Tehetséges időelbaszó vagyok.
Már hétfőn keményen neki kellett volna állnom rajzolni, meg tanulni. Ehelyett szerdán még feltelepítettem a gépemre az Emperor of Dune-t (amit már háromszor végigjátszottam amúgy, de még mindig tud újat mutatni). Csak egy kicsit, tudjátok...?

Aztán szerda éjjel (kábé egykor) a játéktól gúvadó szemmel úgy feküdtem le, hogy a heveny gyomorideg kerülgetett a tervezett hétnapos tanulásból kimaradt potom három nap miatt. (Na jó: nem elég, hogy megvert a gonosz ellenség, de még a rajzzal se haladtam! Ha legalább én győztem volna!!)
Álmodtam is minden baromságot. Atreides katonákat kergettek Harkonenn bérencek az autószalonban, amit terveznem kéne... (Vajon kiszúrná valaki, ha becsempésznék a tervbe egy Sardaukart? Mondjuk, mint vevő az autószalonban. Hisz bármikor bejöhet egy, nem? Na ugye!)
Aztán végül tegnap reggel nekifeküdtem azért a feladatnak. De természetesen így is fogok éjszakázni, ahogy azt kell. (És nem, nem gondolunk bele, hogy hol tarthatnék már, ha nem... nem, mondom, hogy nem!)

Tegnap este jó kis haveri összeröffenést tartottunk. Picit rövid volt, de nagyon jól jött és pont jókor. (Ezalatt seregeink az autószalonban táboroztak.)
Köszönöm a részvételt a résztvevőknek, az ajándékokat, meg úgy általában.
Volt Drótsáska és Sáskáné (a kis Sáskát otthonhagyták (őt még egyszer meg kell ám néznünk, amíg még kicsi és elbűvölő és nem durcás és nem harap), holmi ürüggyel, hogy féltik a berendezést, meg ilyenek), volt Kisangyal, Méregzsák, Ördögtestvér, meg Ördögasszony.
Teletömtem mindenkit muffinnal.
(Kivételesen meglepően jól sikerültek. Ezúttal ugyanis a receptekkel ellentétben tettem bele tejet is.)

Remélem, a delikvensek még jól vannak, és nem a heveny muffin-mérgezés tüneteivel küzdenek éppen. (Ha igen, akkor tiszteltetem az ügyeletes orvost; kérem alásan én csupa friss, hazai (szittya), jó minőségű (szaloncukormentes) alapanyagot használtam!)

És még a Karácsonyra vett csilis csoki is elfogyott. Eredetileg azért szereztem be, mert az eddigi tapasztalatok alapján a csilis csokikrém például kifejezetten finom. Gondoltam, ez is finom lesz. Hát... izé... Számomra mégis inkább büntető-csokiként hatott.
(Képzeljünk el egy étcsokit sok Erős Pistával. Na, kb. olyan, csak jobb marketinggel.)

A cucc végülis kétféle reakciót váltott ki a kontrollcsoportokból a mintaosztás után. Az egyik felének nagyon-nagyon ízlik. A másik felének meg nagyon nem. (De annyira, hogy a próbaként tört csokidarabka se fogyott el. Ezen darabkákat az előző csoport tagjai lopkodták el a tányérokról.)
A harmadik fél pedig inkább meg sem kóstolta. (Hja, nem szeretnek kockáztatni.)

Kisangyal pedig meglepett egy csodálatos kávésbögrével. Pontosabban kettővel. Egyszerűen csodálatosak! Tudja, hogy imádom (már-már mániaszerűen) az Alessi-dolgokat. És hát meglepett egy csúcsformatervezett szépséggel. Amivel mellesleg két hete szemezgettem a Kátayban. És ezt neki nem is mondtam. Még.

Na, megyek is, mert ma nem volna szabad elbaszni az időmet. Este meg megyünk haverokhoz látogatni és nekik is kell majd muffint sütnöm. Szőkehercegnek meg ebédet.

Utólagosan Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

Az ideit is kipipálhatjuk.

Egy csomó jópofa dologgal lettem gazdagabb. Pl. van már láthatatlan tintával író tollam. Ami azért tök jó, mert én sem látom írás közben, mit írok.
No, persze a gimiben már kotyvasztottunk titkosítható tintát, ami csak melegítés hatására tűnt elő a papíron, de ez jobb annál. Csak győzze az ember UV-fénnyel.
És kaptam egy doboznyit a hőn áhított dán vajas sütijeimből is. Ami annyira finom, hogy mindig elolvadok tőle, ha véletlenül kapok/veszek valahonnan. No, és persze tök baró doboza van. Amit utána bármire lehet használni. Nem vagyok dobozmániás! Mondom, nem!!!
És végre van egy 1 Gb-os memóriakártyám is, hogy annyit fotózhassak RAW-ban, amennyi csak ráfér...
Persze nem bírtam ki és már az ünnep előtt megleptem magam ezzel-azzal. Annyira szépen kacsingattak rám azok a szépséges filctollak, hogy nem bírtam otthagyni őket... De a könyvek terén erős voltam. Alig vettem magamnak újat. Najó. Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromosa azért valahogy belopózott a kosaramba... De az új Dűne könyvet nem vettem meg, esküszöm! Hátha valaki még betoppan és azt kapom tőle. De eddig nem kaptam még.
És nem, nem vettem meg a kedvenc építészeim baromi drága köteteit sem, pedig tényleg nagyon csorgott a nyálam.
Ellenben vettem Photoshop könyvet, mert az mindig jó, ha van a háznál.
Viszont végeztem a Mikulásra kapott Gépezettel. Egész jó volt. Nem egészen erre számítottam, de jó volt. Pozitívan csalódtam a világ megalkotását illetően, de a történet elég fura volt. És a lektort is csókoltatom. Pár helyen ritka érthetetlenre sikeredtek az elütések miatt a mondatok.
De azért ez még nem von le a regény valódi értékéből. Főként abból, hogy ez az első valódi steampunk regény, amit olvastam. Jó a korrajz, jó a történelmi háttéranyag, zavaros a történetszövés, gyönyörű, ködös, füstös Albion. Azért kicsit több Vernei elemet még el bírtam volna viselni. Remélem, hogy lesznek más írók is, akik végre megpróbálkoznak a további steampunk-regények megírásával. Nagyon drukkolok nekik!
Tovább nem spoilerezek, mert vannak, akik még szeretnék elolvasni...
A nagy vásárlás közben pedig meghallottam az újabb zenét, amibe belezúghattam. Szőkeherceg mondjuk a falramászott már a Ghymestől is, nagyjából ez az újabb mánia is hasonló tüneteket váltott ki nála. És még nem is hallgatta végig az indián, skót, breton, ószirmi és kelta népzenés albumaimat. Sőt, a tibeti szertartási zenés albumot sem mutattam még meg neki. Mondjuk azt csak azért nem, mert annyira mélyre ástam el, hogy magam sem tudom, merre van. Az már kicsit nekem is sok volt.
Azért majd stikában, a HÉVen hallgatok Makámot. Úgy nem zavar senkit sem.

Örök sláger a "fűthető üléshuzat" keresőszó. Hát nem tudják, hogy a komplett ülésfűtés sokkal, de sokkal korszerűbb dolog?? Itt is van mindjárt egy:

(Igen, az ott egy vasaló. )

Végre vége!
Leadtam mindent, befejeztem mindent, megrajzoltam, kiszíneztem, leírtam, tanárt üldöztem és beadtam.
Kicsit hosszú kör volt. Keményen rajta is hagyta a nyomát az elmúlt két hetemen. Meg a szemem alatti karikákon.
Elnézést kérek mindazoktól, akiket elhanyagoltam emiatt... és elnézést kérek a blogomtól is, hogy nem frissítettem elég gyakran.

Innentől viszont vizsgaidőszak. Vicces, hogy már fősulin is akkor pihentem ki a félévet. Pedig ennek általában fordítva kéne lennie, úgy tudom. Na, mindegy. Becsülöm én a verebet is, hátha holnap majd hozzájutok egy pulykához.
Aztán majd ha nagy leszek, saját építészirodát nyitok. És elkezdek meló után rohangászni és megküzdök az idióta megrendelőkkel, akik a "fizetni kéne" mondattól hirtelen elfelejtenek magyarul és a bolygóról is eltűnnek. És majd rajzolok sokat napestig, meg látástól egészen Mikulásig. És majd lesz pénzem... és gazdag leszek... és fáradt.

Egyébként pedig azért megérte ennyit hajtani. (Stréber állat vagyok amúgy, tudom.) Egy darab pótZH-t nem kell írnom, míg a kollegám, aki a múltkor kegyeskedett nyilvánosan beszólni, egész héten pótolhat. Hát szóval ő tudja. De mintha nem neki lett volna igaza... Az ő baja. Nekem viszont meglesz a félévem. Sőt, úgy tűnik, annyira rettegtem a vasbetontól, hogy a végén sikerült belőle évfolyam szinten "kimagasló" eredményt elérni. Szóval nem tudom, hogy jött össze a dolog, de a legjobbak úgy 100-110 pontnál állnak, nekem meg van 150. Közte meg semmi, csak alatta. Büszke vagyok magamra, na! Éptöriből is sikerült egész jó eredményt elérnem a minitanulmányommal a Szent Péter térről.
Összességében ez okot ad ma nekem az önelégült arckifejezésre.


Munkahely.
A főnök megkérdezte, hogy mik a távolabbi terveim? Kicsit bambán néztem, hogy ahhoz neki mi köze van, mégis... De aztán ezt látva hozzátette, hogy ugye nem akarok elmenni az elkövetkezendő pár évben vidékre és saját irodát nyitni? Ugye, nem? Ugyanis szeretne hosszabb távon számítani rám. Így bő egy év után. Megnyugtattam, hogy nekem itt tök jó, jók a melók, agyondolgozni is szeretem magam. Úgyhogy ebben megegyeztünk és adott egy kis karácsonyi keresetkiegészítést.
Azóta nem kaptam karácsonyi plusz pénzt, mióta eljöttem Faszarcúéktól. Mondjuk amennyire rühell(t)em azt a bagázst, inkább nem számítok 13. havi félfizetésre, mintsem hogy dolgozzak velük. Az volt náluk mindennek a betetőzése, amikor egy jól elvégzett 60 milliós munka után kiszúrták a szemem rongyos 30 ezer forinttal. Számlára. És azon a melón ketten dolgoztunk egyébként. Egyenként két hónapig. Lehet számolgatni, hogy mennyire volt ez igazságos. Főleg azok után, hogy folyton ment a nagy rizsa (tejszínhabos), hogy így részesedés, meg úgy részesedés! Hát persze!
Na, azóta nem dőlök be a rózsaszín habos-babos, csipkés, királylányos, fizetésemeléses, pluszjuttatásos meséknek. Vagy legalábbis igyekszem. És őszintén szólva már annak is örülök, ha kifizetik a munkámat. Úgyhogy a mostani főnök visszafogottan előadott elismerése tulajdonképpen baromira jólesett.

És most megyek, repkedek egy kicsit, majd pedig leülök a babérjaimra.

Idestova hat éve rajzolgatok házakat és ma *tadamm* végre láttam egy olyat, amit én rajzoltam és kinőtt a földből!!! Nem valami jó arány, tudom, de úgy tűnik, hogy nem jó helyen voltam eddig.
Különben vicces kis ház ez. Nagy bátran kifelé dőlnek a falai, meg jó narancssárga is. A tervtanács amúgy el volt ragadtatva tőle. Ennek ellenére én azt hittem, sosem épül meg úgy, ahogy megterveztük. Az akkori tulaj bár örült a tervnek, amikor készen lett, mégiscsak húzta a száját... meg végül csak bevallotta, hogy neki tulajdonképpen ha netántán esetleg, akkor a biedermeier... Aztán fogta és eladta az egészet. Tervestül.
A mostani tulaj meg fogta magát és zutty, már építi is. Mire feleszméltünk, már megépült az első szint.
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mi sül ki ebből az egészből. Mégiscsak az első házam. Még ha nem is én terveztem, csak rajzoltam javarészt, akkoris.

Végre túlestem pár igazán húzos ZH-n. Tudom ám, hogy unalmas dolog a suliról írni. Nem valami felemelő, hogy az a fő téma, hogy jajjj, most ZH-t fogok írni, jajjj, most ZH-t írtam, jajj, most vizsgaidőszak lesz, jajj, lesz egy csomó vizsgám, húúú, még szigorlatom is, tyhűűű! De hát... most a sulinak/ból/ban/hoz/ra élek. Najó, ez túlzás. De elég rendesen leköti az időmet. Annyira éppen, hogy nem fenyeget a veszély, hogy az esetleg felmerült szabadidőmmel nem tudok mit kezdeni.

Volt egy jó kis éptöri ZH, ami azért érint mindig kicsit érzékenyen, mert mindenféle történeti tárgyat nehezen tanulok.
Hiába no, nem megy ez nekem. Imádom olvasgatni az éptöri, meg művtöri könyveket, de hogy hosszabb távon valami megragadjon bennem, ahhoz azért minimum órákon keresztül jegyzetelgetni kell.
Nem vagyok egy beseggelős tipus.
Most is tünci kis templomokkal, meg kastélyokkal töltöttem meg egy csomó lapot, amig egyáltalán némi képem lett az egészről. Legalább gyakorlom a rajzot, meg a csoporttársaim is szoktak nagyon örülni, mert utána fénymásolhatják a kis ábragyűjteményemet.
Viszont a mák, meg a fekete kecske vére velem volt valószínűleg, mert kifejezetten jó kérdéseket fogtam ki. 25 perc alatt telegyorsírtam, meg gyorsrajzoltam két oldalt, csak győzzék kódfejteni. Majd kiderül, mire volt elég. Pfúúú, de stréber vagyok!

Aztán volt egy jó kis vasbeton is. Na, az húzósabb volt.
Különben egyáltalán nem értem, hogy mi a francnak kell nekem sziltant, meg vasbetont, meg acélt meg fát tanulni, amikor a büdös életben nem fogok egy nyamvadt gerendát sem kiszámolni. Mert úgysem lesz rá jogosultságom és különbenis azért pénzelik az építészek a statikusokat, hogy számoljanak. *felhúzza az orrát* Ők meg azért vesznek drága programokat, hogy nekik ne kelljen számolniuk. Ehhez nekem miért kell tudnom mondjuk lépcsőt méretezni??? Vagy gerendát?? Bahhh!
Na, mindegy, valamiből meg kell bukni, nem igaz? Az egész felkészülés csúcsa az volt, amikor a csoporttársammal megegyeztünk, hogy mindketten úgy emlékszünk, hogy a tanár azt mondta, a Zh-ban nem lesz, csak födém. Ehhez mérten semmi mást nem is néztem át.
Erre nem betesznek a 120 pontos Zh-ba egy 60 pontos, baromi nehéz oszlopot?! Innentől meg jött a totózás, hogy hogy a fenébe kell azt megoldani.
Nos, valamit írtam. Aztán majd elválik, hogy jót és eleget-e.

A nap fénypontja pedig az volt, hogy a csoporttársammal kineveztek hírhedt párosnak.
Na, igen. Nem szoktuk visszafogni magunkat, ha együttműködésről van szó. ...Khm... Igen, a ZH-kat is együtt írjuk, na! Mi van abban?! Hát egy kicsit egyforma lesz, és?!
Amúgy meg nem tiltották meg a kooperációt, úgyhogy igazán nem értem, miért kell ezen fennakadni. Hogy már tavaly is ezt csináltuk? Hát, jól működik a kooperáció, na!

Kicsit vicces lesz visszafelé postolni, de megteszem, mert most egy csomó naplózni valóm van.

Sok boldog Mikulást mindenkinek!

Érdekesen érintette a kis lelkemet, amikor a héten segítséget kértem egy kollegától, hogy az előbb bájosan ledorongolt, majd morcosan adott pár instrukciót, hogy hogyan oldjam meg magam a dolgot.
Miközben az adott instrukciókat követve végül feltaláltam magam, azon töprengtem, hogy csak az építész berkekben általánosan uralkodó kollegális hozzáállás teszi vajon, vagy az ismeretség alacsony foka, esetleg netán a személyiség ilyen? De most már nem érdekel. Csak nem esett jól.

Hétvégén lakásokat nézegettünk. Na, neeeem, nem magunknak, egy jóbarát kért fel némi szakértésre. Hiába mondtam, hogy én ugyan szakérteni nem tudok, maximum lelkesedni, meg áttervezni az elképzeléseket... de azért ettől függetlenül is megbízott bennem a jóbarát. Hát legyen. Bár mondta az illető, hogy kifejezetten felújítandót akar, de azért erre nem számítottam. A budapesti lakáskínálat minden várakozásomat erősen alulmúlta. A nyertes végül egy olyan lakás lett, ami bár jó elrendezésű és akár csodát is lehet vele tenni, de nincsen csak két normális ablaka, és azok is a függőfolyosóra néznek, a harmadik meg egy bájos kis lichthofra nyílik. Ha manapság ilyet terveznék, letörnék a kezemet a Kamarában és nyilvánosan megköveznének az Önkormányzatnál, az ANTSZ-nél, valamint minden lehetséges szakhatóságnál. De hát az emberek élni szeretnének. Vagy mi.
Volt 25 négyzetméteres, udvari lakólyuk is. Potom 5 méteres belmagassággal.
Szerintem kábé három évig lehet egy ilyenben lakni, utána még egy megkövesedett agglegény is szedné a motyóját, és hátrahagyva a dédelgetett galériáját, meg a konyhába nyíló előszobáját és elköltözne.
Meg volt álomi szép íves ablakos bérlakás is, szétázott, szétlakott csövekkel, buherált fürdőszobával, visszafogott trutymó-fílinggel. Igazi kihívás pénzes lakásvásárlóknak. Bár amennyiből felújítod, már vehetsz egy új lakást is akár.
Egyöntetűen szavaztuk meg a legelső jelöltet a kínálat ismeretében.

Most éppen a főnököm publikációs listáját rendezgetem, mert egyetemi tanár lesz a lelköm és kell hozzá ez is. Tök vicces, hogy valahol büszke vagyok rá, pedig nekem aztán tényleg semmi közöm az ő egyetemi tanári címéhez, meg a publikációihoz sem. Lehet, hogy nem is büszkeség ez. Büszkeséget akkor éreztem, amikor apám egyik jólsikerült építkezése jelent meg egy szaklapban. Arra büszke voltam, mert ugye az én apukám... A főnököm meg, hmmm... hát ő a főnököm. De vajon mi a csudának nevezik azt, amikor legszívesebben lépten-nyomon eldicsekednék mindenkinek, hogy lám, az én főnököm miket tud? Egyszerű naívság?

"Dingidungi a falra ült,
Dingidungi lependerült.
Jöhet a királytól ló, katona,
nem rakják Dingit össze soha."

Szerintem ez azért ragadt meg a fülemben, mert a hétvégén cca. tizedjére is pont akkor adták a Hallmarkon az Alice-t, amikor én odakapcsoltam. Akkor határoztam el, hogy ha gyerekem lesz, akkor tutira felolvasok belőle neki. (De rendes is vagyok.) De majd csak úgy hét-nyolcéves kora táján, mert egyébként bődületes badarságnak fogja tartani és elalszik rajta. Bár így jobban belegondolva, az nem is olyan rossz dolog.

"...Nézsonra járt, nyalkás brigyók turboltak, purrtak a zepén..."

Fogjanak meg! Fogjanak meg!... megfogják

Tegnap igazán vicces napom volt. Hajnalban felidegeltem magam és ez nem volt hajlandó elmúlni úgy kábé délután ötig. A végén már az is idegesített, hogy ideges vagyok. A kollegáim is idegesítettek, mert idétlen zenéket hallgattak a Bartók Rádión. Igazándiból nem nagyon értem, hogy 50 év alatt mit lehet azon élvezni és főképpen hogyan lehet mellette dolgozni??! Nekem nem nagyon ment. Már éppen azon voltam, hogy akkor most odamegyek és finoman megkérem, hogy ugyanmár vagy tekerjenek valami emberi adóra, vagy kapcsolják ki, mert különben egyrészt felrobbanok, másrészt fültövön vágom őket... de szerencsére jött a főnök és átmentünk egy másik szobába tárgyalni. Mindenki megmenekült.
De ma már valahogy nem szól a Bartók Rádió. Most akkor vagy tegnap ők is megutálták, vagy tényleg szar.

Este jött a megváltás, és Kisangyallal múlattuk az időt egy Noa nevű Grill Bárban...
...bár lett volna grill is!
Najó, volt, de amilyen szépek voltak a kaják, olyannyira voltak jellegtelenek. Mondjuk olcsónak olcsó a hely. De nem fogok ott ebédelni, ellenben a gyros tálukra még fenem a fogamat. Már amikor majd legközelebb erre járunk és ez a vágyam eszembe is fog akkor jutni.

Év végén kiosztom a legjobb keresőszavak díját. Addig is pár esélyes:
pina és fasz - na, de khéhrlek!!!
karóvető mágus - szerintem ezt le kéne védetni, mielőtt a Wizards lecsap rá
csíkok neve amiken reklám van - tudod... az a kis bizbasz... ami néha mozog... tudod, a reklámmal...na
mi a menűsor - az a bizbasz... tudod, ott fenn az a csík... amin nincsen reklám

Hát ez azért nem egészen így volt, igenis történtek dolgok még!

Péntek reggel ugyebár fogorvosnál kezdtünk, de az előzménye még ennél is szánalmasabb. Bodzilla még a múlt héten bejelentkezett a fogorvosomhoz (eddig nem sokat látott még "éles helyzetben" - a mázlista -, de az enyémről sok jót hallott már).
Csakhogy hétvégén a szülőktől fácánlevest kaptunk, mivelhogy jóapám vadászni volt. (Amilyen jól lát már, szerintem az a fácán öngyilkos lehetett. Vagy álmában lepték meg...)
És igen, jól teccenek tippelni: hozzám került szerintem az egyetlen sörét az állatból. Közvetlenül a fogam alá.
Így másnap reggel telefonálhattam, hogy keziccsókolom, ugyebár bejelentkeztünk péntekre, de nem lehetne a kezelendő személyek számát megnövelni eggyel? (Igen, hehe, osztozunk egymás fájdalmában, valóban vicces... - hülye liba )

Az egész napos rohanás után volt még a naptárban egy esti találkozó egy "szabolcsi bicskás" (a továbbiakban: Bicskás) és egy "szabolcsi hondás" (a továbbiakban: Hülye Hondás ) társaságában.
Hááát, hogy mit meg nem lehet tudni valakiről (pl. Hondásról), ha vele jön a régi haverja (Bicskás) is és mindenféle sztorikat csak úgy simán bedob a köztudatba!? Ezeket önként szerintem soha nem árulta volna el szegény Hondás.
(Amúgy döbbenet, hogy egyes emberek hogy élték túl egyáltalán a fiatalkort. A tökrészegen való kádlefejelés és az ittasan való koronglövészet a kertben, amit a frissen festett lakás plafonjának(!!) összelábnyomozása követ, csak egy epizód a "Kínos történetek" mappából. )

Este pedig hozzánk költözött az Új Számítógépem (énnekem szép drágaszágom, dönörűszégesz fekete házban!!), amire nagyon vágytunk már, úgy globalice. Kicsit untam már, hogy a régi gép lassú, hogy hely nincs rajta, meg hogy kb. a Passziánsz az egyetlen játék, ami rángatás nélkül fut rajta.
Melóhoz meg iszonyat zajos volt, hajnali 2-ig dolgozva füldugón töprengtem olykor.
Ez az új pedig gyors. Mit gyors, száguld! Bitsörénye lobog a szélben! Persze egy vérbeli "gamer" kikacagna, ez a konfig legfeljebb tavaly ilyenkor lett volna ütőképes, de nekem elég lesz vagy 4-5 évig még.
És csöndes! Nagyon csöndes. Egy lopakodó ninja hozzá képest részeg vaddisznó az avaron. Vagy héjanász. (Az se lehet túl halk azért.)

Bodzilla naív ártatlansággal megkérdezte, hogy kipróbáljuk-e még este.
NEM!!
Semmiképpen se nem! Aki próbált már ilyet, az tudja, hogy akkor 2 előtt nem fekszik az ember. VALAMI tutira közbejön.

És igazam lett!
A szombati nap teljes egészében ráment. Elvileg felhúzott OpRendszerrel kaptuk a gépet, de csak azért, mert elvileg tesztelték a boltban. Ezzel szemben már az első F5/Copy parancs közben reboot volt. Onanntól kezdve meg többet el sem indult a gép. Whoa!

Újratelepíteni/javítani persze nem tudtuk, mert nekünk csak valami régebbi verziójú telepítőnk van.
Gyalu/újratelepítés saját CD-ről. De eztán - én balga - rossz sorrendben kezdtem el a mindenféle drivereket feltelepíteni...
A második újratelepítés végén már úgy nézett ki, minden működik. Ekkor volt kb. szombat du. 6, és már indulni kellett a meglepibulira; kb. annyi idő maradt, hogy a postaládánkban megnézzük, mi is a pontos hely. Így a tesztelés maradt vasárnapra.

Persze mi csak hittük, hogy ennyivel korábban indulni elég lesz. Hát nem. Kérem szépen: MI LETT A SZOMBATTAL??
Hol van az a régi, békés, alig-vannak-az-utcákon "szabad szombatok", amikre még régről emlékszem? Most a hét 6. napján délelőtt vagy délután is olyan dugó van a városban, mint hétköznap.
(Mondjuk én hétköznap se értem, hogy ez a sok ember micsinál az utcákon: ki dolgozik?? Ennyi embernek szerepel a munkaköri leírásában, hogy minden nap 8-tól 18-ig tudatosan forgalmi akadályt kell képezzen? "Hivatásos forgalmidugó-felelős"??? )

A buli jópofa volt, persze Bodzilla fényképezőgépére rendesen megharagudtam: a legfontosabb pillanatokban csak villódzás, derítőfény, villódzás (az alany itt már semmit se lát a sötéthez szokott szemével)... majd a gép elfókuszál a bús fenébe, és nem exponál. (Brávó!) Az alany meg bután néz, hogy most akkor mi van. Hát persze, megvan a kép, majd küldöm hétfőn, igen... (Gyorsan csináljunk róla néhányat valami világos helyen: amennyit ivott, úgyse emlékszik pontosan...)
A hangulat meglepően jó volt, nekem egyedül azzal volt bajom, hogy ez az étterem sincs felkészülve nagyobb létszámra, a légtere kegyetlenül kevés - pláne szellőzés nélkül. Mer' ugye a dohányzás egy bulin mindig megy ezerrel. Így a darkness nem csak annyiban merült ki, hogy a dekoráció "darkosra" lett véve, meg hogy elég gyér volt a lámpák fénye (szerintem a nagyszobánkban több áram megy el világításra), hanem a sűrű cigifüstben 10 körül már szart se láttam a sarokban. Aztán végül úgy marta a szememet, hogy az már fájt. Vakon tapogatóztam ki a friss levegőre. Percekig semmit se láttam.
Darkness: végülis működik, nem? Ők szóltak...

Vasárnap pedig teszteltem. Na jó, oké, játszottam. De ezt most kellett! Muszáj volt, "hasznos tevékenység"! A legutóbbi gépemnél ugyanis végül alaplapot kellett cserélni, mert állandóan fagyott. Jobb, ha ez minél hamarabb kiderül.
Aztán felraktam a téli patkókat a lovamra, meg vettünk valami Dűne regényt, ami eddig még hiányzott. (Vajon a "következő nemzedék" értékelni fogja, hogy megvan a sorozat összes kötete a polcon? )
Na de be is fejezem a merengést mára; mennem kell vissza "tesztelni"...

A múlt hétről kivonatos összefoglaló következik amolyan Kedves naplóm stílusban.
Szerdán nem történt semmi. Kivéve talán azt, hogy a múltkori vasbeton ZH-m 97 pontos lett, ami a harmadik legjobb eredményt jelenti a csoportban és azért erre illik büszkének lennem. Mondjuk amennyit tanultam rá, meg is érdemlem.
Csütörtökön nem történt semmi. De tényleg.
Pénteken szintén semmi. Viszont voltam fogorvosnál korán reggel, ami azért nagy szó, mert eddig cca. 2-3 évente fordultam meg ilyen helyen, és nem is nagyon volt rá szükség. De elhatároztam, hogy a saját érdekemben megemberelem magam. Ne akarok olyan lenni, mint a szüleim, akik akkor sem hajlandóak orvoshoz menni, amikor már tényleg nay a baj. Mert az minek. És ők különbenis nagyonis jól vannak és hagyjam őket békén. Mert ugye addig nincsen baj, amig az orvos azt nem mondja. Ha meg nem megyünk orvoshoz, akkor nem mondja. Tehát nincsen baj. Logikus, nem?
Este meg találkoztunk egy kedves haverral, akit már régóta ismerünk a csetről, a belterj-fórumról és még sok más szálról (és akinek még nem is adtam blog-nevet). Baromi jót beszélgettünk és még sokáig bírtam volna a hámból kirúgást, de sajnos menni kellett.
Szombaton... na, az végre már nap volt a javából. Már persze ha eltekintek az ocsmány, nyúlós, nyálkás, miazmás időtől.
Este megünnepeltük Ördögtestvér szülinapját egy meglepetés-rendezvény keretében, ami végülis egy monstre belterj.hu találkozóvá nőtte ki magát. Minden pénzt megért az ünnepelt arckifejezése, amikor meglátta a tiszteletére összegyűlt díszes társaságot. És hát mit mondjak az egészről? Baromira hiányzott már és nagyon jól éreztem magam... és még-még-még sok ilyet.
Vasárnap meg megint nem történt semmi.
Ma pedig hétfő van.

Döglött vagyok.
Viszont a keddi hajnali tanulás fialt pár jó fotót.
Őőőő...hát igen, így tanulok én. Hajnali kilenckor már ott ültem a könyvek mellett azzal a görccsel a gyomromban, hogy kettőtől ZH, és untam, na. Untam, de baromira.
Különben is már tele van a hócipőm.
A kollegám meg nem átallott pont a sulival leégetni a főnök előtt. (Egyben a csoporttársam is egyébként a kedves kollega) Szerinte ugyanis nem kéne erre a ZH-ra ennyit tanulni. Különbenis Ő ezt már tanulta a szakközépben. És különbenis már tanultuk főiskolán is...
Elállt a szavam. Ez az a mértékű pimaszság... nem is, ez már köcsögség, amire nem lehet mit mondani. Tulajdonképpen akár az orra alá dörgölhettem volna, hogy szerintem meg harmadjára már igazán megcsinálhatná a szilárdságtant, azt már tanultuk egy csomószor... még főiskolán is! Csak hát én nem vagyok olyan... Pfff! Este azért megvolt az elégtételem, amikor lélekszakadva hívott fel a fenti kollega az irodából, hogy tejóég, hogy kell nyomtatni. És én elmondtam neki türelmesen harmadjára is.
Igen, abból a menüből azt a parancsot nyomd... nem, vazze, nem abból, nem azt mondtam..., a menűsorban a harmadik pont! Hogyhogy mi az a menüsor?! Ami ott van a felső sorban.
Mintha nem dolgozna már évek óta géppel. A kétballábas júzerektől óvjon meg az ég!

Idén lényegesen kevesebben köszöntöttek fel, mint tavaly. Azt hiszem, nem azért van, mert megutáltak, egyszerűen nem élek olyan intenzív társasági életet. Jó, oké. Semmilyen társasági életet nem élek.
Ezen persze olyan három-négyhetes gyakorisággal elnyünnyögök, majd visszatemetem magam a könyveimbe, jegyzeteimbe, rajzaimba. Szerintem már a "mobiltársaságok számára is láthatatlan" vagyok.
Előrejelzésem szerint egyszer ki fog borulni a bili emiatt. Hiszen olyan nagy elánnal vagyk hajlamos magamat társaságszerető emberként definiálni... most meg örülhetek, ha a haverok egyáltalán még megismernek az utcán, ha szembetalálkozunk.
Igen-igen, a suli, meg ki kell valahogy bírni. Hiábavaló nyöszörgés ez részemről, ezt kénytelen vagyok belátni, de azért nyöszörgök. A barátnőmmel már kábé... őőő... nagyon régen nem tartottunk közös szülinapokat, meg névnapokat. Tegnap meg is beszéltük telefonon, hogy ha ráérünk - kábé februárban - akkor vagy 2 évnyi ünnepet kell egyszerre letudni. Lesz majd három Karácsony, két Húsvét, négy névnap, négy szülinap. Tavaly óta becsomagolva unatkozó ajándékok cserélnek majd gazdát. Tulajdonképpen tök vicces lesz.
És akkor ezt még tetézhetném az elmaradt játékok, a beígért és elfelejtett mesék, a több hónapja félbehagyott rajzok és a soha le nem rajzolt ötletrohamok sorolásával.
Tegnap pedig szülinapi alvást rendeztem. Romantikus és kalandos buliprogram, nemdebár?
Hívjatok csak Sztahanovnának.

Megint eltelt egy év.
Ez már majdnem a harmincadik. Egészen jól tarthatom magam, hogy ezt általában nem hiszik el rólam. Na, neeem dicsekvésképpen jegyzem meg, neeeem.
Azért ettől függetlenül néha nyolcvannak érzem magam. Csak másnap ugyanúgy be kell mennem dolgozni és nyugdíjat sem kapok.

És ma sem köszöntötték hangos éljenzéssel az ország minden városában a születésnapomat, és nem kelt fel a két darab Nap egy helyett, nem ébredtem eszkimóként a Déli sarkon és még mindig nem vagyok milliomos.
Valamelyik állapot csak meg fog változni idővel. Csak győzzem kivárni...

Ezt az egész gusztustalan hetet végigmelóztam, végigtanultam. Undorító!
És mi lett a végeredmény? Ha végelszámolást tartok, akkor a következőket jegyezhetném le:
- a múlt hetet végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- a hétvégét is végigtanultam, hogy sikerüljön a vasbeton ZH-m
- ezt a hetet is végigtanultam (szerdáig), hogy sikerüljön az a szemét vasbeton ZH-m
- kedden éjjel egyig fennmaradtam és tanultam, hogy sikerülön az a köcsög, szemét vasbeton ZH-m
... majd két hét múlva megtudom, hogy hogyan is sikerült az a ...szóval a vasbeton ZH-m.

Aztán még:
- mivel egész héten tanultam, ezért minden más ment a... aaa... oda.
- tehát nem adtam le a mezgőgazdasági épületek tervezését
- nem adtam le a kivitelezést
Utálom a sulit.

A melóhely dettó.
Két hete pattogok a főnöknek, hogy a kiviteli tervhez ez hiányzik, meg az hiányzik, meg amaz hiányzik.
Ma le kellett volna adni.
Igen-igen, valóban, ezt sem adtuk le végül.
De legalább a főnök elnézést kért, hogy eddig nem foglalkozott vele. Ez tőle egy egészen meglepő fordulat volt.
A jövő héten végig ezt a borzalmat fogjuk csinálni. Még hétfőn is. Pedig már éppen örültem, hogy végre valahára kipihenhetem magam.

De jót pöfögtem!
Morcos vagyok és fáradt.

Találtam egy új játékot magamnak. Google Earth a neve. 3D-s nagyfelbontású földgömb. Állati!!
Térképtanból sosem voltam valami jó, de ez baromira szórakoztat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy onnantól kezdve, hogy leszedtem, két egész órát sza... szántam rá a fontos, tanulásra szánt időmből. Egyszerűen baromi jó, nagyon állat! (Még nem működik teljesen tökéletesen, de ez nem ront az élvezeti fokon semmit)
A lényege kábé annyi, hogy a google.maps-on is látható műholdképeket textúraképpen ráhúzták a Föld domborzati térképére. Amerikában megspékelték a főbb városok háztömbszintű kidolgozásával is. Szóval semmi extra, mégis hihetetlenül jó!

Ami igaz, az igaz, pár helyen többet vártam tőle. Mondjuk a piramisokat és az Eiffel-tornyot elviseltem volna 3D-ben és Magyarország felbontásával sem vagyok százszázalékosan megelégedve, de igyekeztek a fiúk, az azért látszik. Körberepültem Velencét, rohangáltam a Gibraltári-szorosban 38 lábnyira a tenger felett, megnéztem Tokyót, ott úgysem voltam még, aztán ránagyítottam a Himalájára és rögvest elment a kedvem a hegymászástól.
Javaslom a cuccot letöltésre.

Ma a cégnél új kajaszállítót kezdtünk el keresni, mert az előző csapatnak gondjai akadtak az olvasással és pl. két szám összeadásával, ha eltérő színnel írták őket...
Kiszemeltük hát a Gastroyalt, mert ugyan egyszer már elpártoltunk tőlük, mivel szar és unalmas volt a kajájuk (cserébe mondjuk izgalmas neveket találtak ki nekik - nice try!), most viszont állítólag új a szakácsuk.

(Reklám- és dekoltázsbámulóknak: igen, ennek a cégnek van újonnan az a reklámja, hogy három "tüzesmaca" amolyan CsárliAngyalai stílusban kisétál a lángok közül, és megindulnak feléd... és közben valami rém félelmetesen néznek rád.
Nagy castingolás lehetetett a reklámszereplő-választáson, mert a csajok nagy mesterei a "szúrós szem" speciális támadásnak: elsőre majdnem félrenyeltem a vacsorát, amikor felpillantottam rájuk. Egy biztos, ebédrendelésre nem serkentenek. Konkrétan másra se. Bááár, aki a domina típusú hölgyekért van oda...)

Tehát www pont alagastroyal pont hu...

És mi a nyitóképernyő?? (Alul sasoljátok, a "Tudja-e Ön"-t részt...)


További szemelvények: Tudja-e Ön még azt is, hogy...
...az anorexia általában 12-18, a bulimia pedig 17-25 éves korban kezdődik?

...Magyarországon évente négyezer nő betegszik meg emlőrákban?

Itt már senki nem volt éhes.

...egy 1997-es tanulmány szerint a felületesen elvégzett halottszemlék miatt Németországban legalább 10.000 erőszakos halálesetre és ezen belül legalább 1.200 emberölésre nem derült fény?

Konzervatívabb kolléganőm itt őszült le:
...egyes vélemények szerint a terhességi csíkok kialakulása megelőzhető, ha a kismama naponta kétszer a mellet, a hasat és a csípőt bőséges olajjal megmasszírozza?

Nemrég tábolyodott vigyorral újabb horrort küldték a kollégák:
...Magyarországon a halotton történõ császármetszés elrendelésének legkorábbi adata 1656-ból való? (III. Ferdinánd császár és király Praxis criminalis-a)
További rémségek itt.

Sztrapacskát rendeljek hétfőre vagy saslikot?

Na, tessék! Lehet ezt még jobban felfújni?
Az egész egy újabb színvonalas esti szórakoztató műsornak indult, egy olyannak, amiről mindig elkapcsolok, mert halálra untat. Mert mit is várok én egy Bocskor-Torgyán-Havas-Verebes felállástól?

Ráadásul a címétől is lassan kezdek a falramászni. Mer'hogy a Buzera engem biza' sajnos idegesít.
Lehetne akár Macera, Kec-mec, Bigyere, Fityisz is, csak mind baromira hülyén hangzik, csókolom a kiskezét, drága. Kábé, mint egy színvonaltalan Lúdas Matyi-klónújság címe. Buzeráljanak mást, nah!

És akkor jönnek, hogy húú, bazmeg ez a hüjje kotschög polgármester, ez a hogyishíjják Tarlós betiltotta a plakátot!! Húúú!
A plakátokat, bocsánat. Amiken egy szőrtelenített pina és egy szemes fasz látható. Néztem fejjel lefelé is, meg oldalról, de onnan is az volt. Komolyan!
És ma reggel ennek az egésznek két megszólalást is szenteltek a tévében, egyetlen műsorban, cca. 20 perces eltéréssel.
Előbb a polgármester, aztán meg a (bocs, A) Verebes. Szólaljon meg mindkét oldal, helyes. Közben pedig eszméltem a szokásos péntek reggeli kómámból felfelé.

A polgármester szerintem tök korrekt volt, bár a műsorvezető tett pár halovány próbálkozást, és emlegetett toleranciát meg ilyesmket is. Mondjuk kíváncsi volnék a toleranciára, konkrétan az övére, ha mondjuk az ajtajára kerülne pár ilyen Buzera-firka.

Aztán jött Verebes és elkezdte. Hogy az ilyen savanyú, humortalan emberek miatt megy el az ember kedve mindentől és tart itt az ország...satöbbi. Na, itt mentem ki. Nem hányni, csak fogatmosni, de közel jártam.
Művészúr, kérem én úgy érzem, hogy jó a humorom, de ezt én nem találom humorosnak, engedtessék már meg nekem, na.
De egyébként felvállalom örömest, hogy nyárspolgár vagyok, és olyan savanyú, mint háromliternyi lime-kivonat.
Csak akkor kérem a humorista művészurak és a reklámszakemberek toleranciáját az én kis humorérzéketlenségemmel kapcsolatban és ne másszanak az arcomba papírsárkánynak, meg rombusznak nevezett borotvált puncikkal, meg "szomorú arc"-ként definiált farkakkal. Mert még a végén a szomszéd néni kutyájának a végtermékét csokidrazséként találom definiálni és elküldöm díszdobozban. Elvégre mindössze meg kell magyaráznom egy reggeli műsorban, hogy ez csak annak lááátszik, meg csak úúúgy érzed...

Amitől Bodzilla sokáig félt, most bekövetkezett. Autós dolgokról lesz szó...

Ma egy kedvenc topicomban tanácsot kért valaki, hogy miként kell kiszerelni az akkumulátort az autóból. Gondoltam, járjuk körül a témát életszerűen:

1. Elővesz kézikönyv, átolvas.

2. Előkészíteni:
- imbuszkulcs-készlet, villáskulcs, csillagcsavarhúzó,
- dugókulcs-készlet a cserélhető fejes csavarhúzóra,
- meg nem árt hívni valakit, aki segít fogni a kábeleket, amíg Te a megdöbbentő súlyú akksival erőművészkedsz.

3. Megint elővesz kézikönyv, másodjára már könnyebb olvasmány. :)

4. Le kell szedni a szokásos módon az akksi takarófedelét, előkészíteni a szerszámokat, meg nem árt áttörölgetni mindent (sav, kosz) egy ronggyal.

5. Kiteríted közben a motorra a kézikönyvet, és bele-beleolvasgacc...

6. Megbizonyosodsz róla, hogy a kocsikulcs NINCS a gyújtáskapcsolóban. Ráadott gyújtásért picsánrúgás jár! Meg egy számla az új vezérlőegységről.

7. Felveszed a kézikönyvet, ami az előbb leesett.

8. Meglazítod a sarukat rögzítő csavarokat. Aztán kicsavarozod azt a piros szart is, aminek nekem már rég letörtek a műanyag elemei...
Majd leszeded őket. Próbáld ezek félrehajtani és beakasztani valahová, hogy aztán ne legyenek útban. Valszeg csak félig fog sikerülni.

9. Megkéred a segítő embert, hogy olvasgasson neked fel a kézikönyvből találomra. :)

10. Kicsavarod a keresztirányú tartót elöl és hátul rögzítő, hátul kicsit mélyen fekvő csavarokat, majd ezt a tartót félreteszed. Megvizsgálod, minden szabad-e az akksi körül, nem lóg-e be semmi. Felkészülsz rá, hogy nehéz lesz, a gerincedre vigyázol, senki lábára nem dobod rá a súlyt.

11. Megkéred a segítő embert, hogy hagyja már a picsába a kézikönyvet, és segítsen inkább a kábelekkel és az akkusarukkal.

12. Kiemeled az akksit...
--------------------------

Most kíváncsian várom, miről fog holnap beszámolni, miután feltötte és visszarakta azt a gravitációs anomáliát. (Ezt csak az érti igazán, aki próbálta már. Viszonyításul: nagymama ősöreg varrógépét kiemelni a porcelán étkészlet mögül, majd vissza... mindezt ujjbeggyel!)

Gerincsérv, lehorzsolt kezek, szembe fröccsenő sav, szilánkosra zúzott lábujjak... Pedig milyen ártatlannak tűnik elsőre egy akkumulátor, ugye!
Van a balesetin internet?

Észrevettem egy táblát a Gellért téren a Móricz felé menő kocsisor felett. Miszerint "elnézést".
De ki és miért, és miért kisbetűvel, és vajon miért mindkét irányban???
Nem igazán értem a dolgot. Mindenesetre elnézem, biztos, ami biztos, sosem lehessen tudni.
Úgy tűnik, hogy nem csak én töprengek ezen.

Kis családunk dögrováson. Apám beteg, anyám köhög és nem tud a telefonhoz jönni, Szőkeherceg minden este hőemelkedéssel kerül ágyba és nagyon nyög.
Már csak az hiányzik, hogy a plüssállatok is elkapják a kórt. Aztán majd a tévénéző sünök jól a nyakamba köhögnek, amikor a fotelban gunnyasztva próbálok tisztába kerülni a vasbeton feladatokkal... szép jövő.

Megnéztük a Szépművészeti Múzeumot éjszakai műszakban Kisangyallal. Ebben az egész éjszakai műszakos dologban az volt az ünneprontó, hogy...szóval nem egészen erre számítottunk, bár a kiállított műtárgyak este is olyanok, mint nappal.

Fél nyolckor kóvályogtunk be - ami azért mondjuk egy bevásárlóközpontnál nem is annyira késői időpont, ha belegondolunk. Kicsit féltem attól, hogy akkora sor fog majd fogadni bennünket, mint a felkapott kiállítások (Monet és barátai, Rembrandt és haverjai, Dürer és puszipajtásai) alatt, úgyhogy megdöbbentem azon, hogy tulajdonképpen kongott a múzeum az ürességtől.

Rögtön az előcsarnokban egy kedves, nyájas úr fogadott bennünket, miszerint a sima jegy 1200, ha koncertet is akarunk látni, akkor 1600. Fejenként. És ezt egyébként elmondta ötször nagyjából. Csak nekünk.
Jó, oké. Ez nem gond, elvégre ilyen időben sosem jutunk el ide, eccerélünk, meg úgyis fussa, meg ilyenek. Na, ide azt az ezerkéccázast, koma!

És beszabadultunk végre a múzeumba. Most valahogy olyan álmatag hangulat uralkodott rajta.
Végigloholtunk a mini-egyiptom gyűjteményen. Megegyeztünk, hogy szép-szép... de azért nem egy kairoi egyiptomi gyűjtemény. Különbenis, micsoda dolog, hogy egy három-négyezer éve halott csajszi maradványait itt mutogatják egy múzeumban, ahelyett, hogy otthon heverhetne.

Aztán elnéztünk a németalföldi, meg a spanyol festők felé.
Útközben apróbb malőr történt és betévedtünk abba a terembe, ahol az esti koncertet tartották volna. Na most az ezerkéccázas jegyeinkkel együtt úgy kizavartak onnan bennünket, mint macskát... őőő... a hóesés!
Szóval nem túl finoman kitessékeltek. Ami azért nem esett jól. Tekintve, hogy az egész kóceráj jókora része ingyenes napközben.
Az ezerkettő az több, mint egy mozijegy ára.
A koncertjegy csak négyszázzal volt több.
És a teremben a teremőrökön kívül egy fia lélek sem volt, ergo nyugodtan hagyhatták volna, hogy kibámészkodjuk magunkat. Hpmf!

Na, mindegy. A németalföldiek és a spanyolok kárpótoltak.
Az azért vicces volt, hogy akkor kezdtek egy tárlatvezetést, amikor betoppantunk az első terembe. És mire végeztünk, már sehol sem voltak. Elmélyült és részletes lehetett a dolog...

Aztán kifelé még bemerészkedtünk a Nő-re. Nem vagyok egy sznob művészetrajongó, sem műkritikus. Úgyhogy nem szálltam el tőle. Igazándiból egyáltalán nem fogott meg. Bizonyára van mondanivalójuk a hatalmas melleknek, meg az óriási fenekeknek. De hozzám nem értek már el. Elszaladtam előlük.

Végkövetkeztetésként annyi, hogy a teremőrök valószínűleg nehezen bírják ezt a késői órát, ennek ellenére többször és más múzeumok is csinálhatnának ilyet. Legalább hetente, vagy kéthetente egyszer. Bár dögfáradt voltam, mire hazaértünk, de megérte!

Néha valahogy pont ugyanígy érzem magam. Ilyenkor viszont a biztonság kedvéért mégis úgy teszek, mintha valami nagyon fontos és sürgős dolgon tevékenykednék. Ami azért elég fárasztó dolog, lássuk be.

Mostanában egyébként a főnököm képes egészen gusztustulanul körbehízelegni, ami a nyári viselkedéséhez képest hatalmas nagy pálfordulat.
Akkor bezzeg egy kemény hétig kegyvesztett voltam. Alig szólt hozzám. Mint egy durcás gyerek.
Aztán valahogy mégiscsak készen lett a terv (bár ő azt hitte, nem lesz), leadtuk... és megnyugodtak a kedélyek.
Kirúgott egy csajszit és még nyugodtabb lett a kis lelke, aztán felvett még öt embert, akikből már egyet megint kirúgott.
Én pedig megint nyugodt és kisimult lélekkel járok dolgozni.
Körbe vagyok ajnározva rendesen és valamiért azt is elkönyvelte rólam, hogy mindenhez én értek a legjobban. Még új gépet is kaptam. Ami ugyan egy rakás retek, de gyorsabb, mint az előző, tehát most hátradőlök és kiadom a melót az újfiúknak.

Gusztustalan, undorító dolog kedvencnek lenni. Pfujj!

Az új projektemben pedig a munkaidőm lefaragásán fogok dolgozni. Mert egyelőre csak felfelé kúszott, lefelé nem.

Hétvégente a tévé előtt szokásunk feleszmélni kómás állapotunkból.
Ez egy egészen hülye szokás, de hajnali kilenc körül nekem nincsen kedvem világmegváltó terveken agyalogni.
Na, szóval kapcsolgatok. Ilyenkor mennek a hülyegyereksorozatok. A kötőjelet bárhová lehet tenni. Hülye-gyereksorozatok, hülyegyerek-sorozatok... Esküszöm, nem gondoltam volna, hogy debileknek szóló műsorokkal le lehet kötni a gyerekeket. De végülis visszagondolva én is szerettem kiskoromban aaa... őőőő... az igazat megvallva, amit gyerekkoromban szerettem, azokat most is szeretem. Biztos már akkoris koravén okostóbiás voltam. Az akciórajzfilmek inkább csak rövid ideig nyűgöztek le, a Futrinka utcával meg ki lehetett kergetni a világból. Most is frászt kapok egyébként, ha meghallom Buksi kutya idióta (valószínűleg aranyosnak szánt) óbégatását. Sajnálom. Szegényt. Amiért ennyire buta.

Na, mindegy, ment most is a bősz kapcsolgatás. Amerikai anime elfajzás... másik csatornán borzadályos űrlények... reggeli hírműsor álmos vendégekkel.
De most aztán kipattant a csipám, mert új mesébe botlottam.

A történet kis figyelés után könnyen lekövethető volt. Egy kommandós pingvin készült épp kirabolni a helyi múzeumot. Vérprofi kommandós pingvin ám. Egy lökött kutyaszerzet meg követte a pingvint.
Már első pillantásra látszott, hogy ez valami komolyabb opusz. Jól komponált beállítások és pár elpottyantott képi poén... és valami elképesztően hiteles mimikát produkáltak a készítők a gonosz csőrös állatnak, pedig az nem egyszerű azért ha jobban belegondolunk egy pingvin arcberendezésébe.
Szóval egyből rajongó lettem.
Wallace és Gromit a címe. Tessék megnézni!

Tök jó, most láttam, hogy a Szépművészeti Múzeum este 10-ig van nyitva csütörtökönként. Eszerint gondolnak az éjszakai baglyokra, meg a súlyos elfoglaltságban szenvedőkre is.
Egyébként megnéztem és kiderült, hogy a Műcsarnok is követi a jó példát. Ők este 8-ig vannak nyitva csütörtökönként.
Remélem, még páran csatlakoznak hozzájuk. Például tudnám javasolni az Iparművészetinek is... Még sosem láttam belülről. Vagy legalábbis nem emlékszem rá.

Szőkeherceg helyett én dicsekszem most egy picit.
Ma van a nemmondomeghányadik születésnapja. És kapott egy diplomát is. (Mondjuk ezt nem tőlem)
És megismertem az anyukáját is...
Hát izé... szóval féltem a pillanattól, izgultam veszettül. Mostanra azért megnyugodtam.
Jót dumáltunk és próbáltam nem túl feltűnően feszengeni. Végülis a melóhelyen én komoly emberekkel komoly és nagy házakról beszélek, nem?! (És közben meg úgy csinálok, mintha értenék hozzá.) Úgyhogy ennek tulajdonképpen nem kellene gondot okoznia, nem? Na, én azért mégis betojtam titokban, ahogy kell.

Három napig dolgoztunk rajta egyébként, hogy rend és tisztaság legyen a lakásban. És lett. Najó. Azért még vannak halmocskák, amikre úgy kellett szó szerint fátylat borítani. Bevallom, nem találok helyet a vasalásra váró ruháknak. És utálok vasalni. Azért vannak halomban. Nah. Najó, egészen pici halomban. Nem olyan nagy... de tééényleg!
Mindenesetre a végeredmény tetszik. Már csak meg kellene tartani.
Így egy év után nagyjából kezd kialakulni, hogy mindennek legyen is helye. Egy csomó dolgot ki is dobtam, annyira megembereltem magam. Úgyhogy látok reményt a dologra.

Szóval volt nagy rendrakás. Takarítás. És volt némi főzőcske is.
Persze ilyenkor van az, hogy a süti nem lesz olyan, mint amilyennek szeretném... szétfolyt az a kis mocsok tiramisu. Bár finom volt, de hát én azt akartam, hogy totálisan tökéletes legyen. Najó, senki nem nyelt le érte keresztbe'. Csak halkan égtem magamban. Hülye vagyok, oké.

Néha visszanézek, mik történtek egy éve ilyenkor (jó dolog ám ez a blog). De pont nem postoltam. Pedig most kíváncsi lettem volna...

Mindenki ismeri ugye azt az érzést, hogy "uramatyám, mit vegyek xy-nak a nemtommijére". A minap kiderült, hogy nem csak én, hanem mások is szoktak emiatt egy ajándékötletek.txt fájlt tartani, és abba gyorsan begépelni év közben az ötletszikrákat, hogy ne felejtsék el őket mondjuk Karácsonyig...

Ahogy a minap ezt megbeszéltük a kollégákkal, nekem hirtelen beugrott: osszuk meg egymással ötleteinket!! Gyorsan csaptunk is egy brainstormingot, aminek eredményeként a többiek egy csomó jó ötlettel gazdagodtak, én viszont nem hallottam egy újat se. Na bravó.

Hát nem álomszép??!

Ma voltam fodrásznál. Ez mostanság cca. évente szokott csak megesni, emiatt kicsit szégyellem is magam. Kezdtem úgy kinézni, mint a majomasszony, aki a Neander-völgy fái közt ugrándozott víg nemtörődömséggel.

Különben sem ártott már összekapni magam, mert nem akarok tréül megjelenni Szőkeherceg diplomaosztóján.

Szóval visszatévelyedtem az oly' rég elhanyagolt fodrászomhoz, meggyóntam neki minden bűnömet, azt is, hogy házilag festettem a hajam, sőt, Szőkeherceg festette nekem, sőt, még azt is hagytam, hogy csakúgy ingyért (ezt nem mondtam) befessék egy tanfolyamon... és hogy már egy éve nem volt levágva. Küzdött is a bozóttal három órát szerencsétlen csajszi. Szerintem eleve könnyebb dolga lett volna, ha machetével kezdi.
A végeredmény viszont megérte. Egyben be is biztosítottam magam, hogy tutira megyek majd megint, mert cca. 3 hetet adok és idegesíteni fog a szemembe lógó haj.
Hiába no, a női frizurák rejtelmei, meg frufru, meg minden...

Aztán elhoztam a régi albiból ottlétem maradék nyomait is. Bizony volt még ott pár kacatom. Csupa értékes püttypürütty, ami ugyan nem hiányzott egy cseppet sem az elmúlt egy évben, ámde most kézbevéve nem volt szívem kidobni őket. "Jó lesz még az valamire..."

Fülbevaló. Amit megtartok. Elrettentésképpen. Ilyet nem veszünk fel többet!
Kosár. Undorító, fonott bevásároló kosár, amit rühellek. De valamilyen elvadult pillanatomban mégis beszereztem. Majd odaadjuk valakinek.
Diakeretek. Dögivel. Digitális formátumhoz nem kell diakeret. Nem baj! Majd rakok bele CF-kártyát. Vagy mittudomén! Hogy nem megy bele?! Levágjuk!
Hálózsák. Tök jó, marhajó hálózsák, hiperszuper hőbizbasz...satöbbi, imádtam meg minden, de szerintem nem megyek már vadnyaralni. Azért jó, ha van. Hátha összedől az ágy és a földön kell aludni... vagy valami.
Táskák. Hát azokat mégis kidobtam, na.
Poszterek. Szerintem nem fogom kitenni már sehová, mert kábé két évig voltak a hálószoba falán és meguntam kissé. De elhoztam. Ki tudhassa?
Fadoboz. Őőőőő...háááát. Szóval az tök jó, ha van. Fadobozra bármikor szükség lehet egy háztartásban, különbenis tök jól néz ki!
Polifoam darabka. Hááát. Az is bármikor égetően szükségessé válhat ám!
Szóval öt szatyor még átjött. De most már tényleg nincsen több! Esküszöm!
Néha azért eltöprengek, hogy hogy a fenébe képes egy lakás ennyi szarságot elnyelni úgy, hogy még egyáltalán van helyünk leülni...

Reggel bekövetkezett, amire nem számítottam. Az eddigi hanyag könnyelműség megbosszulta magát. Ugyanis mertem azt hinni, hogy nem gond egyszer-egyszer, ha az ember egy új terméket (jelen esetben: ételt) csak úgy lekap a polcról, és "ugyan mi lehet belőle, ha megkóstoljuk", tettleg is az új dolgok megismérésének mezejére lép.

Ma azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a termékeknek tutira kell legyen álnevüknek is. Az nem lehet, hogy nem! Arra a fajta insider elnevezésre gondolok, ahogy egy dolgot a "gyárban" (a "tervezők") hívnak, de sose kerül rá a csomagolásra. Amit ők gondolnak róla, vagy amire szánják.
Jelen esetben ez a "Kinder Büntető".

Ez egy... ehető dolog.
Mindig csokit akarnék rá mondani, de ez nem az, csoki sajna nincsen benne. Pici se nem. :( Süteménynek se süti, mert olyasmi dolog (mármint sütés) nem igen kell hozzá. Igazából szerintem semmi se kell, így házilagos elkészítésének nagy sikere lehet a 14-15 éves lánykák között, akik épp az első tapasztalatokat akarják megszerezni a fiúkat a gyomrukon keresztül történő megfogásban.

Márpedig tényleg nem lesz nehéz dolga: bemegy a boltba, vesz valami puha tésztalapocskákat (amik közé nagyszüleim lekvárt tömtek anno), és a Kinder Büntető receptjét másolva vaníliás krémet is szerez (gyárt, vesz, otthon más ételből kilop), amit két vékony lapka közé tesz.
És rá porcukrot. Sokat. Hadd érezze a másik, mennyire szeretjük!
És kész. Ennyi.

Kb. ugyanez a Kinder Büntető is. Első pillantás persze ártatlannak tűnik a polcon, de nézzük csak meg, mivel találkozik az ember a csomagolást kibontva, ha nem a 14-15 éves lelkes "szakács"nőtől, hanem a boltból szerezzük be a terméket. (Egy olyan gyártótól, aki mellesleg a Kinder Pingui szeletet is készíti, de ez most mellékvágány.) Ennek asszem Paradiso a neve, amit most inkább nem boncolgatnék.

Tehát kicsomagoljuk.
Az egy dolog, hogy finom-e. De ez egyszerűen nem szép. Nem borítja ízléses csokimáz (igen, még ANNYI csoki sincs benne!!), csak úgy pőrén elénk tárul a két tésztalap, és borul ránk a porcukor, amiről fentebb már írtam (igen, mert annyira szeretnek minket!!).

Megkóstolva pedig nyelven üt az abszolút középszerűség. Ennyire "semmilyen" nassot én még nem ettem ettől a gyártótól. Nulla dolog fogott meg az ízében, és igazából már el is felejtettem, milyen volt - az élmény már csak így mondatokba foglalba maradt meg bennem.
Elfelednem a dolgot pedig azért nem sikerült, mert a tüdőm is porcukros még (a szeretettől!), a nadrágomról meg ne is beszéljünk.

Ellenben, ha a 14-15 éves kislány hasonló korú barátja lennék, talán nem járnék rosszul, ha a veszélyeire már felészültem. Ezt a dolgot igazán "elrontani" nem igen lehet, szóval íz terén nagy szórásra nem kell számítani, és barátnőt váltva is egyenletes minőséget garantál a recept.

Csak miért kerül ez a Kinder Büntető ennyibe?

Szombaton találkozó volt az Euroringen. Mi meg ott voltunk.
Nehéz visszaadni az élményt, de én baromira élveztem a brümmögő , száguldozó autókat, a kanyarokban felsíró gumikat...
Kábé olyan volt az egész, mint a filmeken. Mindenhol pöpecre fényezett, kütyüzött, láthatólag szeretve tisztelt autók, jó bigék... alig győztem a fejem forgatni. Közben a Red Bull jóvoltából még hangulatos kis zene is szólt. Nagyjából fülrepesztő hangerőn. A szerzőket és előadókat nem ismerem, de ha valaki megnézi a Halálos iramban című filmet, akkor ugyanezeket fogja hallani. Személyszerint nem rajongom ezekért a zenékért, de itt valahogy nem volt rossz, sőt. Emelte a dolog hangulatát.

Ha tudnék vezetni, akkor tutira én is berongyoltam volna a pályára. Mondjuk talán a "családi autós" futamban, ahol a hétvégi vezetős tempót nem dudáják le... Meg mondjuk az is riaszthana picit, hogy volt egy pár baleset is. Mondjuk inkább autó sérült, ember nem. De attól én még berongyolnék. De jogsim az nincs. Úgyhogy majd akkor, ha lesz. Majd egyszer...

Volt gumikoptató bemutató is. Afféle májer stílusban füstölte el két BMW-s az autója gumijait. (Videók az érdeklődők számára itt. Meg itt. Meg itt. Meg itt.)

És még pár fotó. megjegyzem, marhanehéz ám gyorsan mozgó autót manuális célkövető módban fényképezni. De nem akarom tömjénezni önnönmagam... neeeem.

Néha elhatalmasodik rajtam a szakmai lelkesedés és olyankor a környezetemet bombázom a frissen szerzett információimmal.
Most a Lánchíd építése izgatott fel.

Én például sejtettem, hogy azokat a bazi pilléreket ott a víz alatt kellett megcsinálni, de érdekelte a jófrancot, hogy Búvár Kund örököseit küldték-e le, vagy ideiglenesen elterelték a Dunát Debrecen felé... Aztán kiderítettem, hogy nem-nem, hanem a Duna is a helyén maradt, meg a kecske és a káposzta is és még a munkások sem lettek vizesek, hanem jászolgátat emeltek, jókorát és a folyó meg folyt tovább. Csak éppen mellettük. Tök jó.

A többi részéről a dolognak már nem is beszélek, mert mindenki halálra unná magát. Talán rajtam kívül.
Mindazonáltal szerintem érdemes körülnézni egy kicsit a képzőművészet házatáján. És ha valaki még többet akar ámulni a régieken, akkor ilyeneket, meg még ilyesmiket javallok.

Mostanában olyan agresszívnek érzem magam.
Lehet, hogy tényleg agresszívebb is lettem. Mindenesetre jobban tudnak idegesíteni más emberek megnyilvánulásai, mint egyébkor.
Hajlamosabb vagyok magamra venni bizonyos dolgokat... például azt a bunkoid pofátlan villamosozó faszfejet, aki elterpeszkedik a duplaülésben, mintha az legalábbis tévénéző fotel lenne és onnan stíröli a világot, szóval azt a kis köcsög parasztot szeretném sajátkezűleg felvilágosítani arról, hogy mekkora tuskóságot művel éppen és hogy ő engem mennyire irritál.

Szeretném szintén önkezemmel felpofozni azt, aki nagyhangon érvel az autósok ellen, aztán pedig fütyülvén a világra áthajt a szaros, csengő nélküli, haláltrendi tescós versenybringájával a zebrán és feldönt vele boldog-boldogtalant.

Szeretném a paraszt kutyatartó orrát beledörgölni szeretett(?) jószága kreálmányba, amikor otthagyja a Belváros sétálóutcaként is használható kis szakaszán... ahelyett, hogy összeszedné szépen, ahogy illik.

Szeretném több helyen is eltörni a rózsadombi milliomos apuka elkényeztetett gumigót kölkének a kezét, aki nem átallja rápingálni a frissen lemázolt garázsajtóra, hogy "Frissen festetted?!".

Szeretném festékszóróval kidekorálni annak az izésficamos, magát cseppnyi szerénység nélkül Speciális Dekorációs Osztagosként emlegető nyikhaj kisköcsög hálószobáját, aki azt tartja, hogy a Lánchíd ódon kövei jobban néznek ki az ő keze nyomával, mint csakúgy pucéran, ahogy valaki régen sok melóval azt odatette. Nézze ő sok-sok évig, amit én teszek oda neki az ágya fölé pont. És letöröm a kezét, ha megpróbálja leszedni.

Szeretném lenyeletni a mocskos tolvajjal a pénzét, aki nem átallja a mások nehezen megkeresett forintjain vett mobilt, laptopot, vajas zsömlét eltulajdonítani és fillérekért továbbadni.
És a megéletési tolvajlásról papolóknak meg szeretném elvenni egyhavi fizetését. Csakúgy. Megélhetési alapon.

Ma nem vagyok toleráns.

És ha még egyszer beszól nekem egy lankadt farkú, impotens, feleségéből kiábrándult, szakadt paraszt az utcán, hogy tetszem neki és mit szeretne csinálni, akkor helyből tökön fogom rúgni! Előzetes figyelmeztetés nélkül. Utána pedig megrugdosom a földön fetrengő korpuszát.

Nah, csak ennyi.

Ma az Álommanók fognak helyettem dolgozni. Annyian pattognak itt a vállamon, látom rajtuk, hogy tettrekészek, munkára éhesek. Szerintem átadom nekik a számítógép feletti uralmat, én pedig keresek egy csendes kis vackot magamak. Valami olyat, ahol nem fúrnak, nem faragnak, nem kalapálnak és nem használnak flexet, gérvágót, motoros fűrészt.
Ugyanis most kinn ezerrel folyik a munka, holott rendes ember esőben nem dolgozik. Ezt talán közölnöm kellene velük. Mindenesetre ilyen zajban én nem tudok koncentrálni... őőőő, najó. Amúgysem.
Ez a rohadt telefon is folyton csörög!
Haza akarok menniiiiii!!!

Franc ott egye meg a fogyókúrát!

Sütöttem megint muffint!
Az a baj, hogy most jobban sikerült, mint a múltkor. Ez most egy másik recept volt, ebben valahogy egy pohár tejjel több volt. Tehát a pici muffinok puhábbak lettek és sokkalta ehetőbbek. Félek, hogy ebből most nem fog maradni hétfőre, hogy felzabáltassuk a kollegákkal. Sőt, szerintem már holnap este sem lesz belőle egy kicsiny morzsa sem...

Vicces egyébként ez a kollega dolog. A kollega ugyanis nagyon jól megfelel a hétvégéről, névnapról, szülinapról, esküvőről megmaradt sütik, saláták, hidegtálak eltüntetésére. Afféle konyhamalacként funkcionál és még hálás is, ha a kaja finom.

Egyébként baromira egyszerű sütemény, nem csodálom, hogy hatalmas sikerkörutat jár be. Nem kell keleszteni, nem kell dagasztani, nem kell ütni, vágni, formázni, hajtogatni, nyújtogatni, várni negyed órát, amig megkel, várni egy órát, amig szikkad, várni hajnalig, hogy átvegye a hűtő szagát... Fogod a hozzávalókat, összetrutymákolod, belobbantod a sütőt, betárazod a sütőformát és hadd szóljon!

Ja, a hozzávalók (most már kellően tesztelve):
4 dl (vagy 20 dkg) liszt
1 dl tej
12.5 dkg margarin (ez egy kockának pont a fele...bár nem árt tartalékolni a cucc kikenésére is)
10 dkg cukor
2 darab tojás
1 csomag vaniliás cuckor
1 csomag sütőpor
némi reszelt citromhéj

Szóval ezt mind fogod, belepakolod egy tálba és jól összekavarod egy mezei villával. Ha a margarint előtte felolvasztja az ember, akkor még könnyebb a dolog. Aztán pedig mehet az egész a muffinsütőbe. A legmacerásabb talán az, hogy nem árt 12 részre szétosztani. Mivel fel fog dagadni a kis aranyos, ezért cca. félig lesznek majd a lyukacskák a masszával sütés előtti állapotban.

Aztán jön a sütő. Azt elő kell melegíteni. Én ugyan nemtom, hány fokra, mert nincsen sütőhőmérőm, de szerintem senki nem fog ennyitől visszahátrálni. Szóval begyújtom, várok, aztán beleteszem és kábé 20 percig sütöm az egészet kábé közepes lángon.

Ez tehát az alap. Ezt lehet bolondítani, ahogy jól esik. Például 5 dkg kommersz kakaóporral és akkor csokis lesz. Lehet bele állítólag csokit reszelni, gyümölcsdarabokat dobálni, meg amit csak jólesik. Még mazsolát is tehet bele, aki van annyira elvetemült, hogy szereti a mazsolát...

Én most gonosz voltam és málnalekvárt tettem a közepére. Ez csak annyival nehezíti a dolgot, hogy egy menetben fél adagnyi tésztát kell szétosztani, minden lyukacskába egy kiskanálnyi lekvárt pakolni és rásimítani még egy adag tésztát az egészre. Kipróbáltam, csokikrémmel nem jó, mert az sütés közben kibugyog. Szerintem a nutella sem bírja a gyűrődést.

Fogyókúra-infó elhivatottaknak: 130 kcal darabonként. (Nagyjából egyenértékű egy vajas zsömlével, amennyiben helyesek az adataim)
Megjegyzés: a Burger King Csokis Muffin(TM)-ja 430 kcal