Sajnálatos plázacicaláz kapott el. Úgyhogy sürgősen vásárolnom kellett. Ruhát, mi mást? Na, nem volt egyszerű dolog. Immáron lassacskán már csak a konfekcióméret vége felé kapok magamra nadrágot.
Már az első boltban szembesültem a kínálat visszatetsző mivoltával. Mert mit is árulnak? Anorexiás tinikre méretezett falatnyi szoknyákat, szintén alultáplált tinikre méretezett gyárilag szakadtra használt nadrágokat, divatkukalakó színekben természetesen (lásd: kéthetes párizsi rózsaszín, kiégett neonlámpa narancssárga, barnás-zöldes-libafos szín, kékes-trutymósárga) és szakadt ribancok ízlésvilágának megfelelő, tépett neccharisnyára emlékeztető felsőket. Bizonyára mind haláltrendi és gigamárkás. Mindazonáltal, köszönöm, de nem akarok azon tanakodni reggelente, amikor elmegyek a tükör mellett, hogy vajon honnan szereztük ezt az absztrakt bohócot ábrázoló neoprimtív festményt. Na, úgyhogy tovább is mentem a következő boltba.
Itt már voltak farmerszínű farmernadrágok is. Igaz, hogy mind úgy nézett ki, mintha igénytelen hippikolóniák minden tagja hordta volna már, de legalább nyomokban tartalmaztak farmerkéket. Viszont csak 36-os méretig. Háháá! Viszont volt extra méretű ruha kínálatuk a reklámtábla szerint. Na, nosza! Bár nem érzem magam elefántnak, de hátha a gigatrend szerint már biztos annak számítok, gondoltam. Hát nem. Tévedtem. Volt egy csomó dagadt plázaluvnyára gyártott halásznadrág jellegű flitteres izé... úgy nagyjából 50-es fenékmérettől felfelé. Szóval oké. Végkövetkeztetés. Lehet ruhát kapni 30 kilóig és 150 kilótól felfelé. Ühümm... na, menjünk a következő boltba!
Jééé, konszolidált kínálat. A megatrendi eladócsaj mély fintorral konstatálja a potenciális vásárló belépését. Azért sem veszek róla tudomást! Jééé, leárazott farmerek! Nyilván kimentek a tegnapelőtti divatból. Nincsenek csőlakó sztáljban szétszaggatva, jééé! Na, nézzük csak a legnagyobbat! Aztaaa! Ez jó rám...
Szóval most van egy tök kényelmes, dögös, divattalan, trendtelen farmergatyám, amiben jólérzem magam. Na, nyomás a következő boltba!
Konszolidáltsági mutatónk ezúttal kilendült. Negyvenes, irodaszékbe hízott alkalmazottak előnyben. (Jelzem, még pár év, és én is odajutok.) Kis kutakodás után azonban került azért a kosárba itt is pár dolog. Egy elegáns szürke nadrág, egy újabb (picit szűkebb) farmer és egy hízás elleni, hashájkiemelős felső után meguntam a vásárlást. Meg aztán lassan zárni is kezdett minden üzlet. Már úgy hessegettek kifelé az eladók a felmosófával...
Még az állatkereskedésbe azért beengedtek, hogy megcsodáljuk a kínálatot, ha már arra járunk. A folyton alvó szkunk már régi ismerős, valahogy nyolcvanezerért nem akarják elvinni, ő pedig csak eszik és alszik. Már tök dagadt a kis szőrmók, bár eddig jobbára összegömbölyödve láttuk. Aztán van ott egy unott csincsilla, bőszülten tisztálkodó nyulak, a prüntyögő papagájok és jópár kopasz tengeri malac.
Ahogy kiléptünk, már húzták is le a rolót.
Jót plázáztunk, na.