Élek... élek.
Kicsit megviselten.

Már beinjektáltam a vénámba a napi kávéadagomat, a taurin és egyéb finomságok még váratnak magukra, de már abból is betáraztam ínységesebb időkre. Altató lövedék helyett ébrentartó lövedék... Asszem, innom kéne még egy kávét, hogy ne írjak ekkora hülyeségeket.

Este, meló után Várostervezés. Szépen haladok, de haladhatnék sokkal szebben is. Azt hiszem, ez is az a tervezési folyamat, amit nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Vasárnap abba is hagyom és hétfőn be is adom. Kedden meg elmegyek belőle vizsgázni. Ez elég nagy bátor...akarom mondani botorság, tekintve, hogy tanulni még nem tanultam rá. De próbavizsgának jó lesz. Hogy nekem mennyi időm van!?

Az Épszerket hagytam a fenébe. Volt helyette annyi minden más, és külöbenis elegem volt már belőle, nah.

Különben lassan két hete egyfolytában rajzolok. Kézzel, mint az állatok... najó, néha besegít a Tablet is. Sőt A Tablet. Most kezdem érezni, hogy mekkora segítség és milyen jó, hogy van. Amellett, hogy tulajdonképpen csak egy játékszernek indult, amikor megvettem. Oké-oké, nem olcsó játékszer.




Ugyanakkor, ezek mellett kicsit eluntam magam a héten a melóhelyen. Érdekes kettősség ez.
A jó kis sarokhelyemnek hála, a főnök elfelejtette, hogy vagyok és alig adott munkát. Amit meg adott, az vagy nem volt jó, vagy meggondolta magát és a végén mégsem kellett megcsinálnom. De a pepecsélésekkel azért elment mindig a napom. És még stresszelni is tudtam magam miatta. Ez a modern ember átka lehet, hogy a semmin is fel tudja magát idegesíteni.
Bezzeg abban a japán faluban, ahol annyi száz éves él... Megmondták a titkot: zöldséget kell enni, kapálni kell sokat, nem kell idegeskedni mások hülyesége miatt és sokat kell röhögni. Tisztára betartható dolgok. Na, megyek is kapálni...

Kifizetődő hosszas emilben elemezni a barátnőnknek sanyarú sorsunkat. Postírásban pedig segít a Kopipészt Manó...

Na, ma eldöntöttem, hogy hagyom a francba az Épszerket idén. (A tudatlanoknak: Épületszerkezettan. Ronda és gonosz. Aki nem ismeri, az is rettegje!!)
Szóval hagyom a fenébe, majd jövőre, és addig ne is lássam, ugyanis totálisan esélytelennek látom, hogy összesen két este alatt, meló után két pótZH-ra is felkészüljek.
Szőkeherceg javasolta a tanulmányi szabadság kivételét. Jelzem, bennem is felmerült már, csak félek, hogy a főnök csak egy ideig lesz toleráns azzal kapcsolatban, hogy csak néha lát a munkahelyen, ugyanis leginkább nem vagyok benn.
Meg már amúgy is tiszta idegbaj voltam (na jó, vagyok) és kezdett elegem lenni az állandósult fejfájásból. Azt hittem magamról, hogy én bezzeg nem vagyok egy olyan ideges típus, de most rájöttem, hogy de. És igenis stresszelem magam és képes lennék fennmaradni az elkövetkezendő három napban (még meló után is) hajnalig, hogy befejezzem azt a nyűves rajzot, a hőtechnikai számítást, a műszaki leírást... és még azt a maradék két estét is rászánnám a kilónyi részletrajz betanulására.
Ne ingassátok a fejeteket, nektek is biztos van valami szégyelnivalótok!

De ez nem lenne elég, mert ott van sajnos a Várostervezés is. (Ami egyébként egy megfoghatatlan lufi). Az egyik konzulens ezt mondja, a másik azt... én meg döntsem el, mit is akarnak valójában. Szóval így legalább azt a rohadt Várost meg tudom csinálni rendesen.
Ja, hiperszuper: MOST jelentették be, hogy 31-én van a Város vizsga. Ekkor lesz, nem máskor - sőt máskor nem is lesz. Egyáltalán. (Amúgy meg nincs is benne a Neptunban se (ami ugye minden ügyintézés központi rendszere). Ha ma nem megyek be, nem is tudom meg. Megjegyzem, vannak képzések, ahol legalább egy szabvány e-mail megy a kiegészítős, nem egész nap a suliban és a tanszéken lógós/ráérős hallgatóknak a vizsgaidőpontokról, vagy legalábbis akkor, ha változás van...)
Szőkeherceg teljesen ki van akadva, hogy mi az, hogy EGY időpont van. Elmeséltem neki, hogy mennek itt a dolgok. Azt mondja, írjak a dékánnak...
*sóhaj* Látszik, hogy nem járt még kiegészítő képzésre... Itt minket mindenki utál, itt minket mindenki csak bánt. És most sajnáljatok!!!!!

Úgyhogy első alkalom Sziltan vizsga lemondva - merthogy eredetileg szerettem volna gyorsan túllenni rajta, ráadásul az első alkalommal nem is szoktak annyira nehéz példákat adni, ez viszont ugye 30-án lett volna -, de nem baj, majd megyek a másodikra.
És reménykedek, hogy nem szívatják meg azokat egy nehezebb példasorral, akik nyilván "nem mertek elmenni az elsőre".

Rájöttem amúgy - persze biztosan túl későn és én vagyok a becsületes barom -, hogy hogyan is tudják egyes "eminensek" gyönyörűre megcsinálni az épszerk rajzaikat. Meg már rögtön az első konzultációra majdnem kész rajzokat vinni. * körülnéz, hogy mindenki figyel-e *
Nos, kérem: nekik eleve vannak olyan segédanyagaik, amiket
régebbi hallgatók csináltak!
Ott van nekik a gépen. Sokszor belsősként is ténykednek a suli valamelyik tanszékén, akkor meg már csak-csak az "ölükbe hullik valami", hogy ne terhelje le őket nagyon egy-egy kötelező feladat: érezzünk velük együtt, hogy milyen szar is lehet nekik, ha már erre kényszerülnek.
(De nem baj, mi majd okosabbak és sikeresebbek leszünk náluk. Jöttök ti még majd hozzánk, hogy mutassuk meg ezt vagy azt!!)

Úgyhogy, ha ez így megy tovább, hogy láthatóan a feladatok mintha nem is a munka után (opcionálisan: család, sok-sok kiskorú gyermek mellett) tanuló hallgatókra, hanem ráérős feladatcsencselőkre vannak méretezve, akkor sajnos kénytelen leszek jövőre Épszerk 4-ből egyből beszerezni ezeket, és nem saját kútfőből csinálni, mert az baromira nem kifizetődő. (Tippeljünk: szerintem van, aki pénzért szerzi őket. Nagyházi-feketepiac. Tervfeladat-maffia. *elájul* )
Basszus. Ez kérem már keményen a versenyszféra. Iskolai kapitalizmus.

És erre most kell rájönnöm!!!! *falba veri a fejét* (Hát igen, mi mindent tanul az ember az Életről az iskolában.)

Tök vicces volt amúgy, ahogy ma egy kis lelkes harmadéves (vagy negyed? mindenesetre fiatal volt és lelkes) építész odajött, hogy "jajjj, de jóóóóó, (*édibédipillogás*), hogy én kiegészítős vagyok, és júúújjj és az milyeeeen?"
Hát bazmeg, milyen?! Kibaszott nehéz....
Kicsit tömör voltam. Látványosan letört a lelkesedése. Szegényke... (Neki is tanított a mai nap valamit az Életről. Ha mást nem is, de legalább annyit, hogy a kiegészítősök kurva rondán beszélnek...)

A régi osztálytársak meg (még az "elitgimiből") kitalálták, hogy most legyen a 10 éves érettségi találkozó. (Jesszasz, de vének vagyunk már!)
Naná, hogy vizsgaidőszakban!
Oké, logikus, hogy őket már rég nem érdekli a vizsgaidőszak... de ha nem kértem volna külön, hogy NE akkor legyen... Így olyan "kedves".

Persze ezt csak azért rovom fel, hogy puffoghassak valamin, de úgyis elmegyek az összejövetelre, mert kíváncsi vagyok a fejükre. A tanárokéra már nem annyira. De ők is meg lesznek invitálva. Páran képesek annyira lelkesedni az osztályból, hogy akár a négy év alatt elfogyasztott tizenegy(!!!) darab angoltanár mindegyikét is mind meghívnák...

* Köszönettel tartozom Szőkehercegnek, amiért olvashatóra lektorálta az amúgy elég összeszedetlen pöfögésemet.

Köztudott, hogy plüssállat mániám van. Úgyhogy, amikor vásárlásra kerül a sor, akkor mindig megállok egy kicsit játszani a plüssállatos pultnál.
Legutóbb visítva ugrottam hátra vagy másfél ölnyit.
Megláttam Őt!

Ez egy csodálatos nap.
Olyan csodálatos, hogy gyorsan be is sorolom azok közé a napok közé, amikor ki sem kéne kelni a paplan alól. Maximum ablakot nyitni, mert meleg van. Ugyanis, ha kikelek, akkor valami elromlik, összetörik, leesik, megroggyan, felrobban, megbuggyan... egyest kapok, megvágnak, lemaradok a házival, a kutya megeszi a kész rajzot... a főnök új melót vállal be, még kacifántosabb geometriájú házat talál ki... és még sorolhatnám a potenciális sorscsapásokat.

Kora hajnalban a melegszendvicseim lepottyantak a tálról. Természetesen fejjel lefelé. Olvadt sajt a földön rulez.
Épszerkből a másik ZH-m is karó lett. Erősen gondolkodom, hogy vajon érdemes-e összetörnöm magam ezért a félévért ebből a tárgyból. Főleg, hogy annyi minden más egyéb van... Azt hiszem, hogy a vakvéletlenre fogom bízni ezt a dolgot. A többit nem. csak ezt.

Kezdek besokallni. Úgy mindent összevetve.

Viszont a sziltan ZH-m meg 83 pontos lett. A 120-ból. Az szép, nah. De ezért akár nyugodtan alhattam volna holnapig.

Esküvő megvolt.
Ez volt a...őőőő... *bőszen számol az ujjain* a negyedik. Mármint amin meghívottként volt szerencsém jelen lenni.

És újfent elgondolkodtam azon, hogy miért kötelező ez az egész cécó, amit lakodalomnak hívnak. Vagy legalábbis miért ÍGY?? Eddig egyetlen olyan párt nem láttam, akik igazán élvezték volna. Sőt, olyat is most először (najó, talán másodszor) láttam, hogy a pár nem idegeskedte halálra magát. De azért annyira nagyon jókedvűnek sem tűntek...
Azonkívül miért kötelező elem a lakodalmas nóták hallgatása, könyörgöm? Sőt, borzalom, de erre emberek még táncolnak is. Bár nekem inkább úgy tűnik, hogy ők is valamiféle kötelező jelleggel teszik ezt. "Jóska, levelet hozott a pósta..." És hasonló frappáns rímek. Juájjjj!

Szerintem ezt az egészet egyedül a jelenlévő gyermekdedek élvezik a legjobban. Van felhajtás, szép ruhát kapnak (ez gondolom, főleg a kishercegnőnek nevelt lányoknak élvezet), találkoznak egy csomó rokon gyerekkel, akikkel amúgy nem nagyon. Kergetőzhetnek, játszhatnak, a fiúdedek meg táncolhatnak egy csomót a menyasszonnyal, aki ugye szép, meg aranyos és mosolyog egy csomót. És a pindurka, mininyakkendős fiúdedek ezt szemmel láthatólag nagyon imádják..
Ezt az egészet viszont én annyira nem élvezem, nah.
Valami középút féleséget egyszer láttam. Egyszer Miskolcon. Az tetszett. Lementünk a csajokkal, jó volt a zene, jót buliztunk... csak a főszereplővel, aki miatt jöttünk, alig tudtunk dumálni. Ugyanis folyton szerveznie, vagy éppen szerepelnie kellett. Viszont a zene miatt a jelenlévő vénasszonyok húzták a szájukat. Pedig igazán konszolidált volt. Még tücctücc sem volt. De úgy tűnik, hogy sehogy sem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek jó. Valaki a kaja miatt húzza a száját, valakinek a zene nem tetszik (mint most nekem), valaki azt kritizálja, hogy ki milyen ruhában érkezett, valaki azt figyeli, ki mennyire nyúl a pénztárcájába... *sóhaj*

Na, mindegy.

Odamentünk, jót dumáltunk, baromi sokat ettünk. (Süti még most is van. De már nem olyan sokáig!)
A menyasszony szép volt, a vőlegény vidám. Mindkettőt alig ismerem ugyan, de azért örültem nekik, mert aranyosak voltak.
Szép volt, jó volt, aztán hazajöttünk. Merthogy nem volt közel. A lényeg: megvolt ez is. Kipipálva.

Hihetetlen, de túl vagyok ezen a héten is. Már legalábbis a munkásabbik részén. Mondjuk ez hülye kifejezés, mert egész hétvégén munkálkodni fogok a sulis cuccaimon.

A várostervezés feladatomat a héten a tanár lehordta és csaknem tejlesen átrajzolta. Pedig már majdnem készen volt. De neki az túl kommersz volt, túl hagyományos, túl maradi... Bahh! Hogy köszönjön vissza a nyaralóimon a Művészetek Palotája, meg hogy ne használjak barokkos térfomálást, meg nyifinyafi és blablabla... Na, nem kell félni, olyan modernt kapnak a pofájukba, hogy fejreállnak tőle!!! Csak kéne egy kis idő...
Le vagyok maradva, mint az egyszeri borravaló. Sok a munka, kevés az idő. Pánikhangulat uralkodik rajtam. Túl gyorsan fáradok. A kávéban meg kevés a koffein. 23-án leadási határidők. Most még tarthatónak tűnik azért...

A héten volt három zéhá. Az egyik szabadkézi rajzból, oké. Ott csak a szabad kezemet kellett rajzolásra bírnom. Nem voltam megelégedve a végeredménnyel. Miért kell olyan dolgokat erőltetni, amik nem mennek? Nekem nem megy a színes ceruzás dolog, nah. Adjanak grafitot, tollat, tust, festéket, számítógépet, vagy fotógépet a kezembe, azzal esküszöm, menni fog... a színes ceruza nem megy. Akkorsem. És persze megint eltörtem egyet a különben hiperszuper tömörgyönyör színesceruzáimból rajzolás közben. Na, mindegy, azért ez a tantárgy meglesz. Különben sem tudom komolyan venni azt a tárgyat, amit kétheti egy órában tartanak és arról szól, hogy mindenki rajzol, ahogy tud. Instrukció nuku, vagy ha van, akkor a T. Tanár Úr ordítva közli, hogy "te meg hogy fogod azt a ceruzát, bazmeg?!" vagy valami hasonlót.
Jó, szóval szabadkézi rajz letudva.

Épszerkből már tudom, hogy akkora karót kaptam, amitől egy vérbeli vámpír visítva menekülne. Itt jön a vállvonogatás, hogy hát hiába, valamivel szívatni is kell a jónépet. Én meg nem tudom fejből megtanulni az összes homlokzatburkolatot, csókolom. És úgy tűnik, hogy valamit a tankönyv sem tudhat, mert szétpuskáztam a rendelkezésre álló 45 percet... és tessék. Mégis egyes. Biztosan nem szabványbetűkkel írtam...

A szilárdságtan legalább sikerélményt okozott. Annyit tanultam, hogy a végén már én magyaráztam mindenkinek. És úgy tűnik, hogy sikerült is megírni egész jól a dolgot. Remélem. Ha nem számoltam el valamit végzetesen.
Ja, és bementem asztalt borogatni a számtech jegyem miatt. A válasz: "jajj, bocsi, elfelejtettem megszorozni a pontszámodat kettővel..." Mire én:"hrrmpfff!!" És azzal vissza is tettem a retikülömbe a bézbólütőmet.
Szóval maximum pontos lett, nah. Így már sokkal jobban tetszik. *büszkén körülnéz, hogy mindenki jól látta-e*

Egyébként dolgoztam is. Igen, néha betolom a képem a melóhelyemre. Mint most is. Kemény egy egész pénteket végigmelóztam. Néha sajnálom a főnökömet azért...

Ma pedig esküvőre fogunk menni. Majd délután.

Ez az idióta banda akár egy elhivatott live rpg-s , vagy ostromjátékos csapat is lehetne.
A szerencsétlen kiscsákónak meg akadt egy kis bámulnivalója rajtuk. Nyilván még tetszett is neki, amit látott. Most meg oda a lépe...

Egész szombaton - legalábbis majdnem - a Drágaszágot nyúztam, nyaggattam, bigyergettem a ketyeréket, meg a kütyüket rajta.
Én kérem, olyan fajta vagyok, hogy szeretem a sok gombot és még használni is szoktam őket. Csak ehhez kellene egy jól használható User Manual. Vagy Használati Útmutató. Csalódnom kellett, mert bár a Használati útmutató olvasható, de szarul van tördelve, a valódi anyag 40 %-át pedig egyszerűen kihagyták belőle. Úgyhogy elkezdtem bújni a Mode d'Emploi-t, de azt gyorsan letettem... aztán megnéztem a Manuale di Istruzionit, de abban meg annyira meglepőek voltak a szakszavak, hogy azt is letettem. Végső mentsváram a Bedienungsanleitung volt. Ezt legalább Szőkeherceg érti, nyomokan pedig én is kiigazodom rajza, mert legalább néhol hasonlít az angolhoz. Úgyhogy kérem, tanulok németül.
Párhuzamosan lapozom a magyar kivonatot és a német könyvecskét, hátha okosabb leszek.
Oké-oké, pár dolgot magamtól is egyből megtaláltam, elvégre azért volt már egy analóg gépem pár évig és a gyártól előszeretettel tesznek majdnem ugyanoda minden gombot. Ami igencsak jó szokásnak tűnik, amikor új gépet vesz az ember a kezébe. Viszont egy analóg gépen nincsen menűrendszer..., nincsen függvényszerűen beállítható fehéregyensúly, meg még egy csomó-csomó dolog. Azoknak a rendeltetéséről pedig én tudni akarok!



Na, mindegy, azért kimentünk délután fotózni egyet a Nemzetihez.
Őszintén szólva, nagyon rossz választás volt. Bár késő délután volt, vagy éppen azért, a hatalmas, világos kőfelületek csak úgy tükrözték a fényt mindenhová. Úgyhogy a végén képeim valamiféle tejszerű ködben úsztak, a szemem meg könnyezett. De kezdek belejönni az új masinába.
Úgyhogy következzen egy hevenyészett teszt. Innentől már csak az olyan elhivatott kockafejek olvassanak, mint én.



Kezdem a negatívumokkal. Ez pszichésen jobb állítólag. Én pedig a világért sem akarnám senki pszichéjét feleslegesen terhelni...
Sóval kegyetlenül szar, hogy nincsen normális használati utasítás, de ezt már mondtam....

A gép pici. Nekem marhajó, mert kábé mintha a kezemre volna tervezve, de egy normál férfikéznek picike. Kíváncsi vagyok, hogyan tervezték... Az azért elég szarvashiba, hogy csak az igen aprókezű nők bírják megmarkolni.
Az objektív, amit adtak hozzá, és amit kénytelen voltam megvenni, pedig nem is akartam annyira, de csak így lehetett kapni... *sóhajtás*... szóval az objetív szerintem finoman fogalmazva is egy nagy kalap szar. Szerintem. Különben sem nagyon szimpatikus a műanyag foglalati rész, de ez már kifejezetten gagyi hatást kelt. A vele elért képminőség erős közepes és 58 mm-es szűrőátmérője van. Ellentétben ez eddig meglévő objektívjeimmel, amik 62 mm-esek. Szóval semmit nem tett, amivel belopta volna magát a szívembe. És amikor feltűnt, hogy nem lehet manuálisan fókuszálni vele, akkor határoztam el, hogy mélyen eldugom a fotóstáska mélyére és csak akkor veszem elő, ha már nagyon kell a 18 mm-es széleslátószög.



Van pár funkciógomb, amik nagyon jó helyen vannak, amennyiben az ember egy stabil állványról fotóz, de nagyon rossz helyen vannak, ha éppen a keresőbe néz és úgy próbálja meg beállítani teszemazt a mélységélességet. Azt felejtsük el már most, hogy csak simán a keresőbe nézve tudunk majd ISO-t, fehéregyensúlyt, netán fénymérési módot váltani. Az erre szolgáló gombok nagyjából az orrunk felett vannak és a keresőben nem jelennek meg az értékek, amikből lehet választani, csak az LCD menűjén... ami viszont automatikusan bekapcsol ilyenkor. Mint ahogyan akkor is, ha elkattintottunk egy képet. Ami jó egy LCD-s gépnél, de baromség egy tükörreflexesnél. Csak azért nem fogom elkapdosni az orrom elől a gépet, hogy az LCD-n megjelenő minibemutatót megnézzem. Elvileg ki lehet kapcsolni... de találhattak volna valami köztes megoldást. Szerintem.

Amit meg még nagyobb hülyeségnek tartok és szeretnék gratulálni a tervezőknek érte, az az, hogy nem lehet a kereső helyett az LCD-t is használni. Legalább opcionálisan. Legalább néha-néha. Nem baj, ha előtte 18 gombkombinációt végig kell zongoráznom, de legalább egy picit... Naaaaaa.... Lécciléccilécci!!! Igenis, vannak olyan pillanatok, amikor kifejezetten jól jön egy ilyen funkció... vagyis jól jönne! Ha lenne. De nincs. vagy legalábbis eddig nem találtam meg.

Sajnálatos, hogy az autofókusz segédfényt a vakuval oldották meg. Sötétben minden előzetes figyelmeztetés nélkül felcsapódik a vaku - egy ilyennél majdnem eldobtam a gépet, úgy megrettentem - és világítani kezd. Lőttek az inkognitónknak. És a stikában megfigyelt célszemély minden nindzsája ránkveti magát. Hála a Canon figyelmes tervezőinek. (Tudom, hogy ez sok gépnél van így. De sok gépnél meg nem, és képesek voltak máshogyan megoldani. Például az analóg gépem is máshogyan csinálja. De ettől függetlenül el fogom adni szegényt.)

Ami viszont tetszik.
Canon gép, tehát az összes eddig megszerzett objektívem jó rá. Nincs sok, de ez azért pozitív. Sőt, mivel digitális gép, ezért az objektívek eredeti gyújtótávolsága felszorzódik 1.6-tal (én ugyan 1.4-re emlékszem, de egy csomóan 1.6-ot mondanak). Az pedig egy 300 mm-es teleobjektívnél eléri a nyálcsöpögésre okot adó 480 mm-et. Imádom a digitális gépeket!



Működik vele a régi, jól bevált RC-1-es távkioldóm. Nem kell madzagot csatlakoztatnom, elég csak elegánsan elővenni a minitávirányítót és klikk. Háháháháááá! Újabb távirányító!!!!

Kicsi, tehát könnyebb elrakni, mint a régi gépemet, ami azért egy méretes objektívvel egyrészt 1.2 kg volt, másrészt alig fért el egy kisebb fotóstáskában.Jójó, ezt sem tudom betuszkolni a csikkzsebembe, de azért lényegesen kevesebb helyet foglal.

Baromi sok kütyü van rajta és mindet lehet nyomogatni, meg tekergetni. Olyan, mint egy Star Trek-es űrhajó navigációs panelja. Ennél már csak az volna jobb, ha érintőképernyős volna...

A képek visszanézésénél azt is megmutatja, hogy - szerinte - hol égett be a kép, és nagyjából következtetni lehet (a bemutatott hisztogramm segítségével) arra is, hogy helyes volt-e az expozíció.

Ami nagyon pozitívan érintett, hogy még éjszaka, 1600-as ISO érzékenység mellett sem lett észrevehetően és zavaróan zajos a kép. A Fuji S602 ISO1600-a csak játékra volt jó. Komoly képeket nem lehetett vele csinálni. Éjszaka pedig egyrészt el lehetett felejteni a fókuszálást, másrészt alacsonyabb ISO mellett is hangyacsata lett a képből.



A keresőben 7 darab fókuszpont van, amik pirosan villognak, amikor úgy találja a gép, hogy valamelyiket eltaláluk. Sajnos, ez néha zavaró is tud lenni. De elsőre nagyon vagány érzés, nekem ugyanis még sosem volt többfókuszpontos gépem...

Aztán még sorolhatnám, hogy mennyivel frissebb, lágyabb, jobb érzés ezt a gépet használni, de megkímélek mindenkit a nyálzástól. Minden előnye megvan, amit egy analóg tükörreflexes gép nyújtani tud és pluszban digitális. Hát kell ennél több?

Egyébként most írtak a Canon Hungáriától, hogy a magyar nyelvű kézikönyvek készítése folyamatban van. Majd szólnak.

Szőkeherceg megjegyezte, hogy igazán vehetnék neki... illetve az EOS 350D-nek társul egy Nissan 350Z-t. Merthogy ugye névrokonok. A Drágaszággal.
De hát a Zrágaság elég hülyén hangzik, úgyhogy asszem, mégsem veszem meg neki.
Majd tapintatosan közlöm vele a hírt...

Pénteken megszereztem a drágaszágomat. A nevében is benne van: EOS 350Drágaszág...
Hamarosan várható teszt is róla. Nem leszek szófukar, úgyhogy... beletelik némi időbe.
Elöljáróban: ...Drááágaszááág! Gollam... gollam... Cak adhattak volna egy normálisz magyar nyelvű használati utaszítászt isz a kisz hobbitkák nekünk.
Vagy angolt. Mer' németül nem tudunk nem ám, hobbitkák, szem pedig franciául. Olaszul meg annyira szem, mint németül...

Néha komolyan az agyvíz felforrásos állapotig fel tudnak idegesíteni a suliban.
Most például azzal érték el, hogy szemkörnyéki idegrángást kapjak, hogy kiírták a múltkori ArchiCAD ZH eredményeit. Reménykedtem, hogy legalább négyes lesz... Hát nem lett. De basszamegakehesló, ne mondja nekem senki, hogy 20 pontból csak 10-et bírtam elérni, mert nyomban körbevigyorgom! Másrészt pedig az kapott 10 pontot, aki két hete kezdett el foglalkozni a programmal és annyit haladt a feladattal 45 perc alatt, mint én 10 perc alatt...
Naneeee, ne tessék velem hülyéskedni. Lehet, hogy néha hülye vagyok. Lehet, hogy én szúrtam el végül valamit a mentésnél (amit kétlek). Lehet, hogy nem is kéne vele foglalkoznom, hiszen a kettes megvan. De nekem ez akkoris bassza a csőrömet. Nekem ez akkoris presztizskérdés. Ne már, hogy éppen ArchiCADből ne legyek közel maximumpontos, amikor már kábé 6 éve foglalkozom vele, ebből élek és lassan már én magyarázhatnám a tanároknak a működését. Ne már, nah!
És nem, ebben nem vagyok szerény és nem is akarok az lenni.
Úgyhogy hétfőn bemegyek a tanszékre és asztalt borogatok. Na! Aztakutyamegamacskarúgjamegaterembúráját!

Néha-néha elmegy az ember gyereke heti bevásárlást intézni egy nagy bevásárló központba.
Tegnap örömmel konstatálhattuk, hogy az Auchan konzervárú osztályra új eladók kerültek. Kicsit gyorsak, kicsit kicsik...szürkések, szőrösek és aranyosan mozgatják a bajszukat.

Azért gondolom, hogy a személyzet tagjai közé vették fel őket, mert túl gyorsak voltak ahhoz, hogy árúként lehessen értékesíteni.

Szerintem ez nagyonis helyénvaló.
Bár a 10 km/h bizonyára nagyon unalmas tempó, ellenben amellett még ki lehet kerülni a trécselés közben kiszámíthatatlanul kóválygó gyalogosokat. Bár akkor már traffipaxolni is kéne a járdán, ami azért lássuk be, elég macerás...
Szóval továbbra sem lopta magát a szívembe egyetlen olyan biciklis sem, aki az elemi közlekedési szabályokon kívül azokat az elemi szabályokat sem képes szem előtt tartani, amik az emberetársakkal való együttéléshez szükségesek. Magyarul és póriasan: bunkó.
Vannak nem bunkó bringások is. Bizonyára. De még nem volt szerencsém a bicajuk alá kerülni...

És szeretnék köszönetet mondani Kisangyalnak, amiért hathatós HTML-távsupportot biztosított.

Mint említettem, a dizájnerek nem egészen normálisak. Hozzátenném, hogy ez igaz mindenkire, aki bármit is tervez. Házat, autót, bögrét, órát, lámpát, vécéülőkét. Pontosabban vannak köztük normálisak is. De csak elvétve. Előbb-utóbb pedig rajtuk is elhatalmasodik az őrület és elkezdenek játszani a tárgyaikkal. Illetve a mi tárgyainkkal, mert mi megvesszük azokat majd. Hogy hogyan jutottam erre a korszakalkotó gondolatra? A minap úgy döntöttem, hogy körülnézek a megdizájnolt kávéscsészék világában. Mert ugye tulajdonképpen jó az a TESCO gazdaságos porcelán jellegű kávéscsésze, de miután mívesebbet lát nála az ember, valahogy beindul a fogyasztói nyáltermelés és pénzt akar költeni valami szebbre, jobbra, eredetibbre. Amitől tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzése lesz. Elhamarkodott volt az ötletem. Egy Alessi kávéscsésze sorozat (értsd 6 db csésze minden nélkül) 20 ezer forint. Namost azért ennyim nekem erre nincsen. Maradt a nyálcsorgás. Végignéztem a teljes termékskálát. És feltaláltam a spanyolviaszt is. Háromféle dizájn-termék van: ami használható és praktikus, de unalmas. Viszont csésze alakja van (vagy kanál, vagy óra formájú, de semmiképpen sem néz ki időtorzítónak, neutron gyorsítónak, vagy UFÓk által feltalált vibrátornak.). A másodiknak még mindig hasonlít a formája arra, ami a rendeltetéséből fakad, de a sok dizájnelem miatt már használhatatlan, de legalábbis nehéz használni. De még mindig nem hiszi az ember házi atomreaktornak... A harmadik pedig a színtiszta agymenés. Azok a tárgyak, amiket sosem használsz, de az asztalon hagyod, mert baromira jól mutat és fel lehet vágni vele. Ki a franc akarja használni??! Ahhoz túl sokba került. És ezt a tervező pontosan tudja, amikor megtervezi a geotermikus szubtéri defraktorra emlékeztető ezüst kávéskészletét. Soha a büdös életben nem fogod beleönteni a TESCO-kávét a bödönjébe. Egyrészt nem tudhatod, hogy mi lesz belőle, ha kiöntöd, lehet, hogy az iontorzított kávé nem olyan finom... másrészt pedig soha nem fogod tudni kitisztitani, ha összekoszoltad.

Valami hihetetlen, hogy mennyire nincsen kedvem semmihez sem. Legszívesebben elheverednék valami napos helyen, a fűben és aludnék egy hatalmasat. Lehet, hogy egy idő után dorombolnék is. Bár mostanában alvás közben inkább morogni és fogcsattogtatni szoktam. Úgyhogy kialvatlan és morc vagyok.
Bár most, egy akácmézes tea után kicsit rózsásabbnak tűnik a helyzet. Most lehet találgatni, hogy a koffein, vagy az akácméz hiányzott-e jobban a szervezetemnek, hogy ilyen durcás morcossággal reagált.

Más.

A fenti kép (is) bizonyítja, hogy a dizájnerek nem egészen normálisak. Erre még majd kitérek egy rövidebb, tanulmányjellegű postban. Most azonban sürgősen lefordulok a székről...