvos azt mondja korrekt módon, hogy akár lehet azt is, meg amúgy is.
Lassan van már saját dokim. Ez az első eset. Háziorvoshoz akkor "jártam", amikor cca. 9 éve elfogyott a szabadságom, de még kellett két hét, úgyhogy kiirattam magam betegállományba. De úgy tűnik, öregeszem. Az alkatrészeket cserélni már nem lehet, tehát inkább javítani kell, meg karbantartani, néha csak olajozni, vagy a gőznyomást újra beállítani.
Szóval orvos. Jófej nagyon a fickó. Pakisztáni származású, és egy tündér. Nem szoktam orvosokkal kapcsolatban sem nagyon gügyögni, de vele kapcsolatosan lehet. Irtózatosan hülyén ragozza a szavakat. Egyszerűbb mondatoknál nem veszi észre az ember, hogy nem születésétől tanulja a nyelvet, de amint bonyolódik egy mondat, belebotlik egy rafinált ragba, megáll kicsit, majd belegabalyodik, és szinte látom, ahogy megvívja a maga szélmalomharcát - mint afféle Don Quijote - az igeragozás Dulcineájáért.
Az önözés sem igazán megy neki, inkább valami furcsa egyes szám harmadik személyt használ helyette. Legszívesebben letegezném, de hát az hogy nézne ki?
Egyébként a "színesbőrű" orvosokkal kapcsolatban nem teljesen pozitív eddig a mérlegem. Az ujjamat annak idején egy igazzy hentes rakta helyre, és főképpen azt a szót nem volt hajlandó érteni, hogy "fáj, bazmeg, kurvára fáj!"
Tudom, hogy ez nem bőrfüggő, de azóta fenntartásaim voltak, nah. De amikor meglátom Doktor Kián (így hívják, mert a nevét ki sem lehet mondani sajnos) a lelkesedést egy-egy probléma hallatán, az azért sok mindenről meggyőz. (Egyébként egy tök aranyos magyar barátnője van.)
Visszatérve a gyógyszerekre. nagyon durva, hogy egészen elvadult mellékhatások is léteznek egy-egy szernél. Bármi történhet, bármit kihozhat az emberből egy ártatlannak kinéző bogyó. Állítólag 27 év felett tömeggyilkossá is könnyebben válik az ember.

Apropó, bogyó! Undorító, hogy az édesítőszerbe is függőséget okozó anyagokat tesznek. Még négy éve szoktam rá, de akkor nagyon. Ma már teljesen megváltoztak a teacukrozási szokásaim emiatt. *belenéz a kamerába fájdalmasan* Megváltozott az életem, segítség!!
Nagyon régen még csészénként (2.5 dl) egyetlen cukorral és alig-citrommal ittam - a barátnőm értékrendje szerint ízetlenül, jelzem, ő meg csak teát rak a cukros citromlébe. Most teszek bele 3-4 kockacukrot csészénként (bocs, bögrénként), és ellenőrizetlen mennyiségű, úgynevezett löttyintésnyi citromot. A két időpont között eltelt 4 év, és szinte végig édesítővel ittam a teát. Az pedig ritka alattomos szernek tűnik a folyamatot elemezve.
Először egyet tettem a teámba. Aztán ez kevés lett, tettem bele kettőt. Utóbb már hármat pakoltam bele, és csak kényszerrel tudtam rávenni magam egy nagyobb nátha idején - amikor több liternyit ittam -, hogy az aszpartam-túladagolás elkerülése érdekében megint csak kettőt tegyek bele. Hát csoda, hogy amikor megint cukrot kezdtem el a teámba pakolni, hirtelen nem éreztem elég édesnek??? Na, ugye, hogy nem?! Közvetve pedig az édesítő fogja az elhízásomat okozni.

Hétfőn elkezdődik a diákéletnek nevezett gálya. Ismét. Bár jobbára azokon a napokon érzem magam pihentnek, amikor be kell mennem az egyetemre, de azért ez gálya, és ezúttal én fizetek érte és nem fordítva.