Aki csak egy picit is közelebbről ismer, az tudja, hogy rajongok a keleties dolgokért. Vágott szemű, kicsit perverz mangalányok, elefántcsont sárkánygyíkok, hordhatatlan kimonók, papírfalú házak, kockafejű építészek... és a kaja. A japán, a kínai, a thai, az indiai... tökmindegy, csak finom legyen!

Valószínűsíthető, hogy ebből a mániából kifolyólag vetettem rá magam egy diadalmas visítással kísért bakugrással a Tesco keleti kajás pultjára. És bevásároltam, igen. Fincsi tésztát, darabolt és gyanús zöldségféléket és még gyanúsabb kaja-alapszószokat.

Ha még egyszer valaki diadalmas visítással kísért bakugrást lát tőlem, az azonnal csapjon fejbe egy méretes golfütővel.
Soha többet nem veszek zöld curry-t, esküszöm! Itt helyben leteszem a nagyesküt a bloggerek védőszentjeire. Mindre! Soha! Többet!

Egy kicsit tart az ember attól, hogy egy hermetikusan lezárt papír zacsiból mi is kerül elő és vajon finom lesz-e, ha összekeveri csirkével, kókusztejjel, zöldborsóval... De bizakodással néz a főzés elébe, hiszen ezek a cuccok általában finomak. Még akkor sem kezdtem gyanakodni, amikor megláttam, hogy a zacsiban egy újabb zacsi lapul, amiben viszont kicsit fura állagú zöld szmötyi, vagyis inkább trutymó pislog.

Aztán kinyitottam.

Ekkor megcsapta az orromat a bűz. Nagy Bével! Bűz! Szerintem ettől a bűztől a Mélységlakók is visszamenekülnének hínárlepte, miazmás kipárolgásokkal teli barlangaikba. Sőt, ha tudnának, akkor valószínűleg átjárót nyitnának egy másik síkra.
Nekem viszont csak az ablakig sikerült eltámolyognom.

Jelenleg a konyha demilitarizált övezetnek számít. Három különböző illatosító próbálja elnyomni A Mindent Átitató Szagot.
Egy narancsos 9 percenként újabb adag permetet fröccsent a levegőbe, valamint teljes erővel üzemel a legborzalmasabb, penetráns, édeskés, émelyítő szagú szobaillatosítónk és egy fél flakon vaníliás légfrissítőt fújtam szét. De még mindig érzem. Azt!
És szerintem a szomszédok is lincselést tervezgetnek.

Egyébként a kaját végül befejeztem. Egészen ehető lett és a főzés végére a bűz is az elviselhető fokra csökkent. De - bár hősiesen próbáltam - nem bírtam belőle két falatnál többet enni. A Szag beleitta magát az orromba és ha csak egy molekulányit is megérzek belőle, azonnal eszembejut, mit éreztem a főzés elején... és egyből elmegy a kedvem az evéstől és az élettől is.

Ha valaha úgy tényleg, de igazán fogyókúrázni kezdenék, a zöld curry lesz a legvégső megoldás. A vállról indítható nagyágyú, amit a filmekben akkor vetnek be, amikor már Tom Cruise is befuccsolt.
Azt hiszem, ezzel két hét alatt anorexiásra tudnék fogyni...