Najó, adós voltam azzal a kilenc könyves listával.
Jöjjenek akkor minden sorrend nélkül, ahogy eszembejutnak. A lista persze korántsem fedi a le teljesen a "kedvenceim" kategóriába tartozó könyveket, de ha már szelektálnom kell akkor mondjuk azokat a könyveket írom ide, amiket bármikor újra és újra képes vagyok elolvasni. Függetlenül attól, hogy hányszor olvastam eddig.

Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Valójában szinte bármelyik könyvét ideírhattam volna, mert nagyon szeretem a humorát (és az állatokat) és képes vagyok hangosan vinnyogva felröhögni nyilvános helyeken, akármit olvasok tőle. Éppen ezért ritkán megyek Durrell-könyvvel nyilvános helyekre.

Frank Herbert: A Dűne
Ez egy fura szerelem volt a részemről. Először csak az első regényt olvastam el a ciklusból és sokáig nem voltam képes a többi kötetet végigolvasni. Őszintén szólva elsőre nem is fogtam fel a sok érdekes apróságot a Dűne-világból. Aztán másodjára - mikor kábé két év eltelt már - ledöbbentem, hogy hogy a csudába képes valaki létrehozni egy ennyire összetett univerzumot a regényéhez. És faltam a betűket...
De a többi kötet még mindig nem kötött le igazán. Egyszerűen unalmasnak találtam őket. Aztán valami elromolhatott idebenn, mert elkezdtem kölcsönkérni egy haveromtól a többi részt is. Végül már alig bírta a tempót. Amit egyik nap elkértem, azt másnap visszakapta és már nyafogtam is a következőért.

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Csak hogy valami divatos és felkapott is legyen benne.
Valamikor a gimi könyvtárából kölcsönöztem ki a trilógiát egy osztálykirándulás előtt. Akkoriban annyit olvastam, hogy képes voltam szinte találomra kikölcsönözni bármit a könyvtárból. Hetente 2-3 könyvél alább nem adtam. Na, persze, tanulni alig tanultam... és rendes, jólnevelt lányként nem jártam el sehová, tehát valamivel el kellett töltenem az estéimet.
Azt hiszem, ennek a regénynek a címe egy másik regényben szerepelt (Katherine Paterson: A nagy Gilly Hopkins) és ott istenítettek és azért esett végül erre a választásom.
Szóval volt ez az osztálykirándulás és volt rá ez a regény. Egy osztálytársam be is szólt a buszon, hogy "jó kis könyv az". Vállatvontam. Este meg zseblámpa mellett olvastam tovább. Másnap meg fájt a szemem.
És vagy 6-8 évig minden nyáron volt rá három napom, hogy megint elolvassam. Tulajdonképpen minden nyáron halálra untam magam, amig el nem kezdtem dolgozni.

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a kommandó
Az a vicc, hogy mostanában már kicsit unom Fable kisasszony regényeit. De az elsők még frissek és fiatalosak voltak és pergősek. Anyámnak akkoriban volt egy Fable-vásárlási rohama és egymásután vett vagy 5 regényt tőle. Én kitartóbb voltam, mert az utolsó kettő kivételével majdnem mindre összespóroltam valahogy a zsebpénzemet. Ő azt hiszem, hamarabb unhatta meg a kicsit egy kaptafára íródott zsarus történeteket. Készséggel elismerem, hogy nem az irodalom csúcsáról beszélünk.

Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
Kicsit meglepődtem a neveken, amikor kézbevettem a könyvet, de meg kell hagyni, egészen jól el lettek találva. Talán a végén pont emiatt kedveltem meg a sorozatot.
Kicsit sajnálom, hogy magyarul nem nagyon adtak ki több Hobb-regényt. És főképpen hogy a hajós sorozata így félbe is szakadt.

Raymond E. Feist & Janny Wurts: A Birodalom trilógia
Az egész Résháború-sorozat tetszett tulajdonképpen, de valahogy ezt a három kötetet érzem igazán jónak. Biztosan nagy szerepe van ebben annak is, hogy kicsit japánosra lett véve Kelewan hangulata. Hát hiába, japán-mán volnék, vagy mi. Megveszek a ferdén metszett mandulaszemektől...

J. Goldenlane: Vizek sodrásában - A Nester Ház
Mondhat bárki bármit, szerintem igazán jó Codex-regényt Goldenlane bírt írni. Bizonyára azért is szeretem ezt a regényt, mert egy az egyben azt a Sytist adja vissza, amit annakidején mi is játszottunk. Nyoma sem volt az emelkedett miszticizmusnak, meg a rejtélyeskedő árnyharcoknak. Francot. Bűnbandát alapítottunk és magasra szárnyalt nemesi házunk büszke signuma...

Mario Puzo: A Keresztapa
Úgy emlékszem, előbb olvastam a regényt, minthogy a filmet láttam volna és nagyon megfogott a maffia romantikája. Biztos belülről kevésbé szórakoztató az egész, de hát ez egy regény.
Egyébként a folytatása, A szicíliai is egy jó kis történet.

És akkor most írjak valamit kilencediknek a fejemben kavargó ötvenből...
Najó, legyen.

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Ezt meg azért olvastam el, mert odahaza porosodott belőle egy példány és éppen nagyon unatkoztam. Egyébként le nem vettem volna a polcról, mert állati ronda borítója volt és borzalmas por szag áradt belőle, de addigra már szinte minden betűt felfaltam, amit találtam... még a telefonkönyvet is. És lám, meglepődtem, mert jó volt, sőt. Anyám Erdős Renée-könyvei után egészen furcsa volt, hogy van odahaza jó regény is. (Egyébként azóta tudom, hogy több is van.)
Szerintem a regényből készült film kicsit béna volt, de hát így van ez, amikor megfilmesítenek egy regényt. És abban a korszakban egészen jó filmnek számított talán. De az tuti, hogy nem kaptam volna tőle kedvet, hogy elolvassam.