Most már annyi minden gyűlt össze, hogy egyszer majd az asszuáni gátat átszakító Nílusként fognak rááradni a blogra, aztán győzze mindenki olvasni. Én meg győzzem leírni.
Új családtagunk egy kicsi, szürke doboz képében érkezett... vagyishát előbb kék volt, és csak némi késelés után lett kicsi szürke. Ki kellett bontani, mielőtt valaki valami másra gondol! Egy DVD-játékos a lelkem... kicsi szívem szottya. Eddig nagyon pozitív élményeim vannak vele. Majdnem olyan jó, mint a fapados MPlayer. Annyira mindenevő, hogy amit ez nem játszik le, az nem is létezik. És nem kell működésképtelen codec pack-okkal rohangászni, nem kell az amúgyis labilisan működő ún. ablakos rendszert folytonos újratelepítésekkel bombázni... egyszerűen leül az ember a fotelbe és nagyképernyőn élvezi a műsort. Vagy amilyen képernyője van neki. És ha nincsen előtte fotel, akkor ágy... vagy matrac... na, szóval egyénfüggően élvezkedjen mindenki!
A nappaliban szerencsére még a felső szomszéd által nyújtott, enyhe fűrésztelep fílingű akusztikai élményt sem kell élvezni, úgyhogy egyenesen misztikus mértékű a tökély. Élveteg és dekadens ábrázattal lehet kapcsolgatni egy csomó gombot a távirányítón, csak lemezt cserélni kell felállni a pattogatottkukoricás vályú mellől. Remélem, mindenki átérzi a helyzet komfortosságát.
Megvan az új doktori disszertációs témám is. A galád honfoglaló bugyikról fog szólni. Előbb azok szoktak elterjedni ugyanis, mint afféle nomád telepesek, csak éppen nem lövik le az indiánokat. Aztán beköltöznek a zoknik is. Helyes kis gombócok gyűlnek egy fiók alján és ezek sem lövik le az indiánokat. Aztán az elengedhetetlen kellékek jönnek, mint vonalzó, körző, rajztábla és számológép...Tulajdonképpen nincsenek indiánok a lakásban, ha így jobban belegondolok. Viszont már nem tudok nyugodtan elaludni anélkül, hogy ne simogassak meg egy szuszogó halmot a takaró alatt. És olyan jó elcsórni attól a másiktól ezt a biznyos takarót az éj közepén, meg ágyfoglalót játszani, ha vigyázatlanul átengedi a térfelét...