Időközben csendben a nagyobbik fiatalúr pedig elkezdett oviba járni.
3 nap bemelegítés után a múlt hét csütörtök-péntek már teljes nap volt. Mondanám, hogy osztatlan sikert aratott a dolog (mert már az első három nap is alig akart eljönni a délelőtti egy-két órás látogatás végén - állítása szerint ebédre és aludni is szívesen maradt volna), de mikor pénteken érte mentem (mentünk, de én mentem előre kitárt karral, így engem látott meg először), Kisherceg dühös volt, és elrohant előlem.

Kellett neki 5 perc látványosan mérges és nyomatékos játszás, hogy felengedjen, megfogja a kezem, és elinduljon velünk haza. Nem nehezteltem rá - emlékszem kiskoromból, hogy én is mennyire dühös voltam anyámra, amikor később jött értem, mint ahogy én azt helyesnek gondoltam (pedig akkor már iskolás voltam).

A hét első napján viszont itthon maradtunk, mert sikerült valamit összeszedni is - még péntek éjjel megjelentek a szokásos, éjfél előtti ébredéssel járó tünetek, ami után már kábé tudni szoktuk, hogy pár napig mi egészen biztosan nem alszunk sokat.
Két reggel is egy földre dobott kispárnán ébredtem, fél kezemmel az ágyban alvó kezét fogva. Kemény a parketta - bárki bármi mást mond, ne higgyétek el neki.