Végre vége!
Leadtam mindent, befejeztem mindent, megrajzoltam, kiszíneztem, leírtam, tanárt üldöztem és beadtam.
Kicsit hosszú kör volt. Keményen rajta is hagyta a nyomát az elmúlt két hetemen. Meg a szemem alatti karikákon.
Elnézést kérek mindazoktól, akiket elhanyagoltam emiatt... és elnézést kérek a blogomtól is, hogy nem frissítettem elég gyakran.

Innentől viszont vizsgaidőszak. Vicces, hogy már fősulin is akkor pihentem ki a félévet. Pedig ennek általában fordítva kéne lennie, úgy tudom. Na, mindegy. Becsülöm én a verebet is, hátha holnap majd hozzájutok egy pulykához.
Aztán majd ha nagy leszek, saját építészirodát nyitok. És elkezdek meló után rohangászni és megküzdök az idióta megrendelőkkel, akik a "fizetni kéne" mondattól hirtelen elfelejtenek magyarul és a bolygóról is eltűnnek. És majd rajzolok sokat napestig, meg látástól egészen Mikulásig. És majd lesz pénzem... és gazdag leszek... és fáradt.

Egyébként pedig azért megérte ennyit hajtani. (Stréber állat vagyok amúgy, tudom.) Egy darab pótZH-t nem kell írnom, míg a kollegám, aki a múltkor kegyeskedett nyilvánosan beszólni, egész héten pótolhat. Hát szóval ő tudja. De mintha nem neki lett volna igaza... Az ő baja. Nekem viszont meglesz a félévem. Sőt, úgy tűnik, annyira rettegtem a vasbetontól, hogy a végén sikerült belőle évfolyam szinten "kimagasló" eredményt elérni. Szóval nem tudom, hogy jött össze a dolog, de a legjobbak úgy 100-110 pontnál állnak, nekem meg van 150. Közte meg semmi, csak alatta. Büszke vagyok magamra, na! Éptöriből is sikerült egész jó eredményt elérnem a minitanulmányommal a Szent Péter térről.
Összességében ez okot ad ma nekem az önelégült arckifejezésre.


Munkahely.
A főnök megkérdezte, hogy mik a távolabbi terveim? Kicsit bambán néztem, hogy ahhoz neki mi köze van, mégis... De aztán ezt látva hozzátette, hogy ugye nem akarok elmenni az elkövetkezendő pár évben vidékre és saját irodát nyitni? Ugye, nem? Ugyanis szeretne hosszabb távon számítani rám. Így bő egy év után. Megnyugtattam, hogy nekem itt tök jó, jók a melók, agyondolgozni is szeretem magam. Úgyhogy ebben megegyeztünk és adott egy kis karácsonyi keresetkiegészítést.
Azóta nem kaptam karácsonyi plusz pénzt, mióta eljöttem Faszarcúéktól. Mondjuk amennyire rühell(t)em azt a bagázst, inkább nem számítok 13. havi félfizetésre, mintsem hogy dolgozzak velük. Az volt náluk mindennek a betetőzése, amikor egy jól elvégzett 60 milliós munka után kiszúrták a szemem rongyos 30 ezer forinttal. Számlára. És azon a melón ketten dolgoztunk egyébként. Egyenként két hónapig. Lehet számolgatni, hogy mennyire volt ez igazságos. Főleg azok után, hogy folyton ment a nagy rizsa (tejszínhabos), hogy így részesedés, meg úgy részesedés! Hát persze!
Na, azóta nem dőlök be a rózsaszín habos-babos, csipkés, királylányos, fizetésemeléses, pluszjuttatásos meséknek. Vagy legalábbis igyekszem. És őszintén szólva már annak is örülök, ha kifizetik a munkámat. Úgyhogy a mostani főnök visszafogottan előadott elismerése tulajdonképpen baromira jólesett.

És most megyek, repkedek egy kicsit, majd pedig leülök a babérjaimra.