Néha valahogy pont ugyanígy érzem magam. Ilyenkor viszont a biztonság kedvéért mégis úgy teszek, mintha valami nagyon fontos és sürgős dolgon tevékenykednék. Ami azért elég fárasztó dolog, lássuk be.

Mostanában egyébként a főnököm képes egészen gusztustulanul körbehízelegni, ami a nyári viselkedéséhez képest hatalmas nagy pálfordulat.
Akkor bezzeg egy kemény hétig kegyvesztett voltam. Alig szólt hozzám. Mint egy durcás gyerek.
Aztán valahogy mégiscsak készen lett a terv (bár ő azt hitte, nem lesz), leadtuk... és megnyugodtak a kedélyek.
Kirúgott egy csajszit és még nyugodtabb lett a kis lelke, aztán felvett még öt embert, akikből már egyet megint kirúgott.
Én pedig megint nyugodt és kisimult lélekkel járok dolgozni.
Körbe vagyok ajnározva rendesen és valamiért azt is elkönyvelte rólam, hogy mindenhez én értek a legjobban. Még új gépet is kaptam. Ami ugyan egy rakás retek, de gyorsabb, mint az előző, tehát most hátradőlök és kiadom a melót az újfiúknak.

Gusztustalan, undorító dolog kedvencnek lenni. Pfujj!

Az új projektemben pedig a munkaidőm lefaragásán fogok dolgozni. Mert egyelőre csak felfelé kúszott, lefelé nem.