
Kisherceg tegnap lett éppen 20 hónapos. Szokásos havi mérlegében leginkább a szótanulás szerepel. Na, meg az, hogy egyre gyorsabban és ügyesebben mozog, sőt szalad is. Ergo ha nem működik együtt, akkor igencsak nehéz vele minden. Pelenkázáskor sem lehet csak úgy lefogni, mert iszonyatosan izmos és ügyes. Úgyhogy vagy meggyőzöm, vagy semmi esélyem.
Arról meg senki nem beszélt nekünk előre, hogy a kilincset ilyen hamar feléri majd. Esze és ereje meg még a nagy biztonsági ajtó kinyitásához is megvan már. Így nem is 1 db hűtőzárat tanácsos előre beszerezni a konyhába, hanem kulcsra zárható ajtózárakat minden szobaajtóba.
Azonkívül rájött, hogy ha felveteti magát, akkor a felnőttek segítségével mindent könnyebben elér és menni sem olyan fárasztó. Úgyhogy lépten-nyomon nyújtja a kis karját. Néha persze nem oda megy az anya-mobil, amerre ő szeretné, akkor nyafogás van. Néha meg nem is tudjuk, merre is akarunk menni, akkor is nyafogás van. Néha meg nem vesznek fel, na akkor aztán pláne nyafogás van.
Meg úgy általában a nyafogással el lehet érni egy csomó dolgot. Ezt most már odáig fokozza, hogy ha hazajön, egyfajta véget nem érő nyafogási hullám kezdődik, ami igencsak idegőrlő.
A múltkor egész nap a nagyi vigyázott rá és mondta is, amikor hazaértünk, hogy milyen tündér volt a gyerkőc... ekkor pedig Kisherceg elkezdett nyafogni.
Lackfi János: Dorottya legyőzi a hisztit
A hiszti sózsák lehet,
Százötven kiló,
Lábamra csimpaszkodik,
Mint óriási ló.
Felemelni nem tudom,
A hiszti nehéz,
Lerogy alatta a láb,
Megfájdul a kéz.
Rángat össze-vissza csak,
Jobbra-balra ráz,
Földre húz, ordíttat is,
Zeng belé a ház.
Kifacsarja a szemem,
A könnyem csöpög,
Orromból üveg folyik,
Kivörösödök.
Bármit kérnek tőlem, az
Nem tetszik neki,
Biztat, mondjak rá NEM-et,
Lábam tekeri.
De ha apa megölel,
A simogatás
A száz kilót leszedi,
Majd cipelje más.
Ha majd apa felemel,
Elbír engemet,
Könnyű lufi lettem, és
Szinte lebegek.
2 megjegyzés:
Ikreket szültél 20 hónap különbséggel... :))
Fenét, titokban klónoznak. :))))
Megjegyzés küldése