Elmúlt egy hét, tudom. És még egy büdös mukkot sem mondtam Debrecenről.
Tulajdonképpen nem is volt amúgy semmi, pihentünk, vagy mi a szösz. Úgyhogy csak nyálas virágokról hoztam nyálas fotókat. A bögyös majorett-lányokhoz nem fértünk hozzá.

Szombaton annyira meleg volt, hogy bár felmentünk a városba mászkálni, rövid idő alatt felforrt az agyvizünk és inkább az Élményfürdőt választottuk a művelődés helyett.
Pedig én szórakoztattam a srácokat. De tééényleg!
Egy csomó érdekes apróságot meséltem Debrecenről. Hogy a Főtéren álló teplomig hosszában építettek egy fahidat a fejesek, hogy ne legyen sáros a lábuk, meg hogy leégett a fél város, meg hogy a kedvenc tanárom tervezte a rági művházat, aminek a helyén most egy gigamega...khm... förmedvény van. Meg ilyeneket. De végül a meleg győzött.

No meg az, hogy bár cca. 2 évig rajzoltam élményfürdőket, aquaparkokat, NASA-technológiával felszerelt jacuzzikat és folyton csak a nyálamat csorgattam, sosem láttam egy ilyen... hmmm... viziplázát.
Imádom a vizet egyébként. Szerintem mondjuk ezzel a legtöbb ember így van.
Jó, a fülmosás macerás, tudom.

Tulajdonképpen nem is nagy durranás az egész, gőzöm sincs, mit vártam. Van egy pár medence, egy csomó csúszda és minden medencében bugyog, zubog és hullámzik, vagy áramlik a víz. Marhajó, de kábé 2 óra alatt elveszti az egész az újdonság varázsát, plusz addigra az ember kiáztatta már mindenét, végigjárta (ha merte) a csúszdákat. (Én nem mertem.) És valahogy pont 2 óra után kezdesz el percdíjat fizetni a belépődön felül...

A vicc az, hogy a kéthetes ún. nyaralásunk alatt akkor először lazultunk el úgy igazán és hát Szőkeherceg is megjegyezte: a nyaralás nem nyaralás víz nélkül.
Jövőre majd talán sikerül nem az esős évszakra időzíteni a pihenést.

Vasárnap meg Virágkarnevál volt. Ami mondjuk a tévéből viszonylag szórakoztató. Ellenben Szőkeherceg még nem látta sem élőben, sem élő adásban, úgyhogy kezdetnek leültettem a helyi tévé közvetítése elé, hogy szokja a dolgot, amig elkészül a reggeli.
Ha 8-kor elindul a menet az Állomásról, akkor egy bő óra, amig végigérnek a főutcán és vagy másfél óra, amig odaérnek a Stadionba, úgyhogy volt időnk összevakarni magunkat, hogy az izgalmasabb előadókat megnézzük. Például a mellkidobós ruhában feszítő majoretteket és a csini hastáncos lányokat.

A gond ilyenkor egyedül a tömeg. Ez persze a képernyőn nem látszik. A borzalmas meleg sem, ami fogadott bennünket az utcán.
Ott valahogy tök látványos. Nem állnak eléd, sőt a kamerák kifejezetten felülről veszik az előadást és szépen körbejárják a virágkocsikat. De kamerán kívül mi van? meleg és rohadt sok ember.

A tömeg viselkedése minden évben élményszámba megy. Tanulmányt lehetne írni róluk. (De inkább nem.) Mintha osztogatnának azért valamit, hogy konkrétan mindig pont eléd álljanak az apukák a nyakukban három kövér visító gyerekkel. Vagy a nyugdíjas néni pont előtted szúrja ki a kis helyét, ahová letáborozik a szétnyitható napozó ágyával és hangosan felháborodik, ha előtte mersz elközlekedni - mert ugye amúgy máshol nem lehet.
Rühellem a tömeget.

Hagytuk is az egészet a fenébe és bementünk a Botanikus Kertbe.
Siettünk, mert a Pálmaház csak délig van nyitva.
Meg ahogy mi azt elképzeltük, ugye. 1/2 12-kor csak zárt kapukat találtunk, amiket tök feleslegesen zörgettünk. Ahogy csalódottan bóklásztunk a környéken és virágokra vadásztunk nagylátószöggel és polárszűrővel, látjuk ám fél egykor, hogy beslattyog a néni a biciklijével és csodák-csodája: kinyitotta a pálmaházat.
Mégiscsak bejutottunk a misztikus nyitvatartású szent helyre!

És bár etetésidő volt, de lekaptam a kis gonosz húsevő bestiát. Éppen a száját törölgette.



Amikor hazaértünk, annyira erőtvett rajtunk a lustaság, hogy évek óta először úgy döntöttünk, idén a tévésekre bízzuk a Tüzijátékot.
És így utólag ezt valahogy nem bánom.