Az elektromos légycsapó

Napok óta ezzel játszom. Tulajdonképpen már várom, mikor tűnik fel egy-egy muslinca valahol a konyhában. Legutóbbi inváziójuk óta mondjuk kidobásra került az a zsák krumpli, ami megnyitotta a térkaput a Muslinca Sík és a Spájz között, de még akad pár gerilla elbújva néhol.
Ám azt a napot megemlegetik szerintem, mikor az új varázsfegyverembe pozőr mozdulattal betáraztam a 2 db ceruzaelemet. Bzzzz....ZZZZZ....PERC, SERC....

Becsuktam magam mögött a spejzajtót, és gladiátor módjára "innen csak egy jöhet ki élve"... belevetettem magam a harc sűrűjébe egy hokedlin ügyeskedve.
A cucc egyszerűen brutális. Akit megláttam, az nem menekült. Fél percen belül égett szag terjengett mindenütt, csak a felrobbantak legalább 2-3 tucatnyian voltak, de olyan 50-60 dög biztos elpusztult ott.


Ma reggel párbajra hívtam egyszerre két pókot is a szemetes mellett. Miután közöltem velük, hogy én már választottam fegyvert, szóval nekik most rossz lesz, és hogy szorri, ezen a bolygón nem ők a domináns faj (fordított helyzetben biztos nekem kellene menekülnöm), Kezdeményezést dobtunk.
Nagyon durván hatásos, pedig attól féltem, csak egy parasztvakítás ez is, mint a kéken világító szúnyogriasztónak mondott kertilámpánk. Gyakorlatilag annyi a teendő, hogy a "tollasütővel" eltalálod a repülő rovart, vagy csak "letakarod" vele, és ahogy felröppen, hagyod átrepülni a szálak közt. Ahogy néztem, 25% eséllyel dobnak mentőt ellene a kicsi lények (tehát még egyszer kell támadni rájuk), a legyek már nem férnek át a szálak között.
Very recommended (egy ezresért legalábbis).

1 hónap után mégis csak kéne írni valamit.

Például arról, hogy soha ne higgyük, hogy éppen most nekünk _nagyon_ rossz, mert hamar rámutathat a sors az ellenkezőjére, mikor az egész napos aggódás után meglátogatott gyerekorvostól épp csak hazaérkező gyermekünk nekifutásból megfejeli az ajtófélfát, és rohanhatunk vele a balesetire (este 8-kor)...

(és az már csak a hab a tortán -- és kínomba röhögni tudtam volna az abszurd helyzeten, ha nem folyt volna a vér --, hogy a gyermek sikítva tiltakozott az ellen, hogy őt betegyék abba a szörnyű autóba, amit azért utált, mert a bölcsibe is mindig azzal kell menni, ááá... )

Bölcsi-para

A múltkor ráadtam a kölyökre egy kalózos pólócskát. Egyrészt ez került a kezembe, másrészt tetszett, harmadrészt előbújt belőlem a kisördög.
Sejtettem én, hogy a bölcsink egy meglehetősen prűd hely és nyertem. A gyerkőc egy másik pólóban jött haza és a halálfejes zászlócskával díszített sárga póló a kistatyóban pihent szépen összehajtva, makulátlan tisztasággal. Valószínűleg első sápadás után azonnal levették róla...

Most tervezem az "anyu kicsi vámpírja" feliratú póló megvételét.

Egyéni védőeszközök kiosztásának szabályzataival foglalatoskodom épp.
Valójában nem más, mint egy karakterlap felett állva kiosztogatni a felszerelést, sőt (és ez ám a királyság) rögtön varázstárgyakat is:

- 1 db Munkaruha (ismerős, ugye? semmi több :p)
- (szinte fáj kihagyni, hogy 20 méter kötél :röhög: )
- Védőszemüveg, +2-es, erős polikarbonát, 1 B optikai/fizikai tulajdonság, páramentes, MSZ EN 166
- Légzésvédő félálarc, +3-as, FFP1-es, Nominális védelmi tényező: ×4...
- 1 flaska szemmosó szenteltvíz...

Nos igen, volt nagy névnapozás, a havi "szülinapokat" meg már meg sem tudjuk jegyezni, mert Apró úgy fejlődik, mint a gőzgépgyártás a XIX. században, vagy még jobban.
Elsején felült, tizedikén már a járóka rácsa mellett toporzékolt és tapicskolt a lábával jobbra-balra.
Annyit tornázott és erőlködött a járókájában, közben meg folyton felháborodott, ha nem ért el valamit, hogy kerestem a pezsgős üveget, hogy átkeresztelhessem a cuccot Tombolókára, de másnap felállt magától a kisember és rögtön elégedetten betámasztotta a kis fenekét a bal sarokba, majd várta, hogy jöjjön a zenélős kukac a jobb sarokból, hogy ő majd azt jól meghenteli, de a kukac kukán meredt a semmibe.
A járóka pedig Küzdőke lett. Ahol egy kicsi ketrecharcos várja a tehetetlen áldozatokat, akiket meghentel, de legalábbis megrág, aztán megrázza, hogy csörög-e.

Keresztelésben különbenis nagyok vagyunk már. Kisherceg például ma reggel úgy döntött, hogy amivel kopácsolni lehet, az nyilván Kopács, a monitor Kicsitévé, esetleg Másiktévé, hiszen megy rajta a Gyalogkakukk.

Névnapot ünnepeltünk.
Azt esetleg elmondhatná nekem valaki, hogy a játék tűzoltóautó szirénája miért egy légvédelmi riadó légoltalmi szirénájára hasonlít.... Rejtély.

Ma azt mondták - a Tescóban sorban állva - Apróhercegre, hogy "Mennyi idős? ... 8 hónapos? Milyen piciiii..."
Merthogy az övé már 9 (na bumm), és hogy mekkora és mennyivel nagyobb (és EZ kit érdekel?!), és hogy tessék egy kép róla, tessék... (na EZT végképp nem kérdeztem)...

Az Apróság meg csak vigyorgott tovább kábán - reggel óta nem aludt semmit -, majd nem sokkal később otthon úgy döntött, hogy márpedig kis segítséggel, de elkezd totyogni. Ránézésre olyan 60 centi távot tett meg, egy segítő kézbe kapaszkodva, majd fellépcsőzött a nagypapa törökülésben lévő lábaira, és mosolyogva ráborult...
A hét elején még a felülést gyakorolta, pár napra rá a felállást a járóka rácsainál, és most ez.

Hát igen, beszóltak neki. Ő bosszúból fejlődik.
Azt hiszem, holnap cikizni fogom a pizsamáját, majd lerakok elé egy kirakóst, és figyelek. Hátha.

(és csak hogy tisztázzuk: a blog hátteréről én nem lett megkérdezve)

Ja, meguntam a régi dizányt.
Ez most egy köztes állapot, majd innen fejlődünk.

Köszönjük a kedves olvasók türelmét.

Kijött az első fog.
Akkor vettem csak észre, amikor már áttörte az ínyt.

Vagy nem figyeltük annyira az előjeleket, vagy csak tök más a két gyerek, de megúsztuk néhány éjszakányi nyűglődéssel. Na de most hogy kinn van, beindultak az események.
Kezdjük a megmagyarázhatatlan éjszakai köhögő rohamokkal. Ugyanis éjjel 12-től 1-ig Apróherceg köhög. Rondán. És eközben csak a karomban alszik, de úgy alszik még köhögés közben is. Utána abbahagyja az egészet, és alszik tovább az ágyában.

Aztán itt van a nappal. A drágám rájött, hogyan kell felülni és ügyesen kepeszkedve, kúszva-hemperegve elkezdett szanaszéjjel közlekedni a lakásban, hogy megcibálhasson és megcsócsálhasson, valamint megmatathasson mindent, amit csak elér. Plusz a járóka és az ágy rácsát arra használja, hogy belekapaszkodva felhúzza magát térdelésbe, és onnan letekint a mélybe valami olyasféle érdeklődő tekintettel, ahogyan a lemming szemlélődik a tengerbe nyúló sziklaszirt szélén...

Reggel lejjebb szereltem a járókát.
Délután lejjebb szereljük az ágyat.

Szankciókat kell alkalmazni, kérem, mert a végén a gyerekek az ember fejére nőnek!
Ahogy olvastam, már akár hét hónaposan is lehet verni a büdös kölköket, hogy értsenek a szóból.

Egyébként valami hihhetetlen élmény a két gyerek. Napersze pláne úgy, hogy apa is, anya is egyke volt, és végigunatkozták a nyarakat...
Ellenben a nyolchónapos és a huszonnyolc hónapos esténként olyan kanmurikat vág le, hogy néha nem tudom, hogy röhögjek rajtuk, vagy pöröljek velük. Legtöbbször inkább a röhögést választom.
Kisherceg csodálatos érzékkel röhögteti az öccsét, aki persze csodálattal csüng a Naaagy és Okos bátyus minden moccanatán. A végén meg egymást tüzelik fel, és hemperegnek az ágyon félmeztelenül kuncogva és rötyögve és visítozva.

Tipikus kép egyébként, ahogy a játék-kupleráj közepén elmélyülten játszik Kisherceg, mellette meg Apróherceg nyakig a legósdobozban matat csörömpölve. Hiszen a legózás lényege nyilván a matatás és a csörömpölés, mert a Bátyus is így csinálja mindig.

A minap megesett, hogy küldtem valakinek pár alkatrészt, ami hibádzott az autójához, de gondban volt vele. Tanácsot kért...

"> Van erre valami trükk , hogyan kell felrakni?

Nos, először is sercintesz egyet, vagy megpödröd a bajuszodat, a lényeg, hogy férfias legyen. (buzisan nem állunk neki)
Körülnézel, hogy nem látja-e senki, ha esetlen nem sikerül, mert amúgy utólag már úgyis az lesz, amit Te mesélsz. :) Biccentesz egyet Kelet felé (a biztonság kedvéért), esetleg vethetsz keresztet, de semmi óbégatás, jajjistenkémsegíccs vagy rimánkodás, mer az is buzis.

A kocsi elejéhez mész.
Megropogtatod a derekad (hogy aki messziről néz, lássa, hogy "öreg vagy már ehhez", és hátmindentnekemkellcsinálni?). Szóval a kocsi elejénél állsz, a szemed sarkából végig figyeled a környezetet. Előredőlsz, hogy behajolj a motortérbe....
Káromkodsz egyet, majd elballagsz, és felpattintod a motorháztetőt. Felhajtod, kitámasztod. Káromkodsz. (mocskosan, férfiasan)
Kitámasztod újra. Körülnézel, nem vonzott-e oda tömeget a szitkozódás. Zavard el őket!

Amit magad előtt látsz, az a motor. Ha átlátszó, és rózsaszín lötyi van benne, akkor rosszfelé nézel. Megkeresed a lelógó kárpitréteget. Megnézed, honnan hiányzik patent, és hogy van-e értelme egyáltalán odarakni. Ha nincs, akkor sóhajtás vagy sercintés oldalra (ki ne maradjon!), és hümmögés. (Ettől úgy tűnik, mintha nagyon értenél a dologhoz.)
Tuti figyel már valaki. Nézd csak meg. Ugye, hogy ott van?

Matass egy kicsit a motortérben, nehogy azt higgye, most látod a motort először. Törölj le ezt-azt. Egy rongy mindig jól jön. Olajszintet ne nézz, az olyan "hétvégiautós". Eddigre már rájöttél, hogy ha túlzottan előredőlsz, koszos lesz a nadrágod. Ne nyafogj miatta (igen, az is buzis). Majd a nők kimossák. Neked más a Feladatod.

Meg kéne találni, melyik zsebedbe tetted a k..va patentokat. Nézz ki magadnak egy már fent lévő patentot. Ebből látni fogod, hogy milyen vastag pöcökre lehet egyáltalán fizikailag feltenni. (nyugi, nekem is volt olyan, amire nem ment fel.) Meg hogy milyen mélyre nyomta Luigi. Keress egy üres pöcköt. Próbáld oda a patentot. Ha leejtetted, nehogy észrevegye bárki!!
Faarccal emelkedj fel, mintha csak a derekad zsibbadt volna el, és tedd zsebre a koszos kezed (ugye, hogy jó lett volna rongyot hozni?), majd vedd elő vele a másik patentot.
Próbáld meg újra. A leesett patent miatt ne aggódj, valszeg leért a betonra, sok autóban nincs alul burkolat. Ha a második is leeik, az szívás. De semmiképp ne csapj hisztit. (na, mert milyen is lenne az?) Nagyot nyögve, recsegő ízületekkel hajolj le érte - lásd még: hát mindent neked kell csinálni?

Ha a próbálkozásokból az tűnt ki, hogy nehezen megy rá, akkor nézd meg, tudod-e esetleg egy csavarhúzóval tágítani a patentot. Ha nincs csavarhúzó, akkor bicska (valami macsó darab), bár azzal kész szopás, de legalább jól néz ki. Próbálkozz újra. Úgy fejtsél ki nagy erőt, hogy más ne lássa. Neked ez csak egy bemelegítés, egy ujjgyakorlat. Halkan kapkodd a levegőt. Ha nem megy, keress másik pöcköt, azon gyakorolj esetleg. Ha nincs több, vagy teljes erővel se megy, akkor hagyd az egészet a picsába.

Miután kiegyenesedtél, nézegesd egy kicsit még az egészet, és olyan mozdulattal csukd le a tetőt, mintha sikerült volna. Ennyi az egész. :)"

Távirányítók (2. rész)

Talán dereng még valakinek régről, hogy keseregtünk, miért nincs távirányító-kereső távirányítónk (mer' folyton elvesztek az ágy/takaró/pléd redőiben, székpárnák tövében stb.), és valami ilyesmiért is vettünk az LG TV mellé LG DVD-t, merthogy azok "közeli rokonok". Tudják egymást vezérelni, nem kell mindkettőre egy-egy távirányító a fotel/kanapé karfáján (ahonnan le tud esni, el tud tűnni, "apa ezmiez?"...), vagy éppen hogy az a joker, hogy van egy "tartalék".

Ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy használjuk már egy ideje az új DVD-lejátszót (ami végre USB-pöcköt is olvas, így nem kell kiírni mindent folyton lemezekre), az eufória is csillapodik.

Igazából nincs mit szépíteni, a DVD távirányítója egy szarkupac. (És nem mentség rá, hogy a TV sokkal többe került. Ugyanúgy jár érte a tasli.) Annak ellenére ez a helyzet, hogy tényleg a TV-t is viszi pár dologban (Ke/Be, Csatorna Fel/Le, Hangerő Fel/Le), ergó például nem kell kapkodnom a sötétben, ha a filmben hirtelen túl hangosan kezdenek el lőni.

Nade ezek a Hangerő Gombok olyan faszán egymás felett vannak a Csatornaváltó Gombokkal, amiket megnyomva persze izomból kiveszi a TV-t a DVD csatornájából (visszaváltani oda meg nagyon nem egy gombnyomás), hogy.... GRR! A Pillanatmegállító meg a Visszatekerés egymás felett/alatt van, egyikeként a 4-5 sornyi tökegyforma gombnak. Tökegyforma fekete gombnak. Persze fekete háttérrel.
A visszatekerés pedig az AVI-kban valamiért szörnyen gyorsan pörög, így mire lereagálom a félrenyomást, már 15 percet visszapörgettem. Előrefelé persze tök más tempóval teker, szóval sok szerencsét, kalandor, lapozz a 232. oldalra!

Szidnám ezek után az LG-t en bloc, ha nem lenne amúgy a TV távirányítója ezzel szemben tök jó. Minden gombot megtalálok vakon, elkülönült helyen, szépen elhelyezve, soha nem nyomtam félre semmit... és még a felvett műsorok visszatekerése se olyan iszonyat/értelmetlen gyors, mint a DVD-játékosnál...

Szóval nem értem, na. Igen, felmerülhet a rutinosakban, hogy fordítva: miért nem használom a TV távirányítóját a DVD-re? Igen, tud szinte minden fontosat, de egyetlen gomb hiányzik róla: amivel átkapcsolok a DVD-n az USB-bemenetre. 10-ből 9-szer. :)

De végül tegnapelőtt kutatóközpontunk feltalálta a Megoldást: egy befőttes gumit.
A megfelelő, jelölendő gombsornál elvezetve. Felette jobbra a Hang fel/le, alatta balra a kritikus Vissza meg az Előre.

A v1.1 termékverzió már "színre fújt - $1.99" verzióban szolgál ma reggel óta, mert napfénynél a sárga mégse mutatott túl jól a feketén.
Sajnos legifjabb utódom is szemet vetett a találmányra, így rögtön egy v1.2-vel kellett pótolnom, a "pontosan passzoló méret - $0.99" gumit már nem kell kétszer körbetekerni a távirányítón, mert tökéletesen illeszkedik egyetlen csíkban is.

A termék további fejlesztésén természetesen folyamatosan dolgozunk.

Tisztelettel jelentem, a tegnapi naptól datálhatóan 2 fővel gyarapodott nálunk a keresztények száma. Mindkettő keresztény hangos sírással fogadta a keresztvizet (mivel hót lázas és álmos volt mindkettő, és nem igen értették az egészet), szóval ez tulajdonképpen erőszakos hittérítés volt így, asszem...

Persze elkéstünk annak rendje és módja szerint, túlzás nélkül az utolsó másodpercben zuhantunk be a kinti viharból - talán volt mennydörgés is, mint amikor lényeges személy ront be a fogadóba, csak nem tudtam rá odafigyelni a rohanásban -, a pap úgy fordult vissza értünk, mikor beestünk beálltunk a sor végére. Még egy külön megjegyzést is kaptunk az óra használatáról, és csak fele tapasztalati pontot adott (a kincseket azért megkaptuk; két aranykeresztes gyettyát).
Aztán a permanens Áldás (1. szint) varázslat hatni kezdett, szépen megnyugodtunk (hé, nem volt még neki valami memorizálva középfül-gyulladásra??), így végülis befejezettnek tekintettük az adott napra szóló versenymodult.

Elkiabáltam.

Jé, éppen nem beteg senki a családban!
Gyanús.

Mostanában kikölcsönöztünk pár filmet a Torrent-könyvtárból...

Köztük volt a Die Hard 4 is. Rövid kritika róla az a kis párbeszéd, ami valahol a film 3/4-e környékén hangzott el:
- Azt hittem, rövidebb.
- Én meg azt hittem, jobb... :|

Valentin napra megkésve minden kedves zenerajongónak és akik szeretik a jó arcokat.

Boldog szülinapot, Kisherceg!

Ez a második születésnapod!
Ugyan még azt nem tudod, mi az a kettő, mert ami nem egy, az hat, ha még több, akkor hét... De az biztos, hogy nagy nap a mai, mert ma van totta a bölcsiben és egy csomó érdekes és új dolgot kapsz.
Nem is merünk mindent odaadni egyszerre. Ráadásul az idő sem kegyes ma, úgyhogy a szabadtéri dolgokat sem tudod kipróbálni. Igaz, a bicicit nem most kapod, hanem majd a névnapodra.

Persze az ünnep a szokásos nátha jegyében telik, hogy máshogy. Idestova két hónapja beteg az egész család. Hol jobban, hol kevésbé, de köhög, tüsszög, szenved mindenki, élén persze a Kisherceggel. Ha ő éppen jól alszik, akkor az Apró beteg és ő nem bír aludni.
De ez most mind részletkérdés, mert a második szülinap nagy dolog és sok újdonságot hozott az életünkben. Például a beszédet, ami mostmár annyira kiteljesedett, hogy az új szavakat azonnal és számolatlanul tanulja a gyerkőc. Mondatokat rak össze és néha mesél ezt-azt. Néha pedig nem értjük a hosszas monológokat. Néha meg szavakat suttog játék közben. Tegnap például a nevét.
Este meg a fürdés utáni rohangálás közben azt rikkantotta, hogy "Hol a malac, Vitto'?", amit végképp nem tudok elképzelni, hogyan rakott össze.

És a változatosság kedvéért a fogak is úton vannak, mert némelyiknek már nagyon fehérlik a taraja az ínyben, úgyhogy a fogzási frász is teljes. Kisherceg madzagot rág kínjában, meg mások kezét. A sajátjára kínosan ügyel. Még meg is puszilja, ha bibis lesz. A rágóka változatlanul hidegen hagyja. Esetleg ha kivadássza az Apróbbik rágókáját a járókából, akkor csócsálja egy darabig, de ennyi.

És a dackorszak is virágzik. És már saját elképzelése van a világ menetéről, úgyhogy megmondja a bölcsiben, hogy ki adjon neki enni, ki hová menjen vele játszani és Apa, deje! és apa akkor jum és játi. És néha baba deje és megpróbálja magával cipelni az Aprót legózni.
A sappát egyedül veszi fel és a fejébe húzza, amennyire tudja. Az ubokát egyedül eszi meg, vagy anya szájába tömi. Teját vagy kér, vagy nem, vagy inkább kaka jót. Meleket. Miközben Emot néz a tíviben, vagy Babbit.
A lépcsőn is egyedül megy fel és még a kezét is zsebre dugja. De ha anya éppen az Apróbbat cipeli a hordozóban, akkor sürgősen elfelejt menni és fel kell venni őt is. Ami így cca. összesen 30 kilóra rúg. Plusz hátizsák, plusz bölcsis tatyó, plusz ma reggel például a torta is. És egy kézzel be kellene valahogy csukni az ajtót is.

Hát így mennek a dolgok kétévesen.

Ezekkel a csillár dolgokkal folyton csak a gond van. Már az előző lakásban is az volt, hogy vegyünk már végre valamit, mert nagyjából egy csupasz körte volt a levegőben, azt' egy dróton ment hozzá a delej. Aztán vettünk valamit, ami végül ronda is volt, meg igazándiból nem is volt elég fénye, de sosem találtunk szépet, aminek elég fénye is lenne, és mindig maradt a félmegoldás, hogy leszedtük a búra egyik részét és így nem árnyékolta annyira az izzókat, ellenben a cuccból minden maradék dizány kiveszett.

Aztán átköltöztünk ide, és megint eljött a csillárkérdés órája. Elmentünk a Zikeába, és vettünk egy olcsót. Nem volt mutatós, de úgyis magasan van. De nincs elég fénye. És a búrát nem tudjuk variálni.
Idestova kábé két éve nézzük a csillárokat. Volt csilivili, 300 W-ot nyomott volna szaneszéjjel az éterbe, és egyszerűen csodás volt. Rágondolni is jó, de tényleg! És Kishercegnek tutira tetszett volna. Leárazva volt 420. Ezer.

Volt még rusnya retró, alig fénnyel, színes búrával.
Az én kedvenceim a persze minimál dizányos fémes függőlámpák, de ezek nagy valószínűséggel nem mutattak volna sehogy sem.
Aztán vannak ezek a randa kőcsillárok, amiket a (itt két kézzel kell mutatni!)"polgári" lakásokban lehet látni. Hát az nem illik se a lelkületünkhöz, se a berendezéshez.
Aztán van még kristálycsillár is, de amit kinéztünk a neten, az 4 méterszer 4,5 méteres volt és még fektetve sem fér be a szobába sajnos. A potom negyvenmillás ára az most igazán részletkérdés. Akkor is szép lett volna a fekvecsillár.

Végül vettünk egy olyat, amibe nem apróka LED-es fényforrások kellenek, többezernyi, hogy elég fénye legyen és folyton cserélni kelljen őket. Nem Gxx-es foglalatú csodalámpák valók bele, amik annyit fogyasztanak, mint egy kisebb erőmű napi áramhozama, hanem simán bele lehet tekerni a mezei energiatakarékost. Ötöt. Azt' hadd szóljon!
Szőkeherceg vett is rögvest gigawattos enegiatakarékost, sokat, amit betekertünk. A végeredményre egy előző postban utaltunk már.

Miután a drága kisfiam, mint a molylepke csodálta folyton az új csillárt, ezért végül a kisebb wattok mellett maradtunk, mielőtt végképp kiégeti a retináját.
De már van csillárunk! Lógós. És fém is van benne, és nem retró, és nem kő. És elég a fény. Az a baj, hogy így iszonyatosan látszik, amikor szöszös a szőnyeg.

Talán kéne egy padló(rés)világítás, jó erős, amitől elkapjuk a szemünket, ha lefelé találnánk nézni. Igen, ez lesz az. (Mióta láttam, hogy van fugába (!) szánt világítás is a fürdőszobákba, én már nem ismerek lehetetlent.)

Hirtelen ránk szakadtak az új szavak.

Lehetnek azok valami ismert dolog konkrét (pl. a szuri helyett matricát adó "Dottó-nénni") vagy kevésbé konkrét nevei (pl. "Bamm-bamm" a harangozó templom és a bimmbammos falióra is), vagy a levegőben szálló mondatokból kiragadott szavak, szótöredékek, vagy néha csupán *izgalmas* ragok, toldalékok.

És akkor elérkeztünk odáig, hogy amit eddig a másik oldalról tapasztaltunk meg, abból mostanra statisztikát is vonhatunk:

A babanyelv egy olyan dolog, amit
- idegenek (magyarázat nélkül) kb. 10%-ban értenek meg;
- további 50-60%-ot csak a szülők...
- a maradékot senki se érti.
(De ő azért lelkesen mondja és mondja.)

Úgyhogy ilyenkor már tényleg megváltás, ha értelmes szót ismételget fél órán keresztül (elalvás helyett), nem valami katyvaszt, aminek értelmére ráadásul soha nem derül fény...

Szerencsére álmában nem beszél, mert eléggé sokkoló élmény lenne, ha attól nem tudnék aludni, mert Valaki fura távol-keleti kiejtéssel azt gyakorolja alig érthetően, hogy "Egy-kis-malac, röff-röff-röff..."

Egy hónap híján két év, illetve 3,5 hónap!

Nem semmi, mindjárt kétéves a nagyfiú! Nem volt egy sétagalopp, de számvetés majd csak a következő hónapban lesz esedékes.
Mostanában éppen úgy döntött Kishercegem, hogy akkor mostmár megtanul beszélni, ha senkinek nincs ellene kifogása. Naponta két-három új szó. Amiket persze aztán nem használ, csak raktároz, mert nyögni-nyígni még mindig kifizetődőbbnek tűnik. Aztán nézzük a tévét és megszólal egy hangocska, hogy "hótottó". Tudniillik, hókotró volt a híradóban.
Kisvakond megy a nagyiéknál, egyszercsak: "ják"! A rák mászott ki a tengerpartra.
Félálmosan a foteljében ül és várja a kakaóját, majd kijelenti, hogy vigyem őt "arra". Arra a konyha van. A mikróval és a benne melegedő kakaóval.
Az egyszerűbb dolgok nem mennek persze. Ha fejreállsz, sem csikarsz ki belőle olyat, hogy cica, kutya, vau-vau, vagy paci. De megy a pipi, a bibi, az ott - ez egy fő-fő szó, mindenre ezzel hívja fel a figyelmet -, az ebből, az abból, enni, inni, ház, anya, apa, papa, mama, pápá, busz, autó - ez nagy kedvenc a Kisvakond és az Autó című mese miatt -, az ősz - szintén Kisvakondtól tanultuk -, jóéjt, játék, játszik (játiii), gyere! (gye!), teteje (tetete), rajta... egyszer-kétszer a saját nevével is megpróbálkozott, aztán hagyta. Persze tudom, máshol kétévesen már egész mondatok mennek, de én büszke vagyok a nagyfiúra, és kész.

És ma megtanult cuppanós puszit adni! (Rögtön gyakorolta is egy csomót másokon, meg a saját - amúgy bibis - ujjain.)
Meg már három dalt el tud dúdolni egészen jól felismerhetően. A Hulla pelyhes, a János bácsi és a Jingle bells mennek neki. És néha spontán elkezd dudorászni. A múltkor meglátta az ablakból, hogy esik a hó, és rákezdett a Hulla a pelyhesre.

A picire is büszke vagyok, csak rá máshogy. Rá a vigyora miatt vagyok büszke, meg hogy már tud nevetni, amikor csiklandozom, meg hogy olyan édes, hogy néha meg tudnám zabálni a kis sonkáit. Néha annyira elbűvölő-szép pillantása van, hogy megfordul a fejemben, hogy rózsaszínben simán lánynak néznék.

Ami pedig magamat illeti, részemről elegem van a télből, mint olyanból. Régebben persze hatalmas mellénnyel nyilatkoztam mindig, hogy én aztán minden évszakot szeretek, de mostanra kiderült, hogy a telet mégis utálom.
A manók is rühellik a nyolcvan réteg ruhát, utálnak kimenni, mert a nyolcvan rétegtől nem bírnak mozogni, csak pislognak, mint az Ózban a szalmabábú, ha túltömik. Meg belefúj a szél az arcukba és könnyezik a szemük, folyik az orruk és hideg van a lábnál. Ha mégis kimennek, akkor aztán bejövetelkor minden vizes cuccot rögtön le kell venni, a babakocsi terepgumijairól ömlik a hólé, és minden este kesztyűket mosok.
Úgyhogy csupa öröm és szórakozás.
És még sötét is van, pfujj! (Sötét ellen amúgy végre vettünk egy új csillárt is, de Apa kissé elszámolta magát a nagyteljesítményű izzókkal, és elsőre a közel 700 Watt szó szerint nappali fényt varázsolt a nappaliba (micsoda szójáték!!), de erről majd egy másik posztban...)

Szóval legyen már végre tavasz, meg nyár...