Így másfél év után fogtuk az itthon porosodó kábé 10 méteres UTP Crosslink kábelt, hogy most aztán jól összekötjük a számítógépeket, és majd mindketten (egyszerre) dőzsölünk az internet és az összesen öt vinyó örömeiben.

Hittünk önmagunkban és az Erőben. Hiszen ennek elvileg tök egyszerűen kéne működnie.

A gépek összekötése úgy két percet vett igénybe.
Majd beállítottam a rendszeremet, hogy csináljon hálózati kapcsolatot...
...ennek eredménye az lett, hogy megjelent egy bejelentkező képernyő, ami eddig sosem volt, és kikapcsoláskor is kissé más ikonok jelentek meg, mint régen. De másodjára azért sikerült a saját felhasználói felületembe belépnem. Kicsit megakadt a kezdeti lendületem.

Már kissé félve definiáltam munkacsoportot, éééééés igeeen!Elkezdtem látni a hálózatot. És tudtam a helyi hálózatról másolni! Egy picit lehangolt a tény, hogy egyelőre csak magamról. Ez 10 méter kábel nélkül is ment... hmmm... a modern dolgok előnye, hogy végérvényesen képesek megbonyolítani a legegyszerűbb dolgokat is. Vagy valami ilyesmi okosság.

Közben rávettem Szőkeherceget, hogy jelentkezzen be ugyanabba a munkacsoportba, ahová én is. És akkor végre láttuk egymást is. Mármint a gépeink.
Aztán könyvtárakat osztottunk meg. Tisztára perverz.

Aztán rebootoltam.

És megint csak saját magamat láttam a hálózaton. Net még sehol sem volt az éterben.
És valamiért a nem is csatlakoztatott Bluetooth-csatolómat akarta hálókártyaként definiálni a windóz. De erről kábé félórás közelharc után lebeszéltem.
Oké, utána megint láttam a hálót. És rajta saját magamat. Ehhh.

Fél tizenegy volt. Péntek. Rühelltem a Microsoftot, és azt, hogy nem vagyok hálózatépítő szakmérnök.

Kénytelenek voltunk szakemberhez fordulni.
Szőkeherceg felment a Belterj-csetre és körbekérdezett. Ennek eredményeképpen a TCP/IP beállításoknál manuálisan megadtam az IP-címeket és az átjárót... ééééééés működött! (Bár automatikus módban is kellett volna neki, de hát ez van.)
Láttam! Láttam a hálózatot, láttam Szőkeherceg vinyóit, tudtam telepíteni! Láttam!

Még a megosztott internetet is láttam. Egy körömhegynyire voltam a kaputól, ami elválasztotta a gépemet a nagyvilágtól!

És ennyi.
Ennél nem jutottunk tovább.
Akkor sem tudtam kimenni a netre, ha megfeszültem. Beállítottam mindent, defináltam azt is, amiről azt sem tudtam, micsoda. De semmi. Az internet rám sem bagózott.

Úgyhogy kénytelen vagyok elkönyvelni, hogy bár papír szerint mindent szabályosan végrehajtottunk, képtelenek voltunk megoldani ezt a baromira egyszerű feladatot.
Kudarcot vallottunk.

Reggel aztán megkérdeztem Kisangyalt, aki megsimogatta a buksimat, és megnyugtatott, hogy ez így nem is fog működni, bár papíron kéne neki. Fogjak egy HUB-ot (switchet vagy routert), és kössem a modem elé. Úgy majd fog.

Úgyhogy hétfőn szerzünk újabb kábeleket, és nekiugrunk megint. Mert amúgy van itthon egy HUB is elfekvőben, csak kábel nincs hozzá.

Na, ez a háztáji tudósítás kissé geekre sikeredett. Bocsika.