Valamiféle álomkór hatalmasodhatott el rajtam.
Francba a melóval, francba az utolsó vizsgával... a szervezetem úgy döntött, hogy a biológia minden törvényét, szabályát meghazudtolva az elefántnyi mennyiségben bevitt koffein adag ellenére pihe-puha ágyacskára, párnára, paplanra vágyik és bizony egetverően tudna horkolni.
Még kitartok, de bármelyik pillanatban álomra bukhat a fejem, hogy aztán pár órával később billentyűzet lenyomatos homlokkal eszméljek ismét a világra.
Ezt az állapotot tetézte a kolleganőm fia, aki reggel bejött.
Bemutatkozott.
Ő Álmos. Szegény nem tudta meg, hogy csak a páratlan lélekjelenlétemnek köszönheti, hogy nem azt kapta válaszként, hogy "Húúú, én is, de már főztem kávét, neked is jut..."
Baromira bugyuta poén lett volna amúgy, tudom én. De hajnali féltízkor jobb nem jön belőlem.

Az ex-osztálytársaim kitalálták, hogy a szombati érettségi találkozóról megmaradt mintegy 10 ezer forintot fordítsuk jótékony célokra és hozzunk létre egy díjat, amit majd felajánlhatunk régi iskolánk kimagaslóan teljesítő, ifjú titánjait segítendőleg...
Szép ötlet, csak nagyon félek, hogy hamvába hal, hacsak pár hasonlóan idealista lelkes ember nem támogatja a későbbiek folyamán eme jeles kezdeményezést.
Megaztán. Valljuk be: tíz rongyos ezres azért nem sok. Mondjuk kábé 2 ismeretterjesztő könyvet tud belőle venni a lelkes ifjonc. Vagy 5 ponyvát. Vagy 15-öt, ha antikváriumba megy.
Elgondolkodtató, hogy hogy lehetne ebből az ötletből valami tényleg használhatót kihozni...