Na az úgy volt, hogy itt nálunk a cégnél - sok más egyéb, új dologgal együtt - vacsiúj kávéautomatát is tesztelt az office-unk. (Ez a "pozitív" része volt az újdonságok bevezetésésnek; a szívásokat nem sírom ide - másnak is van elég nyomora, nem terhelem az enyémmel.) Ezt úgy kell amúgy érteni, hogy bent, az emberek asztala mellett, egy kis virágokkal elkerített részen, nem ám a konyhában.

Természetesen pár nap alatt híre ment az egész vállalatnál, hogy márpedig nálunk mi finomság terem, és csodájára kell járni, hogy forró csokit fakasztottak a sziklából, így hát naponta többszöri zarándoklatra fel!!

Hát mint egy cigánykaraván, olyan állapotok uralkodtak az első hét végére.

Csevegés, heherészés, a sajnos hangosan üzemelő automata folyamatos járatása.
Aztán egyre tömöttebb sorok, ricsaj, az ajtókilincs sose hűlt ki.
(Amúgy ismerős az az érzés, hogy állandóan felkapod a fejed, mert 1-2 percenként valaki bejön a szobába, megáll, és körülnéz? Kurvára fárasztó egy idő után.)

Néhány bicskanyitogató foszlány a kollektív logfájlból:
" - Hehe, ez biztos zavarhat benneteket ez a zaj egész nap, hehe."
" - Piri, a forró csokiból is igyál, azt mindenképp ki kell próbálnod, várjá nyomoknekedegy 8asgombot."
" - PERSZE, NEM ZAVARSZ, MONDJAD, TIBIKÉM.... ZSSSSSS-SSSSSSSS...
KICSIT HANGOS A GÉPMÖÖÖÖMMMMMMM.... , MONDJAD ÚJRA, KÉRLEK..."
" - Jajj, melyiket válasszam, miből nem ittam még?"
" - Hát itt már sorszámot kell tépni!??"

Mielőtt parasztlázadás tört volna ki, és elindítottuk volna a jogosultság-igénylést céges emberölési engedélyekre, a főnök korlátozta a júzerek kávégép iránti "láthatási jogát", de persze az elszántak nem lankadtak.

Újabb trükköket vetettek be: egyszerre több adag kávét és forró csokit spájzoltak be, a méregdrága teákból is naponta fogyott el egy-egy doboz (szánalmas feeling), mert hát délutánra is kell valami. (Hozzátenném; a konyhában továbbra is korlátlanul van mindenkinek ezerféle ízben Pickwick tea meg Omnia kávé, ingyé!)

De még a takarító és a biztonsági őr is szemmel láthatóan hízni kezdett a 4. hét végére.
Ha esetleg valamelyik alkotóelem kifogyott, akkor hitetlenkedve bámult a bociszempár a gépre, hogy ELROMLOTT, majd azt tette, amivel aztán tényleg meg lehet javítani egy ilyen hibát: megnyomta a gombot még egyszer, és még egyszer.

De minden jónak vége szakad egyszer, és persze előre terjesztettük a hírt, hogy ne nagyon fárasszák már csokival hízlalt combjaikat ezek a héten átgyaloglással, mert úgyis pofára esés lesz belőle, kávétlan lesz a zarándokhely...... de végül a legjobban az tetszett, hogy kiderült, némelyek még nálunk is tájékozottabbak: már tudják azt is, mikor érkezik a következő tesztgép!

De ne rohanjunk annyira előre, élvezzük ki a pillanatot!

Ma reggel - mert hogy most járt le az első tesztidőszak -, érkeztek még elszórtan nem túl jól értesült emberek, és persze csalódott képpel távoztak. Carpe diem! Mindnek megvizsgáltam az arckifejezését! Ez a látvány oly kedves szívemnek!

Persze vannak, akik beszólogatnak, hogy biztos mi intéztük így, és hogy lesz itten változás, meg nuku korlátozás! Azoknak mindnek jár valami frappáns viszontválasz is, célozgatva valamiféle 43 kiló elfogyasztott csokiporra, és hogy nagyon szívesen látjuk őket mostantól hátsó szándék nélkül is, muhaha!!