Miután tegnap eljutottam addig a nem kifejezetten felemelő felismerésig, hogy akkor is csúszok a suli befejezésével 1 évet, ha fejre állok, sokkal nyugodtabb lettem. Legalább idén nem görcsölök, hogy olyan dolgokat befejezzek, amiket felesleges. Az épszerket példul idén hagyom a fenébe. Jó lesz az majd jövőre is. De a többit ezerrel! Legnagyobb meglepetésemre például rekordidő alatt készítettem el újabb makettet és a hozzá tartozó vázlattervet. Holott azt hittem, hogy namostaztán éjbe nyúló fáradt makettvagdalás leszend a sorsom. Annyira jó, hogy tévedtem!
Melókeresés in progress. Van ugyan most a mostani helyen egy futó munkám, ami kábé 1 hónapig lefoglal, de vészesen gyanús, hogy a nagyfőnökség nem akar 5 ember miatt fenntartani egy 200+ négyzetméteres irodát. Pedig még akár oda is lehetett volna költözni. 40 négyzetméter fejenként... mondjuk csak két fürdő, WC és konyha van... de pl. melyik albérletben van ennyi számítógép??!
Ma megint itthon vagyok egy kicsit az albiban. Lassan alig lakom itt. Persze nem fogok elköltözni, de kilóg a fél lábam és ezen az állapoton igazán nem segít, hogy Párduchölgy lépten-nyomon belebújik a pasijába... és mivel hivatalosan külön szobában laknak és nem is akartak egy szobába költözni, holott fel is ajánlottuk, ezért nagyjából én kerülök padlóra, vagy lábtörlőre, ha ők turbékolnak. Jó, sosem vágtak még ki... de hétvégére már lettem azért elküldve, hogy lehessenek kettesben. És oké-oké, nem vagyok olyan köcsög, érzéketlen tuskó, hogy ne értsem meg. Végülis ez is egyfajta ízt ad az ittlétnek. És sokkal egyszerűbb, ha így fogom fel. Viszont cca. hetek esnek ki úgy, hogy nem is vagyok itthon. Most tűnt fel például, hogy jéééé, az erkély előtti fa immáron levélbe borult és eltakart minden kilátást, viszont tök szép és minket is eltakar. Várom az időszakot, amikor végre megint lehet az erkélyen aludni. Főleg mert ez nagyobb, mint a tavalyi albérletünké volt.
...najó, lassan megyek is iskolába...